2018. április 18., szerda

NK blogja

Nekem is hihetetlen, hogy ezeket a szavakat gépelem, de ez a blog 50. kritikája; a többi blogot is figyelembe véve pedig, amin kritikaíróként tevékenykedem, a 85.! Alig hiszem el, hogy ezt a jubileumot is megértem! *-* Nagyon köszönöm annak az ötven öngyilkos merénylőnek, hogy pont az én butácska véleményemre voltak kíváncsiak a blogjukról; elmondhatatlanul sokat jelent nekem! Köszönöm, srácok! ♥
És kezdem behozni a lemaradásomat is, ugyanis ezt a kritikát már 2017. december 6-án rendelték, ami azt jelenti, hogy magamhoz képest nem is késtem vele olyan sokat! :D Na, de leállítom magam most már, és kezdem is! :)


Szerzője: NK

A kinézet
Első benyomás. Nem tudom, hogyan és miért, de beleestem abba a hibába, hogy végigolvastam a blogodat, mielőtt megírtam volna a kinézetkritikának legalább ezt az egy pontját. Így viszont már eléggé elfogult lettem a kinézetet illetően is, azt hiszem...
A blogod már első ránézésre is azonnal különlegesnek tűnik. A szürke és különböző árnyalatai - kérlek, ne asszociálj az Ötven Árnyalat-trilógiára... - ritkán dominálnak ennyire egy blog designjában, és ezzel az egyediséggel máris szereztél nálam egy rakat képzeletbeli pirospontot. A színek tökéletesen harmonizálnak egymással, a sorkizárt, egy-két bekezdés után következetesen ugrással ellátott bejegyzések pedig rendezett benyomást keltenek. Egyszóval semmibe sem tudok belekötni.
Fejléc. Az az erénye már önmagában mindent visz, hogy te magad készítetted, de ha ettől eltekintek, akkor is csak dicsérni valót találok rajta. A "felhős" megoldás örök gyengém, és most is gyönyörűnek találom. A háttér elemei - az ablakok és középen a csókolózó pár - szintén lenyűgözőek. A két főszereplő kivágása pedig, ha nem is tökéletes, de kifogástalan; csak az fedezi fel a néhol előforduló szögletességet (mindkét karakter haján például), aki olyan kritikus szemmel fürkészi a fejlécedet, mint én. A címet pedig a lehető legtökéletesebb betűtípussal, -mérettel és -színnel írtad rá, tökéletesen középre; elismerésem!
Hátterek. Nincs mibe belekötnöm - mind a főháttér, mind a modul-, mind a bejegyzéssáv háttere, mind a különféle szegélyek tökéletesen harmonizálnak egymással.
Betűk. Fölösleges minden betű minden szempontját végigelemeznem, ugyanis mindenestül tökéletes az egész.
Effektek. A képeffekteket nem hiányolom, a linkeffekteket pedig tökéletesen eltaláltad. (Igen, ezt akkor is leírom, ha eredetileg egy DeviantArtos designról van szó, és nem te állítottad be ilyenre az effekteket. xD)
Modulok. A favicon gyönyörű, a fülszöveg szövegdoboza eszméletlenül tetszik, alatta pedig a történet képe foglal helyet, amit minden fejezet végére is oda szoktál biggyeszteni. Megragadom az alkalmat, és még itt rákérdezek: rajtam kezdenek jelentkezni az utolsó stádiumú színvakság tünetei, vagy a képen Tae haja és a háttér tényleg zöld (sőt, Tae haját konkrétan őszesnek mondanám)? Ez sehogy sem fér a fejembe, ugyanis a blog egésze szürke és fehér, erre bekavar a képbe ez a zöld. És hova tűnt Tae szőke haja? Ez valamiért iszonyatosan frusztrál.
A menü szép, az ajánló találó, sokatmondó, zseniális. Az infóbox pont a megfelelő mértékben informatív; külön tetszik, hogy x-ekkel oldottad meg a designhoz felhasznált források feltüntetését. Az ellenben szúrja a szememet, hogy az olvasók valamiért csak ezután kerülnek sorra; én a helyedben őket a tudnivalók elé pakolnám, mégiscsak fontosabbak. A chat és az elérhetőségek rendben, a részlet pedig fantasztikus! Mondanám, hogy jobbat nem is rakhattál volna ide, de annyi csodás részlete van a történetnek, hogy nem is tudnék kedvencet választani. (Mint ahogy még soha a világon semmiből sem tudtam.)
A blogarchívum egybeírandó, azonkívül az egyszerű listás megoldást sosem tartottam a legjobbnak, de ez is csak egy a személyes bónáim közül, azt hiszem. Ne is figyelj rám!
Oldalak. Az utolsó oldaladról mindig elfelejtem, hogy az csak egy link a már befejezett blogodra (igen, én egy teljesen értelmes lény vagyok), de ha minden finoman szólva is hiányos matektudásomat bevetem, akkor rájövök, hogy három oldal található a blogodon. A bemutatkozásodhoz nem igazán tudok hozzászólni, szerény személyem ugyanis - sok minden más mellett - képtelen épkézláb bemutatkozást írni, azonkívül ez az egyetlen dolog, amibe sosem szoktam belekötni, mert mindenki úgy mutatkozik be (le kéne állni lassan a szóismétléssel), ahogy szeretne. Te minden lényegeset leírtál, és első olvasásra szimpatikusnak tűnsz ez alapján a szösszenet alapján.
Na, de térjünk rá most már a fejezetes oldalra! Az ilyesmit nagyon nehéz elszúrni, amíg rendszeresen vezeti az ember, és a te esetedben is csak annyiban tudnék belekötni a dologba, amennyit majd a bejegyzéselrendezésnél is meg fogok említeni; miszerint az amúgy igényes helyesírásoddal szöges ellentétben áll a formula, amivel a fejezeteidet elnevezed. Pölö.: "1.Rész". Erősen hiányolok egy szóközt a pont után, és nem fér a fejembe, miért írod nagybetűvel a 'rész'-t, ami tudtommal köznév, és nem mondatkezdő szó, szóval semmilyen szempontból nem illeti meg a nagy kezdőbetű.
És aztán ott van még a szereplők oldala. A képekbe nagyjából-öregéből nem tudok belekötni; tekintve, hogy egyetemistákról beszélünk, a huszonéves karakterek képei ezúttal passzolnak. (Nem úgy, mint amikor egy gimis blog írója el akarja hitetni velem, hogy egy gimis lány úgy néz ki, mint napjaink Selena Gomeze.) A sorrendjüket ellenben nem értem. Nem megjelenési sorrendben vannak, az biztos, mert akkor Hyemi kéne, hogy legalul legyen; és nem is aszerint, hogy ki fő- és ki mellékszereplő, elvégre akkor Sora és Taehyung kaptak volna helyet legfelül. Szerintem vess rájuk egy pillantást, és kezdj valamit a sorrenddel, mert ez így abszolút logikátlan. Ja, és Mimi, Mira és Sora anyja nincs a listán, pedig nagyobb szerepük volt/van, mint például Jiminnek, aki ellenben helyet kapott a listán (igen, tudom, azért, mert BTS-tag, de érted, mire akarok kilyukadni).
Nem rossz ötlet, hogy mindenkinek odaírtad a korát és azt, hogy milyen karon tanul. Az egy-két mondatos bemutatkozások viszont már... hát, mondjuk úgy, nem szoktak jól sikerülni. Te még ez alól is kivétel vagy, mert némelyik egész jó és találó lett - így például Soráé, Eunbié, Hyemié, Jungkooké és YoonGié -, de a többit kicsit fanyarnak érzem. Taehyungnál például írsz két mondatot a szürkéről és a szivárványról, aztán hirtelen, mintha csak csaponganál, odaraksz két sem egymáshoz, sem a korábbiakhoz nem kapcsolódó mondatot. Hoseok nagyon egysíkú és felületesen kidolgozott karakter benyomását kelti az alapján, amit leírtál róla; Jimin dettó. SeokJint a történetből én egyáltalán nem egoistaként ismertem meg, a rövid bemutatkozószövege ellenben ezt akarja belém sulykolni. Namjoon bemutatkozása pedig azt sugallja, hogy ennek a karakternek csak az irányításmániát szántad jellemvonásául.
Bejegyzéselrendezés. A címükkel kapcsolatos problémáimat fentebb már unásig emlegettem, és attól eltekintve semmi problémám. Precízek a beszúrt ugrások a fejezetek elején; odafigyeltél a sorkizártságra; minden klappol.
Könyvborító. Nem tudom, egyáltalán ide soroljam-e a modulsávban és a fejezetek végén található képet, de fentebb már amúgy is leírtam róla, amit szerettem volna.
Összhatás. Tüzetes átvizsgálás után sem találtam semmi fejfájdítónak nevezhető hibát sem a blogod kinézetében, ami már-már felháborító. Hát mi lesz velem, ha nem tudok mibe belekötni?

