2018. július 18., szerda

Hasznos billentyűparancsok

Amellett, hogy egy főként kritikás blogon időzöl most, mellékállásban, ahogy azt már a kezdetek kezdetén kimondtam, bármilyen témájú bejegyzéseket gátlástalanul ontok magamból, ha épp ötletem vagy kedvem támad hozzá. Most - legalábbis nemrég, amikor ennek a bejegyzésnek az ötlete megfogant bennem; azóta azért már eltelt egy kis idő - is ez történt.
Kilencedikben és tizedikben, mikor infóórán egyik géptől a másikig jártam, mindenkinek segítve és válaszolgatva a kérdéseire, mellbe vágott a tény, hogy az általam, a minden szabad percét a billentyűzettel töltő penészvirág által természetesnek vélt kontrol cé, kontrol vé, satöbbi billentyűparancsok nem mindenkinek alapvetőek.
A középszintű infó szóbeli érettségimre készülve pedig, mikor szembetalálkoztam a számítógép bemeneti egységei között a billentyűzettel is, és ott említésre kerültek a funkcióbillentyűk és más, hasznos trükkök, már tudtam, hogy miről fog szólni egy bejegyzés, amit azonnal megírok és közzéteszek, amint időm engedi. Magyarul amint letudom azokat a retkes szóbeliket, amik miatt már hónapok óta a hajamat tépem idegességemben. Azért ez nem egészen jött össze, tekintve, hogy június 22-én letudtam a szóbeliket, és most július közepe van, de nem is én lennék, ha végig tudnám vinni egyetlen tervemet is. Ez a cikk tehát nem más, mint egy lista hasznos billentyűparancsokról, amikkel amellett, hogy zseninek tűnhetsz, még időt is spórolhatsz! :D
Az elején az alapokat írom le, hátha valaki nem merült el még annyira a billentyűzet-használatban, hogy ismerje őket. Szóval akinek az alapok már megvannak, ne lépjen le rögtön, inkább görgessen túl rajtuk, az érdekesebb billentyűparancsokig.
Ja, és mielőtt elfelejtem: a listán csak olyan billentyűparancsok szerepelnek, amiket kipróbáltam, és tényleg azt csinálják, amit "a legenda szerint" kell nekik. Szóval nem írtam fel a listára olyasmit, amiről nem tudom biztosan, hogy nem az önmegsemmisítést fogja elindítani.
Még valami: logikai sorrendet ne keressetek. Úgy írtam, ahogy eszembe jutott.


Ctrl + C = másolás
Ha át akarsz másolni valamit egyik helyről a másikra, akkor kijelölöd az adott szövegrészletet vagy épp fájlt (képeket, dokumentumokat, zenéket stb.), és akár rá is klikkelhetnél jobb egérgombbal, és kiválaszthatnád a másolás-parancsot a megjelenő lokális menüből, de mennyivel egyszerűbb már leütni két gombot a billentyűzeten?

Ctrl + X = kivágás
Ha át akarsz helyezni valamit egyik helyről a másikra, hasonlóképp kijelölöd, és leütöd ezt a két billentyűt.

Ctrl + V = beillesztés
Ha kijelölted és másolással vagy kivágással a vágólapra helyezted azt, amit akartál, akkor már csak be kell illesztened oda, ahova szeretnéd. Ezt teheted meg ezzel a billentyűkombinációval.

Ctrl + Z = visszavonás
Amikor például véletlenül átírtál valamit egy Word-doksiban, amit nem kellett volna, csak simán lenyomod ezt a két gombot a művelet visszavonásához. Így nem kell az egérrel vacakolnod, míg megkeresed a visszavonás-gombot a menüsorban.

Ctrl + Y = visszavonás visszavonása
Ha közben meggondoltad magad, és mégsem szeretnéd visszavonni a műveletet, ezzel a kombóval visszavonhatod a visszavonást.

Ctrl + A = minden kijelölése
Ezzel a billentyűkombinációval minden elemet kijelölhetsz.

Delete / Ctrl + D = törlés
A Delete-billentyű vagy a Ctrl + D billentyűk lenyomásával törölhetsz bármit, amit kijelöltél. Ez lehet szövegrészlet is egy dokumentumban, de ha fájlokat törölsz, akkor azok a Lomtárba kerülnek, ahonnan még visszaállíthatod őket, ha meggondolod magad.

Shift + Delete = végleges törlés
Ha ezt alkalmazod, a fájlok véglegesen törlődnek, anélkül, hogy a Lomtárba kerülnének. Úgyhogy ezt tényleg csak akkor használd, ha már biztos vagy a törlésben!

Ctrl + húzás = másolás
Hogyha nyomva tartod a Ctrl-billentyűt, miközben az egérrel húzol valahova egy fájlt, akkor az adott fájl odamásolódik, ahol elengeded a bal egérgombot ("leteszed" az objektumot).

Ctrl + Shift + húzás = parancsikon létrehozása
Hogyha nyomva tartod a Ctrl-t és a Shiftet, miközben odébb húzol egy fájlt, azzal parancsikont készítesz az adott fájlról.

