2018. augusztus 2., csütörtök

Moro blogja

Mindig nagy öröm, amikor egy bloggerina másodszor is kritikát rendel tőlem, mert ilyenkor úgy érzem, talán nem csesztem el mindent véglegesen az elsővel :'D De hogy épp Moro egyik blogjáról írhatok, annál nagyobb nem is lehetne az örömöm :D Neki már kevésbé, mert amellett, hogy több, mint két hetet kellett várnia a kritikájára, az ráadásul rövid és semmitmondó is lett. Bár nálam amúgy is ez az etalon. XD


Szerzője: Moro

A kinézet
Első benyomás. Nem kicsit elfogult vagyok - sajnos, nem sajnos -, ugyanis mind Moróval, mind ezzel a blogjával jól kijövök. Szóval amikor meglátom ezt a designt, az első gondolatom az, hogy yey, ez Moro blogja, a második pedig az, hogy atyaég, de gyönyörű a design. Utóbbi meg hihetetlen, ugyanis én kifejezetten sötét színben látom a világot, és ez a sok a vidám szín normál esetben taszítana. Látod, ilyen pozitív hatással vagy rám! :D
     Fejléc. Azt szeretem a Blogger "modernizálódásában", hogy már nem elvárás a csilivili, finoman szólva is ocsmány fejlécek felmagasztalása. Ezért felüdülés számomra, hogy a te blogodon sincsen fejléc.
     Hátterek. A virágok a gyengéim. Olyan gyönyörűek, és mégis olyan ártatlanok (ne nézz hülyének a perverz hangzású filozofálásért), és mindig ilyenek maradnak, akármit művel is az ember a természettel. A külső hátteredbe tehát beleszerettem. Nagyon szép, kellemes árnyalata van. A fehér főháttér pedig tökéletesen passzol hozzá.
     Betűk. Csak azért nem nyúzlak azzal, hogy pár régebbi bejegyzésnek eltérő a betűtípusa, mert mondtad is, hogy ezen még dolgozol. Amúgy minden teljesen rendben van, és az külön egyedi és tetszetős, ahogy kiemelsz egyes szavakat a szövegben. Nem tudom, hogy van türelmed hozzá, de becsülöm nagyon, és a végeredmény fenomenális.
     Effektek. A széthúzós linkeffekt bejön, és az is, hogy a modulsávban a képek élénkebb lesznek a kurzor rávitelétől.
     Modulok. Imádom a kaktuszokat, meg úgy általában minden növényt, úgyhogy beleszerettem az üdvözlő-modul képébe. A menüdhöz hasonlót eddig még nem láttam, és nagyon tetszik. A bemutatkozásod képe és leírása is egyedi. Ami különösen elnyerte a tetszésemet, az a modulok címe. Aki ide firkál, Várható virágok, Ciripelés, Legközelebbi szomszédok, Történetek, Papírvirágok, Minden, ami kivirágzott, Virágcsokor... Egyik zseniálisabb, mint a másik. De az Aki ide firkál helyett szerintem lehetne valami olyasmi, ami jobban beleillik a virágoskert-koncepcióba. Mondjuk, Aki a kertet gondozza, vagy Aki itt ültet, vagy mit tudom én. (Ezek csak nevetséges ötletek, hogy értsd, mire gondolok. XD) És a cserék lehetnének Legközelebbi kertszomszédok, hogy hűek maradjunk a kertekhez. :3 Sőt, ha már így belemerültem az átnevezgetésbe, a Történeteket elkeresztelhetnéd Örökzöldeknek. Végül is, ők mindig a kertben lesznek, és állandóak. Na, érted. XD A faviconod meg nagyon cuki.
     Oldalak. Rögtön megimádtam a nevüket. Kert, kertész, halmok, kertek, kritikák, rendelés... Az is különleges és frappáns megoldás, hogy a feliratkozás-modul a menüben foglal helyet. De, ahogy azt te is megjegyezted, sokkal személyesebb lenne, ha látszanának is a feliratkozók.
Tartalmilag sem köthetek bele úgy nagyon semmibe az oldalaiddal kapcsolatban: a bemutatkozásod informatív és jópofa, az infókat jól összeszedted, a cserék rendezettek, a kritikákat remélem, minél hamarabb feltöltöd, mert kíváncsian várom őket, a rendelésben meg szerintem mindent leírtál, amit kellett.
     Bejegyzéselrendezés. Nem tudom, miért akadok fenn ilyen apróságokon, de kifejezetten szúrja a szemem, hogy egymás után kétszer van leírva a dátum a bejegyzések fejlécében. És tudom, már dolgozol azon, hogy ne egy felugró ablakban jelenjenek meg a kommentek, hanem beágyazottan, de ezt csak szorgalmazni tudom; tényleg sokkal jobban mutatnának, ha a bejegyzés alatt jelennének meg. Mondjuk, ha nekem kéne megoldanom, akkor valószínűleg örökre így maradna, mert nem értek a designoláshoz. XD
Mivel rendmániás vagyok, ezért nagyon tetszik az obligát ahoy és legyetek jók, ha tudtok a bejegyzések elején és végén. Épp a rendmániám miatt zavar az, hogy az Alternatív érettségiben a megszokottal ellentétben a kép előtt szerepel az ahoy-felirat, és nem utána.
A bejegyzések képei is mindig lenyűgöznek; egyrészt maguk a képek gyönyörűek, másrészt a megszerkesztésük nagyon ügyes. Taníts, mester!
Összhatás. Hát, én le vagyok nyűgözve, te pedig büszke lehetsz - elképesztően egyedi és szép a designod! :)

