Kim Lee blogja

Lee Kim augusztus 20-án rendelt egy teljeskörű kritikát a blogjáról, és örömmel jelentem, hogy végre sikerült összehoznom! :D

Sigan Hu [시간 후]

Szerzője: Kim Lee

A kinézet

Első benyomás. Ha jól emlékszem a legelső bejegyzésedre a blogon, te nem vagy elájulva túlzottan a designodtól, de szerintem nagyon szép! A színösszeállítás amellett, hogy egyedi, még harmonikus is, valamint az egész designról elmondható, hogy - legalábbis az én véleményem szerint - illik a történetedhez, hogyha nem is személyre szabottan épp a te blogodnak készült is.
Fejléc. Nem tudom, ki hogy van vele, de én személy szerint imádom, ha a megszokottól eltérően a fejléc nem a blog egész szélességét tölti ki, hanem például úgy helyezkedik el, ahogy a tiéd, és kisebb is.
A fejléced minden árnyalata tökéletesen passzol a blog többi részén látható színekhez, egyszóval gyönyörködteti a szemet. Az is tetszik, hogy nem egy ezredik szerelmespárt ábrázol, hanem ugyanazt a nőt két - egyébként nagyon előnyös - szögből, szépen beillesztett képeken. A háttér elemeivel azonban nem vagyok teljesen kibékülve, lévén nagyjából semmi közük a történethez, de, ha ezt ki szeretnéd küszöbölni, a történet hátralévő részeiben még bőven van időd megtenni. Tae és Jae a kapcsolatuk egy fontos állomását megélhetnék mondjuk egy olyan épület előtt, mint amilyen a fejlécen a háttérben látható. Akkor talán te is jobban kötődsz majd a fejléchez, ami jelen állapotában teljesen érthető módon nem áll túl közel hozzád - legalábbis én ezt szűrtem le abból, hogy szerinted nem annyira jó a történethez ez a design. Az ilyesmikkel azzá lehet tenni! ;)
De a fejléced "fénypontja" számomra talán mégis a felirat, miszerint "oly sokáig bolyongtam elveszve". Igaz, azon nem lehet segíteni, hogy angolul van - ami egy Koreában játszódó történetnél értelemszerűen nem épp a legelőnyösebb -, de Jae karakterét például nagyszerűen jellemzi! Gondolj bele: Jae jelleme gyökeresen megváltozott a Tae-vel való szakítása után, sőt, mondhatjuk, hogy egy teljesen más ember lett (vagyis Jae ezt állította egy gondolatmenetében; az már más kérdés, hogy ezt nem a legtökéletesebb hitelességgel ábrázoltad, de ez már egy tartalmi pont témája lesz), és nem lehet nagy tévedés azt mondani rá, hogy nem találta a helyét Tae nélkül.
Egy szó, mint száz, szerintem kifogástalan a fejléced; az egyetlen, ami kilóg a sorból, az az angol nyelven írt szöveg, de ezen értelemszerűen nem tudsz változtatni, mivel nem te készítetted. És különben sem jelentős probléma egyébként, csak nekünk, kritikaíróknak ugyebár mindig kell valami kritizálnivaló, mert ebből élünk. Képletesen.
Hátterek. A hátterek színei nemcsak kifogástalanok, de az egyes elemek - mint a modulok és a bejegyzéssáv - még ízléses keretet is kaptak, ami ismét csak bizonyítja a designer zsenialitását. Sőt, most, a tüzetesebb "vizsgálat" során ötlött végre igazán a szemembe, hogy a főháttér és a modul- meg bejegyzéssáv hátterei nem is egyszínűek, hanem egy szolid textúra szolgál az alapjukul. Ez is egyedivé és gyönyörűvé teszi a designodat.
Betűk. Mind a méretük, mind a típusuk, mind a színük rendben van a blog egészén; az egyetlen, ahol szúrják a szememet, az a chat. Mintha a chat betűi túl nagyok lennének, és a típusuk is eltér a blog többi részén megszokottól. Ezt a fajta chatet nem ismerem, mert én világéletemben cboxszal oldottam meg a chatkérdést, ezért nem tudom, egyáltalán lehet-e személyre szabni, vagy az alapértelmezett kinézetén nem lehet változtatni. Ha lehet, akkor csak ajánlani tudom, hogy alakíts rajta valamit.
Effektek. Szerencsére nem lettek túlzásba víve a képeffektek, valamint a linkeffektek is ízlésesek. Az egyetlen, amit én - talán a műveletlenségemből kifolyólag - az effektek közé sorolok és nem jött be túlzottan, az a csillageső, amit a kurzor okádik minden mozdulatánál. Emlékszem, ennek a blognak az előző designján az én kurzorom is ilyen volt, mert akkor valamiért bejött az ilyesmi, de ma, hát, mondjuk úgy, fölösleges csicsának érzem. Szerintem a link- és képeffektek pont elegendőek, nem kell még a kurzornak is csillognia-villognia. Főleg, hogy - ha magamból indulok ki - ez a kurzor még azért is zavarhatja az olvasót, mert olvasás helyett elkezd ezzel szórakozni. Igen, pontosan magamból indulok ki, mert örök gyerek vagyok, de lehet, hogy ez másnál is probléma. Magyarán ha rám hallgatsz, leszeded a kurzoreffektet.
Modulok. Talán a legelső, ami szembeötlött, az az, hogy angolul vannak a moduljaid nevei, és ez sehogy sem fér a fejembe. Adott egy Koreában játszódó, koreai nyelvű címre keresztelt blog egy magyar lány tollából magyar nyelven - ebbe az összképbe pedig betolakodik az angol, aminek legfeljebb Jae kutyájának nevében ki is merül a köze a történethez és a bloghoz. Ha feltétlenül ragaszkodsz az idegen nyelvű modulnevekhez, akkor már inkább koreaiul legyenek; de a legüdvösebb mégis a magyar lenne. Sokat hangoztatott agybajom az angol blogcímek (ami esetedben nem probléma, hála Lucifernek) és az, amikor úgy kábé minden angol egy blogon, a bejegyzésein kívül, mert a bloggerina ugyebár magyar. Ebbe fölösleges jobban belemennem; a tanácsom az, hogy a magyar mellett tedd le a voksodat. Viszont, ha maradnak, akkor is javítsd át a contant nevű modult, mert elírtad: helyesen contact. Illetve a chat neve is helyesebb lenne szerintem úgy, hogy "talk to me", de ebben nem vagyok százszázalékosan biztos.
A fülszövegről később írok bővebben; a menükód szép (az oldalakról szintén később); az archívum úgyszintén, de annyira azért nem fontos modul, hogy ilyen előkelő helyet foglaljon el. A kapcsolat-modult jó ötletnek tartom, de az is kerülhetett volna lejjebb, hogy a fontosabb modulok - mint például az olvasóid! - előrébb lehessenek.
Amit nem értek, az az, hogy mit keres egy Seventeen-szám a chat előtt. (Amúgy meghallgattam, és nagyon-nagyon tetszik! Ez az első koreai banda, akitől hallgattam számot, de nagyon szimpatikus a klipjük, a zene - a dalszöveg meg pláne - pedig egyenesen gyönyörű! És a hangjuk! Hihetetlenül tetszett, úgyhogy köszi, hogy megismertetted velem őket! Ha nem veszed zaklatásnak, tudnál ajánlani pár számot tőlük és néhány hasonló kedvenc bandádtól? Amilyen ügyes vagyok, egyedül nem találom meg, amit keresek; csak ezért nyaggatlak vele téged.) Semmilyen célját vagy logikáját nem látom, hogy pont ott legyen. Vagy hogy egyáltalán szerepeljen a modulsávban.
A statisztikát mindig is feleslegesnek tartottam, mert szerintem elég, ha a blogger tudja, mennyi az annyi; de ez csak egy személyes bóna, és ha te ragaszkodsz a számlálóhoz, akkor nem történik tragédia, hogyha megtartod.
A következő, amin megakadt a szemem, az az infóbox. Több problémám is akadt vele. Az első: teljesen szükségtelen odaírni a blog URL-címét, elvégre valószínű, hogy aki az infóboxodat olvassa, az már eljutott a blogodra, és tisztában van az URL-címmel, ha kell neki. De a lista második fele már ennél is érdekesebb számomra. Kezdjük a korhatárnál! Mindig ambivalens érzéseket keltett bennem, amikor valaki fiatalabbként ír egy történetet, mint amennyi az annak a történetnek az olvasásához tartozó korhatár, de ez nem is lényeges; nem most fogok belemenni ebbe a témába. A lényeg az, hogy a korhatárnál a 17/18 éves kortól ajánlod a történetet. Aztán, két sorral lejjebb már pirossal szedve ott virít, hogy "Ha kiskorú vagy, akkor hagyd el a blogot!". Hát, én itt a szívemhez kaptam, jómagam kiskorú lévén (amúgy már végigolvastam a blogodat, mire ennek a kinézetkritikának nekiálltam, és ezt a modult sem olvastam végig mostanáig), de főleg azért, mert a 17 éves ember szerény véleményem szerint még kiskorúnak számít, és te ezt adtad meg alsó korhatárként; aztán meg közlöd, hogy a kiskorúak meneküljenek. Szóval most nem tudom, mit is kéne tennem, ha éppenséggel 1. érdekelnének a korhatárok 2. nem olvastam volna már rég el az egész blogot 3. nem kéne kritikát írnom a blogodról. Egy kis következetességet kérek!
Az infóbox végére még odabiggyesztetted a két főszereplő nevét is, amit egyrészt azért érzek egyrészt szükségtelennek, mert a főszereplőkről szóló oldalon amúgy is fel vannak tüntetve, másrészt oda nem illőnek, mert a többi infó közé, amit itt felsoroltál, ez egyáltalán nem passzol.
Következik egy olyan modul, ami a legnépszerűbb bejegyzéseidet sorakoztatja fel. Sosem voltam teljesen kibékülve ezekkel, több okból sem; például azért, mert én, ha van két-három viszonylag népszerű bejegyzésem, akkor nem azokat akarom népszerűsíteni, hanem a kevésbé nézetteket. Másrészt egy történetes blog esetében ez amúgy sem bír létjogosultsággal, elvégre egy történetet - szerintem - senki nem úgy olvas, hogy a legnépszerűbb bejegyzéseket keresi fel. Egy sokbejegyzéses blogmagazin esetén kicsit jobban megérteném, de a te blogod sem hosszát, sem tartalmát tekintve nem szorul rá egy ilyen modulra, ami nélkül is tökéletesen funkcionálna, és ami csak fölöslegesen nyújtja a modulsávot. De ez mindössze az én véleményem.
Elérkeztünk a címkékhez, amiknek abszolút semmi létjogosultsága. Jönnék megint egy blogmagazinos témával. Ha egy blogmagazinon vannak címkék, azt megértem - azon egy halom különböző típusú bejegyzés szerepel, és minden nézelődő dolgát megkönnyíti, ha egyetlen kattintás után már csak az olyan jellegűekből szemezgethet, amik őt érdeklik. De egy történetes blogon, amin semmi más nem szerepel, csak a történet fejezetei, egy beköszönés és egy helyzetjelentés (tehát mindaz, ami egy történetes blogon általában szokott), teljesen fölösleges címkékkel cifrázni a dolgokat. Főleg olyan címkékkel, amik neked vannak.
Minden fejezetet elláttál például egy sorszám-címkével; így, ha az 1-es számra kattintok, akkor megkapom azokat a bejegyzéseket, amik az 1. fejezet kategóriájába tartoznak - magyarul a történet első fejezetét. Könyörgöm, eleve kábé féltucat módon eljuthatok az első fejezethez (visszalapozgatás a régebbi bejegyzésekig; blogarchívum; fejezeteket összegyűjtő oldal; gugli)! A te címkéid nem megkönnyítik az eligazodást, hanem bonyolítják azt. És mi az a címke, hogy 'bejegyzés'? Kérdezem: tudsz olyan bejegyzést feltölteni a blogra, amire nem illik rá a 'bejegyzés' elnevezés? Szerintem sem. Akkor meg mi értelme ezzel húzni a modulsávot? Ha rám hallgatsz, sürgősen eltávolítod a címkéket mind a bejegyzésekből, mind a modulsávból.
A Magyar Blogok igazán nem értem, mit keresnek itt. Ha mindenképp reklámozni akarod őket, akkor tedd inkább a cserék közé! Ne legyen már egy külön modul egyetlen linknek!
És ha már ott szerepel, akkor muszáj rámutatnom egy nyelvtani hibára a bemutatkozó szövegedül szolgáló dalszövegfordítás-részletben. Tudom, milyen nehéz korrekt fordítást találni olyan külföldi dalszövegekhez, amik nem angolul vannak, mert én is sokszor kutakodtam ilyenek (csak én leginkább török és orosz nyelvű dalok szövegének fordítása) után, és a tapasztalatom az, hogy akik egy teljesen más nyelvet angolra fordítanak, azok nem épp a legjártasabbak az angol nyelvtanban. Nehogy félreérts, én sem vagyok az, és az is csak egy jelentéktelen apróság, ami nyelvtani hibát ebben az idézetben találtam; konkrétan az igeragozáshoz kötődik. Elnézést, angol nyelvlecke következik. Azt írtad, "The flowing tears swallows me up", és ez helyesen így hangzik: "The flowing tears swallow me up". Tudod, miért? Mert az "ömlő könnyek" többesszámú alany, és az ige csakis E/3.-ban kap -s végződést. Ha az lenne, hogy pl. "a fájdalom elnyel engem", na, akkor kapna -s-végződést az ige: the pain swallows me up. Angollecke vége.
Tehát, ha mindent megfontolsz, amit fent írtam, így néz majd ki a modulsávod: about, menu, readers, talk to me, info, writer, contact, stories. Persze, mindezt magyarul, vagy legfeljebb koreaiul, mert ugye ez is a tanácsaim között szerepelt.
Oldalak. A fejezetes oldallal kapcsolatban egy dolgot nem értek - miért írod le, hogy x. fejezet, és utána azt, hogy LINK; miért nem az "x. fejezet"-ből csinálsz linket, ami az adott bejegyzésre mutat?
A cseréket jól megoldottad (nekem legalábbis tetszik, hogy nem a modulsávba zsúfolod bele, hanem egy külön oldalt csinálsz nekik), úgyhogy rá is térnék arra, amiről tudok mit mondani: a szereplős oldalakra és a bemutatkozásodra. Utóbbihoz nem is igazán hozzáfűznivalóm van, elvégre a bemutatkozását hadd írja már meg mindenki úgy, ahogy akarja, de nem bírom nem megjegyezni, hogy én is nézem/néztem a Supernaturalt és a Teen Wolfot, sőt, egyenesen imádom őket. A Beatles, a Kowalsky meg a Vega, a Tankcsapda és a Skillet pedig nekem is a kedvenceim közé tartozik, de amúgy meg utálom a "kedvenc" kifejezést, mert ebből kiindulva nekem minden létező dologból ötszáz kedvencem van. :D
Nézzük is inkább a karakteres oldalakat, mert azokról tudok érdemben véleményt nyilvánítani. Őszintén megmondom, hogy ez a megoldás nem épp az én ízlésem. Az, hogy Messenger-profilok képeit illesztetted be, még ötletesnek és egyedinek is nevezhető, és bizonyos értelemben illik a történethez, ami tömve van messengeres beszélgetésekkel (erről majd később bővebben). De az az űrlap - bocs, nem tudok rá találóbb szót -, amivel elláttad a szereplőket, már abszolút nem jön be. Már a fogalmak használatában is vettem észre bakit, mikor ilyeneket írtál például: "Családi állapot: anyukájával él; Kapcsolat: egyedülálló". Lehet, én maradtam le, de a családi állapot arra szokott vonatkozni, hogy az illető házas-e vagy egyedülálló. Nőtlen/hajadon, illetve házas/özvegy/elvált, ilyesmik. Az, hogy te az emberkék családi állapotánál azt tünteted fel, hogy az illető a családjával él-e, és a tényleges családi állapotát a 'kapcsolat' címszó alá suvasztod be, finoman szólva kínos.
De ez a vázlatszerű felsorolás eleve sosem állt túl közel hozzám. Véleményem szerint egy embert nem lehet nyolc ilyen száraz adat alapján jellemezni. A tanácsom az, hogy rövidítsd le ezeket a listákat mondjuk három szempontra: becenév (a név azért nem kell, mert a képen már ott van), kor, család, és, ha igazán ragaszkodsz hozzá, akkor családi állapot (de a kifejezés valódi jelentése szerint, és nem aszerint, ami jelenleg van ott!). De csak abban az esetben, ha ragaszkodsz ehhez a megoldáshoz, mert, még egyszer mondom, én nem javallom. A történetből ezek az adatok úgyis kiderülnek; ha pedig nem, az olvasó akkor sem fogja fejben tartani ezeket az adatokat, ha a történet kapcsán még nem jegyezte meg őket.
Bejegyzéselrendezés. Gondosan beszúrsz egy ugrást minden fejezet elejére, így rendezett benyomást kelt, ahogy a bejegyzések egymás után sorakoznak. A dátumfejléc tökéletes, és az is tetszik, hogy minden rész címét egy ✧ kezdi és zárja. Az viszont, hogy a bejegyző neve előtt a "by" szócska áll, ugyanazért szúrja a szemem, amiért az angol modulnevek is - az angol nyelvnek semmi köze a blogodhoz. Szerintem írd át magyarra vagy koreaira!
A pipáid rendben vannak (az ötödiket én személy szerint feleslegesnek érzem, de ettől még nincs vele semmi nagy baj), az viszont már egyenesen taszít, hogy minden bejegyzés végén ott virít a blogger-profilod. Ez már önmagában is csak felesleges helyfoglalás, de figyelembe véve, hogy ugyanez a modulsávban is megtalálható (plusz a bejegyző nevére kattintva is könnyedén elérhető), abszolút nem kell oda; szedd le!
Összhatás. A designod gyönyörű, és első ránézésre semmi gond nincs is vele; azonban tüzetesebb szemügyre vétel után több szarvashiba is felfedezhető benne, amit egy-két kattintással megszüntethetnél; gondolok itt a fölösleges modulokra vagy az angolságra. Ezektől eltekintve azonban még mindig egy csodálatos és egyedi design tulajdonosa vagy! :)

A tartalom
Alapötlet. A történeted alapötlete minden szépítés nélkül is fenomenális! Kezdjük ott, hogy nem fanfiction, ami már finoman szólva is elcsépeltté vált mostanában. De ennyiben sem merülnek ki az előnyei - a történet ugyanis Szöulban játszódik, koreai karakterekkel, ami ismételten felüdülésnek számít az örökké csak New Yorkban vagy Londonban helyet kapó történetek után.
A legnívósabb rész az egészben mégis maga az alapfelállás: a súlyos körülmények miatt szakított páros, akik mindketten csak őrlődtek a külön töltött időben, mert hiányzott a másik felük, és egy nap ismét találkoznak... Lenyűgözően egyedi és izgalmas elgondolás, le a kalappal!
     Cím. Ha a gugli fordító és a józan eszem nem csal, koreaiul van, és a te elmondásod szerint azt jelenti, hogy "idők múlva". Nem kérdőjelezem meg a nyelvtudásodat, mert én csak a fordítóra hagyatkozhatok, és az azt mondja nekem, hogy a 'sigan hu' jelentése 'órák után'. De ha helyes a fordításod, a cím akkor sem épp helytálló. Azt, hogy idők múlva, én magyartalannak érzem. Sok idő elteltével; évekkel később; nyolc év múlva - bármelyiket inkább el tudnám képzelni a történeted címének, mint a mostanit.
De ha helyes a gondolatmenetem, és a címmel a főszereplők külön töltött ideje után következő találkozására utalsz, akkor a cím mindettől függetlenül nagyszerű. Tökéletesen jellemzi a történetet, és, ha nyelvtanilag helyes lenne, hangzatos és figyelemfelkeltő volna.
     Fülszöveg. Nem túl hosszú, de ez önmagában még nem probléma, elvégre van, amikor a kevesebb több. Az a megoldás alapjáraton tetszik, hogy minden mondat új bekezdést képez, mert ez afféle feszültséget ad a soroknak, így biztosítva a fülszöveg figyelemfelkeltő, érdekes és egyedi mivoltát. Az viszont már baj, hogy egyes mondatok nem kapcsolódnak egymáshoz, mások pedig nem igazak a történetre. Nézzük sorjában!
Egy lány és egy fiú kapcsolata. - Témamegjelölésnek kétségtelenül tökéletes, de hiányolom belőle az állítmányt. Igen, tudom, hogy a történet témájára akartál rávilágítani vele, de ezt helyesebb formában is megtehetted volna...
Mindent tudnak egymásról. - ...főleg, hogy sokkal értelmesebben nézett volna ki ez a két mondat, ha összefonod őket, valahogy így: "Egy lány és egy fiú kapcsolata, akik mindent tudnak egymásról." De az, hogy Jae és Tae mindent tudnak egymásról, nem igaz. Jae például végig nem tudott a szőke lányról. És annyira azért nem ismerték egymást régen (legalábbis én úgy érzékeltem), hogy mindent tudjanak egymásról! Tudod te, mennyire összetett, rétegelt lény egy ember? Azok sem tudnak mindent egymásról, akik tíz évig együtt éltek; nemhogy két tinédzser, akik legfeljebb hónapok óta ismerik egymást, és nem is élnek együtt!
Nem tudnak hazudni egymásnak. - És megint az "egymás". Azért zavar, mert nagyon érzékeny vagyok a szóismétlésre. És nem tudom, te hogy vagy vele, de szerintem az igenis hazugság volt, hogy Tae nem mondta el Jae-nek a szőke csajt. Az tehát megint nem igaz, hogy nem tudnak hazudni egymásnak.
De ez a kapcsolat már rég megszakadt. - Ez viszont az egész fülszöveged legzseniálisabb mondata! Felvezetted ezt a kapcsolatot úgy, hogy az ismeretlen nézelődő azt hiheti, hogy Jae és Tae még mindig együtt vannak, aztán csavarosan közlöd, hogy már szakítottak. Imádom ezt a megoldást!
De egy nap, újra találkoznak. - A vesszőre nincs szükség, arra viszont van, hogy megpróbálj kezdeni valamit a szöveg egyhangúságával. Kapcsolat, egymás, de - folyamatosan visszatérnek ugyanazok a szavak.
Vajon a közöttük lévő kapcsolat fonódik tovább vagy akár ketté törik? - Ez a mondat egy az egyben magyartalan, de nem itt javítom át.
Most pedig álljon itt ennek a fülszövegnek az általam elképzelt, átírt változata! A világért sem akarom rád kényszeríteni az én variánsomat, és ne feledd: ez csak afféle illusztráció, hogy értsd, mire gondoltam a fenti állításaimmal.
Egy lány és egy fiú kapcsolata, akik mindenkinél jobban ismerik egymást. Ez a kapcsolat azonban már rég megszakadt. De egy nap Jae és Tae ismét találkoznak, és csak rajtuk múlik, hogy a sorsuk újra összefonódik-e, vagy örökké külön utakon fognak járni. (És esetleg odabiggyeszhetsz a végére, ha szeretnél, valami ilyesmit: Ha kíváncsi vagy, mi lesz velük, tarts velem!)
     Prológus. A témaválasztása kifogástalan. Ehhez a történethez álmodni sem lehetett volna találóbb eseményt feldolgozó prológust; Jae és Tae szakításának napja egy az egyben a lehető legjobb döntés volt. A lezárását is frappánsan oldottad meg, pont akkor, amikor kellett. Egyszóval ez a prológus tökéletes előfutára ennek a történetnek. Ami negatívum benne, azt mind a kivitelezés kapcsán fogom tárgyalni.
Kivitelezés. Na, igen. Amilyen zseniális az alapötleted, legalább annyit kell még csiszolnod a kivitelezésen.
     Leírások. Leírásokból én általában négyfélét szoktam megkövetelni: tájleírást, jellemzést (magyarul személyleírást), belső monológot (most nevezzem gondolatmenet-leírásnak?) és érzelemleírást. A tájleírásnak az lenne a lényege, hogy az olvasó lássa maga előtt mindazt, amiről olvas: a helyszínt például, ahol az események lejátszódnak. A jellemzés célja, hogy az olvasó el tudja képzelni az egyes szereplők kinézetét és jellemét. A belső monológ arra kell, hogy értsük, mi zajlik le a főszereplőben; milyen gondolatmenet vezet ahhoz, hogy ezt vagy azt tegye, esetleg mondja. Az érzelemleírás mutatja meg, hogyan él meg bizonyos dolgokat a karakter, és talán ez az, amitől a leginkább kötődhetnek az olvasók a karakterekhez, például akkor, ha egy adott helyzetben a karakter is pont ugyanúgy érez, mint az olvasó tenné.
De hogy visszatérjünk rád; te szinte egyáltalán nem használsz tájleírást. (Ha jól emlékszem, az a kevés kimerült abban, hogy írtál a poszterekről Jae szobájának falán, meg arról, hogy milyen volt a kilátás a hídról.) Félre ne érts, nem azt várom el, hogy minden második bekezdés egy tájleírás legyen, és azt sem, hogy minden egyes helyszínt részletesen leírj. De például engem személy szerint érdekelne, hogy néz ki Jae szobája. Az sokat elárulna a karakteréről. Összességében tehát törekedj arra, hogy ha több nem is, de egyetlen tájleírás helyet kapjon minden fejezetben.
