2018. július 3., kedd

Alternatív érettségi

Már iszonyat régóta szemeztem ezzel a kihívással, mert egy csomó blogon láttam, és nagyon megtetszett. Így mi sem tűnt természetesebbnek, mint meghívás nélkül kitölteni... (Azért a forrást még megjelölöm. xD)

Szabályok:
1. Írj néhány kedves szót arról, akitől kaptad a kihívást. Ha nagyon szereted őt olvasni, belinkelheted a blogját is.
2. Az én alternatív érettségimen három tárgy van: random tények, emlékek, és fantázia. Mindhárom tárgyból húsz-húsz „tétel” van. Ahhoz, hogy átmenj, legalább tízet meg kell válaszolnod tárgyanként, amiket te választhatsz ki.
3. Nincs rossz válasz!
4. A válaszaid után illeszd be az eredeti kérdéssornak, vagyis ennek a linkjét, hogy a kihívottaid is tudjanak válogatni a hatvan kérdés közül.
5. Hívd ki azokat, akiknek szívesen feldobnád a napját; vagy azt, akit a vizsgák közben megjutalmaznál még egy vizsgával!

RANDOM TÉNYEK

1. Melyik a kedvenc évszakod?
Azt hiszem, a tavasz. De csak akkor, ha az tényleg tavasz, és nem harmincöt fokosak a napok.

2. Mi a legfurcsább visszatérő álmod?
A legtöbb álmom rémálom, és visszatérők is vannak köztük bőven, de a legfurcsábbnak talán azt mondanám, amikor egyedül vagyok otthon, és bekopog egy sárkány viharkabátban. Előad nekem valami mesét arról, hogy őt az apukám küldte, hogy elvigye a kincset, én meg naivan hiszek neki, és előhozok egy kincsesládát, ami tele van aranyérmékkel. Aztán amikor a szüleim hazaérnek, apukám megszid, amiért odaadtam az összes pénzünket. Nekem meg rettenetes érzésem van, amiért ilyen rosszat csináltam.
Gyerekkoromban is sokszor álmodtam ezt, de a Hobbit második részének megnézése után is visszatért. És azt utálom benne a legjobban, hogy míg a legtöbb - jó, sajnos csak néhány - álom közben azért érzem, hogy ez nem a valóság, és csak álmodom, addig ezt mindig olyan valósnak érzem, hogy órákkal a felkelés után is bűntudatom van, amiért miattam nem maradt pénzünk. Kiráz tőle a hideg.

3. Vannak olyan szavak, amik felidegesítenek, ha meghallod őket?
Nigger, például. A bátyám és az apám menthetetlenül rasszista, és a tesóm rendszeresen használja ezt a kifejezést csak azért, mert tudja, hogy felhúz vele. Egy másik ilyen a buzi, amit hasonlóan degradáló értelemben szokott használni - leginkább akkor, ha a One Direction tagjait fikázza -, sőt, ezt még a barátnőim szájából is gyakran hallom - például amikor valamit "buzisnak" titulálnak -, és már annyira elegem van ebből, hogy azon is felkapom a vizet, ha valaki sorozatbuzinak vagy zenebuzinak nevez. Nem nigger, hanem fekete bőrű, vagy néger, és nem "buzi", hanem homoszexuális, esetleg leszbikus. Azt hiszem, minden ilyen, degradáló értelemben használt kifejezéstől ideges leszek.

4. Ha választhatnál három olyan tulajdonságot, amilyen embereknek mind tetszenél, melyikeket választanád? (Pl.: én a kedves, okos, ügyes embereknek akarnék tetszeni. Ennél azért ötletesebbet várok!)
Emberséges, őszinte és jó humorú.

5. Van olyan könyv vagy film, amit kötelezővé tennél az iskolában? Miért?
Rengeteg ilyen van, de semmi értelme, mert aki szeret olvasni, az úgyis fog, aki meg soha egyetlen könyvet nem olvasott még, azt az iskolában úgysem fogják tudni rávenni. Az osztálytársaimon tapasztalom. Filmből meg egy csomó lenne.

6. Tejre a müzli, vagy müzlire a tej?
Reggel jórészt annyira kómás vagyok, hogy eddig fel sem tűnt igazán, hogy ezt kétféleképpen is lehet... Tejre a müzli.

7. Melyik a kedvenc mémes oldalad?
Tibi atya és Tunya és Kukker :D

8. Van olyan dolog, amitől félsz, de mások számára ez a félelem érthetetlen?
Félek kettesben hagyni a szüleimet. Félek, hogy mit találok itthon, ha mondjuk veszekedni kezdenek, és jó szokásukhoz híven elfajulnak a dolgok.

9. Mit tudsz a legjobban főzni?
A világon semmit nem tudok főzni; a rántotta és a főtt tojás az egyetlen, amit próbáltam, úgyhogy azt hiszem, a rántottát tudom a "legjobban".

10. Van olyan videó, ami minden alkalommal megnevettet? Melyik az?
Tizedikben, év vége felé a legjobb barátnőmmel néha összejött bennünk az unalom és a hülyeség, úgyhogy csináltunk pár "vlogot" a telómmal... De csak magunknak, nem komolyan. Olyan idiótákat mondtunk az összesben, te jó ég! XD De amúgy akármelyik, suliban készült videóm meg tud nevettetni minden alkalommal.

11. Mi az MBTI-típusod? Szerinted van olyan személyiségteszt, ami kifejezőbb ennél?
INFJ-T vagyok. És fogggalmam sincs, ugyanis egy darab személyiségtesztet nem ismerek ezenkívül, de ez az egy nagyon beletrafált, mind az én, mind a bátyám eredményét (ő tényleg ízig-vérig Építész) tekintve, úgyhogy szerintem ez mindenképp kifejező. (Ha valaha eljutok odáig, le is fordítom a teljes személyiségtípus-leírásokat, mert ami a neten fent van magyarul, az csak töredéke az egyes típusok jellemzésének.) Azon a téren viszont elég szkeptikus vagyok (milyen téren nem...), hogy mind a hétmilliárd embert be lehet szuszakolni tizenhat személyiségtípusba. De abszolút laikus vagyok ahhoz, hogy ezt meg tudjam ítélni, úgyhogy nem szóltam.

12. Mi a legjobb és legrosszabb tulajdonságod?
Nekem egy darab jó tulajdonságom sincs. A rosszakat meg estig sorolhatnám, és nem vagyok benne biztos, hogy tudom rangsorolni őket. Mindegyik egyformán rossz.

13. Ki a példaképed, és miért? Ha bárkit választhatnál, akivel leülhetsz ebédelni, őt választanád?
Egy rakás ember van, akire felnézek, de azt hiszem, példaképnek egy ideje már nem nevezem őket, mert nincsenek az illúzióim, és tudom, hogy hiába lenne példaképem Liam Payne például, attól még sosem fogom tudni "követni a példáját" - már csak azért sem, mert Liamnek a kisujja körme hegye többet ér, mint én mindenestül. De igen, vele szívesen leülnék ebédelni.

14. Fagyi vagy jégkrém?
Mind a kettőhöz csak ritkán juthatok hozzá, és azt hiszem, mindkettőt egyformán imádom.

15. Van olyan dolog az életedben, amit eddig soha nem mondtál el senkinek? (Ez egy igen/nem-jellegű kérdés, nehogy leírd magát a dolgot!)
Szinte csak olyan dolog van. Amúgy meg nincs életem - mi az az élet, enni kell?

16. Napfelkelte vagy naplemente?
Naplemente. Az éjszaka közelebb áll hozzám. És mivel éjszakai bagoly vagyok, ezért eleve nagyobb az esélyem naplementét látni, mint napfelkeltét. Utóbbit azt hiszem, egyszer láttam összesen.

