2018. szeptember 1., szombat

Mivel telt a nyaram?

Arra gondoltam, útjára indítok egy nagyon egyszerű "kihívást": a kihívottaknak azt kell leírniuk, hogy mivel telt a nyaruk. Aki nem akar személyeskedni, az írhat összegzést a blogos tevékenykedéséről; én arról fogok pofázni, hogy mit néztem, olvastam és blogoltam össze ezen a nyáron. Magánéletem úgysincs, szóval kábé nem is hagyok ki semmit. XD


Hát, az idő szokásához híven elrepült, és észre sem vettem - aztán, mikor már észrevettem, tudomásul venni nem akartam -, hogy már szeptembert írunk. És ahhoz képest, hogy mennyi, de mennyi mindent elterveztem erre a nyárra, mintha semmit nem csináltam volna. Bár ez minden nyáron így szokott lenni.

A júniusom olyan volt, mintha nem is a nyárhoz tartozna. Tizenötödikén, az utolsó tanítási napon az ofőnél grilleztünk és gulyásleveseztünk, kárpótlásul azért, hogy az ofő egész tanévben nem vállalt be a mi őrült osztályunkkal nemhogy egy kétnapos, de még egy egynapos kirándulást sem. A barátnőim és én még a gulyásleves elkészülése előtt leléptünk, de remekül éreztük magunkat.
Egészen huszonkettedikéig, a szóbeli érettségiim napjáig jórészt infózással töltöttem az időmet. Az angol szóbelire eszem ágában sem volt megpróbálni készülni; a tételek címei se voltak meg, nemhogy a kidolgozásukhoz nekikezdhessek. Úgy voltam vele, hogy az infó az, amin felkészülés nélkül biztosan elvérzek; az angolt a már meglévő (vagyis, nevezzük meglévőnek a semmilyent) tudásomra kellett bíznom. De közben azért bébiszitterkedtem is; egyik nap szedtünk meggyet; egy alkalommal megnéztük A dzsungel könyvét; tanévzáró után még csavarogtunk egy kicsit a lányokkal; félájultan az izgulástól a köszöntést és a szóbelit is letudtam. Mondanom sem kell, hogy miután hazaértem, sokkal felszabadultabb voltam - mondhatnánk, hogy a fellegek fölött jártam -, már az eredmény sem nyomasztott, csak azon örömködtem, hogy végre valahára túlestem ezen az iszonyatos mennyiségű stresszen. (Mert igen, nekem az is stressz, ha emberek közé kell mennem; képzelhetitek, hogy akkor egy szóbeli érettségi milyen hatást vált ki belőlem már hónapokkal a nagy nap előtt is.)
Megszabadulásom napján rögtön elkezdtem a Fantasztikus világokat, Iodine kritikáját, és még az Angyali érintés 39. fejezetével is elkészültem. Ugye, milyen termékennyé tett az érettségi letudása? xD A következő pár napom is a Fantasztikus világok olvasásából és Iodine kritikájának készítéséből, na meg az elmaradhatatlan bébiszitterkedésből állt (utóbbi amúgy az egész nyaramat végigkísérte; azért nem írok róla minden alkalommal, mert szinte minden nap aktuális); huszonhatodikán kezdtem el Réka kritikáját, amit másnap már közzé is tettem. Ugyanennyi idő alatt készült el Lyla kritikája. Harmincadikán még elkezdtem Thea kritikáját és közzétettem az AÉ 40. fejezetét, és ezzel már vége is lett a júniusnak.

Július másodikán mind Thea kritikája, mind a Fantasztikus világok végére értem; negyedikén egy délelőtt alatt kivégeztem a Carrie-t; másnap elkezdtem a Nyár a kastélybant, és következő nap már el is olvastam.
Hetedikén elkezdtem a Die Sache mit Christoph kiszótárazását és a tervezett irodalmazást - vagyis a kilencedikes tankönyvem, szöveggyűjteményem és füzetem áttanulmányozását -, és onnantól ezzel is rendszeresen haladtam: nemrég a 11.-es tankönyvet kezdtem el.
Kilencedikén délelőtt és este is megnéztem a Gyilkos ígéreteket, utóbbi alkalommal a szüleimmel és a bátyámmal együtt. Másnap, avagy tizedikén elkezdtem nézni az egyik sorozatot, amivel régóta szemeztem már: a Westworldot. Huszadikán már kivégeztem a második évadot.
Tizenharmadikán családosan megnéztük a Tolvajok városa című filmet. Huszonegyedikén volt az első alkalom, hogy egynél több könyvre lecsaptam a néhai nagymamám házában, és ugyanaznap tettem közzé az AÉ 41. fejezetét és kezdtem el olvasni az Üvöltő szeleket, amit huszonkilencedikén fejeztem be és néztem meg filmen a családdal.
Huszonnegyedikén kezdtem el Moro kritikáját és a Black Mirrort (igen, muszáj volt rögtön megnéznem az egész első évadot, de nyugi, csak három részes). Előbbivel augusztus másodikán lettem kész, utóbbiból a minap néztem meg a 4. évad 1. részét, és fogtok még róla olvasni a legimádottabb sorozataim ajánlójában.
Huszonhatodikán éjféltől hajnali négyig addig hánytam és fostam, hogy azt hittem, a halálomon vagyok, így egész nap csak fetrengve lábadoztam és a végrendeletemet fogalmaztam gondolatban. Ami azért vicces, mert anyámnak is ugyanez volt a baja, de ő már aznap kimozdult és csinálta a dolgát. Puhány Nessa.
Huszonnyolcadikán megnéztük a Captain Fantasticet, aminek a gondolatától azóta is lázba jövök, és mindenkinek csak ajánlani tudom, mert csodálatos film.
Huszonkilencedikén elkezdtem kiszótározni a Wilhelm Tellt, a sulikönyvtárból kölcsönzött német nyelvű könyvecskék egyikét. A harmincegyedikét pedig a fanvideókészletem bővítésével és A jó, a rossz és a csúf megnézésével töltöttem.

Augusztus elsején a bátyám nyomására kipróbáltam a S.T.A.L.K.E.R.: Shadow of Chernobylt, a videojátékot, amivel ő a fél gyerekkorát töltötte, és aminek a nagyságát még én, abszolút laikus is látom, mindössze annyi a problémám vele, hogy ha nem a kutyák falnak fel, akkor az ellenség lő agyon, ugyanis a reakcióidőm és a fegyverhasználatom egy óvodást is megszégyenítene.
Harmadikán megpróbálkoztam egy emelt szintű angol érettségi feladatsor kitöltésével, és 58 perc alatt 93%-osra sikerült, ha feltételezem, hogy az íráskészségre max pontszámot kapnék. (Ahhoz ugyebár nincs konkrét megoldókulcs, úgyhogy nem tudom ellenőrizni magam.)
Negyedikén elszaladt velem a ló, és ha harminc könyvet nem nyúltam le a nagymamám házából, akkor egyet sem.
Hatodikán elkezdtem olvasni a Skandináv költők antológiáját, de azóta sem tudtam folytatni, mert valahogy sosem jutottam el odáig, annak ellenére, hogy imádom.
Nyolcadikán éjszaka még a szokottnál is hátborzongatóbb és szürreálisabb álmaim voltak, úgyhogy elkezdtem afféle álomnaplót is írni a Bullet Journalomnak fentartott Word-doksiba. Persze az álmaimnak csak töredékeire emlékszem, és ha ébredés után egy órával még nem jegyzeteltem le őket, akkor nem is fogom, mert egyszerűen elfelejtem őket, hiába voltak még a fejemben ébredéskor.
Kilencedikén közzétettem az AÉ 42. fejezetét, tizedikén pedig anyámmal (Pesttől a nagybátyám vitt kocsival) elutaztunk a nagyszüleimhez. Tizenötödikén jöttünk vissza. Amíg ott voltunk, elkezdtem olvasni az 1984-et, szert tettem Az angol, a francia és a modern cseh líra kincsesháza könyvgyűjteményekre, és az elsőből öt kötetecskét kapásból el is olvastam; továbbá elolvastam A Birodalom visszavág-ot és a Csontbrigádot. Nagybátyámmal és anyámmal elmentünk a Megyer-hegyi tengerszemhez. Anyával megtettük a szokásos zarándokutunkat a temetőbe és a Hősök Temetőjébe. Megnéztük a Váratlan vendéget, A nagy Lebowski-t, a Kill Billt, és a nagyszüleimmel is megnézettem a Gyilkos ígéreteket és az Üvöltő szeleket. A nagyapámmal és anyámmal a Rákóczi-várhoz is ellátogattunk.
Tizenhatodikán elolvastam Az angol líra kincsesháza kimaradt három kötetét. Tizennyolcadikán bevásároltam a barátaimnak a születésnapi ajándékaikat és ismét szereztem pár könyvet a nagymamám házából, valamint elkezdtem kiszótárazni a konkrete poesie-t (igen, kisbetűvel).
Huszonharmadikán, a bátyám születésnapján (huszonhárom éves lett), amikor felébredt, a kezébe nyomtam a díszdobozkás plüssmacit, amit vettem neki. Aznap kezdtem el törizni, amit az irodalomtanuláshoz hasonlóan terveztem, csak már érzem, hogy nem fogom teljesíteni, mert még csak a kilencedikes könyvnél tartok, úgyhogy a tizedikes anyag átnézése is a szeptemberbe fog nyúlni. Ja, és ekkor értünk anyámmal a Westworld első évadának a végére. (Igen, rávettem. Nem szereti túlzottan.)
Huszonnegyedikén megjött a három könyv, amire az utolsó fillérjeimet elvertem, úgyhogy egy ideig csak csorgatni fogom a nyálamat könyvekre.
Huszonötödikén próbáltam selejtezni a használhatatlan kacatokat a nagymamám házából, és elkezdtem újraírni az AÉ-t.
Huszonhetedikén a szüleimmel megnéztük a Száll a kakukk fészkére-t, és anyám elő is kereste nekem a könyvet, amit majd mindenképp el akarok olvasni valamikor.
Huszonkilencedikén túlestem a sulis bevásárláson, harmincadikán pedig végre - hosszú szülés volt - befejeztem a Wilhelm Tell kiszótárazását.

Ezeken kívül szinte minden nap bébiszitterkedtem valami formában, és minden szombaton - ha nem jött közbe valami - voltam zongorát gyakorolni. Továbbá nyomon követtem néhány - csak néhány, az összes nem jött össze valamiért - imádott blogomat.
A verses-novellás blogomra egész nyáron csak három verset és egy novellát írtam. Erre a blogra ezzel együtt negyvenkettő bejegyzés került fel a három hónap alatt.


Hát igen, ilyen semmilyen volt az én nyaram, szokás szerint. És akiknek szintén be kell számolniuk a bizonyára sokkal érdekesebb nyarukról:
Hana
Callie
Brukú
Henna
Zsazsi
Thea
Remélem, nem néztek hülyének a nem túl eredeti vagy ötletes kihívásom miatt. xD Dehogy emiatt, már rég hülyének néztek. xD
Most már én szégyellem magam, hogy mindig valami shitpostot hozok cikkfordítás helyett például; eskü, addig nem dugom elő megint a képem, amíg nem hozok valami értelmes bejegyzést!
Az egyetlen, az igazi, a legkegyetlenebb, legromlottabb, legjavíthatatlanabb, legreménytelenebb, legőrültebb, legégetnivalóbb Nessa randalírozott; viszlát, nyár! :c

2018. augusztus 17., péntek

Mit néztem mostanában? - Negyedik filmmaraton

Tudom, tudom, már a negyedik filmmaratont hozom, könyvkupac meg még mindig csak kettő van. De a filmek valahogy mégiscsak gyorsabban gyűlnek, mint az olvasmányélmények. Égetnivaló vagyok, tudom.
https://www.imdb.com/title/tt0104181/Üvöltő szelek
Még aznap, amikor a könyv végére értem (erről már meg is írtam az ömlengésemet az előző könyvkupacban), felvetettem anyának, hogy mi lenne, ha megnéznénk filmen. Ő áldását adta rá, így fel is vetődtem IMDb-re, de azzal a dilemmával találtam magam szembe, hogy Dunát lehetne rekeszteni a könyv feldolgozásaival. Végül az 1992-es változatra esett a választásom, mert arról mindenki azt írta, hogy hű a könyvhöz, és nekem ugyebár ez volt az elsődleges szempont. A 2009-es feldolgozáson vacilláltam még, de nekem valahogy Ralph Fiennes jobban festett a képeken Heathcliff-ként, mint Tom Hardy (akit egyébként imádok, félreértés ne essék).
Az első perctől az utolsóig csak azt vártam a filmtől, hogy hű legyen a szerelmemhez (értsd: a könyvhöz), és ebben nem is kellett túlságosan csalódnom. Apróságokat átalakítottak a film kedvéért, és még Emily Brontë-t is belevitték, mint az elhagyatott kastélyból ihletet merítő és történeteket kitaláló írónőt, és nekem ez is szimpatikus volt. A színészi játék szerintem nagyszerű; az is jó megoldás volt, hogy ugyanaz a színésznő játszotta el az idősebb és a fiatalabb Cathy-t. Az pedig külön megmelengette a nemlétező szívemet, hogy sok, imádott idézetemet szó szerint beemelték a filmbe. És még a zene is gyönyörű. Szóval mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a filmet - a könyvet pláne -; ha lenne időm, megnézném a többi feldolgozást is, hogy egymáshoz tudjam mérni őket, de azt hiszem, erre sosem lesz módom, úgyhogy, ha valaki másik feldolgozást látott, írja már meg, hogy az milyen volt! :)
https://www.imdb.com/title/tt0060196/A jó, a rossz és a csúf
Igen, alapmű. Igen, még csak most jutottam el odáig, hogy végre bepótoljam, annak ellenére, hogy amellett, hogy szerepel az IMDb 250-es toplistáján, még az általam imádott Ezelben is utalt rá Ali (ő úgy fogalmazott, hogy "mi vagyunk a jó, a rossz és a csúf modern változata"). De most végre megtörtént (igazából azért, mert anyám Clint Eastwood-filmet akart nézni), és hülyére röhögtem magam. Az első, ami szemet szúrt, az a zseniális zenéje volt - nem kellett sokat törnöm a fejem azon, hogy az Oroszlánkirály csigaevő-versenyes jelenetéből ismerős. :D
Kicsit döcögősen indulnak be az események, de egy 1966-os westerntől nem is számítottam másra, úgyhogy fel voltam erre készülve, és szerencsére kibírtam, amíg "megolvadt a jég" - és milyen jól tettem! Sziporkázó humor, kidolgozott jellemű karakterek, és persze vadnyugat, amerre csak nézel... Egy klasszikusról beszélünk, úgyhogy ennél nem is kell többet mondanom szerintem.
https://www.imdb.com/title/tt4271918/Váratlan vendég
Ha nagyszülő-látogatás, akkor tévé előtt punnyadás délutántól estig. (Részemről csak akkor, ha épp normális műsor megy, de a nagyszüleim tényleg végigülnek mindent, az ötpercenkénti húszperces reklámokról nem is beszélve.) De nagyon örülök, hogy nem álltam fel és léptem le olvasni, amikor ez a film elkezdődött, ugyanis hihetetlenül elgondolkodtató és komoly film. Egy angol író színdarabjából készült egyébként, és mondanom sem kell, hogy már le is van töltve a darab; valamikor mindenképp el kell olvasnom. Lényegében arról szól, hogy egy fiatal nő öngyilkosságát követően a tehetős Birling-családhoz vetődik egy rejtélyes nyomozó, és mire az összes családtagból kihúzza a vallomását, kiderül, hogy valójában mindannyian hibásak valamilyen formában a történtekért - csak abban különböznek egymástól, ahogy a lelkiismeretükkel elszámolnak. Fordulatos, kiszámíthatatlan történet és elgondolkodtató tanulság: nekem nem is kell több.
