2017. november 4., szombat

Nyelvtanlecke

Igen, ez pontyosan az, aminek gondoljátok. Vagyis megőrültem.
Komolyra fordítva a szót, vannak fogalmazási és helyesírási hibák, amik szinte minden - mindig tisztelet a kivételnek - blogon előfordulnak, és amiktől talán épp emiatt a plafonra tudok mászni. Szóval úgy döntöttem, hogy ezekből összegyűjtök annyit, amennyit csak bírok, és ha kritizált blogon ezekkel találkozom, nem kell megint nyelvtanleckét adnom, egyszerűen elirányítom ide az illetőt. Remélem, hasznosnak fogjátok találni. (Nyilván nem egy új helyesírási szótárt írtam; mindössze igyekeztem a leggyakrabban elrontott/általam legtöbbször látott hibákat összeszedni.)
U.i.: A lista bármikor bővülhet, ha eszembe jut további gikszer, ami még nem szerepel a listán.


ez miatt és az miatt
Kapásból egy egyszerűvel kezdek, mert ezt nem nehéz elmagyarázni. A magyar nyelvben nem létezik olyan, hogy "ez miatt", sem olyan, hogy "az miatt". Ezek helyett az "emiatt" és az "amiatt" használatos.

ugyan úgy és társai
Másodjára is egy könnyű. Ugyanolyan, ugyanúgy, ugyanaz, ugyanannak, et cetera - ami "ugyan"-nal kezdődik, az egybeírandó.

miatt és végett keverése
Ez már valamivel "bonyolultabb", mint az előző kettő, de azért teszek egy próbát.
A "miatt" okhatározó - úgy kérdezel rá, hogy "miért?", "mi miatt?", "mi okból?" -, a "végett" célhatározó, kérdései: "miért?", "mi célból?". (Általános iskola hetedik osztályában tanítják egyébként, ezért nem értettem soha, hogy miért haladja meg néhány blogger képességeit.) Kérek mindenkit, hogy ezeket figyelembe véve fogalmazza bele ezt a két határozót a mondataiba, mert nem szeretnék húsz éves korom előtt ősz hajszálakat; köszönöm.

igekötők helyesírása
Nem akarok hülyeséget mondani, de sacc per kábé általános iskola harmadik osztályában lett a fejembe verve az a mondat (vagy valami hasonló; régóta nem idéztem már fel szó szerint), hogy "ha az igekötő az ige előtt áll, egybeírjuk az igével, ha utána áll, akkor külön, ha pedig van más szó is közöttük, akkor az egészet különírjuk". (Az most más kérdés, hogy ennek ellenére az emberek nagy részének mindez nem egyértelmű.) Példának okáért:
Már júniusban elolvasta a jövőévi kötelezőket.
Szokás szerint az utolsó pillanatban olvasta el a kötelezőt.
El is olvasta a regényt, és még olvasónaplót is írt róla, hogy ne felejtsen majd ki semmi lényegeset a dogában írandó esszéből.
Valamint van még az, amit talán ritkábban használunk, és épp ezért ritkábban baltázunk el a fentieknél: a megismételt igekötők, amik közé kötőjelet teszünk (mint a vissza-visszanézett).

hogy és hogyan közti különbség
Azt ugye mind tudjuk, hogy a "hogy" kötőszó elé minden esetben vesszőt teszünk. (Legalábbis nagyon-nagyon remélem.) De egyszer bétáztam egy bloggert, aki kényszeresen vesszőt tett mindig a "hogyan" rövidített megfelelőjeként funkcionáló "hogy" elé is a mondataiban, és nem tudtam, hogyan magyarázzam el neki, hogy a "hogy" nemcsak a kötőszót jelentheti, hanem a "hogyan" kérdőnévmás rövidített változatát is. Egyébként teljesen tisztában volt ennek a szócskának a két jelentésével, jól is használta őket; mindössze ott rontotta el mindig a dolgot, hogy vesszőt tett a rövidített "hogyan" elé. Az ilyen mondatra gondolok például: "Fogalmam sincs, mindezek után, hogy viszonyuljak hozzá." Mivel itt a "hogy" nem kötőszói, hanem kérdőnévmási szerepet tölt be, a mondat helyesen így nézne ki: Fogalmam sincs, mindezek után hogy(an) viszonyuljak hozzá.

minden, de tényleg, minden nagybetűvel írása
Ne kérdezzétek, általános iskola hanyadik évfolyamán oktatják a kedves tanítónénik a tudásszomjas nebulóknak, hogy a honfoglalás (kivéve, ha a filmről van szó), a karácsony, a húsvét, a magyar és társaik NEM, ismétlem, nem nagybetűvel írandóak; de szokás szerint van, akinek ez gondot okoz. A filmcímeket írhatod nagybetűvel. A folyóiratok nevét is. A dalcímeket is. Vagyis úgy összességében véve a tulajdonneveket. De a közneveket nem.

d-re végződő igék felszólító alakja
A felszólító módot a legegyszerűbb esetben a -j jellel képezhetjük (pl. ad-->adj); de tárgyas igeragozásnál már a -d játszik (pl. olvas-->olvasd). Ezek esetén a szabály az, hogy a felszólító módot mindig kizárólag egy d jelöli, pl. öld (meg), hozd (ide), told (a fal mellé). Az szokott bekavarni, amikor az ige eleve d-re végződik, mint pl. áld, küld, told, akkor nyilván két d-re fog végződni az ige felszólító alakja: áldd meg, küldd el, toldd hozzá. Próbáljatok odafigyelni, és mindig átgondolni, mielőtt leírtok egy tárgyas igét felszólító módban, hogy mi volt az eredeti ige, és, ha az eleve d-re végződik, akkor felszólító módban dd-re fog.

nincs olyan, hogy mindíg
Ismét egy primitív szabály, amit magyarázni sem kell, mert a Magyar Helyesírási Szótár magáért beszél: a "mindig"-et két darab rövid i-vel írjuk.

fáradság/fáradtság, izzadság/izzadtság keverése
Ez már valamivel több átgondolást igényel, mint az előző, de hiszem, hogy mennyi fog.
A "fáradság" egy cselekvés; amikor megcsinálunk valamit, az azt jelenti, hogy vettük a fáradságot, hogy megcsináljuk.
A "fáradtság" egy állapot; amikor valaki fáradt, akkor erőt vesz rajta a fáradtság.
Ugyanez érvényes az izzadság-izzadtság, ijedség-ijedtség párosokra.
Az izzadság a veríték, ami kiül a homlokodra például, ha fizikailag megerőltető tevékenységet végzel (vagy épp pánikolsz, izgulsz), pl. "Fénylett a homloka az izzadságtól/izzadságcseppektől.", míg az izzadtság az izzadt állapotot fejezi ki, amiben épp vagy, miután megizzadtál, pl. "Izzadt vagyok/megizzadtam, muszáj lezuhanyoznom!"
Az ijedség más szóval ijedelmet jelent, ergo "Reggel nagy ijedség támadt, mikor kiderült, hogy a kisfiú előző este nem ért haza." Az ijedtség ellenben maga az állapot, amit az ijedség kivált, lásd: "Az ijedtségtől szóhoz sem tudott jutni."
Biztos, hogy vannak még ilyen szópárok, lévén a magyar nyelv egy kimeríthetetlen kincsesbánya, de hirtelen ez a három jutott eszembe, amit gyakran elnéznek a bloggerek.