17. Van valami olyan szokásod, amivel véded a környezetet?
Hát... Például több okból sem lesz sosem jogsim, de az egyik az, hogy nem akarok ennél is jobban okozója lenni a bolygónk elkerülhetetlen pusztulásának. Meghagyom ezt a feladatot az embertársaimnak.

18. Mi a kedvenc társasjátékod?
Monopoly és Gazdálkodj okosan! :D

19. Van olyan étel vagy ital, ami Magyarországon nem kapható, de odavagy érte?
Igeeen *-* És ezt a legjobb barátnőmnek köszönhetem, mert ő Felvidéken született, és egyszer hozott nekünk Mila csokit, amit Szlovákiában kapni, itt nem. Őszintén szólva már nem emlékszem az ízére - hogyan is emlékeznék, nincs is memóriám -, de biztos jó volt. :)

20. Szereted a tűzijátékot? Melyik volt eddig a legemlékezetesebb, amit láttál?
Igazából hidegen hagy. És lehet emlékezetesnek nevezni egy szilveszteri tűzijátékot egy kisvárosban?

EMLÉKEK

21. Melyik telefonod volt veled a legtöbb ideig? Melyikhez köt a legtöbb emlék?
A leghosszabb ideig egy karácsonyra kapott, használt, nyomógombos Nokia, az első telefonom volt velem, és még most is velem van, csak már lejárt benne a SIM-kártya, amit nem is bánok nagyon, mert folyton ismeretlenek hívogatták. De van rajta stopper, amúgy meg elpusztíthatatlan, úgyhogy szeretem.
Jelenleg a második telefonomat használom, ami viszont a szerelmem, és ehhez köt a legtöbb emlék. Windows Lumia 640; a gimikezdés előtt vettem, hogy ne kelljen már a régivel égetnem magam az új osztálytársaim előtt is. A három év alatt kétszer, ha lefagyott, és nem tud ugyan sok mindent, mert valami gyerek-korlátozás miatt nem tölthetek le rá semmit, de így legalább nem lógok állandóan a telefonomon, mint mindenki más. És ez kísért végig az eddigi három gimis évemen, szóval sok mindent megéltünk együtt. :)

22. Melyik volt az első ruhád, amit magadnak vettél vagy választottál?
Ha most itt egyberuhára gondol a kérdés, akkor egy fehér alapon piros virágos, elegáns, mégis szép ruha, amiben a félnővérem esküvőjére mentem.

23. Van olyan kiegészítőd (óra, nyaklánc, karkötő stb.), amihez különösen ragaszkodsz? Miért?
Csak ilyenjeim vannak. Aki személyesen ismer, annak feltűnhetett, hogy mindig rajtam van egy nyaklánc, két gyűrű és két karkötő.
A nyakláncon egy sodronying-darab van, amit a tesóm szőtt, és jobb híján a nyakláncra raktam a tesómtól ötszáz forintért vásárolt Hatalom Gyűrűjét is, ami túl nagy rám, meg a néha nagymamám házában talált, smaragdköves ezüstgyűrűt, ami meg a gyűrűsujjamra túl kicsi, a kisujjamról meg féltucatszor elhagytam. Mikor legutolsó alkalommal is megtaláltam - tehát visszatért hozzám, ami azt jelenti, hogy hozzám tartozik és kész -, akkor már azt is felraktam inkább a láncomra; nem akartam tovább kísérteni a sorsot. Maga a sodronying azért is van hozzám nőve, mert jelképesen az védelmezi a mellkasomat, azon belül inkább a nemlétező szívemet attól, hogy még nagyobb baja essen.
A két gyűrű gyakorlatilag két csiszolatlan fémdarab, amit a tesóm esztergált nekem, mikor még középiskolás volt. Az egyik vas, a másik réz; a vasat mindig a jobb, a rezet a bal gyűrűsujjamon hordom. És ennek azért van jelentősége, mert még nem ismertem az Outlandert, amikor ezeket a gyűrűket kaptam, de Claire is a jobb kezén hordja az ezüst, a bal kezén pedig az arany jegygyűrűjét. Oké, az enyémek csak vas és réz, de ugyanolyan a színük, na! :D
A két karkötő közül a piros-fehér-zöld színű szilikonkarkötő a bal kezemen a magyarságomat jelképezi. A másik egy aranyszínűre festett, de amúgy szerintem műanyag, láncszemekből álló karkötő, a közepén egy pár csillogó kővel kirakott résszel. A pótmamámtól kaptam, amikor még beszélőviszonyban volt a családommal. De nem tudom rávenni magam, hogy ne hordjam.