A tartalom
Alapötlet. Egyre többször esek bele abba a hibába, hogy a sok negatív tapasztalatom miatt a fanfiction műfaját automatikusan, csuklóból a klisé kategóriájába sorolom, pedig valójában a fanfictionnel önmagában nincs semmi baj, amíg jól van megírva (mint a te esetedben is). Úgyhogy, ha ezt figyelembe veszem, akkor semmit nem von le az írásod értékéből az, hogy fanfictionről beszélünk.
A BTS viszont, mint fanfiction-alany, már közelebb kerül az elcsépelthez, tekintve, hogy a csapból is az folyik. De a tiéddel kapcsolatban még ez sem zavar, mert az elcsépelt az utolsó jelző, ami a blogod olvasása közben eszembe jutott, hogy őszinte legyek. És az is közrejátszik, hogy annyit hallottam már erről a bandáról, hogy egész kíváncsi lettem, és így legalább a tagok nevét megismerem, ha mást nem is. (Az más kérdés, hogy megjegyezni, kiejteni és arcokhoz kötni soha a büdös életben nem leszek képes. Semmiféle memóriával nem rendelkezem, aminek lenne kapacitása minderre.)
A helyszínválasztás - mármint Dél-Korea, azon belül pont a főváros, Szöul - már kicsit húzósabb; tapasztalat, hogy ha egy blogos sztori nem New Yorkban vagy Londonban játszódik, akkor hótbiztos, hogy Szöulban fog. Úgyhogy ez még csiszolásra szorulhat.
Egy régebbi cikkem alatt egy olvasómmal már megfogalmaztuk azt a bosszúságunkat, hogy mindenki csak a gimiről ír; egyetemista-sztorit sehol sem találni a Bloggeren. Úgyhogy itt lejtem már a képzeletbeli örömtáncokat, hogy végre találtam egyet!
A konkrét történet alapjául pedig az szolgál, hogy két, látszólag teljesen ellentétes személyiség, akik kezdetben egy kanál vízben meg tudnák egymást fojtani, de aztán... hát, mondjuk úgy, hogy túllépnek az ellentéteiken. Ez így leírva nagyon gáz, és ha más nem, hát ez kimaxolja a klisémérőt, de nem a te esetedben. Kidolgozott jellemű és múltú főszereplőkkel, elcsépeltségtől mentes történésekkel te abszolút elfeledtetted velem, hogy ódzkodnom kéne a történettől, tekintve, hogy mennyire gyakori sztorielemre épül rá az egész. Szóval ezzel is zseniális munkát végeztél!
     Cím. Magamtól is kimatekoztam, de az egyik kommentedben is rávilágítottál, hogy a cím Taehyungra utal. Ezt máris tökéletesen találónak érezném, ha Tae lenne az a főszereplő, akinek a szemszögéből a legtöbb fejezetet olvashatjuk - ez azonban Sora. Ezért feltételezem, hogy Tae örökös-mivoltának még óriási szerepe kell, legyen a későbbiekben, hogy passzoljon a történetre a cím. Viszont, őszintén bevallom, nekem mindenképp nagyon tetszik; figyelemfelkeltő és egyedi egyben.
     Fülszöveg. A fogalmazási hibákat - azt a keveset - bátorkodtam pirossal javítani, de ezektől eltekintve a fülszöveged nemcsak tökéletes, de egyenesen lélegzetelállító. A koncepció maga - a két ellentétesnek tűnő főszereplő rövid jellemzése - nem épp forradalmi, de ami utána következik, zseniális! Ahogy rávilágítasz arra, hogy mi a közös bennük, az tökéletesen jellemzi a történetet és a karaktereket; minden elismerésem!
Két teljesen különböző személy, más és más vágyakkal, álmokkal, jövőképpel.
akinek mindenért saját maga magának kellett megküzdenie
Lehet bennük bármi közös, valami, ami kapcsot képezhet?
Kivitelezés. Tetszik, hogy nincs prológusod; az első fejezettel is olyan kezdést adtál a történetnek, ami semmi kívánnivalót nem hagy maga után. Az is rettenetesen bejön, hogy nem nyúlfarknyiak a fejezetek - mersz az átlagosnál hosszabb részeket írni, nem úgy, mint a többség -, és ez számomra hatalmas pozitívum. Ahogy a címeik is. (A sokat emlegetett helyesírásuktól eltekintve persze.) Egyszerűek, de egytől egyig tökéletesen illenek a részekre.
Szokatlannak találtam - aztán lehet, hogy ma már ez a bevett szokás, és csak én maradtam le valahol a paleolitikumban -, hogy következetesen félkövérrel szeded a párbeszédeket. Ennek értelmére sehogy sem bírok rájönni, de már nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi vitt rá arra, hogy ilyen műgonddal kiemeld az elhangzottakat.
Ezt lehet, hogy a karakterek kapcsán kéne megemlítenem, de úgy érzem, inkább kötődik a történet kivitelezéséhez: az egész Kim Ji Seok Egyetemet a minden éjjel mással ágyba bújó, cigiző, alkoholista, bulimániás, dúsgazdag fiatalokra építetted fel. És igen, lehet, elmaradott vagyok, vagy csak nem akarom látni a valóságot. De egy dologban biztos vagyok. Az pedig az, hogyha a valóságban is ezek vannak ugyan többségben, azért nem igaz ez minden egyetemistára (legalábbis remélem). Nem kicsit hiányoltam tehát az olyan karaktereket a történetből, akik nem cigiznek, nem részegednek le és mennek szobára minden éjjel egy ismeretlennel. A főhősnődet pont az teszi különlegessé - többek között -, hogy ő az egyetlen a történetben, aki kilóg a sorból; és ez kicsit zavaró. Ismétlem, nagyon remélem, hogy a való életben sem ez az életmód a normális. Mégiscsak kellene több olyan karakter, aki nem esik bele ezekbe a kategóriákba. Nem tudom, mennyire érted, mire gondolok, mert a szokottnál is idiótábban fejeztem ki a gondolataimat, úgy érzem.
