Hogyan írj jól? – Egy gyors útmutató

Tehát összeraktad a karaktereidet és a cselekmény-ötleteidet (legalábbis nagyjából összeraktad, remélhetőleg), de most felmerül benned a kérdés: hogyan írd meg? Mit írj le, és mikor? Mit kell elmondanod a közönségednek? Ha problémád akad ezen a vágányon, íme néhány tipp a számodra.

Mi is teszi a jó írást?

Egyszerűen fogalmazva, a jó írás olyan írás, amely jól valósítja meg a célját; és az olvasóközönségnek írásnak két fő célja van. Az egyik egy ötlet megosztása – legyen az egy egyszerű recept vagy egy komplex saga. A második cél érzelmek kiváltása, legyen szó egy üdvözlőlapról, amely feldobja valaki napját, vagy egy versről, amely mély bánatot kíván előidézni. Ennélfogva az az írás jó, amely ezt hatékonyan megvalósítja, nem számít, mennyire „helyes” magyarsággal valósítja meg. Rossz attól lesz egy írás, ha ezt képtelen elérni – akár az érthetetlen szókincse miatt, akár azért, mert az alapötlet útközben eltévelyedett, vagy egyszerűen csak túl unalmas ahhoz, hogy végig megtartsa a közönség figyelmét.

Tégy magadnak egy szívességet! Felejts el mindent, amit arról tanultál, hogy a szóvirágok meg a nagy és elvont szavak teszik a „jó” írást! (Ezek hozzátartozhatnak a jó íráshoz, de nem szükségesek.) Felejtsd el azt a feltevést, hogy vannak szavak, amiket „soha” nem szabad használnod! (Igen, sok olyan van, amiből valószínűleg vissza kell venned, de itt nincsenek kőbe vésett példák.) Felejtsd el azt az elgondolást, hogy a több szó jobb írást jelent! (Ennek is megvan a maga ideje és helye, de nincs rá mindig szükség.)

Ehelyett tegyél fel magadnak két kérdést: Mit szeretnék elérni az írásommal, és hogyan valósíthatom ezt meg a legjobban? Például, szerelmi történetet próbálsz elmondani? Horrort próbálsz írni? Megnevettetni, megríkatni akarod az embereket, esetleg kicsit mindkettőt? Írd le egy listára! Most gondolkozz azon, ezt hogyan is valósíthatnád meg. Hogyan láttad más, jól megírt történetekben? Mások hol buktak el ezen, és te mit csináltál volna másképpen, hogy működjön a dolog? Hogy érzed, mi más működhetne még? Amint kitaláltad ezeket, már a jó úton jársz, hogy valami jót írj.

Ne felejtsd el a helyesírást, az írásjelek helyes használatát és a bekezdésekre tagolást!

Hacsak nem stilisztikai okaid és céljaid vannak az ellenkezőjére, próbálj meg helyesen írni, kitenni az írásjeleket és tagolni a bekezdéseket! Ettől könnyebb lesz olvasni az írásodat. A következő cikkekkel frissítheted fel a tudásodat:

Nyelvtanlecke 

Hogyan tördeld helyesen a bekezdéseket?

És ne felejtsd el a helyesírás-ellenőrzőt! Kapcsold be, és figyelj azokra a hullámos piros aláhúzásokra! Tartsd észben: az érthetetlen írás rossz írás, továbbá az elírások és elgépelések megnehezítik az olvasást.

Találd ki, mit kell részletezned és leírnod!

Azonosíts és írj egy listát a kulcsfontosságú részletekről, amiket közvetítened kell, és a kulcsfontosságú eseményekről, amelyeknek meg kell történniük! Mit kell a közönségnek látnia, miről kell tudnia? Mit kell leírni ahhoz, hogy tudják, miféle helyen játszódik az egész? Mit kell felfedned előttük vagy megmagyaráznod nekik, hogy megértsék, mi történik, és megértsék a jelentőségét a nagyobb egészben? Minek kell megtörténnie, hogy az elejétől a közepén át a végéig juttassa ezt a történetet vagy jelenetet?

Példának okáért, ha egy olyan románcot tervezel írni, amiben az emberek hisznek, akkor meg kell mutatnod, hogyan épül fel és meg kell mutatnod, hogy ezek között a karakterek között megvan a kémia. Nem tudhatod le azzal, hogy egyik percben még semmi közük egymáshoz, aztán már szenvedélyesen falják egymást, és várhatod el, hogy a közönséged ezt bevegye, akármilyen magától értetődő is a kapcsolat a te fejedben.

Íme egy példa az olyan írásra, ami átugrik valami fontosat: Misty a fürdőszobai tükör előtt állt és a haját fésülte, majd bepattant a kocsiba és munkába indult. Az, ahogy ez meg van írva, azt sugallja, hogy Misty kocsija a fürdőszobában van! Hiányzik mindenfajta utalás arra, hogy Misty éppenséggel elhagyta a fürdőszobát és a garázshoz ment, vagy valami. (Az ilyen szituációkban nagy segítség lehet, ha megállsz és elképzeled, amit a karaktered tesz, és hogy hogyan jut el A-ból B-be, majd C-be, és így tovább. Nem kell feltétlenül teljes részletességgel leírnod mindent, de igenis kell lennie valaminek, ami a közönség tudtára hozza, mi történik.)

És végül, ha úgy érzed, az írásod túl rövidre sikeredett, vagy fogalmad sincs, mit kéne részletezned egy jelenetben, vethetnél egy pillantást a Hogyan növeld a szószámodat (anélkül, hogy szóvirágoknál vagy indokolatlan önelemzésnél lyukadnál ki) és a Megmutatni vs. Elmondani című cikkekre. A jövőben ezek lefordítására is sort kerítek.

Használj olvasóbarát szókincset!

Tedd fel magadnak a kérdést: kik fogják olvasni a történetedet? Ők milyen szavakat ismernek? Hogyan írhatsz le dolgokat úgy, hogy könnyedén megértsék, mire gondolsz?

Az olyan kifejezések, mint a „pirospozsgás labium” és a „kianit íriszek” néhányaknak talán költőien hangzanak, de sok embernek fogalma sem lesz, hogy „piros ajkakra” és „kék szemekre” gondolsz. (Plusz valószínűleg elképesztően nagyhangúnak is fogsz tűnni.) Hasonlóképpen, egy szakma vagy hobbi szakzsargonja nagyjából érthetetlen lesz a kívülállók számára. Próbáld egy kívülálló vagy egy átlagolvasó szemével nézni a szavakat, amiket papírra akarsz vetni: meg fogják ők érteni ezeket? Ha nem, de nagyon szeretnéd vagy muszáj használnod őket, a kontextussal tisztázni tudod a jelentésüket? És ha ez nem lehetséges, hozzájuk tudsz csapni egy gyors magyarázatot vagy definíciót az első alkalommal, amikor a kifejezést használod?

És mielőtt mennél és megragadnád a szinonimaszótárt, hogy helyettesítőt keress egy szónak, ami egy kicsit is átlagosnak vagy egyszerűnek tűnik, tedd fel magadnak a kérdést: tényleg szükséges másik szót keresni ehelyett? Az igaz, hogy legtöbbször jó dolog váltogatni a szavaidat, a közönséged azonban talán nem ért meg egy olyan szót, ami túl elvont, és egy különösen szokatlan szó talán úgy lóg majd ki a prózád többi részéből, mint egy fájú hüvelykujj. Szóval ezt mindenképp vedd figyelembe.

Olvasóbarát időben és sorrendben írj le és magyarázz meg dolgokat!

Az, hogy mikor és milyen sorrendben írsz le és magyarázol meg dolgokat, nagyban közrejátszhat abban, hogy mennyire érthető és megnyerő a történeted. Álljon itt mindaz, amit tudnod kell, hogyan csináld ezt a lehető legközönségbarátabban.

Időrendi sorrendben írd le az eseményeket! Vegyük például ezt a mondatot:

 – Szerintem jó ötlet – mondta Misty, miután leült.

Mivel az események nem sorrendben vannak leírva, első olvasásra nem tudtad helyesen vizualizálni, ami történt. Valószínűleg meg kellett állnod felülvizsgálni a mentális képet erről a jelenetről. És most nézzük meg ezt:

Misty leült. – Szerintem jó ötlet – mondta.

Így, hogy minden kronológiai rendben van leírva, nem kell megállnod és újra elképzelned, mi történt – rögtön a helyes képet kapod. Ez simább, kevésbé frusztráló olvasásélményt biztosít. Tehát ahogy írsz, próbáld olyan sorrendben leírni az eseményeket, ahogy történnek!

A látványt olyan sorrendben írd le, ahogy a megfigyelő (legyen az a közönség vagy a főszereplő) valószínűleg érzékelné a jelenségeket! Túl sok író fókuszál a helytelen részletekre helytelen időben. Például egy új szituációt mutatnak be, aztán leírják az icipici, bonyolult részleteit, miközben a nagyobb egészt érintetlenül hagyják, ezzel olyan helyzetet teremtve, amelyben a közönség megkapta egy sorozatnyi makró fénykép leírt megfelelőjét, amely egyáltalán nem segít megértenie vagy elképzelnie a nagyobb egészt, amelyben ezek a részletek fellelhetők.

Két dolog van, amit az emberek hajlamosak első pillantásra észrevenni: azokat a dolgokat, amelyek nagyok és kézenfekvők, és a dolgokat, amelyek feltűnően eltérnek a többitől. Ameddig ezeket a részleteket dolgozzák fel, nem fogják észrevenni a finomabb és bonyolultabb részleteket. Szóval tegyük fel például, hogy a tésztafehér vámpírod besétál a jelenetbe. Valaki, aki még sosem látott hasonlót, valószínűleg nem a vámpír arcvonásainak pontos formáját és arányát, vagy épp azt fogja észrevenni, pontosan milyen árnyalatú haja van a vámpírnak. Ez a személy legtöbbször olyasmikre fog felfigyelni, mint a túrószerű arcszín és a különc ruházat. Ez a személy talán észreveszi, hogy a vámpírnak vörös szeme van, de valószínűleg nem fog felfigyelni apró különbségekre az árnyalatok és a tónusok között, hát még az arany pöttyökre bennük.

Ugyanez vonatkozik a látványra. Valaki, aki először lát egy öreg kastélyt, nagyjából azt veszi észre rajta, hogy nagy, szürke, és ócska kövekből készült. És nagy valószínűséggel átsiklik olyan, apróbb részleteken, mint az egyes kövek pontos formája, az egyes, különböző időben épített részek építészeti stílusai közötti pontos különbségek, vagy egy szokatlan formájú ablak vagy szobor valahol a látóhatár peremén.