24. Mi volt a legszebb vagy legmeghatóbb mondat, amit valaha mondtak neked?
A konkrét mondatra a selejtes memóriámnak hála sajnos már nem emlékszem, de az volt a lényege, hogy angyal vagyok. És bármennyire is tudom, hogy az illető nagyobbat nem is tévedhetett volna, attól még könnyes lett a szemem.

25. Kaptál már beírást az ellenőrződbe? Ha igen, miért? (Vagy miért kaptad a legtöbbet?)
Igen, kaptam. Egyet általánosban - ha az életem múlna rajtam, se tudnám már felidézni, hogy miért -, amire nagyon büszke voltam, mert a bátyám és a legjobb barátja már hónapok óta rágták a fülemet, hogy milyen nyomi dolog már úgy kijárni az általánost, hogy egy beírásom sincs. A másikat pedig azért, mert az igazolatlan hiányzásért automatikusan jár valami osztályfőnöki figyelmeztetés vagy mi. Az ofőmet annyira megviselte, hogy igazolatlant, és ráadásul még intőt is adnia kell nekem, hogy idén már kitörölte az igazolatlan hiányzásomat az e-naplóból, pedig le sem igazoltam.

26. Az utóbbi években mennyi volt a leghosszabb idő, amit Facebook nélkül töltöttél, és milyen alkalomból? Mit csináltál helyette?
Egy hét. Azért, mert realizálódott bennem, hogy kárt teszek a barátnőimben, ha őszinte vagyok az állapotommal kapcsolatban (generalizált szorongás, depresszió, halálvágy, kilátástalan reménytelenség és így tovább), ezért rögtön lejöttem Facebookról, hogy ne bántsam őket többet olyasmivel, amivel nem muszáj. Az egy hét leteltével ugyan visszamentem, de azóta már inkább soha nem veszem le az álarcomat és sosem mondom meg az igazat magamról.
Amúgy meg a Facebook szabályosan taszít; leginkább a kapcsolattartás végett szoktam feljárni. Iskolaidőben például naponta írnak rám osztály- vagy évfolyamtársak különféle nyűgökkel, én pedig azért létezem még, hogy segítsek.

27. Mi volt a legértékesebb dolog, amit valaha nyertél?
Öhm... egy nagy Nyuszi (a Micimackóból) plüss tombolán, egy általános iskolai farsangi bálon? :D Amúgy nem emlékszem már, mekkora összegeket kaptam, amikor Alapítványi Díjat adtak nekem valami érthetetlen okokból, de valószínűleg inkább az.

28. Mi volt általánosban a kedvenc online- vagy videójátékod?
Nem tudom, videójátéknak számít-e (kajak nem értek ezekhez) a Stronghold Crusader és a Pokoli Szomszédok :D Online-ból meg a Fireboy and Watergirl. Azt mindig egy osztálytársnőmmel játszottuk, akit - már akkor is naiv idióta voltam, nem meglepő módon - a barátnőmnek hittem, úgyhogy mindig nagyon feldobott az a játék. :D

29. Mi volt a jeled óvodában?
Cseresznye.

30. Melyik volt életed legjobb bulija, és mi tette azzá?
Általános iskolai farsangi bálokon kívül semmilyen "bulin" nem jártam (és nekem az sem volt túl bulis), kivéve, ha a legutóbbi, szintén idézőjeles osztálykirándulásunkat - az ofőnk és a férje, a fizikatanárunk meghívtak magukhoz grillezni és bográcsozni - annak lehet nevezni. Az osztályunkról tudni kell, hogy rengeteg frakcióra, klikkre oszlik, de alapvetően az összes klikk a menőkhöz tartozik, kivéve a három barátnőm és az én klikkemet. Szóval mi négyen kicsit elkülönülve ültünk, mert természetesen nem jutott nekünk hely az asztalnál, ahol a többiek megállás nélkül piáltak, cigiztek és bömböltették a zenét. De én azért jól éreztem magam, mert kitaszítottként is szeretem az osztályomat. És legalább a tanár úrral meg ofővel jót beszélgettünk.