Nem tudom, mennyire vagy kíváncsi rá, de úgy olvastam végig a blogodat, hogy minden fejezet közben/után leírtam a gondolataimat, amik így értelemszerűen elég összefüggéstelenek lettek. De azért beillesztem őket ide; vedd úgy, hogy a fejezetek alá kommenteltem oda mindezt!
Még én sem számítottam arra, amiben Hoseok és Taehyung mesterkedtek; sikerült meglepned! Már az első fejezetben lenyűgöztél a fordulatossággal tehát, de amikor bekopogtatott az a tag, Sorával együtt háborodtam fel. Ezt én is vissza akarnám adni Taehyungnak, úgyhogy rögtön tudtam azonosulni a főhősnőddel. A nevekkel viszont előre szólok, hogy gondban leszek, mert a koreai nevekről konkrétan azt sem vagyok képes felfogni, hogy melyik a család- és melyik a keresztnév, nemhogy a kiejtésüket vagy magukat a neveket megjegyezzem. Meg azt, hogy most akkor mikor kell nagybetűt írni egy név közepére, és mikor nem (pl. a YoonGi és a Yoongi között mi a különbség?). Ha nincs jobb dolgod, fel tudnál világosítani egy kicsit ezzel kapcsolatban? xD
A második fejezetet olvasva ismét megerősítetted bennem a benyomást, hogy egy egyedi és izgalmas történettel van dolgom. Igaz, Taehyung utolsó mondatával együtt már felmerült bennem a sanda gyanú, hogy tényleg igaza lesz, és egymásba fognak szeretni. És ez a felállás így önmagában nem túl egyedi, sőt, agyonhasználtnak nevezném, de ahhoz is tehetség kell, hogy valaki egy sablonból csodát alkosson, szóval állok elébe annak, amit kihozol ebből!
A harmadik fejezetben megismert Jungkook és YoonGi instant szimpatikusak; nem tudom, hogy csinálod, hogy ilyen könnyedén megkedvelteted a karaktereidet. Valamint olyan hihetően adod át az érzéseket, hogy szinte nekem lett bűntudatom Eunbi miatt.
A negyedik fejezetben is megcsillogtattad, milyen zseniálisan bánsz a leírásokkal; mindent tisztán láttam magam előtt és mindent átéreztem. Egyre inkább felkelted az érdeklődésemet a történet iránt.
Az ötödik fejezet abszolút megkedveltette velem Eunbit, annak ellenére, hogy továbbra is ugyanazok a "szokásai", hogy úgy mondjam. Az, ahogy kitart Sora mellett, többet nyom a latban. Nem ítélkezem, mert még nem tudom, miért olyan, amilyen.
A hatodik fejezet megerősítette bennem a gyanút, hogy a titokzatos, parancsolgató Taehyungot is elkezdtem megkedvelni. Zseniálisan tudod hol antipatikussá, hol végtelenül szimpatikussá tenni a főhősödet; elismerésem!
A hetedik fejezetben sincs vége a fordulatosságnak: abszolút váratlanul ért az az opció, hogy a kosár csak egy átverés Eunbiék részéről, de mire végre sikerült elfogadnom, hogy az abszolút borzalmas emberismerő mivoltom olvasás közben sem hagy cserben, az állam az asztalra zuhant, mikor kiderült, hogy hol van valójában Eunbi. Aztán persze Sorával együtt bosszús voltam, hogy nem is történt semmi komoly, mikor én közben halálra aggódtam magam. :D
Ha ebben a fejezetben nem kerül sor némi "felvilágosításra" Sora homály-fedte múltjáról, akkor szóvá is tettem volna, mennyire zavar, hogy gyakorlatilag semmit nem tudunk a főhősnő családjáról és múltjáról. Gondoltam, hogy valami tragikus áll a háttérben, és ez be is igazolódott. Kíváncsian várom, hogy mindenre fény derüljön.
A fejezet végén a költői kérdés klisésnek kéne, tűnjön, mégis annyira magával ragadott a történet, hogy nem tudom a fejemet fogni a közhelytől. Igen, a csapból is az olyan sztorik folynak, hogy azok szeretnek egymásba, akik kezdetben ki nem állhatták egymást, de te valahogy olyan jól építed fel az egészet, hogy nem is érzem sablonosnak olvasás közben.
A nyolcadik fejezetben Eunbivel együtt érzékenyültem el Sora önkéntelen kijelentésén arról, hogy a barátjának tartja őt és a srácokat. Egyre inkább fúrja az oldalamat, hogy mi történt Sora nővérével a múltban. És arra is felkaptam a fejem, hogy Eunbi a "gráciákhoz" tartozhatott volna, de másképp döntött. Sokat nőtt a szememben, Sorával az élen! Tanulhatnék ettől a csajtól. Annyira könnyedén ki tud állni magáért és a barátnőjéért, és olyan spontán jön neki! Rettenetesen irigylem a főhősnődet ezért a tulajdonságáért, remélem, tudod.
A kilencedik fejezet végén olyan hitelesen adtad vissza Sora zavarát, hogy én is elvörösödtem kis híján. Valahogy éreztem, hogy Taehyung is fel fog tűnni a színen, úgyhogy ez éppenséggel egy kicsit kiszámítható volt, mégsem zavar, mert van egy olyan érzésem, hogy féltékeny a drága, és ez furamód elégtétellel tölt el. És megint ott zárod le a fejezetet, amikor a leginkább szomjazom a folytatásra!
Mikor megnyitottam a tizedik fejezetet, azonnal elkerekedett a szemem, látva, hogy ezt nem más, mint Taehyung szemszögéből olvashatom. Nem sok fanfictionben szokott jól elsülni, amikor a férfi főszereplő is nézőpont-fejezetet kap, mert a legtöbben képtelenek bármiben is elkülöníteni egymástól egy férfi és egy női stílust, nemhogy két teljesen más jellemet. Benned azonban e téren is pozitívan kellett csalódnom - nemhogy zseniálisan adtad vissza azt, amit eddig Taehyungból láthattunk, de sok mindent meg is tudtunk a főhősről, és így kicsit könnyebbé vált együttérezni vele, mert már kicsit világosabb, miért olyan, amilyen.
