2017. október 28., szombat

Dora blogja

Hihetetlen, de ez a blogon a 45., a többivel együtt a 77. kritikám, és mondanom sem kell, hogy sosem fogom megérteni, milyen csodának köszönhetem, hogy már ennyien voltak kíváncsiak pont az én véleményemre az oldalukról. Mindig esetlen vagyok a köszöngetésben, és ez most sincs másként, úgyhogy inkább feladom. Csodálatosak vagytok, csak ennyi.


Szerzője: Dora G.

A kinézet
Első benyomás. Az már az első pillanattól fogva nyilvánvaló, hogy nem egy átlagos bloggal van dolgom. Mind a színvilág, mind a többnyelvű címmel ellátott fejléc, mind a patinás rendben tartott és sorkizárt szöveg, mind a gondozott modulsáv a lehető legjobb benyomást tették rám, és azonnal felkaptam a fejem, hogy hé, ezt a blogot öröm lesz olvasni! És a bloggerek - és az emberek - kilencven százaléka nálam kevésbé kritikusan szemléli a dolgokat, szóval kevesen lehetnek azok, akiknek nem támad kedve beleolvasni a blogodba a design láttán. Ügyes!
Fejléc. Már az elején rájöttem, hogy semmibe nem tudok belekötni vele kapcsolatban, úgyhogy csak a pozitív észrevételeimet tudom leírni. Maga a "felhős" megoldás - a fejléc szélei belemosódnak a háttérbe - mindig a gyengém volt, ezért most is indokolatlanul bejön. A színeit nagyon eltaláltad - nem is állhatna tökéletesebb összhangban a blog többi részének árnyalataival. A leányzót tökéletesen vágtad ki, és külön virtuális ölelés jár azért, hogy 1. nem egy megszokott tucatarc, pl. Selena Gomez mered rám vissza a fejlécről, hanem egy szokatlanabbnak számító modell 2. nem egy álompárocska szerepel a fejlécen, hanem mindössze egy karakter. A betűtípus kifogástalan, illetve különlegességnek számít a rajta olvasható többnyelvű - magyar, orosz (a cirill betűk szépsége is a gyengém) és olasz - cím. És ha mindez nem lenne elég, a legtöbb bloggal ellentétben a háttérelemeket sem csak úgy random válogattad össze, hanem a történethez is kötődnek, méghozzá nem is kicsit. Egyszóval le a kalappal; bebizonyítottad, hogy komolyan veszed a dolgot, nem bízol semmit a véletlenre, és vannak egyedi ötleteid, de még mennyi!
Hátterek. A barnát, mint blogszínt amúgy sem látni sokszor, de a rengeteg rózsaszín cukormázas blog után, amivel már dolgom volt, szinte felüdülés egy, hogy úgy mondjam, komorabb színösszetételű oldalt látni. A modul- és bejegyzéssávod háttere áttetsző, így egyöntetű az egész blog főháttere, de ezzel nemhogy semmi probléma nincs, de még rendkívül jól is néz ki.
Betűk. Tudom, nem tűnök túl alaposnak, ha azt mondom, hogy minden rendben van, de ha egyszer ez az igazság! Még arra is odafigyeltél, hogy sorkizártak legyenek a szövegek. De, hogy a dicséreteket se féljek ragozni: tetszik, hogy néhány fejezetet amolyan iniciálészerűen nagybetűkkel és más színnel kezdted - az már kevésbé, hogy erről néha elfeledkeztél. (Rendmániás vagyok, úgyhogy megkövetelem a következetességet; nézd el.)
Effektek. Képeffekteket nem láttam, de nem is hiányoznak - a szolid, de jól kinéző linkeffektekkel tökéletesen beérem ezen a téren.
Modulok. Nincs valami sok, amit egyáltalán nem bánok, sőt, támogatom: így sokkal rendezettebb, ápoltabb benyomást kelt a modulsávod. A meglévőek pedig teljesen rendben vannak; nincs mibe belekötnöm, nem hiányolok semmit, és a sorrendben sem találtam kivetnivalót.
Inkább csak észrevétel, mint hiba, hogy a moduljaid címe a blogod többi részével ellentétben abszolút átlagos. Kedvcsináló, információ, chat, olvasók és blogarchívum - minden második blogon ez a neve ezeknek a moduloknak. Én speciel szívesen látnék valami történethez köthetőbb, de akár orosz vagy olasz nyelven íródott modulneveket is. Ez viszont már abszolút a te döntésed, és akkor sem követsz el szentségtörést, ha így hagyod őket.
Oldalak. Hét van, és ezeknek leginkább a menüben felállított sorrendjével nem értek egyet, az ugyanis - szerintem - abszolút logikátlan. Valahogy a trailer és a karakterek előrébb vannak a sorban, tehát azokat fontosabbnak ítélted, mint a fejezeteket. Ez nem teljesen okés így. A helyes sorrend, persze még mindig csak az én véleményem szerint, a következő volna: fülszöveg, fejezetek, karakterek, trailer, kritikák, versenyek, cserék.
A tartalmuk ellenben kifogástalan. Jó ötlet volt a fülszöveget, a cseréket és a versenyplaketteket külön oldalra pakolni a modulsáv telezsúfolása helyett. A karakterűrlapokra - bocs a furcsa kifejezésért, de ez volt a szókincsemben a legtalálóbb kifejezés rájuk - kezdetben félve tekintettem, mert nem is tudod, hány blogger esik bele abba a hibába, hogy az ilyen, a szereplők szájába adott idézetek elcsépelt és a lehető legkevésbé találó benyomást keltenek. De a te "összefoglalóid" tökéletesek - elég információt leírtál, de nem vittél bele semmi töltelékszöveget, felesleget.
Ami szúrja a szemem, az mindössze elrendezési. Először: mindenkinek középre van igazítva a képe, kivéve Katerinának. Másodszor: a legtöbb idézet középre van állítva, de erről Alexej, William és Massimiliano esetén mintha elfeledkeztél volna, így azok balra zártak maradtak. Igen, én is tudom, hogy ez milyen szőrszálhasogatóan hangzik, de ezek a legnagyobb hibák, amiket fel tudok mutatni az oldalaidon. A képválasztásuk ellenben kitűnő: igazán ötletes, hogy az egyik kép mindenkinél színes, a másik fekete-fehér. Gyönyörködteti a szemet, hogy úgy mondjam.
A fejezeteket katonás sorban, egymás alá linkelted, méghozzá nagyon ötletes módon, ennek köszönhetően gond nélkül el lehet igazodni az oldaladon. (Ami nagy szó, mert híresen kétbalkezes vagyok, és baromi könnyen eltévedek.)
Bejegyzéselrendezés. Mindegyik bejegyzésnél rendszeretően nagyjából ugyanannyi szöveg után húztad meg az ugrás határát, és ennek köszönhetően a bejegyzések szépen, katonás rendben követik egymást.
Az is elnyerte a tetszésemet, hogy minden fejezet elején van egy kép (kivéve a harmadikat; és mivel rendmániás vagyok, zavar, hogy mindegyikben van kép, de ebben nincs), de nem zsúfolod tele ilyesmikkel a részeket, ami hatalmas előny.
Először hiányoltam a dátumfejléceket, de a blogarchívumnak hála azért sacc per kábé be lehet lőni, mikor tetted közzé a bejegyzéseket, így ez a hiány nem túl szembetűnő vagy jelentős. A pipák viszont tényleg nem túl fantáziadúsak - nem mondom, hogy legyenek olaszul vagy oroszul, de mindenképp meg lehetne ezt oldani egyedibben, fantáziadúsabban is. Nem is tudom, pl. "bosszút [ergo folytatást] követelek" a "tetszik" helyett? Ilyesmire gondoltam, de ez csak egy példa volt, hogy kábé tudd, mit makogok itt.
Az is rendezett benyomást kelt továbbá, hogy a bejegyzések elejére mindig azonos sorrendben írod fel az olasz fejezetszámokat, a címet olaszul, majd magyarul, valamint az, hogy a fejezettől gondosan elválasztod a külön szösszeneteidet, így a kettő nem folyik össze. Ügyes!
Trailer. Azt el kell ismernem, hogy összességében véve tagadhatatlanul kiváló munka. Egyetlenegy agyonhasznált gif vagy képsor sem szerepel benne; a zene, ha nem is a legtökéletesebb helyen vágtad el, kifogástalan (bár egy olasz vagy orosz dalt vártam volna); a szövege figyelemfelkeltő és egyedi. Személy szerint, ha nem lennék elhavazva - magyarul lenne egyetlen szabad percem is ilyesmire -, és nem kéne amúgy is kritikát írnom a blogodról, akkor ezt a trailer látva szerintem mohón olvasni kezdeném a történetedet. Egyszóval megint a lehető legjobb munkát végezted, elismerésem!
Összhatás. Apró hibákat tudtam csak felmutatni a designodban, úgyhogy büszke lehetsz magadra - a blogod kinézete alapján egy egyedi, kidolgozott, átgondolt történettel állok szemben.