31. Melyik tárgyat tanította a kedvenc tanárod, és mitől vált a kedvenceddé?
Általánosban a törit, itt, gimiben pedig a magyart. Előbbi a fáradhatatlan vidámságától és lelkesedésétől - komolyan, szeptember elsején a tanár úr ruganyos léptekkel közlekedett a folyosókon és a lépcsőkön, mintha kicsattanna az örömtől, hogy itt lehet, miközben a többi tanár úgy ballagott, mintha a vesztőhelyre jött volna -, na meg az egyedi tanítási módszerétől és a hatalmas tudásától vált a kedvencemmé. Utóbbi pedig az emberségességétől és az igazságos szigorúságától, a tudása mellett. Egy zseni a nő, tényleg, és jó ember is.

32. Melyik volt a legemlékezetesebb születésnapod?
Az idei, a tizenhetedik. :) Elhívtam a három barátnőmet meg az egyikük barátját, és... fantasztikus volt. Megnéztük a Diszkópatkányokat, amin könnyeztünk a röhögéstől; a barátnőm pasija megcsodálta a tesóm fegyvergyűjteményét és minden katonai cuccát, és egyszerűen annyira úgy éreztem magam, hogy vannak barátaim, hogy majdnem maradandóan elhittem.

33. Sírtál már fiú vagy lány miatt?
Ó, de hányszor... :')

34. Mit tartasz a legnagyobb dolognak, amit eddig elértél?
Semmit nem értem még el az életemnek csúfolt kálváriám során. Úgyhogy talán azt, hogy általános iskola harmadik osztályában második lettem a korosztályomból egy meseíró pályázaton. Meg, hogy második lettem novellaíró-kategóriában egy hetedikes versenyen. Meg a 95%-os angol- és a 97%-os infóérettségimet középszinten. Meg az év végi ötöst töriből. GT nagyon nem akarta megadni, és nem is érdemeltem meg, de csak összejött végül! :D

35. Mi volt a legérthetetlenebb indok, amiért véget ért egy barátságod?
Abból, ahogyan véget ért, egyértelműen következtettem arra, hogy nem lehetett igazi barátság, mert akkor nem így ért volna véget, de mégis ide tartozik. És az benne a legérthetetlenebb, hogy nem tudom. Ez a "barátnőm" - aki egyébként csak egy évig volt egy osztályban velem, mert kilencedik év végén átment a másikba, ezért tizedikben már csak a heti három angolórán lehettünk együtt - egyik napról a másikra elült mellőlem, és attól a naptól fogva következetesen levegőnek nézett. De mindezt úgy, hogy nem veszekedtünk előtte, meg semmi ilyesmi. És azért nem tudom felfogni a dolgot, mert azt eddig is tudta, hogy szar ember vagyok, akkor miért pont egyik napról a másikra és ilyen indokolatlanul lett elege belőlem?

36. Mi volt az indok, amiért legutóbb letiltottál valakit?
Ha az emlékezetem nem csal - csoda lenne -, egy srác volt, aki minden nap rám köszönt és megkérdezte, hogy mizu, én pedig egy idő után már nem makogtam el neki ezredszer is, hogy semmi. Találkozni is akart, pedig a nevén kívül semmit nem tudtunk a másikról. Imádom az ilyeneket.

37. Előfordult már, hogy olyan ember tetszett meg, aki évekkel azelőtt nem tetszett? Mi volt a különbség?
Ilyen még pont nem volt. Azt hiszem. Remélem...

38. Miről szólt a legérdekesebb előadás, amin valaha voltál?
Az atombombáról. A legjobb barátnőm tartotta fizikán.

39. Mi volt életed első könyve, amit elolvastál?
Biztosan valami mesekönyv. Aztán jött Tracy Beaker meg Allie Finkle, azt hiszem. :D

40. Mi volt a legötletesebb nicknév, vagy felhasználónév, amit megadtál?
Igazi Kormocska :'DD Az első Cicaneveldés felhasználómon Kormocska volt a nevem, csak azt feltörték (nem lehetett túl nehéz; a macskám neve volt a jelszavam), erre bedühödve újra regisztráltam, ezúttal Igazi Kormocskaként, felhívva a figyelmet arra, hogy én vagyok az igazi Kormocska, és nem az az imposztor :D

FANTÁZIA

41. Mi az az esemény, amit a legjobban vársz? Hány nap van még addig?
Alapjáraton nem szokásom olyan normális dolgokat várni, amiket a többi ember szokott. A barátnőm például már túl akar esni a gimin, de én ezt akarom a legkevésbé. Szóval az Outlander és a Lucifer következő, negyedik évadát várom a legjobban :D Előbbi novemberben jön, utóbbiról még nem tudni biztosat.

42. Ha bármilyen frizurád lehetne, milyet választanál?
Combközépig érő, ébenfekete, hullámos, vastag szálú, dús, sűrű, erős, egészséges hajat. Mindig is utáltam, hogy barna a hajam, mert a barna a lehető legátlagosabb szín, és ráadásul az összes felmenőmnek fekete haja van, erre a tesóm meg én ehelyett a különleges és ritka szín helyett kifogjuk magunknak a barnát! -_- Pluszba még egyenes is, nehogy bármi egyedi legyen benne. És a tesómnak legalább dús és erős haja van, ellenben az enyém vékony szálú, ritka, törékeny és egészségtelen kinézetű. És akárhogy küzdök, nem akar a derekamnál lejjebb érni. Már a térdig érő hajról szóló álmomat is feladtam, csak könyörgöm, érjél már le a combomig legalább, hajzat! :D

43. Mi az álommunkád, amivel negyven évig szívesen foglalkoznál?
Írás és műfordítás, de egyikkel sem szeretnék negyven évig... Harminc éves koromnál tovább már végképp nem akarok ezen a világon lenni, köszönöm szépen.

44. Ha mindenképpen népszerű lennél a jövőben, de te választhatnád meg, mivel válsz azzá, mit választanál?
Hát... (Vigyázat, nagyon elrugaszkodott álmodozás következik, amiről én is tudom, hogy semmi köze nincs és nem is lesz a valósághoz!) Nekem elég lenne, ha úgy emlékeznének rám, mint egy jó emberre. Igen, tudom, hogy nem vagyok az, de ha én választhatnám meg, akkor ezt választanám. Az már nem is zavar annyira, ha nem emlékeznek rám tehetséges íróként, mert az íráshoz tényleg hozzá sem tudok szagolni, de annak örülnék, ha valaki a távoli jövőben valaki majd engem tekintene példaképének jóságban. Hogy "ő igazán jóindulatú volt, és bőrszíntől, vallástól, származástól, szexualitástól függetlenül szeretett mindenkit". Legalább egy jó tulajdonságot hadd képzelhessek már magamnak, ha többre úgysincs esélyem!

45. Ha írtál/írnál regényt, az miről szól(na)?
Egy lelki roncsról és a megváltásáról. Ha nekem utóbbi már nem adathat meg, legalább a főhősömnek hadd.

46. Ha holnap azzal a tudattal ébrednél, hogy egyvalami megváltozott a külsődön, miben reménykednél, mielőtt a tükör elé állsz, és meglátod?
Nem tudok csak egyvalamit változtatni, én minden létező dolgot megváltoztatnék magamon, ha tehetném.

47. Mi a célod a blogoddal? Mekkora olvasottságnál éreznéd azt, hogy ennél már nem szeretnél többet?
Az a célom a blogommal, hogy amíg blogolok, addig se tudjak olyasmikre gondolni, amikre egyébként. Tehát hogy elmenekülhessek a valóság elől, és még talán segítsek is közben másoknak a kritikáimmal meg a cikkeimmel. És szerintem semmilyen olvasottságnál nem érezném, hogy ennél már nem szeretnék többet, hiszen minden egyes feliratkozó és pipa, amit kapok, örömmel tölt el.

48. Mit gondolsz a tévé és a nyomtatott újság jövőjéről?
Sem tévét nem nézek, sem nyomtatott újságot nem olvasok, de valójában a tévében futnak az imádott sorozataim is, amiket ugyan nCore-ról töltök le, de ha nincs tévé, nem lennének... Úgyhogy a tévé csak ne menjen sehová! A nyomtatott újságot is kár lenne veszni hagyni, már az eszmei értékéért is, ami a könyvnek is van. Jobb a kezedben tartani azt a papírt és beszívni az illatát.

49. Szerinted van élet a Földön kívül? Mi történhetne, ha hirtelen felvennék velünk a kapcsolatot?
Fogalmam sincs. Nem tudom.

50. Ha választhatnál, mennyi idős lennél most? Miért?
Nulla, mert akkor talán még megakadályozhatnám valahogyan, hogy a világra jöjjek.

51. Mi tesz egy barátságot igazzá?
A kölcsönös testvéri szeretet, az őszinteség, a hűség egymáshoz, egymás támogatása és segítése.

52. Ha egy durva buli után arra a tudatra ébrednél, hogy megcsaltad a barátod/barátnőd, akivel évek óta együtt vagy, viszont 100%, hogy ez csak úgy derülhet ki, ha te magad elmondod, elmondanád?
El. Úgysem tudnék úgy a szemébe nézni, hogy ne vegye észre, hogy valami nincs rendben.

53. Mik a feltételei egy működő fiú-lány barátságnak?
Nem tudom, hogy létezik-e olyan.

54. Ha létezne Dumbledore Merengője, te hogyan használnád? Gyakran belemerülnél? Mit néznél legszívesebben vissza?
Ki sem dugnám belőle a fejemet, ha létezne! És azt hiszem, azokkal az emlékeimmel fájdítanám a nemlétező szívemet, amikben boldog voltam. Amikor még éltek a halottaim, és amikor még hittem, hogy egy nap minden rendben lesz.

55. Hogyan változna a világ, ha kiszivárogna, hogy tíz évünk van hátra egy meteor becsapódásáig?
Hát, tíz év azért még elég hosszú idő szerintem, hogy senki ne kezdjen kapásból pánikolni. De mit tudom én, hogyan reagálna egy ilyesmire az emberiség. És hiszem, hogy az ember alapvetően nem változik, úgyhogy valószínűleg csak ugyanazt csinálná mindenki, amit addig.

56. Szerinted működhet kapcsolat szegény és gazdag családból származó fiatalok között? Tegyük fel, hogy mindketten most végeztek az egyetemmel, és mindketten most kezdtek el dolgozni, hasonló kaliberű munkát.
Szerintem igen. Elviekben nekem is működik a barátságom a barátnőimmel, pedig mindannyian sokkal jobban szituáltak, mint én. És ha befogom a számat az anyagi problémáimról, akkor minden teljesen rendben van köztünk.