Jó volt kicsit jobban megérteni JungKookot; örülök, hogy az ő gondolataiba is betekintést engedtél egy kicsit a tizenegyedik fejezetben.
A tizenkettedik fejezetben Sora többször is tökéletesen megfogalmazza azt a kettősséget, amit Tae mutat. Becsülöm benned, hogy nem mosod össze azt, amit te tudsz - tudniillik azt, hogy Tae miért olyan, amilyen - azzal, amit Sora tudhat. Ergo Sora nem borul azonnal Tae nyakába csak azért, mert "szegény, biztos nehéz múltja volt, annyira sebzett lehet a lelke!", hanem tényleg idő kell neki, mire kiismeri Tae természetét. Megnyugtat, hogy van még olyan, aki ezt figyelembe veszi írás közben.
Amúgy elárulom: ezen a ponton már annyira a történet függője lettem, hogy alig bírtam rávenni magam, hogy felálljak a géptől és hozzálássak a többi teendőmhöz is. Sokszor volt már ilyen érzésem kritikaalanyok olvasása közben, mégis mindig újszerű, különleges és magával ragadó az érzés. Azt hiszem, megnyugvásnak lehetne nevezni. Ilyenkor nyugszom meg, hogy nem vesztek ki a tehetséges írók.
A tizenharmadik fejezet vízicsatája engem is legalább annyira feldobott, mint Sorát, úgyhogy elérted a célodat! :D
Nekem is vegyes érzelmeim voltak a történet során Eunbival kapcsolatban, de attól, amit a tizennegyedik fejezetben megtudtunk róla, visszavonhatatlanul a szívemhez nőtt.
Mira megjelenése a tizenötödik fejezetben ismét váratlanul ért, és már tényleg tűkön ülök, hogy Sora teljes múltját megismerhessem.
A tizenhatodik részben konkrétan én is pánikolni kezdtem, de ott volt bennem az, hogy az előző rész alatt kommentben azt írtad, Mira fogja összehozni Tae-t és Sorát, így annyira azért nem estem kétségbe. De csodálatosan adod át az érzéseket, és együtt aggódtam a főhősnőddel.
A tizenhetedik fejezetben Tae ismét nagyot nőtt a szememben. És az, hogy elszomorodott, mert nem mutathatta meg Mirának azt a helyet, hihetetlenül édes volt!
Amikor már azt hiszem, nem múlhatod felül magad, a tizennyolcadik fejezet és Sora váratlan kilakoltatása mellbe vágtak. Tae nem volt túl kedves, de nem is kellett volna elvárnom tőle, hogy pátyolgatni kezdje Sorát; az egyszerűen nem ő lett volna. Már csak egy kérdésem van: mégis ki rakta ki Sora szűrét?
A tizenkilencedik fejezet váratlanul ért. Valamiért Mimi eszembe sem jutott, mikor végiggondoltam, hogy ki kérvényezhette Sora kilakoltatását; de így belegondolva logikus. Valahol mélyen még együtt is tudok érezni Mimivel - na nem azért, mert én ilyesmikre vetemednék a helyében, hanem azért, mert többé-kevésbé átérzem a helyzetét. Viszont az, hogy Tae rögtön elcaplatott az igazgatóig, aztán Mimihez, és hogy mit meg nem tett, fel nem áldozott Sora érdekében, az tökéletesen megvett kilóra. A szavai talán nem mindig kedvesek, de a tetteivel bizonyítja, milyen ember valójában. És komolyan nem tudok túllépni a tényen, hogy még ezt is megtette Soráért.
Mirát egyre jobban kedvelem, de amikor a huszadik fejezetben kiderült, hogy tettette az alvást, és úgy tervezte, hogy Tae majd megcsókolja Sorát, az hihetetlenül édes volt! Tae felbukkanása megint meglepett, de valahol teljesen jogos, hogy számonkéri Során a "tartozását". Végül is, óriási dolgot tett a lányért.
A huszonegyedik fejezetben végre rádöbbentem, miért tudok annyira azonosulni a főszereplőiddel. Emiatt: "A tekintete elveszettnek tűnik, a régi csillogás mára már csak egy megkopott fény. A mélybarna írisze fátyolosan mered előre, azt jelezve, hogy valami súlyosat hordoz a hátán. Azoknak ilyen a tekintete, akiket üldöz a múltbeli megbánás, a kín, egy rossz döntés, egy hatalmas sérelem. Vajon az én szemem is ennyire üresnek hat? Biztosan." Ez az, amit túlságosan is átérzek. Na meg a párbeszéd Tae és Sora között, később a fejezet folyamán... Túlságosan igaz. És megmondom őszintén, ambivalens érzések kavarogtak bennem, mikor Hoseok félbeszakította, amit Sora és Tae elkezdtek, és Sora elviharzott. Egyrészt már-már csalódtam volna Sorában, ha rögtön megadja magát, másrészt legszívesebben leütöttem volna a vöröskét.
A huszonkettedik fejezet annyira pazar volt, hogy arra már szavaim sincsenek. Nagyon haragudtam volna Sorára, ha nem adja meg magát végre Tae-nek, maradjunk ennyiben. De hiányérzetem van, amiért Tae még nem nyílt meg Sorának. Alig várom, hogy ez bekövetkezzen!
A huszonharmadik fejezet kommentelői már mindent leírtak, amire gondoltam. A Bloggeren rengetegen rettenetesen elbaltázzák a testiség leírását, de te ezt is épp olyan magával ragadó és kifogástalan stílusban és megfogalmazásban tetted, hogy egy rossz szavam sem lehet, sőt! Lélegzetelállítóan nagyszerű lett az egész.
     Leírások. Ha eddig esetleg nem tűnt volna fel, akkor most szólok, hogy főként pozitívumokról tudok csak áradozni, úgyhogy nézd el a jelzőim egyoldalúságát... De a leírásaid lélegzetelállítóak! Egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy az érzelmeket írod-e le a legjobban, vagy a gondolatmeneteket. Tájleírásból talán nincs elég, mégsem hiányolom őket túlzottan; a jellemzéseidbe pedig nem tudok belekötni. Tae például nagyjából mindig ugyanúgy néz ki - mármint, alapjaiban nem változik a külseje -, mégis képes vagy még sokadszorra is olyan csodásan leírni a külsejét, hogy csak ámulok és bámulok.
