Már nem akarom felidézni, hányszor írtam ehhez hasonló, nyavalygó, elnézést kérő, kifogásokat kereső cikket. Röviden összefoglalva én egy lusta disznó vagyok, és pont, Anna meg el van havazva mindennel, amit el tudtok képzelni, szóval ja, a két várólistásom, Svea és Sophia kénytelen lesz várni. Ne haragudjatok, srácok, tényleg kimúlni sincs időm (meg erőm se), és a tegnapi Elfújta a szél-nézés sem tett jót, azóta nincs életkedvem, és csak álomba sírtam magam este. Eskü, Svea kritikája már egy hete is majdnem kész volt, de a hiányzó részeit rá akartam sózni Annára, mert akkoriban lett elegem a hajtásból és abból, hogy a lábamra nézek, és a fáradságtól úgy látom, mintha forogna, ő viszont pont akkor nem ért rá több ok miatt sem, ahogy most sem. Tényleg szégyellem magam a lustaságomért, amiért se egy épkézláb kritikát, sem bármilyen cikket nem tudtam összehozni több, mint fél hónap alatt. Szégyellem magam, de nem a lustaságomért, hanem azért, mert ti is tanúi vagytok a lustaságomnak. Kell nekem egy Rhett Butler, pls.
Btw, ha valaki látta/olvasta rajtam kívül az Elfújta a szelet, az legyen olyan kedves, és írjon már egy komit vagy e-mailt, hogy kizokoghassam magam neki! Nem tudom elmondani a fájdalmamat olyannak, aki nem ismeri, ugyanúgy, ahogy nem tudom elmondani a tartalmát sem. Nem kellett volna sem elolvasnom, sem megnéznem. Nem vagyok elég erős egy ilyenhez.
Sajnálom. A blog természetesen továbbra sem zár be, majd valamikor jönnek a kért kritikák és a szokásos bejegyzések is, addig tanuljatok sokat, és legyetek rosszak! :)
xoxo Nessa
Szia, én láttam az Elfújta a szelet, nyugodtan panaszold ki magadat nekem! :)
VálaszTörlésSzia!
TörlésIsmételten elfelejtettem, hogyan kell valakinek az e-mail címét kinyomozni a google-profilja alapján, úgyhogy itt kezdem a nyavalygást. :)
Őszintén szólva, szerintem meghaladja az írói képességeimet, hogy leírjam azt, amit a filmmel és a könyvvel kapcsolatban érzek. Annyira komplex, jól megírt, érdekes történet, amivel mostanában ritkán találkozhat az ember (tisztelet a kivételeknek, amiket ismerek és imádok), épp ezért elszoktam attól, hogy szavakba öntsem a véleményemet egy ilyenről.
Még volt száz oldal hátra a könyvből, amikor a film utolsó hátralévő félóráját megnéztem, vagyis először képernyőn láttam a befejezést. Azt hiszem, ez idő alatt annyi számomra megrendítő esemény történt, ami túl sok az olyan érzékeny léleknek, aki az Outlander második könyvének is végigbőgi az utolsó tucat oldalát. Szóval mondjuk úgy, hogy a sok mai, könnyen megemészthető, rózsaszín-felhős, heppi enddel záródó történet után egy ilyen nagyon tud fájni. Scarlett vetélése, Bonnie halála, Melanie halála, aztán végül még Rhett távozása is... Amikor Scarlett Tara előtt állt, és megjelent a "the end" felirat, anya és apa is tanúsíthatja, hogy értetlenül felhördültem, és úgy néztem ki, mint aki legalábbis darabokra hullik. Ők, és már a bátyám is tanúsíthatják, hogy abban a percben zokogni kezdtem, és nem is feltétlenül a szomorú befejezés miatt, hanem amiatt, hogy szinte éreztem én is Rhett fájdalmát - Bonnie elvesztése felett, a meg nem született gyermeke elvesztése miatt, és Scarlett miatt -, és teljesen megértettem, hogy elhagyja Scarlettet (csak a néző szemével tűntek ők annyira egymásnak teremtett párocskának; Rhett szemszögéből teljesen érthető és elvárt is, hogy lelépjen), de mégsem tudtam neki megbocsátani érte. A befejezés úgy egyébként páratlan, és tökéletes - végül is, Scarlett-ről az egész regény és film azt bizonyította, hogy mindig talpra áll, és így végződött a film. Az az egyetlen baj, hogy kibírhatatlannak érzem azt a tudatot, hogy így ér véget. Oké, szomorú befejezés, oké, összetörtem; de akármilyen másik szomorú és fájó befejezést jobban viseltem volna szerintem! Igen, tudom, hogy íródott folytatás, de az nem Mitchell műve, és a filmvásznon már nem Clark Gable és Vivien Leigh (jól írtam a nevüket..?), ami engem annyira zavar, hogy egyenlőre nem vettem rá magam a megnézésére, elég volt a trailer is. Nem tudom, mit lehet érteni az össze-vissza hadoválásomból, őszintén, én sem értem már magam. Nekem csak... kell egy Rhett Butler, ennyi. xD
Szia!
TörlésEléggé későn írok vissza, aminek az az oka, hogy csak most néztem meg másodjára a filmet, így csak most tudok érdemben tudok reagálni neked.
Igazából én így éreztem úgymond "fairnek" a történet lezárását, így volt kerek, viszont amit nem értek, az az, hogy hogy szerethetett bele egy olyan ember, mint Rhett Butler Scarrlettbe. Komolyan mondom, hogy még soha nem utáltam ennyire főhősnőt. Minden rossz elmondható róla kb, amit utálok az emberekben. Van persze jó oldala is, de amint valami jót, nemeset tesz, aláaknázza egy csomó rosszal. Képmutató, számító, felszínes és önző. Én már vártam, hogy Rhett elváljon tőle, rettenetesen sajnáltam őt. Sokkal de sokkal jobb nőt érdemelt volna. Meghatott a ragaszkodása, a szeretete, de sajnos rossz emberre pazarolta. Remélem, hogy az új életében talált magának megfelelő nőt, aki becsüli és szereti őt. Scarlett meg... köpök rá. :D
Luna
Valahogy hasonlóan érzek én is Scarlett iránt. De én azt vallom, hogy még ez is jobb, mintha egy olyan "tökéletes" nőkarakter lenne a főhős, mint amilyeneket a mai írók és írónők elénk tolnak. Rhett-et én is rettenetesen sajnáltam, annyival jobbat érdemelt volna Scarlett-nél!
TörlésIgen, ezt is hozzá akartam fűzni, de valamiért lemaradt, hogy nem is baj, hogy ilyen, mert ez azt jelenti, hogy nagyon is ki van dolgozva a karaktere. Olyan, mintha tényleg létezne, ezért is tudtam ennyire utálni. :D Ő legalább hatást váltott ki belőlem, még ha nem is pozitívat, de ez nagy dicséret, mert a nem kidolgozott karakterek nem tudnak.
TörlésOtt a pont. :)
TörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlés