2018. március 31., szombat

Húsvéti booktag

Engem, sajnos vagy nem sajnos, megelőz a hírem, úgyhogy szerintem még az is tudja rólam, akit nagyon nem érdekel, hogy ateizmusomhoz az is társul, hogy nem vagyok túl ünnepi típus. Ennek ellenére nem tudom letörölni a vigyort az arcomról, annyira örülök ennek a fantasztikus booktagnek, amit nem mástól, mint Morótól kaptam! :D Elkényeztetsz ezzel a sok széppel és jóval, te csajszi! :D
NYUSZIK - Egy könyv, amiből lehetne több is, azaz örülnél a folytatásnak
Khm, khm, A tűz és jég dala-könyvsorozat következő, hatodik könyvére, a Winds of Winterre azóta várok, hogy elolvastam az ötödiket, pedig az már jó pár éve volt! Martin, szedd össze magad, a francba már, megpusztulok az elvonási tünetektől, hiába fordítgatom a nemlétező szabadidőmben az eddig megjelent "ízelítőfejezeteket"!

HÚSVÉTI TOJÁS - Egy könyv, ami meglepett
Szokás szerint nem vagyok képes a konkrét kérdésre válaszolni, inkább elvonatkoztatok tőle, hogy elbüszkélkedhessek az új kincsemmel, ami nem más, mint Stephen King Carrie-je. Tegnap kaptam a barátnőimtől a születésnapomra, és még kinyitni sem volt időm, pedig a nemlétező szívem szerint azonnal rávetném magam, de szólít a törikönyv és Hamlet. Szóval a lényeg az, hogy tátva maradt a szám, mikor megláttam, mert annak ellenére, hogy látatlanban is nagyra tartom Stephen Kinget, annak ellenére ez az első könyv, ami megvan nekem tőle. Hamar el kéne olvasnom...

TOJÁSVADÁSZAT - Egy könyv, amit nehéz volt megkaparintanod
Hát, így konkrétan egy ilyen eset se jut eszembe, de talán az Elantrist vagy az eredeti nyelvű, díszdobozos A Song of Ice and Fire-t tudnám felhozni, ami ilyesmi lehet.
Előbbit először csak gépen, letöltve olvastam el, aztán elhatároztam, hogy nekem ez kell, és kész. Aztán, mikor végre megrendeltem, a könyvesboltból azt írták vissza, hogy már csak egy utolsó példány van a birtokukban, aminek a külseje "kifogásolható", mert a borítója kopott, karcos, és egy kb. fél cm-n beszakadt, de kedvezményesen kaphatom meg. Mondom ohó, egy félig elégett példányt is megvennék teljes áron is akár, csak foghassam már a kezembe ezt a mesterművet! Meg is vettem, és akárhogy kémleltem a borítóját, tökéletes állapotúnak láttam. Nem tudom, hogy én néztem-e el, vagy ők, mindenesetre én semmi szépséghibát nem találtam a könyvön. :D
Nem is tudom, hogy időrendben az Elantris előtt vagy után került-e sor - de az a tippem, hogy még előtte - George R. R. Martin mesterművének díszdobozos, eredeti nyelvű kiadásának beszerzésére. Arra sem emlékszem, honnan rendeltük, de az volt a gebasz vele, hogy amikor a postás (vagy futár, mit tudom én) meghozta, pont nem voltunk otthon, ezért kicsit bosszúsan, de nem kevésbé lelkesen elszökdécseltem a postára, és azt a nem tudom, hány kilós, méretre viszont a csípőmtől az államig érő csomagolású küldeményt hazáig cipeltem. De nem különösebben érdekelt amúgy a járókelők véleménye, ugyanis épp egy büszke anyukának éreztem magam az új szerzeményeimmel. :D

BÁRÁNYKÁK - Egy gyerekkönyv, amit a mai napig élvezel
Fésűs Évától az Az ezüsthegedű. Az utóbbi években nem volt alkalmam olvasgatni, de emlékszem, hogy még tizenéves koromban is faltam minden sorát, szóval még most is így lehet.

TAVASZI VIRÁGOK - Egy borító, ami a tavaszra emlékeztet
Ha már az előző kérdésről lecsúszott, akkor itt feltétlenül meg kell említenem, a Kisvakond nélkül ugyanis nem ugyanaz lett volna a gyerekkorom! :D

FELTÁMADÁS A HALÁLBÓL - Egy könyv egy elhunyt írótól
Valamiért erről a Bánk bán jutott eszembe. Nézzetek hülyének, de rám óriási hatással volt ez a mű, és az elolvasása után napokig minden "üresjáratban" töltött percemben azon lamentáltam, hogy mi lett volna, ha csak egy kicsit máshogy történik valami, és esetleg nem torkollik katasztrófába az egész. Egyszóval megszakadt a szívem Bánkért, na. És passzol ide, elvégre Katona József már jó ideje nincs az élők sorában.

KOSÁRKÁK - Egy könyv, ami a kívánságlistádon szerepel
Most majdnem rávágtam ugyanazt, amit az első ponthoz írtam, de az már tényleg szánalmas lenne rám nézve, szóval legyen inkább a Sátáni Biblia. Eredeti nyelven is örülnék neki, mint majom a farkának, de most konkrétan a magyar fordításra gondoltam, amivel - asszem..? - 2016. karácsonyára készültem el, az egyik legjobb barátnőm kérésére. Akkor megkértem, hogy mikor kinyomtatja, nekem is nyomtasson egyet, mert csóróéknál nincs nyomtató (amúgy így belegondolva még szerencse, mert akkor napi huszonnégyben nyomtatnám a különböző képeket, letöltött könyveket meg a kottákat), de még magának sem nyomtatta ki, nemhogy nekem, sőt, el sem olvasta. Mindenesetre kábé fél évnyi lassú, de kitartó munkám van benne, és jó lenne a kezemben tartani. De amúgy lehet, hogy ez egy "égi jel" (bár hinnék az ilyesmiben, te jó ég), hogy még át kell dolgoznom, mert elsírnám magam, ha nyomtatásban látnám a két évvel ezelőtti fordításomat...

JELLYBEAN - Egy könyv, ami édes
Már én kezdem unni, hogy mennyire egysíkúak a válaszaim, de ezúttal is egy George R. R. Martint tudok csak felelni, méghozzá az A jégsárkányt. Ez már azért is fura, mert még nem volt időm elolvasni (de már be van tárazva a könyvespolcomon!), az illusztrációkat viszont már átnéztem benne, és apám, aki ezt így meg tudja rajzolni, az valami díjat érdemelne! Hát most nézzetek rá!
Ennyi lettem volna mára. Még egyszer köszönöm a csodálatos taget Morónak, imádtam! :D Viszont már kifogytam az ötletből, hogy kinek küldjem tovább... Valaki nem igényli ezt az imádnivaló taget? Ingyért adom! :3
Na, tényleg elhordom magam valahova. Ha legközelebb nem egy kritikával tolom ide a szégyellnivaló pofám, akkor dobáljatok meg valamivel! Ciao! :D

2018. március 25., vasárnap

Tündérmesébe illő booktag

Fülig érő szájjal hoztam létre ezt a bejegyzést, ami már percek óta letörölhetetlenül ott virít az arcomon, és még ott is fog szerintem egy ideig. :D Nagy örömöm oka pedig nem más, mint Henna, aki ezúttal sem feledkezett meg rólam, és megörvendeztetett egy újabb kinccsel, ami nem más, mint a blogom első booktage! Sőt, jobban belegondolva még soha egyetlen booktaget, vagy bármilyen más taget sem "töltöttem ki", szóval ez egy mérföldkő, kérem szépen!
Több okból is imádom a kihívásokat, a díjakat és a tageket, és közéjük tartozik az is, hogy legalább adok egyfajta életjelet magamról az ilyen bejegyzésekkel egy-egy kritika és fordítás között, és még jól is szórakozom. Ez a booktag viszont egyszerűen fantasztikus! Legszívesebben még aznap kitöltöttem volna, hogy megkaptam, de szokás szerint egy halom dolog közbejött, ezért csak mostanra sikerült elkészülnöm vele.
Ééés, ahogy az lenni szokott, elszaladt velem a ló, vérszemet kaptam, és sokszor képtelen voltam egyetlen választ adni, ezért ilyen átkozott hosszú szegény...
Apropó, annyira megihletett ez a koncepció, hogy rögtön törni is kezdtem a fejem, hogyan egészíthetném, bővíthetném ki még pár mesével. Szóval kiegészítettem néhány saját kérdéssel a taget; remélem, nem gond. Jó olvasást! :D
PINOKKIÓ - A FIÚ, AKINEK MEGNŐTT AZ ORRA, AMIKOR HAZUDOTT
Hazudtál már egy könyvről, mert szégyellted, hogy tetszett?
Velem az a gond, hogy 1. naivan igyekszem mindig és minden helyzetben őszinte lenni, mert Havas Jonhoz hasonlóan azt vallom, hogy ha mindenki hazudozik, akkor a szavak előbb-utóbb elvesztik a jelentőségüket 2. ha akarnék, se tudnék hazudni, mert béna vagyok hozzá. Szóval a válaszom nem; azt hiszem, még sosem fordult elő velem, hogy tetszett egy könyv, és azt mondtam, hogy nem tetszik.

A SZÉPSÉG ÉS A SZÖRNYETEG - A LÁNY, AKI NEM A KÜLSŐ MIATT LETT SZERELMES
Melyik könyvet szereted annak ellenére, hogy csúnya a borítója?
Annak a kötetnek a borítóján, amiben én az Az ember tragédiáját olvastam, a jóformán pucér Ádám és Éva, illetve egy ocsmányságként ábrázolt Lucifer látható, ez a könyv mégis az egyik szerelmem, amiről nem kis mértékben tehet maga Lucifer karaktere is. Továbbá még mindig meggyőződésem, hogy Lucifer gyönyörű. Ő volt Isten kedvence, az arkangyalok egyike, a Fényhozó, emberek! És szerintetek kísértésbe tudna vinni bárkit is, ha úgy nézne ki, mint egy pondró? Szerintem nem. Az emberek inkább a szép dolgokat szokták hajkurászni, nem a rusnyaságokat.

HÓFEHÉRKE - AKIT A SZÉPSÉGE MIATT VADÁSZTAK
Vásároltál már könyvet csak a szép borítója miatt?
Anyagilag finoman fogalmazva sem vagyok eleresztve, ezért sosem csinálhattam azt, hogy csak úgy random vásárolgatok könyveket - ha eljutottam a könyvesboltba vagy rendeltem valamit, akkor szigorúan olyan könyvet vettem, amit gondosan kiválasztottam, és nem olyat, amit megláttam és megtetszett. Már csak azért sem, mert ilyen alapon egész könyvesboltokat vásárolnék fel.
De ha a "borítót" képletesen értem, akkor már lehet, hogy válaszolhatok igennel is. Ugyanis vannak olyan könyvek, amiknek legfeljebb a borítója szép, belül üresek, és én mégis megvettem közülük párat, pont a hype miatt, ami körülvette őket és körülveszi ma is. Így került birtokomba az Alkonyat Saga első két könyve, a Szent Johanna gimi első öt könyve és az Ötven Árnyalat-trilógia pdf formátumban. Egyikre sem vagyok túl büszke, elhihetitek.
Tizenegypáréves, éretlen gyermetegségemben beleszerettem az Alkonyat-filmekbe; innen az elhatározásom, hogy én márpedig megveszem a könyveket. A SzJg-ről mindenki csak azt tudta hajtani, hogy milyen nagyszerű, úgyhogy kapásból beruháztam az első öt könyvére. Szerintem soha semmit nem éreztem még ekkora pénzkidobásnak... Szirmai Gergőnek hála felnyílt a szemem az Alkonyat förtelmességére, és a Szent Johanna gimi olvasása közben minden sorral egyre inkább tudatosult bennem, hogy csak az időmet pocsékolom. Aztán jött az Ötven Árnyalat, amiről még a csapból is a dicséretáradat folyt, és annyira fel volt hype-olva, hogy ilyen meg olyan tabukat dönget, hogy "a tiltott gyümölcs a legédesebb"-alapon kapásból le is töltöttem. Az elsőt is nehezen nyűglődtem végig, de úgy voltam vele, hogy baszki, olvassam már végig a trilógiát, hadd tudjam legalább, hogy mit utálok! De a második könyv első pár fejezete után feladtam. Szóval igen, a SzJg és az 50 Árnyalat egyikei a ritka eseteknek, amikor nem voltam képes tisztességesen befejezni egy könyv vagy könyvsorozat olvasását. Egyszerűen azért, mert az a saját magam megerőszakolásának hatványozása lett volna.
És hogy mi közük ezeknek a mindössze a szép borítójukért vett könyvekhez? Az, hogy ezeket a sztorikat mindenki agyonajnározza, mintha a világ legnívósabb alkotásai lennének, de az a kevés sekélyes tartalmuk, ami van, az is fejfájdító. Az, hogy a marketingjük erősebb, mint maguk a regények. És az, hogy ha nem használod a fejed, akkor még el is hiszed róluk, hogy mesterművek, egészen addig, amíg beléjük nem olvasol.

CSIPKERÓZSIKA - AKIT ELÁTKOZTAK, DE AZ IGAZ SZERELEM CSÓKJA FELÉBRESZTETTE ÖRÖK ÁLMÁBÓL
Ki a kedvenc könyves párosod?
Rengeteg páros jutott eszembe a kérdést olvasva, ugyanis a "kedvenc"-kérdések előtt világéletemben tanácstalanul álltam, de ha csak egyet választhatnék, akkor azt hiszem, a A lowoodi árvából ismert Jane Eyre és Edward Rochester párosát mondanám. A memóriám rövidtávon is borzalmas, nemhogy ilyen sokéves múltba való visszatekintéskor, de biztos vagyok benne, hogy ha nem is az első, de az egyik első regényélményem volt ez, aminek egy szerelmespár állt a középpontjában. Ez tehát az egyik oka, hogy nagy hatással voltak rám Charlotte Brontë legendás karakterei.
Közrejátszik ebben viszont az is, hogy ezzel a két karakterrel már külön-külön is túlságosan jól tudtam azonosulni, amióta az eszemet tudom. A csúnyácska Jane-nel, aki mindig esélytelennek érzi magát a szerelemben, és a cinikus Edwarddal, aki egy egész életnyi szenvedés után talál rá az igaz szerelemre. De az, hogy ők ketten milyen csodás párost alkotnak, egyenesen bámulatos. Te jó ég, hogy én gyerekként mennyit álmodoztam arról, hogy majd részem lesz valami hasonlóban egyszer!

POCAHONTAS - AKI AZZAL A FÉRFIVAL JÖTT ÖSSZE, AKIRE SOSEM SZÁMÍTOTT VOLNA
Ki az a könyvszereplő, aki nem amellett találta meg a boldogságot, akivel te elképzelted?
Úgy látszik, képtelen vagyok normálisan válaszolni kérdésekre, ezért most sem a konkrét kérdésre válaszolok, hanem ferdítek rajta. A választottam így tehát az Abigél Vitay Georginája, ő ugyanis senkivel nem jött össze, pedig én a regény jó részében azt hittem, hogy Kuncz Feri egy önzetlen hősszerelmes, és hogy majd boldogan élnek, amíg meg nem halnak! Méghozzá azért, mert egy rettenet naiv idealista vagyok, és nem vagyok képes reálisan látni a dolgokat...