     Párbeszédek. Hogyha eddig szakszerűnek érezted is ezt a kritikát - amit erősen kétlek -, ezen a ponton túl már tényleg olyan lesz, mint egy ömlengés. A párbeszédeid konkrétan csodálatosak! Akármilyen "élethelyzetbe" kerülnek is a főszereplőid, te mindig meg tudod fogalmazni az oda tökéletes párbeszédeket. És amikor Sora és Tae a múltjukról, a menekülésről beszéltek, visszavonhatatlanul azonosultam velük, annyira magamra ismertem.
     Karakterek. Azt hiszem, ezt nem is kell ragoznom. Büszke lehetsz magadra; a főszereplőid tökéletesen kidolgozott, rétegelt, hitelesen megformált karakterek. A mellékszereplőid már kicsit neccesebbek, tekintve, hogy YoonGi, Hoseok, Jimin és NamJoon jelen állás szerint egyjellemzős, egydimenziós karakterek. Soráról és Tae-ről oldalakat tudnék írni, róluk viszont szinte csak egy-egy jellegzetességet. YoonGi különc, Hoseok részeges, Jimin jó az ágyban, NamJoon pedig főnökösködő. Ja, és ő is iszik és jó az ágyban. Itt jön a képbe az, amiről fentebb már írtam, hogy konkrétan az egyetemed szinte összes hallgatójáról elmondható mindez. Ami azért hosszútávon elég egysíkú és kiábrándító tud lenni.
De, hogy ne a negatívummal zárjam ezt a pontot, megemlíteném, hogy Mira karaktere csodálatos lett. A bloggerinák többsége abszolút inkompetens, ha egy gyerekkarakter megformálásáról van szó; te ebben is kivétel vagy. Rég olvastam már ennyire hitelesen megjelenített, tényleg gyerek gyerekszereplőt!
     Stílus. Megvan a magad egyedi, különleges stílusa, és ez hatalmas erény. Ugyanez igaz arra is, hogy képes vagy elkülöníteni egymástól Tae és Sora stílusát. Sokan képtelenek hihetően megírni két karakter szemszögét, mert ugyanolyanra sikerül mindkettő; rád szerencsére ez sem igaz. Plusz kellő mértékben viszel humort is az írásodba. Egyszóval le a kalappal!
     Fogalmazás. Már én unom, hogy csak szuperlatívuszokban bírok nyilatkozni mindenről, de gyönyörűen fogalmazol. Ordít az írásodról, hogy olvasott vagy, és az is, hogy átolvasod a leírtakat, mielőtt közzétennéd; szóismétlési hibát például egyszer sem szúrtam ki, és magyartalan szórend is csak párszor fordult elő, pedig ezek aztán szinte mindenkinél általánosak. A legnagyobb fogalmazási hibád talán az, hogy szinte sosem használsz felkiáltójelet, és hogy így az óhajtó, felkiáltó és felszólító mondatok is kijelentőeknek tűnnek. Az pedig, hogy mennyire odafigyeltél arra, hogy következetesen jelenidőben írj, valami elképesztő. A legtöbben vagy múltban írnak, vagy csak próbálnak jelenben írni, és állandóan bezavarnak múltidős mondatok is. Magyarán ritkán olvasok blogon ilyen igényes szöveget.
     Szókincs. Szokás szerint csak dicsérni tudlak: óriási szókincsed van, amit használsz is.
     Helyesírás. Pár apró, de rendszeresen előforduló hibád van, amik pont az utóbbi miatt így, a sokadik fejezet végére érve már rettenetesen szúrták a szemem. Az egyik ilyen az, hogy ly-vel írod az "fojt" ige különböző formáit. Lásd:
"igyekszem a feszültséget elfolytani magamban"
"igyekszem visszafolytani az érzéseimet"
"mintha eddig erősen visszafolyotta volna, nevetni kezd"
"megfolytanám"
"Felszínre tör minden eddigi elfolytott érzelem"
"csupán azt akarom, hogy a könnyekkel együtt az engem folytogató, szörnyű érzés is eltűnjön"
Magyarán a pirossal jelölt szavakban mind a pontos j lenne a helyes.
Előfordul még egy olyan hiba, ami főleg azért zavart, mert alapvetőnek éreztem, főleg egy olyan szinten lévő írópalánta számára, mint amilyen te vagy. Egy alkalommal ugyanis ezt írtad: "óckodva", mikor a helyes ez: 'ódzkodva'.
Illetve a harmadik típushiba, ami feltűnt, még ráadásul egy olyasmi, amit néha nem baltázol el, néha meg igen. Vagyis tudod, hogyan kell írni, de néha valamiért mégsem úgy írod. Erre gondolok:
"legjobb haverek lennénk."
"Szép haverjeid vannak"
"Havereket cigivel kínálni kötelező."
"még haverek voltunk"
Így, hogy bepirosoztam, már biztos neked is leesett, hogy mire gondolok. A "haver" vegyes szórendű szó, és nem kivételes toldalékolású, ergo mély hangrendű toldalékot vonz. A helyes formula tehát: haverok, haverjaid, haverokat. És így tovább.
De, hogy azért segítsek is valamit, a huszonharmadik fejezetből összeszedtem a helyesírási - és azt a kevés fogalmazási - hibáidat. Így ránézésre talán soknak tűnhet, de ezek apróságok, és hidd el, míg neked tíz mondatodban egy hiba van, addig másnak egy mondatában tíz; ezt vedd figyelembe.
A távoli város elsomott elmosott fényekben úszik, a homályos tekintetem csupán akkor tisztul ki, mikor Taehuyng, kiegyenesedve előttem, az arcomat vizslatva, a szemembe néz.
feketén ízzik izzik
Keze a hátam minden milliméterét bejárva, a hasam bőrére, majd egyenesen a melltartómra csúszik.
minden érintést, hangot, elfolytott elfojtott vagy éppen feltörő sóhajt
Nincsen bennem kétely, és még ha badarságnak is tűnik is, tudom, mit akarok.
Azt látom benne, mint az évekkel ezelőtti rám pillantó szempárokban,: az aggodalmat, a kétséget.
Felfektet az ágyra, és a saját ruházatától is megválva, fölém mászik

De már, ha akarnék, sem tudnék
bőre meleget áraszt, ahogy beterít.
Megtámaszkodik a fejem mellett 

az anyag alá nyúlva, nőiességemhez férhessen
Itt fekszem előtte, engedve, hogy lassan lecsúsztassa rólam

Nyelvével is rásegít szája játékára, egészen, amíg el nem ér  a legféltettebb pontomig.
Tönkretesz, itt, ebben az ágyban, ebben a pillanatban, és élvezi, hogy ilyen émelyitően émelyítően gyötörhet, egyre feljebb emelve a tehetetlen valómat.
 – Nem tudod, mire vállalkozol.
Már is Máris ennyire kötődnék hozzá?

Félelem telepszik rám, pedig tudom, hogy jó kezekben vagyok, mégis a múltban tapasztalt kellemetlen alkalmak után, a múltban tapasztalt, kellemetlen alkalmak után mégis [így magyaros a szórend] kételyeim támadnak. Taehyung azonban, megérezve az aggályomat, gyengéd, nyugtató csókokkal próbál csillapítani.
Kétségtelen, hogy jelen van ez az erős, mágneses jelenség, mely akaratlanul is egymáshoz vonz bennünket, és, ellent mondva ellentmondva a gondosan felállított elveimnek, most belemegyek a játszmába,: úgy döntök, hogy nem fosztom meg magam ettől a gyönyörtől. Kedvelem őt, ezt azonban nem akartam beismerni, sőt, még most is nehezemre esik elfogadni, hogy egy Taehyung-féle személy képes rokonszenvet kelteni, és egy ilyen nőt varázsolni belőlem.

hüvelyk ujjamat hüvelykujjamat
Taehyung nyakán megfeszülnek az erek, az izzadtsága fégigfolyik végigfolyik a bőrén.
Némán fekszünk egymással szemben,; még arra sincsen erőm, hogy magamra húzzam a takarót, ezért jól esik, amikor Taehyung befed a fehér ágytakaróval.

és álmosan pillogtatva, végül álomra hajtom a fejemet. - Amúgy az, hogy rendszeresen használod a 'pillogtat' idiómát, nagyon tetszik - legalább valaki ismeri ezt a szép, régies kifejezést! (Székely nyelvjárás, jól gondolom?)
kérdezi, utamat állva a kijárat felé.
 – Én, öhm... sajnálom, ha felköltöttünk.
 – Korán elhúzott. Nem tudom, hová ment, de ha ma sem fog bejönni az óráira, megölöm a srácot, és téged is – rugaszkodik el a faltól, utat engedve nekem. – Ne gyere ide többet! – nyitja ki előttem az ajtót, kipakolva engem a kis lakásból. – Nem akarlak Taehyung közelében látni.
 – De hát, Dehát Jin... – áÁm ezúttal sem tudom befejezni a mondatomat,: a fiú az orrom előtt csapja be az ajtót.
Legszivesebben Legszívesebben elrejtőznék az emberek elől.
Persze, hogy ugyanúgy néz ki, mint bármikor máskor.
 – Halasszuk későbbre, most meghalok, ha nem zuhanyozhatok le – pattanok fel az ágyról, egyenesen a fürdőbe vetve magam.
 – Ti ketten? – teszi fel Eunbi legalább tizedszerre ugyanazt a kérdést.
 – Több, mint fél éve.
 – YoonGi... Igen. Én, öhm, YoonGinál voltam – bököm ki.
 – Várj, Sora! – kiált utánam Eunbi. Már csak ez hiányzott.
 – Órára kell mennem! 

 – Menjünk együtt! – szökken utánnam utánam. – Amúgy is, valamit meg kell még kérdeznem.
     Hitelesség. Harmadszorra is megemlítem tehát a nyűgömet, miszerint az egyetemisták kilencvenkilenc százalékára mégsem kéne ráaggatni betűről betűre ugyanazt az életstílust. Ettől eltekintve csak egyetlen logikai hibát találtam a történetedben. A tizenegyedik fejezetben ezt írod: "Ha visszatérünk a suliba, felszívódók, eltűnök, láthatatlan leszek, és egy néma szellemként fogom elvégezni a hátralevő három évet.", a tizenkettedikben ezt: "Eunbi minimum három éven keresztül fog rajtam élősködni", a tizenötödikben pedig ezt: "Viszont most itt van ez a lány, akivel együtt fogok élni ebben az évben, sőt talán a másik kettőben is". Én pedig rögtön ráncolni kezdtem a homlokomat, ugyanis az első fejezetben még ezt írtad: "Lecuccolok az egyik ágyra, majd pakolgatni kezdem a holmijaimat, hogy otthonosabbá tegyem az elkövetkezendő négy évi lakhelyemet." Hova lett az az egy év? (Az egyetemhez nem konyítok, úgyhogy fogalmam sincs, hogy a különböző karok meg ilyenek hány évet vesznek igénybe; én csak az ellentmondásos aspektusba kötök bele, nem abba, hogy márpedig a földrajztanári diplomához x évig kellene tanulni y év helyett.)
     Történetvezetés. Szerintem nem lepődsz meg, ha azt mondom írom, hogy olvasás közben sokszor az volt az érzésem, mintha már egy kész, kiadott regényt tartanék a kezemben. Így a változatosság kedvéért a történetvezetésedbe sem tudok belekötni. Sok kommentelőd is írta, de csak megerősíteni tudom, hogy zseniális érzékkel zárod le a fejezeteidet a legizgalmasabb ponton, hogy feltétlenül bevonzd őket a következő rész erejéig is.
Az eseményeket a lehető legjobb tempóban meséled el; nem ugrasz át lényeges eseményeket és nem részletezel lényegteleneket. Tökéletesen aránylanak egymáshoz a párbeszédek, a történések és a belső gondolatvilág leírásai.
De a legzseniálisabban talán azt oldod meg, hogy a történet mindig fordulatos maradjon. Rólam tudni kell, hogy elképesztően nehéz meglepetést okozni nekem, de neked megszámlálhatatlanul sokszor sikerült! Olyan csavarokat vittél a sztoriba, hogy az állam az íróasztalt súrolta.
Tanulság. Elképesztően büszke lehetsz magadra: minden szempontból pazar munkát végeztél! Azokat az apróságokat, amikre rámutattam, azokat egy kis odafigyeléssel könnyedén korrigálhatod. Az elgépeléseket például simán kigyomlálhatod, ha egyszer vagy kétszer figyelmesen átolvasod a leírtakat, mielőtt közzéteszed. És nagyjából ez a legszembetűnőbb hibád, úgyhogy tényleg le a kalappal! :)

Ajánlom...
Feltétlenül csekkold Kriszta zseniális írását, ha szereted a BTS-t, gyengéid a koreai, helyes pasik, vagy egyszerűen csak egy nem mindennapi, különleges történetre vagy kíváncsi szerethető, rétegelt főszereplőkkel, akik az első pillanattól fogva a szívedhez nőnek! Ha te is menekülsz a múltad és a valóság elől, akkor Tae-vel és Sorával azonnal sorsközösséget fogsz érezni! ;)


Nem tudom, érdekel-e egyáltalán valakit, de azért afféle helyzetjelentésként leírom, hogy ezzel nullára csökkent a várólistás kritikáim száma - ami azt jelenti, hogy nincs kritikarendelésem, ami pedig azt, hogy elvileg pótolnom kell valamivel a blog fő lételemeit, a kritikákat, amíg nem kapok új rendelést.
Amint sikerült túlesnem az utolsó szóbeli érettségiken, nekilátok feléleszteni valahogy a blogot. (Meg magamat is, a negyven fokos meleg már most ijesztő kilátásától.) Jövök nektek egy rakat Springhole-os, írástippes cikk fordításával, mert ahhoz képest, hogy mennyire imádok ezekkel foglalkozni, mégis ilyesmi volt talán a legrégebben. Tervezek pár zeneajánlót, és egy nagy sorozatajánlót is, amiben az összes imádott sorozatomat - van egy pár - bemutatom nektek; akkor is, ha senkit nem érdekel, muhaha. :D
Ha legalább egy SH-cikket és egy ajánlót hoztam, nekiállok a következő Winds of Winter-fejezet fordításának, amitől már előre be vagyok zsongva, ugyanis a Mercy-s fejezet a soros, amitől egyszerűen nem tudok nem lázba jönni. :D
És talán, ha nagyon nem lesz jobb dolgom, egy 6. évados TH-kritikával is szolgálhatok, Preston Jacobsnak ugyanis arról is vannak videói dögivel.
Érdeklődés - nem meglepő módon - egyáltalán nem volt a Sátáni Biblia-fordításomra, de valamikor az is terítékre kerül azért. Ha soha semmilyen bejegyzést nem hoznék, mikor nem kapok visszajelzést az előzőre, vagy ha a visszajelzésekért csinálnám elsősorban, akkor ez a blog nem is létezne. xD (De azért néha megdobhatnátok pár sorral, srácok... Tényleg, annyira fontos lenne!)
Ja, és senki ne ijedjen meg (vagy lejtsen örömtáncot), ha ezután kicsit eltűnök. Májusban infóból és angolból is előrehozott középszintű érettségit teszek, és a kedves tanáraim ugyebár addig sem hagynak csak arra készülni, sőt, még több szeretetcsomagot zúdítanak a nyakamba különböző számonkérések, kiselőadások és beadandó házik formájában, mint valaha. Illetve a szóbelik júniusra maradnak. De júliusban és augusztusban a tiétek vagyok. Úgyhogy szurkoljatok, és remélem, hamar lesz majd időm ismét aktivizálni magam a blogon! :)
Ciao! xx Nessa

4 megjegyzés:

  1. Juuuj nagyon szépen köszönöm ezt a hosszú és alapos kritikát/véleményt. Az az igazság, hogy az utóbbi napokban csak telefonról léptem fel a blogra, ezért nem láttam, hogy írtál a chatbe, azonban ma majdnem szívrohamot kaptam, amikor leeset, készen van a régen várt kritika.
    Nagyon nagyon örülök, hogy ennyi pozotívumot írtál le a történetről, próbálok mindig odafigyelni, hogy mit és hogyan írok le, bár a helyesírással bizony néha gondban vagyok, és az elgépelések fölött is néha átsiklik a tekintetem, de amint lesz egy kevés időm, kijavítgatom a részeket, figyelve a fentebb leírtakra!
    A kritikádnak az a része, hogy "olvasás közben sokszor az volt az érzésem, mintha már egy kész, kiadott regényt tartanék a kezemben" nagyon meghatott. Nagy álmom, hogy majd egyszer kiadok egy könyvet, és ez az egyik oka annak, hogy blogolok, mert így azt csinálom, amit szeretek, másokat szórakoztathatok vele és még fejlődök is közben. Remélem, egyszer tényleg sor kerül rá, ha elég bátorságot gyűjtök (na meg tovább fejlődök).
    Valamint nagyon hálás is vagyok, mivel a kritikád hatalmasat dobott az önbizalmamon. A részeket általában félelemmel posztolom, mert bennem van az az érzés, hogy 'hű ez sem lett elég jó', és hiába a sok pozitív komment, mégsem vagyok képes elhinni, hogy tényleg jó lenne az amit írok.
    Taehyung zöldes képéről pedig annyit, hogy egy 5 perces munka volt, és azért kell a kép, mivel általában egy facebookos csoportban is posztolgatom a részeket, és ha a szövegben van egy kép is, azt a facebook szépen berakja indexképnek a posztomnál, így az oldalon a sok megosztott történet között az enyém valamennyire kitűnik. Próbáltam egy hasonló színű efektet keresni a szerkesztésnél, hogy találjon a dizájn többi részéhez, és ez volt a legközelebbi árnyalat. Úgyhogy való igaz, nem a legjobb munka (valamint Tae haja tényleg egy kicsit szürkés, mert az eredeti képen is szürkés árnylatú; nem találtam olyat ami jobban talált volna a borítóra), de a dolgát jól végzi, szépen kitűnik a facebookos csoportban a többi poszt között.
    Nem is tudom mit írjak, még mindig ott a vigyor az arcomon, mivel ez az első tényleges kritikám, és féltem, hogy rengeteg hibám lesz, viszont most, hogy másodszorra is végigolvastam, már lenyugodhatok.
    Köszönöm szépen, hogy időt és energiát szántál rám, örülök, hogy alapjában véve tetszett a történet, valamint tényleg azonosulni tudtál a szereplőkkel. Gratulálok, az ötvenedik kritikádhoz, és örülök, hogy pont az enyém lett ez! Remélem még néha felnézel majd unalmadban a blogomra!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én köszönöm, hogy tőlem rendeltél, és hogy ilyen türelmesen vártál hónapokon keresztül! :3
      Ennek nagyon-nagyon örülök! Jellemző, hogy a tehetségesek tele vannak kétségekkel, mikor közzétesznek egy fejezetet az írásukból; az igénytelenebbje nem fog ilyesmi miatt aggódni. Higgy a kommentelőidnek! ;)
      Á, így már értem! Igazad van, tényleg hasznos akkor az a kép! :D
      Köszönöm szépen; a rendelőim érdeme elsősorban, hiszen nélkülük sehol sem tartanék. ♥
      Még szép; kapásból fel is iratkoztam, és tűkön ülve várom, mi lesz Taehyunggal és Sorával a továbbiakban! :)
      xx Nessa

      Törlés
  2. Sok sok szerencsét az érettségikhez!!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm! :)
      A te kritikádról sem feledkeztem ám el! ;) Csak semmi konkrétat nem tudok garantálni :/

      Törlés