2017. augusztus 27., vasárnap

A Tél Szelei - Tyrion II.

Valahol a messzeségben egy haldokló ember az anyjáért sikoltozott. - Lóra! - ordította egy férfi ghisi nyelven, a Második Fiaktól északra lévő szomszéd táborban. - Lóra! Lóra! - Magas és éles hangja hosszú utat járt be a reggeli levegőben, jóval tovább a saját táborhelyénél. Tyrion épp eleget tudott ghisiül, hogy megértse a szavakat, de a félelem a hangjában bármilyen nyelven világos lett volna. Tudom, hogy érez.
   Tudta, itt volt az ideje megtalálni a saját lovát. Ideje volt felölteni valami halott fiú páncélját, felcsatolni egy kardot és egy tőrt, a fejére csúsztatni horpadt sisakját. Már pirkadt, és a kelő nap egy szilánkja látható volt a város falai és tornyai mögött, vakítóan fényesen. Nyugaton a csillagok egyesével halványultak el. Trombiták szóltak a Skahazadhan mentén, és harci kürtök feleltek Meereen falairól. Egy hajó épp süllyedt a folyó torkolatánál, lángokban állva. Halott emberek és sárkányok szálltak az égen, míg csatahajók ütköztek és csaptak össze a Rabszolga-öbölben. Tyrion nem láthatta őket innen, de hallotta a hangokat: hajótest csattanását hajótestnek, ahogy a gályák összecsapódtak, a vasszülöttek mély hangú harci kürtjeit és Qarth furcsa, magas sípjait, evezők hasadását, az üvöltéseket és a csatakiáltásokat, fejsze csapódását páncélon, kardot pajzson, mind a sebesültek sikolyaival vegyülve. Sok hajó még mindig messze kint volt az öbölben, így a hangjaik erőtlennek és távolinak tűntek, de attól még felismerte őket. A mészárlás zenéje.
   Háromszáz méterre onnan, ahol állt, meredezett a Gonosz Nővér; hosszú karja egy csokor hullával a levegőbe lendült - puff! -, és ott repültek, meztelenül és duzzadtan, mint sápadt, halott madarak, akik csonttalanul bukfenceznek a levegőben. Az ostromtáborok rózsa és arany tarka ködében vibráltak, de Meereen híres, lépcsős piramisai feketén ásítottak a ragyogás közepette. Látta, hogy valami mozog az egyik tetején. Egy sárkány, de melyik? Ebből a távolságból könnyedén lehetett volna egy sas is. Egy nagyon nagy sas.
   Miután napokat töltött a Második Fiak dohos sátraiban rejtőzködve, a kinti levegő frissnek és tisztának tűnt. Habár nem látta az öblöt onnan, ahol állt, a sószag elárulta, hogy közel van. Tyrion mélyen letüdőzte. Szép nap a csatára. Keletről dobolás hangja söpört át a kiszáradt pusztán. Egy oszlopnyi lovas vágtázott el a Satrafa mellett, a Szélfútták kék zászlait reptetve.
   Egy fiatalabb férfi talán üdítő látványnak tartotta volna mindezt. Egy ostobább férfi esetleg pompásnak és dicsőnek, egészen addig, amíg valami rusnya yunkai rabszolgakatona, akinek gyűrűk vannak a mellbimbóiban, egy fejszét nem vet a szemei közé. Tyrion Lannister okosabb volt ennél. Az istenek nem arra formáltak, hogy kardot forgassak, gondolta, akkor miért raknak újra és újra csaták kellős közepébe?
   Senki nem hallotta meg. Senki nem felelt. Senkit nem érdekelt.

2017. augusztus 13., vasárnap

A Tél Szelei - Barristan I.