AZ OROSZLÁNKIRÁLY - AHOL A GONOSZ MINDIG ELNYERI MÉLTÓ BÜNTETÉSÉT
Melyik az a könyvszereplő, aki bár antihős, te kedveled?
Nem is igazán kedveltem, inkább csak együttéreztem vele. Ez pedig nem más, mint Jókai Krisztyán Tódora. Igen, tudom, szemétláda volt, de most komolyan, tehetett ő arról, hogy az apja csapnivaló apja volt? Pedig azért elég rendesen közrejátszott az élete alakulásában a tény, hogy nem igazán volt része szeretetben.

A HÁROM KISMALAC - AKIK CSAK HÁRMAN LÉTEZHETNEK
Melyik a kedvenc könyvtrilógiád?
Habár "kedvenc"-kérdés, erre kivételesen gond nélkül rávághatom a válaszokat: A Gyűrűk Ura és Ködszerzet. (Igen, utóbbi magyar fordításban hat kötetben jelent meg, de eredeti nyelven trilógia.) A Gyűrűk Ura egészen pici korom óta hozzám tartozik; már akkor is a szerelmem volt, amikor még csak a bátyám nézte éjjel-nappal újra, én pedig nagyjából semmit nem értettem belőle, olyan tökmag voltam. De a film és a könyv is a legelső fantasy-élményem, ezért meghatározó számomra ez a regény.
A Ködszerzet pedig teljesen váratlanul csöppent elém, amikor a nagybátyám karácsonyra ezt vette meg nekem, mert egy munkatársa azt mondta, a korombelieknek ez való. Hát, arról nem tudok nyilatkozni, hogy milyen korosztálynak "való" a Ködszerzet, egyrészt azért, mert nem korosztály, hanem érettség alapján tudnám csak csoportosítani az embereket, másrészt azért, mert az akkor ötvenéves anyám gyomrát is megfeküdte ez az olvasmány (mert természetesen vele is elolvastattam, mert egy diktátor vagyok, akit nem érdekel, ha nem az ő műfaja; amit én imádok, azt neki is el kell olvasnia), én mindenesetre odáig meg vissza voltam és vagyok érte.
Tolkien, ha nem is a zsáner legnagyobb alkotója - mert valljuk be, a fekete-fehér világábrázolását és a kizárólag jó illetve kizárólag gonosz karakterekeit a fantasy nem egy alkotása túlszárnyalta már -, de a megteremtője mindenképp. Brandon Sanderson pedig Brandon Sanderson. De komolyan, az az ember egy zseni, egy lángelme, egy géniusz!

AZ EZEREGY ÉJSZAKA MESÉI - AMI AZÉRT ELÉG NAGY SZÁM
Melyik a kedvenc könyvsorozatod?
Ezúttal is egyértelmű a válaszom: A tűz és jég dala, Outlander, Párválasztó, Laura és Harry Potter.
Az első nem is szorul magyarázatra szerintem. George R. R. Martin egy olyan univerzumot teremtett, amit szavakkal nem tudok leírni.
Igen, Diana Gabaldon Outlander-sorozata a maga sablonos alapfelállásával - a nő véletlenül visszakerül a 18. századi Skóciába, ahol kapásból közelebbi viszonyba kerül egy vöröshajú, kék szemű, skót félistennel - első ránézésre nem sok jóval kecsegtet, tekintve, hogy a csapból is ez folyik, de szerencsére nem szoktam az első benyomás alapján ítélkezni, és milyen jól is teszem! Ez a könyvsorozat - a belőle készült sorozattal egyetemben - egy olyan mestermű, amit szerintem bűn kihagyni.
Kiera Cass Párválasztó-sorozata folyamatosan kap hideget és meleget is, de én nem a szakszerű véleményezésemről vagyok híres, úgyhogy beérem annyival, hogy imádom.
Peter Freund Laura-sorozatát nem kicsit elhamarkodott kijelentés a kedvenceim közé sorolni, tekintve, hogy csupán az ötödik és a hatodik könyvét olvastam, és azt is még általános iskolában, és csak egyszer. De az tisztán él az emlékeimben, hogy az előzmények ismerete nélkül is lenyűgözött a történet. Mondjuk lehet, hogy ebben az is közrejátszott, hogy egy számomra túlzottan kedves személy adta kölcsön őket, de annyira azért csak nem vakíthatott el a szerelem, hogy egy borzalmas könyvet nagyszerűnek higgyek csak azért, mert a "kiszemeltem" adta kölcsön... Ugye?
És természetesen nem maradhat ki a Harry Potter sem, ami, ha jól emlékszem, az első könyvsorozat, amit valaha olvastam. Nem nagyon kell bemutatnom, és magyaráznom sem, hogy mi fogott meg benne. Igaz, azzal nem vagyok teljesen kibékülve, hogy az írónőt lebeszélték az eredeti elképzeléséről, és emiatt egy hatalmas bakin alapszik a történet befejezése, de nem lehet minden tökéletes, nem igaz?

A KIS HABLEÁNY - AKI AZ ÉLETÉT IS FELADTA A SZERELEMÉRT
Szoktál kipróbálni új műfajokat, vagy azoknál maradsz, amiket ismersz és szeretsz? Ha kipróbáltál egy újat, melyik volt az első ilyen könyv?
Tudom, elsőre abszurd állításnak tűnhet, de én semmit nem szoktam a műfaja alapján kategorizálni. Ahogy nem mondom azt, hogy "én csak metált hallgatok!" - ugyanis a műfajától függetlenül imádok mindent, ami zene -, úgy azt sem mondom, hogy "én csak fantasy-t olvasok!"; megint azért, mert nem a műfaja alapján választok: mindenevő vagyok, ha úgy tetszik. Nekem aztán mindegy a műfaja, csak jó legyen. Magyarán alapállásban is minden műfaj felé nyitott vagyok; nem tudnék olyan műfajt mondani, amiből legalább egy imádottam ne lenne.
De óriási hatással volt rám a talán legelső sci-fi olvasmányélményem, amit drága szerkesztőtársam, Anna ajánlására kölcsönöztem ki annak idején. Ez pedig nem más, mint a Csodaidők. Azóta is elkap a rajongás, ha csak eszembe jut, és még mindig nem értem, hogy lehet ilyen mesterművet írni.

HAMUPIPŐKE - AKI ELVESZTETTE A CIPŐJÉT ÉJFÉL UTÁN
Melyik volt az utolsó könyv, ami miatt fennmaradtál egész éjszaka?
Rólam tudni kell, hogy amióta az eszemet tudom, rosszul alszom. Hiába vagyok hullafáradt, órákig nem tudok elaludni, és ha sikerül, abban sincs köszönet, mert a különböző rémálmok megőrjítenek. Azonkívül akárhány órát "alszom", az sem pihentet: ugyanolyan, ha nem még fáradtabb vagyok, mint előtte. Ez az egyik oka, hogy nem maradok fenn egész éjjel, semmi miatt - fizikailag nem bírnám ki. A másik pedig az, hogy anyukám legkésőbb tízkor úgy ágyba parancsol, hogy az csak úgy sistereg, szóval ha eszembe is jutna fennmaradni, ő rögtön kiverné a fejemből. :D

ARANYHAJ - AKIT BEZÁRTAK EGY TORONYBA
Mi volt a legrosszabb könyv, amit az elmúlt hónapban olvastál?
Már most ég a pofám ettől a vallomástól, de ebben a hónapban egy könyv nem sok, annyit sem olvastam. Illetve de, 3-án fejeztem be a Beszterce ostromát, de azt egyrészt imádtam,  másrészt nem lehet legrosszabbat választani, ha csak egy lehetőség van összesen, nem? Egyszerűen nincs időm, férfiasan megvallom. Kereken negyven órám van egy héten, ha a zongoraórámat nem számoljuk (márpedig az plusz két-három óra, tekintve, hogy a zongoratanárom szeret ráhúzni az egyébként hatvanperces tanórámra). Nyilván senkinek sem kell magyaráznom, hogy minden tanárom azt képzeli, hogy csak az ő órája van a világon, és hogy más dolgom sincs, mint hogy az ő tárgyát tanuljam - ezért a napi két-három számonkérés, amire folyamatosan készülnöm kell, ha nem akarom lerontani a jegyeimet, amikből az az év végi bizonyítványom lesz, ami már az erősen kétséges továbbtanulásomba is beleszámít majd. És akkor még nem is említettem a különböző házikat, beadandókat, kiselőadásokat, amikre fel kell készülni, plusz ott van ugye az a bizonyos óráról órára tanulás, amit én hírből sem ismerek, pedig az kéne ahhoz, hogy ne gebedjek meg az egy-egy témazáró előtti hétvégéken.
Szóval ja, már jó ideje egyáltalán nincs időm kedvtelésből olvasni, és még soha nem volt időm annyit olvasni, amennyit szerettem volna.

ALADDIN - EGY SZEGÉNY FIÚ, AKI EGY DZSINNT TALÁLT
Melyik volt az utolsó "könyvkincs", amit találtál?
Most mindenki idiótának fog nézni, de hozzám eddig minden középiskolai kötelező olvasmány nagyon közel állt valamilyen szempontból. Ez alól nem kivétel a legutóbbi, a Beszterce ostroma sem, ami konkrétan annyira elnyerte a tetszésemet, hogy az utolsó oldal elolvasása után az a gondolat fogalmazódott meg bennem, hogy a francba, miért nincs ez a mestermű lefordítva valamilyen világnyelvre, hogy mindenki olvashassa?

ALÍZ CSODAORSZÁGBAN - A LÁNY, AKI EGY NYÚLÜREGBE ESETT
Melyik könyv olvasása után érezted úgy, hogy egy teljesen új világba csöppentél?
Próbálok a változatosságra törekedni, ezért nem az eddigiek közül valamelyiket válaszolom itt - pedig van pár jelölt -, hanem az Elantrist, ami ugyan szintén Brandon Sanderson műve, de egyébként semmi köze a Ködszerzethez, azt leszámítva, hogy pont ugyanannyira zseniális.

A BÉKAKIRÁLY - AZ ELVARÁZSOLT HERCEG, AKI ISMÉT EMBERRÉ VÁLTOZOTT VISSZA
Melyik volt az a könyv, amiről azt gondoltad, hogy utálni fogod, de végül megszeretted?
After. Ez egyértelmű. Nem is tudom, hány éve volt, amikor egyszerűen minden Directioner-tesóm erről a fanfictionről beszélt, ezért már én is nekikezdtem, nem kicsit tartva attól, hogy mekkora agyhúgykövet fogok tőle kapni... és imádtam! Egy elcsépelt rakás retket vártam, és egyszerűen beleszerettem az egészbe!

SZÖRNY RT. - A SZÖRNYEK, AKIK RÁJÖTTEK, HOGY TÉVESEN ÍTÉLTEK MEG VALAMIT
Volt már olyan, hogy teljesen más befejezést jósoltál volna egy regénynek, mint ami valójában lett?
Nem kifejezetten "más" befejezést jósoltam, inkább csak másképpen megírva. A Holdhercegnő alapjáraton heppi enddel zárul, és ezzel nem is lenne semmi baj, de az írónő ezt a bizonyos heppi endet nagyjából egy oldalban lezavarja. Igen, megtudjuk, hogy Robinnak és Mariának végül tíz gyermeke született, és életük végéig boldogan éltek, de én annyira vártam volna mondjuk egy konkrét leírást arról, hogy milyen egy napjuk azzal a tíz gyerekkel, és hogy hogyan viselkednek egymással Robin és Maria! Igen, gyakorlatilag egy gyerekmeséről van szó, de azért egy elejtett csókjelenetet vagy valamit szerettem volna olvasni.

JANCSI ÉS JULISKA - AKIK ELTÉVEDTEK AZ ERDŐBEN, ÉS EGY BOSZORKÁNY ELFOGTA ŐKET
Melyik könyves fiú-lány testvérpár a kedvenced, és miért?
Erre gondolkodás nélkül az Outlander-sorozat Jamie és Jenny Frasere a válaszom. Hogy miért? Nem is tudom, hol kezdjem. Ezt a két karaktert önmagukban is imádom, de amikor egy légtérben vannak, vagy amikor beszélnek egymásról, vagy amikor valaki más beszél a kapcsolatukról, az valami elképesztően lehengerlően különleges és gyönyörű. Én ezt nem tudom megfogalmazni, tessék elolvasni hozzá a regénysorozatot! :D

MACKÓTESTVÉR - A FIÚ, AKI TESTVÉRRE LELT EGY KISMACKÓBAN
Melyik könyves fiú-fiú testvérpár a kedvenced, és miért?
Ismét egy határozott válasszal tudok szolgálni: Tolkien A hobbitjának két törpje, Kili és Fili. Bár lehet, ebben a filmadaptáció is közrejátszik, és a selejtes memóriám már nem tudja szétválasztani a könyvbeli karaktereket a filmesektől... Mindenesetre mindig mosolyogva gondolok rájuk, szóval valami csak megfogott bennük. :D

JÉGVARÁZS - A TESTVÉRPÁR, AKIK MINDENT MEGTETTEK EGYMÁSÉRT
Melyik könyves lány-lány testvérpár a kedvenced, és miért?
Eszméletlenül régen olvastam már a Fairy Oakot, de azóta sem múlta felül bennem senki Vanília és Pervinka testvérpárosát. Az a sokszor csipkelődő, de feltétel nélküli testvéri szeretet, amiben nekik részük volt, nem is igényel magyarázatot.

NÉMÓ NYOMÁBAN - MERT BAJBAN ISMERSZIK MEG AZ IGAZ BARÁT
Melyik a kedvenc könyves baráti társaságod vagy barátpárosod?
Először elgondolkodtam a kérdésen, de aztán villámcsapásként ért a megvilágosodás: Lord John Grey és Jamie Fraser. Igaz, John barátságnál azért többet érez Jamie iránt, de én azt, ami köztük van, akkor is a barátságok közé sorolom. Lehet, az vakít el, hogy külön-külön mennyire odavagyok ezért a két félistenért, mindenesetre imádom azt, ami köztük van.

MADAGASZKÁR - AMI NEM LENNE AZ IGAZI A PINGVINEK NÉLKÜL
Ki a kedvenc könyves "humorheroldod"?
Nem kifejezetten humorherold, inkább a szarkazmus, a cinizmus örök megtestesítője, a beszólogatógép az Az ember tragédiájából ismert Lucifer. Gyakorlatilag minden állításával az én álláspontomat fogalmazta meg, és elképesztően tudok azonosulni azzal a magatartással, hogy amikor az ember próbálna reménykedni, pozitívan állni a dolgokhoz, a cinikus Lucifer letromfolja és kimondja a kegyetlen valóságot. Azt hiszem, a barátai társaságomban én vagyok Lucifer... Ajaj.

PIROSKA - AKIT FELFALT A NAGYMAMÁNAK ÖLTÖZÖTT FARKAS
Melyik könyvben csalódtál, pedig beleszerettél a fülszövegbe és a borítóba?
Így hirtelen egy ilyen se jut eszembe...