-ba/-be és -ban/-ben határozóragok keverése
Ha valaki ezeket keveri, az már végképp csak az igénytelenség bizonyítéka, mert nem tudom elhinni, hogy valakinek ne legyen egyértelmű ezek jelentése. A -ba/-be határozórag a "hová?" kérdésre válaszol; a -ban/-ben a "hol?"-ra. Ezért, amikor valaki leírja, hogy "karót kaptam az iskolába", azt kapásból szívélyesen a hanyagság számlájára írom, mert szeretném hinni, hogy mindenkinek nyilvánvaló, miért helytelen a fent említett példamondat.

szóismétlés
Ezt a típusú hibát egyedül a leírt szöveg többszöri figyelmes átolvasásával és talán egy szinonimaszótár forgatásával lehet kiküszöbölni, és ezek használatával kifejezetten könnyű, mégis többször találkozom a szóismétlés hibájával, mint a fenti hibák szinte bármelyikével.

kettőspont és pontosvessző használata
Nem egy, amúgy hihetetlenül igényes és helyesírási hibáktól szinte teljesen mentes írást olvasva bökte ki a szememet az a tény, hogy a bloggerek elfeledkeznek a pontosvessző és a kettőspont puszta létezéséről. Pedig sokkal igényesebb és tagoltabb lesz a mondat, ha nemcsak vesszők követik egymást örökösen. Néha pedig kifejezetten helytelen vesszőt használni egy-egy kettőspont vagy pontosvessző helyett. Nézzünk erre néhány alapvető példát!
Amikor kettőspontot is lehetett/kellett volna használni a mondatban:
Elő kellett csalnom, mert tartottam tőle,: valóban az életem a tét.
Felfordult tőle a gyomrom, noha tudtam,: az, hogy megkért, beszéljek a testvérével, a manipuláció egy formája volt.

Amikor pedig pontosvesszőt is lehetett/kellett volna használni a mondatban:
Fekete hajának minden egyes szála tökéletesen a helyére van igazítva,; ahogy mosolyog, olyan, mintha egy filmsztárt látnék.
Nagyon jól néznek ki együtt,; elhatározom, hogy később beszélni is fogok erről a partneremmel, mert kíváncsi vagyok, mit gondol az öccse barátnőjéről.
Egész életemben amellett a vezérelv mellett nőttem fel és éltem, hogy a család a legfontosabb,; hogy, ha kell, az életemet is oda kell, hogy dobjam érte.

Sajnos nem tudok univerzális törvényszerűségeket felsorakoztatni arra nézve, hogy mikor kell vessző helyett kettőspontot vagy pontosvesszőt használni (vagy egyenesen új mondatot kezdeni), úgyhogy csak a logikus gondolkodást és a többszöri figyelmes átolvasást tudom tippként felajánlani.

párbeszédek helyesírása
Ez megint egy bonyolultnak számító tárgykör, és csak kevesen művelik hibátlanul a párbeszédek helyesírását. A bloggeren például elképesztően kevesen.
Alapnak számít az, hogy a gondolatjel előtt és után MINDIG szóköz van!
 – Ne tegyél már úgy, mintha érdekelne a sorsom!
1. Ha az elhangzott mondat a narrációval egy mondatba tartozik, akkor nem tesszük ki a pontot, és kisbetűvel kezdjük a narrációt.
 – Ma még meg kell írnom három bejegyzést – sóhajtott fáradtan Nessa.
Ellenben, ha ugyanígy egy mondatba tartozik az elhangzott szöveg és a narráció, de az előbbi végén felkiáltójel, kérdőjel, vagy hármaspont van, akkor azt kiírjuk. A kisbetűvel kezdett narráció azonban marad.
 – Ma még meg kell írnom három bejegyzést! – fakadt ki ingerülten Nessa.
 – Mennyi van még hátra a különkiadásból? – hunyorított a "napirendre" Nessa.
 – Egek, milyen sok van még hátra ebből... – túrt a hajába sóhajtva Nessa.
Ha a narrációt egy elhangzott mondat közepébe akarod ékelni, azt így teheted meg:
 – Úristen, még három bejegyzés van hátra – esett kétségbe Nessa –, és mindjárt 3 óra, de még nem vagyok kész a nyelvtanleckével sem!
2. Ha az elhangzott mondat és a narráció két különálló mondat, akkor kiírjuk az írásjelet (pontot, hármaspontot, kérdőjelet, felkiáltójelet) az elhangzott mondat végére, valamint nagybetűvel kezdjük a narrációt.
 – Elég a nyavalygásból; láss hozzá, Nessa! – A billentyűzet fölé görnyedt és gépelni kezdett, remélve: senki nem hallotta meg, hogy magában beszél.
 – Fogd már be a szádat! – Összerezzent a bátyja éles hangjától. – Begolyóztál, vagy mi van, hogy magadban dumálsz? – Rosszallóan, mégis lemondóan rázta a fejét. [Amint látod, ha külön mondatba írod az elhangzott szöveget és a narrációt, akkor még alanyt is válthatsz - úgy értem, az első narráció még X-ről szól, de a második már Y cselekedeteit mutatja be. Ebben a példában X Nessa volt, Y pedig a bátyja.]
3. A fenti két pontot nem vegyítjük. Nincs olyan, hogy az elhangzott szöveg végén pont van, mégis kisbetűs a narráció, és vica versa: nincs olyan sem, hogy nem teszel írásjelet az elhangzott szöveg végére, viszont nagybetűvel kezded a narrációt.

vesszőhasználat
Ez annyira sokrétű kérdés, hogy meghaladja a képességeimet a teljeskörű felboncolása; hozzá sem kezdek. Mindösszesen csak fel akartam hívni a kedves bloggerek figyelmét arra, hogy a helytelen vesszőhasználatnál talán semmi nem vágja agyon jobban az írásuk összképét.

helyesírási, értelmező és szinonimaszótár használata
Ez már egyértelműen nem egy konkrét, gyakori bloggerhibát takar, hanem egy kis útravalót, vagy tanácsot, kinek mit.
Ha valaminek nem vagy biztos a helyesírásában, könyörgöm, nézd meg a helyesírási szótárban! Ha nincs meg otthon, az sem mentség, ugyanis már online is elérhetőek különböző változatai. Nézz rá erre és erre, és bátran használd a jövőben; szerintem nem harap egyik sem!
Olyannal is találkoztam már, aki magabiztosan használ egy-egy idegen szót - csak nem rendeltetésszerűen. Ilyenkor nem tudom, hogy sírjak-e vagy nevessek, mert elkeserítő, amikor valaki úgy dobálózik szavakkal, hogy nem ismeri a jelentésüket, de nevetséges is, mert vicces mondatok szoktak az ilyesmikből születni. Ezért melegen ajánlom mindenki figyelmébe a különböző értelmező szótárakat és idegen szavak gyűjteményeit.
Ezen a linken találsz egy diákoknak szóló értelmező szótárat; ezen a tudományos és köznyelvi szavak értelmező szótárát; itt a szerintem senki számára nem ismeretlen wikiszótárat; itt pedig egy másik online magyar értelmező szótárat. De nem jársz rosszul - sőt! - ezzel az online idegen szavak gyűjteményével sem.
A fentiek közül én mindegyiket nagyon szeretem, néhányra szoktam is vetni egy-egy pillantást néha, és számomra eddig nagyon hasznosak voltak.


Hát, ez finoman szólva is egy nagyon lecsupaszított, nagy vonalakban felvázolt nyelvtanlecke volt, de azért remélem, valakinek tudtam segíteni. Ha tetszett, hasznosnak találtad, ne félj pipálni vagy kommentelni, esetleg feliratkozni! :)
Már tudjátok, mi következik: tartsatok velem, mert érkezik a török film- és sorozatajánlóm! Legalábbis, ha elkészülök vele a megígért időpontra, mert még csak most fogok nekiállni...
xxx

My Immortal fordítása

Páran talán emlékeztek még, hogy Billy Boyd The Last Goodbye című dalát eredetileg azért fordítottam le, hogy, miközben én zongorázom, a zongoratanárnőm énekelhesse. Épp emiatt szótagszámra, ritmusra és rímekre is passzolva kellett átemelnem angolról magyar nyelvre a dalszöveget. És ahogy A végső búcsú, úgy a Halhatatlanom is érzelmileg közel áll hozzám, magyarul rongyosra hallgattam már, és mégsem vagyok vagy leszek képes megunni, mert kimondhatatlanul imádom.
   De a lényeg az, hogy a My Immortal egy részét is lefordítottam ilyen formában (de ez a fordítás végül nem került eléneklésre). Azért csak egy részét, mert a közönség már amúgy is megunhatta a végére azt a sok ismétlést (ez a melódia végtére is egy sokszor ismétlődő, rövid dallam), így nincs az egésznek ilyen formájú fordítása. Na, de lássuk azt a töredékes dalszövegfordítást legalább!


I'm so tired of being here
Suppressed by all my childish fears
And if you have to leave
I wish that you would just leave
'Cause your presence still lingers here
And it won't leave me alone

These wounds won't seem to heal
This pain is just too real
There's just too much that time cannot erase

When you cried I'd wipe away all of your tears
When you'd scream I'd fight away all of your fears
And I held your hand through all of these years
But you still have all of me

[...]

I've tried so hard to tell myself that you're gone
But though you're still with me
I've been alone all along

[...]

~.~

Belefáradtam ebbe:
Elnyom a sok gyermeki félelem.
És ha el kell, menj,
Csak indulj már el, kérlek!
Mert az emléked itt van még,
És soha nem hagy békén!

Nem gyógyul a sebem,
A fájdalom kitart;
Az idő nem segíthet mindenen!

Ha sírtál, én letöröltem könnyeidet,
Ha felkiáltottál, én megvédtelek,
És már sok éve fogom kezedet,
De mindenem tied...

[...]

Próbáltam felfogni, hogy te elmentél,
És bár még velem vagy,
Végig egyedül voltam...!

[...]


Nem kell mondani, hogy kihagytam mondatrészeket és végtelenül leegyszerűsítettem a szöveget; de szerintem az, aki ilyen kevés szótagba ennél több tartalmat tud sűríteni, az vagy egy Arany János, vagy csak szimplán zseni (nem mintha Arany nem lett volna az). Nekem pedig, mivel egyik sem vagyok, csak ennyire futja; nézzétek el!
Pontban 3-kor egy általam nyelvtanleckének csúfolt szösszenet következik, addig Lucifer legyen veletek!
U.i.: Ez a blog 10. dalszövegfordítása! :3

A megfelelő benyomás elérése a karaktereiddel & azok jellemzésével

Gondoltam, boldogítalak titeket megint két darab cikkfordítással Springhole-ról - nagyon örültök, igaz? Remélem is!
Az első cikk nem más, mint a Tips To Keep Your Characters In Perspective & Make The Right Impressions With Them, magyarul Tippek, hogyan tartsd távlatban a karaktereidet & tedd a megfelelő benyomásokat velük, a második pedig a Dropping In Characterization Without Dragging The Story, tehát Jellemzés közbeszúrása anélkül, hogy vontatottá válna a történet. Remélem, hasznos cikk lesz! :)
Kérlek titeket, ha elolvassátok, hagyjatok nyomot magatok után; bármilyen visszajelzésnek nagyon örülök, és legalább tudom, hogy érdemes fordítgatnom nektek ezeket a szösszeneteket. :)
Tippek, hogyan tartsd távlatban a karaktereidet & tedd a megfelelő benyomásokat velük

Ha azt akarod, hogy az emberek olyannak lássák a karaktereidet, ahogy te szeretnéd, ha látnák őket, akkor el kell érned, hogy a megfelelő perspektívákkal operálj és a megfelelő benyomásokat keltsd. Mert egyébként egy olyan történet létrehozását kockáztatod, amitől az emberek utálják a karaktereket, akiket szeretniük kéne, utálják azokat, akiket szeretniük kéne, vagy csak simán értelmetlennek találják az egészet. Egy szó, mint száz: álljon itt néhány tipp, hogyan tartsd távlatban a karaktereidet és tedd a szükséges benyomásokat velük.