A tartalom
Alapötlet. Szerintem nem túlzok, ha azt állítom, hogy hasonló alapötletű blogot még nem volt szerencsém olvasni. Ami azért nem kis szó, ha azt vesszük, hogy csak kritikát már 77 blogról írtam az elmúlt két és fél évben, ami előtt is már évekig blogmoly voltam. Mert mi is az alapfelállás?
Maffiózós sztori. Ez a két szó így, önmagában nem hoz lázba sok mindenkit, mert szinte mindenki azt asszociálja velük, amit a blogod elolvasása előtt én is: a legtöbbször, amikor egy bloggerina maffiás, netán bérgyilkosos blogba fog, csak azt érzem olvasás közben (a fejfájás és a hányinger mellett), hogy alibinek, ürügynek használják az erősen idézőjeles, kidolgozatlan, hiteltelen maffiózósdijukat, hogy legyen valami izgisnek nem, inkább erőltetettnek nevezhető díszlete az amúgy teljesen hétköznapi rosszfiús románcnak, ami úgyis happy enddel zárul. Te viszont, és gondolom, ez nem lep meg, nem erre szerződtél, és nem is ezt valósítottad meg. Te tényleg maffiatörténetet írsz, és ordít minden sorodról, hogy rendesen utánanéztél a dolgoknak, beleástad magad a témába (épp ezért éreztem magam néha kukának olvasás közben, mert én ellenben abszolút hozzá sem tudok szagolni a tárgykörhöz). Alaposan kidolgoztad a történetben a háborúzó családok, a korrupció, a hatalmi viszonyok és harcok és a sötét titkok szövevényét, és engem konkrétan szavak nélkül hagytál azzal, hogy milyen hiteles, közeli, kidolgozott képet festesz erről a világról, plusz hogy milyen otthonosan is mozogsz benne! Kérlek, kommentben írd már meg, hogy honnan tájékozódtál, hadd ne haljak már meg ilyen hülyén!
Csonka család. Igen, a te sztoridnak szerves eleme volt, hogy a szülők - majd az öcs - nem élnek már, és annyira elenyészik ez az aprócska sablonos elem az egyediség tengerén, ha fogalmazhatok ilyen szarul, hogy nem is zavar; csak gondoltam, beleírom a kritikába, mert különben félelmetesen rövid lesz, lévén sehol semmi hiba, amibe beleköthetnék.
Egy főhősnő E/1.-ű szemszögéből van megírva. Most nem akarok arról kiselőadást tartani, hogy a női főszereplők és női szemszögek mennyire elcsépeltté tudnak válni egy idő után a bloggeren, ugyanis szerencsére ez a te Rinádról egyáltalán nem mondható el. Viszont az E/1. - na, abból már rendesen besokalltam, jóval azelőtt is, hogy a te blogod közelébe kerültem volna. És ezt is csak felvetettem neked, hogy a jövőben figyelembe vedd, mivel ezt a történetet már nem tudnám elképzelni mondjuk egyes szám, harmadik személyben. De, ha gondolod, a jövőben megpróbálkozhatsz vele; hihetetlenül egyedi benyomást tudnál vele kelteni az ezredik E/1.-ben írt blog után.
Az a tény viszont, hogy egy Milánóban élő, orosz család történetét meséled el, páratlanul egyedi. Egyrészt végre nem New Yorkban vagy Londonban barangolhatok, másrészt nem a sokadik Hope vagy Harry nevű karakter köré épül a történet... Plusz eleve nem is fanfiction - ez mindent elmond. Le a kalappal, minden összevetve tagadhatatlanul csodás munkát végeztél!
     Cím. Ezen belül rögtön két dolgot vehetek figyelembe, mert a fejezeteket is elkeresztelted.
Maga a blog és a történet címe nem is lehetne kifejezőbb, találóbb vagy épp figyelemfelkeltőbb. Hál' Lucifernek nem azzal tudtad le, hogy "XY és a maffia" (hidd el, találkoztam már olyannal is), hanem egy ezerszer hangzatosabb és egyedibb címet választottál, ami ráadásul egyszavas és könnyen megfejthető is. Azzal már inkább nem is koptatom a billentyűzetet, hogy hányszorosan illik tökéletesen ehhez a történethez, mert hibátlan munkát végeztél, szokás szerint. (És, amit sosem bírok nem megjegyezni: végre egy magyar blogcím, ami magyarul íródott. Van Lucifer...!)
A fejezetek címe egy újabb csoda. Mindig is odavoltam a latin - tehát automatikusan az olasz - dolgokért, és libabőrös lettem az "a halálba menők köszöntenek" és az efféle szállóigéket hallva. Talán ez az oka, hogy odáig és vissza vagyok az ebből fakadóan nem csupán hangzatos, de a fejezetekre maradéktalanul passzoló címektől. Elismerésem!
     Fülszöveg. Fülszövegnek a kedvcsináló-modulodban található szösszenetet vettem, mert az oldaladra tévedő azt olvassa el először, épp ezért az funkcionál fülszövegként, és nem az azonos nevű oldalon szereplő kis összefoglaló.
A Dolohov-család létszáma hat év alatt megfeleződött, és könnyen a semmibe veszhet az örökségük, ha nem figyelnek. A bosszú véres, és áldozatokat követel, a kérdés csupán az, annyi: mi az, amit még megéri odadobni a családért. Amint láthatod, összesen két hibát fedeztem fel az egyébként nívós fülszövegedben. 1. A történetet olvasva is sokszor felfigyeltem arra, hogy az 'XY-család' esetén nem teszel kötőjelet oda, ahova pedig kéne. 2. A második pirosozás arra akart utalni, hogy szinte egymás után kétszer szerepel az 'az' szócska, valamint azt a vesszőt kettősponttal sokkal kifejezőbbé tudnád tenni. De ezek csak javaslatok, és főleg szőrszálhasogatás - már eddig is túl sokat használtam a "tökéletes" jelzőt ebben a kritikában. Ugyanis maga a kedvcsinálód valami eszméletlenül fergetegesen jó! Figyelemfelkeltő, páratlanul egyedi, előrevetíti az elismerésre méltó történetet, azonkívül olyan feszültséget plántál az emberkébe, aki olvassa, hogy azonnal berántja.
     Prológus. Nem tudok rá mást mondani írni, mint azt, hogy lélegzetelállítóan pazar. Csodásan leírtál mindent, amit ennek a történetnek a bevezetőjébe csak kellett - bemutattad a családot, érzékletesen felvázoltad a sorsfordító csapást illetve az ezt követő lavinát -, és a lezárás egyenesen megfagyasztja az olvasó ereiben a vért, legalábbis velem ezt tette. Nem mintha a nyitás nem szólt volna legalább ilyen nagyot: már akkor tudtam, hogy ez a történet nekem tetszeni fog, mikor elolvastam azokat a szavakat, hogy "azelőtt normális családunk volt". Egyszóval messze felülmúltad nemcsak a bloggeres színvonalat, de sok elismert regény színvonalát is. Fölösleges tovább ragoznom, mert úgyis csak még több magasztaló jelző lesz belőle...