Próbálj gyakorolni: keress egy fényképet pár emberről, vagy egy szobáról, vagy egy városi látképről! Nézd a képet pár percig, és jegyzeteld le, amit megfigyelsz! Most menj és pár percig csinálj valami mást. Aztán térj vissza a képhez és nézd meg újra! Nézd meg, most mi más tűnik fel. Aztán tedd félre a képet egy időre, és aztán megint térj vissza hozzá. Újra jegyezd le, hogy most mit látsz. Hasonlítsd össze, mit vettél észre a kép többszöri megfigyelésekor! Ez segíteni fog abban, hogy mi az, aminek a leírására először fókuszálnod kell.

Magyarázd meg azokat a dolgokat, amelyek elengedhetetlenek a megértéshez! A közönségednek abban a percben tudnia kell valamiről, hogy micsoda, amint fontossá válik, hogy elképzelje vagy kontextusba illessze azt.

Vegyük például ezt: Misty felvette a mellantát és a karja alá rejtette. Ha belegondolt, hány háborút vívtak érte, ha belegondolt, hány darantisz bukott el! Sean boldog lenne, ha visszakaphatná a mellantát. Visszatenné oda, ahova tartozik, a többi zareith mellé a compandába.

Ha egész egyszerűen összeakadtak a szemeid, miközben megpróbáltad végigolvasni ezt, akkor aligha hibáztathatlak ezért. Esélyed sem volt elképzelni vagy kontextusba helyezni egyetlen szavát sem! Mi az a mellanta? Hogy néz ki? Mik a darantiszok, és mire képesek, és hogyan illeszkednek a világba úgy általában? Mi jellemez egy zareitht? És mi az a companda, hol van, és hogy néz ki? Fontos tenni róla, hogy az ilyen kérdések ne maradjanak megválaszolatlanok.

Másrészről, ha túl korán írsz le dolgokat, az is problémát okozhat. Az ember gyakran elfelejt olyan részleteket, amelyek pillanatnyilag nem relevánsak számára, így mire éppenséggel relevánssá válnak a történetedben, talán már teljesen el is feledkeztek róluk. Hasonlóképpen, az ember hajlamos unalmas olvasmánynak találni a nagy mennyiségű információt, amely momentán látszólag semmi jelentőséggel nem bír, így sokszor egyszerűen átugorja, ha nem is áll szándékában. (Ez azt is jelenti, hogy nem túl jó ötlet hagyni, hogy az olvasóid csak és kizárólag egy szójegyzékre vagy profilra hagyatkozzanak a könyv elején – száz oldallal később valószínűleg nem fognak emlékezni, mi volt rajta!)

Próbáld kerülni a fölösleges vagy túlzott információdömpinget!

A feleslegesség és a túlzás, akár leírásban vagy egyes szavakban, unalmassá teheti egy mű olvasását. Így gyakran jó ötlet minimalizálni ezt, ahol lehetséges.

Néhányan sokkal részletesebben leírják a karaktereik fizikai tulajdonságait, mint az szükséges volna. Minden második bekezdésben megemlítik a karaktereik „babakék szemeit”, vagy ilyesmi. Ez nem szükséges; az olvasók képesek lesznek emlékezni, hogy néznek ki a karaktereid, anélkül is, hogy állandóan emlékeztetnéd őket. Néhány fejezetenként egyszer is bőven elég.

Ugyanígy, általában nem kell könyvenként egynél több alkalommal részletes leírást adnod valamiről. Ha egyszer már megtetted, általában rövid leírásokkal is beérheted, attól függően, hogy a karaktereid mire figyelnének fel vagy mit érzékelnének – mint például: ujjai megérintették a könyv rongyos borítóját.

Sok szót el lehet távolítani anélkül, hogy értékveszteség történne. A valahogy és a képes volt jó példák erre. Mondjuk az, hogy valahogy eljutott az iskolába, helyettesíthető azzal, hogy eljutott az iskolába, és a képesek voltak túlélni az éjszakát nyugodtan lehet túlélték az éjszakát inkább.

Az olyasmi, mint a „nagyon mérges” gyakran helyettesíthető egyetlen (és erőteljesebb) szóval, mint amilyen a felháborodott vagy a haragos. Ha azon kapod magad, hogy egy-egy szót határozószóval módosítasz, tedd fel magadnak a kérdés: van olyan szó, amellyel helyettesíthetnéd a kettőt?

(Természetesen ez nem azt jelenti, hogy minden „szükségtelen” szó egyértelműen „rossz”, vagy hogy a „jó” írás az alapszófajokra szorítkozik. Néhány „szükségtelen” szó segít ritmust vagy hangulatot adni a szövegnek, vagy úgy hangzik tőle az írásod, mint az élőbeszéd.)

Óvakodj a kétértelműségtől és a zavarosságtól!

Ha az emberek félreértelmezhetnek valamit, akkor abszolút meg fogják tenni. Írás közben képzeld azt, hogy gonosz dzsinnekből áll a közönséged, vagy olyan ellenszenves emberekből, akik a mondandód legextrémebb értelmezését fogják választani. (Tudod, azok, akik olyasmiket mondanak, mint: „Azt mondod, nem szeretnéd, ha csokis süteményt hoznék neked? Akkor gondolom, egyáltalán ne is hozzak neked desszertet!”.)

Ha definiálni akarsz egy kifejezést az embereknek, tedd fel magadnak a kérdést, hogy nem túl homályos vagy tág-e a meghatározásod. Például tegyük fel, hogy a cseresznyét „kicsi, sima, kerek, magvas gyümölcsként” definiáltad. Egy ilyen meghatározással a szilva néhány fajtája is lehetne cseresznye. Ugyanígy, ha az undokságot „kellemetlen viselkedésként” írod le, az emberek azt fogják gondolni, hogy az undokság azonos akármilyen viselkedéssel, amelyet ők személy szerint utálatosnak tartanak – ami egészen elmehet minden olyan cselekvésig, amelyet ők személy szerint nem helyeselnek. („Ó, szóval répás süteményt eszel? Utálom a répás süteményt! Undok vagy!”)

Ha azt próbálod meghatározni, hogy az emberek számára valami mit jelent, hasznos lehet meghatározni azt is, hogy mit nem. Rámutathatsz néhány példára, hogy mi az, amit a koncepciód részének tartanak, pedig nem azok. Például: a történeted egy mágikus ügynökségről szól, amely „boldogtalan gyermekeken segít”. Ez vonatkozhat olyan gyerekekre, akik mélyen boldogtalanok voltak egy ideig, de az ember könnyedén félreértelmezhetné ezt olyan gyerekekre vonatkozóan, akik enyhe csalódásokat szenvednek el. Tehát egy bizonyos ponton el kéne magyaráznod, hogy ez az ügynökség bántalmazott gyerekeken segít, vagy olyanokon, akik épp szomorúak, mert nem kaptak nyalókát. Nem mindegy.

Egy másik potenciális probléma, ha maga a szóhasználatod kétértelmű vagy zavaros. Vegyük például ezt: Misty egy varázspálcával hagyta el a partit. Ezt kétféleképpen lehet értelmezni – Misty vagy egy varázspálcával a kezében hagyta el a partit, vagy varázspálcát használt, hogy elhagyja a partit. Tehát amikor írsz, próbálj figyelni az ilyen esetekre!

Olvasd át az írásodat és ellenőrizd a problémákat!

Miután befejezted valaminek a megírását, állj meg és olvasd végig, miközben felteszed magadnak a következő kérdéseket:

• Rendben van a helyesírásom, az írásjeleim és a bekezdéstördelésem?
• Sikerült elérnem, hogy a közönség lásson és tudjon mindent, amit szeretnék, hogy ezen a ponton lásson és tudjon, vagy átsiklottam valami fölött, amit itt kellett volna megmutatnom vagy részleteznem?
• Képes lesz az átlagolvasó megérteni, amit mondani szeretnék, vagy talán túl elvont a szóhasználatom?
• Sikerült mindent akkor és olyan sorrendben leírnom és részleteznem, hogy könnyű legyen elképzelni és kontextusba helyezni, ami történik? Vagy rossz sorrendben és rosszkor írtam le dolgokat?
• Részletesebben leírtam dolgokat, mint szükséges? Nem mentem már bele ugyanebbe a témába mostanában?
• Több szót használtam, mint amennyire szükségem van? Kitörölhetem néhányukat úgy, hogy értelmes maradjon? Találhatok rá módot, hogy a hosszú mondataimat lerövidítsem?
• Lehet többféleképpen is értelmezni, esetleg nem elég egyértelmű a jelentése?

Hogyan tördeld helyesen a bekezdéseket?

A megfelelő bekezdéstördelés használata nem csupán arról szól, hogy engedelmeskedsz-e valami önkényes szabálynak, amit dohos tudósok találtak ki valahol. Bekezdéstördelés – avagy az írott mű darabkái közötti szünetek – nélkül a potenciális olvasók egy impozáns szövegfallal találják majd szembe magukat, aminek a legtöbben nem is vágnak neki. Mi több, ha elveszítik a fókuszukat az oldalon, mondjuk mert akármilyen okból félre kell nézniük, vagy épp csak a szemük vándorol, ahogy haladnak, sokkal nehezebb megtalálni és ott folytatni, ahol abbahagyták. Azonkívül a legtöbb ember egyszerűen nem tud eléggé koncentrálni vagy nem elég türelmes ahhoz, hogy megpróbáljon végigolvasni egyszeri nekifutásra egy megabekezdést.

Ennélfogva a történeted kezelhető darabkákra tördelése rendkívül fontos, ha meg akarod tartani az olvasóidat. Íme, hogyan csináld.

Kezdj új bekezdést, valahányszor valaki más kezd beszélni!

Ez elég magától értetődő. Bekezdésenként nem több, mint egy beszélő. Ha egy olyan chatben vagy, ami nem enged több bekezdéses üzeneteket, odaírhatsz valamit – pl. "(még folytatom)" – az üzeneted végére, hogy jelezd, még nem végeztél.

Kezdj új bekezdést, valahányszor idő- és/vagy helyugrás történik!

És kezdd ezeket a bekezdéseket valami olyannal, amitől lesz valami fogalmunk, hogy mikor és/vagy hol vagyunk. Például:

• Öt órával később fejeztem be a ház kitakarítását.
• A Naverro-ház egy nagy domb tetején állt.
• Félórás volt az autóút a színházig.
• Még negyedikben annyi, az űrrel kapcsolatos cuccot gyűjtöttem össze, amennyit csak tudtam.

