Mit néztem mostanában? - Negyedik filmmaraton

Tudom, tudom, már a negyedik filmmaratont hozom, könyvkupac meg még mindig csak kettő van. De a filmek valahogy mégiscsak gyorsabban gyűlnek, mint az olvasmányélmények. Égetnivaló vagyok, tudom.

Üvöltő szelek

Még aznap, amikor a könyv végére értem (erről már meg is írtam az ömlengésemet az előző könyvkupacban), felvetettem anyának, hogy mi lenne, ha megnéznénk filmen. Ő áldását adta rá, így fel is vetődtem IMDb-re, de azzal a dilemmával találtam magam szembe, hogy Dunát lehetne rekeszteni a könyv feldolgozásaival. Végül az 1992-es változatra esett a választásom, mert arról mindenki azt írta, hogy hű a könyvhöz, és nekem ugyebár ez volt az elsődleges szempont. A 2009-es feldolgozáson vacilláltam még, de nekem valahogy Ralph Fiennes jobban festett a képeken Heathcliff-ként, mint Tom Hardy (akit egyébként imádok, félreértés ne essék).
Az első perctől az utolsóig csak azt vártam a filmtől, hogy hű legyen a szerelmemhez (értsd: a könyvhöz), és ebben nem is kellett túlságosan csalódnom. Apróságokat átalakítottak a film kedvéért, és még Emily Brontë-t is belevitték, mint az elhagyatott kastélyból ihletet merítő és történeteket kitaláló írónőt, és nekem ez is szimpatikus volt. A színészi játék szerintem nagyszerű; az is jó megoldás volt, hogy ugyanaz a színésznő játszotta el az idősebb és a fiatalabb Cathy-t. Az pedig külön megmelengette a nemlétező szívemet, hogy sok, imádott idézetemet szó szerint beemelték a filmbe. És még a zene is gyönyörű. Szóval mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a filmet - a könyvet pláne -; ha lenne időm, megnézném a többi feldolgozást is, hogy egymáshoz tudjam mérni őket, de azt hiszem, erre sosem lesz módom, úgyhogy, ha valaki másik feldolgozást látott, írja már meg, hogy az milyen volt! :)

A jó, a rossz és a csúf

Igen, alapmű. Igen, még csak most jutottam el odáig, hogy végre bepótoljam, annak ellenére, hogy amellett, hogy szerepel az IMDb 250-es toplistáján, még az általam imádott Ezelben is utalt rá Ali (ő úgy fogalmazott, hogy "mi vagyunk a jó, a rossz és a csúf modern változata"). De most végre megtörtént (igazából azért, mert anyám Clint Eastwood-filmet akart nézni), és hülyére röhögtem magam. Az első, ami szemet szúrt, az a zseniális zenéje volt - nem kellett sokat törnöm a fejem azon, hogy az Oroszlánkirály csigaevő-versenyes jelenetéből ismerős. :D
Kicsit döcögősen indulnak be az események, de egy 1966-os westerntől nem is számítottam másra, úgyhogy fel voltam erre készülve, és szerencsére kibírtam, amíg "megolvadt a jég" - és milyen jól tettem! Sziporkázó humor, kidolgozott jellemű karakterek, és persze vadnyugat, amerre csak nézel... Egy klasszikusról beszélünk, úgyhogy ennél nem is kell többet mondanom szerintem.

Váratlan vendég

Ha nagyszülő-látogatás, akkor tévé előtt punnyadás délutántól estig. (Részemről csak akkor, ha épp normális műsor megy, de a nagyszüleim tényleg végigülnek mindent, az ötpercenkénti húszperces reklámokról nem is beszélve.) De nagyon örülök, hogy nem álltam fel és léptem le olvasni, amikor ez a film elkezdődött, ugyanis hihetetlenül elgondolkodtató és komoly film. Egy angol író színdarabjából készült egyébként, és mondanom sem kell, hogy már le is van töltve a darab; valamikor mindenképp el kell olvasnom. Lényegében arról szól, hogy egy fiatal nő öngyilkosságát követően a tehetős Birling-családhoz vetődik egy rejtélyes nyomozó, és mire az összes családtagból kihúzza a vallomását, kiderül, hogy valójában mindannyian hibásak valamilyen formában a történtekért - csak abban különböznek egymástól, ahogy a lelkiismeretükkel elszámolnak. Fordulatos, kiszámíthatatlan történet és elgondolkodtató tanulság: nekem nem is kell több.

A nagy Lebowski

És ha már nagyszülő-látogatás, akkor a nagybátyám által ajánlott filmek sem maradhatnak el. És ha ő nincs, akkor sosem akadok rá erre a filmre, mert vígjátékokat sosem szoktam magamtól keresni, annak ellenére, hogy már számtalan filmnél tapasztaltam, hogy ez egy zseniális műfaj is tud lenni.
A főszereplő, Jeffrey Lebowski - a haverjainak csak Töki, az eredetiben The Dude - békésen lopja a napot, iszogatja a kedvenc koktélját és látástól vakulásig bowlingozik, hasonló életmódot folytató barátaival. Az idilli életet megzavarja két gengszter, akik betörnek a lakásába, mert összekeverik a milliomos Jeff Lebowskival. Töki ezért ellátogat az igazi Lebowskihoz, tisztázni a félreértést és kártérítést kérni. Az öreg milliomos viszont üzletet ajánl: szerezze vissza "elrabolt" ifjú feleségét. És már ezzel is spoilereztem szerintem.
Rég nevettem ennyit egy filmen, azt hiszem. Humorosan van megírva és kitűnően van eljátszva. A Coen-fivérek, a kilencvenes évek és a vígjátékok rajongóinak melegen ajánlom, de mindenki másnak is, aki egy könnyed kikapcsolódásra vágyik.

Kill Bill

Szintén a nagybátyám ajánlása, de ezt azzal a megjegyzéssel kötötte a nemlétező lelkemre, hogy a nagyszüleim lehet, hogy nem fogják túl jól viselni. Nemhogy a nagyszüleim, de még anyám sem viselte túl jól, de ez rengeteg, amúgy fasza filmről elmondható, úgyhogy ez nem lehet kiindulópont. Látatlanban annyit tudtam erről a filmről, hogy Tarantino a Bruce Lee-korszak akciófilmjeinek állított emléket vele. Nincs nekem semmi bajom az akciófilmmel, mint műfajjal, de az irreális autós üldözéseket és a nevetségesen aránytalan erőmegoszlású, mégis a badass főhős fölényes győzelmével végződő, céltalan verekedéseket alapvetően nem nekem találták ki. Ezzel viszont csak általánosítottam, és mivel minden általánosítás veszélyes (ez is), ezért nem ítélkezem soha egy film fölött pusztán a zsánere alapján. Már csak azért sem, mert Tarantino egy zseni. És mert ebben nem volt autósüldözés.
A sztori nagy vonalakban abból bontakozik ki, hogy egy négy éve tartó kómából felébredve egy korábbi orgyilkos bosszúhadjáratot indít az elárulói ellen. Kétrészes a film egyébként, mi csak az elsőt néztük meg, és nem mostanában fogok tudni sort keríteni a második felére, pedig érdekel, mi lesz a végkifejlet. Már csak azért is, mert ebből a részből alig értettem valamit. És nem, nem azért, mert végleg elbutultam, hanem mert borzalmas volt a hangosítás - a párbeszédek alig hallható suttogások lettek, a zajok pedig fülsüketítőek. És hiába csavartuk fel maximumra a párbeszédek közben a hangerőt, alig lehetett hallani valamit. Aztán jött egy pisztolylövés vagy egy ajtócsapódás, és rögtön megsüketültünk. Ez kicsit elvett az élvezeti értékéből számomra, de lehet, hogy csak a mi hangszórónkkal vagy a fájllal volt a baj; Tarantino- és akciófilm-rajongóknak alapfilm. Nekem mindenképp izgalmas és egyedi tapasztalat volt.

Ezek voltak hát a július 29-től augusztus 12-ig összegyűlt filmélményeim; ti melyiket láttátok már, és hogy tetszett? :)

Mit olvastam mostanában? - Második könyvkupac

Ha filmmaratonból máris három van, akkor könyvkupacból is időszerű volt közzétennem egy második részt végre.

