- Úgy lesz, Atyám. - Nem hullatott könnyet. Arianne Martell Dorne hercegnője volt, és a dorne-iak nem pazarolták könnyelműen a vizet. De közel állt hozzá. Nem az apja csókjaitól, sem rekedt szavaitól lábadt könnybe a szeme, hanem az erőfeszítéstől, amivel az lábra állt, pedig a lábai remegtek alatta, ízületei duzzadtak és gyulladtak voltak a köszvénytől. Az állás számára a szeretet cselekedete volt. Az állás a hit cselekedete volt.
Hisz bennem. Nem fogok csalódást okozni neki.
Heten indultak útnak, hét dorne-i homokparipán. Egy kis társaság gyorsabban halad, mint egy nagy, de Dorne örökösének nem kell egyedül lovagolnia. Istenkegyből Ser Homok Daemon jött, a fattyú; egykor Oberyn herceg apródja, most Arianne felesküdött pajzsa. Napdárdából két bátor, fiatal lovag, Joss Hood és Garibald Shells, hogy a fattyú kardját erősítsék. A Vízkertekből hét holló és egy magas, fiatal fiú, hogy gondozza őket. A neve Nate volt, de olyan régóta dolgozott a madarakkal, hogy mindenki csak Tollasnak hívta. És mivel egy hercegnőnek kell pár női kísérő, a csinos Jayne Ladybright és a vad Homok Elia, egy tizennégy éves hajadon is a társasággal tartottak.
Észak-északnyugatnak indultak, sivatagokon és kiszáradt alföldeken át Kísértethegy, a Toland-ház erődje felé, ahol a hajó várt rájuk, ami átviszi majd őket a Dorne-tengeren. - Küldj hollót, ha bármi hírt kapsz - mondta neki Doran herceg -, de csak azt jelentsd, amiről tudod, hogy igaz. Itt eltévedtünk a ködben, pletykáktól, hazugságoktól és utazók meséitől ostromolva. Nem merek cselekedni, amíg nem tudom biztosan, mi történik.
Háború történik, gondolta Arianne, és ezúttal Dorne sem lesz megkímélve. - Végzet és halál közeleg - figyelmeztette őket Homok Ellaria, mielőtt elköszönt Doran hercegtől. - Itt az ideje, hogy a kis kígyóim szétszóródjanak, hogy túlélhessék a vérontást.
Ellaria az apja székhelyébe, Ördögligetbe tért vissza. Vele ment a lánya, Loreza, aki épp betöltötte a hetet. Dorea a Vízkertekben maradt, egyetlen gyermekként száz között. Obellát elküldték Napdárdába, hogy pohárnokként szolgáljon a várnagy, Manfrey Martell feleségénél.
És Homok Elia, a legidősebb a négy lány közül, akiket Oberyn herceg nemzett Ellariának, átkel majd a Dorne-tengeren Arianne-nal. - Hölgyként, nem dárdaként - jelentette ki az anyja határozottan, de ahogy az összes Homokkígyó, úgy Elia is maga hozta meg a döntéseit.
Két hosszú nap és két éjszaka nagy része alatt keltek át a homokon, háromszor megállva, hogy lovat váltsanak. Magányos időszak volt ez Arianne számára, annyi idegennel körülvéve. Elia az unokatestvére, de félig gyerek, és Homok Daemon... semmi sem volt már ugyanaz többé közte és Istenkegy Fattya között, miután az apja elutasította a férfi lánykérését. Akkor még fiú volt, és fattyúszületésű, nem megfelelő házastárs Dorne hercegnőjének, ezt tudnia kellett volna. És az atyám akarta így, nem én. A társasága többi tagját pedig szinte alig ismerte.
Arianne-nak hiányoztak a barátai. Drey és Garin és az ő édes Foltos Sylvája kiskora óta a részei voltak, bizalmas kebelbarátok, akik osztoztak az álmain és a titkain, felvidították, ha szomorkodott, segítettek neki szembenézni a félelmeivel. Egyikük elárulta őt, de attól még hiányoztak neki. A saját hibám volt. Arianne beavatta őket az összeesküvésébe, hogy ellopja Myrcella Baratheont és királynővé koronázza, ezzel a lázadással cselekvésre kényszerítve az apját, de valakinek eljárt a szája és ezzel tönkretette őt. Az ügyetlen összeesküvés semmit nem ért el, mindössze az arca egy részébe került Myrcellának, Ser Tölgyszív Arys-nek pedig az életébe.
Arianne-nak Ser Arys is hiányzott, jobban, mint valaha hitte volna. Őrülten szeretett engem, mondta magának, de én mindig csak kedveltem, semmi több. Felhasználtam őt az ágyamban és a tervemben, elvettem a szerelmét és elvettem a becsületét, semmit nem adva neki, csak a testemet. A végén már nem tudott együtt élni azzal, amit tett. Mi másért rohant volna az ő fehér lovagja egyenesen Areo Hotah csatabárdjába, hogy úgy haljon meg, ahogy? Egy bolond, önfejű kislány voltam, aki úgy játszotta a hatalmasok játszmáját, mint ahogy egy iszákos kockázik.
Az ostobaságáért drágán megfizetett. Drey-t a világ másik végére, Norvos-ba küldték, Garin két évre Tyrosh-ba száműzetett, az ő édes, bolondos Sylváját Eldon Estermonthoz adták, egy férfihoz, aki a nagyapja is lehetett volna. Ser Arys az életével fizetett, Myrcella egy füllel. Csak Ser Gerold Dayne maradt sértetlen. Éjcsillag. Ha Myrcella lova nem ijed meg az utolsó pillanatban, a hosszúkardja a mellkasától a derekáig felnyitja a lányt, nem csak a fülét vágja le. Dayne volt a legfájdalmasabb bűne, az, amit Arianne a leginkább bánt. A kardja egyetlen csapásával valami aljasat és véreset faragott az ő hézagos összeesküvéséből. Ha az istenek jók, mostanra Homok Obara már sarokba szorította őt a hegyi menedékében és végzett vele.
Ezt meg is mondta Homok Daemonnak azon az első éjszakán, amikor letáboroztak. - Vigyázz, miért imádkozol, hercegnő - felelte. - Éjcsillag Obara úrnőt is épp ilyen könnyen elintézheti.
- Vele van Areo Hotah is. - Doran herceg őrkapitánya egyetlen csapással elintézte Ser Tölgyszív Arys-t, pedig állítólag a Királyi Testőrök voltak az egész birodalom legjobb lovagjai. - Hotah ellen egy férfinak sincs esélye.
- És Éjcsillag az? Férfi? - Ser Daemon elfintorodott. - Egy férfi nem tette volna azt, amit ő tett Myrcella hercegnővel. Ser Gerold inkább vipera, mint a nagybátyád valaha volt. Oberyn herceg látta, hogy az a férfi méreg, meg is mondta nem egyszer. Nagy kár, hogy sosem jutott el odáig, hogy megölje.
Méreg, gondolta Arianne. Igen. Habár csinos méreg. Így tévesztette meg őt a férfi. Gerold Dayne kemény és kegyetlen volt, de ránézésre olyan szép, hogy a hercegnő a felét se hitte el a meséknek, amiket hallott róla. A csinos fiúk mindig is a gyengéi voltak, különösen azok, akik még sötétek és veszélyesek is. Az régen volt, amikor csak kislány voltam, mondogatta magának. Már nő vagyok, az apám leánya. Már megtanultam a leckét.
Pirkadatkor megint útnak indultak. Homok Elia haladt az élen, fekete fonata repült mögötte, ahogy átrobogott a száraz, repedezett síkságokon és fel a dombokra. A lány odáig volt a lovakért, és talán emiatt volt gyakran lószaga, az anyja kétségbeesésére. Néha Arianne sajnálta Ellariát. Négy lány, és mindegyikük az apja lánya.
A társaság többi tagja ennél nyugodtabb tempót diktált. A hercegnő azon kapta magát, hogy Ser Daemon mellett halad, más utazásokra emlékezve, amikor fiatalabbak voltak, utazásokra, amik gyakran ölelésekkel végződtek. Amikor észbe kapott, hogy lopott pillantásokat vet rá, ahogy magasan és lovagiasan ül a nyeregben, Arianne emlékeztette magát, hogy ő Dorne örököse, a férfi pedig nem több, mint a felesküdött pajzsa. - Mondd el, mit tudsz erről a Jon Conningtonról! - parancsolta.
