Mit néztem mostanában? - Második filmmaraton

Nem is én lettem volna, hogyha az előző részből nem felejtek ki kapásból két említésre méltó filmélményt, és ha nem utólag találtam volna ki, hogy az idei év során már korábban látott filmeket - sőt, egy tavalyit - is bele akarok venni ebbe a sorozatba.
Szóval a lista első elemét még tavaly láttam, a másodikat és a harmadikat idén januárban, a negyediket márciusban, az ötödiket pedig májusban. Magyarán már rohadt régen megírhattam és közzétehettem volna ezt a bejegyzést, de, mint mondtam, nem is én lennék, ha minden gördülékenyen és úgy menne, ahogy kell neki. :'D De jobb később, mint soha, vagy mi.
A következő, harmadik filmmaratonban majd bepótolom az elsőből kimaradt két filmet, és hozzácsapom azt a kettőt, amit azóta láttam, jelen állás szerint. Akkor már remélhetőleg nem fogok variálni az időrenddel, mert ez így nagyon zavaros. Na sebaj, fura is lenne, ha valamit nem kutyulnék össze. xD

Más világ

Ezt a filmet még tavaly novemberben hozta be nekünk angolra a tanárnőnk, és olyan mély nyomot hagyott bennem, hogy amikor valahogy eszembe jutott, már biztos voltam benne, hogy meg kell említenem egy ilyen bejegyzésben. Erényei közé tartozik, hogy velem egyidős; hogy Nicole Kidman alakítja a főhősnőjét; hogy lélegzetelállító a zenéje; hogy ötvözi a thrillert és a horrort; és hogy úgy alapjaiban véve zseniális, fordulatos és kiszámíthatatlan. És tudtommal kellően jumpscare-es is. Mivel nincs lelkem, ezért nem szoktam felsikítani vagy összerezzenni az ilyen részeknél, de a csoporttársaimon láttam, hogy azért érti a dolgát a film.
Hogy azért a történetet is körülhatároljam valahogy: egy anyuka egy besötétített kúriában él a két fényérzékeny gyerekével, és az egyre furcsább jelenségek meggyőzik, hogy szellem jár a házban. Az fogott meg ebben a filmben a fent már felsorolt erényei mellett, hogy lehetne egy elcsépelt, a többi kétezertől semmiben el nem térő, lagymatag ijesztegetés-sorozat is, de nem teszi, sőt, olyan, örök érvényű kérdéseket feszeget, mint hogy van-e élet a halál után, és ha van, milyen. Szóval aki nem mond nemet egy jó horrorra, az ezt is élvezni fogja. De aki az apámhoz hasonlóan rühelli a gondolatébresztő dolgokat, az keressen egy laposabb filmet inkább, és ne kínozza magát ezzel.

Az út

Nos igen, mivel tanév közben itthon szinte egyáltalán nem volt lehetőségem és időm filmezni, ezért ez is egy olyan film, amit suliban néztünk, ezúttal bioszon, és már idén januárban. Viggo Mortensen, a témaválasztás (poszt-apokaliptikus kilátástalanság) és a lélegzetelállítóan gyönyörű soundtrack már önmagában garantáltak számomra egy megrendítő másfél-két órát, pedig akkor még nem is beszéltünk a zseniális színészi alakításokról és a már-már fájdalmasan gondolatébresztő cselekményről - utóbbi hatására már vetődtem is fel a netre, hogy letöltsem a könyvet, amit csak eredeti nyelven találtam meg, de ha ez téged sem riaszt el, akkor dobj meg egy e-mail címmel kommentben, vagy csak írj nekem egy e-mailt, és átpasszolom a pdf-et, hogy ne kelljen keresgélned sem.
Élénken él bennem, hogy amikor vége lett a filmnek, az osztálytársaim rögtön háborogni kezdtek, hogy most komolyan így van vége? Hát ennek semmi értelme, milyen lezárás már ez? Én meg csak ültem ott, és visszafojtottam a könnyeket, amik a film utolsó tíz percében szúrták a szememet. Ez - is - egy olyan film, amit egyszerűen látni kell. Viszont nem kicsit nyomasztó és elgondolkodtató, úgyhogy ennek tudatában nézd meg vagy épp kerüld el jó messzire.

Himmler agyát Heydrichnek hívják

Ezt a filmet kivételesen a saját szakállamra néztem meg. Még A hobbit 3. részére mentünk el a moziba a tesómmal meg a barátjával, amikor ennek is leadták a trailerét a film előtti reklámözönben.
A film alapjául Laurent Binet 2010-es regénye szolgál, aminek szintén HHhH a címe, és a német rövidítés (Himmlers Hirn heißt Heydrich) tényleg azt jelenti, ami a magyar filmcímben szerepel. Állítólag akkoriban ezt mondogatták Heydrichről a náci Németországban. Az már más kérdés, mennyire szerencsés címválasztás ez egy filmhez, ha ezt a legtöbb embernek külön el kell magyarázni.
Ahogy a címből is rájöhettetek, "életrajzi" filmről van szó, főszerepben Reinhard Heydrich-kel. Vagyis, ez így nem egészen pontos, mert, ha az emlékeim nem csalnak, csak a film feléig követjük nyomon az ő sorsát; onnantól a merénylők kerülnek előtérbe.
A történet maga 1942-ben játszódik, a Harmadik Birodalom fénykorában. A londoni cseh ellenállás ekkoriban tervezi meg a második világháború legambiciózusabb katonai műveletét, az Anthropoidot. Két fiatal katonát küldenek Prágába, hogy meggyilkolják a legkegyetlenebb náci vezért, Reinhard Heydrich-et. Elismerem, megvannak a hibái a filmnek, de mindenképpen nagyot szólt végig, és főleg a végén.