Kivitelezés. Kezdem azzal, hogy azt a színvonalat, amihez én általában szoktam pl. a gimis blogoknál és a 1D-fanfictionöknél, azt már réges-rég megugrottad, milliószorosan is. Csak szóltam, hogy így becsüld meg magad! Nagy elégedettséggel tölt el például, hogy te végre mersz terjedelmes fejezeteket írni, és nem elégedsz meg a párszáz szavasakkal, mint sokan mások. Imádom, hogy te tényleg otthonosan mozogsz a maffia-témában, és nem ködösítesz, hanem rendesen kidolgoztad pl. a Dolohov-család történetét a Mastroiannikkal. Taníts, mester!
     Leírások. Nem nagyon hagysz kifogásolnivalót, tudod? Először is, te használsz leírásokat - ami túl sok mindenkiről nem mondható el. Másodszor pedig - nem is akármilyeneket! Atyaég, olyan hihetetlenül érzékletes, kifogástalan leírásokkal dobálózol, hogy az valami elképesztő, és mindig sikerül eltalálnod a tökéletes arányt is, így sem túl kevésnek, sem túl soknak nem érzem őket. Azonkívül táj-, érzelem- és személyleírást egyaránt írsz, szóval abszolút nincs semmilyen hiányérzetem. Sőt! Azon, ahogy Rina halálfélelmét leírtad, vagy, amikor látta Alexet embert ölni az 5. fejezetben, egyenesen elaléltam, olyan csodás volt olvasni, és teljesen átéreztem Rina helyzetét. Remek érzékkel ábrázolod ezenkívül - és nyilván többek között - a gyászt, a bosszúvágyat.
     Párbeszédek. Nem kötődik szorosan ehhez a ponthoz, de én már attól is elégedetten törlöm le az örömkönnyeket a szemem sarkából, ha valaki képes egy párbeszédet helyesírásilag hibátlanul megírni. Ez rólad nemcsak elmondható, hanem mostantól veled fogok példálózni azoknak, akik hibásan írnak dialógusokat. Maguk a párbeszédek mindemellett is kifogástalanok - változatosak, karakterhűek, mindig megfelelő mennyiségben fordulnak elő, és minden körülmények között hitelesek, valóságosak, átérezhetőek.
     Karakterek. Ha eddig minden remekül megoldott részletre kisötöst adtam volna neked, akkor erre dupla nagyötöst kapnál. Elég, ha csak a főhősnődre gondolok - Rina egy példa nélküli blogos főhősnő, és meg merem kockáztatni, hogy regényfőhősnőnek is elmenne. Rétegelten, emberszerűen, hitelesen formáltad meg, és élmény az ő szemén keresztül látni a világot, amit felépítettél. Magyarul: tökéletes főszereplő. Bevallom, előítéletesen azt gondoltam - a negatív tapasztalatok mellékhatása -, hogy egy sokadik meggondolatlan, logikát hírből sem ismerő, ostoba liba lesz ő is, mint rengeteg maffiás blog "badass"-nek szánt főhősnője. De a legkevésbé sem. Egyszóval szerethető karakter, na.
De ha az apróbb részleteket nézem, akkor is nívós munkát végeztél. Azon aléltam el talán a leginkább, hogy mennyire odafigyeltél a mellékszereplők háttértörténetére is. Nem lepett volna meg, ha te is egyfajta tölteléknek, körítésnek használod a mellékszereplőket, akik csak arra jók, hogy a főhősnő örökké egysíkú öribarijaként funkcionáljanak, vagy arra, hogy legyen kivel féltékennyé tenni a főhőst. Nos, te megint egy teljesen más kategória vagy. Dimitrij, Alex, Andrej, Will, Ale, Max... Egytől egyig ki vannak dolgozva, oldalakat lehetne írni róluk - pedig ők csak a mellékszereplők! (Legalábbis eddig szerintem mellékszereplőknek számítottak Rinához képest; ha valamelyiküket főszereplőnek szántad, ne haragudj a hülyeségemért!)
     Stílus. Tudom, drámain fog hangzani, de szerintem ezer címtelen és névtelen írás közül is megismerném a tiédet, annyira egyedi a stílusod. Könnyed, mert néha viszel bele szarkasztikus humort, mégis kellően komoly - nem tudom, van-e értelme bárminek is, amit összehordok itt... De imádom.
     Fogalmazás. Biztos eleged van már a fellengős jelzőkből, de a fogalmazásodra is csak azt tudom mondani, hogy gyönyörű. Szerintem mindent elmond, hogy faltam a soraidat. Gördülékenyen, élvezhetően írsz. Pár apróság van, ami nagyon szúrta a szememet olvasás közben, ezért kigyűjtöttem neked. Ezek legtöbbször szóismétlések, vagy olyasmik, amik a nem kellően figyelmes átolvasásra utalnak, ergo hibás mondatok, vagy annak jelei, hogy túl kevés kettőspontot és pontosvesszőt használsz.
1. fejezet: A földről sokkal magasabbnak tűnt nálam, pedig alig egy fejjel volt több a magassága az enyémnél tornyosult felém. - Így nemcsak a szóismétlés tűnik el a mondatból, de a magyartalan kifejezés is, amit eredetileg használtál.
2. fejezet: és beballagjak abba a kávézóba, amit Crusader megnevezett; villantott egy vigyort a nyomozó; A vigyor azonban egy pillanat alatt hervadt le az arcáról, ahogy a kijárt felé pillantott.; – Nem csak bejöttem, gond nélkül ki is fogok menni. De előbb csevegjünk kicsit!kKihúzott egy széket, leült rá, majd felém fordult. – 2006. január tizenhárom, mondd valamit ez a dátum?
6. fejezet: Január 24.-én
7. fejezet: erőteljes kétségeim voltak a ennek a létét illetően
Az eddig felsorakoztatott lista a teljesség igénye nélkül készült; csak a legszembetűnőbb hibákat emeltem ki. Ellenben a 9., tehát egyelőre utolsó fejezetedből minden hibát összegyűjtöttem, amit találtam, mind fogalmazási, mind helyesírási tekintetben. Itt nyilván az előbbieket olvashatod; a helyesírási hibákra az erre fenntartott pontban térek ki.
Fabio kendője, csak akkor került le a szememről, mikor már zárt térben voltunk, egészen pontosan egy párfokos lépcsővel feljebb, a bejárati ajtón belül, egy jobbra fordulás után és egy hosszú lépcsővel feljebbt követően, majd itt egy bal kanyar utáni hosszú séta eredményeképp egy szobában.
A meleg ellenére mégis szükségem volt a vékonyka takaróra, mert, bár buta gondolat volt, de biztonságot adott. Úgy éreztem, mintha a színes anyagdarab megvédhetne minden rossztól. Nevetséges gondolat volt, ezt én is tudtam, de abban a helyzetben többre nem futotta.
Üresen és megtörten bámultam a szürke falat, és igyekeztem összeszedni magamat, vagy legalábbis annak a látszatát magamra ölteni, hogy nem rettegek attól, ami előttem áll. Próbáltam magamra ölteni előtérbe helyezni/szétáramolni bennem azt a ridegséget, és jeges elhatározottságot, amivel korábban gondoltam a bosszúmra. Elő kellett csalnom, mert tartottam tőle,: valóban az életem a tét.

