Mit olvastam mostanában? - Első könyvkupac

Nos, ahogy azt már időtlen idők óta ígérgettem, elhoztam nektek a blog első bejegyzését arról, hogy mit is olvastam mostanában. Mivel ezt a bejegyzést egy sorozat első részének szánom, ezért "könyvkupacoknak" fogom elkeresztelni az ehhez hasonló szöszöket, és mindegyikben öt aktuális olvasmányomról fogom megosztani veletek a véleményemet. Ez a bejegyzés a május 23-tól július 6-ig felhalmozódott könyvkupacot vonultatja fel. (Nos igen, nem volt sok időm olvasni tanév közben, utána meg még a szóbeli érettségik miatt, de most, júliusban azért igyekeztem.) Remélem, érdekel valakit annyira, hogy elolvassa... :D

Móricz Zsigmond: Árvácska

Aki ismeri - és feltételezem, szinte mindenki ismeri - ezt a történetet, annak nem kell bemutatnom, aki pedig nem, annak nem tudom szavakba foglalni.
Júniusban tárgyaltuk irodalmon (illetve a magyartanárunk tárgyalta, az osztály nagy része meg tett rá magasról), de már május végén elolvastam, hogy ne az utolsó percben kelljen. Három egymást követő napon vittem el suliba, és különböző szünetekben - meg általam haszontalannak ítélt órákon - olvastam el. Többször is éreztem, hogy könnyes lesz a szemem, de a végén furamód nem bőgtem. Túl váratlanul ért az egész, hiába tudtam, hogy nem egy happy endingre kell számítanom. Ezt a könyvet szerintem mindenkinek el kéne olvasnia. Egyszerűen az emberi kegyetlenség olyan bugyraiba vezet el, hogy lehetetlen szó nélkül elmenni mellette. (Egy cinikus, kiégett élőhalott vagyok, és engem az ilyen történetek elégítenek ki, nézzétek el. Vagy ne.)
A képen látható kötet valami filléres könyvtárból van, és a beleirkálások alapján anyukámé volt. Nagyon bírom, mert simán elfér a tenyeremben, néhol gyönyörű rajzok is vannak benne illusztráció gyanánt, azonkívül olyan régies, hogy öröm ránéznem.

Kosztolányi Dezső: Kínai és japán költők

Mivel legelrugaszkodottabb álmaim között szerepel a műfordítói pálya is, ezért szerintem nem kell magyaráznom, hogy miért tekintek példaképemként Kosztolányi Dezsőre. Épp a néhai nagymamám házában gyakoroltam a zongoradarabjaimat (nincs saját zongorám, se pianínóm, szintetizátoron meg nem lehet vizsgadarabot gyakorolni), amikor a pillantásom megakadt a könyvespolcon ennek a könyvnek a gerincén. Kövezzetek meg a tudatlanságomért, de én addig a pillanatig nem tudtam, hogy Kosztolányi még kínaiul és japánul is tudott. Hát leborulok a nemzet nagysága előtt; én még a saját anyanyelvemet sem beszélem, kérem szépen!
És akkor még nem is beszéltem magukról a versekről. Egyszerűen lehidaltam tőlük. A legtöbbjükből csak úgy sugárzik az elkeseredettség és a borúlátás - vagy, ahogy én szeretem nevezni ezeket, a realitás -, de pont ezért állnak annyira közel hozzám egytől egyig. Mikor a tanév utolsó irodalomfaktjának keretei között megrendezett irodalmi kávéházra próbáltam kiválogatni pár legesleget ebből a gyűjteményből, tapasztaltam, hogy legszívesebben az összeset felolvasnám, olyannyira zseniálisak. Imádom ezt a könyvet, az első verstől az utolsóig.
A képen látható kötet tetején az a csík nem por, mert már vagy tízszer letöröltem, de egyszerűen így színeződött el a körülötte lévő könyvek közül kilógó része. Ha lenne még szívem, megszakadna érte.