Ctrl + balra-nyíl - kurzor áthelyezése az előző szó elejére
Ha mondjuk gépelés közben lusta vagy elvenni a kezedet a billentyűzetről, hogy az egérre helyezd, mikor át akarod rakni a kurzort az előző szó elejére, és a kurzormozgató nyilakkal sem akarsz bajlódni, akkor elég csak lenyomnod a Ctrl-t és a balra mutató nyílbillentyűt.

Ctrl + jobbra-nyíl = kurzor áthelyezése a következő szó elejére
Ugyanez, csak a következő szó elejére kerül a kurzor.

Ctrl + felfelé-nyíl = kurzor áthelyezése az előző bekezdés elejére
Ezt sem kell már magyaráznom; ily módon az egér használata nélkül áthelyezheted a kurzort az előző bekezdés elejére.

Ctrl + lefelé-nyíl = kurzor áthelyezése a következő bekezdés elejére
Ugyanez, csak a következő bekezdés elejére kerül a kurzor.

Ctrl + Shift + nyílbillentyű = kijelölés
Ha lenyomod a Ctrl-t, a Shiftet és a jobbra mutató nyílbillentyűt, akkor kijelölődik a kurzorodtól jobbra lévő szó. Ha kétszer nyomod le a jobbra-nyilat, akkor két szó jelölődik ki, és így tovább. Ugyanez a balra-nyíllal. A felfelé mutató nyíllal az aktív sor a kurzortól balra eső részét jelölöd ki a szövegben, a lefelé mutatóval a kurzortól jobbra eső részét. Ugyanígy működik az egész, ha fájlokat akarsz kijelölni, nem pedig szövegrészletet.

Shift + nyílbillentyű = kijelölés
A Shifttel és a nyílbillentyűkkel ugyanazt csinálhatod, mint a Ctrl-Shift-nyíl kombóval, csak így karakterenként jelölhetsz ki, nem szavanként. De fájlok kijelölésére is ugyanúgy alkalmas.

Ctrl + Tab = váltás a megnyitott lapok között
Ha több lap van megnyitva a böngésződben, ilyen egyszerűen váltogathatsz közöttük.

Alt + Enter = tulajdonságablak előhívása
A kijelölt fájl tulajdonság-paneljét hívhatod elő ezzel a billentyűkombinációval.

Alt + balra-nyíl = vissza
Így anélkül léphetsz vissza az előzőleg meglátogatott oldalra, hogy rá kéne kattintanod a visszafelé mutató nyílra a böngésződ menüsorában.

Alt + jobbra-nyíl = előre
Ha már visszaléptél az előző oldalra, a jobbra-nyíllal megint visszatérhetsz az utóbb megnyitott oldalra.

Alt + szóköz / Shift + F10 = helyi menü előhívása
Minden programnak, de a fájloknak is van úgynevezett helyi, vagyis lokális menüje. Ezt hívhatod elő ezekkel a kombinációkkal.

Alt + Tab / Alt + Esc = váltás a futó alkalmazások között
Csak próbáld ki! Engem eszméletlenül lenyűgözött, mikor a kocka osztálytársaim anno megmutatták ezeket a billentyűparancsot.

Ctrl + Esc / Windows-billentyű = Start-menü megjelenítése és bezárása
Nem szorul magyarázatra, azt hiszem.

Ctrl + Shift + Esc = Feladatkezelő megnyitása
Ha még nem használtad a Feladatkezelőt, csekkold - én régebben akkor használtam, amikor egy program vagy fájl egyszerűen lefagyott, és nem volt hajlandó bezárulni, csak akkor, ha a Feladatkezelőben a "feladat befejezése"-parancsot választottam. Jó, ez még egy Windows XP-s, végtelenül ócska gépen történt, de akkor is hasznos lehet.

Windows-billentyű + D = asztal megjelenítése
Ez is érthető szerintem. Az épp aktív ablakról így az asztalra ugrasz, ha pedig az asztalra ugrottál, ugyanezzel a kombinációval visszaugorhatsz az ablakra, ahonnan elindultál.

Windows-billentyű + E = Sajátgép-ablak megnyitása
Ezzel a kombinációval a Sajátgép ablakát hívhatod elő.

Window-billentyű + F = keresés
Gyakorlatilag a számítógéped Google-jét hívhatod elő ezzel a billentyűkombinációval.

Ctrl + + = nagyítás/közelítés
Ha a Ctrl-lal együtt leütöd a numerikus billentyűzeten lévő pluszjelet, nagyítani tudsz.

Ctrl + - = kicsinyítés
Ugyanígy kicsinyíteni a mínuszjellel.

Ctrl + H = előzménysáv megnyitása
Ezzel a billentyűparanccsal a böngésződ előzménysávját hívhatod elő.

Ctrl + I = könyvjelzősáv megnyitása
Ezzel pedig a könyvjelzőzött kedvenceid sávját.

Ctrl + P = nyomtatás-panel megnyitása
Ha nyomtatni szeretnél valamit, így előhívhatod a képernyőre a nyomtatás-panelt.

Ctrl + R = megnyitott weblap frissítése
Nem szorul magyarázatra, ugye?