https://www.imdb.com/title/tt0118715/A nagy Lebowski
És ha már nagyszülő-látogatás, akkor a nagybátyám által ajánlott filmek sem maradhatnak el. És ha ő nincs, akkor sosem akadok rá erre a filmre, mert vígjátékokat sosem szoktam magamtól keresni, annak ellenére, hogy már számtalan filmnél tapasztaltam, hogy ez egy zseniális műfaj is tud lenni.
A főszereplő, Jeffrey Lebowski - a haverjainak csak Töki, az eredetiben The Dude - békésen lopja a napot, iszogatja a kedvenc koktélját és látástól vakulásig bowlingozik, hasonló életmódot folytató barátaival. Az idilli életet megzavarja két gengszter, akik betörnek a lakásába, mert összekeverik a milliomos Jeff Lebowskival. Töki ezért ellátogat az igazi Lebowskihoz, tisztázni a félreértést és kártérítést kérni. Az öreg milliomos viszont üzletet ajánl: szerezze vissza "elrabolt" ifjú feleségét. És már ezzel is spoilereztem szerintem.
Rég nevettem ennyit egy filmen, azt hiszem. Humorosan van megírva és kitűnően van eljátszva. A Coen-fivérek, a kilencvenes évek és a vígjátékok rajongóinak melegen ajánlom, de mindenki másnak is, aki egy könnyed kikapcsolódásra vágyik.
https://www.imdb.com/title/tt0266697/Kill Bill
Szintén a nagybátyám ajánlása, de ezt azzal a megjegyzéssel kötötte a nemlétező lelkemre, hogy a nagyszüleim lehet, hogy nem fogják túl jól viselni. Nemhogy a nagyszüleim, de még anyám sem viselte túl jól, de ez rengeteg, amúgy fasza filmről elmondható, úgyhogy ez nem lehet kiindulópont. Látatlanban annyit tudtam erről a filmről, hogy Tarantino a Bruce Lee-korszak akciófilmjeinek állított emléket vele. Nincs nekem semmi bajom az akciófilmmel, mint műfajjal, de az irreális autós üldözéseket és a nevetségesen aránytalan erőmegoszlású, mégis a badass főhős fölényes győzelmével végződő, céltalan verekedéseket alapvetően nem nekem találták ki. Ezzel viszont csak általánosítottam, és mivel minden általánosítás veszélyes (ez is), ezért nem ítélkezem soha egy film fölött pusztán a zsánere alapján. Már csak azért sem, mert Tarantino egy zseni. És mert ebben nem volt autósüldözés.
A sztori nagy vonalakban abból bontakozik ki, hogy egy négy éve tartó kómából felébredve egy korábbi orgyilkos bosszúhadjáratot indít az elárulói ellen. Kétrészes a film egyébként, mi csak az elsőt néztük meg, és nem mostanában fogok tudni sort keríteni a második felére, pedig érdekel, mi lesz a végkifejlet. Már csak azért is, mert ebből a részből alig értettem valamit. És nem, nem azért, mert végleg elbutultam, hanem mert borzalmas volt a hangosítás - a párbeszédek alig hallható suttogások lettek, a zajok pedig fülsüketítőek. És hiába csavartuk fel maximumra a párbeszédek közben a hangerőt, alig lehetett hallani valamit. Aztán jött egy pisztolylövés vagy egy ajtócsapódás, és rögtön megsüketültünk. Ez kicsit elvett az élvezeti értékéből számomra, de lehet, hogy csak a mi hangszórónkkal vagy a fájllal volt a baj; Tarantino- és akciófilm-rajongóknak alapfilm. Nekem mindenképp izgalmas és egyedi tapasztalat volt.
Ezek voltak hát a július 29-től augusztus 12-ig összegyűlt filmélményeim; ti melyiket láttátok már, és hogy tetszett? :)