Tóth Csaba: Fantasztikus világok

Ezt a könyvet az egyik barátnőm kapta tavaly karácsonyra a párjától, és még a suli utolsó hetén adta kölcsön nekem, mivel mindketten élünk-halunk a válogatott sci-fikért és fantasy-kért, én pedig imádom az efféle antológiákat és elemzéseket. Van itt minden, ami a hozzám hasonló elvetemült szem-szájának ingere: Zsivány Egyes, Csillagközi Romboló, Star Wars, Batman, A beavatott, vámpíros, vérfarkasos és zombis történetek, válogatott képregények, Amerika Kapitány, Trónok Harca, Korongvilág, Jean le Flambeur-trilógia, Alien, Multivac-történetek és Walking Dead dögivel. Épp ezért hatalmas lelkesedéssel és bizalommal vágtam bele az olvasásba, és természetesen nem is csalódtam. Mint említettem, imádom a különféle művek elemzéseit olvasni, pláne, ha azok politikai és társadalmi kérdések felől közelítik meg ezeket a műveket. Ez ugyanis a könyv "alcíme" is: társadalmi és politikai kérdések a képzelet világaiban. Engem ez a könyv már ezzel megvett kilóra.
Az első fejezet (Tóth Csaba - A halálcsillagon innen és túl: A galaxis politikai átalakulása a Zsivány Egyesben) után kedvem támadt bepótolni egyik hiányosságomat a sok közül, és végre megnézni ezt a filmet, amit minden normális ember kapásból megnézett, de én ugyebár nem járok moziba, és filmezni sem volt időm az utóbbi hónapokban. Nem nevezném magam hardcore Star Wars-fannak, de kiskoromban odáig meg vissza voltam a Cartoon Networkon sugárzott, Anakinról és Ahsoka Tanóról (a címét nem tudom, világosítsatok fel) szóló sorozatért, főleg a plátói szerelmem, Anakin miatt. És a filmekkel sem volt sosem semmi különösebb problémám; Szirmai kritikái kicsit eloszlatták az újabb trilógia köré szőtt rózsaszín ködfelhőimet, de azért mindig szeretettel merülök el a Star Wars-univerzumban. Szívesen élnék egy ilyen messzi-messzi galaxisban a sajátunk helyett.
A második fejezetet (Hoffman István: Szervezet, hatalom, apokalipszis – a „szervezet” ereje a Battlestar Galacticában és a Star Warsban) magától értetődő módon csak úgy felfaltam, ugyanis csak szép emlékek kötnek a Csillagközi Rombolóhoz, és ez, meg a harmadik fejezet (Földi Bence: Félelem és politika a Star Warsban – avagy a Birodalom, amely intézményesítette a félelmet) olvasása közben realizálódott bennem, hogy gyerekkorom meghatározó filmélménye, a Csillagok háborúja mennyivel mélyenszántóbb és kidolgozottabb valójában, mint azt én gondoltam. Nem csodálom, hogy ennyien imádják ezeket a filmeket. És annak idején, mikor hamvas kis tinédzserként végignéztem a Battlestar Galacticát, a jelek szerint még fel sem fogtam, mennyire komplex világban játszódik, mert az elemzését olvasva egy csomó minden újdonság volt nekem! Ezt is újra kéne nézni... (Álmodozz csak ennyi szabadidőről, Nessa!)
A negyedik fejezet (Ceglédi Zoltán: A közelharc evolúciója a Batman-filmekben a társadalmi elvárások tükrében) őszintén szólva kicsit laposabbnak tűnt számomra, mint a többi, már csak azért is, mert nem kicsit kiábrándító, hogy ennyire egyformán épülnek fel a képregényfilmek. Mármint, hogy van egy (vagy több, tök mindegy) főgonosz, aki mestertervével és a segítői, a massza segítségével pusztulásba taszítaná a helyszínt, de a szuperhős, esetünkben Batman, szétrúgja a seggét. És Ceglédi Zoltán mindegyik Batman-filmről elhelyezett egy táblázatot, amiben ezeket le lehetett bontani! Nem tudom, engem az ennyire egyszerű koncepciójú és egyformán felépülő sztorik valamiért nem vonzanak. De lehet, hogy csak előítéletes vagyok, na meg műveletlen a képregények terén. Az utóbbi hótbiztos.
Az ötödik fejezet (Zsótér Indi Dániel: Beavatás egy csoportrendszer elleni lázadásba) ellenben már jobban felkeltette az érdeklődésemet a Beavatott-könyvek iránt. Bár nem két hónapos, hanem két éves lenne a nyári szünet, hogy minden beleférjen, amit el akarok olvasni és amit meg akarok nézni...
A hatodik fejezet (Zotter Judit: Szörnyek a szomszédban – vámpírok, vérfarkasok, zombik a társadalmi beilleszkedés útján) új megvilágításba helyezett számomra egy rakás dolgot ezekkel a lényekkel kapcsolatban, és így már az Alkonyattól is egy fokkal kevésbé mászok a plafonra. De csak egy fokkal.
A hetedik fejezet (Szabó Zoltán Ádám – Oroszlány Balázs: Pszichotróp űrutazások a politikában: Sci-fi – Képregény – Politika) látatlanban is egészen megkedveltette velem ezeket a számomra abszolút ismeretlen képregényeket, és elmélyítette az imádatomat az X-Men filmek iránt. A nyolcadik fejezettel (Muchichka László: A béke politikája az Amerikai Kapitány: Polgárháborúban) ugyanez a helyzet, csak az Amerikai Kapitánnyal.
A kilencedik fejezet (Kisteleki Károly: A Trónok harca egy jogász szemével) nem mondott sok újat, de mindenképp érdekes kérdésköröket kerített terítékre. A tizedik fejezetben (Sík Endre: Egy zsarnokoskodáskerülő zsarnok) pedig Terry Pratchett Lord Vetinarijának uralmáról olvashattam egy nagyszerű értekezést, ami annyira felkeltette az érdeklődésemet, hogy most már biztosan el akarom olvasni a Korongvilág köteteit. (Igen, mind a negyvenegyet...)
A tizenegyedik fejezet (Pintér Bence: Poszthumán társadalmak a Jean le Flambeur-trilógiában) konkrétan lehengerelt, és kicsit el is riasztott. Lehet, hogy az ilyen horderejű sci-fi az én borsónyi agyamnak már túl megterhelő lenne.
A barátnőm, akitől ezt a könyvet kölcsönkaptam, él-hal az Alienért, ezért külön érdeklődéssel vágtam bele a tizenkettedik fejezetbe (Filippov Gábor: Elnyomott politika: Hanyatló állam, gazdasági elit-uralom és kockázat-társadalom az Alien-sorozatban). Eddig fogalmam sem volt, hogy ezek a könyvek és filmek ennyire jelentőségteljesek és komplexek, úgyhogy feltétlenül utánuk nézek majd. Nagyon érdekes volt olvasni a tizenharmadik (Lovász Dorottya: MI lesz velünk? Isaac Asimov és a robotjogok fejlődése) és a tizennegyedik (Török Gábor: We are the walking dead! A zombik és a politika) fejezetet is: előbbi felkeltette az érdeklődésemet Asimov iránt, utóbbi pedig rávilágított, hogy mennyire előítéletes voltam eddig a Walking Deaddel szemben, pedig soha egy részt sem láttam, és a jelek szerint sokkal több rejtőzik benne, mint gondoltam.
A könyv végére érve elszontyolodtam. Még olyan sok műről olvastam volna szívesen! Lehetett volna húsz fejezettel hosszabb is ez a könyv. Vagy legalább húsz oldallal hosszabb minden benne lévő fejezet. Telhetetlen vagyok, na. De ha valaki bírja az ilyen elemzéseket, és/vagy odáig van a sci-fiért, akkor ezt a könyvet mindenképpen csak ajánlani tudom. Online nem találtam meg, úgyhogy aki igen, az dobjon már meg egy linkkel! :D