(Így sosem szükséges olyasmiket használni, mint a **VISSZAEMLÉKEZÉS**, *HELYVÁLTOZTATÁS* vagy ~~~IDŐUGRÁS~~~. Mivel az efféle bejelentések űrt képeznek, ezáltal mind a hangulatot, mind a belemerülést megszakítják; kerüld el őket!)

Kezdj új bekezdést, valahányszor a téma vagy a tárgy megváltozik!

Például, ha egy ház alaprajzát elemezted, és a házban minden szoba önmagában is egy külön téma, tegyél bekezdéstörést minden szoba közé, valahogy így:

A tágas konyha falai rózsaszínre voltak festve, a padlót pedig halványkék, zöld és sárga csempék fedték. A világos fapultok és a konyhasziget tetején fehér gránit, ami felett réz vízforraló függött egy állványról. Az ablak felett egy függönytartó lógott, rajta pasztellrózsaszín, cseresznyemintás függöny.

A nappalinak sötétzöld padlószőnyege és sötét faburkolatú, sárgásbarna falai voltak. Egy fakeretes kanapé barna párnákkal egy durva, színes kövekből készült tűzhellyel szemben állt, és egy szarvasagancsokból készült csillár csüngött a plafonról. Egy rendetlen halom otthoni és egyéb témájú magazin feküdt a durva fa dohányzóasztalon.

A fő hálószoba a nappalihoz nagyon hasonló jellegű volt, egy régi stílusú paplannal leterített, durva faággyal. Levélmintás függönyök fedték a nagy ablakokat, amik a hátsó udvarra néztek, azon túl pedig a tóra.

De ha az a szándékod, hogy egy rövid összbenyomást adj a házról magáról, és a részletes leírás az adott pillanatban annyira nem szükséges, írhatod egy bekezdésbe is, mondjuk így:

A konyha tágas és világos volt, és levegős színekben pompázott; a nappali földes, falusias hangulatú kinézettel bírt, a fő hálószoba stílusa pedig a nappaliéval egyezett meg.

(Persze az ember alaposabban részletezi a szobákat, amikor és ha a konkrét részletek fontosabbá válnak a történet szempontjából!)

Szóval ennyi. Kezdj új bekezdést, valahányszor valaki más kezd beszélni, valahányszor az idő és/vagy a helyszín megváltozik és valahányszor a téma vagy a tárgy megváltozik!

Amit tudnod kell az alkotói folyamatról

Sokakba belefutottam már, akiknek elég haszontalan vagy akár ellentmondásos elképzeléseik voltak arról, mit jelent kreatívnak lenni, és mégis mit kéne elvárniuk maguktól. Ezért megpróbálom felgöngyölíteni az alkotói folyamat valóságát, hogy ti magatok ne dőljetek be ezeknek a mítoszoknak és tévhiteknek.

Mindig munkával fog járni. Néha lesznek szerencsés napjaid, amikor minden szinte erőfeszítés nélkül összejön, de sosem ezek a napok lesznek többségben. A legtöbb nap konkrét erőfeszítésekkel fog járni: lehet, hogy aktívan vadásznod kell az ötleteket, és feljegyezni, amennyit csak ki bírsz találni, közben remélve, hogy egy jó is lesz köztük; lehet, hogy erőltetned kell az írást, annak ellenére, hogy olyan érzés, mint átrágni magad egy kőfalon. És az, hogy csak azokon a napokon dolgozol, amikor minden erőfeszítés nélkül az öledbe hullik, a legrosszabb hiba, amit elkövethetsz – mert ha így teszel, soha egyetlen tervedet sem fogod véghezvinni.

Szükséged lesz néha egy-két pihenőre, hogy feltöltődj. Néha mindent beleadsz, hogy átevickélj valahogy, hiába nem érzel hozzá semmi inspirációt, és mégis azon kapod magad, hogy az idődet pazarlod. Amikor ez történik, teljesen rendben van egy időre szünetet tartani – mondjuk, néhány órától néhány napig terjedő skálán –, aztán visszatérni rá és ismét megpróbálni áttörni.

Néha nincs mit tenni, félre kell rakni egy sztorit egy időre. Néha megtörténik, hogy nem számít, mennyire próbálkozol, pillanatnyilag egyszerűen képtelen vagy akárhová is eljutni a történettel. Az ilyen esetekben talán egy időre békét kell hagynod neki – ami hetek, hónapok vagy akár évek kérdése is lehet. Fontos, hogy ne feledkezz meg róla, így vissza tudj térni hozzá, hogyha megtalálod az áttörést, vagy hogy ötleteket szerezhess belőle, ha végül inkább egy új sztoriba kezdesz bele, amihez pont passzolnának az előző koncepció bizonyos részei.

Csak mert a kezdeti koncepciódban volt pár hiba, az még nem jelenti, hogy az egész rossz és el kell hajítanod! Nagyjából senki nem alkot olyat, ami már első próbálkozásra tökéletesen hibátlan. A valóságban általában az történik, hogy valakinek támad egy ötlete, kidolgozza, aztán átnézi a kiindulópontot, lehetséges hibákat keresve (és talán másokat is megkér ugyanerre), aztán kitalálja, mit lehet tenni, hogy kijavítsa ezeket a hibákat. Ha mindenki rögtön félrelökné a kezdetleges ötleteit csak azért, mert nem tökéletesek, soha senki nem alkotna semmit. Gondolj rá így: ha berendezed a hálószobádat és félúton rájössz, hogy rossz helyre raktad a polcot, kihajítod az összes bútort és alszol a kanapén inkább? Persze, hogy nem. Egyszerűen átrakod a polcot a helyére, és folytatod a többivel. Hasonlóképp nem hagynál fel a szobád dekorálásával csak azért, mert rájöttél, hogy a festmény, amit az imént a falra akasztottál, nem is néz ki jól azon a helyen; simán átraknád máshova vagy úgy döntenél, hogy egyáltalán nem teszed ki a falra. De nem mondanál le csak úgy az egész szobáról. Szóval, ha találsz pár hibát a koncepciódban, az még nem azt jelenti, hogy mondj le az egészről – azt jelenti, hogy keresel egy megoldást a helyrehozásukra.

Csak mert nem szúrod ki azonnal a hibákat a sztoridban, még nem vagy ostoba. Ahhoz, hogy észrevegyél hibákat egy történetben, sok esetben rendelkezned kell való életbeli tudással, amit talán még nem volt lehetőséged elsajátítani. Az sem mindig egyértelmű, hogy milyen kritikus kérdéseket kéne feltenned magadnak a felállással kapcsolatban. Egy történet vagy felállás hibaelhárítása lényegében tanult készség, és gyakorlat teszi a mestert.

Normális és teljesen rendben van, ha végleg elvetsz néhány ötletet, amit fontolgattál a történetedhez. Néha rájössz, hogy valamit sehogy sem tudsz belepasszírozni a sztoridba anélkül, hogy egy rakás cselekményrést én kajak nem tudom a plothole magyar megfelelőjét teremtenél, vagy csak feltűnik, hogy nem passzol a történet hangvételéhez, vagy csak nem igazán szolgál bármilyen szükséges célt. Az is előfordulhat, hogy több napi és heti tökéletesítés után jössz rá, hogy nem passzol. Normális és teljesen rendben van, ha ez történik.

Nem baj, ha régi ötleteket hasznosítasz újra. Ha évekkel ezelőtt eszedbe jutott valami egy zavaros fanfichez vagy szerepjátékhoz, és úgy érzed, most valami máshoz is fel tudnád használni azt a koncepciót, akkor csináld! Ha hatéves korodban eszedbe jutott egy kitalált világ, amiről most úgy érzed, van benne potenciál, ragadd meg! Ha ezer évvel ezelőtt írtál egy novellát, és most át akarod gyúrni egy kész regénybe, tedd azt! Ha újra tudsz hasznosítani valamit, amit egy másik projektből ki kellett szanálnod, mert nem passzolt, akkor most használd fel! A régi ötleteid újrahasznosítása tökéletesen megfelelő alkotói módszer.

Nem számít, milyen okos vagy művelt vagy, amikor elkezdesz írni, nem várhatsz tökéletességet a kezdetektől. Az íráshoz rengeteg készség tartozik, amit gyakorolni kell, továbbá egy csomó dolgot meg kell tanulni, ami egyszerűen ellentmondásos az átlagember számára. Csak azért, mert a magyartanárod áradozott rólad, még nem leszel automatikusan jó író – néha a magyartanárok sok rossz szokást adnak át a diákjaiknak, például a túldíszített prózára támaszkodást, a 'mondta' ige elkerülését, mintha rühes lenne, vagy a „nyelvtanilag helyes” próza előtérbe helyezését az olyan prózához képest, ami természetes benyomást kelt.

Nem baj, ha momentán nem valami jók az írásaid. Még mindig tapasztalatot és készséget gyűjtesz, ami majd segít jobbat írni a jövőben, és ha most jól érzed magad az írástól, már csak azért is megéri az erőfeszítés! Ez az igazság – a csak a saját szórakoztatásodra alkotás és írás egy tökéletesen elfogadható hobbi.

Nem baj, ha sosem vagy tökéletes. Mivel senki sem az. Egy alkotó sem 100%-osan tökéletes műveket tesz le az asztalra minden nap, és bárki, aki azt mondja, hogy néhány alkotó csak tökéletes dolgokat alkot, az valószínűleg elfogult egy kicsit. Szóval nyugi, ha az alkotásaid nem 100%-osan tökéletesek! Amíg valakit boldoggá teszel velük (legyen szó akár saját magadról), addig csak ez számít.

A tanácsok követése jó dolog, de meg kell tanulnod bízni magadban és kockázatot vállalni is! Nem mindenki tudja az összes választ a hét minden napján. Más emberek nagyon más válaszokat fognak adni, és ezek közül néhány ellentmond majd egymásnak. Néhány ember tanácsa talán nem jó a történetednek, vagy egyszerűen csak téves és kész. A trükk: tudni, mit próbálsz elérni az alkotásoddal, és megkérdezni magadtól, hogy amit tenni akarsz vagy amit mondanak, hogy tegyél, segíteni vagy akadályozni fogja-e ezt. Az is segít, ha időnként megkérdezed magadtól, „mi az, ami megerősíti, hogy ez így van? És alkothatok bármit, ami az ezt a szabályt erősítő kivétel lenne?”. (Ne feledd, sok tanács tényleg nagyon jó, de nagyon kevés tanács megingathatatlan!) És néha, de csak néha, egyszerűen kockáztatnod kell valamit, amit mások rossz ötletnek tartanak – mert talán te jössz rá, mit lehet kihozni belőle!

