2015. november 23., hétfő

Karakteralkotásról szakszerűen

Nem egy olyan, karakteralkotást oktató cikket olvastam már különböző blogmagazinokban, amelyek nemcsak felületesek voltak, hanem idegőrlően ostobák és elszálltak. Ezzel senkit nem akarok bántani, csak elkeserít, mikor olyanok papolnak a karakteralkotás mibenlétéről, akik még sosem írtak hihető, logikus karaktert. Jó, lehet, hogy én sem - lásd: One Direction fanfiction az egyik blogom -, de legalább beismerem, és tudom, hogy milyennek kéne lennie.

Nem fogok lépésekre, pontokra szedett, gyerekes szöveget írni, mint a többiek, mert tudom, hogy egy ember megformálása nem lépésekről és pontokról szól. Nem számít, hogy mellékszereplő-e, vagy az, aki köré az egész történetedet fel akarod építeni: szánnod kell rá annyi időt, hogy megismerd, hogy lásd magad előtt, mint a legjobb barátodat vagy a testvéredet. A fejébe kell látnod, hogy megértsd, mert meg kell értened, hogy hitelessé, élővé tedd! Ezt nem lehet úgy, hogy szánsz rá húsz percet, és kitalálsz valamit róla. Nem erőltetve kell összeállnia a fejedben. Elég, ha napközben felvillan benned a karakter háttértörténetének egy mozzanata; ha meglátsz egy képet a neten, amitől ihletet kapsz, amiről a karaktered jut eszedbe. Eszedbe juthat valami apróság a karakter jelleméből, valami, hogy mit szeret, és miért, és mit nem, miért nem; kellhet a történetedbe egy rokon, vagy barát, vagy tanár, vagy edző, aki jelentős szerepet kap, és akit sebtében fel kell vázolni. Egyértelmű, pontról pontra elindulós recept nincs és nem is lesz, vagy, ha lesz is, nem 15-16 éves lányok fogják neked megmondani.
   De, ahogy lenni szokott, néhány tanácsom van.

Prédikáció a karakterek megértéséről

  Minden karakterre, aki csak egyszer csinál valamit a történetedben, kell annyi időt szánni, hogy a helyébe képzeld magad, hogy megértsd, miért csinálná vagy csinálta azt, amit a történetedben csinált. Ha orbitális logikátlanságokkal szembesülsz, akkor újra kell gondolnod a jelenetet. És igen, minden karakterednek meg kell értened a működését. A motivációit, a gondolkodását, az egész lényét. Ha nem érted, hagyhatod a fenébe, mert az olvasóid sem fogják érteni. Egy jól megírt főgonosz is érthető motivációkkal kell, hogy operáljon, nem kivétel ő sem!
   Persze, vannak kivételek, például, teszem azt, egy orvos archetipikus karaktere, aki csak egyetlen jelenet erejéig tűnik föl, amíg megvizsgálja valamelyik karaktert, vagy a ruhatáros, akivel összesen két szót vált a főszereplőd. Ezek azért kivételek, mert ezekben a helyzetekben nagyjából minden orvos vagy ruhatáros nagyjából ugyanúgy viselkedne, így nem nagyon kell hozzá ismerni a karaktert. De, ha többször megjelenik, és a dolog addig fajul, hogy kap egy hosszabb párbeszédet, akkor nagyjából legalább ismerned kell.

Olvass utána a dolgoknak!

   Általánosan mindent ismerned kell, aminek a karaktereddel kapcsolata van - tehát minden olyasmit, amit ő szeret, amit neki elmondanak, amit ő ismer vagy aminek rá hatása van. Ez utánanézés nélkül lehetetlen - hacsak ha nem játszódik a történeted egy másik univerzumban (lásd: fantasy vagy sci-fi karakterek) vagy, ha a karaktered nem hasonlít hozzád nagyon. Ha csak úgy hasból megpróbálod megírni egy... nem tudom, informatikus karakter szakmai értekezését, az valószínűleg nevetséges lesz.
   A legnagyobb gondok talán a pszichológiai kérdésekkel vannak; ezen a téren gyakran követnek el hatalmas hülyeségeket az írók. Ha bántalmazott karaktert írsz úgy, hogy nem tudsz az égvilágon semmit a PTSD-ről, vagy, ha a főszereplőd mondjuk skizofrén vagy kleptomániás vagy klausztrofóbiában, esetleg bipoláris zavarban szenved, és rosszul írod meg ezeket a betegségeket, az nem kicsit rombol a karakter hihetőségén. De általánosan minden karakterednek többszörösen gyümölcsöző, ha pszichológiáról olvasol - egyszerűen jobban megérted a karaktereidet, ha tudod, hogy működik egy ember gondolkodása általában.
   Sokat hangoztatott érvem, de az olvasás igazából mindenhez kell, nem csak a karaktereid hiteles megírásához. Nem lesz szókincsed, nem fogsz tudni helyesen írni, nem lesz képzelőerőd, ha soha egyetlen jó regényt sem veszel a kezedbe. A Tövismadarakban mondta Anne Mueller - nagyon okosan -, hogy a görögöknek mindenre van szavuk, és nincs olyan emberi szituáció, amit a görögök le ne írtak volna. Nem azt mondom ezzel, hogy olvass el minden görög cuccot, hanem azt, hogy az életet olvasva ismerheted meg! Igen, megérteni csak élve, szeretve tudod, de olvasva már megismerheted. És az íráshoz, ha más nincs, az is elég.

A karaktered nevéről

   Még sosem hallottam annál nagyobb baromságot, hogy a neveket hangzás alapján csoportosítják. Egy karakteralkotásos cikkben olvastam, hogy Y név alapján az olvasó egy ilyen és olyan lányra számíthat, Z név alapján meg egy határozott, gonosz karakterre. Mi ez, kérem szépen? Én egy álnok, elviselhetetlen lányt is el tudok képzelni a lehető legszebb, legaranyosabb névvel, ugyanakkor pedig egy kedves, csupa szív lánynak is lehet otromba neve. Hiszen nem a szereplő kérte magának a nevet, hanem a szülei adták neki. Különben is, mindenkinek más az ízlése - hogyan foghatnánk rá egy bizonyos névre, hogy az most ilyen és olyan jellemre enged következtethetni, ha arról a névről minden olvasónak más jut eszébe? Úgyhogy fogadjátok meg a tanácsomat: ne a név hangzása alapján aggassátok rá azt egy karakterre. Csak úgy nézzetek előbb utána a már kiszemelt keresztnév jelentésének (persze, ha nem ti magatok találtok ki egy nevet, de az ma már nem gyakori; mindenki a sablon, amerikai neveket részesíti előnyben), aztán, ha az tetszik, legyen az! Nem az a lényeg, hogy mit jelent az a név, hanem, hogy a névről a karaktered jusson eszedbe! Hogy attól a névtől azonnal őt lásd magad előtt! De az se baj, ha a karaktered nevének jelentése nem illik rá a karakteredre; amikor a szülei nevet választottak neki, nem pattant oda egy tündér, aki előre látta, hogy milyen lesz majd az a gyerek.
   Ha találsz egy nagyon szép, jól csengő nevet, ami illik a karakteredhez, akkor is állj meg egy pillanatra, és gondolkozz el azon, hogy az, aki a karakterednek a nevét adta (szándékosan nem szülőt írok, mert akkor jönne az, hogy mi van az árvákkal vagy az elcseréltekkel), az hajlandó lett-e volna elnevezni így a gyerekét. Őszintén, én nem szeretem, amikor mondjuk egy nyárspolgár családban a gyerek neve Ravynne, vagy River, vagy Sakura, vagy Ceilican, vagy akármi hasonló. Egy gazdag, tekintélyes nemesi család mondjuk egy reneszánsz környezetben meg véletlenül sem ad az új tagjának olyan egyszerű nevet, mint a Dina, és egy olyan szülő, aki nem hajlandó beállni a tömegbe, nem olyan tucatnevet fog adni a gyerekének, mint, mondjuk, a George.

A külcsínről

   Először is: felejtsd el a tökéletes, agyonhasznált modell karakterképeket - annál jobban semmi nem ronthatja el a blogodat, ha rögtön egy tökéletes, huszonéves modellként képzeled el a valószínűleg tinédzser szereplődet. Egyszerűen romboló hatású, mind a hihetőségre, mind az olvasóid önbizalmára nézve - többek között amiatt van annyi anorexiás és testképzavaros nő, mert a média minden formájában csak tökéletes bőrű és testű, harminc alatti, gyönyörű nők szerepelnek. Ne legyen kapásból vékony alkatú, ne legyen feltétlenül sudár és igéző tekintetű és hamvas bőrű! Legyen szemüveges, hordjon kontaktlencsét - esetleg a valódi szemszínétől eltérő színűt -, legyenek szeplői, pattanásai, mitesszerei, bőrhibái, ne legyen mindig hibátlan az illata, ne olyan legyen a haja, mint aki most lépett ki a fodrásztól! Legyenek olyan, átlagos problémái, mint a gerincferdülés, a széles lábfej, a súlyfelesleg vagy a korpás haj! Tudjam elképzelni, hogy létezik, ne csak azért legyen, hogy valaki köré épülhessen a történet! És kérlek, kerüld el a sablonokat! Senki nem hiszi el, hogy egy "átlagos" lánynak hamvasszőke, derékig érő, tökéletes haja és igéző, világoskék szemei vannak. Vagy, ha mégis, ne felejts el kitérni arra, hogy a beteges feltűnési viszketegsége miatt festeti a haját és hord színes kontaktlencsét - és íme, máris érdekes és nem kifejezetten sablonos a karaktered jelleme.

Belbecs és a hozzá kapcsolódó előtörténet

   Általános igazság: nem az számít, hogy milyen a karaktered - az számít, hogy mit csinál és miért. Hiába hinné azt az ember, hogy a két dolog között nincs semmi különbség, pedig van, és nem kevés. Sokszor szoktam látni például olyan karakterleírást, hogy a karaktert "különlegesnek" definiálják - de a történetben kisül, hogy egy tökéletesen átlagos karakterként viselkedik. Különleges helyett mondj konkrétumokat, és azt, amit a karaktered csinál! Mondd, hogy, mondjuk, ötvenéves könyveket olvas, vagy Dead Can Dance-t hallgat; hogy az egyik legjellemzőbb jellemvonás a szkepszis, hogy élvezetet talál abban, ha az ókor történelméről olvashat. Bármi. Ha a karaktered tényleg különleges, akkor az, amit csinál, magáért beszél majd; illetve ezek a cselekvésközpontú karakterleírások sokkal élőbbek és könnyebben használhatók, vihetők bele a történetbe, mit  a statikus leírások.
   Hogyan is tudnám összefoglalni, hogy mi mindent kell tudnod a karaktered belsejéről? Hiszen annyira sokrétűnek, valódinak kell lennie, mint neked! Épp annyira tudnod kell, hogy mi a kedvenc filmje és miért, mintha magadról beszélnél. Hatásos módszer, ha először írsz magadról egy... mondjuk, cirka négyezer szavas kis bemutatkozást, és aztán azt kezded átvariálni úgy, hogy az a karakteredre ráilljen. Nem, nem azt akarjuk, hogy a karakter hasonlítson rád, hanem azt, hogy minden apróságról tudj, ami a karakteredet jellemzi. Ha megvan a saját bemutatkozásod, akkor azt már úgy megváltoztathatod, ahogy akarod - akár meghagyhatod változatlanul, akár árnyalatnyit ferdíthetsz rajta, akár elletettre fordíthatod. Például, ha te leírtad, hogy "Szeretem a kutyákat, mert cukik, és nekem is van egy.", akkor ez a karaktered leírásában hangozhat úgy, hogy "Gyűlölöm a kutyákat, mert az egyéves kisöcsémet egy kóbor német juhász tépte szét." Idióta és morbid és nagyon random példa volt, de értitek, mit jelent.
   Ha már bemutatkozás, akkor biztosan ki kell térned a karaktered környezetére is. Mert, ha megkérnek, hogy mondj valamit magadról, nemsokára azt is el fogod mondani, hogy van egy bátyád, pedig a bátyád nem te vagy. Ez azért nagyon fontos, mert egy egyke gyermek nagyobb valószínűséggel lesz elkényeztetett, mint egy tizenegy gyermekes család tizenegyedik gyereke. Tegyük fel, egy házaspárnak egy kislánya születik először, és az a kislány még csak pár éves, mikor már megszületik a kistestvére. Kivel fognak többet foglalkozni a szülei? A kisbabával. És milyen hatással lesz ez a nagyobb gyerekre? Állandóan megpróbálja majd felhívni magára a figyelmet, és maximalista lesz mind a suliban, mind minden egyéb téren, hogy megpróbáljon kitűnni, és feltűnni a szüleinek. Pláne, ha azóta még két új tesója született, és ő maga sosem kapta meg a megfelelő mennyiségű figyelmet, sőt, még neki kellett folyton vigyáznia a tesóira, akár akart, akár nem.
   Ha kiskorában elváltak a szülei, akkor ez rá is olyan mértékben kihatott, hogy nagy valószínűséggel más véleménye lesz a világról, mint a vele egyidős, töretlen család gyermekeinek. Ha az anyja lepasszolta őt az apjának, míg ő lelépett, akkor a karaktered határozottan apás típus lesz, és soha többet nem fog bízni annyira az emberekben, mint előtte. Ha a kishúgát istápolva kellett eltöltenie a hétvégéit, akkor jobban fog érteni a gyerekekhez, mint az, aki legkisebb gyerek, és még sosem látott kisbabát. Ha a karaktered apja imádja a költészetet, és kiskorában folyton Radnóti verseket olvasott fel neki, akkor határozott véleménnyel lesz a versekről nagyobb korában, és valószínűleg ő maga is próbálkozni fog költészettel. Ha a nagyapja történelemtanár, aki folyton a múltról mesél neki, akkor a karakter kenni-vágja fogja a történelmet. Ha a nővére énekes akar lenni, és szüntelenül énekel otthon, akkor a karakterednek akaratlanul is lesz valamilyen fokú zenei hallása, esetleg művelt is lesz zenék terén.
   Tudom, milyen kevés és furcsa példa, de ezzel csupán érzékeltetni próbáltam, hogy a karaktered nem csak a úgy lóg a levegőben, mint a marionettbábu. Egy karakter nem lehet birtoklásmániás, ijedős, esetleg klausztrofóbiás ok nélkül - valószínűbb, hogy kiskorában semmije nem volt, ezért, amije van, attól nem hajlandó megválni; hogy egyszer váratlanul rátámadtak éjszaka az utcán, ezért a legártatlanabb, ijesztgetős poéntól és felsikolt, vagy a testvére poénból bezárta a pincébe, és egy fél napig ott kellett lennie, ami miatt meggyűlölte a szűk, bezárt helyeket.
   Ahogy a külsejére, úgy a belsejére is vonatkozik, hogy ne legyen tökéletes! Akár a valóságban, úgy a fanfictionödben sem létezhetnek tökéletes emberek, mert akkor senki nem tudja beleélni magát. Ne legyen hibátlan, mert egy hibátlan embert egy tökéletlen ember sosem tud szeretni - és az olvasóid csakis tökéletlenek lehetnek. Mire mész a karakterrel, ha az olvasóid sem tudják őt elképzelni, átérezni a döntéseit, megszeretni a tökéletlenségét? A tökéletes lényekre az ember alapvetően irigy.

Pár dolog, amit a kezdő írók hajlamosak elfelejteni

Milyen pár? Egy kezdő író rengeteg mindenről elfeledkezhet, köztük a karaktere emberi mivoltáról. Vagy a pszichológiai háttérismeretekről. Vagy a karakter hibáiról. Vagy arról, hogy a karakter akkor lesz élő, ha anélkül is tudod definiálni, hogy a képességeit beleírnád. Arról, hogy a karakternek saját, szabad akaratának és motivációinak kell lennie, és ezt nem szabad azzal helyettesíteni, hogy segít/árt a főszereplőnek. A negatív karakterekben is van, kell, hogy legyen pozitív jellemelem. (Nem képesség! Muszáj hangsúlyozni, mert ezt az emberek nagyon gyakran keverik. Ha elképzelhetetlennek tartod a pozitív jellemelemekkel felruházott, de abszolút negatív karakter létét, nézd meg az első Men in Blacket, és nézd meg a főgonoszt - mint apát.)
   Gyakori hiba még a kezdő írók körében, amikor egyszerűen nem történik semmi, és csak a főszereplő gondolatairól szólnak fejezetek. Igen, fontos, hogy az adott szereplőnek gondolatai, érzelmei, belső világa is legyen, de ne akkor, ha ez mind a történés rovására megy! A csupán fejben zajló eseményeknek akkor van hatása, ha egy fejezet végén történt volna valami, de ott abbamaradt a fejezet, és a következőben máshonnan folytatódnak az események, de valamilyen dolog hatására a főszereplő majd magában újra végiggondolja az olvasónak kimaradt történéseket, aki így megtudja, miről maradt le. (Ez annyiban még köthető a karakterekhez, hogy ne legyenek túl tétlenek és túl gondolkodók!)
   Másik idegtépő hiba, amikor vagy túl kevés, vagy túl sok a karakter egyszerre. Az előbbit legkönnyebben úgy lehet leírni, hogy ez az a helyzet, amikor fejezeteken keresztül csak a főhősnő és annak legjobb barátnője szerepel, más legfeljebb csak szóba kerül, szerepe nincs. Az utóbbi is érthető szerintem: itt arról van szó, amikor már a prológusban vagy az első fejezetben húsz karaktert vágunk az olvasóink fejéhez, mindet úgy, hogy nekünk magától értetődő, ki kicsoda, de nekik, ha le is írtuk, azt ömlesztve, túl gyorsan tettük - és, valljuk be, húsz karakter személyleírását nem könnyű egyszerre megjegyezni úgy, hogyha még semmi jelentős esemény nem kötődik hozzájuk, amiről eszünkbe juthatnának, amihez kötni tudnánk őket. (Ha túl sok egyforma karaktered van, akkor ajánlom, hogy olvass Rejtő-regényeket, és figyeld meg a karaktereket - Rejtő egyik kézjegye, hogy a mellékszereplőinek van egy vagy két komikus és nagyon meghatározó vonásuk, amiről azonnal ők jutnak eszedbe, és hiába kapod őket ömlesztve, mindegyikre emlékszel.)

2015. november 22., vasárnap

Arika blogja

Szerzője: Arika

A kinézet
1. A fejléc. Nem a te munkád, de azért leírom, hogy lélegzetelállító. A fekete után a lila a kedvenc színem, ezek az árnyalatok pedig csodásak. A háttér csodás, a lány kifogástalanul van rátéve. Ezt a karaktert mellesleg ismerem, csak a nevét nem tudom, kritizáltam már blogot, ahol ő volt a főszereplő. Sajnáltam, hogy a cím helyett az az idézetszerűség van ráírva, de ez nyilván azért van, mert nem szó szerint a te blogodhoz készítették. Tetszik az, ahogy fokozatosan halványul el a fejléc a szélei felé, míg bele nem veszik a háttér színébe. (6/5)
2. A háttér. Imádom a lilát, szóval ezt is megcsodáltam. Igaz, nem is tudom ennek az árnyalatnak igazából lila-e a neve, de akkor is pompás. A fejléchez is tökéletesen illik. (2/2)
3. A bejegyzések és modulok háttere. Egy világos rózsaszín árnyalat, amit rühellnem kéne, ahogy a rózsaszínt is, de ez kivételesen tetszik. Ízléses, illik a fejléchez, tökéletes. (2/2)
4. A betűszín, betűtípus. Bár talpatlan a betűtípus, mégis kifogástalan, nagyon szép, az ű meg ő betűket is kezeli, és szerencsére váltogatni sem szoktad. A fekete szín pedig magától értetődő (vagy színvak vagyok, és az sötétlila... áh, hagyjuk). (3/3)
5. A modulok. Nagyon tetszik a fejlécen álló menü, bár a kód is a sablon része volt, ezért nem a te érdemed. Szép hatást kelt, hogy minden modult egy képpel nyitsz a főszereplő lányról. A modulkódok is ideálisak. Az információk közé is odaírtad valamikor, hogy mikor jön az új fejezet, amit fölöslegesnek tartok, elvégre külön modult tartasz fenn ennek. Nem hiányolok semmit, csupán a sorrenden változtatnék annyiban, hogy a feliratkozós modult az ajánlott blogok elé raknám, hogy ne kelljen olyan sokat keresgélni. Zavart még, hogy a blogsablonodban nincs kód a rendszeres olvasók és a közvéleménykutatásos modulokra, ezért azoknak a fejléce/címe egész más, mint a többié, és előtte sincs fekete, és utána sincs lilás színű ív, vagy nem tudom, hogy fogalmazzak, és ez zavaró. (12/10)
6. Ötletesség, egyediség + könyvborító, stb. A két könyvborító, bár egyik sem a te munkád, nagyszerű. Szokatlannak, egyben kedves gesztusnak találtam, hogy a cseréket ajánlott blogoknak nevezted el. Ezzel ugyanis nem azt vágod a blogodat böngésző emberke arcába, hogy ezek azok a blogok, amelyek szerzője megkért, hogy tedd már ki egy linkcserére, hanem azt sugallod, hogy az alábbi blogokra valamiért érdemes benézni. Ötletes volt kiemelni egy részletet a KKK kampányából a kép és a link előtt. (5/5)
7. Az összhatás. A blogod szép, rendezett, igényes hatást kelt, harmonikusak a színek, hívogatóak a modulok, egy rossz szavam sem lehet. (5/5)

A kinézet összesen: 35/32 Remek! :)


A tartalom
1. A cím. Egyedinek találom, mert végre nem egy pozitív jelzőt aggattak az 'érintés' szó mellé (lásd: a másik blogom címe Angyali érintés). A blogod címe utal arra, hogy egy érintés - a legtöbb, cukormázas, heppi sztori ellenére - lehet nem feltétlenül pozitív is. Azonkívül illik is a történethez, mivel, ha jól tudom, a vámpírok érintése hideg, mint a jég (bocs, tényleg nem foglalkoztatnak a vámpírok, ezért írtam ide, hogy "ha jól tudom", mert, ha nem így van, hivatkozhatok arra, hogy nem vonzanak a vámpírok). (6/6)
2. A fülszöveg. A szó szoros értelmében tökéletes! Tényleg, sehol egyetlen helyesírási- vagy vesszőhiba, figyelemfelkeltő, pont megfelelő hosszúságú, nem árul el túl sokat, érdekes, különleges, egyedi. (5/5)
3. Az oldalak. Tetszik, milyen nagyszerűen rendezted össze a fejezeteket az erre létrehozott oldalon. A rendezett képek a szereplőknél tökéletesek, az idézetek tőlük pompásak. Először nem értettem, miért kell linkcserés oldal, ha az ajánlott blogoknál belinkelheted azokat is, aztán leesett, hogy az ajánlott blogoknál vannak azok, akiket olvasol is, a cseréknél meg simán a többiek, akik cserét kértek. Ötletesnek találtam a blogos tudnivalós oldalt, mert szerintem a legtöbbünknek eszünkbe sem jutott volna egy oldalra összerakni - ráadásul ilyen szép szövegdobozokba és kódokba - mind az ajánlókat, interjúkat, kritikákat, okleveleket és díjakat. Az utolsó oldal is tetszett, nagyon frappáns, rövid bemutatkozást írtál, és az idézetek is nagyszerűek! (4/4)
4. A prológus. A prológust olvasva az volt az érzésem, mintha egy zseniális író egy idézetét olvasnám. Nagyszerű fogalmazás, kiváló helyesírás, érdekes gondolatok, frappáns fordulatok, figyelemfelkeltő szöveg. (4/4)
5. A történet. Muszáj megjegyeznem, hogy a vámpíros és ehhez hasonló cuccok (kivéve persze a Londoni Rémtörténeteket, amit imádok) rettenet távol állnak tőlem, ezért, ha valahol igazságtalanul ítélek, akkor az fakadhat abból is, hogy mennyire hidegen hagynak a vámpírok. Mivel nem értek a témához, ezért csak megérzésből tudom mondani, hogy, bár úton-útfélen találni a vámpír-mítoszt feldolgozó blogot, a tiéd ezek között egyedinek számít egy bizonyos fokon. Már maga a tény, hogy Blake, a vámpír srác, nem az a tökéletesnek beállított félisten, mint az Alkonyatban Edward, különös. Vagy ott van az is, hogy végre nem egy tökéletesen naiv és idióta lány a főhősnő, aki az életét is odadobná vámpír kedveséért pár hét ismeretség után - lásd: Bella. Bizonyára te is olvastad, vagy minimum láttad az Alkonyatot, és nem biztos, hogy te is épp olyan lenéző véleménnyel vagy róla, mint én, ezért szerintem itt abba is hagynám az Alkonyat-fikázást, és visszatérnék a te történetedhez, ami felüdülés volt az Alkonyathoz és a két, általam már kritizált, vámpíros bloghoz. Nem egyszer volt olyan érzésem, hogy ez valójában egy fanfiction, aminek megértéséhez szükség lenne az alapmű ismeréséhez - ugyanis időről időre előfordult velem, hogy úgy éreztem, mintha véletlenül kihagytam volna egy fejezetet. A te fejedben biztos van értelme annak, hogy Laycie álmaiban mi minden történik, de nekem ettől folyamatosan olyan érzésem van, hogy kimaradtam valamiből. (Nem feltétlenül a kritikához tartozik, de muszáj leírnom: a regények, történetek és filmek öröklött tulajdonsága, hogy, míg a valóságos emberek homályosan, össze-vissza álmodnak mindenféle hülyeséget, amit legtöbbször egy órával ébredés utánra már teljesen elfelejtenek, addig a képernyőn és a könyvek lapjain nem egyszer álmodnak a főhősök olyan jelentős, világmegváltó álmot, amire nemcsak emlékeznek később, de értelme, jelentősége is van.) Hiányoltam a történetből azt, hogy Laycie fortyogó gyűlöletet érezzen az anyja gyilkosa iránt - igen, akkor is, ha az élete szerelme, igen, akkor is, ha az vámpír. Nem tudom, én személy szerint képtelen lennék legalább egy picit nem haragudni arra a személyre, aki megölte az anyámat. Aztán ott van még az, hogy nem értem, hogy bukkanhatott fel Laycie apja a semmiből, gyakorlatilag öt percen belül - lehet, hogy ez később kiderült; nem olvastam végig az egész blogot. A történeten érződik, hogy kicsattansz az ötletektől, amelyek nagy része szinte már túl egyedinek érződik ahhoz, hogy egy blogon olvassam (bocs, a bloggervilág általában vett silánysága iránti ellenérzéseim sosem maradnak el), és ez hatalmas dicséret, remélem, tudod. Biztos van, amit kifelejtettem a leírásból, de szerintem ennyi is elég. Az alapötletre feltétlenül megadom a maximális pontszámot, mert tényleg nem olvastam még hasonlót, a kivitelezésre pedig részben csak azért vontam le pontot, hogy végre valamiért le tudjak vonni, főként viszont az időnként felmerülő és megmagyarázást nem kapó kérdések miatt. (10/10) (10/7)
6. Leírások, párbeszédek, a karakterek. Úgy általában üvölt az egész blogról, hogy rengeteget olvasol (vagy ott van még a lehetőség, hogy ezzel a tehetséggel születtél, aminek igen kicsi az esélye), és ez megmutatkozik a leírások kifejezőségén is. Néha azért fejbe vág tőle a Twilight-feeling, de bizonyára azt is olvastad, és abból merítettél, azért érzem így - és, éppen ezért, ez bizonyára csak engem zavar, tekintve, hogy Pannán és Szirmai Gergőn kívül nem tudok olyan emberről, akit nem rontott el ez a métely, szóval nem kell aggódnod azért, hogy olvasókat veszítenél emiatt.
Ha már párbeszédek: hadd jegyezzem meg, hogy Laycie és az apja sosem igazán beszéltek az anyja haláláról, legalábbis nem addig, amíg elolvastam. És ezt azért hiányoltam. De ettől függetlenül a párbeszédeket se nem viszed túlzásba, se nem hagyod el túlságosan, és egyediek is.
Azt muszáj leírnom, hogy Laycie karaktere egyáltalán nem szimpatikus nekem. I mean, a szerelme kinyírta az anyját, és majdnem őt is, és ő emiatt semmilyen érzelmi traumát nem vészelt át! Nemhogy gyászolná vagy hiányolná az édesanyját, nemhogy gyűlölné érte Blake-et. Soz, ez kicsit irracionális volt, vagy nem tudom. Hiányoltam volna valami minimális érzelmi összetörtséget, mégis csak az anyja volt... Ez volt a történet egyetlen fájdalmasan irracionális pontja, úgyhogy büszke lehetsz magadra, mert máshol nem csak egy van ilyenből. (15/10)
7. Stílus, fogalmazás. Gondolom, tudod, hogy gyönyörűen, hibátlanul, elragadóan jól fogalmazol, nyilván azért, mert rengeteget olvastál. Épp ennek a sornak az írása közben jutott eszembe, hogy elolvassam a blogger-profilodon a leírásodat magadról, amiből megtudtam, hogy húsz éves vagy. Ez megmagyarázza, hogy miért írsz sokkal felnőttesebben és igényesebben, mint a többi, tinédzser bloggerina, akiknek kritizáltam a blogját. A kedvenc könyveid közül sajnos egyet sem olvastam, úgyhogy nem tudom megítélni, hogy a stílusodat esetleg honnan merítetted (nem, nem úgy értem, hogy lopod a stílust, na, csak nem tudom máshogy megfogalmazni xD). Mindegy, ez is kifogástalan. (5/5)
8. A helyesírás, szókincs. Ezeket sem igen kell magyaráznom. Leginkább a vesszőkkel szoktál mellényúlni, de ezt is csak nagy ritkán, elírást vagy helyesírási hibát egyébként én nem találtam. Látszik, hogy van érzéked az íráshoz, és/vagy rengetegszer átolvasod a fejezeteket, mielőtt közzétennéd őket. Bő a szókincsed, erről is csak az olvasottság jut eszembe, na meg az, hogy idősebb vagy nálam, én meg leginkább korombeliek irományait kritizáltam eddig, ezért felfrissülés a te írásodat olvasni! (5/5)
9. Hitelesség, történetvezetés. A hitelességről Laycie karakterénél írtam fentebb, a történetvezetésről meg a történet kapcsán. Mivel fantasyról beszélünk, a hitelesség eleve háttérbe szorul, de a történetvezetésről azért annyit, hogy néha túlságosan is gyorsan történnek az események, mindenféle érzelemleírás vagy belső harc nélkül. Laycie álmai például számomra teljesen érthetetlenek, de te biztosan érted, mit jelentenek - csak épp nem tárod az olvasóid elé. Emiatt időnként érthetetlen és zavaros. Ami nem jelenti azt, hogy rossz vagy élvezhetetlen! Nem tudom, az is lehet, hogy csak elnéztem valamit. Ha így van, kérlek, írd meg kommentbe, hogy hülyét csináltam magamból! (5/3)
10. Ötletesség, egyediség + trailer, függelék, stb. Egyáltalán nem baj, hogy nincs trailered - ezeket a blogos előzeteseket sosem tudtam igazán szeretni. Azt viszont, remélem, tudod, hogy a blogod nem egy szempontból is kitűnik a többi közül! Szerintem a fentiek alapján már tudod, mikre gondolok: cím, fülszöveg, prológus, maga a történet alapötlete és kivitelezése, a különleges fogalmazásod, a nem létező helyesírási hibák, a szókincsed... Á, nem áll jól nekem az áradozás. (5/5)


A tartalom összesen: 75/64 Csak azt tudom mondani, hogy csak így tovább (de nem olyan értelemben, hogy maradj pont ugyanilyen szinten, hanem, hogy fejlődj csak tovább)! :)


Ajánlom...
Akkor, ha érdekel a vámpírmítosz egy, kivételesen egyedi feldolgozása egy tehetséges írónő prezentálásával. Ha egy szépen megírt, igényes, érdekes történetet keresel egyedi karakterekkel, itt a helyed.


És ezúttal is csak azt tudom írni, amit mostanában állandóan hangoztatok: elnézést a késésért, de én kimúltam. Sajnálom, hogy ennyi ideig húztam a kritikádat, és mégsem sikerült végigolvasnom a blogodat. Ha ebből kifolyólag valamit igazságtalanul ítéltem el, akkor írd meg!
Évtizedek kérdése, de meglesz Bella és HDawn kritikája is. A cikkfordításom is. A meglepetés cikk is, amit a helyes karakteralkotásról írok. Meglesz minden, csak idő kérdése.
És ne feledjétek: három dolog nem maradhat rejtve. A Nap, a Hold... és a titok.
xoxo Nessa

2015. november 1., vasárnap

Cathy blogja

Szerzője: Cathy

A kinézet
1. A fejléc. Egészen más jellegű, mint a többi fejléc, amivel eddig találkoztam, és ez nem negatívum. Először zavart, hogy ennyire sötét, de valójában nagyon is egyedi inkább. Szépen van ráírva a cím, és alatta, gondolom, koreaiul van ugyanaz. A lány szépen lett kivágva, és a fekete keret is tetszik. A kép a városról meg egészen gyönyörű, a függönyös ablakot meg csak sokadszori látásra vettem észre. (6/6)
2. A háttér. Igaz, a blogger háttérsablonjai közül van, de nagyon is illik a fejléchez meg a bloghoz. (2/2)
3. A bejegyzések és modulok háttere. A blogsáv egy feketés-átlátszó alapon van, a bejegyzések pedig egy sötétkéken, és ez így tök jó összhatást ad. (2/2)
4. A betűszín, betűtípus. A betűtípus egyszerű, de a lehető legjobb, a világoskék szín pedig olvasható, és a szememet sem bántja. (3/3)
5. A modulok. A menüvel az a baj, hogy lilás árnyalatú a betűk színe, amit én kicserélnék a bejegyzések betűszínére, mert lila máshol nincs. Az üdvözlet és a fülszöveg rendben van, de sorkizártra tehetnéd őket, hogy esztétikusabbak legyenek - ezt úgy teheted meg, hogy bemásolod a szöveget a Wordbe, sorkizártra teszed, aztán azt másolod be a szövegdobozba. Az oldalmegjelenítést én levenném, mert azt elég, ha te tudod. A piros online-számláló engem személy szerint nagyon zavar, hiszen az egész blogod kékesfekete. A zenelejátszóddal is hasonló a helyzet, csak az meg túl világoskék, én sötétebb színűt keresnék. És, ahogy látom, egyenlőre egyetlen dal van a listán, úgyhogy vagy bővítsd ki, vagy szedd le az egészet. Én a négy másik blogod képét és linkjét egy külön oldalra tenném, mondjuk, 'Többi blogom' címmel, mert így túl hosszú a modulsávod, és ez zsúfolt hatást idéz elő. (12/8)
6. Ötletesség, egyediség + könyvborító, stb. Feltétlenül idevág, hogy a fejléced nagyon szép és egyben sötét, hasonlót még nem is láttam. A bannert is egyedinek találom, ezt az ötletet még nem sokan alkalmazták. (5/5)
7. Az összhatás. Picit sötét, de szerintem szép. (5/4)

A kinézet összesen: 35/30 Nem is rossz! :)


A tartalom
1. A cím. Nagyon frappáns és figyelemfelkeltő, nem túl rövid, nem túl hosszú, érdekes. (6/6)
2. A fülszöveg. Kicsit hosszabb az átlagnál, és ráférne egy alapos átolvasás a hibák kijavítása végett, de egyébként izgalmas és hívogató. (5/5)
3. Az oldalak. A fejezetek rendben van, még írtál is egy elég meggyőző bekezdést oda, ami ellen semmi kifogásom. A képeket látva először meglepődtem, mert tényleg célszerűbb lenne szereplőknek vagy karaktereknek hívni, de te tudod. Ha igazán szép kinézetet akarsz neki, rendelj rendezett képeket egy blogmagazintól, hogy egyforma méretűek legyenek a szereplők képei. A kocsiknak nem sok értelmét láttam, de lehet, hogy csak azért, mert nekem nem mond semmit, ha ránézek egy autós képre. Hozzáértőknek biztos lehet jelentősége. (4/3)
4. A prológus. Nincs, de sebaj. (0/0)
5. A történet. Az alapötletet lenyűgözően egyedinek találtam, még sosem olvastam hasonlót. Viszont zavart az az apró malőr, hogy egy Magyarországon élő, 19 éves lányt csak úgy kihívnak Koreába versenyezni, még akkor is, ha baromi tehetséges - azért elég elrugaszkodott, de rendben, elfogadom. Még azt is, hogy a lány csak úgy, az apja tudta nélkül megy, legalábbis az apja abban a hitben él, hogy Amerikába mennek egyetemre. Hát, azért azt, hogy a lányom egyetemre megy-e Amerikába vagy Koreába táncversenyre, ki lehet találni. Szóval ez a két aspektusa kicsit szúrta a szemem, de hagyjuk, túl kritikus vagyok. Értem én, hogy a történetnek mindenképpen Koreában kellett játszódnia. A kivitelezés ezektől eltekintve frappáns, én meg nem írok róla többet, mert minek írjak, ha kritizálni nem tudom? Alapötlet: (10/10) Kivitelezés: (10/7)
6. Leírások, párbeszédek, a karakterek. Hanna elég idegen volt számomra. Igen, ilyennek kellett lennie ahhoz, hogy a történet kiteljesedhessen, de azért elég abszurd. Az apja tudta nélkül megy el egy koreai táncversenyre, aminek fő célja a sosem ismert anyja megkeresése. Na most, egy átlagos lány nem akarna mindenáron felkeresni egy olyan anyát, akiről nem tudhatja, hogy miért nem kereste soha - lehet, hogy az anyja egy pszichopata őrült, lehet, hogy ribanc, lehet, hogy leszarta a lányát és Hanna apját, lehet, hogy elviselhetetlen természete volt, ezért mentek szét az apjával... Erre a csaj fogja magát, és egyetem helyett titokban Koreába megy. Kicsit... elképzelhetetlen. A párbeszédekben nem találtam kivetnivalót, a leírásokat viszont hiányolom, pont, mint a sorkizártra tett bejegyzéseket. (15/8)
7. Stílus, fogalmazás. Semmi érdemleges; hibáid nincsenek, én meg megint nem tudom, mit írjak, ha egyszer nincs kifogásolnivalóm. (5/5)
8. A helyesírás, szókincs. Bevallom, a fülszöveg miatt arra számítottam, hogy ebbe a pontba sokat kell írnom majd, de kiderült, hogy a fejezeteket igényesen, szépen írod meg, egy darab elírás vagy hiba nélkül! Kellemes meglepetés. (5/5)
9. Hitelesség, történetvezetés. Fent, a karaktereknél említettem, hogy mit találok túl abszurdnak a sztoriban, úgyhogy azt nem írom le újra. A történetvezetésről annyit, hogy egy kicsit több bűntudat- és lelkiismeret furdalás-leírást vártam volna. (5/2)
10. Ötletesség, egyediség + trailer, függelék, stb. Egyedinek tartom a fülszöveget, valamint a történeted alapötletét is. (5/5)

A tartalom összesen: 70/51 Sok sikert! :)


Ajánlom...
Azoknak, akik szeretik japánt és az érdekes, igényes, egyedi történeteket egy egyedi alapötleten alapulva, helyesírási hibák nélkül.


Rettenetesen szégyellem, hogy hosszú idő óta ez az egyik legrövidebb kritikám, de azért remélem, hogy nem bántottalak meg semmivel és tudtam segíteni valamennyit! Ha nem, azt is írd meg! ;)
Kicsit össze van törve a szívem, hogy ez a szünet utolsó napja, de vigasztalhat, hogy már csak 35 tanítási nap, és téli szünet! Mondanám, hogy várom a karácsonyt, de tudom, hogy pont ugyanolyan lesz, mint az összes eddigi. Na, de ez ne törje le a ti lelkesedéseteket! Jelentkezzetek a blogon zajló versenyre, írjatok, olvassatok, relaxáljatok sokat, hallgassatok zenét, és legyetek feledhetetlenül boldogok!
xx Nessa