Die Sache mit Christoph

Még tanév közben megrohantam a suli könyvtárosnőjét azzal, hogy minden mennyiségben német nyelven szeretnék könyveket. A némettudásom a béke feneke alatt van (na, nem mintha bármilyen más tudásom felette lenne), ami már csak azért is kellemetlen, mert így a középszintű érettségin is megbukok, nemhogy a tervezett emelten. És még emlékszem, hogy amikor angolul olvastam újra pár imádott regényemet, utána elképesztően megnőtt a szókincsem, és úgy mindenestül a nyelvtudásom, legalábbis azt hiszem. Úgyhogy kereken tizenkilenc német nyelvű könyvvel hagytam el a könyvtárat (nem, az szóba sem jöhetett, hogy többször is visszamenjek, hogy ne egyszerre kelljen begyömöszkölnöm a táskámba és hazacipelni őket, mert könyvszerelmes vagyok, és nem hagyok hátra bajtársat), amik közül egy Heine-kötetet véletlenül két kiadásban vettem ki, úgyhogy szám szerint tizennyolc mű várt elolvasásra. Így, hogy a Die Sache mit Christoph-ot kivégeztem, már csak tizenhét. Jól haladok ahhoz képest, hogy két perc, és vége a nyárnak, mi?

Akkor figyeltem fel erre a könyvre, amikor németórán a tankönyvünkből egy részlet volt belőle az olvasásértés-feladat. Már az akkor elhangzottak alapján felkeltette az érdeklődésemet a történet, de a fülszövege - már amennyit elsőre, szótárazás nélkül megértettem belőle - egyenesen magába szippantott. És mivel ez az egyetlen ifjúságibbnak, könnyebbnek nevezhető a tizennyolc közül (a többi Goethe, Schiller, Heine és ehhez hasonló), ezért nem is volt kérdés, hogy ennek állok neki elsőként. És milyen jól tettem! Ötvenhat oldalnyi kiírt német szó gyűlt össze belőle, aminek ha a tizedét megjegyeztem, már megérte. És akkor még nem is beszéltem magáról az olvasmányélményről!

A regény egy temetéssel nyit, egy gimnazista fiú, Christoph temetésével, amin ott van a két legjobb barátja, Martin - az ő szemszögében íródott a könyv - és Ulrike. Retrospektív technikával az írónő ezután Martin és Christoph barátságát, családi hátterét, nehézségeit, és az utóbbi tanárok általi meghurcoltatásait, iskolai problémáit meséli el. Eközben ismerjük meg Christoph halálának körülményeit, egy biciklis balesetet, amiről nem tudjuk meg biztosan, hogy öngyilkosság volt-e, vagy tényleg baleset. Christoph olyan karakter, akiben kilencvenkilenc százalékig magamra ismertem. Nevezhetnénk depressziósnak is, de ez a szó mintha nem is fedné igazán azt a kilátástalanságot, amivel Christoph - és én is - tekintünk a világra, az életre, a jövőre. Christoph-ot hidegen hagyja az iskola, a flancos érettségi és a menő egyetemre való bekerülés, egyszóval minden, amit a felnőtt világ ráerőszakol a gyerekekre. A fiút a zene, a zongorázás érdekli, ahhoz van tehetsége, és azzal szereti tölteni az idejét. Csak hát zongorázásból nem lehet megélni, és Martin szüleinek, de inkább az apjának a példájából láthattuk, hogy mégsem sokkal jobb eldobni azt, amit szeretsz csinálni, csak azért, hogy el tudd tartani a családodat, mint az, hogy felkopjon az állad, miközben szobrászkodsz, mert az tesz boldoggá, vagy épp zongorázol, Christoph esetében.

Tudom, nagyon összefüggéstelenül és nyakatekerten írok, de egyszerűen nem tudok nem elfogódottan írni erről a könyvről, mert hatalmas hatást gyakorolt rám. Valahol megnyugodtam, hogy nemcsak nekem vannak ilyen és ehhez hasonló gondolataim - mert ha az írónőnek eszébe jutottak ilyesmik a karakter megformálásakor, akkor csak van hasonló helyzetben más is, nem? -, ugyanakkor kicsit még jobban felnyílt a szemem, hogy az egész világon ez zajlik! Bekényszerítjük a gyerekeket az iskolapadba, hogy rajta, rohadjál ott hat-nyolc órákat, kisfiam meg kislányom, miközben bárhol máshol sokkal szívesebben lennél, és tanuljál olyasmit, ami hidegen hagy, hogy utána azzal is foglalkozhass egész hátralévő életedben! És gürcöljél majd egész életedben az utált munkahelyeden, hogy legyen pénzed a napi betevődre, de arra már ne, hogy a gyerekeiddel foglalkozhass, mert akkor még véletlenül rájuk más sors várna!

Üvöltő szelek

Annak idején, amikor a Jane Eyre 1996-os filmfeldolgozására apámék odaráncigáltak (már akkor sem tudtam, mi a jó nekem, ezért tiltakoztam először) a tévé elé, és beleszerettem, kapásból elolvastam a könyvet is; az Üvöltő szelek viszont kimaradt, hiába döbbentem rá, hogy akiben Brontë-vér csorog, az csak zseniális könyvet írhat. De valahol örülök is, hogy csak most kerítettem sort erre az alapműre, ugyanis azokra a könyvekre, amiket pár évvel ezelőtt olvastam, már alig emlékszem, ahogy napról napra silányabb a memóriám. Erre a könyvre márpedig emlékeznem kell.
A könyv létezéséről először akkor szereztem tudomást, amikor az Aftert (a világhírű Harry Styles-fanfictiont, aminek jelenleg is forgatják a megfilmesítését) olvasva Harry Heathcliff-hez hasonlította magát. Emlékszem, hogy akkor rögtön rá is kerestem, hogy az mégis ki a franc, és valahogy tudomásul vettem, hogy az Üvöltő szelekből van, és hogy azt Emily Brontë írta, aki az én imádott Charlotte-om húga, de nem tudom, miért, akkor ez nem kapott meg annyira, hogy őrülten rávessem magam a könyvre. A napokban - vagyis már inkább a múlt hónapban - viszont elkezdtem begyűjteni egy rakás könyvet a néhai nagymamám házából (nyugi, a bátyám és én örököltük a házat, és a bátyám szíve szerint kidobná a könyveket, úgyhogy nem loptam meg senkit, köszönöm), annak ellenére, hogy már az itthoniaknak sem volt hely, és jelenleg ott roskadozik az a negyven darab könyv az íróasztalom sarkán, nekem szegezve a kérdést, hogy mégis hogy fogok én leülni tanulni ahhoz az asztalhoz majd, ha eljön az ideje, és egy talpalatnyi hely sincs rajta. Na, sebaj, szóval az első elhozott könyvek között volt az Üvöltő szelek is. Hétszeri nekifutásra értem a végére, úgy, hogy néha csak húsz oldalt, ha volt időm elolvasni, mielőtt közbejött valami, és mondanom sem kell, hogy oldalról oldalra jobban beleszerettem, olyannyira, hogy már nem tudom eldönteni, hogy A lowoodi árva vagy ez áll-e hozzám közelebb.
Mivel egy klasszikusról beszélünk, nemigen tudok újat mondani a cselekményéről, és mivel eleve csak hablatyolásból állnak az ajánlóim, ezért most is csak annyit tudok mondani írni, hogy imádtam. Annyi, de annyi karakter van, akivel különféle mértékben azonosulni tudok; annyi, de annyi ismerős gondolat, megszólalás "hangzik el" benne, hogy kérdés nélkül beleszerettem a könyvbe.

A Birodalom visszavág

A nagyszüleim egyik polcán találtam rá, csak így, magában; a többi kötetnek nyomát sem láttam. Ezt is biztos a nagybátyám olvasta valamikor az ősidőkben, mert ilyen jellegű könyveket a nagyszüleim szerintem nemigen vennének meg, pláne nem olvasnának. Gondolkodás nélkül lecsaptam a könyvre, ugyanis a filmeket gyerekkoromban számtalanszor újranéztem, és nagyon nagy hatással voltak rám. Nem vastag könyv, pár órával később már vissza is tehettem a helyére. Nagyon intenzíven visszaadta az imádott filmes élményemet, úgyhogy ilyen szempontból tökéletes; amit kicsit bántam, az az volt, hogy ha a film nem létezne, és ez a könyv önmagában kéne, hogy megállja a helyét, akkor annyira azért nem nyűgözne le. Van ugyan pár leírás és hozzáadott apróság, de mindent összevetve nem kifejezetten olvasmányos. Csak azért faltam fel, mert a film így meg úgy; amúgy csak egy sor, a film sorrendjét követve egymás után pakolt jelenet dokumentálása a könyv. Rajongóknak nyilván kötelező darab, de az irodalmi értékét azért egy kicsit mintha rombolná, hogy konkrétan egy film szó szerinti átirata, és ráadásul minden filmből más írt könyvet. (Igen, ez nekem szúrja a szemem, és kész.) Jó időtöltés volt, de azért nem tett különösebben a filmekből készült könyvek megszállottjává. Ami nem jelenti azt, hogy ne lenne nagyszerű az ilyesmi, csak azt, hogy bennem azon túl, hogy imádom a filmeket, nem tette egy regény benyomását, pedig azt vártam, és nem egy filmátiratot.

Csontbrigád

Hű, már ősidők óta ajánlották több helyről is Rejtő Jenő könyveit, de eddig sehogy sem kerítettem rá sort, már csak azért sem, mert a környezetemben (értsd: az otthoni magánykönyvtárban) egyetlen fellelhető példányt sem láttam, könyvtárba meg azóta nem járok, hogy elhatalmasodott rajtam az antiszocializmus. Most viszont a nagyszüleim egyik könyvespolcán kibökte a szemem hat Rejtő-kötet, és egy kis vacillálás után ezt választottam közülük. És szerintem nagyszerűen döntöttem - bár, ha a többi is ugyanilyen mestermű, akkor eleve nem is dönthettem volna rosszul. Elképesztő, hogy mennyi, hozzám közel álló filozófiai mondandót és hasonlót vonultatott fel ez a zseniálisan megírt, lebilincselően fordulatos krimi, amit szinte bűnnek érzek lekrimizni, mert ennél annyival több van benne, amit én szavakba sem tudok foglalni!
A történet nagyjából arról szól, hogy Henry Fécamp magára vállal egy gyilkosságot egy idegenlégiós haláltáborban, hogy a barátja, John Carew kiszabadulhasson. De ennél tovább nemigen mesélhetem spoilerezés nélkül, úgyhogy nem égetem magamat tovább a suta, a valóságot megközelíteni sem tudó megfogalmazásommal. Egyszerűen nagyszerű ez a regény, és kész. Hátborzongatóan adja vissza a haláltáborokban "élők" lelkivilágát, és olyan akkurátusan írja le Rejtő a hatvanfokos sivatagi hőséget, hogy konkrétan melegem volt olvasás közben. Ezt a könyvet kötelező elolvasni.

Az angol líra kincsesháza

A nagyszüleimnél vendégeskedve az első dolgom volt, hogy szemügyre vegyem a könyvespolcokat. Mondanom sem kell, hogy vérzett a szívem az ezernyi nagyszerű könyvért, amik közül legszívesebben az összeset elolvasnám. De volt három kisebb "pakk", alias egy-egy tok, benne pár karcsú, tenyérben elférő könyveskével - ezek voltak az angol, a francia és a modern cseh líra kincsesházai. Ezek már azért is kincset értek nekem, mert könyvek, és mert verseskötetek - na de az, hogy majdnem hetvenéves antikvár darabok, és hogy az elejükbe a nagyszüleim írtak egymásnak - "Dudikámnak" és "Jancsikámnak" -, muzeális értékűvé emelték őket a szememben.
Azt mondanom sem kell, hogy az összes verset imádtam, hiszen ezek a költők eleve a szerelmeim voltak már attól a kevéstől is, amit irodalomórán tanultunk róluk. Nem csoda, hogy első nekifutásra öt, másodikra a maradék három kötetet felfaltam. Fogalmam sincs, a franciára és a modern csehre mikor kerítek sort, ugyanis borulnak le az asztalomról az azonnal elolvasandó könyvek tornyai, de... majd egyszer elolvasom mindet. A világ összes könyvét is elolvasom, mindegyiket ötször, nem? Simán lehetséges.

Na, ezek lettek volna a július 7-től augusztus 16-ig elolvasott könyveim.
Igazából molyon is megtaláltok már, de még annyira kezdetlegesen vittem csak fel az "adataimat" (értsd: könyveimet), hogy inkább nem mutogatnám meg linkelgetném. Majd egyszer azt is tökélyre fejlesztem. Aha, persze.
Ne feledjétek el megírni, hogy melyik könyvet olvastátok már, és persze, hogy nektek hogy tetszett! :) xx Ness

Napfényes nyári tag újratöltve

Nem, ezúttal nem a Moro és köztem dúló tagháború következő csataterének lehettek szemtanúi, hanem Henna volt olyan kedves, és feltett nekem (ez most egoistán hangzott, hiszen nemcsak nekem) pár kérdést, ugyanennek a tagnek a keretében.

Szabályok:
1. Köszönd meg a díjat annak, aki megjelölt!
2. Válaszolj a kérdéseire!
3. Írd meg, hogy milyen terveid vannak az idei nyárra!
4. Jelölj meg 5 bloggert!
5. Bombázd meg őket Te is 5 db kérdéssel!

Henna kérdései:

1. Van olyan könyv, ami egyből eszedbe jut, ha a nyárra gondolsz? - Hűha, most így hirtelen nem ugrik be ilyen.
2. Melyik a kedvenc koktélod? - Még soha életemben nem ittam semmilyen koktélt... *shame on me*
3. Észak vagy dél? A hűvösebb vidékeket kedveled jobban, vagy inkább a forró nyári éjszakákra voksolsz? - Hűvösebb! Alapjáraton is mindig melegem van (a barátnőim tanúsíthatják, hogy a januári hóesésben is vígan elvagyok egy szál lazán horgolt pólóban), így ez a nyári harminc-negyven fok abszolút kikészít. Szóval hűvösebb.
4. Melyik volt a legemlékezetesebb nyári utazásod/kirándulásod? Miért? - Talán az, amikor még általánosban a legjobb barátnőm meghívott a nagyszülei tengerparti nyaralójába, és ott töltöttem két napot. Fürödtünk - akkor még hajlandó voltam fürdőruhában mutatkozni, hah -, napoztunk, mászkáltunk, ugráltunk a trambulinon a barátnőm húgával és unokatesójával, és főként próbáltunk elaludni a lakókocsi tetején kopogó eső hangjától, én személy szerint sikertelenül. Nagyon megmaradt bennem az a két nap. Arról a barátnőmről is azt hittem, hogy a halálunk napjáig barátok leszünk.
5. Kivel és hová szeretnél eljutni valamelyik nyáron? Miért pont oda? - A világ minden pontjára boldogan eljutnék, de ezt egy rakás tényező megakadályozza - hogy csak egy primitívebbet említsek: nincs rá pénz -, és egy rakás emberrel szívesen mennék. Anyával, a tesómmal, a barátnőimmel, a plátói szerelmemmel... Mindjárt elhányom magam ezektől a nevetséges vágyálmaimtól.

A nyárra vonatkozó terveimet egy az egyben bemásolom a tag előző felvonásából, már a halálnál is biztosabban tudva, hogy a felét sem valósítom meg.

1. Elolvasni azokat a könyveket, amiket évek vagy hónapok óta akarok már. (Felsorolhatatlan lista.)
2. Megnézni azokat a filmeket és sorozatokat, amiket évek vagy hónapok óta akarok már. (Szintén.)
3. Készülni a jövőre esedékes érettségiimre.
4. Végre, először a történelem során tisztességesen gyakorolni zongorán.
5. Felfrissíteni azt a kevés török-tudásomat, és lehetőleg bővíteni is.
6. Aktívkodni a blogjaimon.
7. Kicsit szorgalmasabban fegyencedzeni, mint az elmúlt időben.