RUMPELSTILTSKIN - AKINEK SENKI SEM TUDTA A NEVÉT
Melyik könyv az, amit imádsz, de nem kapott elég figyelmet?
Kevés imádott könyvemről tudom, hogy mennyi figyelmet kapott vagy mennyit nem, ugyanis ha valamit szeretek, nem szokott érdekelni, hogy felkapott-e; én azt szeretem és kész. De minden könyvvel kapcsolatban, amibe valaha beleszerettem, úgy érzem, hogy nem kap elég figyelmet. A "kedvenc" olvasmányaimmal ugyanis úgy vagyok, hogy "te jó Lucifer, ez annyira zseniális, ezt mindenkinek ismernie kell!". De a mi, külsőségekre adó évszázadunkban az igazán zseniális alkotásokat nemhogy nem ismeri mindenki, de alig van, aki ismeri. Viszont, hogy ne ugyanazokat a könyveket emlegessem állandóan, a választottjaim: A törvény ötvözete, Quo Vadis? és Monte Cristo grófja.
Az első a már sokat emlegetett Brandon Sanderson mesterműve, és tulajdonképpen a Ködszerzet-trilógia után háromszáz évvel játszódik. Először kicsit bizalmatlanul álltam hozzá, ugyanis fájt elszakadnom a már ismert és imádott karakterektől, hogy egy több évszázaddal későbbi világba csöppenjek, ismeretlen karakterekkel, de csodálatosan csalódtam! Ez a mű is megérdemelné az ünneplést!
Azt hinné az ember, hogy egy ateistát hidegen hagyna Henryk Sienkiewicz Quo Vadis? című regénye, de épp ellenkezőleg, óriási hatással volt rám!
És végül, de nem utolsó sorban ide sorolnám Dumas Monte Cristo grófja nevezetű regényét is. Már nem emlékszem, hogy az Ezel című sorozattal vagy ezzel a regénnyel találkoztam-e először, pedig biztos, hogy valahogy befolyásolta egyik a másikról alkotott véleményemet.

A DZSUNGEL KÖNYVE - A KISFIÚ, AKI VÉGÜL VISSZATALÁLT A SAJÁT NÉPÉHEZ
Volt már olyan könyved, amit először szerettél, de aztán egy ideig valamiért már nem tetszett annyira, majd később megint megszeretted? Melyik az?
Annak ellenére, hogy ezt a kérdést én adtam hozzá a kérdéssorhoz, mégsem tudok rá válaszolni. Jár a keksz! XD

101 KISKUTYA - AKIK AZ EMBER LEGJOBB BARÁTAI
Ki a kedvenc könyves (házi)állatod?
Nem is kérdés, hogy Marley a Marley meg énből. Aki ismeri, annak nem kell részleteznem, aki meg nem, azzal úgysem tudom pár sablonos szóval megismertetni ezt a csodát.

TARZAN - AKI NEM EMBEREK KÖZÖTT NEVELKEDETT
Melyik a kedvenc kitalált fajod?
Egyértelműen a kandrák faja a Ködszerzetből. Szokás szerint tanácstalanul állok az előtt, hogy Brandon Sandersonnak honnan támadnak ilyen isteni ötletei, mindenesetre én ezeket a lényeket szívből imádom.

NAGYON VADON - AMIKOR AZ ÁLLATOK ÉS AZ EMBEREK ÖSSZETŰZÉSBE KERÜLNEK
Melyik könyves háború volt rád a legnagyobb hatással?
"Csak" három évig tartott (bár háborúból már egy perc is sok), a válaszom mégis az Öt Király Háborúja A tűz és jég dalából. (Azért nem mondom, hogy ebből meg abból a könyvéből, mert a cselekményét három regény mondja ugyan el, de nem kevés következményt is von maga után, amiről meg inkább az utolsó két regény mesél.) Azt hiszem, nem tévedek nagyot, ha azt állítom, hogy George R. R. Martintól tanultam meg azt is - sok minden más mellett -, hogy mi a háború.

SHREK - AKI VÉGÜL MINDIG BOLDOG BEFEJEZÉST KAPOTT
Melyik könyves boldog, és melyik "szomorú" befejezés volt rád a legnagyobb hatással?
Rám annyi könyv és azok befejezése volt óriási hatással, hogy egyszerűen nem tudok válaszolni erre a kérdésre - pedig igen, én adtam hozzá a taghez. Zseni vagyok! :D

MICIMACKÓ - AKI EREDETILEG EGY REGÉNY SZEREPLŐJE VOLT
Melyik kedvenc könyvedből készült olyan filmadaptáció, amit szintén imádsz?
Ó, ilyen rengeteg van! De hogy végre konkrétumot is mondjak: A kis hercegnő, Holdhercegnő, A Gyűrűk Ura, Outlander, Marley meg én, Quo Vadis?, Monte Cristo grófja, Jane Eyre, és így tovább.

A CANTERVILLE-I KÍSÉRTET - AKI HOSSZÚ SÍNYLŐDÉS UTÁN TALÁLT MEGNYUGVÁSRA
Melyik az a könyv, amit már ősidők óta el/újra akarsz olvasni, de valamiért sosem kerül rá sor?
Ahogy azt már fentebb említettem, krónikus időhiányban szenvedek. Épp emiatt végtelen hosszú a listája az olyan könyveknek, amiket el/újra akarok olvasni, de egyszerűen sosem jutok el odáig.
Gyógyíthatatlan az irodalomfanatizmusom, emiatt - nem fogjátok elhinni, de ez az igazság - minden egyes művet el akarok olvasni, amit valaha említett a magyartanárom vagy az irodalomtankönyv. De komolyan, mindent. (Azért nem kezdem el sorolni a középiskolai irodalom tananyagot, ha nem haragszotok.) A legutóbbi ilyen viszonzatlan szerelmeim például a Bűn és Bűnhődés és az A Karamazov testvérek, amiket már évekkel ezelőtt is a "várólistámra" tettem, de a múltkor Dosztojevszkijről tartottam kiselőadást, ezért újra fellángolt bennem a vágy, hogy elolvassam őket... és azóta még levegőt venni sem volt időm. De a többi stimmel.
Meg fogtok lepődni, de borzasztóan el akarom olvasni a Bibliát, a Koránt és a Talmudot is, pusztán az irodalmi értékükért. (Nyugi, nem fenyeget az a veszély, hogy vallásos leszek.)
Sok évvel ezelőtt, miután adták a filmet a tévében, apám a kezembe nyomta az Ida regényét, de akkor valamiért nem tudtam rászánni magam, hogy elolvassam - annak ellenére, hogy imádtam a sztorit! Köztudott, hogy valami baj van az elmémben, de ez azért még tőlem is elképesztő volt.
Amióta láttam a Tiltott szerelem című sorozatot, azóta el akarom olvasni az alapjául szolgáló, ugyanezt a címet viselő regényt is. De ez esetben még az is megakadályozza ezt, hogy a könyvet nem fordították le, szóval amíg nem tudok normálisan törökül, addig esélyem sincs.
A Hozsánna néked, Leibowitz! című könyvről a világon semmit sem tudok, de még sok évvel ezelőtt Anna ajánlotta nekem, hogy olvassam el. Azóta sem jutottam el odáig, de azért még emlékszem rá.
Orhan Pamuk munkássága - nem meglepő módon - rettenetesen kíváncsivá tett, de még mindig nem volt alkalmam elolvasni a t, aminek a létezéséről egy fordítóverseny miatt szereztem tudomást még tizedikben.
Talán megszállottságnak tűnik, de Marcus Aurelius Elmélkedésekét is időtlen idők óta el akarom olvasni, de azóta, hogy az Őszi dobszóban Lord John Grey is ezt olvasta, még inkább.
És ha már valahogy eszembe jutott ez a régen látott mesefilm, akkor nem maradhat le az A canterville-i kísértet alapjául szolgáló Oscar Wilde-kisregény sem. Oscar Wilde-ot különben is egy zseninek tartom, de amióta tudatosult belőlem, hogy a mese, amiért évekkel ezelőtt annyira rajongtam, az ő művén alapszik, azóta pláne.
És azt már igazán nem kezdem el sorolni, hogy mi mindent olvasnék újra, ha módom lenne rá, mert estig olvashatnátok. Az elolvasós-lista is elég hiányos, de tényleg tetemes mennyiséget kéne listába szednem.
Azt a pár kérdést, amire nem adtam normális választ, még rághattam volna egy kicsit, mert biztosan találtam volna rájuk olvasmányélményt, de már egész héten tűkön ültem, hogy végre közzétehessem a válaszaimat, és kihívhassam azokat, akiknek rettenetesen kíváncsi vagyok a válaszaira! :D A kihívottjaim:
Brukú 
Zsazsi 
Callie 
Igazából most is a töri témazáróra kéne tanulnom ahelyett, hogy ezzel a bejegyzéssel foglalkozom, de úgy vagyok vele, hogy ha eddig nem ment a fejembe, akkor már ezután se fog... :D
Kérlek, ne habozzatok megírni kommentben, ha ti is szeretitek valamelyik könyvszerelmemet! *-* Illetve, ha felkeltette az érdeklődéseteket a tag, de nem hívtalak ki, akkor is töltsétek ki nyugodtan, mindenkinek kíváncsi vagyok a válaszaira! :)
Ciao! :3

2018. március 14., szerda

"Ez vagyok én"-kihívás

Drága, hűséges követőm, Henna hívott ki vasárnap erre az izgalmas kérdőívre, és én sűrű köszönetek között rá is vetettem magam azonnal, mert mindig lelkes leszek, amikor valaki gondol rám és megdob valami ilyesmivel. :)
Aztán persze feltűnt, hogy ez egy elég személyes jellegű kérdőív kitöltését hordozza magában, amivel önmagában nem is azért lenne baj, mert titkolni akarnék előletek valamit, hanem azért, mert amikor én magamról beszélek (mármint őszintén), akkor az emberek általában lehangoltak és frusztráltak lesznek, mert finoman szólva sem árasztok túl sok vidámságot magamból. Ezért felhívom mindenki figyelmét, hogyha nem kíváncsi a depresszív őszinteségemre, akkor ne olvasson tovább! Grazie mille!


Szabályok:
1. Kihívtak? Fogadd el - vagy ne, rajtad áll - és szánj egy bejegyzést a következő kérdések megválaszolására:
    1. Ki vagy Te?
    2. Mi az álmod?
    3. Mi a kedvenc emléked?
    4. Mi jelenti számodra a boldogságot?
    5. Mi jut eszedbe arról a szóról, hogy szépség?
   6. Szerinted hogyan írnának körül Téged a környezetedben élők? Mennyire egyezik ez az első kérdésre adott válaszoddal?
    7. Mi a legnagyobb félelmed?
    8. Hogyan látod magad 1 év múlva?
    9. Mi volt a legnagyobb őrültség, amit valaha csináltál?
    10. Ki vagy mi az első számú motivációd?
    11. Mit csinálsz, ha valaki elkezdi igazságtalanul kritizálni egy barátodat, de nem tudja, hogy közel áll hozzád?
    12. 5 év múlva emlékezni fogsz arra, mit csináltál tegnap?
    +1. Fejezd be a mondatot: Arra vágyom, hogy...
2. Hívj ki Te is néhány további bloggert, akiknek kíváncsi vagy a válaszaikra. Annyi jelölted lehet, amennyit akarsz.
3. Másold be a szabályokat (a kérdésekkel együtt), hogy kihívottjaid tudják, mi a dolguk. Bejegyzésedben ne felejtsd el megemlíteni a bloggert, aki Téged hívott ki.

Válasz a tíz kérdésre:
1. Ki vagy Te?
Te jó ég, rögtön egy ilyen nehéz kérdés... Nekem sosem ment a bemutatkozás, oké? Ha lehetséges is pár sorban összefoglalni egy egész emberi jellemet, akkor azt a pár sort én nem tudom megfogalmazni. De azért teszek egy harmatgyenge próbát, hogy legalább pár támpontot, körvonalat adjak magamról, ha már erre sosem került sor.
Egy nemsokára a tizenhetedik évét betöltő, hosszú, sötétbarna hajú, sötétbarna szemű, százhetvennyolc centi magas és a kelleténél több kilót nyomó, lánynak aligha nevezhető egyed vagyok, aki a teste minden köb- és négyzetcentiméterét gyűlöli. Na nem mintha a belső tulajdonságait nem gyűlölné, félreértés ne essék.
Tantárgyakat tekintve humán beállítottságú, a reál tárgyaktól hidegrázást kapó töri-, magyar- és németfakthallgató egyén volnék, egy édesbáttyal és egy félnővérrel, akit évente egyszer, ha látok. Ateistaként hitem talán csak a One Directionben, a zenében, a sorozatokban és a könyvekben van.
Olyan, testileg és lelkileg is roncs félember vagyok, akinek semmihez nincs tehetsége, és egy jó tulajdonsága sincs, sem külsőleg, sem belsőleg. Épp ezért nem is csodálkozik, hogy mindenkit hidegen hagy, és hogy mindenkit csak viszonzatlanul képes szeretni.

2. Mi az álmod?
Már jó rég kiöltem magamból minden reményt és álmot, mert amíg éltek bennem ilyesmik (helyesbítek: amíg élt bennem bármi is), addig folyamatosan csak fájdalmat okoztak. De néha, óvatlan pillanataimban mégis az álmodozás egy kezdetleges, szkeptikus, reménykedni se merő fajtájára adom a fejemet, és olyankor több, igen elrugaszkodott álom is megfogalmazódik bennem. Álmomban a létezésem során először viszonozza valaki a szerelmemet. Álmomban a családom talál valami megoldást, ami kiránt minket ebből az elviselhetetlen állapotból. Álmomban egész ember vagyok, ép testtel és ép lélekkel; olyasvalaki, akinek vannak jó tulajdonságai, és kevesebb a rossz; egyáltalán, aki jó ember. Álmomban valami olyasmivel foglalkozok, aminek köze van az olvasáshoz, az íráshoz, a nyelvekhez, a műfordításhoz, a zenéhez, a zongorázáshoz, az énekléshez, az irodalomhoz és a történelemhez, plusz az állam sem kopik fel tőle. Álmomban van időm annyit olvasni, írni, fordítani, zenét hallgatni, zongorázni, énekelni és tanulni, amennyit szeretnék. Álmomban van tehetségem az íráshoz, a fordításhoz, a zongorázáshoz és az énekléshez. Álmomban sok gyerekem van attól, akit szeretek, és mindegyikük rá hasonlít; tőlem nem örököltek sem testi, sem lelki tulajdonságot, egyet sem. Álmomban a barátaimnak is ugyanolyan fontos vagyok, mint ők nekem. Álmomban nem létezik rasszizmus, homofóbia, gyűlölet, háború. Satöbbi. Nos, igen, ezért írtam, hogy elrugaszkodottak az álmaim, és hangsúlyozom, hogy ezek mindig is csak álmok maradnak - eszem ágában sincs azt hinni, hogy bármelyik is valóra válhat.