A zár megzörrent, az ajtó pedig rövidesen kinyílt, nekem pedig meg a torkomban dobogott a szívem.

Ráadásul a lassan az arcára kúszó mosoly egy cseppet sem csillapította egy cseppet sem a feszültségemet.

Nem volt tűnt fenyegetőnek, csak határozottnak és talán szigorúnak, de ez épp elég volt ahhoz, hogy a bennem kavargó kérdések, egy jó időre még ott is maradjanak.
Itt voltam, egy ki tudja, hol lévő házban, ami feltehetőleg tele volt annak az olasz családnak a tagjaival, akik holtan akarják akarták látni az enyémet.
Nem szólt semmit, csak a pulóverem ujját feltűrve kifertőtlenítette a karomat díszítő vágást.
Ale időközben felállt az ágyról, és a bátyjához lépdelt, és átölelte a derekát.
     Szókincs. Hihetetlenül sokrétű és változatos a szókincsed - egyszóval ordít az írásodról, hogy olvasott, művelt, intelligens vagy. Nem kell mondanom, hogy épp ezért mekkora felüdülés volt a blogod olvasása számomra.
     Helyesírás. Ahogy a fogalmazásodon és a szókincseden, úgy ezen is meglátszik, hogy rengeteget olvastál. De azért - hála az égnek, mert nagyon utálnálak és féltékeny lennék rád miatta - te sem vagy tökéletes, és következzenek 9. fejezetből kigyűjtött példák az egyébként nagyon csekély számú helyesírási hibádra:
Egész életemben amellett a vezérelv mellett nőttem fel és éltem, hogy a család a legfontosabb,; hogy, ha kell, az életemet is oda kell dobjam érte.
tenyérbe mászó - tenyérbemászó

Alig mondtam volna huszonötnek, de a homlokát átszövő néhány ránc, és a szeme sarkában megbújó szarkalábak meggyőztek arról

Ahogy a farmerében, és a sötét sportzakójában belépett a helyiségbe, volt benne valami félelmet keltően méltóságteljes, és valami zsigeri nyugodtság, ami a frászt hozta rám, és belém ültette az ideget.
Fogalmam sem volt, mit kellene mondanom neki

Ennek ellenére hirtelen feltámadt bennem a túlélő ösztön túlélőösztön.
úgy kulcsoltam rá a kezemet, mintha legalább is legalábbis a Szent Grált találtam volna meg.
jelentette ki keményen, mire leheletnyit megkönnyebbültem.
Millió kérdésem lett volna, több, mint eddig bármikor
láthatóan nem tudta, mit mondjon.
Ugyanis egy klasszikusan lányos helyiség tárult a szemem elé, halvány, pasztellszínekkel, visszafogott bútorokkal, baldachinos ággyal, aminek a közepén ott ült egy lány – épp olyan, mint amilyennek a szoba tulajdonosát elképzeltem. Egy szelídarcú szelíd arcú, visszahúzódó, látszólag roppant csendes, magába zárkózó lány volt, lófarokba fogott, hosszú, sötétbarna hajjal

Hogy a Gritti-családból nem élte túl senki, csak a legidősebb, és a legfiatalabb gyerek.
aminek gyűrűs ujján gyűrűsujján egy gyanúsan eljegyzési gyűrűnek kinéző ékszer virított
És épp ezért, elfogadom azt, amit csinál.
Koncentrált, a keze sebesen mozgott, néha felkapta a radírt, hogy a vonalakat eltüntesse, majd újra húzza újrahúzza, milliméterekkel odébb
noha tudtam,: az, hogy megkért, beszéljek a húgával, a manipuláció egy formája volt.
Innentől kezdve csak bízok a józan ítélőképességedben, és a helyes értékrendedben.

több, mint nekem.
Olyan szövetségesre, aki, ha arra kerülne sor
Ha a fogalmazási vagy a helyesírási hibák közül valahol nem volt világos a jelölésem, hogy mit akartam jelezni az adott áthúzással vagy közbeszúrással, esetleg nem érted, hogy az adott részt miért találtam hibásnak, ne habozz reklamálni és kérdezni!
És persze, így felsorolva sok hibának tűnik, de sokszorosan túlszárnyaltad a blogger nagy részét, és nem egy kiadott regény színvonalát is, ezek a hibák pedig átolvasással eltüntethetőek, úgyhogy ne keseredj el!
     Hitelesség. Sok kritikaalanyom a tanúm rá, hogy itt oldalakon át is képes vagyok sorolni a különböző logikai bukfenceket és következetlenségeket, amiket a bloggerina elkövetett a története írása közben - nálad ilyet sem találtam. Egyszerűen kifogástalanul következetes vagy, és kész.
     Történetvezetés. Az események hihetetlenül fordulatosak, sosem tudtam olvasás közben, hogy mi következik, tehát a legnagyobb örömmel állíthatom, hogy egyáltalán nem vagy kiszámítható.
Semmi lényegeset nem sietsz el, és semmi lényegtelent nem húzol túlságosan, egyszóval mindig sikerül megtalálnod az arany középutat.
A fejezetek lezárásai az elsőtől az utolsóig kifogástalanok - egyrészt csodás befejezést adnak egy-egy résznek, másrészt bogarat ültetnek az olvasó fülébe (mintha kéne még további bogár...!), hogy mégiscsak el kéne olvasni a következőt.
Ezenkívül nagyon jó dramaturgiai érzékkel építed fel a történetedet: tagadhatatlanul feszült és izgalmas az egész, az elejétől a végéig, és minden egyes fejezettel úgymond "emelted a tétet", egyre csak spannolva felfelé az olvasót. Bocs az egyhangúságért, de taníts, mester!
Tanulság. Hű... Átkozottul büszke lehetsz magadra! Rettenetesen irigyellek a tehetségedért, és ha megfogadsz egy tanácsot, akkor átfontolod ennek a történetnek a kiadatását - százszorosan is megérdemled!

Ajánlom...
Dora története mindenkinek egy felejthetetlen élmény lehet, de annak, akinek gyengéi a maffiás történetek, annak pláne. Mindenképp nézz be, ha érdekel egy tehetséges lány nagyszerűen megírt, páratlanul minőségi története!


Nem viccelek - már nem is hagyomány, inkább törvényszerűség, hogy a kritika végén, azaz itt kerüljön sor a késés miatti sűrű bocsánatkéréseimre. Ezúttal sincs ez másképp. Dora, el sem tudom mondani, mennyire röstellem, hogy konkrétan egy teljes évet kellett várnod erre az egyébként abszolút haszontalan és rövid kritikára. Sorolhatnám a kifogásokat és ürügyeket, de téged úgysem érdekel, mert valószínűleg már egy életre elkönyveltél minket a létező legrosszabb kritikás blognak. Ne haragudj a várakoztatásért; azért remélem, legalább egy kicsit megérte. Ki tudja, talán pont ez hozza majd meg a kedvedet a blog folytatásához? :D (Ez egy célzás volt, hogy feltétlenül várom a következő fejezetet, mert rövidesen elvonási tüneteim lesznek.)
És, ha Dora már menthetetlenül megorrolt ránk, legalább a többi olvasómnak jelzem, hogy nem tűntem el, bármennyire is úgy tűnik. Most, hogy kezdetét vette a szünet, még most sem ölhetek annyi időt a blogjaimba, mint szeretnék, ugyanis egy halom dolgozatra kell felkészülnöm, plusz kötelezőt is kell olvasnom, mert valahogy nem hajlandó kiolvasni magát az a fránya regény; de azért igenis munkálkodom! Ahogy azt a legfrissebb hírek nevezetű modulban is olvashatjátok, nem mondtam le a SH-os cikkfordításokról, továbbá a Winds of Winter eddig megjelent fejezeteinek lefordításáról sem. Azt viszont még nem találtam ki, hogy, ha netalántán összegyűlik az 50 feliratkozó, akkor milyen meglepetéssel tudnék szolgálni nektek - bármilyen ötletet szívesen veszek, akár itt, kommentben, akár a chatben vagy e-mailben. :)
Nagyon jó szünetet kívánok mindenkinek, és Jack "Luciferson" (nem bírtam kihagyni) egy isten, nem nephilim! ;)
xxx

8 megjegyzés:

  1. Szia!

    Először is szeretném nagyon-nagyon megköszönni, hogy időt áldoztál a blogomra, és hogy ennyire hosszasan kifejtetted a véleményedet, szóval itt az idő, hogy reagáljak is rá (több részletben, egyelőre nem tudom, hányban engedi elküldeni a blogspot ^^)

    Nagyon örültem annak, hogy a kinézettel kapcsolatosan abszolút pozitívan vélekedtél, mert saját készítésű az egész, és annak idején úgy éreztem, ez tényleg illik a történethez, és a véleményem ezt illetően azóta sem változott. Igyekztem a fejléc készítésénél is minden ízben és részletben a történethez igazodni, illetve szín tekintetében is olyat választani, ami tükrözi a hangulatot, de nem mondjuk az ilyen témáknál megszokott piros-fekete. Örömmel olvasom, hogyha ez sikerült.

    Na igen, az iniciálék. Amikor elkezdtem felpakolni a Bosszút a blogra, akkor megvolt előre négy vagy öt fejezet, javítva, pedánsan iniciálésan szerkesztve. Aztán ahogy haladtam tovább ezek elmaradtak, és gyakorlatilag mostanra ki is ment a fejemből, de ezeket mindenképpen javítani fogom visszamenőleg, mert arra szerettem ránézni :D A történethez illő modulnevek hiányát mindössze azzal tudom magyarázni, hogy ilyen téren rettenetesen szegényes a fantáziám, és az egyetlen, ami eszembe jutott, az az volt, hogy az Olvasókat átnevezhetném Bosszúállókra, de abban meg már a Marveles áthallást láttam, szóval inkább maradt, de ide megpróbálok kiötleni valamit - ha esetleg akad bármi ötleted, azt szívesen fogadom, mert mondom, ezen a téren a kreativitásom nullához konvergált :D

    Az oldalak sorrendjénél én már logika mentén gondolkoztam - már ha az enyém nevezhető logikának -, mégpedig hogyha én egy történetes blogra tévedek, milyen sorrendben nézem végig elsőre a tartalmat, és nálam ez egyértelműen az, hogy először csekkolom a trailet, aztán átfutom a karaktereket, és utána ugrok neki a fejezeteknek. De mondjuk visszajáró olvasók esetén valóban logikusabb a te sorrended, szóval ennek a javítását is eszközölöm majd. Külön örülök egyébként, hogy a karakterlapok tetszettek, mert igyekeztem tényleg egyedi és kifejező szavakat a szájukba adni, mert én is a hajam tudom tépni olyankor, mikor huszadszorra köszön vissza olyan "életbölcsesség", hogy "szeretek az esőben sétálni, mert senki nem látja hogy sírok." :D Ami viszont az igazítgatásokat illeti, direkt megnéztem az oldalt, mert az ilyesmikre általában szoktam figyelni (pont ezért, csakazértis mindig becsúszik valami, ami nem oda igazodik, ahova beállítom), és meg is ijedtem, hogy ennyire szétcsúszkált, de nálam középen van, aminek ott kell lenni, szóval most egy kicsit értetlenül állok itt a dolog előtt, hogy ez hogy van, mert még a szerkesztő módban is középre van pattintva minden O.o

    A harmadik fejezet képhiánya az bevallom, az én lelkemen szárad, szánt szándékkal maradt el a kép, mert egyszerűen semmi értelmesen használhatót nem találtam, de majd megkísérelek egy újabb kirándulást a netsztyeppén, hátha akad valami, ami passzolna.

    Hú, hát őszintén örülök, hogy tényleg maffiatörténetnek látod, mert valóban annak szántam. Nem tudom, ez a blogról mennyire jön le, de ez már egy újragondolt, és teljes egészében átdolgozott verziója a történetnek. Az eredeti az sokkal inkább limonádé lett volna, és volt is, csak rájöttem, hogy én nem ezt akarom, amit te is leírtál, hogy a maffia ürügy legyen a rosszfiús románchoz, mert nem románcot akarok elsősorban írni (arra ott a novellás blogom ^^). És igen, valóban sok háttérmunka előzte meg a történetet, kutatómunka is, illetve a családi konfliktusok kidolgozása is. A tájékozódás része az gyakorlatilag teljes mértékben a netről származik. Nagyon sokat olvasgattam a wikipédiát, a magyart és az angolt egyaránt (nyilván az angol több hasznos infóval szolgált).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az, hogy talán otthonosan mozgok benne, az azért lehet szerintem, mert ez előtt volt már egy rettenetesen eltúlzott arányú maffiás történetem, csak az Amerikában kapott helyet. Szóval a szervezett bűnözéssel kapcsolatos tudásom zömmel a netről származik. Az alapvető olasz értékek, szokások ismerete pedig gimiben ragadt rám, mert a sulimnak volt egy olasz kéttanos osztálya, nekem bár nem arra a szakra jártam, az olasz volt a választott nyelvem, és egy anyanyelvi olasz tanárom volt, akitől bár a nyelvet viszonylag kevéssé tanultuk meg, az olasz kultúráról, közéletről, szokásokról, iskolai életről azonban annál többet, szóval ezért az érdem elsősorban a gimimé. :D

      Féltem egyébként, hogy a csonka család az nagyon villogó "szánalomfaktor" lehet, ami kiütheti esetleg egyeseknek sablonosságtűrő-képességét, de igyekeztem úgy írni, hogy Rina ne sajnálja magát, hogy az olvasó se érezze úgy, hogy sajnálnia kell. Szóval igazából örülök, hogy annyira nem zavart.

      A szemszögről csak annyit, hogy igen, már én is rettenetesen unom az E/1-et - olvasni és írni is (Rina talán az egyedüli kivétel, de rajta kívül mást nem is írok már énelbeszélésből). Engem 80%-ban rettenetesen irritálnak amúgy a női szemszögek, azok is, amiket én írok, néha Rina is, de még talán ő a legkevésbé. Meg rá is jöttem, hogy úgy gondolom, egy idő után már nem is nagyon tudnék E/1-ből újat mutatni, szóval most már a novelláim is zömmel E/3-ban készülnek, éés a következő hosszabb volumenű történeteimnél is ez a terv (bár ott főképp azért mert viszonylag sok szereplőt mozgat majd).