- Halott - közölte Homok Daemon. - A Vitatott Földeken halt meg. Az ivászattól, úgy hallottam.
- Szóval ezt a sereget egy halott iszákos vezeti?
- Talán ez a Jon Connington annak a fia. Vagy csak egy okos zsoldos, aki felvette egy halott férfi nevét.
- Vagy soha nem is halt meg. - Képes lehetett Connington ennyi éven át halottnak tettetni magát? Az az apjához méltó türelmet kívánt volna. A gondolat nyugtalanította Arianne-t. Egy ennyire körmönfont embert kockázatos lehetett kezelni. - Milyen volt, mielőtt... mielőtt meghalt?
- Fiú voltam Istenkegyben, mikor száműzetésbe vonult. Sosem ismertem a férfit.
- Akkor mondd el, mit hallottál róla másoktól.
- Ahogy hercegnőm parancsolja. Connington Griff-fészek nagyura volt, amikor Griff-fészek még érdemes uradalom volt. Rhaegar herceg apródja, vagy egy közülük. Később Rhaegar herceg barátja és társa. Az Őrült Király Segítőnek nevezte ki Robert lázadása alatt, de Kőszentélynél vereséget szenvedett a Harangok Csatájában, és Robert kicsúszott a kezei közül. Aerys király dühöngött, és száműzetésbe küldte Conningtont. Ott meghalt.
- Vagy nem. - Doran herceg elmondta neki mindezt. Kell lennie többnek. - Ezek csak azok a dolgok, amiket tett. Mindet tudom. Miféle ember volt? Becsületes és tiszteletreméltó, megvesztegethető és kapzsi, büszke?
- Büszke, az biztos. Még arrogáns is. Rhaegar odaadó barátja, de másokkal tüskés. Robert a hűbérura volt, de azt hallottam, hogy Connington gyűlölt egy ilyen urat szolgálni. Robert már akkor híres volt a bor- és szajhaimádatáról.
- Tehát Jon nagyúr nem szajházott?
- Nem tudnám megmondani. Néhány férfi titokban tartja a kurvázását.
- Volt felesége? Szeretője?
Ser Daemon vállat vont. - Sosem hallottam róla.
Ez is aggasztó volt. Ser Tölgyszív Arys megszegte érte az esküit, de nem úgy tűnt, hogy Jon Conningtont hasonlóképp meg lehetne ingatni. Felérhetek egy ilyen férfihoz pusztán szavakkal?
A hercegnő elcsendesedett, mindvégig azon tűnődve, hogy mit talál majd az utazás végén. Aznap éjjel, mikor letáboroztak, belopózott a sátorba, amin Jayne Ladybrighttal és Homok Eliával osztozott, és kicsúsztatta a pergamendarabot az ingujjából, hogy újra elolvassa a szavakat.
Doran hercegnek a Martell-házból
Reménykedem, hogy emlékszel rám. Jól ismertem a húgodat, és hű szolgája voltam a sógorodnak. Éppúgy gyászolom őket, ahogy te.
Nem haltam meg, ahogy a húgod fia sem. Hogy mentsük az életét, elrejtettük, de a rejtőzködés ideje lejárt. Egy sárkány visszatért Westerosra, hogy követelje azt, ami jog szerint megilleti, és bosszút álljon az apjáért és az anyjáért, Elia hercegnőért. Az ő nevében fordulok Dorne-hoz. Ne hagyjatok cserben bennünket.
Jon Connington
Griffin-fészek Nagyura
Az Igaz Király Segítője
Arianne háromszor elolvasta a levelet, majd összetekerte és visszadugta az ingujjába. Egy sárkány visszatért Westerosra, de nem az a sárkány, akire atyám számított. A szavak között sehol sincs említés Viharbanszületett Daenerys-ről... sem Quentyn hercegről, a fivéréről, akit a sárkánykirálynő felkutatására küldtek. A hercegnő emlékezett, hogyan nyomta az apja a tenyerébe az ónix cyvasse-figurát és vallotta meg a tervét rekedt és gyenge hangon. Egy hosszú és veszedelmes utazás, bizonytalan fogadtatással a végén, fogalmazott. Azért ment, hogy visszahozza nekünk a szívünk vágyát. Bosszút. Igazságot. Tüzet és vért.