Sose feledd, hogy a közönség nem ismeri annyira jól a karaktereidet, mint te!
Könnyű elfeledkezni arról, hogy mások nem ismerik olyan közelről a szereplőinket és a motivációikat, mint mi, és emiatt kulcsfontosságú részleteket hagyni ki, amiket igazán tudniuk kéne, hogy értsék, mi folyik éppen. Nem valami jó megoldás kihagyni ezeket a részleteket és elvárni az emberektől, hogy kitöltsék a lyukakat valamivel, ami neked is megfelel. Persze, a legtöbben talán feltételeznek valamit, ami többé-kevésbé ugyanaz, mint amire te is gondoltál, de sokan nem fognak.
Példaként, talán egy olyan főszereplőt írsz, akiről kitaláltad, hogy nagyon rájárt a rúd az utóbbi időben - a többiek az iskolában vagy a munkahelyen szörnyűek voltak, a család egy púp volt a hátán, és egy régóta várt utazást a barátokkal el kellett napolni. Szóval a te szempontodból talán érthető, hogy a főhősöd elég rossz hangulatban van és néhány emberen vezeti ezt le. De ha elfelejted a közönségeddel tudatni, hogy miért annyira zsémbes a főhősöd, akkor jó eséllyel egy nagyon undok szemétládát fognak csak látni.
És fordítva, talán beleírsz a sztoridba egy karaktert, aki a te fejedben minden iskolai terrorizáló, akit valaha láttál. Következésképpen, amikor ez az illető először lép be a történetbe, neked talán tökéletesen érthető, hogy a főhősöd valamilyen szempontból negatívan reagál erre a karakterre. De mások, akik sehonnan nem tudhatják, hogy ki ez az ember, csak igazságtalanul ítélkezőnek vagy undoknak fogják látni a főhősödet. Ennélfogva, ha az első karakter egy verekedős szájhős kéne, legyen, akkor tenned kell róla, hogy ezt a közönséged is lássa.
Hasonlóképp, ha hirtelen behozol a képbe egy idegen teremtményt, te talán tudod, hogy ez az idegen egy beteg, torz egyed, aki nélkül a világnak sokkal jobb lenne. És így a főhős csapatvezetőd, aki fel akarja robbantani őt egy rakétavetővel, amint meglátja, egy egész ésszerű figurának tűnik a te szemedben. Ellenben azoknak, akik nem rendelkeznek a te szerzői rálátásoddal, ugyanennyi erővel tűnhet úgy, hogy ez az idegen csak egy menekült, aki menedékjogot keres. Így nem tévednének, ha a vezetőt egy lövöldözésmániás idegengyűlölőnek tartanák. Ha azt akarod, hogy az emberek igazán belássák eme idegen teremtmény szilánkokra robbantásának szükségességét, muszáj elérned, hogy a közönség maga is lássa, miért kell így lennie. (És tenned kell róla, hogy a vezető is valódi bizonyíték alapján cselekedjen, különben még mindig egy lövöldözésmániás idegengyűlölővel van dolgod.)
És ne feledd - itt sokkal erősebb a megmutatás, mint a megmondás. Ha a közönségnek csak egyvalaki szavában kell bíznia valamivel kapcsolatban (különösen, ha jó okaik vannak feltételezni, hogy az az illető esetleg téved vagy hazudik), akkor talán nem veszik be.

Egy rövid ideig tégy úgy, mintha mindenki főhős lenne, és az ő perspektívájukon keresztül szemléld a dolgokat!
Amikor történeteket és háttértörténeteket ír, sok ember beleesik abba a csapdába, hogy kizárólag a főhősei életére koncentrál, és arra, amit akar, hogy ők megtegyenek és megtapasztaljanak. Más karakterek eköré és csakis eköré felépítve végzik, és ennek eredményeképp a dolgoknak gyakran nem sok értelmük van, ha igazán átgondolod. Az történik, hogy a kisebb/háttérjátékosok végül erőltetett cselekményeszközöknek tűnnek inkább, mint valódi embereknek, és/vagy hihetetlenül alkalmatlannak vagy rövidlátónak látszanak.
Ahogy a történetedet dolgozod ki, tedd félre egy kicsit a főszereplőidet! Mindenki mást nézz - kifejezetten azokat a karaktereket, akik fontos szerepeket fognak játszani a történetben, vagy akik cselekedetei kihatással lesznek a főszereplőd életére, vagy akikre hatással lesz mindaz, ami a cselekményben folyik -, és felváltva kezeld őket úgy, mintha ők lennének a főhőseid! Így is van értelme, hogy úgy viselkednek, ahogy eredetileg eltervezted? Vagy van valami más, amit így belegondolva meg tudnának, és valószínűleg meg is kellene tenniük? Ha igen, igazítanod kéne valahol, hogy a cselekedeteik valószerűbbnek és természetesebbnek érződjenek.