Stephen King: Carrie

A tizenhetedik születésnapomra kaptam ezt a könyvet a barátnőimtől, és azóta csak most sikerült eljutnom odáig, hogy a kezembe vegyem. Eredetileg csak bele akartam olvasni, és utána mást terveztem csinálni, de egészen egyszerűen nem tudtam letenni, és kapásból felfaltam a könyv felét (ami azért nem akkora teljesítmény, ugyanis nem túl vaskos könyv). Még így is kínszenvedés volt rávenni magamat, hogy letegyem a kezemből.
Rengeteget hallottam már Stephen Kingről, és azt hiszem, már sejtem, miért "ekkora szám". Ez a történet már az első pár oldalával annyira megfogott, hogy azt szavakba sem tudom foglalni. Eleve túlságosan együtt tudok érezni Carrie-vel, leszámítva persze a telekinetikus képességeket, amikkel én - sajnos vagy szerencsére - nem lettem megáldva. Iskolapéldája Carrie anyja a bigott vallásosságnak és képmutatásnak, amitől a jó Lucifer őrizzen meg mindenkor. Az iskolás lányok kegyetlensége pedig olyan nyers hitelességében jelenik meg, hogy fáj olvasni. Amikor szünetet tartottam az olvasásában, kapásból letöltöttem eredeti nyelven is, mert olyannyira magával ragadott a történet, hogy én ezt eredeti nyelven is ki akarom élvezni... majd egyszer, amikor nem nyolc kilométernyi könyv, film, sorozat és tanulnivaló fog várakozni amúgy is a "várólistámon".
Nem kellett sok, hogy a végére érjek, és végig libabőrös voltam és könnyek szúrták a szememet. És nem tehetek róla, de amikor a különféle jelentés-részletekben azt írták, hogy így meg úgy ki kéne irtani a telekinetikus képességet hordozó gént, akkor akaratlanul is az járt a fejemben, hogy nem inkább az emberi kegyetlenség génjét kéne kiirtani? A kegyetlenségét, amivel a környezete odáig juttatott egy tizenhat éves kislányt, hogy lemészároljon egy fél várost?
Szóval mindenképpen szeretnék más könyveket is olvasni Stephen Kingtől, mert egészen egyszerűen egy zseni.

Aldous Huxley: Nyár a kastélyban

A tanévzárón kaptam meg ezt a jutalomkönyvet; az ofőm nem volt ott, ezért a férje adta oda. Rettenetesen meglepődtem és egyben megörültem, hogy ezúttal nem egy nagyalakú ismeretterjesztő könyvet kapok, amit hazacipelni is nehéz, meg rávenni is magam, hogy beleolvassak, hanem egy figyelemfelkeltő borítójú és szerzőjű regényt. A tanévzáró másnapján volt a köszöntője annak a csoportnak, amihez én voltam beosztva, és ofőm odajött hozzám lelki támaszt nyújtani a felkészülőterembe. Kérdezett a könyvről is, hogy tetszik-e; mondtam, hogy még csak a fülszöveget olvastam el, de nagyon felkeltette az érdeklődésemet. Mondta, hogy ő jelezte is, hogy nekem valami idegen nyelvű könyvet vegyenek, de úgy látszik, az nem jött össze. Nagyon rendes volt tőle amúgy - eljutott hozzá a hír, hogy gyakran angolul olvasok, és ezért rögtön gondolt erre is. Akármilyen hibái vannak is, én nagyon bírom ezt a nőt.
Kíváncsian vágtam bele a könyvbe, mivel Aldous Huxley nevét a Szép új világ kapcsán még a Fantasztikus világokban is megemlítették, és nagyon fúrta az oldalamat a tag. És az ofőmnek sem hazudtam: beleszerettem a fülszövegbe. A könyv konkrét cselekménye nem valami nagy durranás, de engem pont a filozófiai eszmefuttatásokkal lehet annyira megfogni, hogy ez ne érdekeljen.
Másodszori nekifutásra - első délelőtt 130 oldal, másodikon a maradék 120 - olvastam csak el, és rabul lettem ejtve konkrétan. (Fenébe a magyartalan passzívval!) Aki a sziporkázó fordulatokat és a feszült izgalmakat szereti, annak valószínűleg megalszik a tej a szájában ettől az állóvízszerű, gyakorlatilag történésektől és a szó szoros értelmében vett katarzisoktól mentes cselekménytől, de én minden sorát imádtam. Az ilyen filozófiai eszmecserék pont nekem valók. Az egész könyv egy nagy elmélkedés gyakorlatilag, és szinte minden sora elmenne idézetnek. A végén pedig legszívesebben fejbe vertem volna Denist, hogy te idióta, maradj a seggeden, hát nem látod, hogy szeret?! És aaa, hogy lehet egy férfi ekkora idióta. (Az más kérdés, hogy a helyében pont ugyanígy jártam volna, de akkor is!) Te jó ég, és ez még állítólag Huxley kevésbé jelentékeny regényei közé tartozik! Akkor mégis milyen lehet a többi? Remélem, egy nap tudok majd időt szakítani mondjuk a Szép új világ elolvasására. Majd körülnézek a néhai nagymamám könyvbirodalmában, hátha neki megvan, és akkor nem pdf-ben leszek kénytelen elolvasni.

Ha eljutottál idáig, akkor ne felejts el nyomot hagyni magad után! ;) Ha most vetődtél a blogomra először, akkor bátran iratkozz fel, sem én, sem a már meglévő feliratkozóim nem eszünk embert; ha tetszett a bejegyzés, tenyereld meg valamelyik pipát; ha pedig neked is van véleményed valamelyik könyvről, amiről írtam, bátran oszd meg a véleményedet velem a komment-szekcióban, illetve azt is, ha szeretnél még ehhez hasonló bejegyzéseket olvasni! :) Sőt, akinek van kedve, ajánlhat is könyvet, és ha le tudom tölteni és időt tudok szánni rá, talán arról is írni fogok majd egy jövendő bejegyzésben! :D

Az egyetlen, az igazi, a legkegyetlenebb, legromlottabb, legjavíthatatlanabb, legreménytelenebb, legőrültebb, legégetnivalóbb Nessa randalírozott; olvassatok sokat, mert az olvasás a legjobb dolog a világon! :)