      A címre reagálva csak nagyon zárójelesen elmondok annyit, hogy az első limonádé verziónak a legeslegelső munkacíme, amin el volt mentve "Szeretném, ha szeretnének" volt. Számomra is félelmetes látni, hogy azóta hova jutottak a karakterek meg a történet ^^. Sokáig adogattam egyébként angol címet, és az előző verzió publikálásánál is még angol címen futott (a roppant helytelen "blood revenge" címmel), aztán rájöttem, hogy magyarul kifejezőbb ráadásul semmi nem indokolja az angolságot. Az olasz/latin fejezetcímekről viszont nem akartam lemondani, és látva a reakciódat, örülök, hogy nem tettem :D

      A fülszövegben egyébként aránylag jól rátapintottál arra a kettő (a vesszőkkel kiegészülve három) hibámra, amikről nagyjából tudom, hogy vannak, de ha megfeszülök se tudom kijavítani magamnak - az egybeírás-különírás illetve a szóismétlés. Szóval amit itt a fülszövegből pirosoztál, meeg a fejezetekből, azokat lassacskán a napokban javítom is majd mindet.

      A következő bekezdéseiden meg csak vigyorogtam, mint a tejbe tök. El sem tudom mondani, hogy mennyire örülök annak, hogy ennyire tetszett a történet. A prológus a szívem csücske, de ami igazán boldoggá tesz, az az, hogy a leírások, de főleg az érzelemleírások ennyire elnyerték a tetszésed, és úgy gondolod, hogy átérezhetővé tették Rina helyzetét, mert ez az egyik legfőbb célom, hogy átadjam a karakterem érzéseit, és szerintem hogyha ez sikerül, akkor annál nem is feltétlenül kell több.

      Törlés

    2. A másik, aminek nagyon örülök, hogy kedveled, és emberszerűnek tartod Rina karakterét, mert egyrészről félelmetesen, és talán indokolatlanul sok időt töltök a karakterekkel szöszölve, másrészt ennek ellenére néha rettenetesen félek attól, hogy Rina rossz irányba billen az emberek ingerküszöbén, és hisztissé, irracionálissá, vagy idegesítővé válik, aki ostoba döntéseket hoz - mert hoz, de bízom benne, hogy ez betudható annak hogy fiatal, és még valamennyire naiv. A mellékszereplőkkel szöszölés az egyik kedvenc elfoglaltságom, és amúgy a történetből - annak ellenére hogy egy fejezetben szerepeltek - Ale és Max kettőse a kedvencem (már ha szabad megneveznem saját karakterből kedvencet). Meg Will, és egyébként én őt inkább főszereplőnek mondanám, mint melléknek, még ha nem is tartozik a családhoz, és még akkor is ha a szigorúan vett főszereplő Rina. Mert ez azért nem csak Rina bosszújáról szól, hanem a Rina (a Dolohov család), és Will összefogásáról, együttes bosszújáról, szóval az én szememben Will főszereplő (most már, egyébként eredetileg kábé három részben szerepelt volna és egy kiállhatatlan idióta lett volna, de megszerettem, szóval gyakorlatilag főszereplővé vált (~ én annak tekintem) - ennyibe telik nálam egy karakternek főszereplővé válnia xD)

      Nagyon-nagyon köszönöm azt, amit a stílusomra írtál, és még jobban köszönöm a kigyűjtött helyesírási és fogalmazási hibákat, mert úgy gondolom, hogy ezekből leget a legjobban tanulni - bár szerintem az egybeírás-különírás szabályait, hogy mikor mit használunk, soha nem fogom tudni helyesen alkalmazni, de legalább azt már tudom, hogy az XY-család az kötőjel. Szóval ezeket áttanulmányozom majd, javítom őket, és a későbbiekben igyekszem majd erre még jobban odafigyelni. És dehogy könyvellek el a legrosszabb kritikás blognak, hova tovább, nagyon-nagyon ritka (érts úgy, hogy gyakorlatilag egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány olyan kritikás blog van), aki tényleg ennyire mélyre menő, részletező és alapos kritikát ír a vizsgált bloghoz, szóval le a kalappal előtted (főképp azért, mert ennyire rég óta, és kitartóan csinálod, és ennyi blogról írtál már kritikát). Nagyon-nagyon köszönöm még egyszer azt a sok-sok szép dolgot, amit írtál a Vérbosszúról, és még inkább azokat, amiket hibának láttál, mert sokat segítettél velük, és mindenféleképpen javítom őket. És igen, a kritikád abszolút meghozta a kedvet a folytatáshoz, ami egyébként készül már, szóval talán olyan sokat már nem is kell várni rá. :D

      Szóval még egyszer le a kalappal a munkád előtt, még egyszer elképesztően köszönöm - és hát kellemes szünetet neked is. :)

      puszi, D.

      u.i.: Nem bírtam nem észrevenni a Jack Lucifersont, és a sok-sok Luciferezést - először azt hittem, hogy a Lucifer sorozat lehet a háttérben, de a Jack Lucifersonból arra következtetek, hogy egy másik lelkes Supernatural rajongót sodort elém a netsztyeppe szele, jók a sejtéseim? :D

      Törlés
    3. Szia!

      Hűha! Már csak azért megérte, hogy három ilyen terjedelmes kommenttel gazdagodhattam! :)

      Így belegondolva, nagyon osztom az észt a testhezállóbb modulcímekről, de nekem nincs saját ötletem arra nézve, hogy pontosan mik is legyenek azok xD Elnézést, néha úgy prédikálok vizet, hogy közben bort iszok xD

      Így belegondolva a te logikád is teljesen érthető, sőt! :)
      Hát ezt én sem értem, de már egyáltalán nem bízom a böngészőmben, mert ha a feliratkozó-modulokat nem hajlandó egyetlen blogon sem kirakni, akkor azt is kinézem belőle, hogy balra zártnak mutat egyébként középre zárt dolgokat :/

      Á, a jó öreg wikipédiára pont nem gondoltam, pedig logikus lett volna :D Köszi! :D

      Irigyellek, én is szívesen megismerném egy halom ország kultúráját ilyen módon :)

      Rettenetesen örülök, ha segíthettem, és köszönöm a dicséretet is, nagyon sokat jelent! :3 Az meg pláne, hogy közeleg a folytatás is! *-* (Jobbhíján majd naponta frissítgetem az oldaladat, amíg a böngészőm nem képes csinálni valamit a rendszeres olvasók-modullal. De megéri. :3)