A tartalom
Alapötlet. Valamiért a gyengéim a mindenes blogok. Egyszerűen csak közel áll hozzám az, ha egy blogon van összegyűjtve minden, amit az illető csak ontani szeretne magából, legyen az novella, cikk, vers, tag, ajánló, blogregény, vagy akármilyen off-bejegyzés. (Már csak azért is közel kell állnia, mert ez a blog is egyre inkább mindenessé válik... XD) Úgyhogy teljesen rendben van a mindenes blog, mint olyan. A papírvirágoskertes körítés, "kerettörténet" pedig valami elképesztő, bár tőled nem is vártam kevesebbet. Bár nekem lenne elég fantáziám ilyeneket kitalálni!
     Cím. Mint említettem, a virágoskert koncepciója igazán megfogott, így mi sem természetesebb ennél a címválasztásnál. Egyszavas, könnyen megjegyezhető, figyelemfelkeltő, és passzol a bloghoz - mi kell még?
     Fülszöveg. Attól eltekintve, hogy egy helyen hiányzik egy vessző (Remélem, megtalálod azt virágszálat, amit keresel), és hogy lemaradt a mondatvégi írásjel az utolsó mondatról (Ez a kis zug mindenki előtt nyitva áll.), egyszerűen tökéletes. Nagyszerűen visszaadja a blog hangulatát és témáját, és sziporkázó ötletességgel viszed bele mindazt, ami egyedivé teszi az oldaladat. Egyszóval szuper. 
Kivitelezés. Annyi minden van itt, hogy a végére már én magam is belekavarodtam, hogy mit hova soroljak és milyen kategóriába suvasszak, úgyhogy ha pölö a soron kívüli bejegyzések között találod néhány cikked véleményezését, akkor nézd el a figyelmetlenségemet.
     Egypercesek, novellák, cikkek. Konkrétan az összes ilyenedről elmondhatom, hogy nagyon tetszett, úgyhogy ebből már előre leszűrheted, hogy nem lesz túl épületes a kritikának ez a része sem.
Imádom az Esőcsókba beillesztett képet, és a novellát magát is! Igazán egyedi ötlet, és apróbb elgépelésektől eltekintve tökéletes a kivitelezése is.
A Törés a mélybentől lehidaltam. Atya és gatya! Ez a novella olyannyira zseniális lett, hogy gondolkodás nélkül benyúlom az alapötletét és firkantok valami novellát én is, egy szállodával azonosított lélekről! :D És ez az idézet: "Aki nem ismeri a sötétséget, az nem képes megérteni azt. És te minden bizonnyal a fényben élsz, a napos oldalon..." Meg ez: "Aki igazán szenved, az szépen lassan hullik darabokra. Csendesen, hogy senkinek se tűnjön föl. És közben végig mosolyog. Így törnek össze a szomorú emberek. Így omlok össze én is. Némán csilingelve potyognak a földre a megmaradt darabkáim. De nem érzek már semmit. Hiszen porrá zúztad a szívemet. Mégis elmosolyodom." Hát engem kirázott a hideg. Egyszer írtad nekem, hogy te is éreztél hasonlóan, mint én - és ezt a novellát olvasva rájöttem, hogy valóban járhattunk ugyanazokon a helyeken mind a ketten. Ez részben megnyugtató számomra, hiszen akkor mégsem vagyok teljesen egyedül ezzel, de fáj is, mert senkinek nem kívánom ugyanazt.
Egy zseni vagy, mondtam már? A Föld sikoly beszédesebb volt, mint egy ötszáz oldalas regény... Ha pedig a Fel, oda, ahol várnak rád giccses, akkor nekem ízlésficamom van, mert imádtam.
A papír, lélekkel.-ben csodálatosan foglaltad össze, hogy mit jelent az írás. Én szavakba sem tudnám önteni, de te megfogalmaztad!
Pacsi, én is imádom az esőt! És az Esőnap nagyon hangulatos, elgondolkodtató kis novella lett.
Na, a Négy pillanat [Stílusgyakorlat I.] gyakorlatai pont azok a gyakorlatok, amiket még sosem próbáltam, mert lehetetlen, hogy akár feleilyen zseniálisra is meg tudjam írni. Annyira belefeledkeztem az olvasásba, hogy szinte üresnek éreztem magam, mikor a végére értem.
A Lángok voltunk, hamuvá lettünk eszméletlenül gyönyörű, a Vörös Hercegnő pedig igazán hangulatos kis egyperces. A 300! - 56. hét: SERDÜLŐKOR egyszerűen zseniális volt.
Az Edith és Simontól lesett az állam. Hű, erre a fordulatra aztán nem számítottam... Nagyon érdekes olvasmány volt, az Aranyló fák alatt-tal egyetemben. A négy évszak is gyönyörű történet, és humort is vittél bele. Ügyes!
Ahogy a dal maga, úgy a BANG BANG című songficed is nagyszerű. És a Linkin Parktól a Numb a szerelmem egyébként. ♥
A 43 napos szösszenetek #13.-at vigyorogva olvastam... Irigyellek nagyon, hogy évekig lovagoltál, én mindig is szerettem volna, mert a filmek meg a könyvek közül, amik hatással voltak rám, sokban kaptak kiemelkedő szerepet ezek a különleges teremtmények is. És nagyon adom a realitásba átültetett beszámolódat az első vágtáról!
Az Ötletelések: Láncoktól konkrétan megbénultam. Ahogy az egészet megírtad, na meg a lezárása... Te jó ég.
A 300! - 43. hét: Öngyilkosságra már nem is tudok mit mondani. Folyton ezeket a szavakat használom, de imádtam, zseniális volt.
A Hogyan születik meg egy karakter? nagyon érdekes és hasznos cikk volt, én szívesen olvasnék még tőled hasonlókat. Az Oroszlánszáj - elmerengések elmerengenivalókról: Internetes barátságokat is imádtam, és tényleg mindenben egyetértek veled. Külön örültem, hogy te nem egy "az internet rossz, meneküljetek"-kaliberű tanulságot szerettél volna a fejünkbe sulykolni.
     Versek. Sajnos, nem sajnos, a verseidről is csak ámulattal tudok nyilatkozni. A Ha a fagy visszatérről eszembe jutott, hogy régebben én is milyen megszállottja voltam a farkasoknak. Még most is gyönyörűnek tartom őket egyébként, ahogy minden állatot. Maga a vers viszont csodálatos. Ahogy nézem, annyi idősen írtad, mint amilyen én vagyok most - és bárcsak feleilyen verset tudnék írni... *irigykedve karba fonja a kezét és elvonul a sarokba duzzogni*
A visszaváró üzenet., ahogy azt te is megfogalmaztad, nagyon is aranyos vers. A Ne kiálts! tényleg lehengerlően túlfűtött volt, imádtam! A 43 napos szösszenetek #1. is nagyon tetszik.