Ééés nem tudok kicsikarni magamból még öt kérdést, meg kihívnom sem tudom, kit kéne, úgyhogy ezt ennyiben is hagyom, és megyek végre megírni a következő könyvkupacomat és filmmaratonomat. Addig is: legyetek jók! xx

Kétszázadik bejegyzés - Boldog vagyok ennyivel

Hihetetlen, de ez a blog kettőszázadik bejegyzése. Igen, durván három és fél év alatt, fogalmam sincs, hogyan vagy miről, de összehoztam kétszáz darab bejegyzést ide! :D Volt köztük ötvennégy blogkritika, huszonhat karaktercsokor, húsz dalszövegfordítás, tizennyolc tag, meg még egy rakás dolog, amit felsorolni is elképesztő: tizenhét off-bejegyzésben jelentkeztem; tizenegy bejegyzés készült a blogversennyel kapcsolatban; tíz cikkfordítást (legalábbis ennyi ilyen jellegű bejegyzést; ebbe a kilenc darabba huszonkettő cikket sűrítettem össze) és nyolc cikket írtam; kaptam kilenc díjat; hét Winds of Winter-fejezetet fordítottam le; hat képgyűjteményt és három idézetcsokrot válogattam össze; három könyv- és négy filmajánlóval (ebből az egyik félig sorozatajánló) boldogítottalak titeket. Volt még ezenkívül egy blogajánlóm (önreklámom, haha) meg egy gif- és egy png-gyűjteményem. (Remélem, nem néztem el semmit és nem is számoltam el magam...) Köszönöm nektek, hogy ennyi bejegyzésre elég lelkesedést, kedvet és energiát adtatok nekem! ♥

Na de, hogy ne csak ennyiből álljon ez a nagybetűs kettőszázadik Bejegyzés, gondoltam, megleplek titeket egy szösszel, amit Jolt háromszáz szavas kihívására írtam. Már időtlen idők óta a látókörömben volt ez a kihívás, de csak egy hónappal ezelőtt szántam rá magam, hogy tényleg megírjak egy ilyet. És az benne a legérdekesebb, hogy már szavakba öntöttem (pont háromszáz szóba) egy gondolatot, ami épp foglalkoztatott, és csak utána kerestem hozzá a megadott címek közül egyet! :D Ez lett a Boldog vagyok ennyivel. Jó olvasást! :3

Kimerülten huppant le a kanapéra, kiélvezve a csendet, amiről tudta, hogy nem élvezheti sokáig. Kimerülten dörzsölte meg az orrnyergét, és miközben bágyadtan végigfuttatta fejben a hátralévő teendőit – a mosást, a rendrakást a gyerekek szobájában és a vacsorakészítést –, olyasmik jutottak eszébe, amikre egyre gyakrabban gondolt mostanában.
Az egyik barátnője sokszor mondta neki, mikor gimisek voltak, és ő már akkor is állandóan a karrierjét tervezte, hogy oké, tényleg nem jó, ha csóró az ember, de azért ne úgy válasszon magának pályát, hogy azt a szempontot veszi először figyelembe, hogy az adott hivatással mennyit kereshet. Nem hallgatott rá – úgy volt vele, hogy nem számít, ha olyasmi a munkája, amit nem szeret csinálni; a munkaideje lejártával úgyis azt csinál, amit akar, és legalább nem fog nélkülözni.
De a biomérnöki szakma minden porcikáját taszította. Na, nem mintha ezt valaha bevallotta volna bárkinek is – elvégre évekig azt bizonygatta, hogy ő biomérnök lesz, és ezért meg is tett mindent. Nem az a típus volt, aki könnyen beismeri, ha tévedett, főleg, ha ekkorát. A humán tárgyakban mindig is otthonosabban mozgott… csak hát a reál jobban fizetett.
Most viszont itt ült a fényűző nappalija közepén, miközben a két gyereke épp az igazak délutáni álmát aludta, a karrierista férje pedig, akihez csak azért ment hozzá, mert félt, hogy nem talál jobbat, szokás szerint túlórázott éppen. Ő maga meg, ha tükörbe nézett, egy szánalmas, kiégett, megfáradt középkorú nőt látott csupán, aki a fél napját olyasmivel töltötte, ami semmiféle örömet vagy sikerélményt nem okozott neki. De legalább volt pénze megvenni a kisfiának azt a drága távirányítós autót, amit kinézett magának, és minőségi ruhákban járathatta óvodába a kislányát.
A pillantása önkéntelenül is a polcon sorakozó képekre tévedt, köztük egy gimis fotóra. Öten voltak rajta – az öt, elválaszthatatlannak hitt barát.
Eltűnődött: hova lett az a fülig érő vigyorú, önfeledt kislány, aki akkor volt?

Nem meglepő módon ezt sem voltam képes úgy megírni, hogy ne vigyek belőle egy darabot a valóságból is. A szövegben említett "egyik barátnő" vagyok én; a középkorú nő pedig a legjobb barátnőm, persze egy elképzelt, távoli jövőben, ami remélem, nem válik valóra.
Egyébként nagyon szimpatikus nekem ez a kihívás, és remek kikapcsolódás is lenne a teljesítése, ezért arra gondoltam, hogy esetleg több verziót is írok majd egy-egy címhez, és azokat is közzéteszem itt. Mit gondoltok? Jöhetnek? Vagy húzzak a francba a személyes irkálásaimmal erről a kritikákkal és írástippekkel foglalkozó blogról? :D
Na, szóval holnap elutazom pár napra, úgyhogy annyira sem hallotok majd felőlem, mint egyébként, szóval... Az egyetlen, az igazi, a legkegyetlenebb, legromlottabb, legjavíthatatlanabb, legreménytelenebb, legőrültebb, legégetnivalóbb Nessa randalírozott, aki rettentően hálás, hogy már a kétszázadik bejegyzését olvassátok! ♥ xx

Moro blogja

Mindig nagy öröm, amikor egy bloggerina másodszor is kritikát rendel tőlem, mert ilyenkor úgy érzem, talán nem csesztem el mindent véglegesen az elsővel :'D De hogy épp Moro egyik blogjáról írhatok, annál nagyobb nem is lehetne az örömöm :D Neki már kevésbé, mert amellett, hogy több, mint két hetet kellett várnia a kritikájára, az ráadásul rövid és semmitmondó is lett. Bár nálam amúgy is ez az etalon. XD

Virágoskert 

Szerzője: Moro

A kinézet
Első benyomás. Nem kicsit elfogult vagyok - sajnos, nem sajnos -, ugyanis mind Moróval, mind ezzel a blogjával jól kijövök. Szóval amikor meglátom ezt a designt, az első gondolatom az, hogy yey, ez Moro blogja, a második pedig az, hogy atyaég, de gyönyörű a design. Utóbbi meg hihetetlen, ugyanis én kifejezetten sötét színben látom a világot, és ez a sok a vidám szín normál esetben taszítana. Látod, ilyen pozitív hatással vagy rám! :D
     Fejléc. Azt szeretem a Blogger "modernizálódásában", hogy már nem elvárás a csilivili, finoman szólva is ocsmány fejlécek felmagasztalása. Ezért felüdülés számomra, hogy a te blogodon sincsen fejléc.
     Hátterek. A virágok a gyengéim. Olyan gyönyörűek, és mégis olyan ártatlanok (ne nézz hülyének a perverz hangzású filozofálásért), és mindig ilyenek maradnak, akármit művel is az ember a természettel. A külső hátteredbe tehát beleszerettem. Nagyon szép, kellemes árnyalata van. A fehér főháttér pedig tökéletesen passzol hozzá.
     Betűk. Csak azért nem nyúzlak azzal, hogy pár régebbi bejegyzésnek eltérő a betűtípusa, mert mondtad is, hogy ezen még dolgozol. Amúgy minden teljesen rendben van, és az külön egyedi és tetszetős, ahogy kiemelsz egyes szavakat a szövegben. Nem tudom, hogy van türelmed hozzá, de becsülöm nagyon, és a végeredmény fenomenális.
     Effektek. A széthúzós linkeffekt bejön, és az is, hogy a modulsávban a képek élénkebb lesznek a kurzor rávitelétől.
     Modulok. Imádom a kaktuszokat, meg úgy általában minden növényt, úgyhogy beleszerettem az üdvözlő-modul képébe. A menüdhöz hasonlót eddig még nem láttam, és nagyon tetszik. A bemutatkozásod képe és leírása is egyedi. Ami különösen elnyerte a tetszésemet, az a modulok címe. Aki ide firkál, Várható virágok, Ciripelés, Legközelebbi szomszédok, Történetek, Papírvirágok, Minden, ami kivirágzott, Virágcsokor... Egyik zseniálisabb, mint a másik. De az Aki ide firkál helyett szerintem lehetne valami olyasmi, ami jobban beleillik a virágoskert-koncepcióba. Mondjuk, Aki a kertet gondozza, vagy Aki itt ültet, vagy mit tudom én. (Ezek csak nevetséges ötletek, hogy értsd, mire gondolok. XD) És a cserék lehetnének Legközelebbi kertszomszédok, hogy hűek maradjunk a kertekhez. :3 Sőt, ha már így belemerültem az átnevezgetésbe, a Történeteket elkeresztelhetnéd Örökzöldeknek. Végül is, ők mindig a kertben lesznek, és állandóak. Na, érted. XD A faviconod meg nagyon cuki.
     Oldalak. Rögtön megimádtam a nevüket. Kert, kertész, halmok, kertek, kritikák, rendelés... Az is különleges és frappáns megoldás, hogy a feliratkozás-modul a menüben foglal helyet. De, ahogy azt te is megjegyezted, sokkal személyesebb lenne, ha látszanának is a feliratkozók.
Tartalmilag sem köthetek bele úgy nagyon semmibe az oldalaiddal kapcsolatban: a bemutatkozásod informatív és jópofa, az infókat jól összeszedted, a cserék rendezettek, a kritikákat remélem, minél hamarabb feltöltöd, mert kíváncsian várom őket, a rendelésben meg szerintem mindent leírtál, amit kellett.
     Bejegyzéselrendezés. Nem tudom, miért akadok fenn ilyen apróságokon, de kifejezetten szúrja a szemem, hogy egymás után kétszer van leírva a dátum a bejegyzések fejlécében. És tudom, már dolgozol azon, hogy ne egy felugró ablakban jelenjenek meg a kommentek, hanem beágyazottan, de ezt csak szorgalmazni tudom; tényleg sokkal jobban mutatnának, ha a bejegyzés alatt jelennének meg. Mondjuk, ha nekem kéne megoldanom, akkor valószínűleg örökre így maradna, mert nem értek a designoláshoz. XD
Mivel rendmániás vagyok, ezért nagyon tetszik az obligát ahoy és legyetek jók, ha tudtok a bejegyzések elején és végén. Épp a rendmániám miatt zavar az, hogy az Alternatív érettségiben a megszokottal ellentétben a kép előtt szerepel az ahoy-felirat, és nem utána.
A bejegyzések képei is mindig lenyűgöznek; egyrészt maguk a képek gyönyörűek, másrészt a megszerkesztésük nagyon ügyes. Taníts, mester!
Összhatás. Hát, én le vagyok nyűgözve, te pedig büszke lehetsz - elképesztően egyedi és szép a designod! :)