A jellemzéseid leginkább a karaktereid küllemére terjednek ki, a jellemükre nem. Külsőből is csak Tae-ét ismerjük meg, legalábbis én nem emlékszem, hogy bármit elárultál volna Jae külsejét illetően. És mondanom sem kell, hogy ez baromi kevés. Én igenis tudni akarom, hogy néznek ki a szereplők, a főszereplők legalábbis feltétlenül. És az is érdekel, hogy jellemre milyenek. Jae-ről elmondtad, hogy megváltoztatta a Tae-vel való szakítás (erről később bővebben a karakterek kapcsán), Tae-ről meg azt, hogy "rosszfiú" (ne most kelljen leírnom, hogy mennyire utálom ezt a kifejezést) volt a gimiben, de ennyiben ki is merül. Ismétlem: kevés. Az olvasóid nem fogják sem szeretni, sem érteni a karaktereidet, amíg el nem árulod, hogy milyen emberek ők.
A gondolatmenet-leírásaiddal sem vagyok elégedett, de ez már a karakterekhez kapcsolódik inkább.
Az érzelemleírásaid között vannak ellentmondásosak és összefüggéstelenek, de nagyon jók is. Bizonyos érzelmeket tökéletesen visszaadsz, máskor viszont fejezetről fejezetre ellentmondanak egymásnak a karakterek érzései és ebből következően a viselkedésük.
     Párbeszédek. Nagyon sokat gondolkodtam, hogyan fogalmazhatnám meg ezt finoman, és arra jutottam, sehogy. A helyesírásuk egyenesen borzalmas, de ez egy későbbi pont témája. A tartalmuk viszont - ahogy azt a következő pontban a karakterek kapcsán is le fogom írni - egyenesen szörnyű. A párbeszédeid erőltetettek, logikátlanok, hiteltelenek és elképesztően gyerekesek, a karaktereiddel együtt. Csak hogy pár jellegzetes példát hozzak:
" - Milyen furcsa ez.
 - Mi?
 - Hogy ilyen egyszerűen hagyod, hogy fogjam a kezedet.
 - Nem akarom, hogy most perpillanat a körülöttem lévő emberek megutáljanak. - forgattam a szemeimet.
 - Ó, értem. - mosolygott egyet, de nemcsak a szájával, hanem a szemeivel is." - Értem, szóval a körülöttük lévő, ismeretlen emberek megutálnák Jae-t, ha elengedné Tae kezét. Tényleg, szerintem is. Akkor vagy ne mondott volna semmit, vagy adtál volna a szájába valami Jae-sebbet. Jae-t az sem érdekelné, ha az emberek megutálnák; elvégre nem is akarja, hogy kedveljék, legalábbis te ezt állítod (aztán meg ellentmondasz magadnak két sorral odébb, de ez már más kérdés). De ha már annyira beszólogatós meg flegma, mint amennyire néhány megnyilvánulásával érzékeltetni próbáltad, akkor miért nem valami olyasmit válaszolt, hogy "azon tűnődtem, hogy nézhet ki valaki ilyen borzalmasan", vagy valami? Még az is kevésbé lett volna kínos, mint az eredeti!
" - Elég legyen.
Elém termett Bok Hyuk.
 - Elég legyen, Jae Hwa.! - tTűzben égett a szeme. - Ne mondd tovább, oké?
 - Neked nincs semmi közöd az öcséd és én köztem-...
Bok Hyuk felrántott a székből, úgy, hogy a pólómat megfogta a nyakamnál, és az arcához közel húzott.
 - Egy rohadt csúnya szót se mondj róla! Vagy megöllek!
 - Szálljon le rólam! - elkezdtem rángatózni kezdtem, hogy kiszabaduljak a szorításából, majd sikerült is. Erősen ellöktem magamtól Bok Hyu-t. - Hagyjon békén!
 - Hogy hagynálak, ha csúnyákat mondtál a tesómról?! He?! Mit képzelsz magadról?! Kinek hiszed te magad?!! - pPár ember lefogta Bok Hyu-t, köztük Jeong Min Jun is. Tae elém állt, és engem védett." - És ez állítólag a harmincéves, felnőtt férfi karaktere. Nem is csodálom, hogy a te univerzumodban a huszonévesek kiscsoportos óvodásként viselkednek, ha még a harmincasok is legfeljebb egy nagycsoportos szókincsével és értelmi képességeivel vetekednek (és ezzel nem akarom megsérteni a nagycsoportosokat). Igen, tudom, érzékeltetni akartad a hatalmas testvéri szeretetet Tae és a bátyja között, de ez inkább nevetséges hatást keltett. Főleg, amikor az a báty a "csúnya szó" kifejezéssel dobálózik. Na, arról az jutott eszembe, amikor az ovisok egy "a kutyafáját!"-ért (most csak egy idióta példát mondok) közlik egymással, hogy "ne beszélj csúnyán!". Főleg, hogy Jae még csak nem is sértegette Tae-t, hanem csak azt közölte, hogy nem akar vele kapcsolatot. (Ahhoz képest elég gyorsan kapcsolatba lépett vele; de hagyjuk is.) Egy harmincéves férfi nem megy oda ráncigálni és a megölésével fenyegetni a lányt, aki megmondta az öccsének, hogy nem akar tőle semmit.
De valamiért nagyon ragaszkodsz amúgy ehhez a csúnya szó-kifejezéshez, mert még Jae-nél is alkalmazod egy belső monológban: "Igen, kedves volt tőle, hogy megvédett a betegtől, de ez azért még is mégis túlzás volt, hogy csúnyákat mondott rám". Nem tudom, te hogy vagy vele, de ha a való életben egy srác közölné velem, hogy utál, aztán meg pszichopata létére játszaná az álompasit (és még be is dőlnék neki, ahogy a főhősnőd tette), nekem nem az jutna eszembe, hogy hát, nem volt szép tőle, hogy csúnyákat mondott rám.
Az meg a másik, hogy a történetben az eszmecserék nyolcvan százalékára messengeres beszélgetések formájában kerül sor. Ezzel alapjáraton nem lenne baj, elvégre a 21. századot éljük; a fiatalok hétköznapjainak már elengedhetetlen része ez az alkalmazás és a rajta keresztül lebonyolított beszélgetések. De a te karaktereidnek még az írásban történő párbeszédei is nem kevés csiszolásra szorulnak. Ahhoz viszont, hogy ezt konkrétumokkal is alátámasszam,  muszáj belevágnom a feketelevesbe, ami nem más, mint a karakterek.
     Karakterek. Két karakter kap lényegesen nagy szerepet a történetben: a két főszereplőd, Jae és Tae. Hacchan összesen három fejezetben kap szerepet, és azokban is csak aprókat, és nem mondhatnám, hogy te lényeges szereplőként kezeled, ezért bátorkodom rá nem kitérni.
Jae-ről és Tae-ről is elmondható, hogy huszonéves mivoltuk ellenére úgy viselkednek, mint két őrjöngő óvodás, akik most tanultak meg csúnyán beszélni, ezért percenként elsütnek egy indokolatlan anyázást vagy valami hasonlót. A prológusban pont ugyanúgy viselkednek és pont ugyanolyan értelmi szinten vannak, mint az első fejezetben, pedig a kettő között a történet szerint nyolc év eltelt. És hogy miért mondtam rájuk, hogy őrjöngő óvodások?
Jae az étteremnél vicsorít egy emberre, aki elhalad mellette, és a te elmondásod szerint a következő okból: "Inkább féljenek, minthogy szeressenek engem. Eleve nem akarok furcsa és különös idegenekkel kapcsolatot teremteni." Nem hiszem, hogy annak a szerencsétlen járókelőnek Jae szeretése lett volna a hátsó szándéka. Ahogy azt sem, hogy bármilyen kapcsolatot akart volna teremteni a csajjal, akit még soha életében nem látott, egyszerűen csak elment mellette az utcán. Tudom, az a célod az ilyesmikkel, hogy Jae-t egy vad, kemény lány színében tüntesd fel, de amit ténylegesen elérsz, az az, hogy megkérdőjelezem a főhősnőd értelmi képességeit.
Később Jae konkrétan "visítozik" (csak téged idézlek) a nyílt utcán, méghozzá olyanokat, hogy "Hogy dögölne meg a pokol tüzében az a srác". Na már most, azzal semmi problémám nincs, ha egy erős érzelmi állapotban egy szereplőből kifakad egy-két keresetlen megjegyzés, amit csak úgy magának szán, nem lévén a közelben beszélgetőpartner. De miért kell állandóan visíttatnod, ordíttatnod Jae-t? Komolyan, a főhősnőd minden megszólalását "ordítottam", "visítottam", "üvöltöttem" és ehhez hasonló igékkel kommentálod. Nem emlékszem, hogy egyetlen szót is mondott volna már normális hangerővel és hangszínnel. Be kell, valljam, emiatt néha azt éreztem olvasás közben, hogy nem ismered ezeknek a szavaknak a jelentését, azért dobálózol velük kétpercenként, ráadásul indokolatlanul.