A Kedvenc verseim: Szilágyi Domokos - Megvert az Istenhez hasonló bejegyzéseket bőven hozhatnál még a jövőben! Hatalmas pacsi, ugyanúgy vagyok a versekkel, mint te, és ez éppenséggel zseniális. Ahogy a 43 napos szösszenetek #26 is.
     Tagek, díjak, kihívások. A kritika mélypontjához érkeztünk, ugyanis ezekről aztán tényleg nincs mit mondanom, vagy, ha van, akkor azt már leírtam kommentben annak idején. Mégsem akartam kihagyni őket sem a kritikából.
Még mindig imádlak, amiért megajándékoztál A Teaszünet díjjal. Köszönöm! ♥
Szeretem az Alkotói kérdőívhez hasonló kérdőíveket, mert olyan ötletesek, és mégis jobban megismerhetjük belőle a másikat.
The Tea Break Award újratöltve! eszembe juttatta, hogy milyen istentelenül rég láttam és olvastam már az Elfújta a szelet, pedig ha tehetném, rendszeresen nosztalgiáznék vele... Az egy gyűrű mind fölöttnél meg a világbékánál vigyorogtam, mint a vadalma.
Az egoista fejem nagyon örült magának, mikor megemlítettél a Veterán bloggerek kérdőívében. :D
A Tündérmesébe illő kérdések és válaszokat érdekes volt olvasni, a négy évvel korábbi válaszokat is felsorakoztató megoldás miatt. Lehet, időnként nekem is vissza kéne térnem az efféle tagekhez, hogy lássam, mi változott az évek során. Vagy nem kéne, mert csak elborzasztana a negatív fejlődéstörténetem... Hm.
A két ezvagyokén kihívásra adott válaszaidat imádtam.
Kábé a Húsvéti (nyuszi özönös) Book Tagnél kapcsolódtam be a blogodhoz annak idején; ezt már olvastam is, mikor kihívtál rá. *nosztalgia*
A Write tag Lia Kacatos dobozából ~ 01. Egyszer volt, hol nem volt nagyon bejön. Mindig szeretem olvasni az ilyen nosztalgiázós posztjaidat (meg amúgy bármit, amit írsz); olyanok, mintha beszélgetnénk egymással.
Elámultam a Molyos kihívások olvasónaplóján. Azt a büdös! Irigyellek, hogy ennyi célt ki tudsz tűzni magad elé, tudván, hogy el is éred őket... Mindegyik kihívás érdekes és szívesen belevágnék én is, csak tudom, hogy életbácsi nem fogja akarni, hogy bármit is véghezvigyek közülük. Meg ki sem látszom az olvasnivalókból már jelen állás szerint sem.
A Könyvmolyok Booktagét és a Tomboló nyári taget már megtárgyaltuk akkor, amikor kitöltötted. Azok a boldog békeidők...
Az Önreflektív, éjszakai kérdéseket is elolvastam már, amikor kitöltötted, de most látom, hogy valamiért nem kommentáltam. Szörnyű vagyok!
Olyan jó visszanézni a tagháborúnk állomásait! A hét írói főbűnt, a Napfényes, nyári taget, a Teás, olvasós taget és a Tolakodó taget... :D
Az írók könyves tagében ajánlottad, hogy vessek rá egy pillantást, de ha ennyire taszított téged a Teddy bosszúja, akkor lehet, hogy én is agyhúgykövet kapnék tőle. XD De majd meglátom, tehetek-e valamit az ügy érdekében. :D
A zene az kell~~ Zenés taget is túltárgyaltuk már, az 1001 napra 101 célhoz sok sikert kívánok, nagyon szép céljaid vannak! :)
A Cirkuszolós Book Taget is csekkoltam már. Amúgy még mindig nem tudom, hogy az ilyen zseniális tagek kinek a fejéből pattannak ki! Hogy nekem nincs ilyen fantáziám, de még feleennyi sem, az tutkó. 
     Ajánlók. Az ajánlóidról egyöntetűen elmondható, hogy nagyszerűek. Kvázi az összes mű felkeltette az érdeklődésemet, ami előfordult az ajánlóidban; ennyire figyelemfelkeltően ajánlottad őket.
A Kedvenc AMV-im az, amihez kuka vagyok... (Mihez nem amúgy?)
A TAKAMI KOSHUN - Battle Royale, játék életre-halálra ajánlóját nagyon ügyesen építetted fel; felkeltette a figyelmemet a fülszöveg, a te összefoglalód és az idézetek is. Kapásból letöltöttem a könyvet, és egy másik életben talán még lesz is időm sort keríteni rá.
MOLNÁR FERENC: A kékszemű (viasz-szeretet) című könyve hasonlóképp megtetszett, de ezt sajnos nem tudtam letölteni, és nem hiszem, hogy megvan itthon, mert akkor tudnék róla. Sad.
Az ALICE SEBOLD - Komfortos mennyország (akik mindig figyelnek...) szintén be lett tárazva a könyvespolc nevű mappámba. ;)
CSINGIZ AJTMATOV: A fehér hajó (csak egy hajó...) című könyvecskét szintén csak azért nem töltöttem le, mert sehol sem találtam.
Na, az animék azok, amik valahogy mindig kimaradtak nekem. A Chihiro szellemországban talán az egyetlen, amit láttam (kérlek, mondd, hogy az tényleg anime, és nem csináltam hülyét magamból ezzel a megállapításommal), és azt vagy ezerszer újra is néztem kisebb koromban, mert egyszerűen imádom. Úgyhogy a Kedvenc anime openingeimhez nemigen tudok hozzászólni, legfeljebb annyiban, hogy én is mennyire szerelmes vagyok a kedvenc sorozataim intróiba. :D
A STEPHEN KING: Lisey története (mese a dincsről) engem meggyőzött; szintén a könyvespolc-mappámban a pdf.
Meg vagyok róla győződve, hogy láttam már az OSCAR WILDE: Dorian Gray képmása (cenzúrázatlan változat) című könyvet valahol, valamelyik könyvespolcunkon, és már szemeztem is vele egy ideje, és most annyira kedvet kaptam miattad hozzá, de sehol sem találom! *morcos* Na, mindegy, ezt is letöltöttem. Velem nem cseszik ki a rejtélyes, könyveket fölzabáló könyvespolc!
Kérlek, mondd, hogy a Zenék, amik segítenek írni közül az If I Had A Heartot a Vikingekből (is) ismered! Végre találnék valakit, aki hozzám hasonlóan odáig van ezért a sorozatért! *-*
A Kedvenc klippjeimben felsoroltak között sok szerelmemet megtaláltam. Summertime Sadness, Nightwish (én imádom Floort! ♥), Evanescence... pacsi! :D
Abszolút egyetértek veled a mese fontosságában; én sem lennék ugyanaz, ha anyukám nem szakított volna időt mindig arra is, hogy meséljen nekem. Így az 5 könyv, amit mindenképpen fel fogok olvasni a gyereke(i)mnek nagyon elnyerte a tetszésemet, még úgy is, hogy nekem sosem lesz gyerekem.
Én is odáig vagyok mindenért, ami skandináv; és eskü, ha elakadok vagy kifogyok az ihletből, visszatérek ide, A messzi észak szélhordta dallamaihoz és belehallgatok pár dalba, amit ajánlottál. A vers pedig gyönyörű; többekhez is el kéne jutnia.