Tegyél róla, hogy mindenki nagyjából ugyanannyira sokrétű legyen!
Írhatsz történeteket, amikben mindenki meglehetősen egyszerű. Írhatsz történeteket, amikben mindenki sokrétű. De komolyan, komolyan nem kéne vegyítened a komplex és az egyszerű karaktereket, mert különben az olvasók elkezdik olyan fényben látni a szereplőidet, ami minden bizonnyal árt a történetednek! Hogy miért?
  • Kidolgozatlan antagonisták, kidolgozott főhősök: Az antagonisták hiteltelennek és elcsépeltnek tűnnek. A konfliktusok, amiket teremtenek, erőltetett benyomást keltenek.
  • Kidolgozott antagonisták, kidolgozatlan főhősök: A főhősök unalmas benyomást keltenek. Az olvasókat jobban érdeklik az antagonisták - és a végén már nekik drukkolnak.
  • Kidolgozott főszereplők, kidolgozatlan mellékszereplők: A mellékszereplők felületes karikatúrák benyomását keltik. Az olvasók megorrolnak rájuk, amiért elterelik a figyelmet az érdekesebb karakterekről - vagy, ami még rosszabb, amiért sértésnek lehet őket venni bármilyen valóéletbeli népre nézve, amit képviselnek.
  • Kidolgozatlan főszereplők, kidolgozott mellékszereplők: A mellékszereplők érdekesebbek, mint a főszereplők. Az olvasók azt fogják kívánni, bár a mellékszereplők történetét olvashatnák inkább.
Na most, ez nem jelenti azt, hogy, mondjuk, minden mellékszereplőbe ugyanannyi bepillantást kell engedned, mint amennyit a főszereplőidbe. Végtére is, a történet valószínűleg kevesebb időt fog rájuk fókuszálva tölteni, és nem akarod azért megállítani a cselekményt, hogy megmutass a közönségnek valamit, ami tulajdonképpen nem számít annyit a cselekmény szempontjából. Azonkívül a Jellemzés közbeszúrása anélkül, hogy vontatottá válna a történet c. cikk adhat pár ötletet, aminek hasznát veszed, ha közbe akarsz szúrni egy kis mélységet anélkül, hogy túlontúl elterelnéd a figyelmet a fontos karakterekről vagy cselekményelemekről.
De - egy figyelmeztetés! A "művészet-/sportrajongás" ugyanazt a hatást éri el a "kidolgozott" vagy "mélyenszántó" karakterek esetén, amit a "kétbalkezes" a "tökéletlenek" esetén. Semmi eredendően helytelen nincs egyikben sem, mint jellemvonásban, de nem igazán érik el a kívánt hatást, mivel egy bizonyos ponton kicsit felületessé kezdenek válni. Ha jobban el akarod mélyíteni a karakteredet, arra hatékonyabbak a mozgatórugók. [Azért linkeltem, mert a következő cikkfordításomnál aktuálissá fog válni.]

Ne alapozz karaktereket barátokra, családra és/vagy magadra!
Először is, nincs azzal semmi baj, ha felhasználsz a szereplőid számára egy-két jellemvonást saját magadból vagy valakiből, akit ismersz. Ez rendben van. Akkor kezdődnek a problémák, amikor a karaktereid alapvetően saját magad vagy az ismerőseid kitalált változatai, akik egy másik világban másik életet élnek.
Ha ilyesmit csinálsz, az megnehezítheti a karaktereidtől való megfelelő érzelmi elkülönülést, ami két problémához vezethet. Először, nem leszel képes rávenni magad, hogy megírd, ahogy a karaktered valóban és igazán elcsesz valamit, és viselnie kell a következményeket, vagy azt, ahogy bármi valóban és igazán rossz történik vele. Valamint hajlamosabb lehetsz mindenféle jósággal elhalmozni őt (például szupererőkkel, szeretőkkel, vagyonnal, stb.). Az eredmény egy védett és elkényeztetett karakter, akitől az olvasóid mind a karakterednek, mind a történetnek hátat fordíthatnak. Másodszor, még ha te képes is vagy félretenni a személyes érzelmeidet, vedd figyelembe, hogy a barátaid és a családod talán nem veszi jó néven (és talán magára is veszi), ha a szereplők, akik rajtuk alapulnak, elcseszik vagy nem kapják meg, amit a valóéletbeli hasonmásuk szerint megérdemelnek - és ez nyomás alá helyezhet téged, amitől olyasmiket is megteszel a karakterekkel, amiket egyébként nem tettél volna meg. Tehát nem számít, milyen esdeklően vagy milyen sokat könyörög esetleg valaki, hogy írd bele őt is; egyszerűen csak ne tedd!
Azt is érdemes megemlíteni, hogyha végül híres íróvá válsz, negatív visszahatásai is lehetnek mindennek azok számára, akiken a karaktereid alapulnak. Christopher Robin Milnének, akin A. A. Milne Micimackójának Róbert Gidája alapszik, elege lett abból, hogy kitalált hasonmásával azonosítják (és az ugratás, amit emiatt az iskolában kapott, egyértelműen nem segített a helyzeten). Szóval, ha azt is hiszed, hogy szívességet teszel a barátaidnak és a családodnak azzal, hogy belefoglalod őket a történetedbe, a valóság talán pont az ellenkezője lesz. Komolyan a nyakukba akarod varrni azt a terhet, hogy életük hátralévő részében valaki más szereplőjével társítsák őket? Komolyan ez alá az árnyék alá akarod állítani őket?
Újra mondom, néhány, magadból és általad ismert személyekből összeszedegetett jellemvonás tökéletesen rendben van (és segíthet jobban kapcsolódni a karaktereidhez), de tartózkodj attól, hogy ismerőseid kitalált változataivá tedd a karaktereidet - nem számít, mennyit vagy mennyire könyörögnek!

Összefoglalva!
  • Ne feledd, hogy a közönség nem ismeri annyira jól a karaktereidet, mint te! Tegyél róla, hogy ne mulaszd el beavatni őket valamibe, amit tudniuk kell, hogy megértsék vagy méltányolják, hogy miért viselkednek a karaktereid úgy, ahogy.
  • Felváltva tégy úgy a különféle karakterekkel a történetedben, mintha ők lennének a főhősök! Így is van értelme a cselekedeteknek (vagy cselekedetek hiányának), amiket terveztél számukra? Ha nem, akkor valaminek változnia kell.
  • Mindenkit nagyjából ugyanannyira rétegeltre írj meg! Különben a kevésbé rétegelteket valószínűleg nem fogjak olyan szívélyes fogadtatásban részesíteni az olvasóid.
  • Ne csinálj karaktereket magadból vagy olyanokból, akiket ismersz! Ez egyszerűen csak túl sok módon érhet rossz véget.
Jellemzés közbeszúrása anélkül, hogy vontatottá válna a történet