The Fundamentals of Caring

Már biztos hiányoltátok az angolórán nézett filmeket, úgyhogy itt van még egy, amit viszont nem a tanárnő választott, hanem az egyik csoporttársam. És nagyon jól tette, mert nemcsak imádtam, de meg is könnyeztem a végét. Utóbbi nálam ugyanazt jelenti, mint az, hogy imádtam. Tudtommal magyar szinkronja nincs a filmnek, de az IMDb szerint "Hogyan gondozd felebarátodat" a magyar címe. Ha valaki imádja Selena Gomezt, az már önmagában elég indok megnézni, de rengeteg minden van benne, ami miatt csak szeretni lehet.
Egy, a fiát gyászoló férfi, Ben jelentkezik amolyan ápoló-féleségnek, így kerül egy izomsorvadásos fiú mellé, aki amellett, hogy még nálam is cinikusabb, nem könnyíti meg a gondozója helyzetét, az egyszer biztos. Ben, ahogy megtudja, hogy Trevor nem is hagyja el soha a lakást, és csak a tévében látja a helyeket, ahova mindennél jobban el szeretne látogatni, addig kardoskodik, míg el nem viheti a fiút egy kiruccanásra. Útközben találkoznak az otthonról elszökött Dottal, és Trevor annyira megembereli magát, hogy még randizik is a lánnyal. Ennél többet hadd ne lőjek le; nézzétek meg ezt a filmet! Tényleg humoros - elvégre komédia -, és nem kicsit gondolatébresztő is.

Anyám és más futóbolondok a családból

Ezt a filmet is angolon néztük, de már májusban, és ez a tanárnő választása volt. Mindenképp meg akarta nézetni velünk, annak ellenére, hogy magyar film, ezért nem nézhettük angolul. Írnunk kellett róla egy legalább egyoldalas ajánlót avagy véleményt, úgyhogy én most majdnem szó szerint azt fogom leírni róla, amit az egyébként kétoldalasra sikeredett fogalmazásomba is írtam, csak persze most nem angolul.
Azt hiszem, a címmel kéne kezdenem, mert ez a legkönnyebb. Nem értek egyet ezzel a választással igazán, mert az Anyám és más futóbolondok a családból egy könnyed, elcsépelt, lagymatag filmre utal inkább, mintsem egy ilyen történetre. Oké, humor is van benne bőven, de nem ezt a vonását kellett volna kihangsúlyozni a címmel, ha engem kérdeztek. Azt nem tudom, helyette mit, de biztosan lettek volna sokkal jobb opciók is.
A látványvilágot tekintve ez a film vitathatatlanul egy mestermű. A korhű, lenyűgözően kidolgozott kosztümök, a gyönyörű látképek, a nagyszerű zene és a lélegzetelállító színészi játékok már önmagukban egy csodálatos filmélményt garantálnak.
Rengeteg dolgot lehetne mondani magáról a történetről. Az alapötlet - egy család több generációjának viszontagságainak bemutatása - már önmagában figyelemre méltó, de a kivitelezése is egyedi. Először is, a néző, aki nem volt ott és nem élte át ezeket a történelmi eseményeket, nagyon örülhet ezeknek az inspiráló, vagy inkább szívfacsaró filmhíradós bevágásokat. A történelmileg hiteles cselekmény jól átgondolt és kivitelezett. Jó volt látni, ahogy beleépítették az erdélyi emberek szívósságát és azt, ahogy minden gödörből képesek voltak kimászni, soha nem adva fel a küzdelmet.
Számomra személy szerint azért volt megdöbbentő, mert sok, hogy is mondjam, ismerős karakter jelent meg a vásznon. Lajos például a néhai nagyapámra emlékeztet: mindketten tölgyfák bizonyos értelemben, akik megjárták a poklokat, és mégis képesek voltak nagyszerű emberek maradni. Mindketten találtak valamit, ami boldoggá tette őket, akárhova sodorta is őket az élet.
És persze ott van az idős főhősnő is. A film megmutatja, hogyan mérgezi meg a környezetében élők mindennapjait az öregkor és a demencia esete, és hogy micsoda megpróbáltatás tud lenni ezzel együtt élni. A halála előtt a dédmamámon eluralkodott a demencia, és az anyukám így megtapasztalhatta a terhét annak, hogy a saját nagyanyja nemcsak őt, de a legalapvetőbb dolgokat is elfelejtette, így kvázi önveszélyessé vált.
A legrokonszenvesebb karakter valószínűleg a fiatalabb Berta, aki, talán a neveltetése, talán a saját jelleme miatt tudta, milyen drága kincs egy anya, és ezért az utolsó pillanatig kitartott a sajátja mellett, és nem küldte intézetbe. Ha ez lenne ennek a filmnek az egyetlen tanulsága, már azért is megérte volna megnézni.
Nem tudom, kinek kéne ajánlanom ezt a filmet. Mindenkinek, azt hiszem.

Na, ennyi lett volna a mai filmmaratonunk. Ti melyiket láttátok, melyikről hallottatok már, melyik keltette fel az érdeklődéseket akár korábban, akár az "ajánlóm" (bűn ezeket a szöszöket annak gúnyolni; na mindegy) hatására? Ne habozzatok leírni kommentben, vagy ahol jólesik! :)

Az egyetlen, az igazi, a legkegyetlenebb, legromlottabb, legjavíthatatlanabb, legreménytelenebb, legőrültebb, legégetnivalóbb Nessa randalírozott; #8YearsOfOneDirection ♥