Repültek a holtak az éjszaka homályában, esőként zúdulva a város utcáira. Az érettebb hullák a levegőben darabokra hullottak és szétrepedtek, mikor összetörtek a téglákon, férgeket és kukacokat és rosszabb dolgokat szórva szét. Mások piramisok és tornyok oldalainak pattantak, vérfoltokat és alvadt vért hagyva a nyomuk megjelöléséül.
   Bármilyen óriásiak voltak is, a yunkai hajítógépek nem rendelkeztek elég nagy hatótávolsággal ahhoz, hogy a város mélyébe dobják szörnyű terheiket. A halottak legtöbbje épp csak a falakon belül ért földet, vagy barbakánokról, mellvédekről és őrtornyokról pattant le. Lévén a hat nővér egy durva félholdban elrendezve Meereen körül, a város minden része érintett volt, kivéve a folyókörzetek északon. Egy hajítógép sem tudott átdobni a Skahazadhan szélességén. Csekély irgalom ez, gondolta Barristan Selmy, ahogy belovagolt a piactérre Meereen nagy nyugati kapuján át.
   Amikor Daenerys elfoglalta a várost, ugyanazon a kapun törtek át a Joso Pöcsének nevezett, hatalmas faltörő kossal, ami egy hajó árbocából készült. A Nagymesterek és a rabszolgakatonáik itt ütköztek meg a támadókkal, és a küzdelem órákon át tombolt a környező utcákon. Mire a város végre elesett, több száz halott és haldokló szóródott szét a téren. A piac most ismét vérontás helyszíne volt, bár ezek a halottak a fakó kancán lovagolva érkeztek.
   Nappal Meereen téglautcái félszáz színárnyalatban pompáztak, de az éjszaka fekete és fehér és szürke foltmunkájává változtatta őket. Fáklyafény pislákolt a friss esők hagyta pocsolyákban és festett tűzcsíkokat a férfiak sisakjaira és lábszárvédőire és mellvértjeire. Ser Barristan Selmy lassan lovagolt el mellettük. Az öreg lovag azt a páncélt viselte, amit a királynője adott neki - egy fehér, zománcozott acél-öltözetet, aranyberakással és -vésettel. A köpönyeg, ami leomlott a vállairól, olyan fehér volt, mint a téli hó, akárcsak a nyergére akasztott pajzs.
   Alatta a királynő saját hátasa volt, az ezüstkanca, amit Khal Drogo adott neki az esküvőjük napján. Tudta, ez merész, de ha Daenerys maga nem lehetett velük a veszély órájában, Ser Barristan azt remélte, hogy a küzdelemben az ezüstje látványa talán erőt ad a harcosainak, emlékeztetve őket, kiért és miért harcolnak. Ezenkívül az ezüst évekig volt a királynő sárkányainak társaságában, és hozzászokott a látványukhoz és a szagukhoz. Az ellenségeik lovairól ezt nem lehetett elmondani.
   Vele lovagolt három tanítványa is. Tumco Lho vitte a Targaryen-ház háromfejű sárkányos zászlaját, fekete alapon vörösen. Larraq, az Ostor hordozta a Királyi Testőrség fehér, elágazó lobogóját: hét ezüst kard, körülkerítve egy arany koronát. Vörös Báránynak Selmy egy ezüstpántos harci kürtöt adott, hogy parancsokat közvetítsen a csatatéren át. A többi tanítványa a Nagy Piramisban maradt. Nem minden apród született lovagnak.
   A farkas órája volt. Az éjszaka leghosszabb, legsötétebb órája. Sok férfinak, aki összegyűlt a piactéren, ez lesz élete utolsó éjszakája.

2017. augusztus 8., kedd

A Tél Szelei - Victarion I.