3. Mi a kedvenc emléked?
Ajaj, egy "kedvenc"-kérdés. Sokat hangoztatott szívhelyfájdalmam, hogy nekem a világon mindenből ezermilliárd kedvencem is van, ezért gyűlölöm az ilyesmivel kapcsolatos kérdéseket: elvégre alig bírom felsorolni minden "kedvencemet". De azért teszek egy próbát.
Kedves emlék él bennem arról, hogy mikor a strandon voltunk, és a nagyapám meg a bátyám pokollá tették minden percemet, akkor odajött a nagy-nagybácsim, és leállította őket, aztán "cápásat" kezdett játszani velem, sőt, később fociztunk is. Szeretettel gondolok azokra a ritka pillanatokra, amikor az első szerelmem azt éreztette velem, hogy talán mégsem viszonzatlanok az érzéseim. Boldog emlékeim fűződnek drága szerkesztőtársamhoz, akit még Lucifer tudja, hány éve ismertem meg a Cicaneveldén, és azóta is ezerszer tett már velem jót úgy, hogy a nagy semmit kapta tőlem cserébe, lévén én egy önző, érzéketlen szemétláda. Vigyorgok, ha arra a sok alkalomra gondolok, amikor a bátyám és a legjobb barátai annyit röhögtették egymást és engem, hogy a könnyem kicsordult és fájt az oldalam. Létezésem legszebb pillanatait, perceit, napjait köszönhetem négy csodálatos leányzónak, akiket a legjobb barátnőimnek nevezek. Kedves emlékem minden, ami egy sráccal kapcsolatos, aki valami csodával határos módon több mindent lát hozzám hasonlóan, mint bárki más. A nemlétező szívem túlcsordul érzésekkel, amiknek már a létezéséről is elfeledkeztem, ha csak eszembe jut a szomszéd házaspár huszonegy hónapos kisfia, akit olyan intenzíven szeretek, hogy el sem tudom képzelni, a saját gyerekemet mennyire szeretném. A kedvenc emlékeim közé tartozik, amikor Ő rám néz, az meg főleg, amikor mosolyog. Szeretem a mosolyát. Valójában mindenét szeretem.

 4. Mi jelenti számodra a boldogságot?
Az, amikor a legjobb barátnőimmel sírunk a nevetéstől valami ostobaságon, amit csak mi értünk.

5. Mi jut eszedbe arról a szóról, hogy szépség?
Egy olyan ember, akinek a szépsége a természetességéből fakad, ezért nincs szüksége vakolatra, műszempillára, szivacsos melltartóra. Akinek ami a szívén, az a száján. Aki tiszteli az embereket, és senkit nem ítél el a vallása, a nemzetisége, a származási helye, a bőrszíne vagy akár a hangmagassága, a stílusa és az öltözködése alapján. Aki még képes a jót látni a világban és az emberekben, és emiatt sugározza a reményt és az optimizmust a körülötte lévők felé. Valamint a szépség fogalmáról asszociálok még minden olyan helyre is, amit az ember nem barmolt széjjel: a természet azon részeire, amik még sértetlenek.

6. Szerinted hogyan írnának körül Téged a környezetedben élők? Mennyire egyezik ez az első kérdésre adott válaszoddal?
Őszintén fogalmam sincs. Valahányszor azt hittem, tudom, mit gondolnak rólam mások, kiderült, hogy még csak nem is kapisgáltam. Akiket a barátaimnak hittem, bebizonyították, hogy nekik semmi hasonlót nem jelentek, mint ők nekem (amiért nem is hibáztatom őket, csak tény). Akiről azt hittem, viszontszeret, arról kiderült, hogy szart sem értem neki. Viszont azt, hogy a többiek véleménye mennyire egyezik azzal, aki én vagyok, arról tudom, hogy semmi köze a kettőnek egymáshoz. Mert a valódi énemet senki sem ismeri teljesen és igazán - szerencsére.

7. Mi a legnagyobb félelmed?

Sejtelmem sincs, mert amitől egykor féltem, az ma már mindennapos számomra, így hozzászoktam.

8. Hogyan látod magad 1 év múlva?
Nem tudom. Már mindenki pontosan tudja, milyen suliban akar továbbtanulni, esetleg mit akar dolgozni, nekem meg arról sincs ötletem, hogy holnap mit kezdjek magammal. Szóval szerintem egy év múlva ilyenkor épp azt fogom fontolgatni, hogy fenébe az érettségivel; minek menjek be, ha úgyis megbukok az összesen?

9. Mi volt a legnagyobb őrültség, amit valaha csináltál?
Világra jöttem. Nem öltem meg magam időben, mielőtt valaha eszembe jutott volna remélni, szeretni, kötődni, érezni.

10. Ki vagy mi az első számú motivációd?
A One Direction, mert az az oka, hogy nem öltem meg magam már évekkel ezelőtt.
Úgy általában a zene, mert anélkül egy napig sem bírnám ki.
A zongorázás, amihez semmi tehetségem, mégis boldoggá tesz, és mikor a szokásosnál is szarabbul vagyok, jól esik kijátszani magamból.
Az írás és az olvasás, mert amíg írok vagy olvasok, elfelejtek minden mást.
A kritikaírás, mert a visszajelzésekért mindig megéri.
A barátnőim, akik talán csak megtűrnek, de én attól még a nővéreimként szeretem őket, és ők mindig képesek mosolyt csalni az arcomra, sőt, néha még inspirálni is, ami azért nagyon nagy szó.

11. Mit csinálsz, ha valaki elkezdi igazságtalanul kritizálni egy barátodat, de nem tudja, hogy közel áll hozzád?

Akik az én barátaimat kritizálják, azok már túljutottak azon a ponton, amikor az én pár szavam vissza tudná őket téríteni az emberségességhez. A legutóbbi ilyen alkalommal inkább csak elhagytam a termet, hogy ne is halljam a mocskolódást. És az a legidegőrlőbb, hogy az egész osztály tudja, hogy X a barátom, ennek ellenére Y a fülem hallatára hordja el minden szarnak! Y-hoz épp nem jutott el a hír, hogy X és én barátok vagyunk, vagy csak olyan láthatatlan voltam szokás szerint, hogy fel sem tűnt Y-nak, hogy ott vagyok?

12. 5 év múlva emlékezni fogsz arra, mit csináltál tegnap?
 Nem. Alapból borzalmas a memóriám, de a napjaim is egyformák, a tegnapi meg főleg nem volt egy emlékezetes nap, szóval ki van zárva.

+1. Fejezd be a mondatot: Arra vágyom, hogy...
Arra vágyom, hogy legyenek az emberek kevésbé gyarlók, és tűnjön el belőlük mindaz a rosszindulat, gyűlölködés és előítélet, ami miatt néha inkább szörnyetegekre emlékeztetnek. Arra vágyom, hogy eltűnjön a világunkból a rasszizmus, a homofóbia, a háborúskodás, a vallási ellentétek. És még egy halom más dologra, amit már le sem írok, mert még hozzám képest is baromság. Szóval igen, ha eddig nem lett volna nyilvánvaló, egy menthetetlen, reménytelen, agyhalott idealista vagyok.

Akiknek továbbküldöm:
Callie
Zsazsi
Brukú 

2018. március 11., vasárnap

Sabina blogja

Ezzel a teljeskörű kritikával november 19-e óta vagyok adós, ami tőlem rekordnak számít, mert már időtlen idők óta nem volt rá példa, hogy fél évnél kevesebb telt volna el a rendelés leadása és teljesítése között. Tapsot nekem! :)


Szerzője: Sabina Korga

A kinézet
Első benyomás. Szokás szerint bepánikoltam, mert nem a már megszokott blogspotos alapsablonok egyikével állok szemben, hanem egy teljesen más típusú weboldallal, és az járt a fejemben, hogy ezt megint hogy fogom beszuszakolni a kritikaalapomba, és egyáltalán hogy fogom eljátszani, hogy bármit is konyítok a dologhoz. De a változatosság bizonyos értelemben üdítő tud lenni, ahogy a te blogod esetében is, és első ránézésre semmi érdemi problémára nem figyeltem fel, úgyhogy lépjünk is tovább!
Fejléc. Örülök, mint majom a farkának, hogy nem egy tipikus fejléccel van dolgom, hanem egy sima képpel - ami egyébként gyönyörű -, rajta középen a blog címével, ami viszont már kevésbé. A kanárisárga betűszín nem tudom, hogy került oda, de abszolút nem illik a képbe, és elég illúzióromboló hatást kelt, legalábbis szerintem. Pedig a betűtípus mutatós lenne, és a méretet is eltaláltad.
Hátterek. Az egész blog ugyanabban az árnyalatban pompázik, ami nekem személy szerint tökéletesen megfelel, már csak azért is, mert a sötét színek a zsánereim.
Betűk. A legnagyobb problémám talán az velük, hogy sehol sincsenek sorkizártra állítva. A színük és a típusuk viszont teljesen egységes, úgyhogy ebbe nem tudok belekötni.
Effektek. A link- és a képeffektjeid valamiért világoskékek, amit ugyanúgy nem értek, mint a rikító címet a fejlécen. Persze, nem lehet az egész designban minden fekete, de miért pont a világoskék és a sárga színek mellett döntöttél? Ha minden, mondjuk, tudom is én, világosszürke lenne, ami most sárga vagy kék, szerintem sokkal egységesebb lenne az összhatás.
Modulok. Rögtön szembetűnik a jobb felső sarokban a Facebook-link és a keresőmodul. Egyiknek sem látom sok értelmét, tekintve, hogy a Facebook-oldalt a lenyitható menüsorba is beillesztetted, valamint a keresőmodul léte teljesen céltalan, elvégre azt a tíz bejegyzést, amivel a blogod eddig büszkélkedhet, már így is könnyedén el lehet érni, keresőmodul ide vagy oda.
A menüsávot nem lehetne túlzsúfoltsággal vádolni, és ez hatalmas előny. És mivel nem a szokványos, blogspotos felépítésű oldallal állok szemben, nem is tudok többet hozzáfűzni a moduljaidhoz.
Oldalak. A kettő tényleges oldaladban nem találtam semmi kivetnivalót. (Igen, úgy nézem, ez már csak ilyen szűkszavú designkritika lesz...)
Bejegyzéselrendezés. Először szokatlannak éreztem, de aztán egészen megtetszett a bejegyzések ilyetén elrendezése - mármint, hogy az indexképük, az első pár szavuk, a bejegyzőjük neve és a közzétételük dátuma szerepel a kezdőlapon. Tetszik az is, hogy a bejegyzések aljára görgetve megtalálhatóak az előző és a soron következő bejegyzés linkjei.
Összhatás. Nem tudom, a te munkád-e a design, de akár igen, akár nem, nagyon szép munka, és az oda nem illő színektől eltekintve öröm ránézni. Ha rám hallgatsz, sosem cseréled le.

