2017. november 4., szombat

50 feliratkozós "különkiadás"

Senki számára sem hihetetlenebb, hogy valóban ötven feliratkozót számlál a blog, mint számomra.
Annyira sablonosnak tartom az ömlesztett hálálkodást, amit ilyenkor mindenki - engem is beleértve - le szokott vágni, de nem tudok jobbat. Köszönöm, köszönöm, köszönöm, hogy itt vagytok; el sem tudjátok képzelni, milyen sokat jelent nekem ez a szám!
Rengeteget törtem a fejem, már a 48. feliratkozónál is, hogy mégis mit fogok csinálni, ha elérjük az ötvenet. A harmincadik feliratkozáskor designcsere volt, a negyvenediknél új kritikaíró debütálása. Halvány lila gőzöm sem volt (így belegondolva most sincs), hogy mivel lehetne ezeket felülmúlni, lévén hihetetlenül fantáziátlan egy állatka.
Arra is gondoltam már, hogy az lenne a legnagyobb meglepetés, ha a következő kritikát nem féléves késéssel hoznám; esetleg nem késnék ennél is többet a Winds of Winter-fejezetek fordításával (utoljára augusztus 27-én hoztam egyet), vagy valami. De ekkora kapacitásom sajnálatos módon nincs, úgyhogy valami kevésbé forradalmit kellett kitalálnom XD
Mivel sehogy sem jött "isteni ihlet", ezért csak egy nagyon snassz végeredmény született meg a fejemben, mégpedig az, hogy blognapot tartok. Pontosabban a mai napon igyekszem minél több, változatosabb és esetleg a blogon eddig még nem látott típusú bejegyzést hozni a blogra. Szóval ja, Critiche di Nessa-napot tartok :D
Nézzétek el, tudom, nem valami eredeti, és nem is különleges vagy épp fantasztikus, de ezt tudtam kitalálni.
Úgyhogy ezennel megnyitom az 50 feliratkozós különkiadást! A mai napon, azaz 2017. november 4-én a következő "napirend" várható ha nem szól közbe a bátyám vagy valami más:
  • 10:00: A blog legújabb díja
  • 11:00: Férfi karakterek
  • 12:00: Nő karakterek
  • 13:00: Írástippes cikkfordítás Springhole-ról
  • 14:00: Egy meglepi dalszövegfordítás
  • 15:00: "Nyelvtanlecke"
  • 16:00: Török film- és sorozatajánló lefújva! Ahogy vártam, közbejött pár dolog, és még csak a filmes résszel vagyok kész, szóval ezt kénytelen leszek elnapolni. Bocsássatok meg!
Nagyon remélem, hogy mindenki talált kedvére valót a listán - és persze azt, hogy velem tartotok! :3
xx Nessa

2 megjegyzés:

  1. Szia!

    Gratulálok az ötven feliratkozóhoz. Remek napot hoztál össze, amit egyéb elfoglaltságaim miatt csak most tudtam átnézni, de mind nagyon tetszik. Összehoztad mindazt, ami miatt ide járok/járunk mi ötvenen :D (leszámítva azt a pár kritikát, ami még itt található ;) )

    üdv, Zsazsi :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Nagyon szépen köszönöm! :3 Örülök, hogy tetszett, igyekeztem :) Na, ezt jó hallani! :D

      Ölel: Nessa

      Törlés