A Nemes Hölgy kádszerű hajó volt, olyan kövér és dagonyás, mint a zöld földek nemes hölgyei.
   A raktárai óriásiak voltak, és Victarion fegyveres férfiakkal pakolta tele őket. Ezzel a hajóval utazott a többi, csekélyebb jutalom, amit a Vasflotta hosszú útján szedett össze a Rabszolga-öböl felé, egy nehézkes csoport kogga, nagy kogga, karakk és kereskedőgálya, itt-ott halászhajókkal megszórva. Mind kövér, mind gyenge flotta volt ez, gyapjút és borokat és más kereskedelmi javakat tekintve ígéretes, de veszély ellen már kevésbé. Victarion kiadta a parancsot erről Egyfülű Wulfnak.
 - A rabszolgatartók reszketnek majd, mikor észreveszik a vitorláidat kiemelkedni a tengerből - mondta neki -, de ha teljesen meglátnak, nevetni fognak a félelmeiken. Kereskedők és halászok, csak ennyik vagytok. Ezt bárki láthatja. Engedd őket olyan közel, amennyire csak jönni akarnak, de tartsd rejtve az embereidet a fedélzet alatt, amíg készen nem álltok. Aztán közelíts és csáklyázd meg őket. Szabadítsd fel a rabszolgákat és hajítsd a tengerbe a rabszolgatartókat, de a hajókat vedd el. Minden hajóra szükségünk lesz, hogy hazavigyenek.
 - Haza - vigyorgott Wulf. - Az embereknek ez tetszeni fog, kapitány úr. Először a hajók - utána megtörjük ezeket a yunkaikat. Igen.
   A Vasdiadal hosszában a Nemes Hölgyhöz volt kötözve, a két hajót láncok és küzdőhorgok fogták szorosan össze, és egy létrát feszítettek ki közéjük. A nagy kogga sokkal hatalmasabb volt, mint a hadihajó, és magasabban ült a vízen. Végig a hajóperemek mentén vasszülöttek arcai kémleltek le, figyelve, ahogy Victarion vállon veregette Egyfülű Wulfot és felküldte a létrán. A tenger sima és mozdulatlan volt, az ég fényes a csillagoktól. Wulf parancsára a létrát felhúzták, a láncokat eldobták. A hadihajó és a kogga különváltak. A távolban Victarion híres flottájának többi része vitorlát bontott. Egy erőtlen éljenzés harsant a Vasdiadal legénysége között, és hasonló választ kapott a Nemes Hölgy embereitől.
   Victarion Wulfnak adta a legjobb harcosait. Irigyelte őket. Ők csaphatnak majd le elsőkként, ők láthatják először a félelmet az ellenfelek szemeiben. Ahogy a Vasdiadal orrában állt, figyelve Egyfülű kereskedőhajóit egyesével eltűnni nyugaton, az első elpusztított ellenségek arcai visszatértek Victarion Greyjoyhoz. Az első hajójára gondolt, az első asszonyára. Volt benne egyfajta nyugtalanság, éhség a hajnalra és a dolgokra, amiket az hoz majd. Halál vagy dicsőség, ma mindkettőből megiszom a részemet. A Tengerkő Trónus az övé lett volna, mikor Balon meghalt, de a fivére, Euron ellopta azt tőle, ahogy sok évvel azelőtt a feleségét is ellopta. Ellopta és beszennyezte, de rám hagyta a megölését.
   Mindez azonban már megtörtént és elmúlt. Victarion is megkapja a jussát végre. Nálam van a kürt, és nemsokára az asszony is nálam lesz. Egy bájosabb asszony, mint a feleség, akit megöletett velem.
 - Kapitány! - A hang Hosszúvíz Pyke-hoz tartozott. - Az evezősök a kívánságodat lesik.
   Hárman közülük, és erősek. - Küldd őket a kabinomba. A papot is akarom.
   Az evezősök mind nagyok voltak. Egyikük egy fiú, a másik egy állat, a harmadik egy fattyú fattya. A Fiú egy évnél kevesebb ideje evezett, az Állat húsz éve. Volt nevük, de Victarion azokat nem ismerte. Egy a Sirámról jött, egy a Karvalyról, egy a Pókcsókról. Nem várhatták tőle, hogy minden rabszolga nevét tudja, aki valaha meghúzott egy evezőt a Vasflottában.
 - Mutasd meg nekik a kürtöt - parancsolta, mikor bevezették a hármast a kabinjába.
   Moqorro előhozta azt, és a fekete bőrű asszony felemelt egy lámpást, hogy mindegyikük megnézhesse. A lámpa villódzó fényében a pokolkürt vonaglani és forogni látszott a pap kezeiben, mint egy szabadulásért küzdő kígyó. Moqorro óriási termetű férfi volt - nagy hasú, széles vállú, toronymagas -, de a kürt még az ő markában is hatalmasnak tűnt.
 - A fivérem Valyriában találta ezt a holmit - mondta Victarion a rabszolgáknak. - Gondoljatok bele, milyen nagy kellett, legyen a sárkány, hogy két ilyet elviseljen a feje tetején. Nagyobb, mint Vhagar vagy Meraxes, nagyobb, mint Balerion, a Fekete Iszonyat. - Elvette Moqorrótól a kürtöt és végigsimított tenyerével az ívein. - Az ó-wyki királyválasztáson Euron egyik némája megfújta ezt a kürtöt. Néhányan emlékeztek is rá. Nem olyan hang volt, amit bárki ember elfelejt, aki hallotta.
 - Azt mondják, meghalt - mondta a Fiú - az, aki megfújta a kürtöt.
 - Aha. A kürt utána füstölt. A némának hólyagos lett az ajka, és vérzett a mellkasára tetovált madár. Másnap meghalt. Amikor felvágták, a tüdői feketék voltak.
 - A kürt el van átkozva - mondta a Fattyú Fattya.
 - Egy sárkánykürt, Valyriából - mondta Victarion. - Igen, el van átkozva. Sosem mondtam, hogy nincs. - Gyengéden megérintette a kezével az egyik vörös arany gyűrűt, és az ősi írásjel mintha énekelt volna az ujjhegyei alatt. Egy fél szívdobbanás erejéig semmit sem akart annyira, mint megszólaltatni a kürtöt. Euron bolond volt, hogy nekem adta ezt, ez drága holmi, és erős. Ezzel megnyerem a Tengerkő Trónust és aztán a Vastrónt. Ezzel megnyerem a világot.
 - Claggorn háromszor megfújta a kürtöt és meghalt miatta. Olyan nagy volt, mint bármelyikőtök, és olyan erős, mint én. Olyan erős, hogy le tudta csavarni egy férfi fejét a vállairól a puszta kezeivel, és a kürt mégis megölte őt.
 - Akkor minket is meg fog ölni - mondta a Fiú.
   Victarion nem gyakran bocsátotta meg egy rabszolgának, hogyha soron kívül megszólalt, de a Fiú fiatal volt, húsznál nem több, és mindemellett nemsokára meghal. Nem tette szóvá. - A néma háromszor szólaltatta meg a kürtöt. Ti hárman csak egyszer fogjátok. Lehet, hogy meghaltok, lehet, hogy nem. Minden ember meghal. A Vasflotta csatába hajózik. Ezen a hajón is sokan halottak lesznek, mire a nap lemegy - leszúrva vagy levágva, kibelezve, megfulladva, élve megégetve -, csak az Istenek tudják, melyikünk lesz még itt, mire eljön a holnap. Ha megszólaltatjátok a kürtöt és túlélitek, én szabad emberré teszlek, egyikőtöket vagy kettőtöket vagy mind a hármótokat. Feleségeket adok nektek, egy kis földet, egy hajót, saját rabszolgákat. Az emberek ismerni fogják a neveteket.
 - Még te is, kapitány úr? - kérdezte a Fattyú Fattya.
 - Aha.
 - Akkor én megteszem.
 - És én is - mondta a Fiú.
   Az Állat karba fonta a kezét és bólintott.
   Ha ezek hárman több bátorságot éreznek, ha azt hiszik, van választásuk, akkor hadd kapaszkodjanak ebbe. Victariont nem nagyon érdekelte, mit hittek, hiszen csak rabszolgák voltak.
 - Velem fogtok hajózni a Vasdiadalon - mondta nekik -, de nem fogtok csatlakozni a harchoz. Fiú, te vagy a legfiatalabb - te szólaltatod meg először a kürtöt. Amikor eljön az idő, sokáig és hangosan fújod majd. Azt mondják, erős vagy. Fújd a kürtöt, míg már állni sem bírsz, míg az utolsó csepp lélegzet is kipréselődik belőled, míg a tüdőid már égnek. Hadd halljanak a felszabadítottak Meereenben, a rabszolgatartók Yunkaiban, a szellemek Astaporban. Hadd szarják össze magukat a majmok a hangtól, amikor az áthömpölyög a Cédrusok Szigetén. Utána add tovább a kürtöt a következőnek. Hallotok engem? Tudjátok, mit kell tennetek?
   A Fiú és a Fattyú Fattya megrántották egy elülső hajtincsüket; az Állat talán ugyanígy tett volna, de ő kopasz volt. - Megérinthetitek a kürtöt. Aztán menjetek.
   Egyesével otthagyták őt. A három rabszolga és aztán Moqorro. Victarion nem hagyta neki, hogy elvigye a pokolkürtöt.
 - Magamnál fogom tartani, amíg nincs rá szükség.
 - Ahogy parancsolod. Szeretnéd, ha lecsapolnám a véredet?
   Victarion a csuklójánál fogva megragadta a fekete bőrű nőt, és magához húzta. - Majd ő megcsinálja. Menj, imádkozz a vörös istenedhez. Gyújtsd meg a tüzedet, és mondd el nekem, mit látsz.
   Moqorro sötét szemei mintha ragyogtak volna. - Sárkányokat látok.