      Ölel: Nessa

      U.i.: Ne könyvelj el elmebetegnek, de kis híján felsikítottam, mikor elolvastam, hogy te is SPN-family vagy :3 Kérlek, mondd, hogy te is imádod Jacket! *-*
      De a sejtésed jogos volt, a Lucifer c. sorozat is a lélekállatom <3
      De annak is betudható még a Lucifer-szajkózás, hogy a "jézusom" és az "istenem" szállóigéket már elcsépeltnek tartom, közelebb áll hozzám Lucifer, már csak azért is, mert úgy egy éve egy barátnőm kérésére lefordítottam a Sátáni Bibliát, és bár az ateizmushoz még mindig közelebb állok, mint a sátánizmushoz, azért a sátánizmus is ezerszer közelebb áll hozzám, mint a kereszténység. (Nem tudom, ez kibogozható-e így, főleg ennyi szóismétléssel. xD)

      Még egyszer köszönöm, hogy írtál! <3

      Törlés
    4. Hát, én többnyire úgy vagyok vele, hogyha már valaki ilyen hosszan boncolgat egy témát - pláne ha az én egy írásom az a téma -, akkor ahhoz illő hosszúságban reagálok.

      Szerintem amúgy a feliratkozós probléma az egy általános blogger probléma volt, mert pár napig nekem sem mutatta a feliratkozókat egyetlen oldalon se (shame on you, blogspot) Egyébként ha esetleg megint befuccsolna ez a funkciója a bloggernek, arra az esetre kiraktam egy olyan opciót is, hogy e-mail feliratkozás, amikor elvileg a teljes posztot kiküldi a feliratkozóknak mail-ben. :D

      Gimnázium eleje óta a wikipédia az egyik legjobb barátom, és ha regények kutatómunkájáról van szó, többnyire olyankor se hagy cserben. De egyébként talán voltam az olasz rendőrség honlapján is (bár erre speciel már nem esküdnék meg), és nézegettem az utcákat Street View-on :D

      Ó, dehogy könyvellek, mindig jó dolog új "családtagokkal" találkozni :D (annyira vicces, hogy ennyire magaménak érzem a fandomot, holott január óta vagyok benne xD) Igeen, imádom Jacket *-* bár az új évadból még csak két részt nyomtam le (időközben ledaráltam a komplett Teen Wolfot, és más nem igazán fért bele az időmbe #ifeelnoshame :D). Ésss igeen, a Lucifer sorozatot is nagyon-nagyon szeretem, mert hát Tom Ellis, meg egyébként is, nagyjából nincs szereplő akit ne szeretnék benne (bár kezdem azt érezni, hogy ez mostanában nagyjából minden sorozatommal így van ^^). Óó így már teljesen világos a Luciferezés :D És ne aggódj, teljesen érthető volt - a szóismétlések koronázatlan királynője vagyok, szóval ha valaki, én kibozok bármennyi szóismétlést xD)

      Igazán nincs mit, én köszönöm a kritikát (amúgy mindig rájövök, hogy tökre szeretek kommenteket írni, meg választ kapni a kommentjeimre, csak amúgy többnyire mocsok lusta vagyok hozzá... :'D)

      puszi, D.

      Törlés
    5. Örülök, hogy így gondolod <3 Csak néha egyáltalán nem kapok visszajelzést, ezért esett annyira jól :3

      Na, megnyugodtam, hogy nemcsak nálam volt gebasz! :D

      Azt a :o Le a kalappal az elhivatottságod előtt! :D

      Dettó! Hű, én nem tudom egészen pontosan, de azt hiszem, decemberben veszítettem el a lelkemet a Winchesterek jóvoltából :D
      Hogy én mennyire összetörtem attól a ténytől, hogy a Teen Wolf véget ér! Úgy voltam vele, hogy keresnem kell helyette legalább három sorozatot, hogy valamivel kitöltsem az űrt :D
      Tom Ellis <3 Dettó, és megint dettó! :D Hatalmas jellemhibám, hogy minden karaktert hamar megimádok :D
      Na, akkor megnyugodtam :3

      Így belegondolva én is pont ugyanígy vagyok vele! :D

      Ölel: Nessa

      Törlés
    6. Annyira nem értem azokat, akik egy köszönömre se képesek azok után, ha valaki ennyit dolgozik a blogjával :(

      Csomószor van egyébként, hogy ilyen háttérmunkákhoz tök sok kedvem van, olyankor, amikor a konkrét, tényleges íráshoz egyáltalán, és van hogy akkor tök fölöslegesnek tűnik, a későbbiekben viszont sokkal könnyebbé és gördülékenyebbé teszi egy-egy rész megírását, szóval ezért szeretem :D meg amúgy is szeretek kutakodni a neten :D

      Igen, én is eladtam a lelkemet, hogy mentsem a Winchestereket :D És igen, én is pont tegnap törtem össze a Teen Wolf végétől, ugyanis akkorra értem a végére, de szerintem ennél szebben, és tisztelettudóbban, és szívetösszetörően nem lehetett volna befejezni, szóval én emelem a kalapom, és szívem szerint mugodatnám minden sorozat alkotójának, producerének hogy "eeezzzz, ííígy kell méltósággal lezárni egy sorozatot. És nem-megölni az összes szerethető női karaktert *khmkhm, SupNat, khmkhm*" :D én is űrbetöltő sorozatokat keresek,de hasonló témájúból kevés sajnos a vállalható :D

      Ez nem jellemhiba, ez tulajdonképpen jó, mert ha minden karaktert szeretsz, minden pillanatát élvezed a sorozatnak :D

      puszi, D.

      Törlés
    7. Én sem :(

      Na, akkor ez mindenképp hasznodra válik! :D

      Ahogy mondod! Pont ugyanígy éreztem én is! Annyira örültem, hogy nem egy húsz éves időugrással tudták le, amikor mindenkinek hat gyereke van és boldog házasságban él, vagy mit tudom én!
      És igen, a női karakterek halomra gyilkolása valamiért a rendezők mániája XDD
      Pontosan, a Teen Wolfhoz semmi sem fogható :(

      Így belegondolva igazad van! :D

      Pussz: Nessa

      Törlés