A tartalom
Alapötlet. Mindig is szimpatizáltam a többsztoris blog koncepciójával; valahogy komfortérzetet ad, hogy minden - esetünkben három, egymástól teljesen független blogregény-kezdemény - egy helyen van.
Az "interaktív történetek" elképzelésével viszont már annál kevésbé tudok azonosulni. (Előre leszögezném, hogy az alábbiak - ahogy a blogkritika egésze is - a személyes véleményem, és nem szentírás; szíved joga úgy vezetni a saját blogodat, ahogy te szeretnéd. Én csak az észrevételeimet írom le.) Ahogy azt a 'Rólam' elnevezésű oldaladon leírtad, imádsz olvasni, de néha úgy érzed, a szerzőnek ezt vagy azt másképp kellett volna tennie; innen jött az ötlet, hogy interaktívan vezeted a történeteidet, magyarán szavazásra bocsátasz olyan kérdéseket, mint a főszereplők neve, kinézete és neme; így konkrétan az olvasóid döntenek a sztoriid jelentős aspektusairól. Mikor ez először realizálódott bennem, kapásból ráncolni kezdtem a szemöldökömet. Ez olyan, mintha egy zongoristának az lenne elsődleges, hogy a közönségnek tetsszen a játéka, és nem az, hogy önmagát adja, a saját érzéseit közvetítse vele, egyedien zenéljen. Véleményem szerint mindenki magának ír, és ha már a te blogodon vagyok, akkor én a te elképzeléseidet szeretném olvasni, és nem azt, amit egy bizonyos olvasóréteg megszavazott. Ha az olvasóid írásaira lennék kíváncsi (ergo ők kértek volna tőlem kritikát), akkor az ő blogjaikat olvasnám, nem a tiédet.
De ha az elképzelés maga nem lenne abszurd, a kivitelezése már tagadhatatlanul az. Vegyük például a Szívlövést, amivel kapcsolatban a főszereplők nevét bocsátottad szavazásra, és rövid leírást is fűztél hozzájuk, amivel konkrétan elspoilerezted, hogy a titokzatos "főnök" lesz a történet főhőse. Igen, a sztori alapjául a maffiavezér-elrabolt lány szerelme szolgál, és ezt az olvasó sajnos már a legelejétől tudja, mert már nem egy ilyet olvasott, de feltétlenül muszáj volt ezt ilyen félreérthetetlenül ki is mondani? Ha már az elején ellövöd a főhős kilétét egy ilyen, soron kívüli bejegyzéssel, akkor mégis mi lesz az a feszültség, az a kérdés, ami az olvasóidat megtartja? Nem tudom, nekem ez így nagyon kiszámíthatóvá tette a sztori egész hátralévő részét, és agyonvágta az esetleges meglepetéseket. Ezzel gyakorlatilag elárultad, hogy a bandavezér lesz a főhősnő nagy Ője, és hogy róla és az Annával való összeborulásáról fog szólni az egész sztori. Mert ha tudjuk a főnökről, hogy ő a főhős, akkor már tudjuk, hogy Anna vele fog maradni. Érted, miért írtam, hogy ezzel az egész sztorit kiszámíthatóvá tetted?
Mindegy, legalább a Háttérzaj esetén csak a főhősnő kinézetét szavaztattad meg, ami legalább nem vont maga után spoilereket, de most őszintén, te úgy állsz neki egy történet írásának, hogy nem tudod, hogy néz ki a főhősnő, mert még nem szavaztattad meg az olvasókkal? Nekem ez abszolút elképzelhetetlen, mert én személy szerint már a prológust írva is látom magam előtt a főbb szereplőimet. És megint csak azt tudom felhozni, amit már fentebb is említettem: ha a történetednek még az ilyen jelentéktelen aspektusairól is az olvasóid döntenek, akkor miért nem veszed fel őket rendszergazdának a blogodhoz, és hagyod a sorsukra a történeteidet? Ennyi erővel már azt is megtehetnéd, elvégre gyakorlatilag ők alakítják az egész hóbelevancot!
Na de azon, hogy még a főszereplő nemének kérdését is az olvasókra bízod, olyannyira megrökönyödtem, hogy el sem akartam hinni. Már nem azért, de az, hogy a prológusban megismert illető milyen nemű, az az egész történetet befolyásolja, arról már nem is beszélve, hogy ezt a szavazást a prológus ismeretében bocsátottad útjára, márpedig a prológust sem írhattad meg "nemtelen" főszereplővel, mert akár férfi, akár nő az illető, annak meg kéne látszania az előhang stílusán, az elbeszélő hanghordozásán. Vagy a szavazás lezárulása után visszamentél és átdolgoztad a prológust, ezúttal már a főszereplő női mivoltát is figyelembe véve?
Hagyjuk is az elgondolást, térjünk rá az egyes blogregények alapötleteire! A Szívlövés, ahogy arra már utaltam is, nem túl egyedi felálláson alapszik: adott a kigyúrt felsőtestű, jóképű bandavezér és a csinos lány, akihez hasonlóval előbbi még sosem találkozott, ezért már két perc ismeretség után felfigyel rá. És, mint voltál kedves elspoilerezni mindenkinek, ezek ketten lesznek a főszereplők, szóval abszolút nem tartogathat olyan fordulatot, amit ne lett volna szerencsénk már legalább tucatszor olvasni más blogokon/regényekben. De én leszek a legboldogabb, ha tévedek, és ki tudsz hozni a témából valami újat!
Aztán ott van a Háttérzaj, ami már sokkal ígéretesebbnek tűnik. A sci-fi mindig is a gyengém volt, de a prológusodban felvázolt világkép nem kicsit figyelemfelkeltő, úgyhogy kíváncsian várom a folytatást!
A Kitépve pedig jelen állás szerint tagadhatatlanul a legrejtélyesebb a három közül. Még nem egészen állt bennem össze, hogy melyik pillanatkép mikor játszódik és mit jelent, de nagyon felcsigáztad az érdeklődésemet!
     Cím. Mindhárom blogregényed címe ötletes, egyedi és illik az adott történethez. A szívlövés jelképes mivolta pedig egyenesen zseniális. Nemigen tudom tovább részletezni, mert semmibe nem tudok belekötni, a dicséretözönt pedig nem lehet túl sokáig húzni.
     Fülszöveg. Hatalmas szívhelyfájdalmam, hogy sem a blognak magának, sem a blogregényeidnek külön nincs semmiféle fülszövege. Oké, a címkék nagy vonalakban azért árulkodnak a témáról, de a blogodra tévedő, potenciális olvasó mégiscsak joggal követelhet valami rövid ismertetőt, hogy mégis milyen jellegű sztorikkal áll szemben; melyikkel szemezgessen, ha a saját ízlésének megfelelőt szeretne.
     Prológus. Mindhárom történeted prológusa megfelelő hosszra, témaválasztásra, és még figyelemfelkeltőek is. A lezárásuk pedig egyenesen berántja az olvasót, annyira izgalmas helyen érnek véget. A Szívlövés prológusának "előretekintő" megoldása pedig különösen tetszett, és bár nem ritka megoldás, blogon azért mégis szokatlanabb, mint az ellenkezője, úgyhogy le a kalappal!
Kivitelezés. Mindent figyelembe véve öröm volt olvasni a blogodat, mert nem kellett különféle fejfájdító hibák tucatjait jegyzetelgetnem a kritikámhoz. Apróbb baklövéseid nyilván voltak - irigyelnélek is rendesen, ha mindig mindent tökéletesen írtál volna meg, elhiheted -, de messze nem olyan sok, mint amihez szoktam így, a blogger bugyrai-berkei között.
Viszont a legszembetűnőbb hibád alapvetően az, hogy túl rövidek a fejezeteid. Konkrétan mire igazán belemerülhetnék egy-egy karakter gondolataiba, addigra kész, vége. Ha rám hallgatsz, mostantól inkább tovább váratod az olvasókat az új fejezet érkeztére, de hosszabb bejegyzésekre törekszel.
     Leírások. Amennyire így, három darab prológusból és négy darab tényleges fejezetből meg tudom ítélni, leírásokat korántsem használsz eleget, legalábbis nem a leírás mindegyik típusát. Személyleírást például olyannyira nem alkalmazol, hogy az egyetlen jellemző, ami megmaradt bennem Alexről, az az izmos felsőteste. Remélem, érzed, hogy ez mennyire nem frankó. Tájleírásod viszont szerencsére volt - ha jól emlékszem (igen, ezt hozzá kell tennem, mert mostanában rohamosan romlik az eddig sem túl fényes memóriám), részletesen kitértél Alex házának kinézetére, ami jó, mert így legalább látom magam előtt a helyszínt; hogy hol járnak éppen a szereplők. És ez nekem fontos, mert vizuális típus vagyok. Hála Lucifernek az érzelemleírásokat sem sajnálod az olvasóktól, így pontosan tudhatjuk, hogy a főhősnőink épp mit éreznek, ami elősegíti, hogy együttérezzünk velük és megkedveljük őket. A szereplők gondolatait sem titkolod el, így gondosan nyomon követhető, hogy az egyes karakterek miért hozták pont azt a döntést, amit. És ez nagyszerű dolog, úgyhogy elismerésem, összességében remek munkát végzel a leírásokkal!
     Párbeszédek. Leginkább a helyesírásuk szúrt szemet, amivel hol semmi probléma nincs, hol a leggyakoribb hibákba is belenyúlsz. Nem tudtam kilogikázni, hogy ilyenkor az odafigyelés vagy az átolvasás hiánya-e a ludas. De a párbeszédeiddel más szempontból semmi gond; logikusan vannak felépítve, hihetőek, élvezhetőek.
     Karakterek. Az egyetlen, akiről érdemben szólni tudok a szereplők közül, az a Szívlövés Annája; a többieket nem "ismertem meg" elég behatóan, a kevés fejezetnek vagy a mellékszereplő-mivoltuknak köszönhetően ahhoz, hogy pálcát törjek felettük.
Anna viszont a jelenlegi tényállás szerint nem kicsit ellentmondásos karakter. Habár Viktort visszautasította annak ellenére, hogy jó pasi volt - azzal az indoklással, hogy nem alacsonyíthatják le egy használati tárgy szintjére, és hogy nem fekszik le pénzért senkivel -, ahhoz képest Kevinnel mégis összejött és vele is maradt csak azért, hogy legyen valakije, pedig tudatában volt annak, hogy a srácnak csak a szexre kellett, és hogy fűvel-fával megcsalja, plusz ha jól értettem, verte is, meg úgy alapjáraton bunkó volt vele. Aztán ott van még Alex. A puszta tény, hogy jó pasi, elég Annának ahhoz, hogy ne meneküljön visítva a másik irányba előle, pedig Viktor elől a munkáját, így a megélhetését sem kímélve rohant el, miközben tudta, hogy az utcára kerülhet emiatt. Nem adta fel a büszkeségét, az önbecsülését akkor sem, ha koldusbotra jutott miatta, de az izmos felsőtestű, titokzatos bandavezérnek már rohan is a karjába, és nem abból a meggondolásból, hogy az élete múlik rajta, nem - pont emiatt a kidolgozott felsőtest miatt. Hogyha az lesz a folytatásban, hogy Anna eladja a hallgatását, tehát az elveit (mert elmondása szerint senki nem érdemel halált) kosztért és kvártélyért, akkor pont ugyanúgy prostituálja magát, mint ahogy Viktor várta tőle, és mint ahogy az anyja is tette. Szóval szerintem gondolt ezt át, mielőtt megírod, hogyan dönt Anna. (És szépen kérlek, ne egy szavazással döntsd el!)
     Stílus. Alapjáraton könnyed stílusod van, amit jó olvasni, de felhívnám a figyelmedet arra, hogy egy férfiszereplő szemszöge nem ugyanolyan stílusban írandó meg, mint egy nőé. Csak mert amikor szavazásra bocsátottad a Kitépve főszereplőjének nevét, kicsit azt sugalltad, hogy a prológusa akkor is megállja a helyét, ha férfi, és akkor is, ha nő lesz a szavazás eredménye. Ami közel sem igaz, pont az előbb említett okból kifolyólag.
     Fogalmazás. Te egyike vagy azon keveseknek, akiket nem kell megszólnom szóismétlés miatt, de magyartalan szórend és egy-egy apróbb elírás azért nálad is előfordul. Na meg időváltogatás. Igen, feltűnt, hogy Alex szemszöge jelenidejű, Annáé pedig múlt, de néha mindkettőt vegyítetted. A Szívlövés 3. fejezetéből ki is gyűjtöttem ezeket; azért pont abból, mert a legújabb bejegyzés lévén az tükrözi legjobban a jelenlegi fogalmazókészségedet.
 – Nem…[szóközhiány] Sajnálom, csak unatkoztam.
A szemben lévő ajtó mögött van a fürdőd, ott találsz majd ruhákat is.
Mikor Luca szobájához érek, láttam látom, hogy nyitva az ajtó és nincs bent senki. Hol a francban lehet?
Veszélyes a Besacchi-családhoz tartozni.
zavartalanul bámulhattam izmos felsőtestének minden kis részleteét.
 – Nem, köszi, megvagyok!fFogalmam sincs, miért mondtam ezt,; úgy viselkedek, mint egy durcás tini.
 – Muszáj enned. Ülj le az étkezőben és hozok neked valamit! – válaszolta komoly hangon, és már cseppet sem tűnt vidámnak.
Hihetetlenül nagy volt ez a ház, és olyan fényes a hatalmas ablakok miatt.
Mire visszaértem az étkezőbe, már minden maradékom és az üres edények eltűntek.
NHirtelen nem tudtam hirtelen, mit gondoljak. [így magyarosabb a szórend]
     Helyesírás. Ugyanabból a fejezetből kigyűjtöttem az ezzel kapcsolatos hibáidat is. Leginkább különírandó szavak egybeírása, vesszőhiányok, párbeszéd-helyesírási problémák és ilyesmik szerepelnek a listán.
Elveszve éreztem magam abban a nagy szobában, nem tudtam, leüljek-e valahova, vagy maradjak ott, a közepén toporogva, mint egy idióta.
Egy hatalmas gardrób szobába gardróbszobába vezetett, de csak az üres fogasok lógtak magányosan, és a polcok üresen tátongtak. Ezt furcsállottam, de nem volt időm ezen elmélázni rajta, mert éreztem, hogy valaki áll mögöttem. Alkarjával a feje fölött támasztotta az ajtófélfát, lábai keresztben voltak, és pimasz félmosollyal vizslatott a szőke bandavezér.
 – Látom, máris felfedezed a szobádat.
 – Hogy mimet? – vVálaszul csak mosolygott és elkezdett közeledni felém. – Azt hittem, hogy ez a te szobád…
 – A nevem Anna Korik. – válaszoltam megadóan.
Nem rég Nemrég még úgy volt, hogy az utcán fogom leélni az életem, most meg itt vagyok egy luxus lakosztályban luxuslakosztályban.
Utána néztél Utánanéztél Anna Koriknak?
Hirtelen átfut az agyamon, hogy vajon nadrágot is vett-e, de szerencsére a takaró elrejti a lábait, és inkább elhessegetem a gondolatot.
úgyhogy remélem, nem kell majd megölnöm. Azt hiszem, jobb, ha most átmegyek az öcsémhez
Luca, azonnal gyere haza
Lehet, kicsit kemény vagyok vele, de már csak ő van nekem, és én neki.
Azt hiszem, az teljesen összetörne.
Víz csobogást Vízcsobogást és üveg csörömpölést üvegcsörömpölést hallottam az egyik helyiségből, így mertem feltételezni, hogy az lehet a konyha.
nagyon kínos a helyzet, és végül, de nem utolsó sorban arra, hogy ez egy veszélyes alak!
utána szóltam utánaszóltam
 – Lehet egy kérdésem? – nNem válaszolt, csak megfordult és kérdően vonta fel a szemöldökét. – Megkérdezhetem a nevedet?
 – Hívj Alexnek! – mondta, és újra hátat fordított.
 – Hogy-hogy Hogyhogy “hívj Alexnek”? Ez valami álnév? – kérdeztem nevetve és kissé tiszteletlenül.
 – Mert a nevem Alessandro, de az Alexet jobban szeretem – mondta teljesen érzelemmentesen, és elhagyta a szobát.
Befejeztem az ínycsiklandóozó reggelit, de nem tudtam, mit tegyek a piszkos tányérokkal
Úgy éreztem, jól esne jólesne egy hideg zuhany, hogy kicsit jobban magamhoz térjek, szóval újra a szobám felé vettem az irányt. Mikor beértem, észrevettem, hogy valaki járt ott, hisz az ágyam be volt vetve, és a gardrób ajtaja nyitva állt. Mikor Ahogy/Amint [így nem ismétlődik a 'mikor'] benéztem, láttam, hogy többé nem lógntak üresen a vállfák, és a polcok is fel lettek töltve nadrágokkal és cipőkkel.
Titkon reméltem, hogy nincs igazam.
 – Hmm… őt nekem hoztad? – Luca elhajolt Alex mellett, és végig mért végigmért engem a szemeivel.
 – Húzz a szobádba, később folytatjuk! – mondta a fiúnak, miközben kissé meglökte a vállát
 – Ömm, izé… – nNehezen tudtam megszólalni, mikor eszembe jutott, hogy még mindig egy szál pólóban mászkálok. – De, köszönöm szépen, csak még nem volt alkalmam átöltözni.
 – Tudod mit? Nem is gond, hogy itt vagy, úgy is úgyis ideje volt, hogy komolyan elbeszélgessünk.
Beszéd közben folyamatosan távolodott tőlem, és a nyakánál jobban összegombolta a fekete ingjét, majd mélyen a szemembe nézett és várta a válaszomat.
 – Talán. De én sosem ölök ártatlanokat. – A hangja egyre lágyabb lett. – Az az ember meg akarta ölni az öcsémet, Lucát.
lehelletét
Nos, hogy döntesz, Anna?
     Hitelesség. A blogok kétharmadánál itt tucatnyi logikai bukfencet és fejfájdító hiteltelenséget vagyok kénytelen felsorolni, de a te blogodon összesen egyre figyeltem fel. A Kitépve 1. fejezetében ezt írod Barbról: "Lökött egy lány, de már 12 éves korom óta a legjobb barátnőm. Tisztán emlékszem, mikor a gimis gólyatáborba érve odaszökdécselt hozzám és a szőke hullámos haját csavargatva kérdezte meg tőlem, hogy aludnék-e vele egy szobában." Lehet, hogy nem vagyok tisztában a külföldi gimikkel, mindenesetre én úgy tudom, gimibe tizennégy évesen kerül az ember. Kivéve, ha hatosztályos az a gimi; ha pedig az, akkor arra kitérhettél volna. Másba nem tudok belekötni.
     Történetvezetés. Ezzel kapcsolatban minden rendben. A fejezeteket mindig a lehető legérdekfeszítőbb helyen hagyod abba, ezzel bevonzod az olvasót a következő elolvasásába. Az eseményeket megfelelő ütemben meséled el, nem időzve túl sokat jelentékteleneken, és nem ugorva át jelentőseket. Egyszóval csak gratulálni tudok hozzá!
Tanulság. Nem kötelező mindenkinek azon a véleményen lennie, de legalább annyit tegyél meg, hogy átgondolod az álláspontomat, és ezt figyelembe véve folytatod úgy, ahogy elkezdted, esetleg változtatsz valamin - ez a te döntésed. Ha pedig ki akarod gyomlálni azt a viszonylag kevés fogalmazási és helyesírási hibát is az írásodból, akkor javaslom a többszöri átolvasást közzététel előtt, illetve a nyelvtanleckeszerűségemet, amiben a leggyakoribb bloggeres helyesírási hibákat listázom és javítom. Egyébként pedig nagyszerű írópalánta vagy, úgyhogy csak így tovább, és tűkön ülve várom a történeteid folytatását! ;)

Ajánlom...
Sabina oldalával egyszerűen senki nem járhat rosszul: akár maffiás sztorira, akár sci-fire vágysz, szemezgethetsz a tehetséges leányzó jobbnál jobb történetei közül, valamint még bele is szólhatsz azok alakulásába, ami, meg kell hagyni, páratlanul egyedi lehetőség!