2017. augusztus 1., kedd

A Tél Szelei - Tyrion I. (összefoglalás)

[Ennek a fejezetnek nincs átirata, csak összefoglalásai.]

A fejezet nyitásában Tyrion és Barna Ben Plumm cyvasse-t játszanak és hallgatják, hogy a yunkai hajítógépek hullákat dobnak át a falakon.
   Élénken beszélgetnek, Tyrion kitárgyalja, hogyan lehet a hangja alapján megállapítani, hogy melyik hajítógép dob éppen. Tyrion láthatóan sokkal jobb hangulatban van, és újra a régi, elviselhetetlenül szellemes önmaga.
   Ennek a fejezetnek az a lényege, hogy Tyrion (miközben lassan megveri cyvasse-ban) agyafúrtan feszegeti a témát, miszerint Barna Ben Plumm térjen vissza Dany szolgálatába és szabadítsa fel Daariót és a többi túszt. Tyrion azt mondja, semmi sem bizonyítaná jobban a hűségét Dany-hez, mint az ellenségei vére. Barna Ben látszólag nagyon aggódik a pénz miatt, amit a yunkai nagyurak elpazarolnak, és nem veti el azonnal az ötletet.
   Egyre csak félbeszakítja őket egy a Második Fiak közül, aki elmondja nekik, hogy egy flotta van az öbölben, és hogy jó lenne, ha kimennének megnézni, de Barna Ben elbocsátja a fiút azzal, hogy valószínűleg a volantisi flotta az.
   Végül maga Jorah Mormont zavarja meg a játszmát azzal, hogy egyáltalán nem a volantisi flotta az, hanem fekete, krakenes vitorlájú hajók. Azt mondja, repülő sárkányt ábrázoló zászlóik is vannak.