2018. január 25., csütörtök

Török film- és sorozatajánló

A hónapokkal ezelőtt kritikát rendeltek most épp leiratkoznak/elküldenek az anyukámba, hogy nem kritikával, hanem egy "soron kívüli" bejegyzéssel jövök; de már ezzel is a blognap óta adós vagyok, ami, valljuk be, szintén nem ma volt. A várólistámról sem feledkeztem el, na! Meglesznek azok a kritikák is, de előbb hadd vágjak bele ebbe a kis ajánlóba!
Szavak sincsenek arra, hogy én mennyire imádom a török sorozatokat és filmeket. Hogy pontos legyek: minden, ami török, hihetetlenül nagy hatással volt és van az életnek csúfolt haláltusámra; a török nyelv, a török filmek és sorozatok, Törökország, a törökök életmódja, mentalitása, minden, ami török. Ezért arra gondoltam, összeszedem egy bejegyzésbe a legimádottabb török filmjeimet és sorozataimat, hogy talán ti is kedvet kapjatok hozzájuk.
Még régebben direkt nézelődtem is további török alkotások után, hogy bővítsem az ismeretségi körömet és minél többet meg tudjak mutatni nektek. Ennek köszönhetően ráébredtem, hogy nem minden török film és sorozat annyira nívós, mint a kedvenceim, de ami az, az nagyon az. Érti egyáltalán valaki, hogy mit akarok..? A lényeg az, hogy a török filmek és sorozatok között sem tökéletes mindegyik, de azért nem kevés olyan is van. Ezeket mutatom most be nektek.
U.i.: Az időm mostanában nemigen engedi meg a filmnézést, de arra gondoltam, hogyha bármikor látnék még olyan török filmet/sorozatot, ami nagyon elnyeri a tetszésemet, akkor azt utólag felírom a listára, ezért érdemes szökőévente egyszer újracsekkolni ezt a bejegyzést, hátha bővült valamivel.


Filmek

Eredeti cím: Kelebeğin Rüyası
Műfaj: életrajzi, történelmi, romantikus dráma
Megjelenés éve: 2013
Rendező: Yılmaz Erdoğan
Zeneszerző: Rahman Altın
Hossz: 118 perc
Szinkron: török
Felirat: angol, magyar (?)
Trailer: angol feliratos
A pillangó álma
2016 őszén, már nem is tudom, pontosan milyen körülmények között akadtam rá erre a filmre, de finoman fogalmazva sem bántam meg, hogy így alakult.
Az 1940-es évek eleji Törökországban játszódó, eddigi egyik legnagyobb költségvetésű török film középpontjában két, a való életben is létezett barát, Rüştü Onur (Mert Fırat) és Muzaffer Tayyip Uslu (Kıvanç Tatlıtuğ) állnak, akik a verseikből próbálnak megélni, miközben a tüdővésszel küzdenek. Fordulópontot jelent az életükben, amikor szerelmesek lesznek.
Nehéz erről a filmről spoilerezés nélkül beszélni, de az talán nem számít feltétlenül spoilernek, hogy én zokogtam a végén, és néha közben is. Ez azért nem számít spoilernek, mert belőlem szinte minden török film és sorozat ezt hozza ki, esetleges happy endingtől függetlenül.
Jelentős imádatfaktort jelent számomra ebben a filmben az, hogy a legtöbb szerepben látott török színészem, Kıvanç Tatlıtuğ játszik benne főszerepet, aki ennek a filmnek a kedvéért több, mint tíz kilót fogyott le már a forgatás megkezdéséig is, csak azért, hogy tökéletesen alakíthassa a tuberkulózissal küzdő, sanyarú sorsú költőt. (A forgatás során pedig további súlyt kellett leadnia, ahogy a karakterén egyre jobban elhatalmasodott a betegség, és fizikálisan egyre rosszabb állapotba került.)
Sok minden miatt szeretem ezt a filmet, de egyrészt azért, mert megismertetett két, számomra addig ismeretlen török költővel és munkásságukkal. Másrészt a feltétlen támogatás miatt, amivel a két főhős viseltet egymás iránt. Az ő barátságuk még a körülményekkel - a II. világháború hatása Törökországra, tüdővész, szegénység, a költészetük kiteljesedésének útjába álló tényezők - együtt is irigylésre méltó, mert páratlan kitartással és szeretettel ragaszkodnak egymáshoz. Harmadrészt az a csodálatos, szívet tépően gyönyörű zene önmagában is egy tünemény; mindenképpen csekkoljátok!
Sajnos nCore-on nem elérhető a film, és szinkronizálva sincs szerintem semmilyen nyelvre, de magyarra biztosan nincs. Én - már nem tudom pontosan, honnan - letöltöttem, és tudtam hozzá guberálni angol feliratot, amit le is fordítottam, hogy az angolul nem tudó apámmal is meg tudjam nézetni, de nem vettem sok hasznát, mert a filmfájlba eleve bele volt égetve egy angol felirat, plusz én hülye rossz kiterjesztésben mentettem el a magyar felirat doksiját, hogy még véletlenül se tudjam ráeszkábálni a filmre (utólag meg nem tudom kijavítani, mert ahhoz túl fogyatékos vagyok). Ebből az egészből azt akartam kihozni, hogy, akit érdekel, annak nehezen, de el tudom küldeni a filmet, angol és magyar feliratfájllal együtt. Egyikkel sem megy ugyan sokra, mert egy angol felirat már rá van égetve a filmfájlra, de ha van annyira elhivatott, csinálhatja azt, amit én szoktam néha: minden jelenet előtt elolvashatja a következő pár feliratot a megnyitott feliratfájlban, és voilà, magyar felirat! Szegényes megoldás, tudom, de amíg pár szinkronizáló cég (vagy nem tudom, mik azok) nem fedezi fel ezt a csodát, addig be kell érnünk ezzel. Ja, és, mint mondtam, az a magyar felirat már egy éves, szóval mai fejjel valószínűleg kicsit kifinomultabban és profibban fordítanám le, mint akkor tettem, szóval nézzétek el, ha néhol hibás egy picit!

Felhasznált források: Epizód Magazin cikke

Eredeti cím: Kış Uykusu
Műfaj: dráma
Megjelenés éve: 2014
Rendező: Nuri Bilge Ceylan
Hossz: 196 perc
Szinkron: angol
Felirat: angol, magyar (?)
Trailer: angol feliratos
Téli álom
Na, ez olyan film, amire a legnagyobb jóindulattal sem mondhatja senki, hogy egy akciófilm, de, ha magamból indulok ki, az amúgy sem a kedvenc műfaja mindenkinek. Aki ismeri Csehov munkásságát, annak elég, ha annyit mondok: ez a film egy Csehov-novella adaptációja. Aki nem ismeri, annak annyit tanácsolnék, hogy ha a mozgalmas, nagyot szóló akciójelenetekkel operáló filmek jönnek be neki, akkor ehhez a nyugodtabb, komorabb hangvételű, inkább belső történésekkel operáló történethez úgy álljon hozzá, hogy felkészíti magát egy helyenként látszólag talán unalomba átcsapó filmélményre.
A történet Anatóliában játszódik, és bőkezűen boncolgatja a különbségeket szegény és gazdag, tehetetlen és tehetős között egyaránt. Terítékre kerül ezenkívül a politika, vallás, erkölcs és politika kérdése is. Aydın (Haluk Bilginer), egykori színész egy kis hotelt vezet. Fiatal feleségéhez (Melisa Sözen) fűződő, amúgy is viharosnak számító kapcsolatát megnehezíti a férfi frissen elvált, mély önsajnálatba burkolózó húga (Demet Akbağ) is, aki épp velük él. Amikor aztán beköszönt a tél, a hármas összezárva találja magát a hófödte tájon, és ez csak tovább szítja a köztük feszülő ellentéteket. Aktív cselekmény feleannyi sincs, mint mélyenszántó dialógus, de azok mindenért kárpótolnak; én egy pillanatig sem untam magam a film közben, köszönhetően a rendező kivételes munkájának. Kifinomultan megfigyelt portréja ez az összeomló társadalomnak állami és magánszinten egyaránt.
A film rendezője, akinek amúgy három másik filmjét is láttam már (azokat nem éreztem ennyire nívósnak, de kétségtelenül megvolt a maguk erőssége és értéke azoknak is), Arany Pálma- és FIPRESCI-díjat (és rengeteg különféle jelölést) kapott ezért a munkájáért, míg a főhőst alakító Haluk Bilginer a Palm Springs Nemzetközi Filmfesztiválon nyerte el a "legjobb színész"-címet. Utóbbit már egy sorozatban is láttam szerepelni, ahol szintén zseniálisat alakított, és engedjétek meg, hogy elmondjam: elaléltam azt látva, hogy míg a színész képes a megtestesült gonoszt alakítani egy történetben, addig tudja a csendes, álmodozó férfit is a másikban. Ez így önmagában biztos nem nagy dolog, mert sok színész tesz hasonlót, de ez az ember egyszerűen tökélyre fejlesztette. Minden szerepét olyan könnyedséggel és természetességgel képes hozni, hogy elhiszed: ő a valóságban is ilyen. Lenyűgözőt alakított!
Magyarra szinkronizálva, ha jól tudom, ez sincs, de nCore-on fent van törökül és angolul is, valamint angol feliratot tudtam találni hozzá, amit át tudok küldeni, ha valaki igényli. Ha tolonganátok érte (amit úgyse fogtok, ezért ígérgetek ilyen könnyedén), akkor a feliratot is le tudom fordítani, kábé tíz éven belüli határidőre legalábbis egészen biztosan.
Többek között felcsendül a filmben Luciano Michelini leírhatatlanul gyönyörű Desolationje, valamint a trailerben és a film legvégén az általam szintén elmondhatatlanul imádott Schubert egy zongoraszonátájának második tétele is, amiket azóta is rongyosra hallgatok és nem találok szavakat a gyönyörűségükre.
Mielőtt elfelejtem; egy kis nyalánkság! Ha nem néztem el valamit nagyon, akkor ez lenne Csehov The Wife című novellája, amin a film is alapszik. (Még nem volt időm elolvasni, ezért nem mondhatom biztosra.) Itt el tudjátok olvasni és le is tudjátok tölteni. Gondoltam, hátha valakit ugyanannyira lázba tud hozni az ilyesmi, mint engem. Álmodozz még, Nessa!

Felhasznált források: Filmtett, Mozi-dvd.hu

Eredeti cím: Gegen die Wand, Duvara Karşı
Műfaj: romantikus dráma
Megjelenés éve: 2004
Rendező: Fatih Akın
Zeneszerző: Alexander Hacke, Maceo Parker
Hossz: 106 perc
Korhatár: 16+
Szinkron: német, török, angol
Felirat: magyar
Trailer: francia feliratos, angol feliratos
Fallal szemben
Ezt a filmet tagadhatatlanul egy lapon sem lehet említeni a fenti kettővel. Kapásból szembeötlő, hogy ez részben német film is, de ez kétségtelenül a szó általános értelmében vett dráma (tehát pl. a Téli álommal ellentétben nem olyan értelemben az, hogy drámai problematikák merülnek fel benne vagy mélyenszántó párbeszédek hangoznának el). (Kétségtelenül ez is elmondható róla, de arra akarok kilyukadni, hogy ez epikusabb, ha úgy tetszik, mint a Téli álom.)
"Az élet befejezhető anélkül, hogy öngyilkosságot kövess el". Ez a film mottója. Németországban kezdünk, ahol a negyvenes éveiben járó főhősünk, Cahit (Birol Ünel), aki a felesége halála után lemondott az életről és a kokainhoz és az alkoholhoz fordult, egy éjjel szándékosan egy falba ütközik a kocsijával, és épphogy túléli. A pszichiátriai intézetben, ahova viszik, Sibel (Sibel Kekilli), egy másik németországi török, szintén öngyilkossági kísérlet miatt behozott nő megkörnyékezi: arra kéri Cahitot, hogy házasodjanak össze, ezzel akarva kitörni a családja szigorú szabályai közül. Cahit először elzárkózik az ötlettől, de aztán beleegyezik a tervbe. Elsöprő erejű, vad, szenvedélyes és kiszámíthatatlan párkapcsolatba sodor bennünket a film, mely hatása alól nehéz menekülni. A többit nem lövöm le; nézzétek meg magatok!
A főhősnőt játszó színésznő hozzám hasonlóan sokaknak a Trónok harcában megformált Shae-ről lehet ismerős, és nem meglepő módon itt is apait-anyait belead az alakításába.
Emlékszem, mikor majdnem másfél éve először - amúgy utoljára is, pedig szívesen újranézném - láttam a filmet, a végén konkrétan sokkot kaptam, hogy hogyan érhet így véget, de végső soron reális, érthető, hogy miért így alakult a lezárás.
A film egy halom díjat érdemelt ki, így nem sorolom fel az összeset, csak a hatás kedvéért néhányat: a legjobb európai film és „közönségdíj” az Európai Film-díj-on, a legjobb filmnek járó aranymedve díj az 54. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a legjobb színésznőnek járó aranyérem a Deutscher Filmpreis rendezvényén, a legjobb déli filmnek járó Ezüst tükör-díj az Oslói Filmfesztiválon, Arany Bambi díj az 56. Bambi-Verleihung fesztiválon Hamburgban, valamint a 2003-2004 legjobb filmjének járó díj a Lipcsei Filmfesztiválon. Ismétlem, többek között!
Nem tudnám kézzelfoghatóvá tenni, hogy mi ragadott meg annyira ebben a filmben, de valahogy mégis így történt. Nézzétek meg, és írjatok, hogy rátok is ilyen hatással volt-e!
NCore-ról le lehet tölteni magyar felirattal. Szinkronja igazából nincs (német, török és angol egyaránt felcsendül benne), de a magyar felirat ezért kapásból kárpótolhat.
Ez a film valójában mindenki számára kikapcsolódás lehet; nem olyan mélabús, mint A pillangó álma és a Téli álom, és vontatottsággal sem lehet vádolni, mint az utóbbit esetleg. Nem egy Csehov-darab, na, és az a 16+-os korhatár sem véletlen. De egy percig sem lehet unatkozni rajta, ez tagadhatatlan.

Felhasznált források: Wikipédia, Filmtett


Sorozatok

Eredeti cím: Ezel
Műfaj: bűnügyi, thriller, dráma
Eredeti sugárzás: 2009-2010
Rendező: Uluç Bayraktar
Zeneszerző: Toygar Işıklı
Évadok száma: 2
Epizódok száma: eredetileg 71
Epizódok hossza: eredetileg 90 perc
Szinkron: magyar
Trailer: angol feliratos
Ezel - Bosszú mindhalálig
Legelső, épp ezért talán leginkább a nemlétező szívemhez nőtt török sorozat, amit valaha láttam. Nem is tudom, pontosan mikor, de még abban az időben, amikor néztünk tévét (mármint, nem csak egy, a tévébe dugott pendrive-ról lestünk meg valamit), magyarul nagyon régen, épp kapcsolgattunk egyik csatornáról a másikra, és ráakadtunk a nemrég nyílt RTL II-re (tehát nagyjából 2012. lehetett akkortájt), ahol épp az Ezel harmadik része ment. A hirtelen örömtől, hogy végre egy csatornán nem reklám megy éppen, ott is ragadtunk, és így ismertem meg ezt a szerelmemet.
Most kéne úgy nagyjából összefoglalnom a történetet, de képtelen vagyok rá. Ezt a koncepciót nem lehet lebutítani vagy pár mondatba besuvasztani. Nem tudok olyan fülszöveget írni hozzá, ami visszaadná az egész komplexségét és rétegeltségét. Ömer (İsmail Filiz) egy jószívű, tisztes családból származó fiatalember, aki bármit megtenne - és meg is tesz - a két barátjáért, Cengizért (Yiğit Özşener) és Aliért (Barış Falay). Eyşan (Cansu Dere) egy gyönyörű fiatal nő, akit apja, Serdar (Salih Kalyon) kényszerít, hogy a szépségét áruba bocsátva tartsa el őt és beteg kishúgát, Bahart (Sedef Avcı). Mikor megszökik apjától, megismeri Ömert. Rövid úton egymásba szeretnek, de Eyşan apja elhiteti a lánnyal, hogy a húga betegsége gyógyítható, viszont csak nagyon drága kórházakban tudnák kezelni. Pénzszerzési lehetőségként egy kaszinó kirablását és a bűntény Ömerre kenését javasolja, és addig-addig manipulál mindenkit, amíg véghez nem viszik az akaratát.
A tökéletes rabláshoz négy ember kell. Kell egy belső ember, aki a kiszemelt helyen dolgozik. Itt jön a képbe Cengiz, akit Serdar az ambícióira, a kisebbségi komplexusára és az Eyşan iránt érzett szerelmére apellálva vesz rá a dologra. Kell egy bátor, a gyilkosságtól sem visszariadó ember. Ezt a szerepet Ali tölti be, akit Eyşan és Serdar a családja felemlegetésével győz meg. Persze, egy bűnbakra is szükség van, akinek legfeljebb annyi a jellemhibája, hogy szem előtt van, és ezzel kiérdemli, hogy az egész balhét rákenjék - ez ugye Ömer. A negyedik pedig az az ember, aki ezt az egészet kiterveli, és van elég okos, hogy a valódi arcát senkinek se mutassa meg, és hogy bárkit bele tudjon manipulálni a saját akarata véghezvitelébe.
A börtönbe jutva azonban Ömer Eyşant gondolja ennek a negyedik embernek - mivel a lány apját halottnak hiszi -, és az idősödő "keresztapával", Ramiz Karaeskivel (Tuncel Kurtiz) karöltve bosszút esküszik Cengiz, Ali és Eyşan ellen. Amikor egy börtönlázadásnak köszönhetően kiszabadul és mindenki azt hiszi, meghalt a börtöni tűzvészben, átoperálják - így születik meg Ezel Bayraktar (Kenan İmirzalıoğlu).
Még ennyire lerövidítve és összezsúfolva is oldalakon keresztül mesélhetném még a sztorit, pláne, hogy a második évad egy komplex új konfliktust vezet fel, de nem akarom: nézzétek meg magatok!
Az alapsztorit olvasva lehet, hogy van, akinek feltűnt, de azért elmondom: a sorozatot a Monte-Cristo grófja ihlette, amit még évekkel azelőtt olvastam, hogy tudtam volna az Ezel létezéséről, és éppen annyira imádtam, mint a sorozatot; azt is csak ajánlani tudom mindenkinek.
A zenéjét az én páratlanul zseniális szerelmem, Toygar Işıklı szerezte, és érzelmek ezrei rohannak meg, valahányszor felcsendül a sorozat akármelyik melódiája. Többségüket itt megtaláljátok, de ha a teljességet igénylitek, át tudom küldeni a teljes soundtracket, amit nCore-ról egyébként ti is letölthettek.
Jó néhány visszatérő (a visszatérőt úgy értem, hogy harmadszori megnézéskor is fellépő) sírógörcs mellett ennek a sorozatnak köszönhetem azt is, hogy belebolondultam mindenbe, ami török. Már csak ezért is különleges helyet foglal el az én hideg kis szívemben - nem véletlen, hogy háromszor néztem végig, és ha már tudok valamilyen szinten törökül (álmodik a nyomor), akkor eredeti nyelven is tervezem újranézni az egészet.
Még csak említés szintjén került szóba, de Ramiz Karaeski, a sorozat egyik főszereplője - az idősödő bandavezér, aki a szárnyai alá veszi Ömert - folyamatosan ontja magából a bölcsebbnél bölcsebb gondolatokat, a többi szereplővel egyetemben. Az egyik végignézés során folyamatosan kiírtam ezeket; akit érdekel, itt csemegézhet az idézetek közül.
NCore on mindenestül fent van magyarul, de, ha jól látom, YouTube-ra is feltöltötte valaki. Ha pedig töröközni szeretnél, előtted a pálya, mert, hacsak nem néztem el valamit nagyon, törökül is megtalálható online, méghozzá pazar felbontásban. Ja, és, mielőtt belezavarodnátok: a magyar sugárzáshoz kettészedték a részeket, ezért van "kétszer annyi" része magyar szinkronnal, mint eredetiben.

Eredeti cím: Kuzey Güney
Műfaj: dráma
Eredeti sugárzás: 2011-2013
Rendező: Mehmet Ada Öztekin
Zeneszerző: Toygar Işıklı
Évadok száma: 2
Epizódok száma: eredetileg 80
Epizódok hossza: eredetileg 90 perc
Szinkron: magyar
Trailer: török
Kuzey Güney
Szégyen, nem szégyen, már nem emlékszem pontosan, hogyan találtam rá erre a csodára. Lehet, hogy Toygar Işıklı-zenékkel szemeztem, és beleszerettem a Kuzey Güney soundtrackjébe, vagy csak az szúrt szemet, hogy Kıvanç Tatlıtuğ játssza benne a főszerepet, akit már az Ezelben is imádtam ifjabb Ramizként. Sosem tudom már meg, de a letöltésének dátuma 2016. január, tehát kábé akkor kezdtem el nézni. És, ahogy az lenni szokott, első látásra szerelem volt számomra.
A Gazdag ember, szegény emberre hajazó alapötletű történet a jelenkor Törökországában játszódik, egy testvérpárral, Kuzeyjel (Kıvanç Tatlıtuğ) és Güneyjel (Buğra Gülsoy) a középpontban, akik, ahogy a nevük - észak és dél - is mutatja, tűz és víz, ég és föld. Egyetlen közös vonásuk az, hogy ugyanakkor és ugyanarra a lányra, Cemrére (Öykü Karayel) vetnek szemet. Igen, ez elcsépelten hangzik, és én is előítéletes voltam a történet rövid leírását először elolvasva, de ez csak egyetlen eleme egy izgalmas, eseménydús, sosem kiszámítható történetnek, ami tele van kidolgozott, hiteles karakterekkel és átérezhető emberi sorsokkal. Kuzey, Güney, Cemre, Banu (Bade İşçil), Sami (Mustafa Avkıran), Handan (Semra Dinçer), Gülten (Zerrin Tekindor), Ali (Rıza Kocaoğlu), Barış (Çağdaş Onur Öztürk), Simay (Hazar Ergüçlü), Ferhat (Turgay Kantürk), Zeynep (Merve Boluğur), Burak (Serhat Teoman), Şeref (Kaan Tasaner) és még sorolhatnám - mindegyikük elmenne egy-egy különálló regény főhősének is, annyira egyedi és emberszerű karakter. Arról már nem is beszélve, hogy zseniálisabbnál zseniálisabb színészi játékoknak lehetünk tanúi.
De, hogy mégse legyen csapnivalóan rövid ez a szegmense az ajánlómnak, egy kis ízelítőt muszáj idebiggyesztenem. Güney, a nagyobbik fiú a családja büszkesége: tele van ambíciókkal, egyetemre készül, puccos helyen dolgozik. Nagyravágyó anyja, Handan mindenben támogatja, elvégre ha a fia dúsgazdag családba házasodna, ő is kiléphetne a szerinte borzalmasan szűkmarkú férje, Sami árnyékából. Kuzey viszont ennek szöges ellentéte: érettségit sem szerez, folyton bajba kerül, és az anyja benne nem látja a potenciált a feljebb lépésre a társadalmi ranglétrán, épp ezért Güneyjel ellentétben Kuzeybe ott köt bele, ahol tud.
Aznap, amikor Kuzey elhatározza, szerelmet vall Cemrének, rajtakapja a lányt, hogy Güneyjel csókolóznak; a virágcsokorral és a nehezen megszerzett pénzen vett méregdrága ruhával a kezében éri villámcsapásként a hír, hogy a bátyja már együtt van a lánnyal, akit ő szeret. Kuzey zaklatottan távozik, és aznap megüti az apját, amiért kezet emelt az anyjára. Feldúltan távozik otthonról, és a sárga földig leissza magát. Mikor Güney rátalál, épp részegen akar volán mögé ülni, és Güney addig erősködik, míg eléri, hogy ő vezethessen, Kuzeyjel az anyósülésen. A testvérek veszekedni kezdenek az otthon történtekről, és miközben hajszál híján egymás torkának ugranak, Güney elgázol egy embert.
Bár Güney ült a volán mögött, Kuzeyt kezdi hibáztatni, magával Kuzeyjel egyetemben; így, amikor a rendőrök megérkeznek a házukhoz, Kuzey magára vállalja a balesetet, és börtönbe vonul a testvére helyett. Rossz magaviselete miatt csak négy év után szabadul, de olyan sebekkel és egy olyan ellenséggel a nyomában, aki még sokáig minden lépését megkeseríti.
Az Ezelhez hasonlóan ennek is évekig mesélhetném a cselekményét, de nem teszem: akinek ennyivel is felkeltettem az érdeklődését, az már úgyis kedvet kapott a sorozathoz, akinek meg nem, annak talán nem is való ez a történet.
A zenéjébe nem meglepő módon szerelmes vagyok, amit Toygar Işıklı személye automatikusan maga után von, de azért, gondoltam, kitérek rá, hátha nem egyértelmű. Ez egy majdnem teljes lista a soundtrackről, de ha valakit extrém szinten érdekel - mint pölö engem -, az írjon e-mailt, és megdobom a teljes soundtrackkel. Az Ezelhez hasonlóan ennek az epizódjait is darabokra szabdalta a magyar televízió, ezért van az, hogy magyarul több, mint kétszer annyi részre van osztva, mint eredetileg. NCore-ról az egészet le lehet tölteni, de az első és a második évadot is megtekinthetitek online.

Eredeti cím: Aşk-ı Memnu
Műfaj: romantikus dráma
Eredeti sugárzás: 2008-2010
Rendező: Hilal Saral
Zeneszerző: Toygar Işıklı
Évadok száma: 2
Epizódok száma: 79
Epizódok hossza: 90 perc
Szinkron: magyar
Trailer: angol feliratos, török
Tiltott Szerelem 
Hezitáltam, hogy ezt is belevegyem-e ebbe az ajánlóba - nem azért, mert kevésbé imádnám, mint akármelyik másik művet, hanem azért, mert, ahogy észrevettem, én merőben másként vélekedek a sorozat talán legmeghatározóbb aspektusával kapcsolatban, mint a tetemes többség. De, aki ismeri a történetet, annak később úgyis fel fog ez tűnni.
2016 nyara környékén akadtam rá erre a gyönyörűségre, valószínűleg ez esetben is Kıvanç Tatlıtuğ révén, aki a főhőst alakítja, vagy Toygar Işıklı révén, aki meg a zenét komponálta a sorozathoz.
Megismerkedünk a Ziyagil-családdal. Adnan (Selçuk Yöntem), a családapa tizenegy évvel a történet kezdete előtt elveszítette szeretett feleségét, és ezután minden figyelmét a lányának, Nihalnak (Hazal Kaya) és a fiának, Bülentnek (Batuhan Karacakaya) szentelte. Egészen addig, amíg találkozik Bihter Yöreoğlu-val (Beren Saat), aki korban a lánya is lehetne, és beleszeret a nőbe. Rövidesen megkéri a kezét, Bihter pedig, aki inkább apafiguraként szereti a férfit, mint szerelemmel, igent mond, hogy felbosszantsa anyját, Firdevst (Nebahat Çehre), akiről tudja, hogy szintén szemet vetett a dúsgazdag üzletemberre. Azonban, ahogy egyre jobban megismeri Adnan fogadott unokaöccsét, Behlült (Kıvanç Tatlıtuğ), Bihter házasságtörő viszonyba kezd vele. Meglepi, innen a sorozat címe. De, ahogy az egy török sorozattól elvárható, nemcsak ennek a két embernek a történetét követhetjük nyomon, hanem még legalább egy tucatét, akik egytől egyig szerethetőek és együtt lehet érezni a sorsukkal.
A sorozat alapjául egyébként Halid Ziya Uşaklıgil ugyanerre a névre keresztelt regénye szolgál, csak a 19. század vége helyett napjaink Isztambuljában játszódik.
A szereplők, a zene és a történet miatt imádom ezt a sorozatot, de nem kicsit lelohasztja a lelkesedésemet a tény, hogy én merőben másképp értelmeztem Bihter karakterét, mint a többi néző. A többiek ugyanis el vannak ájulva Behlül és Bihter mindent felülíró, végtelen, szűnni nem tudó szerelmétől, és ezek a jelzők illenek is ide... Behlül részéről. Behlül ugyanis tényleg tiszta szívből szereti Bihtert, a lány elmebeteg mivolta ellenére. Mert igen, nekem szinte a legelejétől és szünet nélkül az volt a határozott meggyőződésem, hogy Bihter elmebeteg. És talán az tud a legjobban kiakasztani, amikor a rajongók az öngyilkosságát annak tudják be, hogy nem tudott volna Behlül nélkül élni, ezért ölte meg magát. Nem. Bihter azért ölte meg magát, hogy Behlül nehogy egy percig is boldog lehessen. "Ha az enyém nem lehet, másé se legyen", nem? Lehet, én vagyok túl régimódi, de én azt vallom, hogy ha valakit szeretsz - tényleg szeretsz, és nem egy pszichopata ragaszkodásával -, akkor a boldogságát tartod a legfontosabbnak. Nem a saját érdekedet és nem a saját boldogságodat. Bihter pedig nem bírta elviselni, hogy Behlül nélküle élje az életét, és az öngyilkosságával elérte, hogy Adnan, Nihal, Bülent és persze Behlül is összetörjön, és egy életen át hordozza magával ezt a traumát. Aki tényleg, őszintén szerette Behlült, az Nihal volt. Ez tény és való. Ennek ellenére Bihter és Behlül kapcsolata azóta is az igaz szerelem egyetemes jelképe, Nihal meg senkit nem izgat; ami legalább annyira kiakaszt, mint az, hogy mindenki példaképként tekint Anastasia Steel és Christian Grey kapcsolatára.
Le van szinkronizálva, nCore-on és online is megtaláljátok.

Eredeti cím: Menekşe ile Halil
Műfaj: romantikus dráma
Eredeti sugárzás: 2007-2008
Rendező: Uluç Bayraktar
Zeneszerző: Toygar Işıklı
Évadok száma: 1
Epizódok száma: 36
Epizódok hossza: 90 perc
Szinkron: török
Felirat: magyar
Trailer: török
Menekşe és Halil
Amilyen kevés figyelmet kapott, legalább annyit érdemelne ez a sorozat. Habár 2017 nyarán ismerkedtem meg vele, már nem emlékszem pontosan, hogyan akadtam rá, de az az egy biztos, hogy Kıvanç Tatlıtuğ és Sedef Avcı személye vezetett el hozzá. Előbbit több szerepében is imádtam már korábban, utóbbit pedig csak az Ezelben, de nekem híresen elég egyetlen másodperc is, hogy szerelembe essek. És annak ellenére, hogy milyen zseniális alkotás, annyira ismeretlen a nagy többség számára, hogy elsőként töltöttem fel hozzá képeket és rövid leírásokat IMDb-re.
Ahogy azt a fent említett oldalon is írtam a történet összegzéseként, a sztori egy Menekşe (Sedef Avcı) nevű lányról szól, akit konzervatív családja férjhez ad egy olyan férfihoz, akiről a nevén kívül semmit sem tud, és ezért elszökik Németországból Törökországba a szerelmével, Halillal (Kıvanç Tatlıtuğ). A családja persze a nyomába ered, újdonsült férjével, Mustafával (Hasan Küçükçetin) az élen...
A cselekményt azért nem akarom tovább részletezni, mert akkor elkerülhetetlenül bele fogok rohanni egy elég nagy spoilerbe, amibe nem szeretnék. A lényeg az, hogy aki kíváncsi egy olyan sorozatra, ami összetöri a szívét, de egy csodálatos élménnyel gazdagítja egyben - tudom, hogy oximoron -, akkor ezt neki találták ki. Akkor meg pláne, ha hozzám hasonlóan ő is szerelmes Isztambulba.
A többi török sorozathoz hasonlóan ennek is keservesen bőgtem a fináléján, sőt, néha már a finálé előtt is. A szereplők; Menekşe és Halil szerelme; a zene; a történet; a karakterfejlődések vagy épp nem-fejlődések - egyszerűen észveszejtően fantasztikus az egész úgy, ahogy van. Ez nem is meglepő, tekintve, hogy ugyanaz a zseni rendezte, aki az Ezelt is.
Magyar szinkronja sajnos nincs, de zseniális és szorgalmas magyar rajongók gyártottak hozzá magyar feliratot, amit itt megtaláltok.


Szerintem teljesen jogosan harmatgyengének érzem az ajánlóimat, de nem tehetek róla, hogy ilyen csodákat nem tudok szavakba önteni. Azt viszont igen, hogy, ha időtök engedi, ne hagyjátok ki ezeket a filmeket és a sorozatokat, mert saját magamról tudom, hogy nem ugyanaz lennék ezek nélkül a film- és sorozatélmények nélkül. :)
Ha esetleg ismeritek/láttátok/szeretnétek megnézni valamelyiket, ne habozzatok hagyni pár szót a komment-szekcióban - annyira jó lenne olyasvalakivel kibeszélni az imádatomat, aki hasonlóképp érez! :D
Ha csak egy ember kedvét is meghozta csak egyetlen filmhez vagy sorozathoz a listán, akkor már volt értelme ennek az ajánlónak, úgyhogy én most már búcsúzom. İyi akşamlar!

2018. január 11., csütörtök

Kim Lee blogja

Lee Kim augusztus 20-án rendelt egy teljeskörű kritikát a blogjáról, és örömmel jelentem, hogy végre sikerült összehoznom! :D


Szerzője: Kim Lee

A kinézet
Első benyomás. Ha jól emlékszem a legelső bejegyzésedre a blogon, te nem vagy elájulva túlzottan a designodtól, de szerintem nagyon szép! A színösszeállítás amellett, hogy egyedi, még harmonikus is, valamint az egész designról elmondható, hogy - legalábbis az én véleményem szerint - illik a történetedhez, hogyha nem is személyre szabottan épp a te blogodnak készült is.
Fejléc. Nem tudom, ki hogy van vele, de én személy szerint imádom, ha a megszokottól eltérően a fejléc nem a blog egész szélességét tölti ki, hanem például úgy helyezkedik el, ahogy a tiéd, és kisebb is.
A fejléced minden árnyalata tökéletesen passzol a blog többi részén látható színekhez, egyszóval gyönyörködteti a szemet. Az is tetszik, hogy nem egy ezredik szerelmespárt ábrázol, hanem ugyanazt a nőt két - egyébként nagyon előnyös - szögből, szépen beillesztett képeken. A háttér elemeivel azonban nem vagyok teljesen kibékülve, lévén nagyjából semmi közük a történethez, de, ha ezt ki szeretnéd küszöbölni, a történet hátralévő részeiben még bőven van időd megtenni. Tae és Jae a kapcsolatuk egy fontos állomását megélhetnék mondjuk egy olyan épület előtt, mint amilyen a fejlécen a háttérben látható. Akkor talán te is jobban kötődsz majd a fejléchez, ami jelen állapotában teljesen érthető módon nem áll túl közel hozzád - legalábbis én ezt szűrtem le abból, hogy szerinted nem annyira jó a történethez ez a design. Az ilyesmikkel azzá lehet tenni! ;)
De a fejléced "fénypontja" számomra talán mégis a felirat, miszerint "oly sokáig bolyongtam elveszve". Igaz, azon nem lehet segíteni, hogy angolul van - ami egy Koreában játszódó történetnél értelemszerűen nem épp a legelőnyösebb -, de Jae karakterét például nagyszerűen jellemzi! Gondolj bele: Jae jelleme gyökeresen megváltozott a Tae-vel való szakítása után, sőt, mondhatjuk, hogy egy teljesen más ember lett (vagyis Jae ezt állította egy gondolatmenetében; az már más kérdés, hogy ezt nem a legtökéletesebb hitelességgel ábrázoltad, de ez már egy tartalmi pont témája lesz), és nem lehet nagy tévedés azt mondani rá, hogy nem találta a helyét Tae nélkül.
Egy szó, mint száz, szerintem kifogástalan a fejléced; az egyetlen, ami kilóg a sorból, az az angol nyelven írt szöveg, de ezen értelemszerűen nem tudsz változtatni, mivel nem te készítetted. És különben sem jelentős probléma egyébként, csak nekünk, kritikaíróknak ugyebár mindig kell valami kritizálnivaló, mert ebből élünk. Képletesen.
Hátterek. A hátterek színei nemcsak kifogástalanok, de az egyes elemek - mint a modulok és a bejegyzéssáv - még ízléses keretet is kaptak, ami ismét csak bizonyítja a designer zsenialitását. Sőt, most, a tüzetesebb "vizsgálat" során ötlött végre igazán a szemembe, hogy a főháttér és a modul- meg bejegyzéssáv hátterei nem is egyszínűek, hanem egy szolid textúra szolgál az alapjukul. Ez is egyedivé és gyönyörűvé teszi a designodat.
Betűk. Mind a méretük, mind a típusuk, mind a színük rendben van a blog egészén; az egyetlen, ahol szúrják a szememet, az a chat. Mintha a chat betűi túl nagyok lennének, és a típusuk is eltér a blog többi részén megszokottól. Ezt a fajta chatet nem ismerem, mert én világéletemben cboxszal oldottam meg a chatkérdést, ezért nem tudom, egyáltalán lehet-e személyre szabni, vagy az alapértelmezett kinézetén nem lehet változtatni. Ha lehet, akkor csak ajánlani tudom, hogy alakíts rajta valamit.
Effektek. Szerencsére nem lettek túlzásba víve a képeffektek, valamint a linkeffektek is ízlésesek. Az egyetlen, amit én - talán a műveletlenségemből kifolyólag - az effektek közé sorolok és nem jött be túlzottan, az a csillageső, amit a kurzor okádik minden mozdulatánál. Emlékszem, ennek a blognak az előző designján az én kurzorom is ilyen volt, mert akkor valamiért bejött az ilyesmi, de ma, hát, mondjuk úgy, fölösleges csicsának érzem. Szerintem a link- és képeffektek pont elegendőek, nem kell még a kurzornak is csillognia-villognia. Főleg, hogy - ha magamból indulok ki - ez a kurzor még azért is zavarhatja az olvasót, mert olvasás helyett elkezd ezzel szórakozni. Igen, pontosan magamból indulok ki, mert örök gyerek vagyok, de lehet, hogy ez másnál is probléma. Magyarán ha rám hallgatsz, leszeded a kurzoreffektet.
Modulok. Talán a legelső, ami szembeötlött, az az, hogy angolul vannak a moduljaid nevei, és ez sehogy sem fér a fejembe. Adott egy Koreában játszódó, koreai nyelvű címre keresztelt blog egy magyar lány tollából magyar nyelven - ebbe az összképbe pedig betolakodik az angol, aminek legfeljebb Jae kutyájának nevében ki is merül a köze a történethez és a bloghoz. Ha feltétlenül ragaszkodsz az idegen nyelvű modulnevekhez, akkor már inkább koreaiul legyenek; de a legüdvösebb mégis a magyar lenne. Sokat hangoztatott agybajom az angol blogcímek (ami esetedben nem probléma, hála Lucifernek) és az, amikor úgy kábé minden angol egy blogon, a bejegyzésein kívül, mert a bloggerina ugyebár magyar. Ebbe fölösleges jobban belemennem; a tanácsom az, hogy a magyar mellett tedd le a voksodat. Viszont, ha maradnak, akkor is javítsd át a contant nevű modult, mert elírtad: helyesen contact. Illetve a chat neve is helyesebb lenne szerintem úgy, hogy "talk to me", de ebben nem vagyok százszázalékosan biztos.
A fülszövegről később írok bővebben; a menükód szép (az oldalakról szintén később); az archívum úgyszintén, de annyira azért nem fontos modul, hogy ilyen előkelő helyet foglaljon el. A kapcsolat-modult jó ötletnek tartom, de az is kerülhetett volna lejjebb, hogy a fontosabb modulok - mint például az olvasóid! - előrébb lehessenek.
Amit nem értek, az az, hogy mit keres egy Seventeen-szám a chat előtt. (Amúgy meghallgattam, és nagyon-nagyon tetszik! Ez az első koreai banda, akitől hallgattam számot, de nagyon szimpatikus a klipjük, a zene - a dalszöveg meg pláne - pedig egyenesen gyönyörű! És a hangjuk! Hihetetlenül tetszett, úgyhogy köszi, hogy megismertetted velem őket! Ha nem veszed zaklatásnak, tudnál ajánlani pár számot tőlük és néhány hasonló kedvenc bandádtól? Amilyen ügyes vagyok, egyedül nem találom meg, amit keresek; csak ezért nyaggatlak vele téged.) Semmilyen célját vagy logikáját nem látom, hogy pont ott legyen. Vagy hogy egyáltalán szerepeljen a modulsávban.
A statisztikát mindig is feleslegesnek tartottam, mert szerintem elég, ha a blogger tudja, mennyi az annyi; de ez csak egy személyes bóna, és ha te ragaszkodsz a számlálóhoz, akkor nem történik tragédia, hogyha megtartod.
A következő, amin megakadt a szemem, az az infóbox. Több problémám is akadt vele. Az első: teljesen szükségtelen odaírni a blog URL-címét, elvégre valószínű, hogy aki az infóboxodat olvassa, az már eljutott a blogodra, és tisztában van az URL-címmel, ha kell neki. De a lista második fele már ennél is érdekesebb számomra. Kezdjük a korhatárnál! Mindig ambivalens érzéseket keltett bennem, amikor valaki fiatalabbként ír egy történetet, mint amennyi az annak a történetnek az olvasásához tartozó korhatár, de ez nem is lényeges; nem most fogok belemenni ebbe a témába. A lényeg az, hogy a korhatárnál a 17/18 éves kortól ajánlod a történetet. Aztán, két sorral lejjebb már pirossal szedve ott virít, hogy "Ha kiskorú vagy, akkor hagyd el a blogot!". Hát, én itt a szívemhez kaptam, jómagam kiskorú lévén (amúgy már végigolvastam a blogodat, mire ennek a kinézetkritikának nekiálltam, és ezt a modult sem olvastam végig mostanáig), de főleg azért, mert a 17 éves ember szerény véleményem szerint még kiskorúnak számít, és te ezt adtad meg alsó korhatárként; aztán meg közlöd, hogy a kiskorúak meneküljenek. Szóval most nem tudom, mit is kéne tennem, ha éppenséggel 1. érdekelnének a korhatárok 2. nem olvastam volna már rég el az egész blogot 3. nem kéne kritikát írnom a blogodról. Egy kis következetességet kérek!
Az infóbox végére még odabiggyesztetted a két főszereplő nevét is, amit egyrészt azért érzek egyrészt szükségtelennek, mert a főszereplőkről szóló oldalon amúgy is fel vannak tüntetve, másrészt oda nem illőnek, mert a többi infó közé, amit itt felsoroltál, ez egyáltalán nem passzol.
Következik egy olyan modul, ami a legnépszerűbb bejegyzéseidet sorakoztatja fel. Sosem voltam teljesen kibékülve ezekkel, több okból sem; például azért, mert én, ha van két-három viszonylag népszerű bejegyzésem, akkor nem azokat akarom népszerűsíteni, hanem a kevésbé nézetteket. Másrészt egy történetes blog esetében ez amúgy sem bír létjogosultsággal, elvégre egy történetet - szerintem - senki nem úgy olvas, hogy a legnépszerűbb bejegyzéseket keresi fel. Egy sokbejegyzéses blogmagazin esetén kicsit jobban megérteném, de a te blogod sem hosszát, sem tartalmát tekintve nem szorul rá egy ilyen modulra, ami nélkül is tökéletesen funkcionálna, és ami csak fölöslegesen nyújtja a modulsávot. De ez mindössze az én véleményem.
Elérkeztünk a címkékhez, amiknek abszolút semmi létjogosultsága. Jönnék megint egy blogmagazinos témával. Ha egy blogmagazinon vannak címkék, azt megértem - azon egy halom különböző típusú bejegyzés szerepel, és minden nézelődő dolgát megkönnyíti, ha egyetlen kattintás után már csak az olyan jellegűekből szemezgethet, amik őt érdeklik. De egy történetes blogon, amin semmi más nem szerepel, csak a történet fejezetei, egy beköszönés és egy helyzetjelentés (tehát mindaz, ami egy történetes blogon általában szokott), teljesen fölösleges címkékkel cifrázni a dolgokat. Főleg olyan címkékkel, amik neked vannak.
Minden fejezetet elláttál például egy sorszám-címkével; így, ha az 1-es számra kattintok, akkor megkapom azokat a bejegyzéseket, amik az 1. fejezet kategóriájába tartoznak - magyarul a történet első fejezetét. Könyörgöm, eleve kábé féltucat módon eljuthatok az első fejezethez (visszalapozgatás a régebbi bejegyzésekig; blogarchívum; fejezeteket összegyűjtő oldal; gugli)! A te címkéid nem megkönnyítik az eligazodást, hanem bonyolítják azt. És mi az a címke, hogy 'bejegyzés'? Kérdezem: tudsz olyan bejegyzést feltölteni a blogra, amire nem illik rá a 'bejegyzés' elnevezés? Szerintem sem. Akkor meg mi értelme ezzel húzni a modulsávot? Ha rám hallgatsz, sürgősen eltávolítod a címkéket mind a bejegyzésekből, mind a modulsávból.
A Magyar Blogok igazán nem értem, mit keresnek itt. Ha mindenképp reklámozni akarod őket, akkor tedd inkább a cserék közé! Ne legyen már egy külön modul egyetlen linknek!
És ha már ott szerepel, akkor muszáj rámutatnom egy nyelvtani hibára a bemutatkozó szövegedül szolgáló dalszövegfordítás-részletben. Tudom, milyen nehéz korrekt fordítást találni olyan külföldi dalszövegekhez, amik nem angolul vannak, mert én is sokszor kutakodtam ilyenek (csak én leginkább török és orosz nyelvű dalok szövegének fordítása) után, és a tapasztalatom az, hogy akik egy teljesen más nyelvet angolra fordítanak, azok nem épp a legjártasabbak az angol nyelvtanban. Nehogy félreérts, én sem vagyok az, és az is csak egy jelentéktelen apróság, ami nyelvtani hibát ebben az idézetben találtam; konkrétan az igeragozáshoz kötődik. Elnézést, angol nyelvlecke következik. Azt írtad, "The flowing tears swallows me up", és ez helyesen így hangzik: "The flowing tears swallow me up". Tudod, miért? Mert az "ömlő könnyek" többesszámú alany, és az ige csakis E/3.-ban kap -s végződést. Ha az lenne, hogy pl. "a fájdalom elnyel engem", na, akkor kapna -s-végződést az ige: the pain swallows me up. Angollecke vége.
Tehát, ha mindent megfontolsz, amit fent írtam, így néz majd ki a modulsávod: about, menu, readers, talk to me, info, writer, contact, stories. Persze, mindezt magyarul, vagy legfeljebb koreaiul, mert ugye ez is a tanácsaim között szerepelt.
Oldalak. A fejezetes oldallal kapcsolatban egy dolgot nem értek - miért írod le, hogy x. fejezet, és utána azt, hogy LINK; miért nem az "x. fejezet"-ből csinálsz linket, ami az adott bejegyzésre mutat?
A cseréket jól megoldottad (nekem legalábbis tetszik, hogy nem a modulsávba zsúfolod bele, hanem egy külön oldalt csinálsz nekik), úgyhogy rá is térnék arra, amiről tudok mit mondani: a szereplős oldalakra és a bemutatkozásodra. Utóbbihoz nem is igazán hozzáfűznivalóm van, elvégre a bemutatkozását hadd írja már meg mindenki úgy, ahogy akarja, de nem bírom nem megjegyezni, hogy én is nézem/néztem a Supernaturalt és a Teen Wolfot, sőt, egyenesen imádom őket. A Beatles, a Kowalsky meg a Vega, a Tankcsapda és a Skillet pedig nekem is a kedvenceim közé tartozik, de amúgy meg utálom a "kedvenc" kifejezést, mert ebből kiindulva nekem minden létező dologból ötszáz kedvencem van. :D
Nézzük is inkább a karakteres oldalakat, mert azokról tudok érdemben véleményt nyilvánítani. Őszintén megmondom, hogy ez a megoldás nem épp az én ízlésem. Az, hogy Messenger-profilok képeit illesztetted be, még ötletesnek és egyedinek is nevezhető, és bizonyos értelemben illik a történethez, ami tömve van messengeres beszélgetésekkel (erről majd később bővebben). De az az űrlap - bocs, nem tudok rá találóbb szót -, amivel elláttad a szereplőket, már abszolút nem jön be. Már a fogalmak használatában is vettem észre bakit, mikor ilyeneket írtál például: "Családi állapot: anyukájával él; Kapcsolat: egyedülálló". Lehet, én maradtam le, de a családi állapot arra szokott vonatkozni, hogy az illető házas-e vagy egyedülálló. Nőtlen/hajadon, illetve házas/özvegy/elvált, ilyesmik. Az, hogy te az emberkék családi állapotánál azt tünteted fel, hogy az illető a családjával él-e, és a tényleges családi állapotát a 'kapcsolat' címszó alá suvasztod be, finoman szólva kínos.
De ez a vázlatszerű felsorolás eleve sosem állt túl közel hozzám. Véleményem szerint egy embert nem lehet nyolc ilyen száraz adat alapján jellemezni. A tanácsom az, hogy rövidítsd le ezeket a listákat mondjuk három szempontra: becenév (a név azért nem kell, mert a képen már ott van), kor, család, és, ha igazán ragaszkodsz hozzá, akkor családi állapot (de a kifejezés valódi jelentése szerint, és nem aszerint, ami jelenleg van ott!). De csak abban az esetben, ha ragaszkodsz ehhez a megoldáshoz, mert, még egyszer mondom, én nem javallom. A történetből ezek az adatok úgyis kiderülnek; ha pedig nem, az olvasó akkor sem fogja fejben tartani ezeket az adatokat, ha a történet kapcsán még nem jegyezte meg őket.
Bejegyzéselrendezés. Gondosan beszúrsz egy ugrást minden fejezet elejére, így rendezett benyomást kelt, ahogy a bejegyzések egymás után sorakoznak. A dátumfejléc tökéletes, és az is tetszik, hogy minden rész címét egy ✧ kezdi és zárja. Az viszont, hogy a bejegyző neve előtt a "by" szócska áll, ugyanazért szúrja a szemem, amiért az angol modulnevek is - az angol nyelvnek semmi köze a blogodhoz. Szerintem írd át magyarra vagy koreaira!
A pipáid rendben vannak (az ötödiket én személy szerint feleslegesnek érzem, de ettől még nincs vele semmi nagy baj), az viszont már egyenesen taszít, hogy minden bejegyzés végén ott virít a blogger-profilod. Ez már önmagában is csak felesleges helyfoglalás, de figyelembe véve, hogy ugyanez a modulsávban is megtalálható (plusz a bejegyző nevére kattintva is könnyedén elérhető), abszolút nem kell oda; szedd le!
Összhatás. A designod gyönyörű, és első ránézésre semmi gond nincs is vele; azonban tüzetesebb szemügyre vétel után több szarvashiba is felfedezhető benne, amit egy-két kattintással megszüntethetnél; gondolok itt a fölösleges modulokra vagy az angolságra. Ezektől eltekintve azonban még mindig egy csodálatos és egyedi design tulajdonosa vagy! :)

A tartalom
Alapötlet. A történeted alapötlete minden szépítés nélkül is fenomenális! Kezdjük ott, hogy nem fanfiction, ami már finoman szólva is elcsépeltté vált mostanában. De ennyiben sem merülnek ki az előnyei - a történet ugyanis Szöulban játszódik, koreai karakterekkel, ami ismételten felüdülésnek számít az örökké csak New Yorkban vagy Londonban helyet kapó történetek után.
A legnívósabb rész az egészben mégis maga az alapfelállás: a súlyos körülmények miatt szakított páros, akik mindketten csak őrlődtek a külön töltött időben, mert hiányzott a másik felük, és egy nap ismét találkoznak... Lenyűgözően egyedi és izgalmas elgondolás, le a kalappal!
     Cím. Ha a gugli fordító és a józan eszem nem csal, koreaiul van, és a te elmondásod szerint azt jelenti, hogy "idők múlva". Nem kérdőjelezem meg a nyelvtudásodat, mert én csak a fordítóra hagyatkozhatok, és az azt mondja nekem, hogy a 'sigan hu' jelentése 'órák után'. De ha helyes a fordításod, a cím akkor sem épp helytálló. Azt, hogy idők múlva, én magyartalannak érzem. Sok idő elteltével; évekkel később; nyolc év múlva - bármelyiket inkább el tudnám képzelni a történeted címének, mint a mostanit.
De ha helyes a gondolatmenetem, és a címmel a főszereplők külön töltött ideje után következő találkozására utalsz, akkor a cím mindettől függetlenül nagyszerű. Tökéletesen jellemzi a történetet, és, ha nyelvtanilag helyes lenne, hangzatos és figyelemfelkeltő volna.
     Fülszöveg. Nem túl hosszú, de ez önmagában még nem probléma, elvégre van, amikor a kevesebb több. Az a megoldás alapjáraton tetszik, hogy minden mondat új bekezdést képez, mert ez afféle feszültséget ad a soroknak, így biztosítva a fülszöveg figyelemfelkeltő, érdekes és egyedi mivoltát. Az viszont már baj, hogy egyes mondatok nem kapcsolódnak egymáshoz, mások pedig nem igazak a történetre. Nézzük sorjában!
Egy lány és egy fiú kapcsolata. - Témamegjelölésnek kétségtelenül tökéletes, de hiányolom belőle az állítmányt. Igen, tudom, hogy a történet témájára akartál rávilágítani vele, de ezt helyesebb formában is megtehetted volna...
Mindent tudnak egymásról. - ...főleg, hogy sokkal értelmesebben nézett volna ki ez a két mondat, ha összefonod őket, valahogy így: "Egy lány és egy fiú kapcsolata, akik mindent tudnak egymásról." De az, hogy Jae és Tae mindent tudnak egymásról, nem igaz. Jae például végig nem tudott a szőke lányról. És annyira azért nem ismerték egymást régen (legalábbis én úgy érzékeltem), hogy mindent tudjanak egymásról! Tudod te, mennyire összetett, rétegelt lény egy ember? Azok sem tudnak mindent egymásról, akik tíz évig együtt éltek; nemhogy két tinédzser, akik legfeljebb hónapok óta ismerik egymást, és nem is élnek együtt!
Nem tudnak hazudni egymásnak. - És megint az "egymás". Azért zavar, mert nagyon érzékeny vagyok a szóismétlésre. És nem tudom, te hogy vagy vele, de szerintem az igenis hazugság volt, hogy Tae nem mondta el Jae-nek a szőke csajt. Az tehát megint nem igaz, hogy nem tudnak hazudni egymásnak.
De ez a kapcsolat már rég megszakadt. - Ez viszont az egész fülszöveged legzseniálisabb mondata! Felvezetted ezt a kapcsolatot úgy, hogy az ismeretlen nézelődő azt hiheti, hogy Jae és Tae még mindig együtt vannak, aztán csavarosan közlöd, hogy már szakítottak. Imádom ezt a megoldást!
De egy nap, újra találkoznak. - A vesszőre nincs szükség, arra viszont van, hogy megpróbálj kezdeni valamit a szöveg egyhangúságával. Kapcsolat, egymás, de - folyamatosan visszatérnek ugyanazok a szavak.
Vajon a közöttük lévő kapcsolat fonódik tovább vagy akár ketté törik? - Ez a mondat egy az egyben magyartalan, de nem itt javítom át.
Most pedig álljon itt ennek a fülszövegnek az általam elképzelt, átírt változata! A világért sem akarom rád kényszeríteni az én variánsomat, és ne feledd: ez csak afféle illusztráció, hogy értsd, mire gondoltam a fenti állításaimmal.
Egy lány és egy fiú kapcsolata, akik mindenkinél jobban ismerik egymást. Ez a kapcsolat azonban már rég megszakadt. De egy nap Jae és Tae ismét találkoznak, és csak rajtuk múlik, hogy a sorsuk újra összefonódik-e, vagy örökké külön utakon fognak járni. (És esetleg odabiggyeszhetsz a végére, ha szeretnél, valami ilyesmit: Ha kíváncsi vagy, mi lesz velük, tarts velem!)
     Prológus. A témaválasztása kifogástalan. Ehhez a történethez álmodni sem lehetett volna találóbb eseményt feldolgozó prológust; Jae és Tae szakításának napja egy az egyben a lehető legjobb döntés volt. A lezárását is frappánsan oldottad meg, pont akkor, amikor kellett. Egyszóval ez a prológus tökéletes előfutára ennek a történetnek. Ami negatívum benne, azt mind a kivitelezés kapcsán fogom tárgyalni.
Kivitelezés. Na, igen. Amilyen zseniális az alapötleted, legalább annyit kell még csiszolnod a kivitelezésen.
     Leírások. Leírásokból én általában négyfélét szoktam megkövetelni: tájleírást, jellemzést (magyarul személyleírást), belső monológot (most nevezzem gondolatmenet-leírásnak?) és érzelemleírást. A tájleírásnak az lenne a lényege, hogy az olvasó lássa maga előtt mindazt, amiről olvas: a helyszínt például, ahol az események lejátszódnak. A jellemzés célja, hogy az olvasó el tudja képzelni az egyes szereplők kinézetét és jellemét. A belső monológ arra kell, hogy értsük, mi zajlik le a főszereplőben; milyen gondolatmenet vezet ahhoz, hogy ezt vagy azt tegye, esetleg mondja. Az érzelemleírás mutatja meg, hogyan él meg bizonyos dolgokat a karakter, és talán ez az, amitől a leginkább kötődhetnek az olvasók a karakterekhez, például akkor, ha egy adott helyzetben a karakter is pont ugyanúgy érez, mint az olvasó tenné.
De hogy visszatérjünk rád; te szinte egyáltalán nem használsz tájleírást. (Ha jól emlékszem, az a kevés kimerült abban, hogy írtál a poszterekről Jae szobájának falán, meg arról, hogy milyen volt a kilátás a hídról.) Félre ne érts, nem azt várom el, hogy minden második bekezdés egy tájleírás legyen, és azt sem, hogy minden egyes helyszínt részletesen leírj. De például engem személy szerint érdekelne, hogy néz ki Jae szobája. Az sokat elárulna a karakteréről. Összességében tehát törekedj arra, hogy ha több nem is, de egyetlen tájleírás helyet kapjon minden fejezetben.
A jellemzéseid leginkább a karaktereid küllemére terjednek ki, a jellemükre nem. Külsőből is csak Tae-ét ismerjük meg, legalábbis én nem emlékszem, hogy bármit elárultál volna Jae külsejét illetően. És mondanom sem kell, hogy ez baromi kevés. Én igenis tudni akarom, hogy néznek ki a szereplők, a főszereplők legalábbis feltétlenül. És az is érdekel, hogy jellemre milyenek. Jae-ről elmondtad, hogy megváltoztatta a Tae-vel való szakítás (erről később bővebben a karakterek kapcsán), Tae-ről meg azt, hogy "rosszfiú" (ne most kelljen leírnom, hogy mennyire utálom ezt a kifejezést) volt a gimiben, de ennyiben ki is merül. Ismétlem: kevés. Az olvasóid nem fogják sem szeretni, sem érteni a karaktereidet, amíg el nem árulod, hogy milyen emberek ők.
A gondolatmenet-leírásaiddal sem vagyok elégedett, de ez már a karakterekhez kapcsolódik inkább.
Az érzelemleírásaid között vannak ellentmondásosak és összefüggéstelenek, de nagyon jók is. Bizonyos érzelmeket tökéletesen visszaadsz, máskor viszont fejezetről fejezetre ellentmondanak egymásnak a karakterek érzései és ebből következően a viselkedésük.
     Párbeszédek. Nagyon sokat gondolkodtam, hogyan fogalmazhatnám meg ezt finoman, és arra jutottam, sehogy. A helyesírásuk egyenesen borzalmas, de ez egy későbbi pont témája. A tartalmuk viszont - ahogy azt a következő pontban a karakterek kapcsán is le fogom írni - egyenesen szörnyű. A párbeszédeid erőltetettek, logikátlanok, hiteltelenek és elképesztően gyerekesek, a karaktereiddel együtt. Csak hogy pár jellegzetes példát hozzak:
" - Milyen furcsa ez.
 - Mi?
 - Hogy ilyen egyszerűen hagyod, hogy fogjam a kezedet.
 - Nem akarom, hogy most perpillanat a körülöttem lévő emberek megutáljanak. - forgattam a szemeimet.
 - Ó, értem. - mosolygott egyet, de nemcsak a szájával, hanem a szemeivel is." - Értem, szóval a körülöttük lévő, ismeretlen emberek megutálnák Jae-t, ha elengedné Tae kezét. Tényleg, szerintem is. Akkor vagy ne mondott volna semmit, vagy adtál volna a szájába valami Jae-sebbet. Jae-t az sem érdekelné, ha az emberek megutálnák; elvégre nem is akarja, hogy kedveljék, legalábbis te ezt állítod (aztán meg ellentmondasz magadnak két sorral odébb, de ez már más kérdés). De ha már annyira beszólogatós meg flegma, mint amennyire néhány megnyilvánulásával érzékeltetni próbáltad, akkor miért nem valami olyasmit válaszolt, hogy "azon tűnődtem, hogy nézhet ki valaki ilyen borzalmasan", vagy valami? Még az is kevésbé lett volna kínos, mint az eredeti!
" - Elég legyen.
Elém termett Bok Hyuk.
 - Elég legyen, Jae Hwa.! - tTűzben égett a szeme. - Ne mondd tovább, oké?
 - Neked nincs semmi közöd az öcséd és én köztem-...
Bok Hyuk felrántott a székből, úgy, hogy a pólómat megfogta a nyakamnál, és az arcához közel húzott.
 - Egy rohadt csúnya szót se mondj róla! Vagy megöllek!
 - Szálljon le rólam! - elkezdtem rángatózni kezdtem, hogy kiszabaduljak a szorításából, majd sikerült is. Erősen ellöktem magamtól Bok Hyu-t. - Hagyjon békén!
 - Hogy hagynálak, ha csúnyákat mondtál a tesómról?! He?! Mit képzelsz magadról?! Kinek hiszed te magad?!! - pPár ember lefogta Bok Hyu-t, köztük Jeong Min Jun is. Tae elém állt, és engem védett." - És ez állítólag a harmincéves, felnőtt férfi karaktere. Nem is csodálom, hogy a te univerzumodban a huszonévesek kiscsoportos óvodásként viselkednek, ha még a harmincasok is legfeljebb egy nagycsoportos szókincsével és értelmi képességeivel vetekednek (és ezzel nem akarom megsérteni a nagycsoportosokat). Igen, tudom, érzékeltetni akartad a hatalmas testvéri szeretetet Tae és a bátyja között, de ez inkább nevetséges hatást keltett. Főleg, amikor az a báty a "csúnya szó" kifejezéssel dobálózik. Na, arról az jutott eszembe, amikor az ovisok egy "a kutyafáját!"-ért (most csak egy idióta példát mondok) közlik egymással, hogy "ne beszélj csúnyán!". Főleg, hogy Jae még csak nem is sértegette Tae-t, hanem csak azt közölte, hogy nem akar vele kapcsolatot. (Ahhoz képest elég gyorsan kapcsolatba lépett vele; de hagyjuk is.) Egy harmincéves férfi nem megy oda ráncigálni és a megölésével fenyegetni a lányt, aki megmondta az öccsének, hogy nem akar tőle semmit.
De valamiért nagyon ragaszkodsz amúgy ehhez a csúnya szó-kifejezéshez, mert még Jae-nél is alkalmazod egy belső monológban: "Igen, kedves volt tőle, hogy megvédett a betegtől, de ez azért még is mégis túlzás volt, hogy csúnyákat mondott rám". Nem tudom, te hogy vagy vele, de ha a való életben egy srác közölné velem, hogy utál, aztán meg pszichopata létére játszaná az álompasit (és még be is dőlnék neki, ahogy a főhősnőd tette), nekem nem az jutna eszembe, hogy hát, nem volt szép tőle, hogy csúnyákat mondott rám.
Az meg a másik, hogy a történetben az eszmecserék nyolcvan százalékára messengeres beszélgetések formájában kerül sor. Ezzel alapjáraton nem lenne baj, elvégre a 21. századot éljük; a fiatalok hétköznapjainak már elengedhetetlen része ez az alkalmazás és a rajta keresztül lebonyolított beszélgetések. De a te karaktereidnek még az írásban történő párbeszédei is nem kevés csiszolásra szorulnak. Ahhoz viszont, hogy ezt konkrétumokkal is alátámasszam,  muszáj belevágnom a feketelevesbe, ami nem más, mint a karakterek.
     Karakterek. Két karakter kap lényegesen nagy szerepet a történetben: a két főszereplőd, Jae és Tae. Hacchan összesen három fejezetben kap szerepet, és azokban is csak aprókat, és nem mondhatnám, hogy te lényeges szereplőként kezeled, ezért bátorkodom rá nem kitérni.
Jae-ről és Tae-ről is elmondható, hogy huszonéves mivoltuk ellenére úgy viselkednek, mint két őrjöngő óvodás, akik most tanultak meg csúnyán beszélni, ezért percenként elsütnek egy indokolatlan anyázást vagy valami hasonlót. A prológusban pont ugyanúgy viselkednek és pont ugyanolyan értelmi szinten vannak, mint az első fejezetben, pedig a kettő között a történet szerint nyolc év eltelt. És hogy miért mondtam rájuk, hogy őrjöngő óvodások?
Jae az étteremnél vicsorít egy emberre, aki elhalad mellette, és a te elmondásod szerint a következő okból: "Inkább féljenek, minthogy szeressenek engem. Eleve nem akarok furcsa és különös idegenekkel kapcsolatot teremteni." Nem hiszem, hogy annak a szerencsétlen járókelőnek Jae szeretése lett volna a hátsó szándéka. Ahogy azt sem, hogy bármilyen kapcsolatot akart volna teremteni a csajjal, akit még soha életében nem látott, egyszerűen csak elment mellette az utcán. Tudom, az a célod az ilyesmikkel, hogy Jae-t egy vad, kemény lány színében tüntesd fel, de amit ténylegesen elérsz, az az, hogy megkérdőjelezem a főhősnőd értelmi képességeit.
Később Jae konkrétan "visítozik" (csak téged idézlek) a nyílt utcán, méghozzá olyanokat, hogy "Hogy dögölne meg a pokol tüzében az a srác". Na már most, azzal semmi problémám nincs, ha egy erős érzelmi állapotban egy szereplőből kifakad egy-két keresetlen megjegyzés, amit csak úgy magának szán, nem lévén a közelben beszélgetőpartner. De miért kell állandóan visíttatnod, ordíttatnod Jae-t? Komolyan, a főhősnőd minden megszólalását "ordítottam", "visítottam", "üvöltöttem" és ehhez hasonló igékkel kommentálod. Nem emlékszem, hogy egyetlen szót is mondott volna már normális hangerővel és hangszínnel. Be kell, valljam, emiatt néha azt éreztem olvasás közben, hogy nem ismered ezeknek a szavaknak a jelentését, azért dobálózol velük kétpercenként, ráadásul indokolatlanul.
Van egy jelenet, amiben Hacchan, Jae állítólagos legjobb barátnője kettesben akar beszélni Jae-vel, és közli, hogy valami olyasmit akar mondani, amit Jae Hacchan férjének sem szabad, hogy eláruljon. Erre Jae továbbra is csak képeket nézeget a telefonján. Lehet, én vagyok régimódi, amiért én minden esetben leteszem a kezemből a telefont, ha valaki beszél hozzám, pláne akkor, ha ilyen komolyan vezeti fel a témát, de te igazán el tudod képzelni, hogy a legjobb barátnőd ilyen komoly témáról akar beszélni veled, és te még közben is tovább nyomod a telefonodat? Mert, ha igen, akkor én visszaadom a nemlétező diplomámat.
A főhősnődről tudni kell, hogy Tae minden egyes megszólalására a fiú torkának ugrik, akár indokoltan, akár indokolatlanul. De arra, hogy "erőszakosabb lettél, ez nem tetszik", csak annyit reagál, hogy "ez [a kilátás] gyönyörű". Nem tehetek róla, akaratlanul is az volt az érzésem olvasás közben, hogy félúton elfeledkeztél a párbeszédről, ami addig zajlott, és a tájleírás után már egy következő témába vágtál bele.
Jae valamelyik fejezetben megy először dolgozni az új munkahelyére, és a recepciós a nevét hallva mondja, hogy már sokat hallott róla. Bármilyen épelméjű ember elpirulna, lesütné a szemét, esetleg hálásan mosolyogna vagy csak simán büszkeséget érezne, erre Jae mit csinál? " - Ó, szóval már híres is vagyok. - fordultam el, és boldogan motyogni kezdtem. - Hát ez nem csoda, haha." Az első mondat miatt még nem is tépném a hajam, elvégre nem lehet mindenki egy két lábon járó szerénység, de amikor már motyog és nevetgél magában, méghozzá azt, hogy "hát ez nem csoda", attól már nálam is betelik a pohár. Ha egy unszimpatikus, egoista, öntelt libát akarsz faragni a főhősnődből, aki amúgy egy dühöngő óvodásra emlékeztet, akkor jó úton jársz.
Térjünk is át inkább Tae-re, akinek kábé ugyanolyan súlyos a neurózisa, mint az állítólagos szerelmének. A történet szerint Jae azért szakított Tae-vel annak idején, mert amikor Tae nem volt ott, megszólalt a telefonja, és mikor Jae megnézte, egy eléggé hiányos öltözetű, szőke csaj képe villogott a kijelzőn, aki a neve helyett egy szívecskével volt beírva a névjegyzékbe. Amikor pedig Jae felvette a telefont, a csaj szavaiból úgy vette ki, hogy Tae ezzel a szőkével csalja őt. Én azóta csak azt vártam, hogy milyen magyarázatot tud erre adni Tae. Érdekelt, hogy az ég által is egymásnak teremtett párocska egyik tagja miért tartott - vagy miért tűnt úgy, hogy tartott - szeretőt, miközben a másik tagjával volt együtt. Szolgáltál is magyarázattal - de még milyennel! Először Tae egy belső monológjában tértél ki a témára futólag, másodszor pedig azt olvashattam, ahogy Tae mindezt Jae és Jae anyja előtt magyarázza ki. Ne haragudj a kifejezésért, de rohadtul nem voltam elégedett egyikkel sem.
Tae épp arra emlékezik vissza, hogyan jöttek össze Jae-vel, majd elérkezik a történetükben ehhez a ponthoz: "Hát akkor én olyan hülye voltam.! Nem kellett volna még egy csajt felszednem Jae-n kívül. Ha nem lenne az a "baleset", akkor valószínűleg még együtt lennék Jae-vel, aminek (bevallom) kurvára örülnék." Ez egyrészt ellentmond Tae magyarázatának második felével; de ezt még kimagyarázhatod azzal, hogy Tae egy hazug disznó, és csak kamuzta azt az idióta sztorit Jae-nek és az anyjának. Másrészt viszont ezzel már önmagában is elástad a főhősödet. Tűkön ülve vártam, mi lesz a csupa nagybetűs magyarázat arra, amit Tae tett, erre kiszúrod a szemem ezzel a logikátlan, teljes mértékben értelmetlen "indoklással". Azt próbálod lenyomni az olvasó torkán, hogy Jae és Tae egymásnak születtek, de közben Tae puszta hülyeségének tudod be a tényt, hogy szeretőt tartott, miközben együtt volt Jae-vel, akibe állítólag szerelmes. Azzal pedig, hogy puszta balesetnek állítja be azt, amikor lebukott, Tae egy utolsó rohadék benyomását kelti bennem. Szóval elismerésem: zseniálisan tudod utolsó rohadékoknak beállítani a főszereplőidet, hogy nehogy egyetlen percre is kedvelhessem őket!
De még csak most jön a java: az erősen idézőjeles "magyarázat" második fele.
" - Lázadó típus voltam. De mikor megismertem Jae-t - rám nézett -, teljesen megváltoztam. Azt hiszem, életem legcsodásabb és legboldogabb napjait élhettem át. - úÚjra lehajtotta a fejét, és ökölbe szorította a kezeit. - Az a szőke lány, komolyan egy senki volt. Igen, volt még egy barátnőm, de ő nem volt igazi barátnő. Ezt a haverom találta ki, aki kissé bolond a lányok iránt. Nevezhetném pszichopatának is... De mindegy! [Kérdés: ezt komolyan gondoltad?]
 - Akkor ki volt ő? - aAnya gondolkodni kezdett, ezért inkább megkérdezte, hogy ki volt az a lány.
 - Mondom, hogy egy senki! - felordított fel Tae, és az asztalra csapott [ó, már hiányzott az indokolatlan idegbetegség]. - Csak... csak egyszerűen egy hülye lány volt, akivel a haverom hozott össze, hogy valamilyen videót csináljon velük, amit fel akarna rakni az internetre. Azt se tudtam, hogy hol lakik vagy mi! Semmit az égvilágon nem tudtam!
 - De miért volt szívecskével beírva a névjegyzékbe, és miért volt az a fénykép róla...? - néztem, és már kezdtem én is komolyabban venni a helyzetet. - Miért?
 - Azt ő csinálta. Feloldotta a telómat és beírta magát a névjegyzékbe, és beállította azt a képet. A nevét szívecskére állította, mintha szerelmesek lennénk.
 - Valószínűleg azért, mert az a lány szerette Tae-t, kicsim. - nézett rám anya, és bólintott egyet. - Akkor ez az egész a lány hibája és a haverodé? Csak annyit mondj...
 - Nem vagyok már semelyikükkel se jóban. Sőt, a csajszit be is oltottam a haverom előtt, és a haverom megsajnálta őt. Valszeg együtt vannak még mindig, nem tudom. Engem kellett volna megsajnálnia, nem pedig azt a szőke ri-... Khm. -[szóközhiány]megköszörülte meg a torkát, azután még egyet köhögött is egyet. - Azt nem mondom ki.
 - Jól teszed, fiam. De akkor miért vállaltad el a filmet vagy micsodát?
 - Azért, mert azt hazudta nekem, hogy Jae-vel együtt leszek a filmben. És én barom meg elhittem... - dőlt hátra, majd rám nézett a boci szemeivel bociszemeivel."
Tae mentségeinek tehát se füle, se farka, és nem is csodálkozom, hogy sem Jae, sem az anyja nem jött rá erre, mert mind a kettejüket agyhalottnak állítottad be a korábbi fejezetekben, úgyhogy nem reménykedtem a logikájukban. De azt azért megkérdezném, hogy te ezt mégis hogy gondoltad? Tae az egyik percben azt mondja, a haverja azért hozta össze a csajjal, hogy videót forgasson velük, a másikban meg már azt, hogy a haverja azt hazudta neki, hogy Jae-vel együtt lesz a filmben. Mind a kettő iszonyatos opció, teszem hozzá - ha az első az igaz, akkor Tae a haverja kedvéért belement abba, hogy pornózzon egy ismeretlen csajjal, miközben van barátnője, ha meg a második, akkor Tae Jae-vel akart pornózni. Nem tudom, te hogy vagy vele, de nekem mind a két opciótól felfordul a gyomrom.
De ez önmagában még nem lenne katasztrófa, elvégre a való életben is léteznek infantilis, képmutató, hazug vagy épp idegbeteg emberek. A fő probléma az, hogy nem vagy következetes, amikor a cselekedeteiket, a gondolataikat, az érzelmeiket, a szavaikat megjeleníted. És annak ellenére, hogy ezek ketten állítólag halálosan szerelmesek egymásba, kölcsönösen úgy kezelik egymást, mint egy lábtörlőt. A kutyámmal nem beszélnék úgy, mint ahogy Tae és Jae egymással (nem mintha lenne kutyám, de most nem ez a lényeg). És itt nem az a bajom, hogy oltogatják egymást, elvégre nem a középkorban vagyunk: természetes, hogyha valaki szeretetből, csipkelődésből "beszól" valamit a párjának. De amit a te főszereplőid csinálnak, az nem ez. Ők konkrétan alázzák, szidják egymást; ha nem a "cuki szerelmesek"-álca mögé szuszakolnád be mindezt, simán elmennének a párbeszédeik két olyan ember párbeszédeinek is, akik gyűlölik egymást.
És ezek mind olyasmik, amikkel semmi baj nem lenne - ha ez a történet nyíltan két idegbeteg ember gyűlölködéséről szólna. De te ideális szerelmespárként próbálod őket eladni, és ez nagyon nem frankó!
     Stílus. Talán az első, ami eszembe jut róla, az a kiforratlan. Ordít róla, hogy próbálod humorosra és lazára venni, de épp ezért bűzlik az erőlködéstől. Igyekszel természetesként átadni Jae és Tae "flegmagását", de ez megint erőltetettnek érződik (emellett idegesítőnek és hiteltelennek). De legfőképp az érződik az írásodon, hogy nem olvastál még elég minőségi regényt ahhoz, hogy kialakuljon a saját, vállalható stílusod. Erre még visszatérek a tanulság kapcsán, a kritika legvégén.
     Fogalmazás. Ha a stílusodon érződik, hogy nem vagy elég olvasott, akkor a fogalmazáskészségedről egyenesen ordít. Céltalan mondatok, unásig ismételt szavak és kifejezések, gondatlanul egymásra hányt frázisok tűzdelik az egész írásodat. De komolyan, ha összerakom az összes szóismétlési hibát, amit valaha olvastam blogon, az kábé ugyanannyit tenne ki, mint amennyit te egymagad elkövetsz.
Néhány ide tartozó hibád olyasmi, ami miatt megkérdőjelezem, hogy ott voltál-e az általános iskolai magyaróráidon. Ha az emlékezetem nem csal (ami példátlan eset lenne egyébként), akkor talán alsóban, amikor fogalmazni tanultunk, elmondták, hogy folyószövegben nem írunk rövidítéseket (mint kb., max., stb.; a te blogodon ezekkel találkoztam), és a számokat betűvel írjuk, az évszámok és a nagyobb számok kivételével (de te az egyjegyű tőszámneveket is számmal írtad). De sebaj, legalább rámutattál egy olyan hibacsoportra, amire még nem tértem ki a nyelvtanleckémben itt a blogon. Őszintén nem gondoltam, hogy ez olyasmi, amit el kell mondani a bloggereknek.
De még ezeket is túlszárnyalta a két, amolyan "írói kiszólás" a történetben. Az első még nem volt olyan vészes; ott csak odaírtad a prológus eleji kép alá, hogy ez az a kép, amit a történetben Jae anyja csinált. Ezt csak azért éreztem fölöslegesnek, mert szerintem mindenki, akinek van két agysejtje, amit össze tud dörzsölni, rájöhet magától is, hogy erről a képről van szó. De a második alkalommal konkrétan hülyének nézted az olvasót. Hacchan mondja a következőket: " - Kicsikét szórakoztam tegnap este szórakoztam Secchan-nal (férje Hacchan-nak)". Amikor egy szót áthúzok és átírok valahova máshova, azzal mindig a magyartalan, helytelen szórendre akarok utalni, de ezzel nem a szórend volt a legnagyobb agybajom, sokkal inkább a zárójeles megjegyzés. Ha nem írod oda, soha nem jöttem volna rá, hogy a csaj férjéről van szó, de  komolyan. Viszont ha nem is lett volna egyértelmű, akkor sem az a jó megoldás, hogy zárójelben odaírsz valamit. Legyen már annyi fogalmazókészséged, hogy ezt a történetben maradva hozd az olvasó tudtára, és nem egy zárójeles kiszólásban!
Olvasás közben volt néhány mondat és bekezdés, ami felett már tényleg nem tudtam szó nélkül elsiklani; ezeket feljegyeztem, hogy utólag elmondhassam leírhassam róluk a véleményemet.
"Úgy [az 'úgy' és a 'kb.' itt ugyanazt jelenti, fölösleges odaírni mind a kettőt] kb. Kábé/Köbö/Körülbelül/Nagyjából 1 egy héttel később írt vissza, mert sokáig mással dolgokkal foglalkozott, ezért nehezen tudott nekem visszaírni. És igen, 1 egy hét múlva visszaírt. Írta, hogy míg ez az egy hét eltelt, azon gondolkozott, hogy mi lenne, ha adna nekem egy esélyt, hogy lefotózzak többféle témában embereket, természeti csodákat, stb ilyesmiket/satöbbi/és hasonlókat." - Amellett, hogy ez a részlet tökéletes példája azoknak a hibáidnak, amikre fentebb kitértem, arra is nagyszerű precedens, amikor egyazon információt vagy épp szót, kifejezést pár szavanként megismételsz. Ami rózsaszínt látsz, az mind ugyanannak az információmorzsának a megismétlése. Igen, ötven szón és három mondaton belül nem kevesebb, mint négyszer vágod az olvasó arcába, hogy az a szerencsétlen egy hét múlva írt vissza. Hogy illusztráljam, hogy nézne ki, ha nem lenne hibás: Nagyjából egy héttel később tudott csak visszaírni, mert nagyon elfoglalt volt. Azt írta, ez alatt az egy hét alatt azon gondolkodott, mi lenne, ha adna nekem egy esélyt, hogy többféle témában lefotózzak embereket, természeti csodákat és hasonlókat.
És amikor azt hittem volna, hogy a rövidítéseket, a számmal írt számokat és a kiszólásokat már nem tudod fölülmúlni, ezen a mondaton akadt meg a szemem: "És akkor *tapsolás*." Egy rosszabb dolog van a zárójeles írói kiszólásoknál (kivéve a Vörös és feketében lévőt; mert Stendhal még azt is zseniálisan meg tudta oldani): a csillagos megjegyzések. Az még oké, hogyha csetelés közben csillagok közé írod a jelenlegi arckifejezésedet, hangulatodat, gondolatodat vagy akármit. De hogy egy történet, egy blogregény kellős közepén dobálózz vele, ráadásul ennyire céltalanul, na az több a soknál. A leginkább azért zavar ez, mert egy cseppnyi fantáziával ezt a csillagos megjegyzést könnyedén helyettesíthetted volna valami olyasmivel is, amitől nem kapok agyvérzést. Nem először van olyan érzésem, hogy lusta vagy; és ebbe önmagában még nem kötnék bele, elvégre én is az vagyok, de a blogjaimon megjelenő tartalmak mindig immúnisak voltak a lustaságomra. Ha kiadsz valamit a kezeid közül, akkor az ne egy összehányt rakás rövidítés és zárójeles és csillagok közé írt kiszólás legyen már!
"Körülbelül úgy [a kb. és az úgy még mindig azonos szerepkörű, ezért fölösleges mind a kettőt leírni egymás után] fél óráig kerestem Jae-t, végül megtaláltam. Kint a futópályánál volt, vagyis az udvaron. Éppen sírva futkorászott össze-vissza. Én bunkó, pedig hangosan elkezdtem nevetni, amire igenis felfigyelt. Mikor újratalálkozott újra találkozott a tekintetünk, akkor már üvölteni is kezdett, és már bőgésben tört ki. Egy jó dolog volt, hogy megállt a futásban. De a bőgése még nagyobb volt. Én rögtön hozzárohantam, és pár centivel előtte álltam meg." - Ami pusztán helyesírási hiba volt ebben, azt pirossal javítottam, de ez a pár mondat egy az egyben idegőrlő. Nem is akarok egyesével kitérni arra, milyen agymenést okozó hibák vannak benne, inkább csak átírtam - legalábbis megpróbáltam - vállalhatóra: Körülbelül fél óráig kerestem Jae-t. Végül kint, az udvaron találtam rá, a futópályánál. Sírva járkált fel-alá. Hogy leplezzem a kétségbeesésemet és a bűntudatomat, elkezdem hangosan nevetni, és erre már felfigyelt. Mikor ismét találkozott a tekintetünk, zokogásban tört ki. Ennek egyetlen előnye az volt, hogy felhagyott a caplatással, de csak még fájdalmasabban sírt. Azonnal odarohantam hozzá, és pár centivel előtte megálltam. Amint látod, a saját verziómból kihagytam Jae rohangászását, üvöltését, és "még nagyobb" bőgését, plusz Tae érzéketlen röhögését. Megint nem sikerült elhitetned velem, hogy ezek ketten egymásnak születtek - ha Tae hangos röhögéssel reagál arra, hogy az állítólagos szerelme sír, akkor az én véleményem szerint meg kéne fontolnia a pszichiátriát.
"Ja, és az első tetkóm az arcomon volt, az a kis nyilacska vagy komolyan, olyan hülye vagyok, hogy mi a jó szent szaromat csináltattam már magamra. Kb. a felét tudom, de ami a pofámon van, a fő testrészemen azt persze, hogy nem tom. OLYAN BAROM VAGYOK HAHAHA!
BRR!" - Úgy érzem, erre nem szerződtem. Az csak a legapróbb problémám vele, hogy folyószövegben nem díjazom a csupa nagybetűs mondatokat és az ördögi nevetés meg a rezgő telefon hangjának utánozni próbálását. De inkább bele sem megyek, hogy mi a gond vele, mert ha te ezt komolyan gondoltad, akkor én meg inkább továbblépek.
"19:34 PM, 19:35 PM, 19:37 PM,  19:38 PM, 21:05 PM, 21:09 PM, 21:12 PM, 21:13 PM, 21:14 PM, 21:15 PM, 21:16 PM, 21:17 PM, 21:17 PM, 21:18 PM, 21:19 PM, 21:20 PM" és ehhez hasonlók. A folytonos messengeres üzenetváltásokról majd később; most arra akarok kilyukadni, hogy ezek a formulák helytelenek. Az AM-ezésnek és a PM-ezésnek ugyanis az lenne a lényege, hogy mindig csak 12-ig kelljen írni a számokat; ergo pl. a 11:00 AM a délelőtt, a 11:00 PM az este tizenegyet hivatott jelenteni. Ebből kifolyólag nincs se 19, se 21 PM, mert olyan nem létezik. Ami nálunk tizenkilenc óra, az ebben a formulában 07:00 PM, ami meg 21 óra, az 09:00 PM.
"Kicsit elkezdtem izzadni, mert rájöttem, hogy mi van. Most már leesett normálisan. Hogy én most Tae-vel fogok találkozni, abban a házban, ahol megcsalt engem." - Hát, nem hiszem, hogy Tae Jae házában tartotta volna a szőke nőjét, de te tudod. Erről kifejezetten lesír, hogy nagyon drámai akartál lenni, de az előzmények ismeretében nem épp ezt az eredményt érted el, nálam legalábbis biztosan nem.
"Nyeltem egy idegesen Idegesen nyeltem egyet, majd a jobb kezemet a kezére raktam, ami éppen a fején hevert, és megsimogattam. A szívem nem bírt lenyugodni, egyre hangosabban lehetett hallani, ahogy egy ütemre szólal meg Tae-ével [?]. Elpirultam, és próbáltam vele nem egy szemkontaktust kötni nem szemkontaktust kötni vele, mivel mikor ránéztem, akkor láttam, hogy ő se értette pontosan, hogy mit csinálok. Csodálkozott. Majd egyszer a másik kezével megfogta a kezemet, és szorosan megszorította, majd az arcához nyomta. Éreztem azt a melegséget, ami az arcán volt az arca melegét. Aztán egyre lejjebb csúsztatta, míg végül a mellkasán megállt, pontosan a szívén. Ott is éreztem, hogy neki is hevesen ver. A furcsaság az volt, hogy onnan is melegség jött." Az utolsó három mondatot azért pirosoztam ki egy az egyben, mert az egész reménytelenül kusza. Igazad van, Jae, tényleg furcsaság, hogy egy élő ember mellkasa meleg. Segítek, testmelegnek hívják, és normál esetben 36°C körül van.
"Rögtön odarohantam hozzá, és a karjaiban végeztem magam." - Nem értem, mi járt a fejedben, mikor ennek a mondatnak a végét írtad, de lehet, hogy jobb nekem, ha nem tudom.
Plusz 'de viszont'-ozol is, aminél kevés dolog tud jobban kétségbe ejteni. Valamilyen érthetetlen oknál fogva mindenki használja ezt a kifejezést, de nem tudom, honnan szedték, mert a világon semmi értelme! Mind a 'de', mind a 'viszont' ellentétes mellérendelő kötőszó, amiből egy is elég egyszerre; valaki árulja már el, miért kell egymás után leírni és mondani a kettőt!
     Szókincs. Átlagosnak mondanám, ha nem használnád állandóan a rendeltetésüknek nem megfelelően a szavakat. És még csak nem is külföldi szakszavakat használsz helytelenül, hanem olyanokat, amikről szerintem már az általános iskolai nyelvtanórákon elmondják, hogy nem összekeverendőek!
"Erre is megörültem, és természetesen elfogadtam az ajánlást ajánlatot." - Szerintem egyértelmű, hogy mi a különbség az 'ajánlás' és az 'ajánlat' között, de ezek szerint nem mindenkinek.
"Tovább sétáltam, és láttam, hogy ott van a pultos [kocsmába lépett be Jae, vagy mi?], magyarán, akinél be kell jelentkezni." - Tehát recepciós. Figyelj, ha nem ismersz egy szót, akkor ne találj rá ki egy másikat, oké? Inkább nézz utána, vagy egyáltalán ne használd!
"Éreztem, hogy most már jobban rezgek a szokottnál." - Ezt a mondatot olvasva hangosan felnevettem volna, ha nem sírásra állt volna épp a szám. Rezegnek a falevelek a szélben. Rezeg a telóm, ha üzenetem érkezik és amúgy le van némítva. Az emberek legfeljebb borzongani, remegni, reszketni vagy rázkódni szoktak. Rezegni nem.
"azt az értelmetlen értetlen fejet vágtam, mert komolyan nem értettem, hogy mire céloz" - Tapasztalatom szerint sokaknak nem egyértelmű, hogy az 'értelmetlen' és az 'értetlen' rohadtul nem ugyanazt jelenti, úgyhogy nyugi, ezzel nem vagy egyedül.
"Még a szemei is egy mosolyt csináltak." - Ó, tehát a szemei kimásztak a gödrükből és faragtak egy szobornak egy mosolyt? Mosolyra álltak. Mosolyogtak. Akármi; csak ne csináljanak mosolyt, mert egy magyar szókincstárral verem agyon magam!
     Helyesírás. A legszembeötlőbb hibád itt talán a helyesírással van; kisebb számban fordulnak elő más jellegű gikszerek is.
     Hitelesség. Az egész sztorit végigkövetik kisebb-nagyobb, különböző mértékben fejfájdító logikai bukfencek és életidegen történések; ezek közül most csak párat sorolok fel. (Ami nálam kábé egy tucatot jelent, de sebaj.)
Rögtön egy fájdalmas darabbal indítasz. Egy épkézláb indokot mondj, hogy miért viccelne a pultos azzal, hogy elromlott a kávéfőző? Igen, persze, azért, hogy megmutathasd Jae szitkozódó-tehetségét; de más mögöttes indokot, sőt, épeszű értelmet nem látok mögötte. Egy kereskedőről beszélünk, könyörgöm, akinek az az érdeke, hogy nemcsak kiszolgálja a vevőket, de kedves is legyen velük. Nem bassza át őket azzal, hogy elromlott a kávéfőző és ezért nem tudja kiszolgálni őket.
Miután Tae és Jae sprintelnek egyet, Tae valamiért ügyet csinál belőle és a saját sármjának tulajdonítja a tényt, hogy Jae-nek vörös az arca. De igazad van, fogalmam sincs, hogy mitől vörösödhetett el Jae. Tuti a zavartól, hogy Tae közelében van. Aha.
Egy bizonyos ponton leírod, hogy Tae elővesz egy cigicsikket és rá akarna gyújtani, de Jae kiveri a kezéből. Hát, egy cigarettacsikkel baromi nehéz lenne cigizni, és az sem világos, hogy Tae miért gyűjti a használt cigiszálakat, de inkább betudom ezt is fogalomzavarnak - hogy tudniillik használod a 'cigicsikk' szót, de fogalmad sincs, valójában mit jelent. Vagy még sosem láttál dohányost.
Hacchan előző nap feküdt le a férjével, és másnap már tudja, hogy terhes, mert az orvosok meg tudták állapítani? Nagyon remélem, hogy kiderül, hogy ez a történet csak egy karikatúra, egy paródia, egy groteszk poén, mert ha komolyan veszem ezt a szintű agymenést, akkor az én agyam vize fog felforrni.
Nem sokkal ezután erősen kihangsúlyozod, hogy Jae anyja felkelti hajnali ötkor a lányát csak azért, mert neki el kell mennie, és nem akarja, hogy Jae megijedjen, mikor felébred és nem találja sehol. Kérdezem: miért kell minden egyes szereplőt fogyatékosnak beállítani? Fizikai képtelenség, hogy ne jusson eszébe egy egyszerű üzenetet hagyni egy cetlin!
Tae és Jae egyik chatelésük alkalmával megbeszélik, hogy 6:54-kor itt és itt találkoznak. Neked szegezem a kérdést: láttál te már hús-vér embereket, akik egy ilyen időpontot beszélnek meg találkozásra a háromnegyed hét vagy a hét óra helyett? Mert én nem.
Ugyanennek a találkozásnak az volt az oka, hogy Tae beszélgetni akart Jae-vel, erre abból állt a "beszélgetésük", hogy betömtek egy hotdogot meg egy hamburgert, aztán istenhozzád. Félúton elfelejtetted, hogy mi volt a találka célja, vagy megint skizofrének a karaktereid?
Ezenkívül: csak szerintem lenne az a logikus, hogy Tae 14 éves öccse valamelyik szülőjével él a válásuk után, nem a bátyjukkal? Mert te kifejezetten felhívtad az olvasó figyelmét arra, hogy Tae öccse a szüleik válása után a bátyjukhoz kerül, és valamiért nem bírom ép ésszel felfogni, hogy miért nem automatikusan valamelyik szülőhöz került. Ha meg mindkét szülő alkalmatlannak bizonyult a gyerek nevelésére, és ezért ruházták a hatóságok a bátyra a gyámságát, akkor arra miért nem tértél ki?
Tae egyszer elhívja Jae-t, és Jae konkrétan bocsánatot kér, amiért épp nem ér rá. Igazad van, Jae, kérj elnézést, hogy van életed ezen az idiótán kívül is, és hogy nem malmozol egész nap otthon, arra várva, hogy programot szervezzen neked!
" - Jae, én tényleg nem akartam, csak akkor olyan hülye és fiatal voltam. Én lettem volna veled, csak te ugye félreértetted és nem akartad velem megbeszélni, mert rögtön kiküldtél a házból." - És itt jön a nagy kérdés: miért nem tudott hozzá az iskolában odamenni és valahogy a tudtára hozni? Vagy csak elmenni a lakására és addig könyörögni az ajtónál, míg be nem engedi, hogy megbeszéljék? Vagy miért nem írt neki Messengeren, vagy egy SMS-t? Vagy egy levelet miért nem dobott be a postaládájába esetleg? Ha annyira rohadtul szerelmes lenne Jae-be, mint ahogy azt le akarod nyomni a torkomon, akkor nem adná föl egyik napról másikra élete szerelmét egy félreértés miatt.
"Néha annyira megunta a drámát, hogy elaludt rajtam, és akkor mindig elaludtam én is, mivel annyira édes az alvó arca." - Ennek csak a gondolatmenetét nem értem. Már miért aludna el Jae azért, mert Tae alvó arca édes? Na mindegy; még örülnék is, ha ez lenne a legnagyobb logikátlanság.
     Történetvezetés. A fejezeteket minden esetben egy drámai, az olvasót berántó lezárással látod el, de ezek legtöbbször csak azért drámaiak, mert túldramatizálod őket. Mint amikor egy fejezet úgy végződött, hogy Jae rádöbben: találkozni fog Tae-vel abban a házban, ahol a srác megcsalta. Pedig csak abban a házban tudta meg, hogy Tae megcsalta. De az utóbbi nem hangzik olyan menőn, ugyebár.
Az eseményeket egyébként jó ritmusban vonultatnád fel, ha nem szakítanák meg folyamatosan azok az istenverte messengeres üzenetváltások, amiktől egy idő után már a hajamat téptem. De ha színvonalas, értelmes beszélgetések lennének, akkor azt mondanám, oké - viszont ezek a párbeszédek is csak erősítik bennem a meggyőződést, hogy Tae és Jae az óvodából szabadult, hiperaktív gyerekek.
Tanulság. Eredetileg a legutóbbi fejezetedből ki akartam gyűjteni és átjavítani a számomra fejfájdító hibákat, hogy ne mondhasd, hogy csak dobálózom a negatívumokkal és sehol semmi konkrétum. De több okból is úgy döntöttem, hogy ezt inkább mellőzöm; ezek közül az egyik az időhiányom, a másik az, hogy túl régóta vársz a kritikára ahhoz, hogy a kelleténél tovább húzzam vele az időt, a harmadik az, hogy már inaktív vagy egy ideje a blogodon, és talán el sem jut hozzád ez a kritika, akkor meg teljesen fölösleges még több óra munkát beleölnöm, a negyedik pedig az, hogy gyakorlatilag a fél fejezetet egy az egyben ki kellett másolnom ahhoz, hogy ezt az elképzelést megvalósíthassam. Úgyhogy inkább elvetettem az ötletet.
A tartalomkritikában számos dologba belekötöttem, de nem hanyagságból nem írtam oda sehova, hogy hogyan tudnál javítani azon az adott kompetenciádon, hanem azért, mert az ehhez a ponthoz tartozik.
Akármennyire háttérbe szorultak is az írásod pozitívumai - mert a negatívumokra fektettem nagyobb hangsúlyt, hogy ne egy dicséretáradat legyen a "kritika" -, azért nem kevés volt abból is. Egy az egyben nagyszerű például a történeted alapötlete, a fülszöveg alapváza (ha a kivitelezése nem is), valamint a prológus témaválasztása. Ez több, mint amit sok blogger elmondhat magáról, úgyhogy igenis légy büszke magadra!
Kétségtelenül és tagadhatatlanul több negatívumot sorakoztattam fel, mint pozitívumot, de ezek közül rengeteg olyasmi, amit kijavíthatsz, legrosszabb esetben is csiszolhatsz. A legtöbbjüket azzal küszöbölheted ki, ha nekiállsz regényeket olvasni. Nem viccelek. Sok kritikámban felsoroltam már - legalábbis csak próbáltam, mert ember legyen a talpán, aki az összeset fel tudja sorolni -, hogy mi mindent fejleszt és javít az olvasás; ezúttal ezt most mellőzöm, de ha érdekel, feltétlenül csekkold ezt a régebbi cikkemet. Az íráskészségedet, a leírásaidat, a párbeszédeidet, a karakterkidolgozásodat, a stílusodat, a fogalmazókészségedet, a szókincsedet, a helyesírásodat és a hitelességre való érzékenységedet legalábbis egészen biztosan fejleszti.
A helyesírásoddal kapcsolatban ajánlom figyelmedbe a Nyelvtanleckémet. Nem önreklám; azt remélem, hogy segítségedre lesz. A végén találsz ajánlást és linkeket különböző szótárakhoz, amiknek szintén hasznát veheted.
Hogy a karaktereid rétegeltek, következetesebbek, hitelesebbek, emberszerűbbek legyenek, kutakodj ezzel kapcsolatos írástippes cikkek után! Amúgy ebben a témában is találsz cikket ezen a blogon, de ez megint nem kényszer. További tanácsokat olvashatsz a hihető, egészséges kapcsolatok megírásáról is, ha érdekel.
Ha viszont a szépirodalom-olvasáson kívül mást már nem is szeretnél tenni az ügy érdekében, akkor is kutya kötelességed mindent legalább egyszer átolvasni, mielőtt közzétennéd. Így biztosan kigyomlálhatod a szóismétléseket és az esetleges elírásokat, jobb esetben a helyesírási hibákat és a logikai bukfenceket is.
Ennyi, meg egy bambi. Ha bármi mással kapcsolatban tudok segíteni, csak kérned kell. És főként írnod, írnod és írnod, mert a jó pap is holtig tanul, a jó író meg pláne! ;)

Ajánlom...
Feltétlenül nézz be a blogra, hogyha a főhősnőjéhez és az írónőjéhez hasonlóan te is odáig vagy a k-popért, Koreáért, vagy csak szimplán érdekel, hogy egy lány és egy fiú vissza tudnak-e találni egymáshoz nyolc különtöltött év után!


Újabb, hónapokkal ezelőtt rendelt kritika alján kérhetem sűrűn a bocsánatokat a várakoztatásért. Hiába próbálom ugyanis utolérni magam, valami akadályozó tényező mindig csak újabb és újabb hegynyi tennivalót zúdít a nyakamba. Bár ez senkit nem érdekel, de azért leírtam. XD
És, ha közben néha nem is úgy tűnt, szeretném, ha tudnád, hogy ez a kritika építő szándékkal épült, és ha néhol nyers is voltam a hibákat illetően, az csak a személyes bunkóságom következménye, és kérlek, ne haragudj rám érte!
Fel se tűnt amúgy, de ez 2018 első bejegyzése a blogon! :) Éljen! :D
Azt hiszem, mára ennyi lettem volna. Hoşça kal!