Jon Connington - ha valóban ő volt az - is tüzet és vért ajánlott. Vagy mégsem? - Zsoldosokkal jön, nem sárkányokkal - mondta neki Doran herceg az éjjelen, mikor a holló jött. - Az Arany Kompánia a legjobb és legnagyobb a szabad kompániák közül, de tízezer zsoldoskatona nem remélheti, hogy beveszi a Hét Királyságot. Elia fia... Zokognék örömömben, ha a húgom egy része életben volna, de mi a bizonyítékunk, hogy Aegon az? - A hangja megtört, mikor ezt mondta. - Hol vannak a sárkányok? - kérdezte. - Hol van Daenerys? - és Arianne tudta, hogy igazából azt kérdezte: "Hol van a fiam?"
A Csontúton és a Herceghágón két dorne-i sereg verődött össze, és ott ültek a dárdáikat élezve, a páncéljukat fényesítve, kockázva, iszogatva, civakodva, napról napra fogyatkozva, várakozva, várakozva, várakozva, hogy Dorne hercege rászabadítsa őket a Martell-ház ellenségeire. A sárkányokra várva. Tűzre és vérre. Rám. Arianne egyetlen szavára azok a seregek megindulnának... hogyha az a szó 'sárkány'. Ha helyette a 'háború' szót küldené, Yronwood nagyúr és Fowler nagyúr és a seregeik a helyükön maradnának. Ha Dorne hercege nem volt ravasz, akkor semmi sem; itt a háború várakozást jelentett.
A harmadik nap délelőttjén felderengett előttük Kísértethegy, krétafehér falai ragyogtak a Dorne-tenger mélykékje mellett. A kastély sarkaiban álló négyzet alakú tornyokon lobogtak a Toland-ház zászlói; arany alapon egy zöld sárkány, aki a saját farkát eszi. A Martell-ház dárdával átszúrt napja a nagy központi erőd tetején hullámzott arany és vörös és narancs színeivel, dacosan.
A hollók előrerepültek, hogy figyelmeztessék Toland úrnőt a jöttükre, így a kastély kapui már nyitva álltak, és Nymella legidősebb leánya lovagolt ki az intézőjével, hogy a domb lábához közel találkozzon velük. A magas és vad, a vállai körül lebegő, lángoló élénkvörös hajú Valena Toland egy kiáltással üdvözölte Arianne-t: - Hát ideértetek végre? Milyen lassúak azok a lovak?
- Elég gyorsak, hogy lehagyják a tiédet a kastély kapuiig.
- Azt majd meglátjuk. - Valena megfordította a nagy, vörös állatot és megsarkallta, és a verseny elkezdődött, át a falu poros ösvényein a domb lábánál, miközben csirkék és falusiak egyaránt félreugrottak az útjukból. Arianne három lóhosszal volt lemaradva, mikor a lány vágtára ösztökélte a kancáját, de a lejtő felénél már csak egy volt közöttük. Ők ketten immár egymás mellett haladtak a kaputorony felé nyargalva, de a kapuk előtt öt méterrel Homok Elia egy porfelhőben szinte repülve utolérte őket, hogy mindkettejüket lehagyja fekete kancacsikóján.
- Félig ló vagy, gyermek? - kérdezte Valena az udvaron nevetve. - Hercegnő, miért hoztál magaddal egy lovászinast?
- Elia vagyok - jelentette ki a lány. - Dárda úrnő.
Bárki nevezte el így, sok mindenért kell felelnie. De valószínűleg Oberyn herceg volt az, és a Vörös Vipera sosem felelt senkinek, csak magának.
- A bajvívó lány - válaszolt Valena. - Igen, hallottam rólad. Mivel te értél elsőként az udvarra, tiéd a megtiszteltetés, hogy megitasd és leszerszámozd a lovakat.
- És azután kutasd fel a fürdőházat - mondta Arianne hercegnő. Elia a sarkától a hajáig krétás és poros volt.
Azon az éjjelen Arianne és a lovagjai Nymella úrnővel és a lányaival vacsoráztak a kastély nagytermében. Teora, a fiatalabb kisasszony ugyanolyan vörös hajjal büszkélkedhetett, mint a nővére, de egyébként nem is lehettek volna különbözőbbek. Ő alacsony, telt és olyan félénk volt, hogy némának is elment volna, több érdeklődést mutatott a fűszerezett marhahús és a mézes kacsa iránt, mint a bájos fiatal lovagok iránt az asztalnál, és úgy tűnt, beéri azzal, hogy az édesanyja és a nővére beszéljen a Toland-ház nevében.