Semmi sem nyírhatja ki hatékonyabban a történetedet, mint a silány jellemzés. Jó jellemzés nélkül nehéz bármit is érezni a karaktereid iránt vagy velük kapcsolatban - nehéz kötődni hozzájuk, nehéz érdeklődni irántuk, és nehéz egyáltalán törődni velük bármilyen jelentőségteljes értelemben.
Általános ökölszabály, hogy minél többet tudunk meg egy karakter bonyolultságáról, annál inkább érdekel - akár pozitív értelemben (látni akarjuk, hogy sikerrel jár), negatív értelemben (látni akarjuk, hogy elbukik) vagy vegyes értelemben (mindkettőt látni akarjuk, akár különböző célokban, vagy még ugyanabban a célban is!). De ugyanakkor nem akarsz egy fürgén haladó cselekményt csikorogva lefékezni azért, hogy egy infódömpinget zúdíts az olvasó nyakába. És valami érzelmileg túlfűtött lelkizés vagy egy alkalom, amikor egy karakter egyszerűen csak kiteregeti a puszta tényeket egy másiknak, nem működik mindegyik karakter esetén - és feltehetően nem lesz önmagában elég, ha egyszer őket is használhatnád!
Ergo mi a teendőd? Nos, sokféle módon és helyen elejthetsz apró nyalánkságokat a karaktereidről a történet során. Gondolj rájuk úgy, mint pontokra egy pontösszekötögetős rajzon! Önmagukban talán nem perdöntőek, de amikor mind össze vannak rakva, az ember meg tudja rajzolni a vonalakat közöttük, hogy lássa az egész képet. (És sok ember igazán szereti maga kibogozni ezeket a dolgokat!) Sőt, mi több, ez a technika nagyszerű, mert sejtet valami nagyot, amit később tervezel felfedni arról a karakterről - ezek azok a dolgok, amikre ha az olvasók visszanéznek, rájönnek, hogy igen, ő végig ez és ez volt!

Hagyd, hogy a karaktereid kiléte kivilágoljon abból, amit mondanak és abból, ahogy viselkednek!
Sokféleképpen felhasználhatod a szereplőid párbeszédeit és cselekedeteit arra, hogy köteteket mondj el róluk - és nem csupán az alapvető személyiségükről és a jelenlegi hangulatukról, hanem a legmélyenszántóbb értékeikről, az álmaikról, a félelmeikről, a vágyaikról, a múltjukról és az identitásukról.
Na most, ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a karaktereidnek csupán meg kell nyílni és kinyilatkoztatni, hogyan éreznek vagy gondolkodnak, vagy azt, hogy valami olyan égbekiáltót tesznek, mint pl. megtapsolnak vagy faképnél hagynak valakit, attól függően, hogy hogyan éreznek azzal kapcsolatban, amit az a személy épp mond. (Bár néha ez is megtörténhet.) Hanem elsősorban azt takarja, hogy azt, amit a karaktereid mondanak és tesznek, kétfunkcióssá tedd. Ez egyrészről lényeges az adott helyzet szempontjából (vagy legalábbis nem von le belőle vagy térit el tőle), de másrészről még vissza is tükröz valami személyeset a karakterről.
Egy karakter, aki gyerekeket szeretne, nagyon szívélyesen és lelkesen reagálhat a hírekre, hogy valaki más teherbe esett (pl. "Óóó, ez csodálatos!"), de egy olyan, akit egy nem nyűgöz le, nem mondana többet, mint amit az illem megkövetel. Valaki, aki olyan területen nőtt fel, ahol ritka volt az erőszakos bűncselekmény, sokkal döbbentebben reagálhat egy gyilkosságra a szomszédban, mint az, aki olyan helyen nőtt fel, ahol ez mindennapos volt. Egy karakter, aki különösképp felháborodik, mikor egy igazságtalanságról hall, egykor talán személyesen érintett volt valami hasonlóban, vagy közeli ismerőse valakinek, aki az volt.
Ha egy karakter hirtelen felélénkül és fülelni kezd, mikor más egy baseball-játszmát említ, arra tippelhetünk, hogy érdekli a baseball, de azt, aki valami másra kezd figyelni, mikor felmerül a baseball témája, nagy valószínűséggel nem. Az, aki összerezzen vagy csak bámul maga elé néhány másodpercen keresztül, amikor valaki mond valamit, bizonyára undorítónak találja, ami elhangzott. Aki egy helyre belépve kitágult szemmel néz mindenre, valószínűleg sosem járt még ott korábban, de aki nyílegyenesen egy adott célállomás felé indul, feltételezhetően jól kiismeri magát azon a helyen.
Azt is tartsd észben, hogyan képes a hangszín és a testbeszéd drámaian megváltoztatni egyetlen szó jelentését! Példának okáért, egy "Hmm?", amivel egyidőben a hallgató a beszélőre néz, érdeklődést jelent. Egy "Hmm...", miközben a beszélő valami másra néz, elképzelhető, hogy közömbösséget indikál. Egy elnyújtott "Hmm...", ami felhúzott szemöldökkel társul, gúnyt vagy kétkedést jelenthet. Ezt is használd ki!

Viszonyítsák a karaktereid azt, ami épp történik, a személyes tapasztalataikhoz vagy érdeklődésükhöz!
Ez egy egyszerű módja annak, hogy elejts pár információmorzsát a karaktereid múltjáról és szenvedélyeiről, miközben mindez a cselekmény szempontjából is releváns marad, és nem egy módon lejátszódhat.
Esetleg van egy karaktered, akinek az a meglátása, hogy a jelenlegi helyzet emlékeztet egy olyanra, amit ő élt át vagy olvasott róla egy könyvben valahol - és netalántán magába foglal egy rövid személyes véleményt róla, vagy érzelmektől fűtött hangnemben hangzik el, ami tájékoztat bennünket arról, hogyan érez az illető ezzel kapcsolatban.
Lehet egy olyan karaktered is, aki megemlíti, hogy a krízis, amivel jelen pillanatban szembenéznek, hasonlít egy olyanra, amivel ő előzetesen már szembenézett. A karakter felvázolja ezt és beszél a korábbi válságról egy kicsit, aztán elmond valamit, ami akkoriban megoldotta a helyzetet. Ez inspirálhat egy megoldást a jelenlegi krízisre.
Egy karakter még össze is hasonlíthat egy előzetes tapasztalatot a jelenlegi szituációval... de hamar bontasd le vele azt a hasonlatot, lehetőleg humoros úton-módon!
Valamint, ha több szereplőd is van, akik ugyanazon mentek keresztül, akkor mindegyiküket belekeverheted - ezzel megállapítva, hogy közös történelmük van. Különböző véleményekkel és a részleteket illető véleménykülönbségekkel ábrázold őket, hogy megmutathasd az olvasóidnak, mennyire különbözőek is a karaktereid!

Szúrj be valami apróságot, mielőtt a cselekmény kezdetét veszi!
Van egy kis időd a cselekmény felvezetése előtt, hogy közbeszúrj pár sornyi párbeszédet, ami elárul dolgokat az olvasónak a karaktereidről - valamint időt és teret ad a történetnek, hogy megmutasd, hol vannak és mi történik éppen. Nézzünk meg pár lehetséges útvonalat, ahogy ez lejátszódhat (amik közül néhányat már láthattál a TV-ben!)!
Egy mód ennek a lefolyására az, hogy egy jelenet két, vitázó karakterrel nyit. Ez így megy egy rövid ideig, mielőtt történik valami, ami már a cselekmény része - mint pölö egy híreket hozó karakter, egy furcsa jelet felcsípő antenna vagy egy meteorbecsapódás odakint.
Egy másik mód ennek lefolyására az, amikor két szereplő olyan helyre sétál, ahol valaki vagy valami olyannal fognak találkozni, aki/ami már a cselekmény része. De mielőtt odaérnek, valami személyes fontosságú dologról beszélnek vagy kifejezik a személyes meglátásukat valamiről.
Mutathatsz karaktereket, akik épp személyes hobbikban vagy projektekben merülnek el egy rövid időre, mielőtt valami, a cselekményhez szervesen kötődő történik.
Egy karakter mehet olyan helyszínre, ahol találkozik egy másikkal, aki már a cselekmény szerves részét képezi. De mielőtt a másik személy megérkezik, a karakter rövid beszélgetést folytat egy ottani dolgozóval.
De nem kell a történeted kezdetére korlátoznod ezt - egy új felvonás vagy fejezet kezdetén is helyet kaphat, vagy bármikor, amikor a történet időt és helyet vált. (Bár, ha minden ilyen alkalommal ezt alkalmazod, azzal valószínűleg túlzásba viszed.)

Egyszerre egynél több dolgot csináltass a karaktereiddel!
Észrevetted, hogy a filmekben és a sorozatokban az emberek szinte soha nem pusztán beszélnek? Gyakran csinálnak a beszéden kívül valami mást - például ebédelnek, kiválasztják, mit vegyenek fel, vagy csak dolgoznak egy feladaton. Ennek az az oka, hogy általánosan unalmas azt nézni, hogy valaki csak áll vagy ül valahol, miközben beszél. De ez valami mást is tehet: megmutathatja az olvasóknak, hogy mit kezdenek a karakterek az életükkel, és bepillantást engedhet a személyiségükbe. Tehát ha nem forgatókönyvet írsz, akkor is jó ötlet a szereplőiddel olyasmit csináltatni, ami elmond a közönségednek valamit róluk.
Lehet, hogy olyan tevékenységekben ábrázolod a karaktereidet, amik a személyes érdeklődési köreikkel vagy hobbiikkal kapcsolatosak. Süssenek, kössenek, építkezzenek, írjanak csekkeket jótékony célokra - bármi, ami elmesél valamit arról, hogy kik ők és mi a hivatásuk.
Csináltathatsz a karaktereiddel olyasmiket, amiket nem szeretnek csinálni. Mutasd őket, amikor épp vonakodva végeznek valamit, amit nagyon nem szeretnek. És ne feledd, ha egy karakter ügyesen űz egy általa nem kedvelt foglalkozást, az azt jelenti, hogy neki be kell adnia a derekát és sokszor kell ezt csinálnia, de egy karakter, aki ügyetlenül nyúl a dolgokhoz, valószínűleg el szokta kerülni. Egy kedvetlenül dolgozó illető meg fog próbálni megszabadulni a munkájától, amint lehetősége adódik rá, méghozzá úgy, hogy a minimális teljesítményt nyújtja, jobb esetben.
Belemerülhetnek a karaktereid bármilyen napi házimunkájukba vagy teendőjükbe. Ez bepillantást engedhet abba, hogy hogyan élnek és miféle emberek is ők.
Cselekedjenek a karaktereid olyasmiket, amik a személyiségükhöz köthetőek. Példaként, egy karakter, aki tiszta és rendezett, rendet rakhat vagy takaríthat, miközben beszélget valakivel; egy olyan, akit a külseje köt le, egy tükör előtt piperézni kezdi majd magát; és egy karakter, aki nem szeret nyugton ülni, fel-alá járkálna a szobában.
Ellenben beszéltetheted a karaktereidet valami, a közvetlen cselekményhez nem kapcsolódó dologról, miközben valami olyasmit csinálnak, ami viszont kapcsolódik hozzá. De ne nyújtsd el túlságosan (pl. egy párbeszéd néhány soránál hosszabbra), mert különben olyan benyomást fog kelteni, mintha megállítottad volna a cselekményt, hogy a karaktereknek része lehessen egy céltalan beszélgetésben!

Adj magyarázatot a karaktereid visszatéréseire és távozásaira!
Épp bejön a szereplő, vagy pedig kifelé megy? Ezt a pillanatot is felhasználhatod, hogy elmondj valamit arról a karakterről. 
Ha van egy karaktered, aki elhagyja a cselekményt egy időre, egy bizonyos ponton említse meg ő vagy egy másik szereplő ennek miértjét. További hatékonyságért adj hozzá egy érzelmi összetevőt is! Például, ha a karakter szabadságot vett ki, hogy családi nyaralásra menjen, és izgatottnak tűnik ettől, akkor levonhatjuk a következtetést, hogy ő valószínűleg becsüli a családdal tölthető időt, és jó a kapcsolata a családja többi részével. Másrészről, egy karakternek, akiről megtudjuk, hogy vonakodva ment el egy családi nyaralásra, gyaníthatóan nem a legjobb a családjával való kapcsolata.
A karaktered épp jön haza egy nyaralásról? Igazán élvezi a munkát? Akkor mondathatsz vele valami olyasmi hatásút, mint a "Most, hogy letudtam a nyaralást, végezhetek valami igazán pihentetőt. Mit csináljak?".
Szóval, ha teheted, használd ki ezt - mert mindössze egy vagy két sor sokat elárulhat!