A tartalom
Alapötlet. Valamiért a gyengéim a mindenes blogok. Egyszerűen csak közel áll hozzám az, ha egy blogon van összegyűjtve minden, amit az illető csak ontani szeretne magából, legyen az novella, cikk, vers, tag, ajánló, blogregény, vagy akármilyen off-bejegyzés. (Már csak azért is közel kell állnia, mert ez a blog is egyre inkább mindenessé válik... XD) Úgyhogy teljesen rendben van a mindenes blog, mint olyan. A papírvirágoskertes körítés, "kerettörténet" pedig valami elképesztő, bár tőled nem is vártam kevesebbet. Bár nekem lenne elég fantáziám ilyeneket kitalálni!
     Cím. Mint említettem, a virágoskert koncepciója igazán megfogott, így mi sem természetesebb ennél a címválasztásnál. Egyszavas, könnyen megjegyezhető, figyelemfelkeltő, és passzol a bloghoz - mi kell még?
     Fülszöveg. Attól eltekintve, hogy egy helyen hiányzik egy vessző (Remélem, megtalálod azt virágszálat, amit keresel), és hogy lemaradt a mondatvégi írásjel az utolsó mondatról (Ez a kis zug mindenki előtt nyitva áll.), egyszerűen tökéletes. Nagyszerűen visszaadja a blog hangulatát és témáját, és sziporkázó ötletességgel viszed bele mindazt, ami egyedivé teszi az oldaladat. Egyszóval szuper. 
Kivitelezés. Annyi minden van itt, hogy a végére már én magam is belekavarodtam, hogy mit hova soroljak és milyen kategóriába suvasszak, úgyhogy ha pölö a soron kívüli bejegyzések között találod néhány cikked véleményezését, akkor nézd el a figyelmetlenségemet.
     Egypercesek, novellák, cikkek. Konkrétan az összes ilyenedről elmondhatom, hogy nagyon tetszett, úgyhogy ebből már előre leszűrheted, hogy nem lesz túl épületes a kritikának ez a része sem.
Imádom az Esőcsókba beillesztett képet, és a novellát magát is! Igazán egyedi ötlet, és apróbb elgépelésektől eltekintve tökéletes a kivitelezése is.
A Törés a mélybentől lehidaltam. Atya és gatya! Ez a novella olyannyira zseniális lett, hogy gondolkodás nélkül benyúlom az alapötletét és firkantok valami novellát én is, egy szállodával azonosított lélekről! :D És ez az idézet: "Aki nem ismeri a sötétséget, az nem képes megérteni azt. És te minden bizonnyal a fényben élsz, a napos oldalon..." Meg ez: "Aki igazán szenved, az szépen lassan hullik darabokra. Csendesen, hogy senkinek se tűnjön föl. És közben végig mosolyog. Így törnek össze a szomorú emberek. Így omlok össze én is. Némán csilingelve potyognak a földre a megmaradt darabkáim. De nem érzek már semmit. Hiszen porrá zúztad a szívemet. Mégis elmosolyodom." Hát engem kirázott a hideg. Egyszer írtad nekem, hogy te is éreztél hasonlóan, mint én - és ezt a novellát olvasva rájöttem, hogy valóban járhattunk ugyanazokon a helyeken mind a ketten. Ez részben megnyugtató számomra, hiszen akkor mégsem vagyok teljesen egyedül ezzel, de fáj is, mert senkinek nem kívánom ugyanazt.
Egy zseni vagy, mondtam már? A Föld sikoly beszédesebb volt, mint egy ötszáz oldalas regény... Ha pedig a Fel, oda, ahol várnak rád giccses, akkor nekem ízlésficamom van, mert imádtam.
A papír, lélekkel.-ben csodálatosan foglaltad össze, hogy mit jelent az írás. Én szavakba sem tudnám önteni, de te megfogalmaztad!
Pacsi, én is imádom az esőt! És az Esőnap nagyon hangulatos, elgondolkodtató kis novella lett.
Na, a Négy pillanat [Stílusgyakorlat I.] gyakorlatai pont azok a gyakorlatok, amiket még sosem próbáltam, mert lehetetlen, hogy akár feleilyen zseniálisra is meg tudjam írni. Annyira belefeledkeztem az olvasásba, hogy szinte üresnek éreztem magam, mikor a végére értem.
A Lángok voltunk, hamuvá lettünk eszméletlenül gyönyörű, a Vörös Hercegnő pedig igazán hangulatos kis egyperces. A 300! - 56. hét: SERDÜLŐKOR egyszerűen zseniális volt.
Az Edith és Simontól lesett az állam. Hű, erre a fordulatra aztán nem számítottam... Nagyon érdekes olvasmány volt, az Aranyló fák alatt-tal egyetemben. A négy évszak is gyönyörű történet, és humort is vittél bele. Ügyes!
Ahogy a dal maga, úgy a BANG BANG című songficed is nagyszerű. És a Linkin Parktól a Numb a szerelmem egyébként. ♥
A 43 napos szösszenetek #13.-at vigyorogva olvastam... Irigyellek nagyon, hogy évekig lovagoltál, én mindig is szerettem volna, mert a filmek meg a könyvek közül, amik hatással voltak rám, sokban kaptak kiemelkedő szerepet ezek a különleges teremtmények is. És nagyon adom a realitásba átültetett beszámolódat az első vágtáról!
Az Ötletelések: Láncoktól konkrétan megbénultam. Ahogy az egészet megírtad, na meg a lezárása... Te jó ég.
A 300! - 43. hét: Öngyilkosságra már nem is tudok mit mondani. Folyton ezeket a szavakat használom, de imádtam, zseniális volt.
A Hogyan születik meg egy karakter? nagyon érdekes és hasznos cikk volt, én szívesen olvasnék még tőled hasonlókat. Az Oroszlánszáj - elmerengések elmerengenivalókról: Internetes barátságokat is imádtam, és tényleg mindenben egyetértek veled. Külön örültem, hogy te nem egy "az internet rossz, meneküljetek"-kaliberű tanulságot szerettél volna a fejünkbe sulykolni.
     Versek. Sajnos, nem sajnos, a verseidről is csak ámulattal tudok nyilatkozni. A Ha a fagy visszatérről eszembe jutott, hogy régebben én is milyen megszállottja voltam a farkasoknak. Még most is gyönyörűnek tartom őket egyébként, ahogy minden állatot. Maga a vers viszont csodálatos. Ahogy nézem, annyi idősen írtad, mint amilyen én vagyok most - és bárcsak feleilyen verset tudnék írni... *irigykedve karba fonja a kezét és elvonul a sarokba duzzogni*
A visszaváró üzenet., ahogy azt te is megfogalmaztad, nagyon is aranyos vers. A Ne kiálts! tényleg lehengerlően túlfűtött volt, imádtam! A 43 napos szösszenetek #1. is nagyon tetszik.
A Kedvenc verseim: Szilágyi Domokos - Megvert az Istenhez hasonló bejegyzéseket bőven hozhatnál még a jövőben! Hatalmas pacsi, ugyanúgy vagyok a versekkel, mint te, és ez éppenséggel zseniális. Ahogy a 43 napos szösszenetek #26 is.
     Tagek, díjak, kihívások. A kritika mélypontjához érkeztünk, ugyanis ezekről aztán tényleg nincs mit mondanom, vagy, ha van, akkor azt már leírtam kommentben annak idején. Mégsem akartam kihagyni őket sem a kritikából.
Még mindig imádlak, amiért megajándékoztál A Teaszünet díjjal. Köszönöm! ♥
Szeretem az Alkotói kérdőívhez hasonló kérdőíveket, mert olyan ötletesek, és mégis jobban megismerhetjük belőle a másikat.
The Tea Break Award újratöltve! eszembe juttatta, hogy milyen istentelenül rég láttam és olvastam már az Elfújta a szelet, pedig ha tehetném, rendszeresen nosztalgiáznék vele... Az egy gyűrű mind fölöttnél meg a világbékánál vigyorogtam, mint a vadalma.
Az egoista fejem nagyon örült magának, mikor megemlítettél a Veterán bloggerek kérdőívében. :D
A Tündérmesébe illő kérdések és válaszokat érdekes volt olvasni, a négy évvel korábbi válaszokat is felsorakoztató megoldás miatt. Lehet, időnként nekem is vissza kéne térnem az efféle tagekhez, hogy lássam, mi változott az évek során. Vagy nem kéne, mert csak elborzasztana a negatív fejlődéstörténetem... Hm.
A két ezvagyokén kihívásra adott válaszaidat imádtam.
Kábé a Húsvéti (nyuszi özönös) Book Tagnél kapcsolódtam be a blogodhoz annak idején; ezt már olvastam is, mikor kihívtál rá. *nosztalgia*
A Write tag Lia Kacatos dobozából ~ 01. Egyszer volt, hol nem volt nagyon bejön. Mindig szeretem olvasni az ilyen nosztalgiázós posztjaidat (meg amúgy bármit, amit írsz); olyanok, mintha beszélgetnénk egymással.
Elámultam a Molyos kihívások olvasónaplóján. Azt a büdös! Irigyellek, hogy ennyi célt ki tudsz tűzni magad elé, tudván, hogy el is éred őket... Mindegyik kihívás érdekes és szívesen belevágnék én is, csak tudom, hogy életbácsi nem fogja akarni, hogy bármit is véghezvigyek közülük. Meg ki sem látszom az olvasnivalókból már jelen állás szerint sem.
A Könyvmolyok Booktagét és a Tomboló nyári taget már megtárgyaltuk akkor, amikor kitöltötted. Azok a boldog békeidők...
Az Önreflektív, éjszakai kérdéseket is elolvastam már, amikor kitöltötted, de most látom, hogy valamiért nem kommentáltam. Szörnyű vagyok!
Olyan jó visszanézni a tagháborúnk állomásait! A hét írói főbűnt, a Napfényes, nyári taget, a Teás, olvasós taget és a Tolakodó taget... :D
Az írók könyves tagében ajánlottad, hogy vessek rá egy pillantást, de ha ennyire taszított téged a Teddy bosszúja, akkor lehet, hogy én is agyhúgykövet kapnék tőle. XD De majd meglátom, tehetek-e valamit az ügy érdekében. :D