Ctrl + W = ablak bezárása
Bezárhatsz így böngészőablakokat például.

Ctrl + L = URL-cím kijelölése
A böngésződben ezzel a paranccsal kijelölheted az aktív oldal URL-címét.

Ctrl + F = keresés
Ha egy szövegben meg akarsz találni egy adott szót, csak üsd le ezt a két billentyűt és gépeld be azt.

Ctrl + T = új lap megnyitása
Ezzel a billentyűkombinációval megnyithatsz egy új, üres lapot a böngésződben.

Ctrl + N = új ablak megnyitása
Ezzel pedig egy új ablakot.

Ctrl + D = könyvjelzőzés
A böngészőben ez a billentyűkombináció nem törlésre használható, hanem arra, hogy felvehesd a kedvenceid közé az oldalt, amit később könnyen meg akarsz találni.

Ctrl + Backspace = előző szó törlése
A Ctrl lenyomásával nem egy karaktert, hanem egy egész szót törölhetsz ki gépelés közben.

Page Up = felfelé görgetés
Nem vagyok benne biztos, hogy mindenki próbálta már az összes billentyűt a billentyűzetén, ezért gondoltam, kitérek olyasmikre is, amik nem billentyűkombinációk, hanem csak egy billentyűből állnak. A Page Up például feljebb ugrasztja a kurzort, ami akkor lehet hasznos, ha egy százoldalas Word-doksiban nem akarsz egeret használni, hogy eljuss a szöveg legvégére.

Page Down = lefelé görgetés
Meglepő módon ez ugyanaz, mint a Page Up, csak lefelé visz.

PrtScn = képernyőfotó
Ezzel a billentyűvel a képernyőről készíthetsz fotót, ami így a vágólapra kerül. Utána egyszerű beillesztéssel megnyithatod például Paintben.

Alt + PrtScn = képernyőfotó az aktív ablakról
Az előbb mindenestül leképezted a képernyőt; ezzel a kombóval csak az aktív ablakot látod viszont a képernyőfotón.

F1 = Súgó előhívása
A legtöbb program esetén, ha ezt a gombot leütöd, a Súgót hívhatod elő.

F2 = átnevezés
Ha át akarsz nevezni egy fájlt, akkor csak jelöld ki és üsd le ezt a gombot! Ugye, hogy sokkal egyszerűbb és gyorsabb, mint kattintgatni, vagy mint kiválasztani a menüből az átnevezés-parancsot?

F3 = keresés
Böngészőben ugyanazt a keresőt hívja elő, amit a Ctrl + F billentyűkombináció, fájlkezelőben pedig a keresőt jelöli ki.

Alt + F4 = bezárás
Az aktív objektumot vagy programot zárhatod be így.

F5 = frissítés
Ez a billentyű frissíti a megnyitott oldal vagy mappa tartalmát.

F6 = URL-cím kijelölése
Könnyedén kijelölheted az aktív oldal URL-címét ezzel a funkcióbillentyűvel.

F7 = helyesírás-ellenőrzés
Ha a Wordben dolgozol, és gyorsan ellenőrizni szeretnéd a begépelt szöveg helyesírását, ez a gomb a segítségedre lehet.

F11 = teljes képernyő üzemmód
Azt hiszem, ez egyértelmű.

F12 = mentés másként
A Wordben ezzel a billentyűvel a mentés másként ablakát nyithatod meg.

Ctrl + kattintás = több, nem szomszédos elem kijelölése
Ha több, nem egymás mellett helyet foglaló fájlt akarsz kijelölni egy mappában, akkor a Ctrl-billentyű folyamatos nyomva tartása mellett teheted meg. A Ctrl nyomva tartása közben, ha újra rákattintasz egy más kijelölt fájlra, annak megszűnik a kijelölése. Ha az összes kijelölést meg akarod szüntetni, csak kattints egy üres részre.

Shift + kattintás = több, szomszédos elem kijelölése
Ha több, szomszédos fájlt szeretnél könnyen kijelölni, akkor kattints rá az elsőre, majd a Shift lenyomásával az utolsóra, amit ki szeretnél jelölni.


Azt hiszem, így hirtelen ennyi. Remélem, hasznosnak találtátok, és ha elsajátítjátok ezeknek a billentyűparancsoknak a használatát, sokkal gyorsabban és könnyebben tudtok majd boldogulni. :) xx

2 megjegyzés:

  1. Ahoy! ^^

    Ez tök hasznos volt, így mostmár nem fogok túlbonyolítani - remélem - semmit! :D Ilyenkor bánom, hogy az én infós csoportomban a tanárnő mindig megengedte, hogy azt csináljunk, amit akarunk, míg a másik csoportban már programoztak is. XDD

    Moro~

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Salve! :3

      Na, a programozás, az nekem mindig is egy ilyen távoli, idegen fogalom lesz, kábé, mint egy lineáris a-írás XD Jórészt a mi tanárnőnk sem vette túl komolyan magát (bár idén már nem is volt infónk, úgyhogy csak két évig tanított minket), de pár csoporttársamat elnézve én is feladtam volna a próbálkozást a helyében XD

      xx Ness

      Törlés