A Régi vágású könyvzsákmányok 1.-ért annyira, de annyira irigyellek! Eleve imádok mindent, ami könyv, és akkor még ráadásul régi, sőt, Hugo, Vajda és Dickens... Hát, ha valaki kirabol valamelyik éjszaka, akkor tudd, hogy én voltam! *tervezi a betörést*
Az Élménybeszámolósdi: Rainbow - Nisha Roboku no Shichininnel nekem felkeltetted az érdeklődésemet; a Gyermekkorom örök kedvencei 1.-el szintén.
     Soron kívüli bejegyzések. Ide soroltam nagyjából mindent, ami nem blogregény, és amire eddig nem került sor; aztán, ha néhányat nem is off-nak szántál, akkor nézd el, negyven fokban a szokottnál is kevésbé fog az agyam.
A Papírhalmok tök jópofa bemutatkozás, engem megnyertél vele.
A Molyos kihívás - 30 Rajztól lehidaltam. Még hogy nem tudsz rajzolni! Apám, ezek lenyűgözően gyönyörűek!
Emlékszem, gyerekként is mennyire zavart, hogy nincs egy saját üres könyvem, amibe írhatok. Mert szép és jó a Blogger, de olyan menő lenne a kezemben tartani a saját írásomat, ami nem egy ócska füzetben van például, hanem egy könyvben! Igaz, a kézírásomat már jó ideje nem tudom elolvasni, de akkor is! Ezért nosztalgikus érzés volt a Regények, amiket írtamot olvasni. Nekem tökre felkeltette az érdeklődésemet az Ördögi vágta! És a rajzaidról eszembe jutott, amikor telefirkáltam egy nagyalakú spirálfüzetet alaprajzokkal a jövendőbeli házamról, külön szobával mind a hat gyerekemnek. Na igen, akkor még voltak álmaim. Mindegy is. Még hogy nem nagy durranás, szerintem abszolút egyedi és érdekes a Szelek útján is; tényleg nem lehetett könnyű ilyet írni tizenhárom évesen. Én még most sem tudnék! Az Angyal Tánc, amit te 12-13 évesen írtál, ezerszer fordulatosabb és egyedibb, mint amit én most, 17 évesen írni tudnék, úgyhogy menj a fenébe! :D Az Idő Kapuja dettó!
Az egyik legnagyobb hősömre nem is tudom, mit mondjak. Talán elég annyit, hogy nekem is a néhai nagyapám a hősöm.
Eddig is tudtam, hogy lelki társak vagyunk, de A Proust teszt - Út önmagamhoz alapján tényleg rengeteg mindenben hasonlítunk! Én is szoktam bénázni, még az eladókkal is; ugyanazokat a tulajdonságokat nem szeretjük másokban... Nagyon haragudnál, ha benyúlnám ezt a tesztet? Nem most azonnal, csak majd egyszer.
Hogy hányszor szembejött már velem ez a Nyírjuk ki! ezt a naplót-cucc, és sosem értettem, miért olyan nagy szám. Hát, olvasva a feladatokat a képeken, amiket beillesztettél, nem is nekem való a dolog. Rálépni, megnyalni, megtépni, ledobni egy könyvet nem az én műfajom, úgy pedig nem tudom megoldani, ahogy te, mert nem tudok rajzolni, és nulla kézügyességem van.
Új design!-ban nagyon adom a képet.
Az Ajándék ötletek, amiket te is meg tudsz csinálninak azt a címet kellett volna adni, hogy "Ajándékötletek, amiket te is meg tudsz csinálni, kivéve, ha Nessa vagy, mert akkor ki van csukva"... De komolyan, nagyon aranyos ötleteket soroltál fel, de nekem személy szerint egyik sem opció. (És ez nem is érdekel senkit, csak leírom, hogy legyen valami ebben a kritikában. XD) Kisebb korunkban a bátyám meg én is egymás után csináltuk az üvegfestékes mintákat a fürdőszobába, az ablakokra, mindenhova, de még most is könnyedén meg lehet állapítani, hogy melyiket csináltam én, a kétbalkezes, és melyiket a mindig is nagyszerű kézügyességű bátyám - utóbbi csinálta azokat, amik úgy néztek ki, mint egy újságból kivágott kép vagy egy festmény, előbbi pedig azokat, amik elkenődtek, girbe-gurbára sikerültek és úgy mindenestül ocsmányak lettek. A sálkötés lehetőségére felkaptam a fejemet, mert a kötőtűt messziről elkerülöm, de gondoltam, ha csak egy kar kell hozzá, akkor talán megpróbálkoznék vele - aha, nagy francokat, már a videó első fél perce után elvesztettem a fonalat. A horgolással ugyanez: horgolnék én szívesen, mert irtó zseniális figurákat horgoltál te is, de apám, mire én egy félcentis darabkát vállalhatóra megcsinálok, már 2300-at fogunk írni szerintem. A szalvétás technika talán az egyetlen esélyes, de magamat ismerve az is ocsmány lesz, és a nyomába sem fog érni a képen látható ajándéknak... A rajzolás meg a karkötőfonás szintén szóba sem jöhet, kézügyesség és tehetség hiányában. A vers meg a novella még azt mondom, esélyes, mert szeretem azzal áltatni magam, hogy az megy, pedig nem igazán.
Az Eltűnésem okát még olvasni is fárasztó volt... Nem irigyellek!
A Papírzörgések - zenék a könyvekben 1. nagyon jó ötlet volt. Bob Marley, Imagine, Frank Sinatra, Bob Dylan... Imádom!
A Kihívás: Írjunk közösen 43 rövid történetet! tényleg nagyszerű, de mivel nekem sem fantáziám, sem ügyességem nincs az ötletesebb feladatokhoz, ezért mindössze négy feladatot oldottam meg belőle a verses-novellás blogomon. De azokat imádtam csinálni.
Az Élménybeszámolósdi - Soredemo Sekai wa Utsukushiit olvasva megnyugodtam, hogy nem csak én tudok ennyire lázba jönni dolgoktól. :D
A Történetek 30 napra - kihívással is találkoztam már valahol, csak természetesen nincs bennem elég elhivatottság, hogy neki is álljak. Amúgy én is imádom az írógépeket; a gondolatra is elszomorodom, hogy az enyém elromlott évekkel ezelőtt. Annyira szerelmes vagyok belé még most is!
Nekem mindkét új sorozat-ötlet nagyon-nagyon tetszik az Új kinézet, tervek ötletekben!
Papírzörgések - zenék a könyvekben 2. \\Ready Player One// zenéit úgy imádom! Bár én minden zenét imádok...
Nem is tudtam, hogy azért újítottad meg a blogot, amit az Elégett a papírhalom, de kinyíltak a virágokban írtál.
Irigyellek, hogy legalább konyítasz a designoláshoz... Sok sikert a variálásokhoz, amikről a Minden virágba borul - avagy az új kinézetrőlben felsoroltál!
Az Egy alternatív újraérettségizés nagyon jópofa lett. Pacsi, én is imádom a nagy filmeket, és mégis filmes analfabétának tartom magam. Olyan alapvető filmek maradtak ki nekem, hogy az szégyen. Ja, és nem vagy egyedül, én is a müzlit teszem a tejbe! A "füstbe ment terv" jó volt. XD A 12. kérdés alapján - az optimizmusodat leszámítva - egyformák vagyunk. :D
     Blogregények. Azt gondolnád, hogy mivel ez a tartalomkritika lényege, ezért legalább egy kicsit épületesebb lesz, mint az eddigiek... Nos, nem.
Az Amikor elmúlik a tél hihetetlenül olvasmányos és magával ragadó. A címe nagyon tetszik. A leírásaid fenomenálisak. A helyesírásod kifogástalan, egy-két, párbeszédekkel kapcsolatos melléfogást és apró elgépelést és vesszőhibát leszámítva. Nagyon bírom, hogy nem szájbarágósan, ömlesztve vagdosod az olvasóhoz az információkat - például azt, hogy Sarah az anyja miatt ragaszkodik annyira a hajához -, hanem elejtett megjegyzésekkel hozod a tudtunkra ezeket. A békás kép viszont nagyon nem kellett volna oda szerintem. Ha mindenképp ragaszkodsz hozzá, akkor legalább oda illeszd be, ahol a békáról van szó; ahol most van, ott teljesen indokolatlan. Időrendi sorrendben olvastam a bejegyzéseidet, és már nagyon vártam ennek a történetnek a folytatását; nem is kellett csalódnom. Alig várom, hogy több minden derüljön ki Jamesről, és hogy ugyanolyan rétegelt és érthető viselkedésű karakter legyen, mint Sarah.
Az Akiket megérintett a halálnak már a prológusával tökéletesen megfogtál. A leírásodba beleborzongtam, és kíváncsian várom az elindulást azon az úton, amin minden elkezdődött.
A hó szívét olvasva ismét arra jutottam, hogy elképesztő vagy. Rögtön megfogott a történet, és alig várom a vörös szemű és a kékesfehér hajú gyerekek találkozását. Az viszont nagyon szúrja a szemem, hogy az egyes részek címei nem egységesek. A HÓ SZÍVE - Az eslő hópehely (igen, ezt még el is írtad), A HÓ SZÍVE - I. Dermedés, A HÓ SZÍVE 2... Szerintem találj ki valami egységes formulát, és azt alkalmazd ennek a történetnek az összes bejegyzésére, mert az azért furcsa, hogy a második fejezetnek már címe sincs, és feleolyan hosszú sincs, mint az első. A szövegben amúgy elég gyakoriak a figyelmetlenségek és az apróbb hibák; a 17-et is írhattad volna betűvel. Az utolsót pedig miért hagytad itt abba? Úgy olvastam volna még! :c
Amióta először írtál Az Idő Kapujáról, azóta érdekelt, hogy milyen volt teljes életnagyságban. És való igaz, hogy érződik rajta, hogy még gyerekként írtad, ahogy megvannak a maga hibái is, de ezekkel együtt is hatalmas dolog egy befejezett regény, és ráadásul ez nem is akármilyen! Úgyhogy abszolút büszke lehetsz magadra.
Már amikor közzétetted az Aki a Nap árnyékában született 1. fejezetét, felkeltette az érdeklődésemet, és el is akartam olvasni, de mivel ezer felé kell kapkodnom a fejem, nem jutottam el odáig. Látod, ezért is jó, hogy rendeltél, mert így legalább végre rászántam magam!
Szögezzük le, nagyon szeretem a Harry Pottert, úgyhogy nem ez a probléma. A Harry Potter-fanfictionökkel ellenben mindig is úgy voltam, hogy nem igazán tudnak újat mutatni, vagy legalábbis olyat biztos nem, amit az eredeti ne vesézett volna már ki. A varázslatos körítéstől eltekintve ugyanis nagyjából egy gimis sztorit tud nyújtani a fanfiction, a kötelező, Abszol úton tett látogatás, pálcavásárlás, Teszlek Süvegezés és ehhez hasonlók közben nyilván. És míg az eredeti műben mind a gimis hatás, mind a varázslat nagyszerűen sikerült, addig egy nyolcszázadik fanfictionben, hát... Nem tudom. Tetszett, hogy milyen jól visszaadtad Ollivander stílusát, és amúgy az egész történet olvasmányos, csak még mindig az a problémám, hogy hacsak nem viszel bele valami egészen egyedit, nagyon slampos lesz a sztori. Elvégre már Voldemort sincs, hogy "színt vigyen" (érted, mire gondolok) a varázsgimisek életébe, hacsak nem ötlesz ki valamit helyette. *kacsint* Azért kíváncsian várom, mit hozol ki belőle, és, ha egyedi karaktereket viszel bele, egyedi történésekkel, akkor még vissza is szívom, amit írtam a HP-fanfictionökről. :)
     Stílus. Imádom. Legalább tizedszer használom ezt a szót ebben a kritikában, de nem tudok tenni ellene. Annyira változatos élethelyzeteket és karaktereket tudsz visszaadni hitelesen, hogy az elképesztő. Kiforrott és felismerhető stílusod van; akárhány névtelen írás közül fel lehetne ismerni a tiédet, annyira jellegzetes, és épp ezért szerethető a "hanghordozásod".
     Fogalmazás. És akkor ezek után merje valaki azt mondani nekem, hogy az olvasás nem dobja meg a fogalmazási készségeket... Ordít a fogalmazásodról, hogy olvasott vagy; épp ezért akármit szavakba tudsz önteni, méghozzá zseniálisan. Le a kalappal!
     Szókincs. Itt is csak az olvasottságodat tudom magasztalni.
     Helyesírás. Annak ellenére, hogy maga a helyesírásod pár mellényúlástól eltekintve tökéletes (itt találsz segítséget a párbeszédek helyesírásához), mégis egy rakás dolgot tudtam kigyűjteni A hó szíve legutóbbi fejezetéből, ami szúrta a szemem. Ezek nem is helyesírási hibák, és elgépelésnek sem nevezném őket igazán, inkább... következetlenségek? Amikor például egyes számú az alany, és te többes számba teszed az igét, azt nem tudom hová tenni. És a jelek szerint megfogalmazni sem, úgyhogy beszéljenek helyettem az ilyen jellegű hibáid:
A bejáratot csupán egy megviselt mamutszőrme takarta el, melyet szinte megállás nélkül lengett a szélben.
Nézte a tavon sürgő-forgó férfiakat, a falu melletti karámot, amikben hat mamut tanyázott.
Már épp ő is leheveredett volna a földre, és megnyugtatta magát, hogy senki sem tudja rajta kívül a gyermek létezéséről, amikor hirtelen felkiáltott.
Megragadta a barlang falának támasztott rozstás rozsdás, lucskos fejszéjét és kilopakodott a szabadba.

a Vardumar teremtményei néha elragadtak a faluból egy fiatal lányt, vagy egy asszonyt
A gyermeküeik minden esetben torzszülöttek lettek.
A felföldi jégjárók azok a teremtmények, akik nem voltak híresek az éles eszükről, valamint túlságosan könnyen befolyásolhatók voltak.
A fiú elmélyében elméjében is egy ilyen cél lebegett, mely szolid, és monoton életvitelét teljesen felforgatta.
Szívébe lassan visszaállt a nyugalom, és úgy érezte, a gyermek biztonságban van

Korábbi bejegyzéseidben is előfordultak ilyen és más apróságok és elgépelések, de tekintve a tetemes mennyiségű bejegyzésedet, nem foglak arra ösztökélni, hogy márpedig ülj le és bogarászd végig az összeset, hogy hibátlanok legyenek. Csak a jövőben figyelj oda jobban, és olvasd át közzététel előtt a leírtakat; ennyi bőven elég lesz. :)
     Hitelesség. Egyelőre egyik blogregényedben sem futottál bele egy logikai bukfencbe vagy ellentmondásba sem, amennyire meg tudom állapítani. Minden elismerésem a tiéd!
     Történetvezetés. Jelen állás szerint a legtöbb részes blogregényedből is csak két fejezet található az oldalon, viszont már ennyiből is megállapítható, hogy jó helyen zárod le a fejezeteket, és megfelelő ütemben haladsz előre az események elmesélésében. Az viszont már szúrja a szemem, hogy A hó szíve terjedelme egyik fejezetről a másikra megtizedelődött. Nem tudom, nekem valamiért szúrja a szemem egyrészt az, hogy ennyire rövid, másrészt az, hogy sokkal rövidebb, mint az előző fejezet. Ennél még az is jobb lenne, ha következetesen rövidre írnál minden részt.
Tanulság. Egy kis odafigyeléssel azt a kevés hibát is kiküszöbölheted, amit jelenleg fel tudtam mutatni; egyébként kifogástalan "munkát" végzel: a novelláid és a verseid zseniálisak, a tagek érdekesek, az ajánlóid figyelemfelkeltők, a blogregényeid egyediek. Büszke lehetsz magadra! :)

Ajánlom...
Ha élvezetes kikapcsolódásra vágysz, csak nézz be Moro papírvirágai közé; találsz itt jobbnál-jobb novellákat és verseket, jópofa tageket és érdekes ajánlókat, ezenkívül négy lenyűgöző, folytatásos történetet is, amik között mindenki megtalálja a neki valót. :)


Hát, szerintem ezzel a sok sületlenséggel végleg leírtam magam... Gyorsan el is bujdokolok. Ciao!

5 megjegyzés:

  1. Ahoy, Drága Nessa! :D

    Először is köszönöm, hogy - megint - időt szakítottál a blogomra, izgatottan vártam, hogy mikor készülsz el vele! :D
    Amúgy erősen agyaltam azon, hogy legyen-e valami fejlécszerűség, ami a bejegyzésekkel egyetemben fehér lenne és "egybefolyna" a vele - remélem érted mire gondolok. XDD - És a minimális fehér kereten belül lett volna valami virágos címmel megáldott fejléc, de aztán elvetettem, így is sok mindent kell még pofozgatni a blog kinézetén. XD

    Óh akkor ebben is hasonlítunk, én is odáig vagyok ezekért a hátterekért, nem is tudod mennyi időt töltöttem el azzal, hogy megkeressem A Tökéleteset, de amint megláttam, rögtön beleszerettem ebbe. :D

    Na, ez az Örökzöldek tetszik! :D Az aki ide firkált én is sántának éreztem, csak elfelejtettem közbe rajta gondolkodni. - Ezaz, Moro hozod a formád. XD - És úgy maradt, szóval köszi az emlékeztetőt, hogy szóltál cseréljem ki valami oldalhűebbre. :D

    A dátumosnál pedig engem is zavar a kér dátum, eredetileg meg van az adva, hogy a feltöltés idejét mutassa, nem a dátumot, csak lázadozik itt nekem, én sem tudom hova tenni a blogom viselkedését néha - no, meg a a kódokét se! XD -. De, mint minden egyéb módosításon, ezen is "dolgozom", talán ha vörös hó esik el is készül! :DD

    Hűha, én meg pont a káoszba igazodok el jobban, hiába rend a lelke mindennek. XD Viszont az azért sikerült úgy, mert elfelejtettem a sorrendet, mire hazajöttem a nyaralásból - mi lett volna, ha egy hétre megye? :O -. De aztán én is rájöttem, hogy így csálé. És nevetni fogsz, azt hittem meg is cseréltem, de ezek szerint nem :'D

    Nagyon-nagyon örülök, hogy tetszik a blog, kicsit izgultam amiatt, hogy milyen is lesz a fogadtatása. :D

    Úú, arra a novelládra nagyon kíváncsi vagyok! :D :D Biztos jól fogod írni, a többi blogodat is szeretem olvasni. :3 Örülök, hogy ennyire tetszett ez a novella, tényleg nagyon magam alatt voltam, amikor eszembe ötlött ez a téma. Viszont felüdülés volt befejezni. :D Nem szerettem én se azokon a sötét utakon lenni, és tényleg döbbenetes, hogy milyen sok mindenben hasonlítunk. Én azért szurkolok neked, hogy te se maradj ott - ha még ott vagy - sokáig, mert a "szálloda" ajtaja előtt van minden szuper dolog, én is kitakarítottam a sajátomat, pedig utálok takarítani! :D *hegyibeszéd vége*

    És megint csak örülök, hogy az a kevéske novella tetszett neked, igyekszem lineárisan fejlődést mutatni, és remélhetőleg látszik is. XD Régebben sokkal több novellát írtam, egy irodalomtörténész tanácsára, de azok nagyon kis hevenyészek lettek, néhányukat tettem csak ki az oldalra. :D De tényleg igyekszem az 1001 napos céloknál a 30 movellára törekedni. :D Nem mondok újdonságot, ha a Lángok voltunkot is mélypontomban írtam - éppen nagyon hajba kaptam a barátommal, szokás szerint az én hülyeségem miatt - és kicsit nyomi hangulatba is lettem tőle, szóval rituálisan kiírtam magamból. Meg jól jött a Pennát a kézbe! gyakorlati feladatához, amit meg is nyertem vele. XD Lehet többet kéne depresszív hangulatban lennem, mert csak akkor megy az írás? :O XD

    Áh, de hiányzik nekem a lovaglás.. >< A Láncos meg olyan sötéten folytatódott, hogy ijesztő volt írni is, szóval befejeztem inkább. De lehet majd valahogy ezt is újra elkezdem, csak félelmetes az egész... :D Még belegondolni is, mert számomra az egyik legundorítóbb dolog az, ha egy férfi ezt csinálja egy nővel.

    Óó, de jóó, hogy a versek is tetszettek. :D Szerintem még mindig nem a legjobbak, de megtaláltam a legelső versemet, 2010-ből szóval fel is dobom majd a blogra. :D Óó, a farkasok, már ha csak meglátok valakin egy farkasos pólót kedvem lenne lelopni róla... XDD Imádom őket, olyan csodálatosak, és igen, a többi élőlénnyel együtt. :3 :3 *farkasfangörcs*

    És igen, a Ne kiálts!-ot is rossz hangulatban írtam, mert nagyon mérges voltam magamra, amiért megint valami butaságot csináltam, de hát, ha a butaság üldöz... De örülök, hogy tetszik! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, akkor mindenképpen fogok még ilyen verses bejegyzéseket is hozni, mert odáig vagyok értük, és vissza, előző telefonomra sok verset lementettem, majd előhalászom akkor őket is. :D

      Óh, nagyon szívesen adtam neked a díjat! :3 Óóó, az elfújta a szelet anyával minden évben újra nézem a Scarlettel együtt, és nem rég esett meg ez az esemény is. :3 A könyvet meg kivettem a könyvtárból, de egyetem alatt nem volt időm újra elolvasni. XD
      A Teddy első 10 oldala fent van neten, én már attól kiégtem, de tesóm poénból az e-bookjára leszedte az egészet, és hát, jó családi kikapcsolódás volt. :'D

      Na igen, a tagekhez is kell olyan kreativitás és gondolkodásmód, ami nekem nincs meg, úgyhogy inkább csak irigykedve és lelkesen töltögetem őket kifelé. :D

      Az AMV-k animékból összevágott zenés jelenetek. :D És ha már animék a Rainbow-ot nagyon-nagyon sürgősen nézd majd meg, indán fent van - én végig bőgtem -. Elképesztő remekmű.

      A Kékszemű már általános iskolás koromban is olyan könyvnek számított, ami még a magyartanárnőnek se volt meg, és mondák a rádióban, hogy nagyon ritka könyv. XD Én meg aznap vittem be, hogy felolvassa, mert alsósként vittem be néhány mesekönyvet. XD Meg egy Univerzum atlaszát, ami úgy eltűnt, pedig a kedvencem volt. Legalább A kékszemű visszakerült.

      A fehér hajó is egy olyan elveszett kincs, hogy ha nem bogarászom nővérem könyvespolcában - igen, szabályosan benne voltam XD - nem is ismerem meg. Szerintem anyáé vagy apáé volt, mert ők is imádják a könyveket. :3

      Úúú, hát még szép, hogy a Vikingekből ismerem. :3 *-----* Imádom azt a sorozatot, bár nem vagyok nagy sorozatos, de azt nagyonnagyon néztem. :3 - aztán félbemaradt, nem bírok sorozat maratont tartani, úgy vagyok vele, mint a filmeknél, egyedül unalmas és lehangoló XD -.
      És én is imádom a skandináv kultúrát. *--*

      Hűha, akkor mit fogok kapni, ha majd folytatom a könyvzsákmányos bejegyzést. :DD
      Na, majd az Ördög Vágtát egyszer beszkennelem és elküldöm neked, ha lesz arra időm, amúgy se árt, ha meg van digitálisan. :D
      Nyúld csak le a Proust tesztet, mert nagyon kíváncsi vagyok a válaszaidra! :DDD

      Igen, a békás képet ott felejtettem, mert eredetileg egy másik történetes blogon volt, csak áthoztam ide. XD De le is szedem nemsokára. :D
      Ne aggódj, nem lesz "átlagos" sulis HP fic, mert az túl unalmas lenne, nem akarom lemásolni és átültetni az egészet, úgyhogy lesznek még csavarok, ígérem. :D
      A hó szíve meg jah, hát igen ott is az van, hogy a legújabb részben már csak a fejezet száma van, a címe meg a képen, a többinél is ezt akarom majd megcsinálni, csak ugye lusta lajhár vagyok. És igen, a 2. eléggé összecsapott és trehány lett, szóval még bővíteni fogom, ígérem. ><

      Köszi, hogy ismét rámutattál a helyes-sírási hibáimra ez részben saját hanyagság, figyelmetlenség, részben meg hülye diszgráfia, de nem mentegetem magam már együtt élek vele. XD És ha nagyon szét vagyok esve az is meglátszik, szóval ezer hála és bocsi a sok-sok gagyi elírás miatt. :D Az igék és az alany egyeztetése - asszem ez az - mindig is nagy hibám volt, és sokszor előjön, ha nem figyelek oda nagyon-nagyon, de már az igeidőket nem keverem, szóval fejlődök!! XDD Meg sokszor hallás után írok, aminek az a következménye, hogy elég idétlenül írom le a szavakat... :D

      Nagyon szépen köszönöm a szavaidat, és az őszinte véleményedet is, sokat segítesz vele mindig. ^^ :3

      Moro~

      Törlés
    2. ja, és hogy az Eltünésem okára még reagáljak - és kicsit, jó magyar szokáshoz híven siránkozzak kicsit - a terepmunkára kettest kaptam barátnőmmel, mert velünk államvizsgán is kicsesztek, mert nem bírtak minket, mivel láttuk a tanszék valódi arcát, csak a többiekkel ellentétben minket nem rángathattak úgy ahogy akartak. Szóval ja, kicsseztek velünk. Amúgy mondták, hogy elég a hanganyag de aztán az arcunkhoz tolták, hogy azokat le kellett volna gépelni és a másik bnőnk munkáját mutogatták, aki legépelt egy 3 órás interjút- amúgy azért mert a néni nem járult hozzá hogy a hangjával adja le az anyagot - és nekünk magyaráz úgy, hogy ő mondta, hogy nem kell legépelni. XD No problem, ekkor döntöttem úgy, hogy a szakdoga se érdekel. :'D
      Ja és a kettes miatt nem kaptunk ösztöndíjat se. :D

      *rinyálás vége* :DDDD

      Törlés
    3. U.i.: A Chihiro meg anime :D xD

      Törlés
    4. Salveee! *-*

      Hűha, amikor megláttam, milyen hosszú kommenteket írtál, eltátottam a számat :o Nagyon örülök, hogy írtál :3

      Na, akkor sok sikert az átalakításokhoz a tökéletes design felé vezető úton! :D

      Nagyon jól esik, hogy ezt mondod ♥ Jó sok ötletem van ahhoz a novellához, úgyhogy hamar neki kéne állnom :D

      Igen, még ott vagyok, de majd csak lesz valahogy, ahogy az osztálytársaim mondanák, mert olyan még sose volt, hogy valahogy ne lett volna :D

      Vicces, hogy ezt mondod - hogy többet kéne depresszív hangulatban lenned, mert akkor könnyebben jönnének a novellák -, mert én világéletemben úgy gondoltam, hogy a művészek az erős érzelmeik hatására alkotnak, azt vetítik ki a műveikre; így például a fájdalom alkotásra sarkall. És tapasztalom is magamon, elvégre csak úgy ontom magamból a selejtesnél selejtesebb verseket és novellákat! XD

      Ne már, én is így vagyok vele, ha meglátok valakit farkasos pólóban! :o Ha nem félnék, hogy megfojt érte, akkor a bátyámét is benyúlnám. XD Meg amúgy akármit látok valakin, ami valamelyik "fandomomhoz" köthető, legszívesebben benyúlnám tőle. XD A kis kleptomániás énem XD

      Felírtam a teendőlistámra a Rainbowt :3

      Ezaaaz, shield-maiden! *-* Alig várom az új évadot! És én nagyon, de nagyon sorozatos alkat vagyok, voltak olyan hónapok valamelyik évben, amikor egyszerre vagy öt sorozatomnak sugározták az új évadát, így a hét minden napjára jutott valami néznivalóm! :D Az volt a mennyország :D

      Óó, köszönöm szépen, nagyon örülnék az Ördögi vágtának! :D *-*

      Te jó ég, komolyan ennyire arcra osztályoznak egyetemen? Ez nagyon gáz -_-

      Na, ez az, legalább ezt jól tudtam! :'DD

      Én köszönöm a rendelést és a bizalmat, öröm volt önnel üzletelni! :D

      xx Nessa

      Törlés