Használj tárgyakat információközvetítésre és informatív reakciók kiváltására!
A tárgyak nagyszerűek arra, hogy információt áruljanak el a karaktereidről, és annyi mód van, ahogy felhasználhatod őket!
A cuccok, amiket a karaktereid maguk körül tartanak, sokat elmondhatnak róluk. Egy viseltes baseballkesztyű elárulja, hogy a tulajdonosa jó sok időt tölthetett baseballok elkapásával. A zenekaros plakátok a falon arról árulkodnak, hogy valaki zenerajongó. Egy könyvekkel teli polcból, mellette néhány sárkányszobrocskával, arra lehet következtetni, hogy az illető biztosan mohó fantasy-rajongó. Kopott bútorok a nappaliban és olcsó szépítkezőszerek a fürdőszobában azt jelzik, hogy akárki is él ott, nem lehet valami sok pénze.
Az ajándékok is, amiket a karaktereid adnak másoknak, mesélnek róluk valamit. Az, aki olyan ajándékokat választ, amiket az ajándékozott imád, valószínűsíthetően fogékony arra, mit szeret vagy nem szeret az ajándékozott. Az, aki olyan ajándékot választ, amire az ajándékozott rosszul reagál, sejthetően nem fogékony rá - vagy lehet, hogy csak nem érdekli.
A karaktereid tárgyak iránti érzelmeit és reakcióit szintén használhatod, hogy információt közvetíts róluk! Példának okáért, ha egy karakter összerezzen, mikor valaki behoz egy Jackson Pollock-nyomtatványt a szobába, arra tippelhetünk, hogy ez nem az ő ízlése. Egy másik, aki megáll, hogy megbámuljon egy szép nyakláncot egy kirakatban, valószínűleg szeretné viselni azt a nyakláncot, és arról fantáziál, hogy olyan helyzetbe kerül, ami ilyen csinos ékszer viseléséért kiáltana. Egy harmadik, aki a múlt után vágyódik, vágyakozva nézne egy régi fényképre, egy régi naplóra vagy még egy régi iskolára vagy otthonra is.
Erre a jelképes értékkel bíró tárgyak is csodásak. Egy karakter, aki épp a kezébe vesz és nézeget egy tárgyat, ami egy nemrég elhunyt szerettéé volt, feltehetően arra a szerettére gondol. Ha eldobja a tárgyat, azt árulja el az olvasóknak, hogy próbál túllépni a gyászon. Amikor egy, felelősséggel és tekintéllyel társított tárgyat bámul vagy tart a kezében, feltételezhetjük, hogy az jár a fejében, milyen lenne bírni azzal a felelősséggel és tekintéllyel.
A ruhatár és az ilyesmik szintén felhasználhatóak információközvetítésre. Egy pár piszkos és kopottas túrabakancs azt árulja el, hogy a viselője sok időt tölt házon kívül aktívan. Egy fehér ing és nyakkendő irodai dolgozóra utal. A csinosan megcsinált smink, ha csak egy rövid megjelenés kedvéért van is, elárulja, hogy a viselője jól meggondolja és komolyan veszi a megjelenését és/vagy a nap egy részét egy stylistnál tölti.
Magyarán, mikor írsz, két dolgot tegyél meg: tedd fel magadnak a kérdést, mi lehet a karaktereid birtokában, ami a kilétüket tükrözi vissza, és add azt meg nekik; és gondolkozz el a tárgyakon, amik a karaktereid körül vannak vagy amikkel esetleg találkoznak, és azon, hogyan használhatnád fel őket a karaktereid további megismertetésére!

És még néhány tipp
Nem kell az összes eddig felsoroltat beleírnod minden egyes történetbe, különösen, ha ettől erőltetettnek fog érződni. Azokat használd fel, amelyek a leginkább passzolnak a történeted hangvételéhez és stílusához. Mindaddig, amíg a közönségeid eleget tudnak meg a karaktereidről ahhoz, hogy el tudjanak merülni bennük, addig minden a legnagyobb rendben van.
Időről időre néhány jelentéktelen részlet nem fog megártani, de a legjobb, szereplőkkel kapcsolatos elejtendő információk olyasmik, amik nagyon hamar relevánsak lesznek a cselekmény vagy a karakter személyes konfliktusai szempontjából később.
A közönség félrevezetésére is elejthetsz morzsákat - de csak akkor, ha visszatekintve mindennek van értelme, amikor kiderül az igazság. Ez azt jelenti, hogy a félrevezető apróságoknak olyasmiknek kell lenniük, amiknek legalább két magyarázata van: az, amit akarsz, hogy a közönséged higgyen egy ideig, és az, ami az igazság kéne, hogy legyen. (Egy olyan leleplezés, ami abszolút irreleváns, nem leleplezés; csak légből kapott - vagy a közönséged felől akár az is lehet, mert nem érdekli.)
Mikor legközelebb nézel vagy olvasol valamit, figyeld meg, hogyan használja az fel az itt javasolt elemeket, ha felhasználja. Figyelj oda, hogyan sülnek el ezek, és mennyi a lefutási idejük. Valamint tartsd nyitva a szemed, hátha elhangzik olyan módszer, amit itt nem említettem!

Összefoglalva!
  • Ha lehet, tedd kétfunkcióssá a karaktereid szavait és cselekedeteit - még akkor is, ha a cselekmény szempontjából relevánsak, engedd, hogy mondjanak valami személyeset is róluk.
  • A karaktereid összehasonlíthatják azt, ami épp történik, a saját tapasztalataikkal vagy érdeklődésükkel.
  • A karaktereid beszélgethetnek egy kicsit, mielőtt a cselekmény elrajtol.
  • Csináltass egyszerre egynél több dolgot a karaktereiddel! Miközben valami, a cselekménnyel kapcsolatosról beszélgetnek, csináltass velük olyasmit, ami valami személyeset mutat meg róluk!
  • Adj magyarázatot a karaktereid távozásaira és visszatéréseire! Hova készülnek, vagy hol jártak? Mit fognak tenni, vagy mit csináltak? Miért? Hogy éreznek ezzel kapcsolatban?
  • Használj tárgyakat arra, hogy elmondj dolgokat a karaktereidről! A személyes holmik sokat elárulhatnak. Ahogy a karaktereid reakciói is akármilyen tárgyra, amit látnak.
  • Nem kell felhasználnod az összes tippet - csak azt használd, ami illik a történetedhez!
  • Kövesd nyomon mindazt, amit légből kapva közbeszúrsz, hogy ne feledkezz el róla - és hogy később cselekményelemet csinálhass belőle!
  • Használj kétértelmű morzsákat a közönség félrevezetésére!
  • Figyelj oda, hogy más fikciómunkák hogyan használják ezeket a módszereket!
Köszönöm, hogy végigolvastad; remélem, hasznát veszed a jövőben legalább a leírtak egy részének, és hogy veszed a fáradságot egy-két szót odapötyögni a kommentszekcióba, hogy tudjam, megérte dolgozni vele! :)
Szokás szerint ne maradjatok el sokáig, ugyanis egy óra múlva következik a blognap legközelebbi része, egy dalszövegfordítás! :D Remélem, az is elnyeri majd a tetszéseteket! :3
Az egyetlen, az igazi, a legkegyetlenebb, a legromlottabb, a legjavíthatatlanabb, a legreménytelenebb, legőrültebb, legégetnivalóbb Nessa randalírozott; legyen úgy; ciao!