Hogyan írj jól? – Egy gyors útmutató

Tehát összeraktad a karaktereidet és a cselekmény-ötleteidet (legalábbis nagyjából összeraktad, remélhetőleg), de most felmerül benned a kérdés: hogyan írd meg? Mit írj le, és mikor? Mit kell elmondanod a közönségednek? Ha problémád akad ezen a vágányon, íme néhány tipp a számodra.

Mi is teszi a jó írást?

Egyszerűen fogalmazva, a jó írás olyan írás, amely jól valósítja meg a célját; és az olvasóközönségnek írásnak két fő célja van. Az egyik egy ötlet megosztása – legyen az egy egyszerű recept vagy egy komplex saga. A második cél érzelmek kiváltása, legyen szó egy üdvözlőlapról, amely feldobja valaki napját, vagy egy versről, amely mély bánatot kíván előidézni. Ennélfogva az az írás jó, amely ezt hatékonyan megvalósítja, nem számít, mennyire „helyes” magyarsággal valósítja meg. Rossz attól lesz egy írás, ha ezt képtelen elérni – akár az érthetetlen szókincse miatt, akár azért, mert az alapötlet útközben eltévelyedett, vagy egyszerűen csak túl unalmas ahhoz, hogy végig megtartsa a közönség figyelmét.

Tégy magadnak egy szívességet! Felejts el mindent, amit arról tanultál, hogy a szóvirágok meg a nagy és elvont szavak teszik a „jó” írást! (Ezek hozzátartozhatnak a jó íráshoz, de nem szükségesek.) Felejtsd el azt a feltevést, hogy vannak szavak, amiket „soha” nem szabad használnod! (Igen, sok olyan van, amiből valószínűleg vissza kell venned, de itt nincsenek kőbe vésett példák.) Felejtsd el azt az elgondolást, hogy a több szó jobb írást jelent! (Ennek is megvan a maga ideje és helye, de nincs rá mindig szükség.)

Ehelyett tegyél fel magadnak két kérdést: Mit szeretnék elérni az írásommal, és hogyan valósíthatom ezt meg a legjobban? Például, szerelmi történetet próbálsz elmondani? Horrort próbálsz írni? Megnevettetni, megríkatni akarod az embereket, esetleg kicsit mindkettőt? Írd le egy listára! Most gondolkozz azon, ezt hogyan is valósíthatnád meg. Hogyan láttad más, jól megírt történetekben? Mások hol buktak el ezen, és te mit csináltál volna másképpen, hogy működjön a dolog? Hogy érzed, mi más működhetne még? Amint kitaláltad ezeket, már a jó úton jársz, hogy valami jót írj.

Ne felejtsd el a helyesírást, az írásjelek helyes használatát és a bekezdésekre tagolást!

Hacsak nem stilisztikai okaid és céljaid vannak az ellenkezőjére, próbálj meg helyesen írni, kitenni az írásjeleket és tagolni a bekezdéseket! Ettől könnyebb lesz olvasni az írásodat. A következő cikkekkel frissítheted fel a tudásodat:

Nyelvtanlecke 

Hogyan tördeld helyesen a bekezdéseket?

És ne felejtsd el a helyesírás-ellenőrzőt! Kapcsold be, és figyelj azokra a hullámos piros aláhúzásokra! Tartsd észben: az érthetetlen írás rossz írás, továbbá az elírások és elgépelések megnehezítik az olvasást.

Találd ki, mit kell részletezned és leírnod!

Azonosíts és írj egy listát a kulcsfontosságú részletekről, amiket közvetítened kell, és a kulcsfontosságú eseményekről, amelyeknek meg kell történniük! Mit kell a közönségnek látnia, miről kell tudnia? Mit kell leírni ahhoz, hogy tudják, miféle helyen játszódik az egész? Mit kell felfedned előttük vagy megmagyaráznod nekik, hogy megértsék, mi történik, és megértsék a jelentőségét a nagyobb egészben? Minek kell megtörténnie, hogy az elejétől a közepén át a végéig juttassa ezt a történetet vagy jelenetet?

Példának okáért, ha egy olyan románcot tervezel írni, amiben az emberek hisznek, akkor meg kell mutatnod, hogyan épül fel és meg kell mutatnod, hogy ezek között a karakterek között megvan a kémia. Nem tudhatod le azzal, hogy egyik percben még semmi közük egymáshoz, aztán már szenvedélyesen falják egymást, és várhatod el, hogy a közönséged ezt bevegye, akármilyen magától értetődő is a kapcsolat a te fejedben.

Íme egy példa az olyan írásra, ami átugrik valami fontosat: Misty a fürdőszobai tükör előtt állt és a haját fésülte, majd bepattant a kocsiba és munkába indult. Az, ahogy ez meg van írva, azt sugallja, hogy Misty kocsija a fürdőszobában van! Hiányzik mindenfajta utalás arra, hogy Misty éppenséggel elhagyta a fürdőszobát és a garázshoz ment, vagy valami. (Az ilyen szituációkban nagy segítség lehet, ha megállsz és elképzeled, amit a karaktered tesz, és hogy hogyan jut el A-ból B-be, majd C-be, és így tovább. Nem kell feltétlenül teljes részletességgel leírnod mindent, de igenis kell lennie valaminek, ami a közönség tudtára hozza, mi történik.)

És végül, ha úgy érzed, az írásod túl rövidre sikeredett, vagy fogalmad sincs, mit kéne részletezned egy jelenetben, vethetnél egy pillantást a Hogyan növeld a szószámodat (anélkül, hogy szóvirágoknál vagy indokolatlan önelemzésnél lyukadnál ki) és a Megmutatni vs. Elmondani című cikkekre. A jövőben ezek lefordítására is sort kerítek.

Használj olvasóbarát szókincset!

Tedd fel magadnak a kérdést: kik fogják olvasni a történetedet? Ők milyen szavakat ismernek? Hogyan írhatsz le dolgokat úgy, hogy könnyedén megértsék, mire gondolsz?

Az olyan kifejezések, mint a „pirospozsgás labium” és a „kianit íriszek” néhányaknak talán költőien hangzanak, de sok embernek fogalma sem lesz, hogy „piros ajkakra” és „kék szemekre” gondolsz. (Plusz valószínűleg elképesztően nagyhangúnak is fogsz tűnni.) Hasonlóképpen, egy szakma vagy hobbi szakzsargonja nagyjából érthetetlen lesz a kívülállók számára. Próbáld egy kívülálló vagy egy átlagolvasó szemével nézni a szavakat, amiket papírra akarsz vetni: meg fogják ők érteni ezeket? Ha nem, de nagyon szeretnéd vagy muszáj használnod őket, a kontextussal tisztázni tudod a jelentésüket? És ha ez nem lehetséges, hozzájuk tudsz csapni egy gyors magyarázatot vagy definíciót az első alkalommal, amikor a kifejezést használod?

És mielőtt mennél és megragadnád a szinonimaszótárt, hogy helyettesítőt keress egy szónak, ami egy kicsit is átlagosnak vagy egyszerűnek tűnik, tedd fel magadnak a kérdést: tényleg szükséges másik szót keresni ehelyett? Az igaz, hogy legtöbbször jó dolog váltogatni a szavaidat, a közönséged azonban talán nem ért meg egy olyan szót, ami túl elvont, és egy különösen szokatlan szó talán úgy lóg majd ki a prózád többi részéből, mint egy fájú hüvelykujj. Szóval ezt mindenképp vedd figyelembe.

Olvasóbarát időben és sorrendben írj le és magyarázz meg dolgokat!

Az, hogy mikor és milyen sorrendben írsz le és magyarázol meg dolgokat, nagyban közrejátszhat abban, hogy mennyire érthető és megnyerő a történeted. Álljon itt mindaz, amit tudnod kell, hogyan csináld ezt a lehető legközönségbarátabban.

Időrendi sorrendben írd le az eseményeket! Vegyük például ezt a mondatot:

 – Szerintem jó ötlet – mondta Misty, miután leült.

Mivel az események nem sorrendben vannak leírva, első olvasásra nem tudtad helyesen vizualizálni, ami történt. Valószínűleg meg kellett állnod felülvizsgálni a mentális képet erről a jelenetről. És most nézzük meg ezt:

Misty leült. – Szerintem jó ötlet – mondta.

Így, hogy minden kronológiai rendben van leírva, nem kell megállnod és újra elképzelned, mi történt – rögtön a helyes képet kapod. Ez simább, kevésbé frusztráló olvasásélményt biztosít. Tehát ahogy írsz, próbáld olyan sorrendben leírni az eseményeket, ahogy történnek!

A látványt olyan sorrendben írd le, ahogy a megfigyelő (legyen az a közönség vagy a főszereplő) valószínűleg érzékelné a jelenségeket! Túl sok író fókuszál a helytelen részletekre helytelen időben. Például egy új szituációt mutatnak be, aztán leírják az icipici, bonyolult részleteit, miközben a nagyobb egészt érintetlenül hagyják, ezzel olyan helyzetet teremtve, amelyben a közönség megkapta egy sorozatnyi makró fénykép leírt megfelelőjét, amely egyáltalán nem segít megértenie vagy elképzelnie a nagyobb egészt, amelyben ezek a részletek fellelhetők.

Két dolog van, amit az emberek hajlamosak első pillantásra észrevenni: azokat a dolgokat, amelyek nagyok és kézenfekvők, és a dolgokat, amelyek feltűnően eltérnek a többitől. Ameddig ezeket a részleteket dolgozzák fel, nem fogják észrevenni a finomabb és bonyolultabb részleteket. Szóval tegyük fel például, hogy a tésztafehér vámpírod besétál a jelenetbe. Valaki, aki még sosem látott hasonlót, valószínűleg nem a vámpír arcvonásainak pontos formáját és arányát, vagy épp azt fogja észrevenni, pontosan milyen árnyalatú haja van a vámpírnak. Ez a személy legtöbbször olyasmikre fog felfigyelni, mint a túrószerű arcszín és a különc ruházat. Ez a személy talán észreveszi, hogy a vámpírnak vörös szeme van, de valószínűleg nem fog felfigyelni apró különbségekre az árnyalatok és a tónusok között, hát még az arany pöttyökre bennük.

Ugyanez vonatkozik a látványra. Valaki, aki először lát egy öreg kastélyt, nagyjából azt veszi észre rajta, hogy nagy, szürke, és ócska kövekből készült. És nagy valószínűséggel átsiklik olyan, apróbb részleteken, mint az egyes kövek pontos formája, az egyes, különböző időben épített részek építészeti stílusai közötti pontos különbségek, vagy egy szokatlan formájú ablak vagy szobor valahol a látóhatár peremén.

Próbálj gyakorolni: keress egy fényképet pár emberről, vagy egy szobáról, vagy egy városi látképről! Nézd a képet pár percig, és jegyzeteld le, amit megfigyelsz! Most menj és pár percig csinálj valami mást. Aztán térj vissza a képhez és nézd meg újra! Nézd meg, most mi más tűnik fel. Aztán tedd félre a képet egy időre, és aztán megint térj vissza hozzá. Újra jegyezd le, hogy most mit látsz. Hasonlítsd össze, mit vettél észre a kép többszöri megfigyelésekor! Ez segíteni fog abban, hogy mi az, aminek a leírására először fókuszálnod kell.

Magyarázd meg azokat a dolgokat, amelyek elengedhetetlenek a megértéshez! A közönségednek abban a percben tudnia kell valamiről, hogy micsoda, amint fontossá válik, hogy elképzelje vagy kontextusba illessze azt.

Vegyük például ezt: Misty felvette a mellantát és a karja alá rejtette. Ha belegondolt, hány háborút vívtak érte, ha belegondolt, hány darantisz bukott el! Sean boldog lenne, ha visszakaphatná a mellantát. Visszatenné oda, ahova tartozik, a többi zareith mellé a compandába.

Ha egész egyszerűen összeakadtak a szemeid, miközben megpróbáltad végigolvasni ezt, akkor aligha hibáztathatlak ezért. Esélyed sem volt elképzelni vagy kontextusba helyezni egyetlen szavát sem! Mi az a mellanta? Hogy néz ki? Mik a darantiszok, és mire képesek, és hogyan illeszkednek a világba úgy általában? Mi jellemez egy zareitht? És mi az a companda, hol van, és hogy néz ki? Fontos tenni róla, hogy az ilyen kérdések ne maradjanak megválaszolatlanok.

Másrészről, ha túl korán írsz le dolgokat, az is problémát okozhat. Az ember gyakran elfelejt olyan részleteket, amelyek pillanatnyilag nem relevánsak számára, így mire éppenséggel relevánssá válnak a történetedben, talán már teljesen el is feledkeztek róluk. Hasonlóképpen, az ember hajlamos unalmas olvasmánynak találni a nagy mennyiségű információt, amely momentán látszólag semmi jelentőséggel nem bír, így sokszor egyszerűen átugorja, ha nem is áll szándékában. (Ez azt is jelenti, hogy nem túl jó ötlet hagyni, hogy az olvasóid csak és kizárólag egy szójegyzékre vagy profilra hagyatkozzanak a könyv elején – száz oldallal később valószínűleg nem fognak emlékezni, mi volt rajta!)

Próbáld kerülni a fölösleges vagy túlzott információdömpinget!

A feleslegesség és a túlzás, akár leírásban vagy egyes szavakban, unalmassá teheti egy mű olvasását. Így gyakran jó ötlet minimalizálni ezt, ahol lehetséges.

Néhányan sokkal részletesebben leírják a karaktereik fizikai tulajdonságait, mint az szükséges volna. Minden második bekezdésben megemlítik a karaktereik „babakék szemeit”, vagy ilyesmi. Ez nem szükséges; az olvasók képesek lesznek emlékezni, hogy néznek ki a karaktereid, anélkül is, hogy állandóan emlékeztetnéd őket. Néhány fejezetenként egyszer is bőven elég.

Ugyanígy, általában nem kell könyvenként egynél több alkalommal részletes leírást adnod valamiről. Ha egyszer már megtetted, általában rövid leírásokkal is beérheted, attól függően, hogy a karaktereid mire figyelnének fel vagy mit érzékelnének – mint például: ujjai megérintették a könyv rongyos borítóját.

Sok szót el lehet távolítani anélkül, hogy értékveszteség történne. A valahogy és a képes volt jó példák erre. Mondjuk az, hogy valahogy eljutott az iskolába, helyettesíthető azzal, hogy eljutott az iskolába, és a képesek voltak túlélni az éjszakát nyugodtan lehet túlélték az éjszakát inkább.

Az olyasmi, mint a „nagyon mérges” gyakran helyettesíthető egyetlen (és erőteljesebb) szóval, mint amilyen a felháborodott vagy a haragos. Ha azon kapod magad, hogy egy-egy szót határozószóval módosítasz, tedd fel magadnak a kérdés: van olyan szó, amellyel helyettesíthetnéd a kettőt?

(Természetesen ez nem azt jelenti, hogy minden „szükségtelen” szó egyértelműen „rossz”, vagy hogy a „jó” írás az alapszófajokra szorítkozik. Néhány „szükségtelen” szó segít ritmust vagy hangulatot adni a szövegnek, vagy úgy hangzik tőle az írásod, mint az élőbeszéd.)

Óvakodj a kétértelműségtől és a zavarosságtól!

Ha az emberek félreértelmezhetnek valamit, akkor abszolút meg fogják tenni. Írás közben képzeld azt, hogy gonosz dzsinnekből áll a közönséged, vagy olyan ellenszenves emberekből, akik a mondandód legextrémebb értelmezését fogják választani. (Tudod, azok, akik olyasmiket mondanak, mint: „Azt mondod, nem szeretnéd, ha csokis süteményt hoznék neked? Akkor gondolom, egyáltalán ne is hozzak neked desszertet!”.)

Ha definiálni akarsz egy kifejezést az embereknek, tedd fel magadnak a kérdést, hogy nem túl homályos vagy tág-e a meghatározásod. Például tegyük fel, hogy a cseresznyét „kicsi, sima, kerek, magvas gyümölcsként” definiáltad. Egy ilyen meghatározással a szilva néhány fajtája is lehetne cseresznye. Ugyanígy, ha az undokságot „kellemetlen viselkedésként” írod le, az emberek azt fogják gondolni, hogy az undokság azonos akármilyen viselkedéssel, amelyet ők személy szerint utálatosnak tartanak – ami egészen elmehet minden olyan cselekvésig, amelyet ők személy szerint nem helyeselnek. („Ó, szóval répás süteményt eszel? Utálom a répás süteményt! Undok vagy!”)

Ha azt próbálod meghatározni, hogy az emberek számára valami mit jelent, hasznos lehet meghatározni azt is, hogy mit nem. Rámutathatsz néhány példára, hogy mi az, amit a koncepciód részének tartanak, pedig nem azok. Például: a történeted egy mágikus ügynökségről szól, amely „boldogtalan gyermekeken segít”. Ez vonatkozhat olyan gyerekekre, akik mélyen boldogtalanok voltak egy ideig, de az ember könnyedén félreértelmezhetné ezt olyan gyerekekre vonatkozóan, akik enyhe csalódásokat szenvednek el. Tehát egy bizonyos ponton el kéne magyaráznod, hogy ez az ügynökség bántalmazott gyerekeken segít, vagy olyanokon, akik épp szomorúak, mert nem kaptak nyalókát. Nem mindegy.

Egy másik potenciális probléma, ha maga a szóhasználatod kétértelmű vagy zavaros. Vegyük például ezt: Misty egy varázspálcával hagyta el a partit. Ezt kétféleképpen lehet értelmezni – Misty vagy egy varázspálcával a kezében hagyta el a partit, vagy varázspálcát használt, hogy elhagyja a partit. Tehát amikor írsz, próbálj figyelni az ilyen esetekre!

Olvasd át az írásodat és ellenőrizd a problémákat!

Miután befejezted valaminek a megírását, állj meg és olvasd végig, miközben felteszed magadnak a következő kérdéseket:

• Rendben van a helyesírásom, az írásjeleim és a bekezdéstördelésem?
• Sikerült elérnem, hogy a közönség lásson és tudjon mindent, amit szeretnék, hogy ezen a ponton lásson és tudjon, vagy átsiklottam valami fölött, amit itt kellett volna megmutatnom vagy részleteznem?
• Képes lesz az átlagolvasó megérteni, amit mondani szeretnék, vagy talán túl elvont a szóhasználatom?
• Sikerült mindent akkor és olyan sorrendben leírnom és részleteznem, hogy könnyű legyen elképzelni és kontextusba helyezni, ami történik? Vagy rossz sorrendben és rosszkor írtam le dolgokat?
• Részletesebben leírtam dolgokat, mint szükséges? Nem mentem már bele ugyanebbe a témába mostanában?
• Több szót használtam, mint amennyire szükségem van? Kitörölhetem néhányukat úgy, hogy értelmes maradjon? Találhatok rá módot, hogy a hosszú mondataimat lerövidítsem?
• Lehet többféleképpen is értelmezni, esetleg nem elég egyértelmű a jelentése?

Hogyan tördeld helyesen a bekezdéseket?

A megfelelő bekezdéstördelés használata nem csupán arról szól, hogy engedelmeskedsz-e valami önkényes szabálynak, amit dohos tudósok találtak ki valahol. Bekezdéstördelés – avagy az írott mű darabkái közötti szünetek – nélkül a potenciális olvasók egy impozáns szövegfallal találják majd szembe magukat, aminek a legtöbben nem is vágnak neki. Mi több, ha elveszítik a fókuszukat az oldalon, mondjuk mert akármilyen okból félre kell nézniük, vagy épp csak a szemük vándorol, ahogy haladnak, sokkal nehezebb megtalálni és ott folytatni, ahol abbahagyták. Azonkívül a legtöbb ember egyszerűen nem tud eléggé koncentrálni vagy nem elég türelmes ahhoz, hogy megpróbáljon végigolvasni egyszeri nekifutásra egy megabekezdést.

Ennélfogva a történeted kezelhető darabkákra tördelése rendkívül fontos, ha meg akarod tartani az olvasóidat. Íme, hogyan csináld.

Kezdj új bekezdést, valahányszor valaki más kezd beszélni!

Ez elég magától értetődő. Bekezdésenként nem több, mint egy beszélő. Ha egy olyan chatben vagy, ami nem enged több bekezdéses üzeneteket, odaírhatsz valamit – pl. "(még folytatom)" – az üzeneted végére, hogy jelezd, még nem végeztél.

Kezdj új bekezdést, valahányszor idő- és/vagy helyugrás történik!

És kezdd ezeket a bekezdéseket valami olyannal, amitől lesz valami fogalmunk, hogy mikor és/vagy hol vagyunk. Például:

• Öt órával később fejeztem be a ház kitakarítását.
• A Naverro-ház egy nagy domb tetején állt.
• Félórás volt az autóút a színházig.
• Még negyedikben annyi, az űrrel kapcsolatos cuccot gyűjtöttem össze, amennyit csak tudtam.

(Így sosem szükséges olyasmiket használni, mint a **VISSZAEMLÉKEZÉS**, *HELYVÁLTOZTATÁS* vagy ~~~IDŐUGRÁS~~~. Mivel az efféle bejelentések űrt képeznek, ezáltal mind a hangulatot, mind a belemerülést megszakítják; kerüld el őket!)

Kezdj új bekezdést, valahányszor a téma vagy a tárgy megváltozik!

Például, ha egy ház alaprajzát elemezted, és a házban minden szoba önmagában is egy külön téma, tegyél bekezdéstörést minden szoba közé, valahogy így:

A tágas konyha falai rózsaszínre voltak festve, a padlót pedig halványkék, zöld és sárga csempék fedték. A világos fapultok és a konyhasziget tetején fehér gránit, ami felett réz vízforraló függött egy állványról. Az ablak felett egy függönytartó lógott, rajta pasztellrózsaszín, cseresznyemintás függöny.

A nappalinak sötétzöld padlószőnyege és sötét faburkolatú, sárgásbarna falai voltak. Egy fakeretes kanapé barna párnákkal egy durva, színes kövekből készült tűzhellyel szemben állt, és egy szarvasagancsokból készült csillár csüngött a plafonról. Egy rendetlen halom otthoni és egyéb témájú magazin feküdt a durva fa dohányzóasztalon.

A fő hálószoba a nappalihoz nagyon hasonló jellegű volt, egy régi stílusú paplannal leterített, durva faággyal. Levélmintás függönyök fedték a nagy ablakokat, amik a hátsó udvarra néztek, azon túl pedig a tóra.

De ha az a szándékod, hogy egy rövid összbenyomást adj a házról magáról, és a részletes leírás az adott pillanatban annyira nem szükséges, írhatod egy bekezdésbe is, mondjuk így:

A konyha tágas és világos volt, és levegős színekben pompázott; a nappali földes, falusias hangulatú kinézettel bírt, a fő hálószoba stílusa pedig a nappaliéval egyezett meg.

(Persze az ember alaposabban részletezi a szobákat, amikor és ha a konkrét részletek fontosabbá válnak a történet szempontjából!)

Szóval ennyi. Kezdj új bekezdést, valahányszor valaki más kezd beszélni, valahányszor az idő és/vagy a helyszín megváltozik és valahányszor a téma vagy a tárgy megváltozik!

Amit tudnod kell az alkotói folyamatról

Sokakba belefutottam már, akiknek elég haszontalan vagy akár ellentmondásos elképzeléseik voltak arról, mit jelent kreatívnak lenni, és mégis mit kéne elvárniuk maguktól. Ezért megpróbálom felgöngyölíteni az alkotói folyamat valóságát, hogy ti magatok ne dőljetek be ezeknek a mítoszoknak és tévhiteknek.

Mindig munkával fog járni. Néha lesznek szerencsés napjaid, amikor minden szinte erőfeszítés nélkül összejön, de sosem ezek a napok lesznek többségben. A legtöbb nap konkrét erőfeszítésekkel fog járni: lehet, hogy aktívan vadásznod kell az ötleteket, és feljegyezni, amennyit csak ki bírsz találni, közben remélve, hogy egy jó is lesz köztük; lehet, hogy erőltetned kell az írást, annak ellenére, hogy olyan érzés, mint átrágni magad egy kőfalon. És az, hogy csak azokon a napokon dolgozol, amikor minden erőfeszítés nélkül az öledbe hullik, a legrosszabb hiba, amit elkövethetsz – mert ha így teszel, soha egyetlen tervedet sem fogod véghezvinni.

Szükséged lesz néha egy-két pihenőre, hogy feltöltődj. Néha mindent beleadsz, hogy átevickélj valahogy, hiába nem érzel hozzá semmi inspirációt, és mégis azon kapod magad, hogy az idődet pazarlod. Amikor ez történik, teljesen rendben van egy időre szünetet tartani – mondjuk, néhány órától néhány napig terjedő skálán –, aztán visszatérni rá és ismét megpróbálni áttörni.

Néha nincs mit tenni, félre kell rakni egy sztorit egy időre. Néha megtörténik, hogy nem számít, mennyire próbálkozol, pillanatnyilag egyszerűen képtelen vagy akárhová is eljutni a történettel. Az ilyen esetekben talán egy időre békét kell hagynod neki – ami hetek, hónapok vagy akár évek kérdése is lehet. Fontos, hogy ne feledkezz meg róla, így vissza tudj térni hozzá, hogyha megtalálod az áttörést, vagy hogy ötleteket szerezhess belőle, ha végül inkább egy új sztoriba kezdesz bele, amihez pont passzolnának az előző koncepció bizonyos részei.

Csak mert a kezdeti koncepciódban volt pár hiba, az még nem jelenti, hogy az egész rossz és el kell hajítanod! Nagyjából senki nem alkot olyat, ami már első próbálkozásra tökéletesen hibátlan. A valóságban általában az történik, hogy valakinek támad egy ötlete, kidolgozza, aztán átnézi a kiindulópontot, lehetséges hibákat keresve (és talán másokat is megkér ugyanerre), aztán kitalálja, mit lehet tenni, hogy kijavítsa ezeket a hibákat. Ha mindenki rögtön félrelökné a kezdetleges ötleteit csak azért, mert nem tökéletesek, soha senki nem alkotna semmit. Gondolj rá így: ha berendezed a hálószobádat és félúton rájössz, hogy rossz helyre raktad a polcot, kihajítod az összes bútort és alszol a kanapén inkább? Persze, hogy nem. Egyszerűen átrakod a polcot a helyére, és folytatod a többivel. Hasonlóképp nem hagynál fel a szobád dekorálásával csak azért, mert rájöttél, hogy a festmény, amit az imént a falra akasztottál, nem is néz ki jól azon a helyen; simán átraknád máshova vagy úgy döntenél, hogy egyáltalán nem teszed ki a falra. De nem mondanál le csak úgy az egész szobáról. Szóval, ha találsz pár hibát a koncepciódban, az még nem azt jelenti, hogy mondj le az egészről – azt jelenti, hogy keresel egy megoldást a helyrehozásukra.

Csak mert nem szúrod ki azonnal a hibákat a sztoridban, még nem vagy ostoba. Ahhoz, hogy észrevegyél hibákat egy történetben, sok esetben rendelkezned kell való életbeli tudással, amit talán még nem volt lehetőséged elsajátítani. Az sem mindig egyértelmű, hogy milyen kritikus kérdéseket kéne feltenned magadnak a felállással kapcsolatban. Egy történet vagy felállás hibaelhárítása lényegében tanult készség, és gyakorlat teszi a mestert.

Normális és teljesen rendben van, ha végleg elvetsz néhány ötletet, amit fontolgattál a történetedhez. Néha rájössz, hogy valamit sehogy sem tudsz belepasszírozni a sztoridba anélkül, hogy egy rakás cselekményrést én kajak nem tudom a plothole magyar megfelelőjét teremtenél, vagy csak feltűnik, hogy nem passzol a történet hangvételéhez, vagy csak nem igazán szolgál bármilyen szükséges célt. Az is előfordulhat, hogy több napi és heti tökéletesítés után jössz rá, hogy nem passzol. Normális és teljesen rendben van, ha ez történik.

Nem baj, ha régi ötleteket hasznosítasz újra. Ha évekkel ezelőtt eszedbe jutott valami egy zavaros fanfichez vagy szerepjátékhoz, és úgy érzed, most valami máshoz is fel tudnád használni azt a koncepciót, akkor csináld! Ha hatéves korodban eszedbe jutott egy kitalált világ, amiről most úgy érzed, van benne potenciál, ragadd meg! Ha ezer évvel ezelőtt írtál egy novellát, és most át akarod gyúrni egy kész regénybe, tedd azt! Ha újra tudsz hasznosítani valamit, amit egy másik projektből ki kellett szanálnod, mert nem passzolt, akkor most használd fel! A régi ötleteid újrahasznosítása tökéletesen megfelelő alkotói módszer.

Nem számít, milyen okos vagy művelt vagy, amikor elkezdesz írni, nem várhatsz tökéletességet a kezdetektől. Az íráshoz rengeteg készség tartozik, amit gyakorolni kell, továbbá egy csomó dolgot meg kell tanulni, ami egyszerűen ellentmondásos az átlagember számára. Csak azért, mert a magyartanárod áradozott rólad, még nem leszel automatikusan jó író – néha a magyartanárok sok rossz szokást adnak át a diákjaiknak, például a túldíszített prózára támaszkodást, a 'mondta' ige elkerülését, mintha rühes lenne, vagy a „nyelvtanilag helyes” próza előtérbe helyezését az olyan prózához képest, ami természetes benyomást kelt.

Nem baj, ha momentán nem valami jók az írásaid. Még mindig tapasztalatot és készséget gyűjtesz, ami majd segít jobbat írni a jövőben, és ha most jól érzed magad az írástól, már csak azért is megéri az erőfeszítés! Ez az igazság – a csak a saját szórakoztatásodra alkotás és írás egy tökéletesen elfogadható hobbi.

Nem baj, ha sosem vagy tökéletes. Mivel senki sem az. Egy alkotó sem 100%-osan tökéletes műveket tesz le az asztalra minden nap, és bárki, aki azt mondja, hogy néhány alkotó csak tökéletes dolgokat alkot, az valószínűleg elfogult egy kicsit. Szóval nyugi, ha az alkotásaid nem 100%-osan tökéletesek! Amíg valakit boldoggá teszel velük (legyen szó akár saját magadról), addig csak ez számít.

A tanácsok követése jó dolog, de meg kell tanulnod bízni magadban és kockázatot vállalni is! Nem mindenki tudja az összes választ a hét minden napján. Más emberek nagyon más válaszokat fognak adni, és ezek közül néhány ellentmond majd egymásnak. Néhány ember tanácsa talán nem jó a történetednek, vagy egyszerűen csak téves és kész. A trükk: tudni, mit próbálsz elérni az alkotásoddal, és megkérdezni magadtól, hogy amit tenni akarsz vagy amit mondanak, hogy tegyél, segíteni vagy akadályozni fogja-e ezt. Az is segít, ha időnként megkérdezed magadtól, „mi az, ami megerősíti, hogy ez így van? És alkothatok bármit, ami az ezt a szabályt erősítő kivétel lenne?”. (Ne feledd, sok tanács tényleg nagyon jó, de nagyon kevés tanács megingathatatlan!) És néha, de csak néha, egyszerűen kockáztatnod kell valamit, amit mások rossz ötletnek tartanak – mert talán te jössz rá, mit lehet kihozni belőle!

Egy új kezdet

Hogy én miért nem bírok soha ellenállni a klisés bejegyzéscímeknek...

Hahi!

Tudom, gyakorlatilag fél éve nem adtam életjelet magamról a blogon. Van itt még egyáltalán valaki?

Pár napja viszont végre valahára letudtam az utolsó szóbeli érettségimet is, úgyhogy örömmel jelentem be, hogy ismét a blogé vagyok. Viszont, hogy ezt kellőképpen ünnepélyessé tegyem, Perrie jóvoltából már egy új designt láthattok az oldalon, és a bejegyzések és az oldalak sorai között is történtek/történni fognak változások. Számomra is hihetetlen ugyanis, de már több, mint négy éve nyitottam meg a blog kapuit, és akkoriban sok olyan bejegyzést tettem közzé, amit ma égő pofával olvasok, vagy épp teljesen aktualitását vesztette. Ilyenek például a karakteres bejegyzések. Komolyan, olyan kihalt a Blogger, és különben is, már mindenki képes karaktert találni a történeteihez, ha akar – ezért ezeket visszaállítottam piszkozatra. Ha valaki mégis igényelné őket, sikoltson.

Aztán ott van még a kritikák kérdése. Már az "eltűnésem" előtti hónapokban sem kaptam kritikarendeléseket, és ezt valahol értem is, mivel ha körülnézek, olyan ritka az aktív blog manapság, mint a fehér holló. Lehet, hogy csak rossz felé nézek, vagy csak rosszul látom, és a Blogger ugyanúgy nyüzsög, mint régen, mindenesetre én csak azt tapasztalom, hogy az összes régi bloggerina eltűnt, utánpótlás pedig nincs; mi, megmaradt veteránok meg csak küzdünk a gyakori írói válságainkkal és időnként el-eltünedezünk, majd újranyitunk, hogy aztán, pár bejegyzés után az az újrakezdés is kifúljon. De mindegy is, ebből azt akartam kihozni, hogy a blog alapvetően nyilván a kritikákra épül – még a nevében is szerepel -, és túlságosan élem a kritikaírást ahhoz, hogy végleg lemondjak róla. Úgyhogy reméljük, valahonnan feltűnik még pár rendelés. Amíg nem, addig a Critiche di Nessán paradox módon minden lesz, csak kritikák nem. Szóval csak azt akartam kihozni ebből, hogy ne kössetek belém, hogy pont kritikák nincsenek. Én lennék a legboldogabb, ha lenne kit kritizálnom.

A tageken is sokat gondolkodtam. Imádok tageket töltögetni, tényleg, és még most is vigyorgok, ha eszembe jut például a tagháborúnk Hanával – de nem tudom, mennyire vallana színvonalasságra többet hozni belőlük, mint mondjuk a blog alapját jelentő kritikákból. Annyira szeretnék valami mélyenszántóbbal foglalkozni tagek helyett; csak azt nem tudom, hogy mit tudnék kipréselni magamból helyettük. Ez is ki fog derülni idővel. Mindenesetre a tageket szerintem hanyagolom.

Aki majd körülnéz, annak feltűnhet, hogy fokozatosan a Springhole-os, írástechnikai cikkfordításaimnak is nyoma fog veszni. Ezek nem tűnnek el végleg, sőt, átdolgozás és átrendezés után valószínűleg ezek fogják jelenteni a blog gerincét, amíg kritikák nincsenek. Csak szeretnék valami logikusabb sorrendet kialakítani közöttük, és úgy rendezni a dolgokat, hogy egy bejegyzésben egy cikk fordítása szerepeljen, így könnyebb legyen megtalálni és hivatkozni rá.

Bárkinek, aki kicsit is kiismeri magát a blogon, egyértelmű, hogy imádok dolgokat fordítgatni – de a dalszövegfordítások kiposztolgatásával valószínűleg felhagyok. Kivételt legfeljebb akkor teszek, ha sikerül egy dalszöveget szótagszámra, rímre és hangsúlyra is pontosan lefordítanom, mert a szó szerinti lefordítgatásnak nem sok értelmét látom annak fényében, hogy napjainkban egy óvodás is képes megtalálni a számára szimpatikus dalszöveg fordítását a neten.
Tudom, megszavaztátok, hogy vagy ezen a blogon, vagy egy külön oldalon legyenek érettségivel kapcsolatos bejegyzések, tudnivalók, kidolgozott tételek, ilyesmik. De az igazság az, hogy olyan szinten megcsömörlöttem az érettséginek már a gondolatától is az elmúlt tanévben, hogy egy rakás pénzért sem áldoznék rá egyetlen percet sem a hátralévő életemből. A net amúgy is tele van hasznos tippekkel és minden lehetséges tétel nyolcszázféle kidolgozásával; nem pont én lennék az, aki még tud újat nyújtani ebben a témában. Szóval ez a mellékvágány felejtős. Aki szerette volna, attól bocsánatot kérek. És természetesen egyéni problémákkal, kérdésekkel nyugodtan megkereshettek; tudásom és képességeim szerint válaszolok és segítek, ha valakinek arra van szüksége.
Amit viszont mindenképpen ígérhetek, az a még hátralévő két Winds of Winter-fejezet fordítása, valamint kritikák a Trónok Harcának először a legutolsó, aztán az ötödik és a hatodik évadáról is. Aztán ki tudja, talán a Westworlddel is végigjárom ugyanezt az utat, és tervezek egy véleményt az Ötven Árnyalatról, az Alkonyatról és a Szent Johanna gimiről is; ezekkel csak az a baj, hogy ezeket a förmedvényeket mind újra kéne olvasnom és újra kéne néznem egy kimerítő véleményhez. És korántsem biztos, hogy lesz lelkierőm ennek alávetni magam csak azért, hogy legyen egy kritika róluk.
Van még egy vonulat a blogon, amit szeretnék erősíteni – és ez a filmmaratonos-könyvkupacos sorozat. De a jövőben szeretnék egy leheletnyit színvonalasabb véleményeket írni az olvasott könyvekről és a látott filmekről, mint a korábbi, összecsapott részekben. Szerencsére alapanyag (mármint könyvek és filmek), na az van. Mindenképpen foglalkozni fogok az IMDb top 250 filmjével és azzal, hogy az én véleményem szerint mik minden idők legjobb filmjei.
Na meg ha felmerül bármilyen téma, amit fontosnak tartok, akkor arról írok majd cikket a blogra. És ha ne adj' isten születne olyan novellám, ami nem depis-kategória – mert a depis dolgaimmal a másik blogomat szemetelem tele -, akkor azt is olvashatjátok errefelé. Meg persze, ha menet közben eszembe jut valami soron kívüli bejegyzés, majd azzal is megörvendeztetlek titeket. Ha esetleg összegyűlne a hatvan feliratkozó, akkor lehet szó egy afféle blognapról, mint az előző jubileumnál.
Természetesen a menüben található oldalakkal is kezdeni fogok valamit, hogy naprakészebbek és kicsit talán esztétikusabbak is legyenek, nyilván amellett, hogy a megszűnt bejegyzések linkjeit is kiszanálom közülük.

Fogalmam sincs, meddig fog tartani a bejegyzések és az oldalak rendbetétele; ezért, ha időnként káosz és félbehagyottság benyomását kelti a blog, nézzétek el nekem. Ha végeztem a nagytakarítással, reményeim szerint újra elkezdek rendszeresen posztolni. Konkrét idővonatkozásokat nem tudok mondani; mindenképpen ebben az évtizedben tervezem mindezt véghezvinni, de úgysem úgy sikerül soha semmi, ahogy azt én tervezem, szóval inkább készüljetek fel minden eshetőségre! xD

De addig is: az egyetlen, az igazi, a legkegyetlenebb, legromlottabb, legjavíthatatlanabb, legreménytelenebb, legőrültebb, legégetnivalóbb Nessa randalírozott; treat people with kindness!
All the love xx
Nessa