Egy halom random tipp íráshoz

(Anna hirtelen felindulásból íródott cikke. Fontos: azoknak íródik, akik publikálásra terveznek íri, azzal a céllal, hogy olvasótábort gyűjtsön. A fiókírókra, önterápiás írókra természetesen ez nem vonatkozik.)

1. Olvass és a történetmesélés minden egyéb eszközét fedezd fel magadnak - ide értve a külső tudatosság szintjét is a filmeket, sorozatokat, képregényeket is, illetve minden mást, ami eszedbe jut. Fontos, hogy ne csak egy műfajból, írótól, színvonal-kategóriából válogass. Ezzel jó esetben folyamatosan ismerkedni fogsz mindennemű konkurenciával, a blogos színvonaltól a Balzac, Frank Herbert vagy Tolkien-kaliberűekig; azoktól, akik jobbak nálad, elleshetsz technikákat; egyes területeken már ebből hatalmas fejlődésre teszel szert; össze tudod hasonlítani a különböző, írással rokon művészeti ágakat. Plusz: szerénytelen véleményem szerint az írás is olyan, mint bármilyen mesterség, vagyis elengedhetetlen hozzá a végtermék elég beható ismerete - amihez az is hozzátartozik, hogy ismerjünk több, különböző, jól és rosszul összerakott alkotást. Egy asztalos se fog tudni épkézláb székeket gyártani, ha előtte nem látott egyet se.

2. De ne ész nélkül - ne hidd el mindig és fenntartás nélkül azt, amit olvasol. Ha kétes helyekről tájékozódsz, és sok könyv annak számít, valószínűleg csomó tárgyi tévedést fogsz felszedni belőlük és esetleg a saját írásodba beleépíteni, az meg nem szerencsés. Ne félj kutatni, utánaolvasni a dolgoknak, szakemberektől tájékozódni, megkérdezni megbízható ismerősöket. Még a jó hírű könyvek sem kivételek! Például ott van az Éhezők Viadala (a második könyv): Katniss egy ponton hét-nyolc méterről lezuhan, aztán hazabiceg (!), és csak otthon derül ki (!!!), hogy eltörött a lába. Namármost, hét-nyolc méter zuhanás szivacsot kivéve majdnem bármilyen talajon nagy valószínűséggel bénulást, fejsérülést vagy hasonló rondaságot hagy maga után. A lábtörés még olcsó megúszásnak számít ilyen helyzetben, és az is biztos, hogy olyan mértékű lesz, hogy nem bicegsz vele haza egyedül. (Nem fedeztem fel utalást arra, hogy rosszul volt felbecsülve a magasság, ahonnan a csaj leesett; a könyvben ennyit írtak, ha átsiklottam valami olyasmi felett, hogy később kiderül, hogy három-négy méter tévedés történt, akkor nem mondtam semmit.) Vagy Tolkien: amennyiben ember van a porondon, egyszerűen nem létezik, hogy ezer év alatt ne változzon a haditechnológia markánsan. 

3. Vázlat, vázlat, vázlat. Előbb tervezd meg a történetednek legalább a markánsabb elemeit, teljesen az elejétől a végéig (és adj markáns végpontot a történetnek), szedd pontokba, rendszerezd, találd ki, honnan megy a történeted hová. Ha ez nincs meg, nagyon könnyen előfordulhat, hogy a történetednek nincs határozott iránya, sehonnan nem indul és sehová nem tart; vagy hogy egyszerűen nincs tovább ötleted, és nincs semmi, ami mentén elindulhatnál tovább előre, esetleg az is, hogy ellentmondásba keveredsz önmagaddal utólag. Emellett ha előre vázolsz, akkor az egész történetet végigkísérő, de csak a végén értelmet nyerő elemet (ritkán elemeket) illeszthetsz bele a történetbe - például úgy, mint ahogy Michael Ende tette a Végtelen történetben ("de ez egy más történet, melynek elmesélésére más alkalommal kerül majd sor", többet nem mondanék, aki olvasta, érti); hasonlítsd ezt össze például Alfred Bestertől a Tigris, Tigrissel, ahol világosan látszik, hogy "az égő ember" eleme a történet közepe felé jutott eszébe az író úrnak. (Ez nekem nem csapta ki elsőre a biztosítékot, mert az a könyv egyébként nagyon jó.)

 Jó, ha a karaktereidet is felvázolod; lehet, hogy erről később írok egy cikket, hiába van már a blogon, mert ide kicsit hosszú lenne.

4. Kísérletezz különböző műfajokkal és próbálj ki sokféle módszert. A kulcsszavak: kísérletezz és próbálkozz. Szerepjátékkal, novellával, lírával, romantikus műfajjal, sci-fivel, horrorral, krimivel, drámával, bármivel, ami csak eszedbe jut - akkor is, ha annak köze nincs a komfortzónádhoz. És bármilyen módszerrel, amit találsz. Előbbit azért mondom, mert ha hivatásszerűen akarsz írni, és mindig ugyanabban a szűk komfortzónában mozogsz, akkor nagyon hamar unalmassá válsz - könnyen elkezdhetsz ugyanolyan karaktereket írni, amíg újra meg újra ugyanazokba a konfliktusokba keverednek, ezt pedig az olvasóid és a kritikusok is megérzik és elunják majd. Ha az ember nem baltázza el a dolgot, a más műfajjal való próbálkozás kifejezetten üdítő és meglepő lehet az olvasó számára - nekem például nagyon tetszett, mikor Gerald Durrellnek, aki egyébként életrajzi regényeiről, komikus írásairól és a minden művében felbukkanó állatokról ismert, az egyik novelláskötetében találtam egy elég lassan induló, de tisztességes horrort. A módszereket pedig szerintem nem kell magyaráznom - itt szimplán nem tudod máshogy megtalálni azt az egyet vagy többet, ami neked működőképes lesz.

5. Ne félj elrontani. Előbb-utóbb mindenképpen elrontasz majd valamit, ha próbálkozol. Rosszul vázolod fel a cselekményt, úgy, hogy az nem tart sehova. Motiválatlan a karaktered. Elfelejtettél beleírni a történetbe valamit, amit kellett volna. Az eredetileg pszichothrillernek szánt történetedből valahol a közepe felé irreális love story lett. Ellentmondásba keveredtél önmagaddal. Nem érzed elég egyedinek az írásod.
Fontos, hogy észben tartsd, hogy nem baj, ha hibázol. Semmilyen írás nem tökéletes, a tied se kivétel ez alól. A hibázás nélkül nincs fejlődés, fejlődés nélkül nem fogsz tudni jobb minőségű írást kiadni a kezed közül. De fontos még, hogy ha amikor valaki rámutat a hibáidra, majd te vállat vonsz, és azt mondod, semmi nem lehet tökéletes, és meg se próbálsz tenni valamit annak érdekében, hogy kijavítsd vagy legközelebb ne kövesd el - na, az talán az egyik legrosszabb dolog, amit művelhetsz, ha bármit azért akarsz írni, hogy publikáld.

Közel se ennyi; tudnék még millió és millió ilyen apróságot írni, és ez utóbbi pontokból többet is ki lehetne bővíteni egy-egy teljes, hosszú cikké, de ha addig írnám, amíg csak ki nem fogyok az ötletekből, akkor két hét múlva is itt ülnék. és nem értem volna a végére. A cikk abszolút folytatásképes, ha van igény rá, még kétszer-háromszor össze tudok írni egy-egy ilyen listát.

Ha akartok folytatást, akkor valószínűleg hol hármasával, hol ötösével írok majd ilyen tippeket, a terjedelem viszont szerencsés esetben nem nagyon fog változni - vagyis ha csak három tanácsom lesz, akkor azok olyanok lesznek, hogy majdnem másfélszer ennyit fogok majd írni hozzájuk.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm az olvasást, ha tetszett és kíváncsi vagy a folytatásra, akkor pipálj, esetleg jelezd kommentben, ha nagyon rendes akarsz lenni.

A.

Karakteralkotásról szakszerűen

Nem egy olyan, karakteralkotást oktató cikket olvastam már különböző blogmagazinokban, amelyek nemcsak felületesek voltak, hanem idegőrlően ostobák és elszálltak. Ezzel senkit nem akarok bántani, csak elkeserít, mikor olyanok papolnak a karakteralkotás mibenlétéről, akik még sosem írtak hihető, logikus karaktert. Jó, lehet, hogy én sem - lásd: One Direction fanfiction az egyik blogom -, de legalább beismerem, és tudom, hogy milyennek kéne lennie.

Nem fogok lépésekre, pontokra szedett, gyerekes szöveget írni, mint a többiek, mert tudom, hogy egy ember megformálása nem lépésekről és pontokról szól. Nem számít, hogy mellékszereplő-e, vagy az, aki köré az egész történetedet fel akarod építeni: szánnod kell rá annyi időt, hogy megismerd, hogy lásd magad előtt, mint a legjobb barátodat vagy a testvéredet. A fejébe kell látnod, hogy megértsd, mert meg kell értened, hogy hitelessé, élővé tedd! Ezt nem lehet úgy, hogy szánsz rá húsz percet, és kitalálsz valamit róla. Nem erőltetve kell összeállnia a fejedben. Elég, ha napközben felvillan benned a karakter háttértörténetének egy mozzanata; ha meglátsz egy képet a neten, amitől ihletet kapsz, amiről a karaktered jut eszedbe. Eszedbe juthat valami apróság a karakter jelleméből, valami, hogy mit szeret, és miért, és mit nem, miért nem; kellhet a történetedbe egy rokon, vagy barát, vagy tanár, vagy edző, aki jelentős szerepet kap, és akit sebtében fel kell vázolni. Egyértelmű, pontról pontra elindulós recept nincs és nem is lesz, vagy, ha lesz is, nem 15-16 éves lányok fogják neked megmondani.
   De, ahogy lenni szokott, néhány tanácsom van.

Prédikáció a karakterek megértéséről

  Minden karakterre, aki csak egyszer csinál valamit a történetedben, kell annyi időt szánni, hogy a helyébe képzeld magad, hogy megértsd, miért csinálná vagy csinálta azt, amit a történetedben csinált. Ha orbitális logikátlanságokkal szembesülsz, akkor újra kell gondolnod a jelenetet. És igen, minden karakterednek meg kell értened a működését. A motivációit, a gondolkodását, az egész lényét. Ha nem érted, hagyhatod a fenébe, mert az olvasóid sem fogják érteni. Egy jól megírt főgonosz is érthető motivációkkal kell, hogy operáljon, nem kivétel ő sem!
   Persze, vannak kivételek, például, teszem azt, egy orvos archetipikus karaktere, aki csak egyetlen jelenet erejéig tűnik föl, amíg megvizsgálja valamelyik karaktert, vagy a ruhatáros, akivel összesen két szót vált a főszereplőd. Ezek azért kivételek, mert ezekben a helyzetekben nagyjából minden orvos vagy ruhatáros nagyjából ugyanúgy viselkedne, így nem nagyon kell hozzá ismerni a karaktert. De, ha többször megjelenik, és a dolog addig fajul, hogy kap egy hosszabb párbeszédet, akkor nagyjából legalább ismerned kell.

Olvass utána a dolgoknak!

   Általánosan mindent ismerned kell, aminek a karaktereddel kapcsolata van - tehát minden olyasmit, amit ő szeret, amit neki elmondanak, amit ő ismer vagy aminek rá hatása van. Ez utánanézés nélkül lehetetlen - hacsak ha nem játszódik a történeted egy másik univerzumban (lásd: fantasy vagy sci-fi karakterek) vagy, ha a karaktered nem hasonlít hozzád nagyon. Ha csak úgy hasból megpróbálod megírni egy... nem tudom, informatikus karakter szakmai értekezését, az valószínűleg nevetséges lesz.
   A legnagyobb gondok talán a pszichológiai kérdésekkel vannak; ezen a téren gyakran követnek el hatalmas hülyeségeket az írók. Ha bántalmazott karaktert írsz úgy, hogy nem tudsz az égvilágon semmit a PTSD-ről, vagy, ha a főszereplőd mondjuk skizofrén vagy kleptomániás vagy klausztrofóbiában, esetleg bipoláris zavarban szenved, és rosszul írod meg ezeket a betegségeket, az nem kicsit rombol a karakter hihetőségén. De általánosan minden karakterednek többszörösen gyümölcsöző, ha pszichológiáról olvasol - egyszerűen jobban megérted a karaktereidet, ha tudod, hogy működik egy ember gondolkodása általában.
   Sokat hangoztatott érvem, de az olvasás igazából mindenhez kell, nem csak a karaktereid hiteles megírásához. Nem lesz szókincsed, nem fogsz tudni helyesen írni, nem lesz képzelőerőd, ha soha egyetlen jó regényt sem veszel a kezedbe. A Tövismadarakban mondta Anne Mueller - nagyon okosan -, hogy a görögöknek mindenre van szavuk, és nincs olyan emberi szituáció, amit a görögök le ne írtak volna. Nem azt mondom ezzel, hogy olvass el minden görög cuccot, hanem azt, hogy az életet olvasva ismerheted meg! Igen, megérteni csak élve, szeretve tudod, de olvasva már megismerheted. És az íráshoz, ha más nincs, az is elég.

A karaktered nevéről

   Még sosem hallottam annál nagyobb baromságot, hogy a neveket hangzás alapján csoportosítják. Egy karakteralkotásos cikkben olvastam, hogy Y név alapján az olvasó egy ilyen és olyan lányra számíthat, Z név alapján meg egy határozott, gonosz karakterre. Mi ez, kérem szépen? Én egy álnok, elviselhetetlen lányt is el tudok képzelni a lehető legszebb, legaranyosabb névvel, ugyanakkor pedig egy kedves, csupa szív lánynak is lehet otromba neve. Hiszen nem a szereplő kérte magának a nevet, hanem a szülei adták neki. Különben is, mindenkinek más az ízlése - hogyan foghatnánk rá egy bizonyos névre, hogy az most ilyen és olyan jellemre enged következtethetni, ha arról a névről minden olvasónak más jut eszébe? Úgyhogy fogadjátok meg a tanácsomat: ne a név hangzása alapján aggassátok rá azt egy karakterre. Csak úgy nézzetek előbb utána a már kiszemelt keresztnév jelentésének (persze, ha nem ti magatok találtok ki egy nevet, de az ma már nem gyakori; mindenki a sablon, amerikai neveket részesíti előnyben), aztán, ha az tetszik, legyen az! Nem az a lényeg, hogy mit jelent az a név, hanem, hogy a névről a karaktered jusson eszedbe! Hogy attól a névtől azonnal őt lásd magad előtt! De az se baj, ha a karaktered nevének jelentése nem illik rá a karakteredre; amikor a szülei nevet választottak neki, nem pattant oda egy tündér, aki előre látta, hogy milyen lesz majd az a gyerek.
   Ha találsz egy nagyon szép, jól csengő nevet, ami illik a karakteredhez, akkor is állj meg egy pillanatra, és gondolkozz el azon, hogy az, aki a karakterednek a nevét adta (szándékosan nem szülőt írok, mert akkor jönne az, hogy mi van az árvákkal vagy az elcseréltekkel), az hajlandó lett-e volna elnevezni így a gyerekét. Őszintén, én nem szeretem, amikor mondjuk egy nyárspolgár családban a gyerek neve Ravynne, vagy River, vagy Sakura, vagy Ceilican, vagy akármi hasonló. Egy gazdag, tekintélyes nemesi család mondjuk egy reneszánsz környezetben meg véletlenül sem ad az új tagjának olyan egyszerű nevet, mint a Dina, és egy olyan szülő, aki nem hajlandó beállni a tömegbe, nem olyan tucatnevet fog adni a gyerekének, mint, mondjuk, a George.

A külcsínről

   Először is: felejtsd el a tökéletes, agyonhasznált modell karakterképeket - annál jobban semmi nem ronthatja el a blogodat, ha rögtön egy tökéletes, huszonéves modellként képzeled el a valószínűleg tinédzser szereplődet. Egyszerűen romboló hatású, mind a hihetőségre, mind az olvasóid önbizalmára nézve - többek között amiatt van annyi anorexiás és testképzavaros nő, mert a média minden formájában csak tökéletes bőrű és testű, harminc alatti, gyönyörű nők szerepelnek. Ne legyen kapásból vékony alkatú, ne legyen feltétlenül sudár és igéző tekintetű és hamvas bőrű! Legyen szemüveges, hordjon kontaktlencsét - esetleg a valódi szemszínétől eltérő színűt -, legyenek szeplői, pattanásai, mitesszerei, bőrhibái, ne legyen mindig hibátlan az illata, ne olyan legyen a haja, mint aki most lépett ki a fodrásztól! Legyenek olyan, átlagos problémái, mint a gerincferdülés, a széles lábfej, a súlyfelesleg vagy a korpás haj! Tudjam elképzelni, hogy létezik, ne csak azért legyen, hogy valaki köré épülhessen a történet! És kérlek, kerüld el a sablonokat! Senki nem hiszi el, hogy egy "átlagos" lánynak hamvasszőke, derékig érő, tökéletes haja és igéző, világoskék szemei vannak. Vagy, ha mégis, ne felejts el kitérni arra, hogy a beteges feltűnési viszketegsége miatt festeti a haját és hord színes kontaktlencsét - és íme, máris érdekes és nem kifejezetten sablonos a karaktered jelleme.

Belbecs és a hozzá kapcsolódó előtörténet

   Általános igazság: nem az számít, hogy milyen a karaktered - az számít, hogy mit csinál és miért. Hiába hinné azt az ember, hogy a két dolog között nincs semmi különbség, pedig van, és nem kevés. Sokszor szoktam látni például olyan karakterleírást, hogy a karaktert "különlegesnek" definiálják - de a történetben kisül, hogy egy tökéletesen átlagos karakterként viselkedik. Különleges helyett mondj konkrétumokat, és azt, amit a karaktered csinál! Mondd, hogy, mondjuk, ötvenéves könyveket olvas, vagy Dead Can Dance-t hallgat; hogy az egyik legjellemzőbb jellemvonás a szkepszis, hogy élvezetet talál abban, ha az ókor történelméről olvashat. Bármi. Ha a karaktered tényleg különleges, akkor az, amit csinál, magáért beszél majd; illetve ezek a cselekvésközpontú karakterleírások sokkal élőbbek és könnyebben használhatók, vihetők bele a történetbe, mit  a statikus leírások.
   Hogyan is tudnám összefoglalni, hogy mi mindent kell tudnod a karaktered belsejéről? Hiszen annyira sokrétűnek, valódinak kell lennie, mint neked! Épp annyira tudnod kell, hogy mi a kedvenc filmje és miért, mintha magadról beszélnél. Hatásos módszer, ha először írsz magadról egy... mondjuk, cirka négyezer szavas kis bemutatkozást, és aztán azt kezded átvariálni úgy, hogy az a karakteredre ráilljen. Nem, nem azt akarjuk, hogy a karakter hasonlítson rád, hanem azt, hogy minden apróságról tudj, ami a karakteredet jellemzi. Ha megvan a saját bemutatkozásod, akkor azt már úgy megváltoztathatod, ahogy akarod - akár meghagyhatod változatlanul, akár árnyalatnyit ferdíthetsz rajta, akár elletettre fordíthatod. Például, ha te leírtad, hogy "Szeretem a kutyákat, mert cukik, és nekem is van egy.", akkor ez a karaktered leírásában hangozhat úgy, hogy "Gyűlölöm a kutyákat, mert az egyéves kisöcsémet egy kóbor német juhász tépte szét." Idióta és morbid és nagyon random példa volt, de értitek, mit jelent.
   Ha már bemutatkozás, akkor biztosan ki kell térned a karaktered környezetére is. Mert, ha megkérnek, hogy mondj valamit magadról, nemsokára azt is el fogod mondani, hogy van egy bátyád, pedig a bátyád nem te vagy. Ez azért nagyon fontos, mert egy egyke gyermek nagyobb valószínűséggel lesz elkényeztetett, mint egy tizenegy gyermekes család tizenegyedik gyereke. Tegyük fel, egy házaspárnak egy kislánya születik először, és az a kislány még csak pár éves, mikor már megszületik a kistestvére. Kivel fognak többet foglalkozni a szülei? A kisbabával. És milyen hatással lesz ez a nagyobb gyerekre? Állandóan megpróbálja majd felhívni magára a figyelmet, és maximalista lesz mind a suliban, mind minden egyéb téren, hogy megpróbáljon kitűnni, és feltűnni a szüleinek. Pláne, ha azóta még két új tesója született, és ő maga sosem kapta meg a megfelelő mennyiségű figyelmet, sőt, még neki kellett folyton vigyáznia a tesóira, akár akart, akár nem.
   Ha kiskorában elváltak a szülei, akkor ez rá is olyan mértékben kihatott, hogy nagy valószínűséggel más véleménye lesz a világról, mint a vele egyidős, töretlen család gyermekeinek. Ha az anyja lepasszolta őt az apjának, míg ő lelépett, akkor a karaktered határozottan apás típus lesz, és soha többet nem fog bízni annyira az emberekben, mint előtte. Ha a kishúgát istápolva kellett eltöltenie a hétvégéit, akkor jobban fog érteni a gyerekekhez, mint az, aki legkisebb gyerek, és még sosem látott kisbabát. Ha a karaktered apja imádja a költészetet, és kiskorában folyton Radnóti verseket olvasott fel neki, akkor határozott véleménnyel lesz a versekről nagyobb korában, és valószínűleg ő maga is próbálkozni fog költészettel. Ha a nagyapja történelemtanár, aki folyton a múltról mesél neki, akkor a karakter kenni-vágja fogja a történelmet. Ha a nővére énekes akar lenni, és szüntelenül énekel otthon, akkor a karakterednek akaratlanul is lesz valamilyen fokú zenei hallása, esetleg művelt is lesz zenék terén.
   Tudom, milyen kevés és furcsa példa, de ezzel csupán érzékeltetni próbáltam, hogy a karaktered nem csak a úgy lóg a levegőben, mint a marionettbábu. Egy karakter nem lehet birtoklásmániás, ijedős, esetleg klausztrofóbiás ok nélkül - valószínűbb, hogy kiskorában semmije nem volt, ezért, amije van, attól nem hajlandó megválni; hogy egyszer váratlanul rátámadtak éjszaka az utcán, ezért a legártatlanabb, ijesztgetős poéntól és felsikolt, vagy a testvére poénból bezárta a pincébe, és egy fél napig ott kellett lennie, ami miatt meggyűlölte a szűk, bezárt helyeket.
   Ahogy a külsejére, úgy a belsejére is vonatkozik, hogy ne legyen tökéletes! Akár a valóságban, úgy a fanfictionödben sem létezhetnek tökéletes emberek, mert akkor senki nem tudja beleélni magát. Ne legyen hibátlan, mert egy hibátlan embert egy tökéletlen ember sosem tud szeretni - és az olvasóid csakis tökéletlenek lehetnek. Mire mész a karakterrel, ha az olvasóid sem tudják őt elképzelni, átérezni a döntéseit, megszeretni a tökéletlenségét? A tökéletes lényekre az ember alapvetően irigy.