Van egy jelenet, amiben Hacchan, Jae állítólagos legjobb barátnője kettesben akar beszélni Jae-vel, és közli, hogy valami olyasmit akar mondani, amit Jae Hacchan férjének sem szabad, hogy eláruljon. Erre Jae továbbra is csak képeket nézeget a telefonján. Lehet, én vagyok régimódi, amiért én minden esetben leteszem a kezemből a telefont, ha valaki beszél hozzám, pláne akkor, ha ilyen komolyan vezeti fel a témát, de te igazán el tudod képzelni, hogy a legjobb barátnőd ilyen komoly témáról akar beszélni veled, és te még közben is tovább nyomod a telefonodat? Mert, ha igen, akkor én visszaadom a nemlétező diplomámat.
A főhősnődről tudni kell, hogy Tae minden egyes megszólalására a fiú torkának ugrik, akár indokoltan, akár indokolatlanul. De arra, hogy "erőszakosabb lettél, ez nem tetszik", csak annyit reagál, hogy "ez [a kilátás] gyönyörű". Nem tehetek róla, akaratlanul is az volt az érzésem olvasás közben, hogy félúton elfeledkeztél a párbeszédről, ami addig zajlott, és a tájleírás után már egy következő témába vágtál bele.
Jae valamelyik fejezetben megy először dolgozni az új munkahelyére, és a recepciós a nevét hallva mondja, hogy már sokat hallott róla. Bármilyen épelméjű ember elpirulna, lesütné a szemét, esetleg hálásan mosolyogna vagy csak simán büszkeséget érezne, erre Jae mit csinál? " - Ó, szóval már híres is vagyok. - fordultam el, és boldogan motyogni kezdtem. - Hát ez nem csoda, haha." Az első mondat miatt még nem is tépném a hajam, elvégre nem lehet mindenki egy két lábon járó szerénység, de amikor már motyog és nevetgél magában, méghozzá azt, hogy "hát ez nem csoda", attól már nálam is betelik a pohár. Ha egy unszimpatikus, egoista, öntelt libát akarsz faragni a főhősnődből, aki amúgy egy dühöngő óvodásra emlékeztet, akkor jó úton jársz.
Térjünk is át inkább Tae-re, akinek kábé ugyanolyan súlyos a neurózisa, mint az állítólagos szerelmének. A történet szerint Jae azért szakított Tae-vel annak idején, mert amikor Tae nem volt ott, megszólalt a telefonja, és mikor Jae megnézte, egy eléggé hiányos öltözetű, szőke csaj képe villogott a kijelzőn, aki a neve helyett egy szívecskével volt beírva a névjegyzékbe. Amikor pedig Jae felvette a telefont, a csaj szavaiból úgy vette ki, hogy Tae ezzel a szőkével csalja őt. Én azóta csak azt vártam, hogy milyen magyarázatot tud erre adni Tae. Érdekelt, hogy az ég által is egymásnak teremtett párocska egyik tagja miért tartott - vagy miért tűnt úgy, hogy tartott - szeretőt, miközben a másik tagjával volt együtt. Szolgáltál is magyarázattal - de még milyennel! Először Tae egy belső monológjában tértél ki a témára futólag, másodszor pedig azt olvashattam, ahogy Tae mindezt Jae és Jae anyja előtt magyarázza ki. Ne haragudj a kifejezésért, de rohadtul nem voltam elégedett egyikkel sem.
Tae épp arra emlékezik vissza, hogyan jöttek össze Jae-vel, majd elérkezik a történetükben ehhez a ponthoz: "Hát akkor én olyan hülye voltam.! Nem kellett volna még egy csajt felszednem Jae-n kívül. Ha nem lenne az a "baleset", akkor valószínűleg még együtt lennék Jae-vel, aminek (bevallom) kurvára örülnék." Ez egyrészt ellentmond Tae magyarázatának második felével; de ezt még kimagyarázhatod azzal, hogy Tae egy hazug disznó, és csak kamuzta azt az idióta sztorit Jae-nek és az anyjának. Másrészt viszont ezzel már önmagában is elástad a főhősödet. Tűkön ülve vártam, mi lesz a csupa nagybetűs magyarázat arra, amit Tae tett, erre kiszúrod a szemem ezzel a logikátlan, teljes mértékben értelmetlen "indoklással". Azt próbálod lenyomni az olvasó torkán, hogy Jae és Tae egymásnak születtek, de közben Tae puszta hülyeségének tudod be a tényt, hogy szeretőt tartott, miközben együtt volt Jae-vel, akibe állítólag szerelmes. Azzal pedig, hogy puszta balesetnek állítja be azt, amikor lebukott, Tae egy utolsó rohadék benyomását kelti bennem. Szóval elismerésem: zseniálisan tudod utolsó rohadékoknak beállítani a főszereplőidet, hogy nehogy egyetlen percre is kedvelhessem őket!
De még csak most jön a java: az erősen idézőjeles "magyarázat" második fele.
" - Lázadó típus voltam. De mikor megismertem Jae-t - rám nézett -, teljesen megváltoztam. Azt hiszem, életem legcsodásabb és legboldogabb napjait élhettem át. - úÚjra lehajtotta a fejét, és ökölbe szorította a kezeit. - Az a szőke lány, komolyan egy senki volt. Igen, volt még egy barátnőm, de ő nem volt igazi barátnő. Ezt a haverom találta ki, aki kissé bolond a lányok iránt. Nevezhetném pszichopatának is... De mindegy! [Kérdés: ezt komolyan gondoltad?]
 - Akkor ki volt ő? - aAnya gondolkodni kezdett, ezért inkább megkérdezte, hogy ki volt az a lány.
 - Mondom, hogy egy senki! - felordított fel Tae, és az asztalra csapott [ó, már hiányzott az indokolatlan idegbetegség]. - Csak... csak egyszerűen egy hülye lány volt, akivel a haverom hozott össze, hogy valamilyen videót csináljon velük, amit fel akarna rakni az internetre. Azt se tudtam, hogy hol lakik vagy mi! Semmit az égvilágon nem tudtam!
 - De miért volt szívecskével beírva a névjegyzékbe, és miért volt az a fénykép róla...? - ránéztem rá, és már kezdtem én is komolyabban venni a helyzetet. - Miért?
 - Azt ő csinálta. Feloldotta a telómat és beírta magát a névjegyzékbe, és beállította azt a képet. A nevét szívecskére állította, mintha szerelmesek lennénk.
 - Valószínűleg azért, mert az a lány szerette Tae-t, kicsim. - nézett rám anya, és bólintott egyet. - Akkor ez az egész a lány hibája és a haverodé? Csak annyit mondj...
 - Nem vagyok már semelyikükkel se jóban. Sőt, a csajszit be is oltottam a haverom előtt, és a haverom megsajnálta őt. Valszeg együtt vannak még mindig, nem tudom. Engem kellett volna megsajnálnia, nem pedig azt a szőke ri-... Khm. -[szóközhiány]megköszörülte meg a torkát, azután még egyet köhögött is egyet. - Azt nem mondom ki.
 - Jól teszed, fiam. De akkor miért vállaltad el a filmet vagy micsodát?
 - Azért, mert azt hazudta nekem, hogy Jae-vel együtt leszek a filmben. És én barom meg elhittem... - dőlt hátra, majd rám nézett a boci szemeivel bociszemeivel."
Tae mentségeinek tehát se füle, se farka, és nem is csodálkozom, hogy sem Jae, sem az anyja nem jött rá erre, mert mind a kettejüket agyhalottnak állítottad be a korábbi fejezetekben, úgyhogy nem reménykedtem a logikájukban. De azt azért megkérdezném, hogy te ezt mégis hogy gondoltad? Tae az egyik percben azt mondja, a haverja azért hozta össze a csajjal, hogy videót forgasson velük, a másikban meg már azt, hogy a haverja azt hazudta neki, hogy Jae-vel együtt lesz a filmben. Mind a kettő iszonyatos opció, teszem hozzá - ha az első az igaz, akkor Tae a haverja kedvéért belement abba, hogy pornózzon egy ismeretlen csajjal, miközben van barátnője, ha meg a második, akkor Tae Jae-vel akart pornózni. Nem tudom, te hogy vagy vele, de nekem mind a két opciótól felfordul a gyomrom.
De ez önmagában még nem lenne katasztrófa, elvégre a való életben is léteznek infantilis, képmutató, hazug vagy épp idegbeteg emberek. A fő probléma az, hogy nem vagy következetes, amikor a cselekedeteiket, a gondolataikat, az érzelmeiket, a szavaikat megjeleníted. És annak ellenére, hogy ezek ketten állítólag halálosan szerelmesek egymásba, kölcsönösen úgy kezelik egymást, mint egy lábtörlőt. A kutyámmal nem beszélnék úgy, mint ahogy Tae és Jae egymással (nem mintha lenne kutyám, de most nem ez a lényeg). És itt nem az a bajom, hogy oltogatják egymást, elvégre nem a középkorban vagyunk: természetes, hogyha valaki szeretetből, csipkelődésből "beszól" valamit a párjának. De amit a te főszereplőid csinálnak, az nem ez. Ők konkrétan alázzák, szidják egymást; ha nem a "cuki szerelmesek"-álca mögé szuszakolnád be mindezt, simán elmennének a párbeszédeik két olyan ember párbeszédeinek is, akik gyűlölik egymást.
És ezek mind olyasmik, amikkel semmi baj nem lenne - ha ez a történet nyíltan két idegbeteg ember gyűlölködéséről szólna. De te ideális szerelmespárként próbálod őket eladni, és ez nagyon nem frankó!
     Stílus. Talán az első, ami eszembe jut róla, az a kiforratlan. Ordít róla, hogy próbálod humorosra és lazára venni, de épp ezért bűzlik az erőlködéstől. Igyekszel természetesként átadni Jae és Tae "flegmagását", de ez megint erőltetettnek érződik (emellett idegesítőnek és hiteltelennek). De legfőképp az érződik az írásodon, hogy nem olvastál még elég minőségi regényt ahhoz, hogy kialakuljon a saját, vállalható stílusod. Erre még visszatérek a tanulság kapcsán, a kritika legvégén.
     Fogalmazás. Ha a stílusodon érződik, hogy nem vagy elég olvasott, akkor a fogalmazáskészségedről egyenesen ordít. Céltalan mondatok, unásig ismételt szavak és kifejezések, gondatlanul egymásra hányt frázisok tűzdelik az egész írásodat. De komolyan, ha összerakom az összes szóismétlési hibát, amit valaha olvastam blogon, az kábé ugyanannyit tenne ki, mint amennyit te egymagad elkövetsz.
Néhány ide tartozó hibád olyasmi, ami miatt megkérdőjelezem, hogy ott voltál-e az általános iskolai magyaróráidon. Ha az emlékezetem nem csal (ami példátlan eset lenne egyébként), akkor talán alsóban, amikor fogalmazni tanultunk, elmondták, hogy folyószövegben nem írunk rövidítéseket (mint kb., max., stb.; a te blogodon ezekkel találkoztam), és a számokat betűvel írjuk, az évszámok és a nagyobb számok kivételével (de te az egyjegyű tőszámneveket is számmal írtad). De sebaj, legalább rámutattál egy olyan hibacsoportra, amire még nem tértem ki a nyelvtanleckémben itt a blogon. Őszintén nem gondoltam, hogy ez olyasmi, amit el kell mondani a bloggereknek.
De még ezeket is túlszárnyalta a két, amolyan "írói kiszólás" a történetben. Az első még nem volt olyan vészes; ott csak odaírtad a prológus eleji kép alá, hogy ez az a kép, amit a történetben Jae anyja csinált. Ezt csak azért éreztem fölöslegesnek, mert szerintem mindenki, akinek van két agysejtje, amit össze tud dörzsölni, rájöhet magától is, hogy erről a képről van szó. De a második alkalommal konkrétan hülyének nézted az olvasót. Hacchan mondja a következőket: " - Kicsikét szórakoztam tegnap este szórakoztam Secchan-nal (férje Hacchan-nak)". Amikor egy szót áthúzok és átírok valahova máshova, azzal mindig a magyartalan, helytelen szórendre akarok utalni, de ezzel nem a szórend volt a legnagyobb agybajom, sokkal inkább a zárójeles megjegyzés. Ha nem írod oda, soha nem jöttem volna rá, hogy a csaj férjéről van szó, de  komolyan. Viszont ha nem is lett volna egyértelmű, akkor sem az a jó megoldás, hogy zárójelben odaírsz valamit. Legyen már annyi fogalmazókészséged, hogy ezt a történetben maradva hozd az olvasó tudtára, és nem egy zárójeles kiszólásban!
Olvasás közben volt néhány mondat és bekezdés, ami felett már tényleg nem tudtam szó nélkül elsiklani; ezeket feljegyeztem, hogy utólag elmondhassam leírhassam róluk a véleményemet.
"Úgy [az 'úgy' és a 'kb.' itt ugyanazt jelenti, fölösleges odaírni mind a kettőt] kb. Kábé/Köbö/Körülbelül/Nagyjából 1 egy héttel később írt vissza, mert sokáig mással dolgokkal foglalkozott, ezért nehezen tudott nekem visszaírni. És igen, 1 egy hét múlva visszaírt. Írta, hogy míg ez az egy hét eltelt, azon gondolkozott, hogy mi lenne, ha adna nekem egy esélyt, hogy lefotózzak többféle témában embereket, természeti csodákat, stb ilyesmiket/satöbbi/és hasonlókat." - Amellett, hogy ez a részlet tökéletes példája azoknak a hibáidnak, amikre fentebb kitértem, arra is nagyszerű precedens, amikor egyazon információt vagy épp szót, kifejezést pár szavanként megismételsz. Ami rózsaszínt látsz, az mind ugyanannak az információmorzsának a megismétlése. Igen, ötven szón és három mondaton belül nem kevesebb, mint négyszer vágod az olvasó arcába, hogy az a szerencsétlen egy hét múlva írt vissza. Hogy illusztráljam, hogy nézne ki, ha nem lenne hibás: Nagyjából egy héttel később tudott csak visszaírni, mert nagyon elfoglalt volt. Azt írta, ez alatt az egy hét alatt azon gondolkodott, mi lenne, ha adna nekem egy esélyt, hogy többféle témában lefotózzak embereket, természeti csodákat és hasonlókat.
És amikor azt hittem volna, hogy a rövidítéseket, a számmal írt számokat és a kiszólásokat már nem tudod fölülmúlni, ezen a mondaton akadt meg a szemem: "És akkor *tapsolás*." Egy rosszabb dolog van a zárójeles írói kiszólásoknál (kivéve a Vörös és feketében lévőt; mert Stendhal még azt is zseniálisan meg tudta oldani): a csillagos megjegyzések. Az még oké, hogyha csetelés közben csillagok közé írod a jelenlegi arckifejezésedet, hangulatodat, gondolatodat vagy akármit. De hogy egy történet, egy blogregény kellős közepén dobálózz vele, ráadásul ennyire céltalanul, na az több a soknál. A leginkább azért zavar ez, mert egy cseppnyi fantáziával ezt a csillagos megjegyzést könnyedén helyettesíthetted volna valami olyasmivel is, amitől nem kapok agyvérzést. Nem először van olyan érzésem, hogy lusta vagy; és ebbe önmagában még nem kötnék bele, elvégre én is az vagyok, de a blogjaimon megjelenő tartalmak mindig immúnisak voltak a lustaságomra. Ha kiadsz valamit a kezeid közül, akkor az ne egy összehányt rakás rövidítés és zárójeles és csillagok közé írt kiszólás legyen már!
"Körülbelül úgy [a kb. és az úgy még mindig azonos szerepkörű, ezért fölösleges mind a kettőt leírni egymás után] fél óráig kerestem Jae-t, végül megtaláltam. Kint a futópályánál volt, vagyis az udvaron. Éppen sírva futkorászott össze-vissza. Én bunkó, pedig hangosan elkezdtem nevetni, amire igenis felfigyelt. Mikor újratalálkozott újra találkozott a tekintetünk, akkor már üvölteni is kezdett, és már bőgésben tört ki. Egy jó dolog volt, hogy megállt a futásban. De a bőgése még nagyobb volt. Én rögtön hozzárohantam, és pár centivel előtte álltam meg." - Ami pusztán helyesírási hiba volt ebben, azt pirossal javítottam, de ez a pár mondat egy az egyben idegőrlő. Nem is akarok egyesével kitérni arra, milyen agymenést okozó hibák vannak benne, inkább csak átírtam - legalábbis megpróbáltam - vállalhatóra: Körülbelül fél óráig kerestem Jae-t. Végül kint, az udvaron találtam rá, a futópályánál. Sírva járkált fel-alá. Hogy leplezzem a kétségbeesésemet és a bűntudatomat, elkezdem hangosan nevetni, és erre már felfigyelt. Mikor ismét találkozott a tekintetünk, zokogásban tört ki. Ennek egyetlen előnye az volt, hogy felhagyott a caplatással, de csak még fájdalmasabban sírt. Azonnal odarohantam hozzá, és pár centivel előtte megálltam. Amint látod, a saját verziómból kihagytam Jae rohangászását, üvöltését, és "még nagyobb" bőgését, plusz Tae érzéketlen röhögését. Megint nem sikerült elhitetned velem, hogy ezek ketten egymásnak születtek - ha Tae hangos röhögéssel reagál arra, hogy az állítólagos szerelme sír, akkor az én véleményem szerint meg kéne fontolnia a pszichiátriát.
"Ja, és az első tetkóm az arcomon volt, az a kis nyilacska vagy komolyan, olyan hülye vagyok, hogy mi a jó szent szaromat csináltattam már magamra. Kb. a felét tudom, de ami a pofámon van, a fő testrészemen azt persze, hogy nem tom. OLYAN BAROM VAGYOK HAHAHA!
BRR!" - Úgy érzem, erre nem szerződtem. Az csak a legapróbb problémám vele, hogy folyószövegben nem díjazom a csupa nagybetűs mondatokat és az ördögi nevetés meg a rezgő telefon hangjának utánozni próbálását. De inkább bele sem megyek, hogy mi a gond vele, mert ha te ezt komolyan gondoltad, akkor én meg inkább továbblépek.
"19:34 PM, 19:35 PM, 19:37 PM,  19:38 PM, 21:05 PM, 21:09 PM, 21:12 PM, 21:13 PM, 21:14 PM, 21:15 PM, 21:16 PM, 21:17 PM, 21:17 PM, 21:18 PM, 21:19 PM, 21:20 PM" és ehhez hasonlók. A folytonos messengeres üzenetváltásokról majd később; most arra akarok kilyukadni, hogy ezek a formulák helytelenek. Az AM-ezésnek és a PM-ezésnek ugyanis az lenne a lényege, hogy mindig csak 12-ig kelljen írni a számokat; ergo pl. a 11:00 AM a délelőtt, a 11:00 PM az este tizenegyet hivatott jelenteni. Ebből kifolyólag nincs se 19, se 21 PM, mert olyan nem létezik. Ami nálunk tizenkilenc óra, az ebben a formulában 07:00 PM, ami meg 21 óra, az 09:00 PM.
"Kicsit elkezdtem izzadni, mert rájöttem, hogy mi van. Most már leesett normálisan. Hogy én most Tae-vel fogok találkozni, abban a házban, ahol megcsalt engem." - Hát, nem hiszem, hogy Tae Jae házában tartotta volna a szőke nőjét, de te tudod. Erről kifejezetten lesír, hogy nagyon drámai akartál lenni, de az előzmények ismeretében nem épp ezt az eredményt érted el, nálam legalábbis biztosan nem.
"Nyeltem egy idegesen Idegesen nyeltem egyet, majd a jobb kezemet a kezére raktam, ami éppen a fején hevert, és megsimogattam. A szívem nem bírt lenyugodni, egyre hangosabban lehetett hallani, ahogy egy ütemre szólal meg Tae-ével [?]. Elpirultam, és próbáltam vele nem egy szemkontaktust kötni nem szemkontaktust kötni vele, mivel mikor ránéztem, akkor láttam, hogy ő se értette pontosan, hogy mit csinálok. Csodálkozott. Majd egyszer a másik kezével megfogta a kezemet, és szorosan megszorította, majd az arcához nyomta. Éreztem azt a melegséget, ami az arcán volt az arca melegét. Aztán egyre lejjebb csúsztatta, míg végül a mellkasán megállt, pontosan a szívén. Ott is éreztem, hogy neki is hevesen ver. A furcsaság az volt, hogy onnan is melegség jött." Az utolsó három mondatot azért pirosoztam ki egy az egyben, mert az egész reménytelenül kusza. Igazad van, Jae, tényleg furcsaság, hogy egy élő ember mellkasa meleg. Segítek, testmelegnek hívják, és normál esetben 36°C körül van.
"Rögtön odarohantam hozzá, és a karjaiban végeztem magam." - Nem értem, mi járt a fejedben, mikor ennek a mondatnak a végét írtad, de lehet, hogy jobb nekem, ha nem tudom.
Plusz 'de viszont'-ozol is, aminél kevés dolog tud jobban kétségbe ejteni. Valamilyen érthetetlen oknál fogva mindenki használja ezt a kifejezést, de nem tudom, honnan szedték, mert a világon semmi értelme! Mind a 'de', mind a 'viszont' ellentétes mellérendelő kötőszó, amiből egy is elég egyszerre; valaki árulja már el, miért kell egymás után leírni és mondani a kettőt!
     Szókincs. Átlagosnak mondanám, ha nem használnád állandóan a rendeltetésüknek nem megfelelően a szavakat. És még csak nem is külföldi szakszavakat használsz helytelenül, hanem olyanokat, amikről szerintem már az általános iskolai nyelvtanórákon elmondják, hogy nem összekeverendőek!
"Erre is megörültem, és természetesen elfogadtam az ajánlást ajánlatot." - Szerintem egyértelmű, hogy mi a különbség az 'ajánlás' és az 'ajánlat' között, de ezek szerint nem mindenkinek.
"Tovább sétáltam, és láttam, hogy ott van a pultos [kocsmába lépett be Jae, vagy mi?], magyarán, akinél be kell jelentkezni." - Tehát recepciós. Figyelj, ha nem ismersz egy szót, akkor ne találj rá ki egy másikat, oké? Inkább nézz utána, vagy egyáltalán ne használd!
"Éreztem, hogy most már jobban rezgek a szokottnál." - Ezt a mondatot olvasva hangosan felnevettem volna, ha nem sírásra állt volna épp a szám. Rezegnek a falevelek a szélben. Rezeg a telóm, ha üzenetem érkezik és amúgy le van némítva. Az emberek legfeljebb borzongani, remegni, reszketni vagy rázkódni szoktak. Rezegni nem.
"azt az értelmetlen értetlen fejet vágtam, mert komolyan nem értettem, hogy mire céloz" - Tapasztalatom szerint sokaknak nem egyértelmű, hogy az 'értelmetlen' és az 'értetlen' rohadtul nem ugyanazt jelenti, úgyhogy nyugi, ezzel nem vagy egyedül.
"Még a szemei is egy mosolyt csináltak." - Ó, tehát a szemei kimásztak a gödrükből és faragtak egy szobornak egy mosolyt? Mosolyra álltak. Mosolyogtak. Akármi; csak ne csináljanak mosolyt, mert egy magyar szókincstárral verem agyon magam!
     Helyesírás. A legszembeötlőbb hibád itt talán a helyesírással van; kisebb számban fordulnak elő más jellegű gikszerek is.
     Hitelesség. Az egész sztorit végigkövetik kisebb-nagyobb, különböző mértékben fejfájdító logikai bukfencek és életidegen történések; ezek közül most csak párat sorolok fel. (Ami nálam kábé egy tucatot jelent, de sebaj.)
Rögtön egy fájdalmas darabbal indítasz. Egy épkézláb indokot mondj, hogy miért viccelne a pultos azzal, hogy elromlott a kávéfőző? Igen, persze, azért, hogy megmutathasd Jae szitkozódó-tehetségét; de más mögöttes indokot, sőt, épeszű értelmet nem látok mögötte. Egy kereskedőről beszélünk, könyörgöm, akinek az az érdeke, hogy nemcsak kiszolgálja a vevőket, de kedves is legyen velük. Nem bassza át őket azzal, hogy elromlott a kávéfőző és ezért nem tudja kiszolgálni őket.
Miután Tae és Jae sprintelnek egyet, Tae valamiért ügyet csinál belőle és a saját sármjának tulajdonítja a tényt, hogy Jae-nek vörös az arca. De igazad van, fogalmam sincs, hogy mitől vörösödhetett el Jae. Tuti a zavartól, hogy Tae közelében van. Aha.
Egy bizonyos ponton leírod, hogy Tae elővesz egy cigicsikket és rá akarna gyújtani, de Jae kiveri a kezéből. Hát, egy cigarettacsikkel baromi nehéz lenne cigizni, és az sem világos, hogy Tae miért gyűjti a használt cigiszálakat, de inkább betudom ezt is fogalomzavarnak - hogy tudniillik használod a 'cigicsikk' szót, de fogalmad sincs, valójában mit jelent. Vagy még sosem láttál dohányost.
Hacchan előző nap feküdt le a férjével, és másnap már tudja, hogy terhes, mert az orvosok meg tudták állapítani? Nagyon remélem, hogy kiderül, hogy ez a történet csak egy karikatúra, egy paródia, egy groteszk poén, mert ha komolyan veszem ezt a szintű agymenést, akkor az én agyam vize fog felforrni.
Nem sokkal ezután erősen kihangsúlyozod, hogy Jae anyja felkelti hajnali ötkor a lányát csak azért, mert neki el kell mennie, és nem akarja, hogy Jae megijedjen, mikor felébred és nem találja sehol. Kérdezem: miért kell minden egyes szereplőt fogyatékosnak beállítani? Fizikai képtelenség, hogy ne jusson eszébe egy egyszerű üzenetet hagyni egy cetlin!
Tae és Jae egyik chatelésük alkalmával megbeszélik, hogy 6:54-kor itt és itt találkoznak. Neked szegezem a kérdést: láttál te már hús-vér embereket, akik egy ilyen időpontot beszélnek meg találkozásra a háromnegyed hét vagy a hét óra helyett? Mert én nem.
Ugyanennek a találkozásnak az volt az oka, hogy Tae beszélgetni akart Jae-vel, erre abból állt a "beszélgetésük", hogy betömtek egy hotdogot meg egy hamburgert, aztán istenhozzád. Félúton elfelejtetted, hogy mi volt a találka célja, vagy megint skizofrének a karaktereid?
Ezenkívül: csak szerintem lenne az a logikus, hogy Tae 14 éves öccse valamelyik szülőjével él a válásuk után, nem a bátyjukkal? Mert te kifejezetten felhívtad az olvasó figyelmét arra, hogy Tae öccse a szüleik válása után a bátyjukhoz kerül, és valamiért nem bírom ép ésszel felfogni, hogy miért nem automatikusan valamelyik szülőhöz került. Ha meg mindkét szülő alkalmatlannak bizonyult a gyerek nevelésére, és ezért ruházták a hatóságok a bátyra a gyámságát, akkor arra miért nem tértél ki?
Tae egyszer elhívja Jae-t, és Jae konkrétan bocsánatot kér, amiért épp nem ér rá. Igazad van, Jae, kérj elnézést, hogy van életed ezen az idiótán kívül is, és hogy nem malmozol egész nap otthon, arra várva, hogy programot szervezzen neked!
" - Jae, én tényleg nem akartam, csak akkor olyan hülye és fiatal voltam. Én lettem volna veled, csak te ugye félreértetted és nem akartad velem megbeszélni, mert rögtön kiküldtél a házból." - És itt jön a nagy kérdés: miért nem tudott hozzá az iskolában odamenni és valahogy a tudtára hozni? Vagy csak elmenni a lakására és addig könyörögni az ajtónál, míg be nem engedi, hogy megbeszéljék? Vagy miért nem írt neki Messengeren, vagy egy SMS-t? Vagy egy levelet miért nem dobott be a postaládájába esetleg? Ha annyira rohadtul szerelmes lenne Jae-be, mint ahogy azt le akarod nyomni a torkomon, akkor nem adná föl egyik napról másikra élete szerelmét egy félreértés miatt.
"Néha annyira megunta a drámát, hogy elaludt rajtam, és akkor mindig elaludtam én is, mivel annyira édes az alvó arca." - Ennek csak a gondolatmenetét nem értem. Már miért aludna el Jae azért, mert Tae alvó arca édes? Na mindegy; még örülnék is, ha ez lenne a legnagyobb logikátlanság.
     Történetvezetés. A fejezeteket minden esetben egy drámai, az olvasót berántó lezárással látod el, de ezek legtöbbször csak azért drámaiak, mert túldramatizálod őket. Mint amikor egy fejezet úgy végződött, hogy Jae rádöbben: találkozni fog Tae-vel abban a házban, ahol a srác megcsalta. Pedig csak abban a házban tudta meg, hogy Tae megcsalta. De az utóbbi nem hangzik olyan menőn, ugyebár.
Az eseményeket egyébként jó ritmusban vonultatnád fel, ha nem szakítanák meg folyamatosan azok az istenverte messengeres üzenetváltások, amiktől egy idő után már a hajamat téptem. De ha színvonalas, értelmes beszélgetések lennének, akkor azt mondanám, oké - viszont ezek a párbeszédek is csak erősítik bennem a meggyőződést, hogy Tae és Jae az óvodából szabadult, hiperaktív gyerekek.
Tanulság. Eredetileg a legutóbbi fejezetedből ki akartam gyűjteni és átjavítani a számomra fejfájdító hibákat, hogy ne mondhasd, hogy csak dobálózom a negatívumokkal és sehol semmi konkrétum. De több okból is úgy döntöttem, hogy ezt inkább mellőzöm; ezek közül az egyik az időhiányom, a másik az, hogy túl régóta vársz a kritikára ahhoz, hogy a kelleténél tovább húzzam vele az időt, a harmadik az, hogy már inaktív vagy egy ideje a blogodon, és talán el sem jut hozzád ez a kritika, akkor meg teljesen fölösleges még több óra munkát beleölnöm, a negyedik pedig az, hogy gyakorlatilag a fél fejezetet egy az egyben ki kellett másolnom ahhoz, hogy ezt az elképzelést megvalósíthassam. Úgyhogy inkább elvetettem az ötletet.
A tartalomkritikában számos dologba belekötöttem, de nem hanyagságból nem írtam oda sehova, hogy hogyan tudnál javítani azon az adott kompetenciádon, hanem azért, mert az ehhez a ponthoz tartozik.
Akármennyire háttérbe szorultak is az írásod pozitívumai - mert a negatívumokra fektettem nagyobb hangsúlyt, hogy ne egy dicséretáradat legyen a "kritika" -, azért nem kevés volt abból is. Egy az egyben nagyszerű például a történeted alapötlete, a fülszöveg alapváza (ha a kivitelezése nem is), valamint a prológus témaválasztása. Ez több, mint amit sok blogger elmondhat magáról, úgyhogy igenis légy büszke magadra!
Kétségtelenül és tagadhatatlanul több negatívumot sorakoztattam fel, mint pozitívumot, de ezek közül rengeteg olyasmi, amit kijavíthatsz, legrosszabb esetben is csiszolhatsz. A legtöbbjüket azzal küszöbölheted ki, ha nekiállsz regényeket olvasni. Nem viccelek. Sok kritikámban felsoroltam már - legalábbis csak próbáltam, mert ember legyen a talpán, aki az összeset fel tudja sorolni -, hogy mi mindent fejleszt és javít az olvasás; ezúttal ezt most mellőzöm, de ha érdekel, feltétlenül csekkold ezt a régebbi cikkemet. Az íráskészségedet, a leírásaidat, a párbeszédeidet, a karakterkidolgozásodat, a stílusodat, a fogalmazókészségedet, a szókincsedet, a helyesírásodat és a hitelességre való érzékenységedet legalábbis egészen biztosan fejleszti.
A helyesírásoddal kapcsolatban ajánlom figyelmedbe a Nyelvtanleckémet. Nem önreklám; azt remélem, hogy segítségedre lesz. A végén találsz ajánlást és linkeket különböző szótárakhoz, amiknek szintén hasznát veheted.
Hogy a karaktereid rétegeltek, következetesebbek, hitelesebbek, emberszerűbbek legyenek, kutakodj ezzel kapcsolatos írástippes cikkek után! Amúgy ebben a témában is találsz cikket ezen a blogon, de ez megint nem kényszer. További tanácsokat olvashatsz a hihető, egészséges kapcsolatok megírásáról is, ha érdekel.
Ha viszont a szépirodalom-olvasáson kívül mást már nem is szeretnél tenni az ügy érdekében, akkor is kutya kötelességed mindent legalább egyszer átolvasni, mielőtt közzétennéd. Így biztosan kigyomlálhatod a szóismétléseket és az esetleges elírásokat, jobb esetben a helyesírási hibákat és a logikai bukfenceket is.
Ennyi, meg egy bambi. Ha bármi mással kapcsolatban tudok segíteni, csak kérned kell. És főként írnod, írnod és írnod, mert a jó pap is holtig tanul, a jó író meg pláne! ;)

Ajánlom...
Feltétlenül nézz be a blogra, hogyha a főhősnőjéhez és az írónőjéhez hasonlóan te is odáig vagy a k-popért, Koreáért, vagy csak szimplán érdekel, hogy egy lány és egy fiú vissza tudnak-e találni egymáshoz nyolc különtöltött év után!


Újabb, hónapokkal ezelőtt rendelt kritika alján kérhetem sűrűn a bocsánatokat a várakoztatásért. Hiába próbálom ugyanis utolérni magam, valami akadályozó tényező mindig csak újabb és újabb hegynyi tennivalót zúdít a nyakamba. Bár ez senkit nem érdekel, de azért leírtam. XD
És, ha közben néha nem is úgy tűnt, szeretném, ha tudnád, hogy ez a kritika építő szándékkal épült, és ha néhol nyers is voltam a hibákat illetően, az csak a személyes bunkóságom következménye, és kérlek, ne haragudj rám érte!
Fel se tűnt amúgy, de ez 2018 első bejegyzése a blogon! :) Éljen! :D
Azt hiszem, mára ennyi lettem volna. Hoşça kal!