- Ugyanazokat a történeteket hallottuk itt, amiket te Napdárdában - mesélte nekik Nymella úrnő, miközben a cselédje kitöltötte a bort. - Zsoldosok szálltak partra a Harag-foknál, kastélyokat ostromolnak vagy foglalnak el, elkobozzák vagy felégetik a termést. Hogy honnan jöttek vagy hogy kik ezek az emberek, senki sem tudja biztosan.
- Kalózok és kalandorok, először ezt hallottuk - mondta Valena. - Aztán az Arany Kompániának tartották őket. Most azt mondják, Jon Connington, az Őrült Király Segítője az, aki visszatért a halálból, hogy visszakövetelje, ami jog szerint megilleti. Akárki is az, elvette Griffin-fészket. Övék Esőház, Varjúfészek, Fátyolerdő, még Zöldkő is a szigeten. Mindet elfoglalták.
Arianne azonnal az ő édes Foltos Sylvájára gondolt. - Ki akarná Zöldkőt? Csata is volt?
- Mi nem hallottuk, de az összes rege zavaros.
- Tarth is elesett néhány halász szerint - tette hozzá Valena. - Ezek a zsoldosok uralják most a Harag-fok nagy részét és a Lépőkövek felét. Elefántokról hallunk a Záporerdőben.
- Elefántok? - Arianne nem tudta, mit gondoljon erről. - Biztos vagy benne? Nem sárkányok?
- Elefántok - mondta Nymella úrnő határozottan.
- És krakenek a Törött Karról, akik a mélybe rántják a megbénult gályákat - kontrázott Valena. - A vér a felszínre vonzza őket, állítja a mesterünk. Testek vannak a vízben. Néhányat a mi partjainkon dobott ki a víz. És ez még mind semmi. Egy új kalózkirály jelent meg Kín-szakadéknál. A Vizek Urának hívja magát. Neki igazi hadihajói vannak, háromszintesek, szörnyű nagyok. Bölcsen tetted, hogy nem a tengeren jöttél. Mióta a Redwyne-flotta átkelt a Lépőköveken, azok a vizek tele vannak idegen vitorlákkal, északon egészen Tarth Szorosaiig és a Hajózúzó-öbölig. Myriek, volantisiak, lysiek, még fosztogatók is a Vas-szigetekről. Néhányan bejöttek a Dorne-tengerre, hogy embereket tegyenek ki Harag-fok déli partján. Találtunk egy jó gyors hajót neked, ahogy atyád parancsolta, de még így is... légy óvatos.
Hát igaz. Arianne a testvéréről akart érdeklődni, de az apja arra intette, hogy minden szavát gondolja át. Ha ezek a hajók nem hozták újra haza Quentynt a sárkánykirálynőjével, akkor a legjobb nem is említeni őt. Csak az apja és néhányan a legmegbízhatóbb emberei közül tudtak a fivére küldetéséről a Rabszolga-öbölben. Toland úrnő és a leányai nem tartoztak közéjük. Ha Quentyn lenne az, ő bizonyára visszahozta volna Daeneryst Dorne-ba. Miért kockáztatna egy partraszállást Harag-foknál, a viharurak között?
- Dorne veszélyben van? - kérdezte Nymella úrnő. - Bevallom, valahányszor egy idegen vitorlát látok, a szívem a torkomba ugrik. Mi lesz, ha ezek a hajók dél felé fordulnak? A Toland-haderő legnagyobb része Yronwood nagyúrral van a Csontúton. Ki fogja megvédeni Kísértethegyet, ha ezek az idegenek a partjainkra lépnek? Haza kéne hívnom az embereimet?
- Az embereidre ott van szükség, ahol vannak, úrnőm - biztosította Homok Daemon. Arianne sietve bólintott. Bármi egyéb tanácsra Yronwood nagyúr serege valószínűleg olyan kibogozhatatlanul végezné, mint egy régi faliszőnyeg, ahogy minden ember hazasiet, hogy védje a saját földjét állítólagos ellenségekkel szemben, akik talán sosem jönnek el.