57. Ha kivehetnél öt tantárgyat, de másik ötöt kellene megnevezned, amit a helyükre beillesztenél, mit cserélnél, és mire? (Pl.: kémia helyett KRESZ-t stb.)
Hát, alapjaiban kéne megreformálni ahhoz az oktatási rendszert, hogy egy ilyen egyszerű kérdésre válaszolni tudjak. Ha rajtam múlna, eleve nem ugyanazt taníttatnám minden gyereknek. Mindannyian egyéniségek vagyunk, és már bocsánat, de faszság mindannyiunkat besuvasztani ugyanazokra az órákra, mintha mindannyian egy kategóriába tartoznánk! Például annak, akit hidegen hagy a matematika, miért kell ott rohadnia egy olyan órán, amin semmit nem ért, és azért, mert nem is érdekli? És eleve, miért a lexikális tudást kell a fejünkbe verni, miközben varrni, főzni, bankszámlát vezetni nem tanítanak meg? Ha az iskolán múlik, úgy lépünk ki az iskolából az érettségiinkkel a kezünkben, hogy életképtelenek vagyunk, mert semmi olyat nem tanítottak meg nekünk, ami a hétköznapi életben hasznos lehetne. De a lényeg az, hogy a Pitagorasz-tételt álmunkból felriasztva is tudjuk előre meg vissza.

58. Ha lenne egy Facebook-oldalad vagy Instagramod, esetleg YouTube-csatornád százezer követővel, akik mind harmincas-negyvenes szülők, mit mondanál nekik?
Azt, hogy ne csesszék el a gyermekeiket. Csak ne.

59. Ha te lennél a Facebook elnöke, mit változtatnál meg rajta?
Mindenestül törölném ezt a programot a francba.

60. Ha eltűnne a legjobb barátod vagy barátnőd, hol keresnéd elsőként? Tegyük fel, hogy még nem terjedt el az internet, a telefonja pedig ki van kapcsolva.
A barátja hálószobájában... :'D

És hogy ne árasszam el még jobban Brukút és Morót, a kihívottjaim ezúttal:
Lexy és Gina
Zsazsi
Maja 

4 megjegyzés:

  1. ÓÓóó, ez de jó :DD
    Azért majd én is elcsórom ezt a bigyusz, taget vagy micsudát :DD Mert nagyon tetszik! :D
    NAgyon tetszettek a válaszaid. :3
    Ez a visszatérő sárkányos álom tök érdekes, legközelebb cselezd ki, és adj neki érmés papírba csomagolt csokit. XD
    Én is INFJ vagyok XD
    Hány, de hány barátságom ment tönkre érthetetlen okok miatt...XD (Kb az összes :'D)
    Mi konkrétan "összevesztünk" barátságosan a barátommal, hogy mégis hogy kell enni a müzlit, ő mizlire tejet, én meg tejre müzlit, és nem értjük, és eléggé elviccelődünk, meg piszkáluk emiatt a másikat. XD Meg az, hogy megelítve meg hogyan melegítsjük. XD
    Pedig 30 után lesz csak izgi az ember élete (mondom én 22 évesen XDD) :D
    Dumbledore Merengőjét én is sokat használnám, hátha eszembe jutnának amiket elfelejtek. XD Mondjuk ahogy Neville is mondta az egy dolog hogy már tudom, hogy elfejek valamit, csak azt nem tudom mit felejtettem el XD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ajaj, én meg pont azért is nem küldtem neked is tovább, mert valamiért azt hittem, neked már küldték egyszer! XDD Akkor vedd úgy, hogy téged is kihívlak, úgyhogy kötelező érvénnyel ki kell töltened! :D

      Ez jó ötlet, ha eszemben lesz álmomban, így fogok tenni! :D

      Pacsiiiii! *-*

      Amúgy meg mi az a barátság, enni kell? XD

      És tényleg! Amilyen selejt memóriám van, a Merengő még segítene is! :D És igen, Neville-nek sajnos igaza van XD

      Törlés
    2. Áh,és még ezt is ki kell töltenem! Nem baj, mert nagyon tetszik! XD

      *pacsii* :D

      Enni, jó sok adag nutellával, hogy finom legyen. :D XD

      Ja igan, a hajról jut eszembe, próbáltad már a ricinus olajat? :D

      Törlés
  2. Szia:)
    Köszönöm szépen a díjat, nagyon jól esett, hogy gondoltál rám:) Ha minden jól megy, már a héten fel is rakom a posztot! A válaszaid is érdekesek voltak.
    Maja<3

    VálaszTörlés