Szánalmas helyzetjelentés

Sziasztok!

Nem igazán tudom, hol kezdjem a mentegetőzést, úgyhogy kezdeném a tényekkel.

Volt a blognak olyan korszaka, amikor napi rendszerességgel hoztam bizonyos apróságokat - legyen itt szó karakterekről, újabb kritikáról, dalszövegfordításról, saját cikkről vagy cikkfordításról; tehát, amivel a blogon általában foglalkozni szoktam. Aki figyelemmel követi a blogot, az láthatja, hogy mostanában ennek nyoma sincs, és egy hónapban 5-6 bejegyzés már ritkának számít. Hogy ennek mik az okai?

Hát, hol kezdjem? Mondjuk, a legfeltűnőbbnél: magamra vállaltam egy saját blogverseny lebonyolítását, olyasmit, amit soha eddigi életem során nem csináltam. Azt ígértem, hogy, amint tudom, hozom a zsűrizés eredményeit - legalábbis így volt ez január 4-én, a legutolsó blogversenyes cikk idején. Azóta majdnem az összes kategóriát sikerült elbírálnom, csak négy, azaz négy darab van hátra. Hogy miért csak egyes számban beszélek, mikor azt mondtam, hogy Pannával együtt zsűrizünk? Azért, mert Anna személyes okokból eltűnt pár hete, és csak néhány nappal ezelőtt írta meg, hogy miért nem volt elérhető, és, hogy miért nem is lesz, ki tudja, meddig. Pedig egyedül képtelen vagyok elég gyorsan megoldani a versenyt. Ezért, kérlek, nézzétek el nekem, hogy a zsűrizésnek még mindig se híre, se hamva. Meglesz, erre megesküszöm, csak fogalmam sincs, pontosan mikor. Az se biztos, hogy a február során meg sikerül oldanom. És, hogy ez miért van így?

Itt lép be a képbe a másik nyavalygásom, also known as időhiány. Figyeljetek, én nem tudtam szeptember előtt, hogy a gimnázium ennyire kifárasztja az embert. Amikor egy ötvenoldalas, tömény lényeg földrajzanyagból még csak puskát is megpróbálok írni a témazáróra, már az leamortizál, nemhogy az, ha megpróbálnám megtanulni. Persze, még így sem úszom meg tanulás nélkül, szóval maradjunk annyiban, hogy nem sok szabadidőm marad. Elég, ha annyit mondok erre, hogy van egy sorozat, amire igazán rákattantam mostanában, és minden nap megnézek belőle kettő részt - ezen a rémálom-héten viszont egy részt se volt időm nézni. Szerintem ez sok mindent elmond. (Olyan sorozatról beszélünk, amiért én alapjáraton ölni tudnék, úgyhogy ja.)

És a harmadik, még mindig igazán szánalmas mentségem: ha csodával határos módon még maradna is időm a puskákkal és/vagy tanulással szenvedés után arra, hogy azt csináljam, amit szeretnék, addigra olyan hulla leszek, hogy nemhogy kritikát írni, még az imádott sorozatom párbeszédeit felfogni sem marad erőm.

Ezek ellenére én igyekszem, mint az állat, de, amikor nagy vonalakban már mondjuk, hogy letudtam a tanulást, és, amikor épp képes vagyok a monitor előtt ülni anélkül, hogy leszédülnék a székről a kimerültségtől, akkor is muszáj először felnéznem Fb-re legalább, tudjátok, hogy kommunikáljak imádott osztálytársaimmal többek között, elküldözgessem nekik a lefotózott föci-vázlatomat, megmondjam, mi volt a házi, satöbbi... A fanprofilomat is gondoznom kell(ene), mert olyanom is van ugyebár, és még így is elég elhanyagolt az utóbbi időben.

Más blogger ilyen és ehhez hasonló nyavalyák legépelése után azt jelentené be, hogy bezárja a blogját, én viszont ezt akkor sem tenném meg, ha fizetnétek nekem érte. Ha eddig nem adtam volna rá jelet, imádom ezt a blogot, imádom írni a kritikákat, cikkeket fordítani, a csekély számú, biztató kommentjeiteket olvasgatni, imádom felírni a várólistámra az újabb kritikarendelés(eket), meg egyáltalán, csak úgy ránézni a blogra. Szóval azt az egyet megígérhetem, hogy csak idő kérdése, és utolérem magamat. Megcsinálom a blogverseny zsűrizését. Megírom a várólistás kritikákat. Hozok nektek új karaktereket és cikkfordítást, fordítok majd még dalt is, alapíthatok egy saját díjat is akár, ha érdekel valakit, és, ha valaha összejön a harminc feliratkozó, talán meg is lephetlek titeket valami különlegessel. :)
Úgyhogy, aki szívén viseli a hogylétemet, annak üzenem, hogy hallotok még felőlem, annyiszor, hogy meg is untok végül. ;)
xx Nessa Laura