- Ha már minden kétséget kizáróan tudjuk, hogy ezek barátok vagy ellenségek, atyám tudni fogja, mit kell tennie - mondta a hercegnő.
Ekkor emelte fel a pillantását a holtsápadt, kövérkés Teora a krémsüteményekről a tányérján. - Sárkányok azok.
- Sárkányok? - kérdezte az anyja. - Teora, ne légy bolond!
- Nem vagyok! Közelednek.
- Honnan tudhatnád te ezt? - kérdezte a nővére, megvetéssel a hangjában. - Az egyik álmocskádból?
Teora aprót bólintott, remegő állal. - Táncoltak. Az álmomban. És mindenhol, ahol a sárkányok táncoltak, az emberek meghaltak.
- A Hét könyörüljön rajtunk. - Nymella úrnő elkeseredetten felsóhajtott. - Ha nem ennél ennyi krémsüteményt, nem lennének ilyen álmaid. A dús ételek nem valók a lányoknak a te korodban, amikor a véred ennyire kiegyensúlyozatlan. Toman mester szerint...
- Gyűlölöm Toman mestert - vágott közbe Teora. Aztán felpattant az asztaltól, otthagyva az édesanyját, hogy ő kérjen helyette elnézést.
- Légy gyengéd vele, úrnőm - kérte Arianne. - Emlékszem, milyen voltam én az ő korában. Atyám kétségbe volt esve miattam, ebben biztos vagyok.
- Ezt tanúsíthatom. - Ser Daemon belekortyolt a borába és így szólt: - A Toland-ház zászlaján egy sárkány van.
- Egy sárkány, ami a saját farkát eszi, igen - helyeselt Valena. - Aegon Hódításának napjaiból. Itt nem hódított. Máshol elégette az ellenségeit, ő és a húgai, de mi felszívódtunk előttük, csak követ és homokot hagyva, amit elégethetnek. És körbe és körbe mentek a sárkányok, elkapva a saját farkukat, hogy valami ételt szerezzenek, amíg össze nem csomósodtak.
- Az elődeink részt vettek ebben - mondta büszkén Nymella úrnő. - Bátor tetteket hajtottak végre, és bátor férfiak haltak meg. Mindezt leírta a mester, aki minket szolgált. Vannak könyveink, ha a hercegnőm többet szeretne tudni.
- Majd egy másik alkalommal talán - felelte Arianne.
Mikor Kísértethegy aludt azon az éjszakán, a hercegnő felöltött egy csuklyás köpenyt a hideg ellen, és a kastély bástyáin sétált, hogy kitisztítsa a fejét. Homok Daemon egy mellvédnek támaszkodva és a tengerre bámulva talált rá, ahol a hold a vízen táncolt. - Hercegnő - szólt. - Ágyban lenne a helyed.
- Ugyanezt mondhatnám rólad. - Arianne megfordult, hogy az arcára pillanthasson. Szép arc, döntötte el. A fiú, akit ismertem, jóképű férfivé vált. A szemei kékek voltak, mint a tiszta ég, a haja a homokok világosbarnája, amiken az imént keltek át. Rövidre vágott szakáll keretezte erős állát, de ez nem igazán tudta elrejteni a gödröcskéket, mikor mosolygott. Mindig szerettem a mosolyát.
Istenkegy Fattya Dorne legjobb kardforgatóinak egyike is volt, ahogy az várható is valakitől, aki Oberyn herceg apródja volt és a Vörös Viperától magától kapta a lovagi rangját. Néhányak állították, hogy a nagybátyja szeretője is volt, bár ezt sosem mondták a férfi szemébe. Arianne nem tudta az igazságot erről. De az ő szeretője volt. Tizennégy évesen nekiadta a szüzességét. Daemon sem lehetett sokkal idősebb, szóval a közösüléseik esetlenek, de pont annyira lelkesek is voltak. Mégis édesek.
Arianne rávillantotta legcsábítóbb mosolyát. - Talán megosztozhatnánk egy ágyon.
Ser Daemon arca, akár a kő. - Elfelejtetted, hercegnő? Fattyúszületésű vagyok. - A kezébe vette az övét. - Ha méltatlan vagyok ehhez a kézhez, hogyan lehetnék méltó a pinádra?
Elrántotta a kezét. - Ezért pofont érdemelsz.
- Az arcom a tiéd. Tégy, amit akarsz.
- Amit én akarok, te nem, úgy tűnik. Legyen így. Akkor beszélj nekem. Igazán lehet ez Aegon herceg?
- Gregor Clegane kitépte Aegont Elia karjaiból és egy falnak csapta a fejét - felelt Ser Daemon. - Ha Connington nagyúr hercegének szét van zúzva a koponyája, akkor hiszem el, hogy Aegon Targaryen visszatért a halálból. Egyébként nem. Ez valami álfiú, nem több. Egy zsoldos játéka, hogy támogatókat szerezzen.
Apám ugyanettől tart. - Viszont ha nem az... ha ez igazán Jon Connington, és a fiú Rhaegar fia...
- Azt reméled, hogy az, vagy azt, hogy nem az?
- Én... nagy örömöt szerezne atyámnak, ha Elia fia még mindig életben volna. Nagyon szerette a húgát.
- Rólad kérdeztem, nem atyádról.
Így volt. - Hét éves voltam, mikor Elia meghalt. Azt mondják, tartottam egyszer a lányát, Rhaenyst, amikor túl fiatal voltam, hogy emlékezzek. Aegon idegen lesz számomra, akár valódi, akár hamis. - A hercegnő megállt. - Rhaegar húgát kerestük, nem a fiát. - Az apja a bizalmába fogadta Ser Daemont, mikor a lánya pajzsának választotta; vele legalább szabadon beszélhetett. - Szívesebben venném, ha Quentyn tért volna vissza.
- Legalábbis ezt állítod - mondta Homok Daemon. - Jó éjt, hercegnő. - Meghajolt előtte és ott hagyta.
Hogy értette ezt? Arianne figyelte, ahogy elsétál. Miféle testvér lennék, ha nem akarnám visszakapni a fivéremet? Igaz, neheztelt Quentynre a sok év alatt, amikor azt gondolta, hogy az apjuk helyette őt tervezte örökösének kinevezni, de erről kiderült, hogy csak egy félreértés. Ő volt Dorne örököse, erre apja a szavát adta. Quentyn a sárkánykirálynőt, Daeneryst kapja meg.
Napdárdában lógott egy arckép Daenerys hercegnőről, aki azért jött Dorne-ba, hogy hozzámenjen Arianne egyik őséhez. Ifjúkorában Arianne órákat töltött azt bámulva, amikor még csak egy kövérkés, lapos mellű kislány volt a hajadonság holdcsúcsán, aki minden éjszaka imádkozott az istenekhez, hogy tegyék csinossá. Száz évvel ezelőtt Daenerys Targaryen Dorne-ba jött, hogy békét kössön. Most egy másik háborúzni jön, és a fivérem lesz a királya és a házastársa. Quentyn király. Miért hangzott ez ilyen ostobán?
Majdnem olyan ostobán, mint az, hogy Quentyn megül egy sárkányt. Az öccse megfontolt fiú volt, jól nevelt és kötelességtudó, de unalmas. És egyszerű, annyira egyszerű. Az istenek megadták Arianne-nak a szépséget, amiért imádkozott, de Quentyn biztosan valami másért imádkozott. A feje túlméretezett és szinte négyzet alakú volt, a haja a száraz sár színe. A vállai is beesettek voltak, és a dereka túl vaskos. Túlságosan hasonlít Apára.
- Szeretem a fivéremet - erősködött Arianne, bár csak a hold hallhatta őt. De az igazat megvallva alig ismerte őt. Quentynt az Yronwood-házi Anders nagyúr nevelte fel, a Királyvér, Ormond Yronwood nagyúr fia és Edgar nagyúr unokája. Fiatalkorában a nagybátyja, Oberyn párbajozott Edgarral, és gyötrő sebet ejtett rajta, ami megölte őt. Azután hívták az emberek "a Vörös Viperának", és mérget emlegettek a pengéjén. Az Yronwoodok egy ősi ház voltak, büszkék és erősek. A Rhoynarok eljövetele előtt fél Dorne királyai voltak, olyan birtokokkal, amik mellett a Martell-házéi eltörpültek. Bizonyára vérbosszú és lázadás követte volna Edgar nagyúr halálát, ha atyja nem cselekszik rögtön. A Vörös Vipera Óvárosba ment, onnan át a Keskeny-tengeren Lysbe, habár ezt senki nem merte száműzetésnek nevezni. És a kellő időben Quentynt Anders nagyúrnak adták felnevelni, a bizalom jeleként.