Kérlek, nézd el, hogy hónapokat kellett várnod egy ilyen nyúlfarknyi és építőnek nemigen nevezhető kritikára; ne habozz megírni a véleményedet, legyen az hideg, avagy meleg. Érzéseim nemigen vannak, szóval legalább attól nem kell félned, hogy megbántasz. XD
Az egyetlen, az igazi, a legkegyetlenebb, legromlottabb, legjavíthatatlanabb, legreménytelenebb, legőrültebb, legégetnivalóbb Nessa randalírozott; iratkozzatok fel és hagyjatok nyomot magatok után! :3 Ciao! xx

2018. március 8., csütörtök

Davy Jones fordítása

Még a tanév eleje felé fordítottam le ezt a dalt szótagszámra és rímre (jelentésre már kevésbé) is passzolva, hogy a zongoratanárom énekelhesse, miközben én játszom - erre végül nem került sor -, úgyhogy fogalmam sincs, miért csak most jutott eszembe megosztani veletek is. :D
Ahogy mondtam, a jelentés hű visszaadása volt a legutolsó szempont, mivel énekelhetővé kellett fordítanom, szóval nézzétek el, ha néhol úgy tűnik, mintha egy szót sem tudnék angolul, és csak odaírtam volna valami random szöveget egy-egy sor helyett! XD


Cruel and cold like winds on the sea
Will you ever return to me?
Hear my voice, sing with the tide:
My love will never die

Over waves and deep in the blue
I will give up my heart for you
Ten long years I'll wait to go by
My love will never die

Come, my love, be one with the sea
Rule with me for eternity
Drown all dreams so mercilessly
And leave their souls to me

Play the song you sang long ago
And wherever the storm may blow
You will find the key to my heart
We'll never be apart

Wild and strong you can't be contained
Never bound nor ever chained
Wounds you caused will never mend
And you will never end

Cruel and cold like winds on the sea
Will you ever return to me?
Hear my voice, sing with the tide:
My love will never die

~.~

Hűs, akár tengeren a szél,
Visszatérsz valaha hozzám?
Halld szavam, dalold velem:
Az én szívem még ég.

Elvesztünk a lelkünk mélyén;
Érted adom a szívemet!
Tíz hosszú évig is várok:
Az én szívem még ég.

Jöjj hát, válj eggyé a vízzel!
Légy velem örökké mostmár,
Fenébe az álmainkkal,
Nem valósulnak meg!

Énekeld azt a régi dalt,
És bárhol csapjon le a vihar,
Megtalálod szívem kulcsát:
Sosem válunk el majd.

Senki sem zabolázhat meg,
Sosem láncolhatnak hát le,
Tőled kapott sebem még fáj,
De te nem adod fel!

Hűs, akár tengeren a szél,
Visszatérsz valaha hozzám?
Halld szavam, dalold velem:
Az én szívem még ég.


Magától értetődő, de azért most is leírom, hogy rettenetesen kíváncsi vagyok ám a véleményetekre, gondolataitokra, építő kritikáitokra, egyáltalán mindenfajta visszajelzésetekre! :) Szóval ne habozzatok pipálni, de főleg kommentelni, mert egy sor is rengeteget jelent! :3
Ciao! xx Nessa

2018. március 4., vasárnap

A Tél Szelei - Arianne II.

Végig a Harag-fok déli partja mentén omladozó kőőrtornyok meredeztek, amiket az ősi napokban emeltek, hogy a tengeren keresztül belopódzó dorne-i fosztogatókra figyelmeztessenek. Faluk nőttek ki a földből a tornyok körül. Néhány várossá virágzott.
   Az Idegen a Könnyező Toronyban kötött ki, ahol az Ifjú Sárkány holtteste egyszer három napig időzött a hazaútján Dorne-ból. A város vaskos fafalain csapkodó zászlók még mindig Tommen király szarvas-oroszlánját mutatták, annak a látszatát keltve, hogy a Vastrón szavának legalább itt még van tekintélye. - Vigyázzatok a nyelvetekre! - figyelmeztette a társait Arianne, miközben partra szálltak. - Az volna a legjobb, ha Királyvár sosem tudná meg, hogy áthaladtunk itt. - Ha Connington nagyúr lázadását levernék, rossz fényt vetne rájuk, ha közismert lenne a tény, hogy Dorne őt küldte tárgyalni vele és a trónkövetelőjével. Ez is egyike volt a leckéknek, amiket az apja vérrel és verítékkel tanított meg neki; gondosan válaszd ki, melyik oldalra állsz, és csak akkor tedd, ha esélyes a győzelemre.
   Nem okozott gondot lovakat venniük, habár az ár ötször magasabb volt, mint előző évben lett volna. - Öreg jószágok, de egészségesek - bizonygatta a lovász. - Nem találtok jobbat Viharvégnek ezen a felén. A griff emberei minden lovat és öszvért elkoboznak, amit meglátnak. Az ökröket is. Néhányuk aláfirkantja a nevét a papírra, ha fizetséget kérsz, de vannak mások, akik ugyanolyan könnyedén felhasítanák a hasadat és egy maréknyival fizetnének ki a saját beleidből. Ha bárki ilyennel találkoztok, vigyázzatok a nyelvetekre és adjátok oda a lovakat!
   A város elég nagy volt, hogy három fogadóval is büszkélkedhessen, és mindegyik közös helyiségében tömegével voltak a pletykák. Arianne mindegyikbe elküldte az embereit, hogy halljanak ezt-azt. A Törött Pajzsban Homok Daemonnak azt mondták, hogy a nagy sekrestyét a Férfiházon tengeri fosztogatók égették fel és rabolták ki, és szűz-szigeti főépületből száz ifjú papnövendéket elhurcoltak rabszolgának. A Fajankóban Joss Hood megtudta, hogy Könnyező Toronyból félszáz férfi és fiú indult útnak észak felé, hogy csatlakozzon Jon Conningtonhoz Griff-fészekben, beleértve Ser Addamet, az öreg Fehérfejű nagyúr fiát és örökösét. De a találó nevű Részeg Dorne-iban Tollas hallott embereket arról sutyorogni, hogy a griff meggyilkolta Vörös Ronnet fivérét, és megerőszakolta szűz húgát. Ronnet maga a szóbeszéd szerint délre sietett megbosszulni a bátyja halálát és a húga megbecstelenítését.
   Azon az éjjelen Arianne útnak indította az elsőt a hollói közül vissza Dorne-ba, beszámolva az apjának mindarról, amit láttak és hallottak. Másnap reggel a kíséretével Fátyolerdőbe indultak, ahogy a kelő nap első sugarai átdőltek Könnyező Torony csúcsos háztetőin és görbe sikátorain. Délelőttre csöpörögni kezdett az eső, miközben zöld mezők és apró falvak földjén haladtak észak felé. Ezidáig nem látták nyomát küzdelemnek, de a kitaposott út mentén az összes többi utazó a másik irányba látszott haladni, és a falvakban, amiken áthaladtak, a nők bizalmatlankodva bámultak rájuk, és maguk mellett tartották a gyermekeiket. Még északabbra a mezők helyét ívelt dombok és vén erdők sűrű berkei vették át, az út ösvénnyé fogyott, és a falvak kevésbé gyakorivá váltak.
   A szürkület a Záporerdő szélén talált rájuk, egy nedves, zöld világban, ahol patakok és folyók rohantak át sötét erdőkön, és a talaj sárból és rothadó levelekből állt. Óriási fűzfák nőttek a folyóvizek mellett, nagyobbak, mint amilyeneket Arianne valaha látott, hatalmas törzsük olyan bütykös és görbe, mint egy öregember arca, ezüstös mohaszakállal feldíszítve. A fák minden oldalon egymáshoz préselődtek, kizárva a napot; bürkök és vörös cédrusok, fehér tölgyek, katonafenyők, amik olyan magasan és egyenesen álltak, mint egy-egy torony, óriási őrfák, nagylevelű juharfák, vörösfenyők, féregfák, itt-ott még egy vad varsafa is. Kusza ágaik alatt páfrányok és virágok nőttek bőségesen; kardpáfrányok, hölgypáfrányok, harangvirágok és dudáscsipke, esthajnalcsillagok és méregcsókok, párlófű, tüdőfű, borzhínár. Gombák sarjadtak lent a fagyökerek között, és a törzsekből is, sápadt, foltos kezekként, amik elkapták az esőt. Más fákat beterített a zöld vagy szürke vagy piros erezetű, egy alkalommal élénklila moha. Különféle zuzmók fedtek minden sziklát és követ. Mérges gombák burjánzottak a rothadó farönkök mellett. Maga a levegő is zöldnek tetszett.
   Arianne egyszer hallotta apját és Caleotte mestert egy septonnal veszekedni arról, hogy miért annyira különböző a Dorne-tenger északi és déli oldala. A septon úgy gondolta, Istenharagja Durran, az első Viharkirály miatt volt, aki ellopta a tengeristen és a szélistennő leányát, ezzel kiérdemelve örök ellenségességüket. Doran herceg és a mester inkább a szél és a víz felé hajlottak, és arról beszéltek, hogyan vesznek fel a lent, a Nyár-tengerben keletkezett nagy viharok nedvességet észak felé tartva, mígnem a Harag-fokba csapódnak. Emlékezett rá, hogy az apja azt mondta, valami furcsa okból kifolyólag a viharok Dorne-ra látszólag sosem csaptak le. - Tudom az okodat - felelte a septon. - Soha egyetlen dorne-i sem lopta el két isten leányát.
   A haladás itt sokkal lassabb volt, mint Dorne-ban. Rendes utak helyett göröngyös csapásokon haladtak, amik erre-arra kígyóztak, hatalmas, mohafödte sziklák hasítékain keresztül és földi szederbe fojtott, mély vízmosásokon át. Néha az ösvény teljesen eltűnt, mocsarakba süllyedve vagy felszívódva a páfrányok között, magára hagyva Arianne-t és a társait, hogy a maguk útját keressék a csendes fák között. Az eső még mindig esett, lágyan és egyenletesen. A levelekről lecsöpögő nedvesség hangja körbevette őket, és nagyjából mérföldenként újabb és újabb kis vízesés zenéje ütötte meg a fülüket.
   Az erdő barlangokkal is tömve volt. Azon az első éjszakán az egyikben húzódtak meg, hogy kiszabaduljanak a nedvességből. Dorne-ban gyakran sötétedés után utaztak, mikor a holdfény ezüstté változtatta a szálló homokot, de a Záporerdő tele volt mocsarakkal, szakadékokkal és víznyelőkkel, és a fák alatt, ahol a hold csupán emlék volt, szurokfeketeség uralkodott.
   Tollas tüzet rakott és megsütött egy pár vadnyulat, amit Ser Garibald szedett le, pár vadhagymával és gombával, amit az út mentén talált. Miután ettek, Homok Elia egy husángból és egy kevés száraz mohából fáklyát csinált és elindult felfedezni a barlang mélyét. - Ügyelj, hogy ne menj túl messzire! - intette óva Arianne. - Ezek a barlangok néha nagyon mélyek, könnyű eltévedni bennük.
   A hercegnő egy újabb cyvasse-játszmát veszített el Homok Daemon ellen, megnyert egyet Joss Hooddal, aztán visszavonult, miközben ők elkezdték megtanítani a szabályokat Jayne Ladybright-nak. Már belefáradt az efféle játékokba.
   Nym és Tyene mostanra talán már elérték Királyvárat, tűnődött, ahogy keresztbe tett lábakkal letelepedett a barlang szájánál, hogy nézze a hulló esőt. Ha mégsem, akkor nemsokára ott kell lenniük. Háromezer harcedzett lándzsás ment velük a Csontúton, túl Nyárodú romjain és fel a királyi úton. Ha a Lannisterek megpróbálták volna bevetni a kis csapdájukat a Királyerdőben, Nym úrnő gondoskodott volna róla, hogy az katasztrófába torkolljon. És a gyilkosok sem találhatták meg a prédájukat. Trystane herceg biztonságban hátramaradt Napdárdában, egy könnyes búcsú után Myrcella hercegnőtől. Ez egy fivérről elszámol, gondolta Arianne, de hol van Quentyn, ha nem a griffel? Elvette már a sárkánykirálynőjét? Quentyn király. Még mindig ostobán hangzott. Ez az új Daenerys Targaryen féltucat évvel fiatalabb volt Arianne-nál. Mit akarna egy ilyen korú hajadon az ő unalmas, könyvmoly öccsétől? A fiatal lányok jóképű lovagokról álmodoztak pajkos mosollyal, nem komoly fiúkról, akik mindig a kötelességüket teljesítették. De Dorne-t akarni fogja. Ha el reméli nyerni a Vastrónt, ahhoz szüksége van Napdárdára. Ha ennek Quentyn volt az ára, akkor ez a sárkánykirálynő megfizeti. Mi van, ha Griff-fészekben volt Conningtonnal, és ez az egész egy másik Targaryenről csak valamiféle körmönfont fortély volt? A fivére már akár vele is lehetne. Quentyn király. Vajon le kell majd térdelnem előtte?
    Abból semmi jó nem sülhet ki, ha elmélkedik rajta. Quentinből vagy király lesz, vagy nem. Imádkozom, hogy Daenerys gyengédebben bánjon vele, mint a fivérével.
   Ideje volt aludni. Másnap hosszú mérföldeket kellett megtenniük. Csak amikor elhelyezkedett, tudatosult Arianne-ban, hogy Homok Elia nem tért vissza a felfedezőútjáról. A nővérei hét különböző módon fognak meggyilkolni engem, ha bármi történt vele! Jayne Ladybright megesküdött, hogy a leány nem hagyta el a barlangot, ami azt jelentette, hogy még mindig ott volt valahol, a sötéten át barangolva. Amikor a kiáltozásaikra sem jött elő, nem volt mit tenni, mint fáklyákat készíteni és a kutatására indulni.
   A barlang sokkal mélyebbnek bizonyult, mint bármelyikük gyanította. A köves bejáraton túl, ahol a társasága tábort vert és megbéklyózta a lovaikat, egy sor kanyargó átjáró vezetett le és le, mindkét oldalt kígyózó fekete lyukakkal. Még beljebb a falak ismét felnyíltak, és a kutatók egy hatalmas mészkőüregben találták magukat, ami nagyobb volt, mint egy kastély nagyterme. A kiáltásaik megzavartak egy denevérfészket, amely lakói zajosan csapkodtak körülöttük, de csupán távoli visszhangok kiáltottak vissza. A terem lassú körbejárása során három további átjárót fedeztek fel, amik közül az egyik olyan kicsi volt, hogy négykézláb kellett volna továbbmenniük. - Először a többit próbáljuk meg - rendelkezett a hercegnő. - Daemon, gyere velem! Garibald, Joss, ti a másikkal próbálkozzatok!
   A járat, amit Arianne választott, száz lábon belül lejtős és nedves lett. A járás bizonytalanná vált. Egy alkalommal megbotlott, és meg kellett kapaszkodnia, hogy ne csússzon el. Nem egyszer latolgatta a visszafordulást, de látta Ser Daemon fáklyáját maga előtt és hallotta, hogy Elia nevét kiáltozza, így hát továbbhaladt. És egyszer csak egy újabb üregben találta magát, ötször nagyobban, mint az előző, kőoszlopok erdejével körülvéve. Homok Daemon mellé lépett és felemelte a fáklyáját. - Nézd, milyenre formálták a követ! - mondta. - Azok a pillérek, és az a fal ott. Látod?
 - Arcok - szólt Arianne. Annyi szomorú, bámuló szem!
 - Ez a hely az erdő gyermekeihez tartozott.
 - Ezer évvel ezelőtt. - Arianne elfordította a fejét. - Hallgasd! Ez Joss?
   Ő volt. A többi kutató megtalálta Eliát, mint azt ő és Daemon megtudták, miután visszaküzdötték magukat a csúszós lejtőn át a legutóbbi csarnokba. Az ő járatuk egy mozdulatlan, fekete tóhoz vezette őket, ahol derékig vízben találtak a lányra, ahogy vak marénát fogott a puszta kezeivel, miközben a fáklyája vörösen és füstölve égett a homokban, ahova szúrta.
 - Meghalhattál volna! - foglalta össze Arianne, mikor meghallotta a történetet. A karjánál fogva megragadta Eliát és megrázta. - Ha az a fáklya elaludt volna, egyedül maradtál volna a sötétben, jóformán vakon. Mit gondoltál, mit csinálsz?
 - Fogtam két halat - felelte Homok Elia.
- Meghalhattál volna! - ismételte Arianne. A szavai visszaverődtek a barlang falairól: - ...volna... volna... volna...
   Később, mikor visszatértek a felszínre és a haragja elpárolgott, a hercegnő félrehívta a leányt és leültette. - Elia, ennek véget kell vetni! - mondta neki. - Most nem Dorne-ban vagyunk! Nem a nővéreiddel vagy, és ez nem egy játék! Azt akarom, hogy a szavadat add arra, hogy eljátszod a cselédlányt, amíg biztonságban vissza nem érünk Napdárdába. Azt akarom, hogy szelíd és jámbor és szófogadó légy. Vigyáznod kell a nyelvedre! Nem akarok többet Dárda úrnőről vagy a bajvívásról hallani, sem atyádról vagy a nővéreidről! A férfiak, akikkel tárgyalnom kell, zsoldosok. Ma ezt a férfit szolgálják, aki Jon Conningtonnak nevezi magát, de holnap ugyanilyen könnyedén szolgálhatnák a Lannistereket. Egy zsoldos szívének megnyeréséhez mindössze aranyra van szükség, és Kaszter-hegy abban nem szenved hiányt. Ha a rossz ember szerez tudomást arról, ki vagy, megragadhatnak és váltságdíjért fogva tarthatnak...
 - Nem - vágott közbe Elia. - Téged akarnak majd váltságdíjért fogva tartani. Te vagy Dorne örököse, én csak egy fattyúleány vagyok. Atyád egy láda aranyat adna érted. Az én apám halott.
 - Halott, de nem merült feledésbe - vetette ellen Arianne, aki egy fél életen át kívánta, bárcsak Oberyn herceg lett volna az apja. - Te Homokkígyó vagy, és Doran herceg bármi árat megfizetne, hogy biztonságban tudjon téged és a nővéreidet. - Ez végre megmosolyogtatta a gyermeket. - Megesküszöl? Vagy vissza kell, küldjelek?
 - Megesküszöm. - Elia nem hangzott boldognak.
 - Atyád csontjaira!
 - Atyám csontjaira.
   Ezt az esküt meg fogja tartani, döntött Arianne. Megcsókolta unokatestvére orcáját és elküldte aludni. Talán valami jó is kisülhet a kalandjából. - Mostanáig sosem tudtam, milyen vad - panaszkodott Arianne Homok Daemonnak később. - Miért tukmálná őt rám atyám?
 - Bosszúból? - vetette fel a lovag egy mosollyal.
   A harmadik nap vége felé érték el Fátyolerdőt. Ser Daemon előreküldte Joss Hoodot, hogy derítse fel nekik a terepet és tudja meg, jelenleg ki a kastély ura. - Húsz ember sétál a falakon, talán több - jelentette, mikor visszatért. - Sok kordé és szekér. Mikor bemennek, alaposan le vannak terhelve, és üresek, mikor kijönnek. Minden kapunál őrök állnak.
 - Zászlók? - kérdezte Arianne.
 - Aranyszínűek. A kaputornyon és az erődön.
 - Mit ábrázoltak?
 - Azt nem láttam, de nem fújt a szél. A lobogók ernyedten lógtak a botjaikon.
   Ez bosszantó volt. Az Arany Kompánia zászlai aranyszőttesek voltak, címer és díszítés nélkül... de a Baratheon-ház lobogói is aranyszínűek voltak, bár az övéik Viharvég koronás szarvasát ábrázolták. Az ernyedt zászló viszont akármelyik lehetett. - Voltak más lobogók? Ezüstszürkék?
 - Én csak aranyakat láttam, hercegnő.
   Bólintott. Fátyolerdő a Mertyns-ház székhelye volt, akiknek címere egy nagy szarvasbaglyot ábrázolt, szürke alapon fehéret. Ha az ő zászlaik nem lobogtak, akkor a szóbeszéd valószínűleg igaz volt, és a kastély Jon Connington és a zsoldosai kezébe került. - Ezt a kockázatot vállalnunk kell - mondta a társainak. Atyja óvatossága jól szolgálta Dorne-t, ezt már elfogadta, de most a nagybátyja merészségének jött el az ideje. - Irány a kastély!
 - Kibontsuk a zászlódat? - kérdezte Joss Hood.
 - Még ne! - válaszolta Arianne. A legtöbb helyen jól szolgálta a hercegnői cím, de volt pár, ahol nem.
   A kastély kapuitól fél mérföldre három, szegecses mellényt és acél félsisakot viselő férfi lépett ki a fák közül, hogy elállja az útjukat. Kettejüknél felhúzott, töltött íjpuska volt. A harmadik csak egy utálatos mosollyal fegyverkezett fel. - És ti mégis hova tartotok, szépségeim? - kérdezte.
 - Fátyolerdőbe, az uradhoz - felelte Homok Daemon.
 - Jó válasz - mondta a vigyorgó. - Gyertek velünk!
   Fátyolerdő új zsoldosurai Ifjú John Muddnak és Láncosnak nevezték magukat. Azt beszélték, mindketten lovagok. Egyikük sem viselkedett úgy, mint akármelyik lovag, akivel Arianne valaha találkozott. Mudd tetőtől talpig barnát viselt, ugyanolyan árnyalatút, mint a bőre, de a fülein egy-egy pár aranyérme fityegett. A Muddok ezer évvel előtt királyok voltak fent a Trident mentén, ezt tudta, de ebben az egyben semmi királyi nem volt. Nem is volt kifejezetten fiatal, de úgy tűnt, az apja is az Arany Kompániában szolgált, ahol Öreg John Mudd-nak hívták.
   Láncos másfélszer olyan magas volt, mint Mudd, széles mellkasát egy pár rozsdás lánc szelte át, ami a derekától a válláig ért. Míg Mudd kardot és tőrt viselt, Láncosnál nem volt más, mint öt lábnyi vas láncszem, kétszer olyan vastagok és súlyosak, mint a mellkasán keresztben lévők. Ostorként forgatta őket.
   Kemény férfiak voltak, nyersek és brutálisak és nem túl kifinomult beszédűek, sebhelyekkel és viharvert arcokkal, amik a szabad kompániákban való hosszú szolgálatról árulkodtak. - Őrmesterek - suttogta Ser Daemon, mikor meglátta őket. - Már találkoztam a fajtájukkal korábban.
   Amint Arianne a tudtukra hozta a nevét és a szándékát, a két őrmester egész vendégszeretőnek bizonyult. - Itt töltitek az éjszakát - jelentette ki Mudd. - Van ágy mindannyiótoknak. Reggel kaptok kipihent lovakat, és bármifajta ellátmányt, amire szükségetek lehet. Úrnőm mestere küldhet egy madarat Griff-fészekbe, hogy hírt vigyen a jöttötökről.
 - És mégis kinek? - tudakolta Arianne. - Connington nagyúrnak?
   A zsoldosok egymásra pillantottak. - A Félmesternek - felelte John Mudd. - Őt találjátok a Fészekben.
 - Griff menetel - mondta Láncos.
 - Hova menetel? - kérdezte Ser Daemon.
 - Nem a mi tisztünk elmondani - közölte Mudd. - Láncos, tartsd a nyelved!
   Láncos horkantott egyet. - Ő Dorne. Miért ne tudhatná meg? Azért jött, hogy csatlakozzon hozzánk, nem?
   Ez még nem dőlt el, gondolta Arianne Martell, de úgy érezte, az lesz a legjobb, ha nem erőlteti a témát.
   Szürkületkor egy kiadós vacsorát szolgáltak fel nekik a nagyteremben, ami fent, a Baglyok Tornyában volt, ahol az özvegy Mertyns úrnő és a mestere is csatlakozott hozzájuk. Habár fogoly volt a saját kastélyában, a öregasszony virgoncnak és vidámnak tűnt. - A fiaim és a fiúunokáim elmentek, amikor Renly nagyúr összehívta a zászlóhordozóit - mesélte a hercegnőnek és a társainak. - Azóta nem láttam őket, de időről időre küldenek egy hollót. Az egyik unokám megsebesült a Feketevízen, de azóta felgyógyult. Gondolom, még időben visszatérnek, hogy felakasszák ezt a tolvajbandát. - Kacsalábával Mudd és Láncos felé intett az asztal túloldalán.
 - Nem vagyunk tolvajok - mondta Mudd. - Rekvirátorok vagyunk.
 - Megvettétek azt a sok ételt lent az udvaron?
 - Rekviráltuk - közölte Mudd. - A köznép majd termeszt újat. A jog szerinti királyodat szolgáljuk, vén banya! - Úgy tűnt, élvezi ezt. - Meg kéne tanulnod udvariasabban beszélni a lovagokkal!
 - Ha ti ketten lovagok vagytok, akkor én még mindig szűz - vágott vissza Mertyns úrnő. - És úgy beszélek, ahogy tetszik. Mit fogtok tenni, megöltök? Már így is túl sokáig éltem.
   Arianne hercegnő megszólalt: - Jól bántak veled, úrnőm?
 - Nem erőszakoltak meg, ha erre vagy kíváncsi - hangzott az öregasszony válasza. - Néhány szolgálóleány már nem volt ilyen szerencsés. Házas vagy hajadon, a férfiak nem tesznek különbséget.
 - Senki nem erőszakolt meg senkit - erősködött Ifjú John Mudd. - Connington nem tűri az ilyesmit. Mi parancsokat követünk.
   Láncos bólintott. - Néhány lányt rá lehetett beszélni, esetleg.
 - Ugyanúgy, ahogy a köznépet rábeszéltétek, hogy adják oda minden termésüket. Dinnyék vagy szüzességek, a ti fajtátoknak ugyanaz. Ha akarjátok, elveszitek. - Mertyns úrnő Arianne-hoz fordult. - Ha találkoznál ezzel a Connington nagyúrral, mondd meg neki, hogy ismertem az anyját, és ő szégyellné magát.
   Talán meg is mondom, gondolta a hercegnő.
   Azon az éjjelen útnak indította a második hollóját az apjának.
   Arianne már úton volt vissza a saját hálószobájába, mikor fojtott nevetést hallott a szomszéd helyiségből. Megállt és egy pillanatig hallgatózott, aztán belökte az ajtót, hogy egy ablak melletti székben összegömbölyödött Homok Eliával találja magát szembe, aki éppen Tollassal csókolózott. Amikor Tollas meglátta, hogy ott áll a hercegnő, talpra ugrott és hebegni kezdett. Még mindketten fel voltak öltözve. Arianne ezzel vigasztalódott, miközben szélnek eresztette Tollast egy éles pillantással és egy "tűnés!"-sel. Aztán Eliához fordult. - Kétszer annyi idős, mint te. Szolgáló. A madárszart takarítja fel a mesternek. Elia, mit gondoltál?
 - Csak csókolóztunk. Nem fogok hozzámenni. - Elia dacosan összefonta a karját a mellkasán. - Azt hiszed, még sosem csókolóztam egy fiúval sem?
 - Tollas férfi. - Szolgáló, de attól még férfi. Nem kerülte el a hercegnő figyelmét, hogy Elia ugyanannyi idős volt, mint ő, amikor Homok Daemonnak adta a szüzességét. - Nem vagyok az anyád. Mikor visszatérünk Dorne-ba, annyi fiút csókolsz meg, ahányat akarsz. Itt és most viszont... itt nincs helye csókoknak, Elia. Szelíd és jámbor és szófogadó, ezt mondtad. Muszáj a szemérmest is hozzáadnom a listához? Atyád csontjaira esküdtél!
 - Emlékszem - mondta Elia, meghunyászkodva. - Szelíd és jámbor és szófogadó. Nem csókolom meg többé.
   Fátyolerdőből Griff-fészekbe a legrövidebb út a Záporerdő zöld, nedves szívén keresztül vezetett, ami legjobb esetben is lassú haladást engedett csupán. Arianne-nak és a társainak nyolc nap jó részébe került az átjutás. Állandó, csapkodó esők zenéjére utaztak, ami a magasban a fák tetején dobolt, habár a levelek és ágak zöld, óriási kupolája alatt ő és a lovasai meglepően szárazon megúszták. Láncos elkísérte őket az útjuk első négy napján észak felé, egy sor szekérrel és tíz saját emberével. Mudd-tól távol kezdeményezőbbnek bizonyult, és Arianne ki tudta bűvölni belőle az élettörténetét. A legbüszkébb dicsekvése egy dédnagyapjáról szólt, aki harcolt a Fekete Sárkánnyal Vörösfű Mezején, és átszelte a Keskeny-tengert Keserűacéllal. Láncos maga a kompániába született, zsoldos apja és egy táborkövető gyermekeként. Habár úgy nevelték, hogy beszélje a közös nyelvet és westerosiként gondoljon magára, mostanáig be sem tette a lábát a Hét Királyságba.
   Szomorú történet, és ismerős is, gondolta Arianne. Az élete az elejétől a végéig darabos volt: egy sor hely, ahol harcolt, ellenségek, akikkel szembenézett és akiket levágott, sebek, amiket szerzett. A hercegnő hagyta beszélni, közben időről időre ösztökélte egy nevetéssel, egy érintéssel vagy egy kérdéssel, elbűvöltséget színlelve. Többet tudott meg Mudd tehetségéről a kockában, Két Kardról és a vöröshajú nők iránti gyengéjéről, arról az időről, amikor valaki elinalt Harry Strickland kedvenc elefántjával, Kiscicáról és a szerencsés macskájáról, és az Arany Kompánia többi emberének és tisztjének tetteiről és gyengeségeiről, mint amennyit valaha tudnia kéne. De a negyedik napon, egy gondatlan pillanatban Láncosnak ez csúszott ki a száján: - ...ha bevesszük Viharvéget... - A hercegnő megjegyzés nélkül hagyta ezt a kiszólást, de jelentős fejtörést okozott neki. Viharvég. Ez a griff egy bátor példány, úgy tűnik. Vagy csak bolond. Három évszázadon át a Baratheon-ház székhelyeként, és azelőtt ezer meg ezer évvel az ősi Viharkirályokéként Viharvégről néhányan azt beszélték, hogy bevehetetlen. Arianne hallott férfiakat arról vitatkozni, hogy melyik a legerősebb kastély a birodalomban. Páran Kaszter-hegyet mondták, mások az Arrynok Sasfészekét, néhányan Derest a fagyott északon, de Viharvéget is mindig felemlegették. A legenda szerint Brandon, az Építő emelte, hogy ellenálljon egy bosszúálló isten haragjának. Függönyfalai voltak a legmagasabbak és legerősebbek az egész Hét Királyságban, negyven-nyolcvan láb szélességükkel. Óriási, ablaktalan dobtornya feleolyan magas lehetett, mint Óváros Héttornya, de lépcsőzetesség helyett egyenesen az ég felé tört, háromszor olyan vastag falakkal, mint az óvárosiaké. Egy ostromtorony sem volt olyan magas, hogy elérje Viharvég oromzatát; sem ostromgép, sem hajítógép nem remélhette áttörni erős falait. Connington egy ostromot kíván előkészíteni? - tűnődött. Hány embere lehet? A Lannisterek már jóval a kastély eleste előtt egy sereget küldenének, hogy leverje az ostromot. Az az út is reménytelen.
   Aznap éjjel, mikor elmesélte Ser Daemonnak, amit Láncos mondott, Istenkegy Fattya ugyanolyan meghökkentnek tűnt, mint ő. - Viharvéget, mikor legutóbb hallottam, még mindig Stannis nagyúrhoz hű emberek tartották. Azt gondolnád, hogy Connington talán jobban tenné, ha közössé tenné az ügyét egy másik lázadóéval ahelyett, hogy háborút vívna őellene is.
 - Stannis túl messze van, hogy a segítségére legyen - mélázott Arianne. - Néhány kisebb kastélyt elfoglalni, amíg az uraik és a helyőrségeik egy távoli háborúban vannak, egy dolog, de ha Connington nagyúr és a házisárkánya valahogy elfoglalnák a birodalom egyik nagy erődjét...
 - ...akkor a birodalomnak komolyan kéne őket vennie - fejezte be Ser Daemon. - És néhányan azok közül, akik nem szeretik a Lannistereket, talán még a lobogóik alá is csődülnének.
   Azon az éjjelen Arianne egy újabb rövid levelet vetett papírra az apjának, és Tollassal útnak indíttatta a harmadik hollóval.
   Ifjú John Mudd is küldött madarakat, mint kiderült. A negyedik napon, szürkület tájékán, nem sokkal azután, hogy Láncos és a szekerei elbúcsúztak tőlük, Arianne társasága egy menetoszlopnyi zsoldossal találkozott Griff-fészekből, a legegzotikusabb teremtés vezetésével, akit a hercegnő valaha látott, a maga festett körmeivel és a fülében szikrázó drágakövekkel.
   Lysono Maar nagyon jól beszélte a közös nyelvet. - Az a megtiszteltetés ért, hogy az Arany Kompánia szeme és füle lehetek, hercegnő.
 - Úgy nézel ki... - Habozott.
 - ...mint egy nő? - Nevetett. - Pedig nem vagyok.
 - ...mint egy Targaryen - fejezte be Arianne. A szemei halvány orgonalilák volták, a haja fehér és arany vízesés. Akárhogy is, volt benne valami, amitől libabőrös lett. Így nézett ki Viserys? - elmélkedett. Ha igen, akkor még jó, hogy halott.
 - Ez hízelgő. A Targaryen-ház asszonyairól azt beszélik, hogy az egész világon páratlanok.
 - És a Targaryen-ház férfijairól?
 - Ó, azok még csinosabbak. Habár meg kell, mondjam, én csak egyet láttam. - Maar a kezébe fogta Arianne-ét, és lágyan megcsókolta a csuklóját. - Fátyolerdő üzent a jöttödről, drága hercegnő. Megtiszteltetés lesz elkísérni téged a Fészekbe, de félek, Connington nagyúrról és ifjú hercegünkről lemaradtál.
 - Háborúba vonultak? - Viharvéghez vonultak?
 - Pontosan.
   A lysi nagyon más ember volt, mint Láncos. Ennek semmi nem fog kicsúszni a száján, döbbent rá pár órácska után a társaságában. Maar kellően nagydumás volt, de tökéletesítette a módszerét annak, hogy rengeteget beszéljen, miközben semmit nem mond. Ami pedig a lovasokat illette, akik elkísérték, akár némák is lehettek volna mindattól, amit Arianne embereinek sikerült kiszedni belőlük. 
   Arianne úgy döntött, nyíltan beszél vele. Az ötödik, Fátyolerdőtől távol töltött napjuk éjszakáján, ahogy egy régi torony zilált romjai mellett táboroztak le, amiket indák és moha nőttek be, letelepedett mellé és így szólt: - Igaz, hogy elefántjaitok is vannak?
 - Néhány - felelte Lysono Maar, egy mosollyal és egy vállrándítással.
 - És sárkányok? Hány sárkányotok van?
 - Egy.
 - Ami alatt a fiút érted.
 - Aegon herceg felnőtt férfi, hercegnő.
 - Tud repülni? Tüzet okádni?
   A lysi nevetett, de orgonaszemei hidegek maradtak.
 - Szoktál cyvasse-ozni, nagyuram? - kérdezte Arianne. - Atyám tanítgatott engem. Nem vagyok túl ügyes, meg kell, valljam, de azt tudom, hogy a sárkány erősebb, mint az elefánt.
 - Az Arany Kompániát egy sárkány alapította.
 - Keserűacél csak félig volt sárkány, és egészen fattyú. Nem vagyok mester, de valamicske történelmet azért tudok. Attól még zsoldosok vagytok.
 - Ahogy kívánja, hercegnő - szólt, csupa selymes udvariassággal. - Mi szívesebben nevezzük magunkat száműzöttek szabad testvériségének.
 - Ahogy tetszik. Ami a szabad testvéreket illeti, a te kompániád jóval a többi felett áll, azt meg kell hagyni. Mégis, az Arany Kompánia minden alkalommal vereséget szenvedett, mikor átkelt Westerosra. Veszítettek, mikor Keserűacél parancsolt nekik, cserbenhagyták a Blackfyre-trónkövetelőket, meginogtak, mikor Rettenetes Maelys vezette őket.
   Ez úgy tűnt, szórakoztatja. - Legalább kitartóak vagyunk, ezt el kell ismerned. És néhány ilyen vereség csak kevésen múlott.
 - Néhány pedig nem. És azok, akiknek a halála kevésen múlik, nem kevésbé halottak, mint azok, akik megsemmisítő vereségben esnek el. Doran herceg, atyám bölcs ember, és csak olyan háborúkban harcol, amiket megnyerhet. Ha a háború áradata a sárkányod ellen fordul, az Arany Kompánia kétségtelenül elmenekül a Keskeny-tengeren túlra, ahogy azt korábban is tette. Ahogy azt maga Connington nagyúr is tette, miután Robert legyőzte őt a Harangok Csatájában. Dorne-nak nincs efféle menedéke. Miért adnánk a kardjainkat és lándzsáinkat a ti bizonytalan ügyetekért?
 - Aegon herceg a tulajdon véred, hercegnő. Rhaegar Targaryen herceg és dorne-i Elia, atyád húgának a fia.
 - Daenerys Targaryen is a vérünk. Aerys király leánya, Rhaegar húga. És neki vannak sárkányai, legalábbis a mesék ezt próbálják elhitetni velünk. - Tűz és vér. - Ő hol van?
 - Egy fél világra innen, a Rabszolga-öbölben - válaszolta Lysono Maar. - Ami pedig ezeket az állítólagos sárkányokat illeti, én nem láttam őket. A cyvasse-ban igaz, a sárkány hatalmasabb, mint az elefánt. A csatatéren inkább adj nekem elefántokat, akiket látok és megérintek, úgy küldj az ellenségeim ellen, mint szavakból és kívánságokból készült sárkányokat.
   A hercegnő méla csendbe merült. És azon az éjjelen útnak indította a negyedik hollóját az apjának.
   És végre előbukkant Griff-fészek a tengeri ködből egy szürke, nedves napon, miközben az eső ritkásan és hidegen hullott. Lysono Maar felemelte az egyik kezét, egy trombitaszó verődött vissza a sziklákról, és a kastély kapui kitárultak előttük. A hercegnő látta, hogy az esőáztatta zászló, ami a kaputorony fölött lógott, fehér és vörös volt, a Connington-ház színeiben, de a kompánia arany lobogói is láthatóak voltak. Kettős menetoszlopban lovagoltak át a griff torkaként ismert hegygerincen, miközben a Hajózúzó-öböl vizeinek morgása mindkét oldalon visszaverődött a sziklákról.
   A kastély előcsarnokában az Arany Kompánia tucatnyi tisztje gyűlt össze, hogy üdvözölje a dorne-i hercegnőt. Egymás után fél térdre ereszkedtek előtte, és a kezéhez szorították ajkukat, miközben Lysono Maar bemutatta őket. A legtöbb nevet szinte már akkor elfelejtette, ahogy meghallotta őket.
   A vezérük egy idősebb férfi volt sovány, barázdált, frissen borotvált arccal, aki hosszú haját egy csomóba fogva viselte. Ez nem harcos, érzékelte Arianne. A lysi megerősítette az ítéletét, amikor Félmester Haldonként mutatta be a férfit.
 - Előkészítettük a szobákat neked és a tieidnek, hercegnő - mondta ez a Haldon, mikor a bemutatkozások végre lezajlottak. - Remélem, megfelelnek. Tudom, hogy Connington nagyurat keresed, és ő is szót kíván váltani veled, minél hamarabb. Ha neked is megfelel, holnap egy hajó elvisz hozzá.
 - Hova? - követelte Arianne.
 - Hát senki sem mondta neked? - Félmester Haldon megajándékozta egy mosollyal, ami vékony és éles volt, mint egy tőrvágás. - Viharvég a miénk. A Segítő ott vár téged.
   Homok Daemon megszólalt mellette. - A Hajózúzó-öböl még egy szép nyári napon is veszedelmes lehet. Biztonságosabb szárazföldön megtenni a Viharvégbe vezető utat.
 - Ezek az esők sártengert csináltak az utakból. Az utazás két napba kerülne, talán háromba - érvelt Félmester Haldon. - Egy hajó fél nap, vagy kevesebb alatt odaviszi a hercegnőt. Királyvárból egy sereg közelít Viharvég felé. Szívesebben lesztek biztonságban a falak között, még a csata előtt.
   Valóban? - tűnődött Arianne. - A csata? Vagy ostrom? - Nem szándékozott csapdába esni Viharvég falai között.
 - Csata - mondta Haldon határozottan. - Aegon herceg szét kívánja zúzni az ellenségeit a csatamezőn.
   Arianne és Homok Daemon összenéztek. - Lennél olyan jó, és elkísérnél a szobáinkhoz? Fel szeretném frissíteni magamat, és száraz ruhát felvenni.
   Haldon hajbókolt. - Máris.
   A társaságát a keleti toronyban szállásolták el, ahol a csúcsíves ablakok a Hajózúzó-öbölre néztek. - A fivéred nincs Viharvégben, ezt már tudjuk - jelentette ki Ser Daemon, amint zárt ajtók mögé kerültek. - Ha Daenerys Targaryennek vannak is sárkányai, ők egy fél világra vannak innen, és nincsenek Dorne hasznára. Semmi sincs számunkra Viharvégben, hercegnő. Ha Doran herceg egy csata közepébe akart volna küldeni téged, háromszáz lovagot adott volna neked, nem hármat.
   Ebben ne legyél biztos, ser. A fivéremet öt lovaggal és egy mesterrel küldte a Rabszolga-öbölbe. - Beszélnem kell Conningtonnal. - Arianne kicsatolta az egymásba illesztett napot és dárdát, ami a köpönyegét kapcsolta össze, és hagyta, hogy az esőáztatta öltözék lecsússzon a vállairól, és a padlón egy kupacot alkosson. - És látni akarom ezt az ő sárkányhercegét. Ha valóban Elia fia...
 - Akárkinek a fia is, ha Connington nyílt csatatéren áll ki Mace Tyrell ellen, akkor hamarosan fogoly vagy hulla lehet belőle.
 - Tyrell nem félnivaló ember. Oberyn nagybátyám...
 - ...halott, hercegnő. És tízezer ember egyenlő az Arany Kompánia egész haderejével.
 - Connington bizonyára ismeri a saját erősségét. Ha meg akarja kockáztatni a csatát, biztosan hisz benne, hogy megnyerheti.
 - És hány ember halt már meg csatákban, amikről azt hitték, hogy megnyerhetik? - kérdezte tőle Ser Daemon. - Utasítsd vissza őket, hercegnő! Nem bízom ezekben a zsoldosokban. Ne menj Viharvégbe!
   Miből gondolod, hogy engedik majd, hogy eldöntsem? Volt egy kényelmetlen érzése, hogy Félmester Haldon és Lysono Maar másnap reggel hajóra teszik, akár akarja, akár nem. Jobb nem próbára tenni őket. - Ser Daemon, te Oberyn nagybátyám apródja voltál - mondta. - Ha most vele lennél itt, neki is azt tanácsolnád, hogy utasítsa vissza? - Nem várta meg, hogy válaszoljon. - Tudom a választ. És ha épp arra akarnál emlékeztetni, hogy én nem Vörös Vipera vagyok, ezt is tudom. De Oberyn herceg halott, Doran herceg öreg és beteg, és én vagyok Dorne örököse.
 - És ezért nem lenne szabad veszélybe sodornod magad. - Homok Daemon fél térdre ereszkedett. - Küldj engem Viharvégbe magad helyett! És ha a griff tervei félresikerülnének és Mace Tyrell visszaveszi a kastélyt, én csupán egy újabb földnélküli lovag leszek, aki ennek a trónkövetelőnek ajánlotta a kardját haszon és dicsőség reményében.
   Míg ha engem fognak el, a Vastrónnak az elég bizonyíték lesz, hogy Dorne összeesküdött ezekkel a zsoldosokkal és támogatta az inváziójukat. - Bátor dolog tőled, hogy védelmezni kívánsz, ser. Ezt köszönöm. - Megfogta a kezeit és talpra állította. - De atyám engem bízott meg ezzel a feladattal, nem téged. Holnap hajóra szállok, hogy az odújában nézzek szembe a sárkánnyal.