Pár dolog, amit a kezdő írók hajlamosak elfelejteni

Milyen pár? Egy kezdő író rengeteg mindenről elfeledkezhet, köztük a karaktere emberi mivoltáról. Vagy a pszichológiai háttérismeretekről. Vagy a karakter hibáiról. Vagy arról, hogy a karakter akkor lesz élő, ha anélkül is tudod definiálni, hogy a képességeit beleírnád. Arról, hogy a karakternek saját, szabad akaratának és motivációinak kell lennie, és ezt nem szabad azzal helyettesíteni, hogy segít/árt a főszereplőnek. A negatív karakterekben is van, kell, hogy legyen pozitív jellemelem. (Nem képesség! Muszáj hangsúlyozni, mert ezt az emberek nagyon gyakran keverik. Ha elképzelhetetlennek tartod a pozitív jellemelemekkel felruházott, de abszolút negatív karakter létét, nézd meg az első Men in Blacket, és nézd meg a főgonoszt - mint apát.)
   Gyakori hiba még a kezdő írók körében, amikor egyszerűen nem történik semmi, és csak a főszereplő gondolatairól szólnak fejezetek. Igen, fontos, hogy az adott szereplőnek gondolatai, érzelmei, belső világa is legyen, de ne akkor, ha ez mind a történés rovására megy! A csupán fejben zajló eseményeknek akkor van hatása, ha egy fejezet végén történt volna valami, de ott abbamaradt a fejezet, és a következőben máshonnan folytatódnak az események, de valamilyen dolog hatására a főszereplő majd magában újra végiggondolja az olvasónak kimaradt történéseket, aki így megtudja, miről maradt le. (Ez annyiban még köthető a karakterekhez, hogy ne legyenek túl tétlenek és túl gondolkodók!)
   Másik idegtépő hiba, amikor vagy túl kevés, vagy túl sok a karakter egyszerre. Az előbbit legkönnyebben úgy lehet leírni, hogy ez az a helyzet, amikor fejezeteken keresztül csak a főhősnő és annak legjobb barátnője szerepel, más legfeljebb csak szóba kerül, szerepe nincs. Az utóbbi is érthető szerintem: itt arról van szó, amikor már a prológusban vagy az első fejezetben húsz karaktert vágunk az olvasóink fejéhez, mindet úgy, hogy nekünk magától értetődő, ki kicsoda, de nekik, ha le is írtuk, azt ömlesztve, túl gyorsan tettük - és, valljuk be, húsz karakter személyleírását nem könnyű egyszerre megjegyezni úgy, hogyha még semmi jelentős esemény nem kötődik hozzájuk, amiről eszünkbe juthatnának, amihez kötni tudnánk őket. (Ha túl sok egyforma karaktered van, akkor ajánlom, hogy olvass Rejtő-regényeket, és figyeld meg a karaktereket - Rejtő egyik kézjegye, hogy a mellékszereplőinek van egy vagy két komikus és nagyon meghatározó vonásuk, amiről azonnal ők jutnak eszedbe, és hiába kapod őket ömlesztve, mindegyikre emlékszel.)

Amiket kerülj el, ha romantikus sztorit írsz

Khm, ja, még élek. Fogjuk rá.
A Things To Avoid When Writing Romance Novels című cikk fordításával boldogítalak titeket. Manapság nem is találok olyan történetes blogokat, amiben ne szerepelne legalább második helyen a fontossági listán az örök, megtörhetetlen, kibírhatatlanul nyálas és a valóságban ráadásul nem is létező nagybetűs Szerelem. Nem, szerintem nyugodtan kijelenthetem, hogy a fanfiction-öktől kezdve, a horrorokon keresztül a rózsaszínfelhős és abszolút valószerűtlen mesékig majdnem minden sztorinak a szerelem áll a középpontjában. Őszintén, mondjatok nekem egy blogot, ahol nincs olyan Szereplők/Karakterek címmel ellátott nem egy lány az első és nem a Nagy Ő-je a második. Hát nem? És nem, nem írom ide, hogy TAK, mert ez rohadtul nem általánosítás, ez egy tény, basszus. Tudom, mert én is hősszerelmes blogot írok, és körbevesznek a hasonlók - hősszerelmes blogok tulajdonosai kérnek tőlem cserét, ők hívnak meg versenyekre, őket látom a szemhéjam belsején. Szóval ja, elszaporodtak a szerelmes blogok. (Gondolom, tudod, hogy ez után a bekezdés után tömegével fognak jönni az "ez a blog nem is"-kezdetű burkolt ingyenreklám-kommentek.)
Ennek a cikknek nem az a célja, hogy tippeket adjon, miről szóljon a blogod, ha nem a szerelemről (de lehet, hogy azt is megírom egyszer, ki tudja), hanem az, hogy lefordítsam, és néhol kiegészítsem a már meglévő cikket, amit fent linkeltem. Szóóóval... jó olvasást!

Mit ne írj bele egy romantikus történetbe?

Karakter-archetípusok - Pasik
A Tökéletes Férfi: Egy férfi, aki nem tud hibázni. Jóképű (legtöbbször verhetetlenül jóképű), mindig kézben tartja a dolgokat, és eszelősen szerelmes a főhősnőbe. Nem számít, ki is ő valójában; lehetne egy vámpír is, aki nem mehet a napra és állandóan a hősnő vérére vágyik, de azért úriember látszatát kelti, mert annyira tökéletes. Ha valaha hibázott valamiben, az tuti az volt, hogy hagyta kicsúszni a szerelmét az ujjai közül az első alkalommal, amikor találkoztak...
Ez A Férfi, Aki Olyan Tökéletes, Hogy Még A Hibái Is Tökéletesek: A Tökéletes Férfival ellentétben neki vannak "gyengéi". Például... túlságosan óvni akarja a főhősnőt, és a véres halált fontolgatja, ha azt a lányt fenyegetik/elrabolják/megbántják.
A "Tökéletes" Férfi: Aki nagyon nem tökéletes. Hazudik a főhősnek, manipulálja őt, és minden bámulatosan sértő dolognak kiteszi, talán meg is erőszakolja, de ezek mind elhessegettetnek azzal, hogy "ő csak azt teszi, ami a legjobb a lánynak", vagy, hogy "annyira nem rossz", vagy pár oldal veszekedés után feloldozzák minden bűne alól.
A Kotlóstyúk: Ez a férfi dühös. Valami borzalmas történt vele, és annak ellenére, hogy az valószínűleg évtizedekkel ezelőtt történt, sosem jutott túl rajta. Nem csak a saját dolgai dühítik, de még az is, hogy egy gyönyörű nő épp belépett az életébe, és elfeledteti vele minden gondját-baját, és ez még inkább feldühíti.
Erős Kapitány: Ez a srác szívós. Nagyon-nagyon-nagyon szívós. Onnan lehet tudni, hogy az olvasónak újra és újra azt juttatja majd eszébe, hogy mennyire kemény és hidegszívű és micsoda gyilkos rosszfiú is ő. Ez valószínűleg mind csak álca, és titokban ő A Kotlóstyúk.
Az Erőszaktevő: A szájaddal "nem"-et mondasz? Hogy sikerült egyáltalán kimondanod, ha ő már rég az ajkaidra tapadt, és halálos szenvedéllyel csókol? Ez a srác tudja, hogy amit a főhősnő akar, az egy nagy adag szex, és, hogy a tiltakozása csak álca, és, mire a jelenet lejátszódik, természetesen kiderül, hogy igaza is volt. A következő reggel valószínűleg még a lány fogja megköszönni, hogy ilyen csodás estét adott neki. (Fun fact kislányoknak: a nemi erőszak és annak utóhatásai nem így néznek ki. A nő, amennyiben érett annyira, hogy önszántából és törvényesen szexel, meg tudja ítélni, mikor akar, és mikor nem, és ha nem akar, de meg..sszák, akkor az nemi erőszaknak számít, ami nem, nem jó neki, és emellett törvénytelen, büntetendő, erőszakos dolog, aminek az érzelmi következményei sehol nem pozitívak. PONTY!)
A Varázslatos Erőszaktevő: Él benned olyasmi, hogy a fizikai erőszak finnyássá tesz? Ha igen, próbálkozz meg ezzel a sráccal. Ő nem fog fizikailag hozzáérni a nőhöz - talán még olyan típus is, aki abbahagyja a dolgot, ha a lány nemet mond -, de lelkifurdalás nélkül fogja bevetni mentális képességeit (lehetséges, hogy odáig is elmegy, hogy észveszejtő orgazmust idézzen elő a lányból, amíg az alszik), tisztában lévén azzal, hogy ezzel ő tesz szívességet.

Karakter-archetípusok - Lányok
A Jéghölgy: Független, magabiztos, és olyan kemény, mint a köröm. Legalábbis addig, míg fel nem tűnik a színen a megfelelő srác, és hirtelen az összes ellensége túlságosan elhatalmaskodik felette, és kénytelen a férfira hagyatkozni, hogy az mentse meg. Más szavakkal elolvad a pasitól.
Az Üveghölgy: Függetlennek, magabiztosnak, köröm-keménynek látszik, de a valóságban csupán nincs elég esze ahhoz, hogy ne sodorja magát szüntelen veszélyes helyzetekbe. Köztudott róla, hogy sötét sikátorokban mászkál az éjszaka közepén, hogy ismeretlen vámpírokkal találkozgasson; hogy kitartóan követeljen választ romantikus szándékoktól vezérelve olyanoktól, akik nem egyszer megmondták már neki, hogy fogja be és kotródjon el; és általában azt sem tudja, mikor kell kussolni. Ez elkerülhetetlenül ahhoz vezet, hogy valamilyen bajba keveredjen, és szüksége legyen egy hősre, aki megóvja.
Helyettes Aranyhal: Réges-régen a hősnek volt egy barátnője. Elveszítette, de sosem jutott túl rajta igazán. Ki nem találjátok, mi következik...! Itt jön képbe a főhősnőnk. Meglepődött valaki? Én se. Ő vagy tök olyan, mint a régi barátnő (talán még a reinkarnációja is), vagy teljesen más, de mégis úgy történik, hogy ő a mágikus balzsam, ami a hősnek kell, hogy begyógyuljanak a régi sebei.

Cselekményvázak
Nem, Nem Lehet!: A hősnő azzal tölti a könyv első kétharmadát, hogy a hős nadrágjába bejusson, míg ő ezalatt végig azt hajtogatja, hogy ez miért nem jó ötlet - mert ő egy vámpír, mert ott vannak a faji vagy társadalmi különbségek, mert egyikük jegyben jár; akármiért. Hogy a kapcsolatuk valójában jó ötlet-e vagy nem, az lényegtelen, mert ez csak addig áll fenn, amíg a hős rá nem jön, hogy ez mennyire nem rossz ötlet igazából. Még keksz is jár, ha a problémáról, ami miatt a fél könyvön át nyavalygott, kiderül, hogy teljesen irreleváns. 
A Mi Szerelmünk Fogja Elpusztítani A Világot: Kiderül, hogy Mr. NEM!-nek komoly oka van küzdeni bimbózó románca ellen - valaki IGAZÁN felső hatalom nem akarja, hogy a főhősök egymásra leljenek. Ez a személy lehet a hős felettese, egy erős démon vagy Isten maga, de az a valaki semmiképp nem akarja, hogy ezek ketten együtt legyenek, és gyakorlatilag az egész Földet összetörő végletekig elmegy, hogy elpusztítsa a kapcsolatukat.
Utállak, Te Szexi Szörnyeteg!: A két főszereplő utálja egymást. Talán még felesküdött ellenségek is. De ennek ellenére - vagy épp emiatt - titokban rohadtul vonzódnak egymáshoz, és ez a tény majd egyszer azt eredményezi, hogy egymásba szeretnek (közben persze rengeteg utállak-vita, utállak-csók, utállak-szex...). A történet végére keserű, maró gyűlöletük édes, szenvedélyes szerelemmé válik, és minden előzetes ellentétük le van tojva.
Természetfelettien Szexi: Egy vagy több főszereplő nem egészen emberi, ami abszolút felpörgeti a szexiség-faktorukat. Talán a fiú egy csábító vámpír vagy egy szenvedélytől fűtött vérfarkas - vagy a lány egy finoman hűvös jégóriás vagy egy gyönyörű véralpaka (WTF?! Springhole, r u ok?) -, de bármi is az ok, a puszta tény, hogy a karakter nem emberi, természetfeletti lény, még vonzóbbá teszi őt. Vagy ha az egyik karakter halandó, de a másik nem, a halhatatlan karakternek a puszta tény lesz vonzó, hogy a másik halandó. Bármelyik is, az emberek mostanában eléggé fetisizálttá válnak ettől. (Az aktuális karakter fajának különleges jellemvonását vagy képességét felhasználni mint izgatót, megengedhető. Csak éppen egy kicsit agyon van hypeolva.)

Hogyan ne legyél sablonos?

Már az elején leszögezném, hogy ennek a cikknek nem az a lényege, hogy magamat minősítem. Hogy meg is értsétek: amiket felsorolok, sablonos címen, azoknak a nagy részébe én is beleestem. Lásd: 1D-s fanfiction írása, mások ötleteinek lenyúlása, és még sorolhatnám (de nem teszem, mert azért van a cikk, hogy elolvassátok, nem azért, hogy a bevezető részben lelőjem az összes poént), de nem azért írom a cikket, hogy ezzel elítéljem magam és ti is elítéljetek, hanem azért, hogy próbáljak segíteni azoknak, akik már pont sablonos ötleteket forgatnak a fejükben.

És már látom is magam előtt, ahogy minden olvasóm elküld a francba, és elátkoz, de... *sóhajt* vágjunk bele!

Valahol el kell kezdeni, és rengeteg ötletem van, szóval semmi jelentősége, hogy pont ezt raktam be legelsőnek, de...

1. Ne arról írj blogot, hogy egy lány (vagy fiú, bár ez nemigen szokott előfordulni) gimnáziumba kerül! Legtöbbször itt a következő történik: a lány tizennégy éves, és elköltöznek egy teljesen más városba, legtöbbször Londonba vagy New Yorkba, mert ugyebár a világ csak ezekből áll, és ott megkezdi rettenetesen unalomtól és Szent Johanna gimi-koppintástól bűzlő középiskolai tanulmányait. A legtöbben szerintem értitek, mire gondolok. Az SzJg-ről alkotott véleményemet inkább nem publikálom, mert nem akarom, hogy máglyán elégessenek az elszánt rajongók, másrészt ez a cikk nem arról szól (ha érdekel valakit, írjon, hogy érdekelné egy kritika az SzJg-ről). Sablonos, hogy úgy mondjam, tipikus, unalmas szereplők - közöttük biztosan ott van a "nyomi, stréber lány", aki legtöbbször a főszereplő, a "menő, rohadtjóképűésperfekt srác", aki a főszereplő csaj első-látásra-szerelme. Ezeknek a történeteknek a mondanivalója legtöbbször meg is akad ott, hogy a menő srác végre beleszeret a nyomi, epedező lányba, összejönnek, és heppi end. Nem elég, hogy unalmas és semmitmondó, már annyi van belőle, mint égen a csillag - semmiképp ne ilyesmibe kezdj bele!

1.1. Ha már mindenképpen gimis blogot szeretnél, azon érvek ellenére is, amiket felsoroltam, akkor... próbáld meg valamivel egyedibbé tenni, például azzal, hogy nem E/1.-ben, hanem E/3.-ban írod! Nem viccelek. Általánosan elterjedt jelenség, hogy az előbbiben íródik minden rohadt blog (T.A.K.), de szerintem ennek nem így kéne lennie. Kell a változatosság, és így legalább elkerülheted azokat a nyálas, undorító leírásokat, amik arról szólnak, hogyan rándul görcsbe a szerencsétlen leányzó gyomra, mikor meglátja élete szerelmét egy olyan srác személyében, akit először látott...

1.2. Maradjunk még mindig annál az eshetőségnél, hogy a fentiek ellenére is kizárólag olyan blogot szeretnél írni, ami egy lány gimnáziumi életéről szól. Legyen kollégista! Igen. Eddig sokkal kevesebb olyan gimis blogot láttam, ahol kollégista volt a főszereplő, mint olyat, ahol nem kollégista. (Értitek: nem teljesen egyedi dolgot akarok kihozni egy gimis sztoriból, mert az lehetetlen, hanem azt akarom, hogy legalább egy kicsit legyen egyéni!) És akkor már beleírhatod azt is, hogy miért nem akar bejárni, vagy miért örül, hogy nem kell otthon lennie, vagy, ha épp olyan, akkor azt, hogy kényszerítették a szülei, hogy koleszos legyen, mert meg akartak tőle szabadulni. (Az élet nem rózsaszín vattacukorfelhő, úgyhogy ne hurrogjatok le, amiért ilyen is eszembe jutott.)

1.3. A másik lehetőség, hogy egy hajszálnyival kevésbé legyen sablon az ilyen: legyen a főszereplő lány vagy fiú néger! Ja. Valamiért eddig egyetlen blogban sem találkoztam olyannal, hogy legalább egy mellékszereplő fekete bőrű lett volna, pedig ne próbáljátok tagadni, hogy igenis az életünk részévé váltak ők is, akár a fehér emberek... ne legyünk rasszisták, szerintem megérdemelnek annyit, hogy, ha nem is főszerepet, de mellékszerepet kapjanak egy történetben... és, ha már gimis blog, akkor ez is feldobhatja, lásd: ha a főszereplő lány néger, akkor őt ezért nézik ki, ha meg a főszereplő fiú néger, akkor még különlegesebb lehet, ha beleszeret a fehér lány! De nem kell feltétlenül afroamerikainak lennie, csak akármilyen kisebbségi, aki kilóg a sorból és az unalmas fanfictionökből!
1.4. Nézzünk egy másik szempontot. Mit szólnál, ha gimis blogot írnál, csak... egy tanár szemszögéből? Muhaha, meglepődtél, mi? Pedig komolyan mondtam. Nem csak a diákok játszhatnak szerepet egy gimnáziumban. Ott vannak a tanárok is, nemdebár? Szerintem fantasztikusan egyedi sztorit lehetne szülni abból, hogy végre egy tanár szemszögéből vonultat fel valaki egy gimis blogot. Nincs igazam?
1.5. A legfrappánsabb opció szerintem mégis az lenne, ha végre nem a jelenben íródnának a gimis történetek. Hanem, tegyük fel, egy történelmi korban, vagy a jövőben esetleg... Én például hiányolom a kommunista korban lévő gimiket, vagy a sci-fi-féléket. Ti nem?

2. Ne legyen valamilyen híres emberes-fanfiction a blogod! A fanfictionnél sem mindegy, hogy egy kevésbé ismert könyv/film fanfictionje, vagy egy agyonhasznált, híres bandáé. És igen, itt jönnek képbe a ByTheWay, One Direction, 5 Seconds of Summer, Little Mix, Justin Bieber és Neymar fanficek. Hadd ne kelljen túl sokat beszélnem arról, hogy miért nem érdemes ilyenbe belekezdened! Egyrészt, a sablon legsablonosabb alapformája. Egy Directioner elmegy egy One Direction koncertre, ahol összetalálkozik a kedvencével, és percek alatt egymásba esnek... Legyen fantáziátok!
2.1. Ismét itt a lehetőség, hogy ne a jelenben íródjon! Mit szólnál egy középkori történethez Harry Styles-ról? Vagy egy űrhajósról, akinek a neve Liam Payne, és 2340-ben született? Látod, mennyivel egyedibb lett máris, és csak egy aprócska erőfeszítésbe került. Vagy egy 18. századi Skóciában élő Zayn Malik? Na, azt még én is elolvasnám, pedig mostanában rohadt kevés szabadidőm van.
2.2. E/2.-ben írd! Ha nem esett le, mire gondolok, hát elmondom. A lány többkötetnyi levelet ír a fiúnak, és abban meséli el, hogyan jöttek össze. Ilyenkor külön jó, ha nem happy az end, mert ehhez egy mélabús hangvétel nagyon sokat hozzáad. Nem ragozom tovább, szerintem ez elképzelhetetlenül sokat dobna a fanfictionödön, akkor is, ha az a legsablonosabb éppenséggel, mert nemigen találkoztam még bloggal, ami ezt az elvet követte volna.
2.3. Nem ismeretlen jelenség, hogy olyasvalaki ír pl. 1D-fanfictiont, aki a valóságban ki nem állhatja őket, vagy teljesen közömbösek neki. Mert azt még értem, ha valaki, aki imádja őket, nem bírja elfojtani magában ezt, és ír egy fanfictiont - de amikor valaki nem ezért kezd bele, ott már nagyon bűzlik, hogy csak a feliratkozókért és a népszerűségért csinálja. Mert hát mennyivel népszerűbb lesz a blogod, ha a fejlécről Niall Horan feje vigyorog vissza az olvasóra..! Jogos, de semmiképp nem követendő. Ne. Kérlek, hogy ne. Ha Directioner vagy, akkor... egye fene, írj egy századik ugyanolyan témájú fanfictiont, de ha teljesen hidegen hagy az 1D, akkor szerintem igazságtalan azokkal szemben, akik teljesen más érzelmek miatt kezdenek bele.
2.4. Ha már fanfiction, akkor ne egy teljesen átlagos jellemű lánykarakter szemszögéből találd ki! Legyenek annak a lánynak különcségei! Kezdetnek pölö legyen vega! Vagy rajongjon a Rammstein-ért! Legyen Outlander-/Trónok harca-fan - ezekből ugyan sok van, de le merném fogadni, hogy egy átlagembernek semmit nem mondanak! (Ezeket azért sorolom fel különcségként, mert a nagy átlagnak fogalma sincs róla, hogy ezek mik! Példának okáért, az én kedvenc sorozataimat egyetlen osztálytársam sem ismeri.) Legyen az az álma, hogy egy afrikai gyerekmenhelyen dolgozhasson! League of Legends-ezzen! Bármi, ami nem fordul elő minden sarkon - eredmény: egy kicsit már egyedi fanfiction! Legyen valami apró furcsaság a főszereplődben. Kapjon kis hangsúlyt, viccelődjenek vele (ha hardcore TH-fan, és dühíti, ha összekeverik a karakterek neveit, akkor azzal például remekül lehet poénkodni!), nagyon jó kis színfolt a történetben. Ez akármilyen történetre érvényes, csak nem szabad túlzásba vinni és átesni a ló másik oldalára. Ez olyan, mint a fokhagyma: ha túl sok van benne, hazavágja az egészet.
Ugyan ez nem passzol ide, de az Alkonyat-fanfictionök sem szerencsések, ha az egyediségre törekszel. ;) Ha a főszereplő egy vámpír, aki próbálja titkolni a kilétét, aztán talál valakit, aki rájön, hogy ő vámpír, és úgy is szereti... Ö, mindjárt hányok. Vagy, ha a legjobb barátodról kiderül, hogy vérfarkas, és egymásba szerettek. Kérlek, ne!

3. Ne a szerelem legyen a fő témája! A blogoknál mostanában az van, hogy a szerelem a legeslegfőbb főtéma, a többi csak körítés. Ha ezen az ember változtat, az is kizáró ok sablonfronton. Máris nem lesz sablonos, ha például... *a hasára üt és mond valamit, ami eszébe jut* a politikáról, vagy a jótékonykodásról, vagy akármi másról szól ezen a széles világon, csak ne az átkozott gyötrelem-szerelemről! Annyi a szerelmes, romantikus blog, mint égen a csillag. Miért nem akar senki egy pszichopata gyilkos szemszögéből blogot írni?!

4. Ne legyen minden tökéletes. A happy end annyira népszerű, hogy kellemes csavar, ha nem maradéktalanul boldog mindenki. Legyenek rossz, szomorú dolgok is benne, és ne ragadjatok le feltétlenül a happy end-nél! Legyen kegyetlen, megrendítő, de semmiképp se rózsaszín cukorbabafelhő! Az élet nem csak a boldogságról szól. Azért akadok fenn annyira a teljesen boldog blogokon, mert nincs olyan ember, aki ne látná be, hogy az élet kegyetlen... és mégis, a blogok realitása körülbelül a nulla mellett lengedezik. Változtassatok ezen!

5. Ha lehet, kerüld a sablonos karaktereket! Biztos mindenki ismeri azt a jelenséget, amikor egy századszor újrahasznált modell képeit és gifeit keresgeted a gugliban, hogy berakhasd a 'szereplők' rovatba a blogodon. Senki nem veszi be, hogy egy teljesen átlagos tizenévesnek olyan teste van, mint Selena Gomeznek. Nem, nem hazudok, tényleg nem veszik be. Az a kedvencem, mikor a tizenöt éves főszereplőhöz hozzáraknak egy huszonöt éves modellt, akin ötven tonna smink van, és már fénylik tőle az arca... Hadd ne kelljen kifejtenem, hogy mi a bajom a teljesen tökéletes alakú és kinézetű karakterekkel! Az, hogy nem léteznek. Nézzétek, gondolom, nektek sem meglepő, hogy nem vagyunk egyformák - a világban ugyanúgy élnek dundi, molett lányok is, mint csontsovány anorexiások, sőt! Ne ragadjatok le a modellalkatú, perfekt karaktereknél! Próbálj kevésbé ismert sorozatokból, filmekből szerezni karaktert! Ha egyáltalán kell. Mert szomorú tény, hogy legtöbben azért keresnek képet a szereplőiknek, mert nincs fantáziájuk kitalálni és elképzelni egy sajátot. Mert mennyivel könnyebb odabaszni egy gifet az éppen írt fejezetbe, mint írni egy bekezdést arról, hogy mi történik... Nem csak élvezhetőbb, de egyedibb is lenne, ha nem így tennél, hanem kép és gif helyett inkább leírnád, hogy mi van. Leírva is érdemes azonban kerülni a sablonkaraktereket - leginkább azt, aki Mary-Sue névre hallgat. Mary-Sue egy jellemzően kezdő hiba, ő A Tökéletes Karakter. Tökéletes, minden tekintetben, hetek, ha nem napok alatt elsajátít olyasmiket, mint a kardvívás profi szinten - mindenképpen profi szinten - soha nem több negyvenöt kilónál, ennek ellenére lazán elver öt százkilós, kigyúrt pasit, mindig tökéletesen szexi, és általában felveszi az író bizonyos tulajdonságait. Természetesen a végtagjait és a hónalját is szőrteleníti, ezért nem csoda, hogy állandóan miniszoknyákban és spagettipántos topokban jár, mikor épp le akar csapni egy pasira.
Ahogy írtam, Mary-Sue hibájába általában kezdők esnek bele, akik megrészegültek attól, hogy ez egy írott világ, ahol ők a Zisten, és hogy bármit megtehetnek, így meg is teszik. Ezzel nincs is baj, a kezdőkorszakon mindenkinek át kell esnie. Az viszont baj, ha Mary-Sue a főszereplő egy publikálásra szánt történetnél, egy ilyen nagyon le tudja húzni az egész, alapjában akár kitűnő írást is.
Tanulság: Ne a tökéletes, hanem sokkal inkább a szerethető karakterre próbáljatok törekedni! Nem baj az, ha vannak rossz tulajdonságai, mert azok mindenkinek vannak, és egy átlagember sokkal jobban megszereti a karaktereidet, ha saját magához hasonlóan nekik is vannak hibáik. Ezt a nagy igazságot soha ne felejtsétek el!

6. Kerüld az abszolút sablonosságot! Kezdésnek pölö ne egy dalszövegből kiragadott félmondat legyen a blogod címe, és ne is az, hogy XY élete/XY naplója! Ne úgy kezdődjön a blogod URL-címe, hogy onedirectionfanfictionbyateneved, és ne az legyen a fülszöveged első mondata, hogy "egy teljesen átlagos lány, XY élete". Ne szmájlikkal fejezd ki az adott karakter érzelmeit egy fejezetben - próbáld meg összeszedni magad, és leírni, hogy "boldognak éreztem magam", vagy bármi ilyesmit. Láttál már te olyan könyvet, ami szmájlikkal volt tele (a Szent Johanna gimire nem tudok könyvként tekinteni, sajnálom)? Ha igen, akkor az tuti azért volt, mert rossz helyen keresgéltél.


Ha tovább törném a fejem és tovább nyúznám Annát, hogy mondjon még valamit, amiről írhatnék, akkor biztosan találnék még ideillő témákat, de nem teszem meg, mert nem akarom, hogy elfelejtsétek a blogomat, és már régen volt bejegyzés, szóval igyekszem felhívni magamra a figyelmet. :) Akinek nem inge, az ne vegye magára a fent elhangzottakat, és ne kövezzen meg a szarkasztikus, gúnyos hanghordozásomért és az effélékért. Molte grazie.
Ciao! :3