A zene az kell~~ Zenés taget is túltárgyaltuk már, az 1001 napra 101 célhoz sok sikert kívánok, nagyon szép céljaid vannak! :)
A Cirkuszolós Book Taget is csekkoltam már. Amúgy még mindig nem tudom, hogy az ilyen zseniális tagek kinek a fejéből pattannak ki! Hogy nekem nincs ilyen fantáziám, de még feleennyi sem, az tutkó. 
     Ajánlók. Az ajánlóidról egyöntetűen elmondható, hogy nagyszerűek. Kvázi az összes mű felkeltette az érdeklődésemet, ami előfordult az ajánlóidban; ennyire figyelemfelkeltően ajánlottad őket.
A Kedvenc AMV-im az, amihez kuka vagyok... (Mihez nem amúgy?)
A TAKAMI KOSHUN - Battle Royale, játék életre-halálra ajánlóját nagyon ügyesen építetted fel; felkeltette a figyelmemet a fülszöveg, a te összefoglalód és az idézetek is. Kapásból letöltöttem a könyvet, és egy másik életben talán még lesz is időm sort keríteni rá.
MOLNÁR FERENC: A kékszemű (viasz-szeretet) című könyve hasonlóképp megtetszett, de ezt sajnos nem tudtam letölteni, és nem hiszem, hogy megvan itthon, mert akkor tudnék róla. Sad.
Az ALICE SEBOLD - Komfortos mennyország (akik mindig figyelnek...) szintén be lett tárazva a könyvespolc nevű mappámba. ;)
CSINGIZ AJTMATOV: A fehér hajó (csak egy hajó...) című könyvecskét szintén csak azért nem töltöttem le, mert sehol sem találtam.
Na, az animék azok, amik valahogy mindig kimaradtak nekem. A Chihiro szellemországban talán az egyetlen, amit láttam (kérlek, mondd, hogy az tényleg anime, és nem csináltam hülyét magamból ezzel a megállapításommal), és azt vagy ezerszer újra is néztem kisebb koromban, mert egyszerűen imádom. Úgyhogy a Kedvenc anime openingeimhez nemigen tudok hozzászólni, legfeljebb annyiban, hogy én is mennyire szerelmes vagyok a kedvenc sorozataim intróiba. :D
A STEPHEN KING: Lisey története (mese a dincsről) engem meggyőzött; szintén a könyvespolc-mappámban a pdf.
Meg vagyok róla győződve, hogy láttam már az OSCAR WILDE: Dorian Gray képmása (cenzúrázatlan változat) című könyvet valahol, valamelyik könyvespolcunkon, és már szemeztem is vele egy ideje, és most annyira kedvet kaptam miattad hozzá, de sehol sem találom! *morcos* Na, mindegy, ezt is letöltöttem. Velem nem cseszik ki a rejtélyes, könyveket fölzabáló könyvespolc!
Kérlek, mondd, hogy a Zenék, amik segítenek írni közül az If I Had A Heartot a Vikingekből (is) ismered! Végre találnék valakit, aki hozzám hasonlóan odáig van ezért a sorozatért! *-*
A Kedvenc klippjeimben felsoroltak között sok szerelmemet megtaláltam. Summertime Sadness, Nightwish (én imádom Floort! ♥), Evanescence... pacsi! :D
Abszolút egyetértek veled a mese fontosságában; én sem lennék ugyanaz, ha anyukám nem szakított volna időt mindig arra is, hogy meséljen nekem. Így az 5 könyv, amit mindenképpen fel fogok olvasni a gyereke(i)mnek nagyon elnyerte a tetszésemet, még úgy is, hogy nekem sosem lesz gyerekem.
Én is odáig vagyok mindenért, ami skandináv; és eskü, ha elakadok vagy kifogyok az ihletből, visszatérek ide, A messzi észak szélhordta dallamaihoz és belehallgatok pár dalba, amit ajánlottál. A vers pedig gyönyörű; többekhez is el kéne jutnia.
A Régi vágású könyvzsákmányok 1.-ért annyira, de annyira irigyellek! Eleve imádok mindent, ami könyv, és akkor még ráadásul régi, sőt, Hugo, Vajda és Dickens... Hát, ha valaki kirabol valamelyik éjszaka, akkor tudd, hogy én voltam! *tervezi a betörést*
Az Élménybeszámolósdi: Rainbow - Nisha Roboku no Shichininnel nekem felkeltetted az érdeklődésemet; a Gyermekkorom örök kedvencei 1.-el szintén.
     Soron kívüli bejegyzések. Ide soroltam nagyjából mindent, ami nem blogregény, és amire eddig nem került sor; aztán, ha néhányat nem is off-nak szántál, akkor nézd el, negyven fokban a szokottnál is kevésbé fog az agyam.
A Papírhalmok tök jópofa bemutatkozás, engem megnyertél vele.
A Molyos kihívás - 30 Rajztól lehidaltam. Még hogy nem tudsz rajzolni! Apám, ezek lenyűgözően gyönyörűek!
Emlékszem, gyerekként is mennyire zavart, hogy nincs egy saját üres könyvem, amibe írhatok. Mert szép és jó a Blogger, de olyan menő lenne a kezemben tartani a saját írásomat, ami nem egy ócska füzetben van például, hanem egy könyvben! Igaz, a kézírásomat már jó ideje nem tudom elolvasni, de akkor is! Ezért nosztalgikus érzés volt a Regények, amiket írtamot olvasni. Nekem tökre felkeltette az érdeklődésemet az Ördögi vágta! És a rajzaidról eszembe jutott, amikor telefirkáltam egy nagyalakú spirálfüzetet alaprajzokkal a jövendőbeli házamról, külön szobával mind a hat gyerekemnek. Na igen, akkor még voltak álmaim. Mindegy is. Még hogy nem nagy durranás, szerintem abszolút egyedi és érdekes a Szelek útján is; tényleg nem lehetett könnyű ilyet írni tizenhárom évesen. Én még most sem tudnék! Az Angyal Tánc, amit te 12-13 évesen írtál, ezerszer fordulatosabb és egyedibb, mint amit én most, 17 évesen írni tudnék, úgyhogy menj a fenébe! :D Az Idő Kapuja dettó!
Az egyik legnagyobb hősömre nem is tudom, mit mondjak. Talán elég annyit, hogy nekem is a néhai nagyapám a hősöm.
Eddig is tudtam, hogy lelki társak vagyunk, de A Proust teszt - Út önmagamhoz alapján tényleg rengeteg mindenben hasonlítunk! Én is szoktam bénázni, még az eladókkal is; ugyanazokat a tulajdonságokat nem szeretjük másokban... Nagyon haragudnál, ha benyúlnám ezt a tesztet? Nem most azonnal, csak majd egyszer.
Hogy hányszor szembejött már velem ez a Nyírjuk ki! ezt a naplót-cucc, és sosem értettem, miért olyan nagy szám. Hát, olvasva a feladatokat a képeken, amiket beillesztettél, nem is nekem való a dolog. Rálépni, megnyalni, megtépni, ledobni egy könyvet nem az én műfajom, úgy pedig nem tudom megoldani, ahogy te, mert nem tudok rajzolni, és nulla kézügyességem van.
Új design!-ban nagyon adom a képet.
Az Ajándék ötletek, amiket te is meg tudsz csinálninak azt a címet kellett volna adni, hogy "Ajándékötletek, amiket te is meg tudsz csinálni, kivéve, ha Nessa vagy, mert akkor ki van csukva"... De komolyan, nagyon aranyos ötleteket soroltál fel, de nekem személy szerint egyik sem opció. (És ez nem is érdekel senkit, csak leírom, hogy legyen valami ebben a kritikában. XD) Kisebb korunkban a bátyám meg én is egymás után csináltuk az üvegfestékes mintákat a fürdőszobába, az ablakokra, mindenhova, de még most is könnyedén meg lehet állapítani, hogy melyiket csináltam én, a kétbalkezes, és melyiket a mindig is nagyszerű kézügyességű bátyám - utóbbi csinálta azokat, amik úgy néztek ki, mint egy újságból kivágott kép vagy egy festmény, előbbi pedig azokat, amik elkenődtek, girbe-gurbára sikerültek és úgy mindenestül ocsmányak lettek. A sálkötés lehetőségére felkaptam a fejemet, mert a kötőtűt messziről elkerülöm, de gondoltam, ha csak egy kar kell hozzá, akkor talán megpróbálkoznék vele - aha, nagy francokat, már a videó első fél perce után elvesztettem a fonalat. A horgolással ugyanez: horgolnék én szívesen, mert irtó zseniális figurákat horgoltál te is, de apám, mire én egy félcentis darabkát vállalhatóra megcsinálok, már 2300-at fogunk írni szerintem. A szalvétás technika talán az egyetlen esélyes, de magamat ismerve az is ocsmány lesz, és a nyomába sem fog érni a képen látható ajándéknak... A rajzolás meg a karkötőfonás szintén szóba sem jöhet, kézügyesség és tehetség hiányában. A vers meg a novella még azt mondom, esélyes, mert szeretem azzal áltatni magam, hogy az megy, pedig nem igazán.
Az Eltűnésem okát még olvasni is fárasztó volt... Nem irigyellek!
A Papírzörgések - zenék a könyvekben 1. nagyon jó ötlet volt. Bob Marley, Imagine, Frank Sinatra, Bob Dylan... Imádom!
A Kihívás: Írjunk közösen 43 rövid történetet! tényleg nagyszerű, de mivel nekem sem fantáziám, sem ügyességem nincs az ötletesebb feladatokhoz, ezért mindössze négy feladatot oldottam meg belőle a verses-novellás blogomon. De azokat imádtam csinálni.
Az Élménybeszámolósdi - Soredemo Sekai wa Utsukushiit olvasva megnyugodtam, hogy nem csak én tudok ennyire lázba jönni dolgoktól. :D
A Történetek 30 napra - kihívással is találkoztam már valahol, csak természetesen nincs bennem elég elhivatottság, hogy neki is álljak. Amúgy én is imádom az írógépeket; a gondolatra is elszomorodom, hogy az enyém elromlott évekkel ezelőtt. Annyira szerelmes vagyok belé még most is!
Nekem mindkét új sorozat-ötlet nagyon-nagyon tetszik az Új kinézet, tervek ötletekben!
Papírzörgések - zenék a könyvekben 2. \\Ready Player One// zenéit úgy imádom! Bár én minden zenét imádok...
Nem is tudtam, hogy azért újítottad meg a blogot, amit az Elégett a papírhalom, de kinyíltak a virágokban írtál.
Irigyellek, hogy legalább konyítasz a designoláshoz... Sok sikert a variálásokhoz, amikről a Minden virágba borul - avagy az új kinézetrőlben felsoroltál!
Az Egy alternatív újraérettségizés nagyon jópofa lett. Pacsi, én is imádom a nagy filmeket, és mégis filmes analfabétának tartom magam. Olyan alapvető filmek maradtak ki nekem, hogy az szégyen. Ja, és nem vagy egyedül, én is a müzlit teszem a tejbe! A "füstbe ment terv" jó volt. XD A 12. kérdés alapján - az optimizmusodat leszámítva - egyformák vagyunk. :D
     Blogregények. Azt gondolnád, hogy mivel ez a tartalomkritika lényege, ezért legalább egy kicsit épületesebb lesz, mint az eddigiek... Nos, nem.
Az Amikor elmúlik a tél hihetetlenül olvasmányos és magával ragadó. A címe nagyon tetszik. A leírásaid fenomenálisak. A helyesírásod kifogástalan, egy-két, párbeszédekkel kapcsolatos melléfogást és apró elgépelést és vesszőhibát leszámítva. Nagyon bírom, hogy nem szájbarágósan, ömlesztve vagdosod az olvasóhoz az információkat - például azt, hogy Sarah az anyja miatt ragaszkodik annyira a hajához -, hanem elejtett megjegyzésekkel hozod a tudtunkra ezeket. A békás kép viszont nagyon nem kellett volna oda szerintem. Ha mindenképp ragaszkodsz hozzá, akkor legalább oda illeszd be, ahol a békáról van szó; ahol most van, ott teljesen indokolatlan. Időrendi sorrendben olvastam a bejegyzéseidet, és már nagyon vártam ennek a történetnek a folytatását; nem is kellett csalódnom. Alig várom, hogy több minden derüljön ki Jamesről, és hogy ugyanolyan rétegelt és érthető viselkedésű karakter legyen, mint Sarah.
Az Akiket megérintett a halálnak már a prológusával tökéletesen megfogtál. A leírásodba beleborzongtam, és kíváncsian várom az elindulást azon az úton, amin minden elkezdődött.
A hó szívét olvasva ismét arra jutottam, hogy elképesztő vagy. Rögtön megfogott a történet, és alig várom a vörös szemű és a kékesfehér hajú gyerekek találkozását. Az viszont nagyon szúrja a szemem, hogy az egyes részek címei nem egységesek. A HÓ SZÍVE - Az eslő hópehely (igen, ezt még el is írtad), A HÓ SZÍVE - I. Dermedés, A HÓ SZÍVE 2... Szerintem találj ki valami egységes formulát, és azt alkalmazd ennek a történetnek az összes bejegyzésére, mert az azért furcsa, hogy a második fejezetnek már címe sincs, és feleolyan hosszú sincs, mint az első. A szövegben amúgy elég gyakoriak a figyelmetlenségek és az apróbb hibák; a 17-et is írhattad volna betűvel. Az utolsót pedig miért hagytad itt abba? Úgy olvastam volna még! :c
Amióta először írtál Az Idő Kapujáról, azóta érdekelt, hogy milyen volt teljes életnagyságban. És való igaz, hogy érződik rajta, hogy még gyerekként írtad, ahogy megvannak a maga hibái is, de ezekkel együtt is hatalmas dolog egy befejezett regény, és ráadásul ez nem is akármilyen! Úgyhogy abszolút büszke lehetsz magadra.
Már amikor közzétetted az Aki a Nap árnyékában született 1. fejezetét, felkeltette az érdeklődésemet, és el is akartam olvasni, de mivel ezer felé kell kapkodnom a fejem, nem jutottam el odáig. Látod, ezért is jó, hogy rendeltél, mert így legalább végre rászántam magam!
Szögezzük le, nagyon szeretem a Harry Pottert, úgyhogy nem ez a probléma. A Harry Potter-fanfictionökkel ellenben mindig is úgy voltam, hogy nem igazán tudnak újat mutatni, vagy legalábbis olyat biztos nem, amit az eredeti ne vesézett volna már ki. A varázslatos körítéstől eltekintve ugyanis nagyjából egy gimis sztorit tud nyújtani a fanfiction, a kötelező, Abszol úton tett látogatás, pálcavásárlás, Teszlek Süvegezés és ehhez hasonlók közben nyilván. És míg az eredeti műben mind a gimis hatás, mind a varázslat nagyszerűen sikerült, addig egy nyolcszázadik fanfictionben, hát... Nem tudom. Tetszett, hogy milyen jól visszaadtad Ollivander stílusát, és amúgy az egész történet olvasmányos, csak még mindig az a problémám, hogy hacsak nem viszel bele valami egészen egyedit, nagyon slampos lesz a sztori. Elvégre már Voldemort sincs, hogy "színt vigyen" (érted, mire gondolok) a varázsgimisek életébe, hacsak nem ötlesz ki valamit helyette. *kacsint* Azért kíváncsian várom, mit hozol ki belőle, és, ha egyedi karaktereket viszel bele, egyedi történésekkel, akkor még vissza is szívom, amit írtam a HP-fanfictionökről. :)
     Stílus. Imádom. Legalább tizedszer használom ezt a szót ebben a kritikában, de nem tudok tenni ellene. Annyira változatos élethelyzeteket és karaktereket tudsz visszaadni hitelesen, hogy az elképesztő. Kiforrott és felismerhető stílusod van; akárhány névtelen írás közül fel lehetne ismerni a tiédet, annyira jellegzetes, és épp ezért szerethető a "hanghordozásod".
     Fogalmazás. És akkor ezek után merje valaki azt mondani nekem, hogy az olvasás nem dobja meg a fogalmazási készségeket... Ordít a fogalmazásodról, hogy olvasott vagy; épp ezért akármit szavakba tudsz önteni, méghozzá zseniálisan. Le a kalappal!
     Szókincs. Itt is csak az olvasottságodat tudom magasztalni.
     Helyesírás. Annak ellenére, hogy maga a helyesírásod pár mellényúlástól eltekintve tökéletes (itt találsz segítséget a párbeszédek helyesírásához), mégis egy rakás dolgot tudtam kigyűjteni A hó szíve legutóbbi fejezetéből, ami szúrta a szemem. Ezek nem is helyesírási hibák, és elgépelésnek sem nevezném őket igazán, inkább... következetlenségek? Amikor például egyes számú az alany, és te többes számba teszed az igét, azt nem tudom hová tenni. És a jelek szerint megfogalmazni sem, úgyhogy beszéljenek helyettem az ilyen jellegű hibáid:
A bejáratot csupán egy megviselt mamutszőrme takarta el, melyet szinte megállás nélkül lengett a szélben.
Nézte a tavon sürgő-forgó férfiakat, a falu melletti karámot, amikben hat mamut tanyázott.
Már épp ő is leheveredett volna a földre, és megnyugtatta magát, hogy senki sem tudja rajta kívül a gyermek létezéséről, amikor hirtelen felkiáltott.
Megragadta a barlang falának támasztott rozstás rozsdás, lucskos fejszéjét és kilopakodott a szabadba.
a Vardumar teremtményei néha elragadtak a faluból egy fiatal lányt, vagy egy asszonyt
A gyermeküeik minden esetben torzszülöttek lettek.
A felföldi jégjárók azok a teremtmények, akik nem voltak híresek az éles eszükről, valamint túlságosan könnyen befolyásolhatók voltak.
A fiú elmélyében elméjében is egy ilyen cél lebegett, mely szolid, és monoton életvitelét teljesen felforgatta.
Szívébe lassan visszaállt a nyugalom, és úgy érezte, a gyermek biztonságban van
Korábbi bejegyzéseidben is előfordultak ilyen és más apróságok és elgépelések, de tekintve a tetemes mennyiségű bejegyzésedet, nem foglak arra ösztökélni, hogy márpedig ülj le és bogarászd végig az összeset, hogy hibátlanok legyenek. Csak a jövőben figyelj oda jobban, és olvasd át közzététel előtt a leírtakat; ennyi bőven elég lesz. :)
     Hitelesség. Egyelőre egyik blogregényedben sem futottál bele egy logikai bukfencbe vagy ellentmondásba sem, amennyire meg tudom állapítani. Minden elismerésem a tiéd!
     Történetvezetés. Jelen állás szerint a legtöbb részes blogregényedből is csak két fejezet található az oldalon, viszont már ennyiből is megállapítható, hogy jó helyen zárod le a fejezeteket, és megfelelő ütemben haladsz előre az események elmesélésében. Az viszont már szúrja a szemem, hogy A hó szíve terjedelme egyik fejezetről a másikra megtizedelődött. Nem tudom, nekem valamiért szúrja a szemem egyrészt az, hogy ennyire rövid, másrészt az, hogy sokkal rövidebb, mint az előző fejezet. Ennél még az is jobb lenne, ha következetesen rövidre írnál minden részt.
Tanulság. Egy kis odafigyeléssel azt a kevés hibát is kiküszöbölheted, amit jelenleg fel tudtam mutatni; egyébként kifogástalan "munkát" végzel: a novelláid és a verseid zseniálisak, a tagek érdekesek, az ajánlóid figyelemfelkeltők, a blogregényeid egyediek. Büszke lehetsz magadra! :)

Ajánlom...
Ha élvezetes kikapcsolódásra vágysz, csak nézz be Moro papírvirágai közé; találsz itt jobbnál-jobb novellákat és verseket, jópofa tageket és érdekes ajánlókat, ezenkívül négy lenyűgöző, folytatásos történetet is, amik között mindenki megtalálja a neki valót. :)


Hát, szerintem ezzel a sok sületlenséggel végleg leírtam magam... Gyorsan el is bujdokolok. Ciao!