Ez segített begyógyítani a rést Napdárda és az Yronwoodok között, de újakat nyitott Quentyn és a Homokkígyók között... és Arianne mindig közelebb állt az unokatestvéreihez, mint távoli testvéréhez.
- De attól még egy vér vagyunk - suttogta. - Hát persze, hogy itthon akarom tudni az öcsémet. Így van. - A tengerről érkező széltől fel és le szánkázott a karján a libabőr. Arianne összehúzta magán a köpenyét, és elindult, hogy az ágyába feküdjön.
A hajójuk az Idegen nevet viselte. A reggeli árapályon vitorláztak. Az istenek jók voltak hozzájuk, a tenger nyugodt maradt. Az átkelés még jó szelekkel is egy napba és egy éjszakába került. Jayne Ladybright tengeribeteg lett, és az út nagy részét hányással töltötte, amit Homok Elia látszólag viccesnek talált.
- Valakinek el kell fenekelnie azt a gyereket - jelentette ki Joss Hood... de Elia azok között volt, akik meghallották.
- Már majdnem felnőtt nő vagyok, ser - felelte gőgösen. - Viszont hagyom, hogy elfenekelj... ha először kiütsz a nyergemből.
- Egy hajón vagyunk, és nincsenek lovak - válaszolt Joss.
- És hölgyek nem törnek lándzsát - tartott ki Ser Garibald Shells, a társánál sokkal komolyabb és illemtudóbb, fiatal férfi.
- Én igen. Én Dárda úrnő vagyok.
Arianne eleget hallott. - Talán dárda vagy, de nem vagy úrnő. Menj le és maradj ott, amíg partot nem érünk.
Ettől eltekintve az átkelés eseménytelenül zajlott. Szürkületkor észrevettek egy gályát a távolban, aminek evezői emelkedtek és süllyedtek az esti csillagok alatt, de távolodott tőlük, és hamar eltűnt. Arianne cyvasse-t játszott Ser Daemonnal, és még egyszer Garibald Shells-el, és valahogy mindkettőt képes volt elveszíteni. Ser Garibald kedvesen azt mondta, hogy vitézül küzdött, de Daemon kigúnyolta. - Vannak más figuráid a sárkány mellett, hercegnő. Néha próbáld őket is megmozdítani.
- Tetszik a sárkány. - Le akarta pofozni a mosolyt az arcáról. Vagy lecsókolni, talán. A férfi annyira önelégült volt, mint amennyire bájos. Dorne összes lovagja közül miért pont ezt választotta apám pajzsomul? Ismeri a történelmünket. - Ez csak egy játék. Mesélj nekem Viserys hercegről.
- A Kolduskirályról? - Ser Daemon meglepettnek tűnt.
- Mindenki azt mondja, hogy Rhaegar herceg gyönyörű volt. Viserys is gyönyörű volt?
- Feltételezem. Targaryen volt. Sosem láttam őt.
A titkos egyezmény, amit Doran herceg sok éve kötött, Arianne-t adta Viserys herceghez, nem Quentynt Daeneryshez. Mindez tönkrement a Dothraki-tengeren, mikor őt meggyilkolták. Egy fazék olvadt arannyal koronázták meg. - Egy dothraki khal ölte meg - emlékezett Arianne. - A sárkánykirálynő saját férje.
- Hallottam róla. Mi van vele?
- Csak... miért hagyta Daenerys, hogy ez történjen? Viserys a fivére volt. Csak ő maradt a véréből.
- A dothrakiak kegyetlen nép. Ki tudja, miért ölnek? Talán Viserys rossz kézzel törölte ki a seggét.
Talán, gondolta Arianne, vagy talán Daenerys rájött: hogyha a testvérét megkoronázzák és elvesz engem, élete hátralévő részét kénytelen lenne egy sátorban alva és lószagúan tölteni. - Az Őrült Király lánya - mondta a hercegnő. - Honnan tudhatjuk, hogy...
- Nem tudhatjuk - vágott közbe Ser Daemon. - Csak remélhetjük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése