A Tél Szelei - Mercy

Zihálva ébredt, nem tudva, kicsoda, vagy hogy hol van.

   A vér szaga súlyosan ülte meg az orrlyukait... vagy lehet, hogy csak a rémálma kísértette még mindig? Megint farkasokról álmodott; arról, hogy keresztülrohan valamilyen sötét fenyőerdőn, sarkában egy nagy falkával, a zsákmány szagának nyomában.
   Félhomály töltötte be a szobát, szürkén és komoran. Reszketve ült fel az ágyában és simított végig a fején. Tarló szúrta a tenyerét. Meg kell borotválkoznom, mielőtt Izembaro meglátja. Mercy, Mercy vagyok, és ma éjszaka megerőszakolnak és meggyilkolnak. Az igazi neve Mercedene volt, de mindenki Mercynek szólította...
   Kivéve álmomban. Mély levegőt vett, hogy elhallgattassa a farkasüvöltést a szívében, próbálva több mindenre emlékezni az álmából, de annak nagy része már tovatűnt. De vér volt benne, és telihold a feje felett, és egy fa figyelte, ahogy rohant.
   Visszacsukta a zsalugátereket, hogy a reggeli nap ne ébressze fel. De nem sütött a nap Mercy kicsiny szobája előtt, csak egy emelkedő ködfal állt ott. A levegő már csípősen hideg volt... és ez jól is jött, mert máskülönben talán végigaludta volna az egész napot. Az épp olyan lenne, mintha Mercy átaludná a saját megerőszakolását.
   Libabőr terítette be a lábait. A takarója köréje csavarodott, akár egy kígyó. Letekerte magáról, majd a csupasz deszkapadlóra dobta a takarót és meztelenül az ablakhoz surrant. Braavos a ködbe veszett. Látta a kis kanális zöld vizét odalent, a házak között futó, macskaköves utat, a mohás híd két boltívét... de a híd túlsó vége szürkeségbe veszett, és csupán pár homályos fény látszott a csatornán túli épületekből. Lágy loccsanást hallott, ahogy egy kígyóhajó bukkant fel a híd központi boltíve alól. - Hány óra van? - kiáltott le Mercy a férfinak, aki a kígyó felemelt farkánál állt, és a botjával tolta el a hajót a kaputól.
   A csónakos felbámult, a hang forrását keresve. - A Titán üvöltése szerint négy. - Szavai üresen visszhangoztak végig a kavargó, zöld vízen és a láthatatlan építmények falain.
   Nem késett el, még nem, de nem vesztegethette az időt. Mercy boldog lélek volt, és keményen dolgozott, de ritkán volt pontos. Ez ma éjjel nem jönne jól. A westerosi követet ma estére várták a Kapuban, és Izembarónak nem lenne hangulata mentségeket hallgatni, még akkor sem, ha azokat egy édes mosollyal sorolja fel.
   Múlt éjszaka feltöltötte a lavórját a csatorna vizével, mielőtt lefeküdt aludni, mert jobban kedvelte a sós csatornavizet, mint az iszapos, zöld esővizet, ami a kinti ciszternában párolgott. Egy durva rongyot vízbe mártva mosdott meg tetőtől talpig, egyszerre egy lábon egyensúlyozva, hogy lesikálja kérges talpait. Aztán megtalálta a borotváját. Izembaro szerint a kopasz fejbőrön jobban állt a paróka.
   Megborotválkozott, felöltötte a fehérneműjét és átbújtatta a fejét egy ormótlan, barna gyapjúruhán. Az egyik harisnyája foltozásra szorult, vette észre, mikor felhúzta a lábára. Megkérhetné Sügért, hogy segítsen; a saját öltései olyan nyomorultak voltak, hogy a jelmezekért felelős asszony általában megszánta. Vagy inkább elemelhetnék egy szebb darabot a ruhatárból. Habár ez kockázatos lett volna. Izembaro ki nem állhatta, mikor a komédiások az ő kosztümjeit hordták az utcákon. Kivéve Wendeyne-t. Csak egy kis nyalintás Izembaro farkára, és egy lány annyi kosztümöt viselhet, ahányat akar. Mercy viszont nem volt ennyire bolond. Daena figyelmeztette: - Azok a lányok, akik erre az útra lépnek, a Hajón fogják végezni, ahol az összes férfi tudni fogja, hogy bármilyen csinos kis dolgot megkaphat tőlük, amit a színpadon lát, hogyha elég kövér a pénztárcája.
   Viseltes csizmája tele volt sófoltos, barna bőrfoltozásokkal, és már össze is repedezett a sok viseléstől; az öve egy vég kékre festett kender volt. A lány a dereka köré csomózta, egy kést akasztott jobb csípőjére és egy pénzeszacskót a baljára. Legvégül a vállára kanyarította a köpönyegét. Ez igazi komédiás köpeny volt, lila gyapjú, vörös selyemmel bélelve, egy csuklyával, ami távol tartotta az esőt, és három titkos zsebbel. Az egyikben pár érmét rejtett el, a másikban egy vaskulcsot, és a harmadikban egy pengét. Igazi pengét, nem gyümölcskést, mint amilyen a másik volt a csípőjén, de a titkos tőr nem Mercyhez tartozott, nem jobban, mint a többi kincs. Mercyhez a gyümölcskés tartozott. Mercy arra született, hogy gyümölcsöt falatozzon, mosolyogjon, viccelődjön és keményen dolgozzon és hogy azt tegye, amit mondanak neki.

 - Mercy, Mercy, Mercy - énekelte, ahogy leereszkedett a falépcsőkön az utcára. A korlát szilánkos volt, a fokok meredekek, és ötfordulós volt, de pont ezek miatt kapta meg a szobát olyan olcsón. Emiatt, és Mercy mosolya miatt. Talán kopasz volt és sovány, de Mercynek szép mosolya volt, és bizonyos bája. Még Izembaro is elismerte, hogy kecses volt. A varjú röpte szerint nem volt messze a Kaputól, de szárnyak helyett gyalogosan közlekedő lányok számára hosszabb az út. Braavos kanyargós város volt. Az utcák kanyargósak voltak, a sikátorok még kanyargósabbak, és a csatornák a legkanyargósabbak mind közül. A legtöbb napon a hosszabbik utat részesítette előnyben, le Ragman Útján, a Külső Kikötő mentén, ahol előtte terült el a tenger és fölötte az ég, és tiszta kilátás nyílt a Nagy Lagúnán át az Arzenálra és Sellagoro Mezejének fenyves lejtőire. A tengerészek gyakran üdvözölték, ahogy átkelt a dokkon, kátrányos, ibbeni bálnavadászhajók és nagyhasú westerosi koggák fedélzetéről kiáltva le neki. Mercy nem mindig értette a szavaikat, de tudta, mit mondtak. Néha visszamosolygott rájuk, és odakiáltotta nekik, hogy a Kapunál találják, ha van elég pénzük.
   A hosszú út átvezette a Szemek Hídján is, annak faragott, kő arcain. A tetejéről belátná a boltíveket és az egész várost: az Igazság Termének zöld réz kupoláit, a Lila Kikötőből erdőként felmeredő árbocokat, a messzeség magas tornyait, a spirálba forduló, arany mennyköveket a Tengerúr Palotájának tetején… még a Titán bronz vállait is, a sötétzöld víz fölé tornyosulva. De csak akkor, ha nap sütött Braavosra. Ha a köd sűrű volt, nem látszott semmi, csak szürkeség, ezért Mercy ma a rövidebb útvonalat választotta, hogy kímélje szegény, agyonhordott csizmáját.
   Úgy tűnt, mintha a köd szétnyílna előtte, majd újból összecsukódna, mikor elhaladt. A macskakövek nedvesek és simák voltak a talpa alatt. Egy macskát hallott panaszosan nyivákolni. Braavos jó hely volt a macskák számára, és az állatok mindenfelé kalandoztak, különösen éjjel. A ködben minden macska szürke, gondolta Mercy. A ködben minden férfi gyilkos.
   Még sosem látott ilyen sűrű ködöt. A nagyobb csatornákon a révészek kígyóhajói összeütköztek egymással, mivel csupán homályos fényeket láttak az épületekből maguk mellett.
   Mercy elhaladt egy lámpást tartó öregember mellett, és irigyelte a fényéért. Az utca annyira komor volt, hogy alig látta, hova lép. A város szerényebb részein a házak, üzletek és raktárak összezsúfolódtak, egymásra hajoltak, akár az ittas szeretők; a felső emeleteik annyira közel voltak egymáshoz, hogy át lehetett lépni egyik erkélyről a másikra. A lenti utcák sötét csatornákká váltak, ahol minden lépés visszhangot vert. A kicsi kanálisok még veszélyesebbek voltak, mivel a velük határos házak közül sok illemhelye kihajolt a víz fölé. Izembaro szerette előadni a Tengerúr beszédét az A Kereskedő Búskomor Lányából, azt, ami így hangzott: "még mindig itt áll az utolsó Titán, testvérei kővállain lovagolva", de Mercy jobban szerette azt a jelenetet, melyben a kövér kereskedő a Tengerúr fejére szart, amikor áthaladt alant arany és lila színű bárkájában. Azt mondják, ilyesmi csakis Braavosban történhetett meg, és csakis Braavosban bömbölt rajta a nevetéstől Tengerúr és tengerész egyaránt.
   A Kapu közel állt a Vízbefúlt Város széléhez, a Külső Kikötő és a Lila Kikötő között. Egy régi raktár égett le ott, és a föld minden évben süllyedt egy kicsit, ezért a föld olcsóvá vált. A raktár elárasztott kőalapján állt Izembaro barlangszerű színháza. A Kupola és a Kék Lámpás talán divatosabb környezetet élvez, szokta mondani a férfi a komédiásainak, de itt, a kikötők között soha nem lesz hiányuk tengerészekben és szajhákban, akik betöltik a helyiséget. A Hajó közel van, még mindig jókora tömegeket vonz a rakpartra, ahol már húsz éve áll, mondta, és így a Kapu is virágzik.
   Az idő bebizonyította a férfi igazát. A Kapu színpada enyhén megdőlt, ahogy az épület megállapodott, a jelmezeik elterültek a penészben és vízi kígyók fészkeltek az elárasztott pincében, de mindez nem zavarta a komédiásokat addig, amíg telt ház volt.
   A legutolsó híd kötélből és nyers deszkákból készült, és úgy tűnt, semmivé foszlik, de ez csak a köd miatt volt. Mercy átsurrant rajta, a sarkai zörögtek a fán. A köd úgy nyílt meg előtte, mint egy rongyos függöny, amely felfedte a színházat. Vajszínű, sárga fény ömlött az ajtókból, és Mercy hangokat hallott bentről. A bejárat mellett Nagy Brusco hatalmas, vörös betűkkel ráfestette a legutóbbi műsor címére, hogy A Véres Kéz. Épp egy véres kezet festett a szavak alá azoknak, akik nem tudtak olvasni. Mercy megállt, hogy vessen rá egy pillantást. - Szép kéz - mondta neki.
 - A hüvelykujj görbe - bökött rá Brusco az ecsetével. - A Komédiások Királya keresett.
 - Olyan sötét volt, hogy csak aludtam és aludtam. - Mikor Izembaro először nevezte magát a Komédiások Királyának, a társaság gonosz örömet lelt benne, ízlelgette a riválisaik felháborodását a Kupolából és a Kék Lámpásból. Habár újabban Izembaro elkezdte túl komolyan venni a címzést. - Most már csak királyosdit fog játszani - mondta Marro, a szemét forgatva -, és, ha a darabban nincs király, akkor inkább nem is viszi színre.
   A Véres Kéz két királyt ajánlott fel, a kövéret és a kisfiút. Izembaro játszotta a kövéret. Nem volt túl nagy szerep, de a beszéd jó volt, amikor haldokolva feküdt, és előtte egy pompás csatája is volt egy démonikus vaddisznóval. Ezt Phario Forel írta, és neki volt a legvéresebb pennája Braavosban.
   Mercy a színpad mögött találta az összegyűlt társaságot, és besurrant Daena és Sügér között hátul, remélve, hogy késői érkezését nem veszik majd észre. Izembaro épp arról beszélt a többieknek, hogy ma éjszaka színültig telt nézőtérre számít, a köd ellenére is. - Westeros Királya követeket küld, hogy hódolatukat tegyék a Komédiások Királyának ma éjszaka - mondta a színtársulatának. - Nem fogunk csalódást okozni uralkodótársunknak.
 - Mi? - nézett fel Sügér, aki a kosztümöket készítette a komédiásoknak. - Hát nem csak egy van belőle?
 - Elég kövér, hogy kettőnek számítsuk - suttogta Bobono. Minden színtársulathoz kellett, hogy tartozzon egy törpe. Bobono volt az övék. Mikor meglátta Mercyt, rákacsintott. - Ohó - mondta -, hát itt van! Készen áll a kishölgy a megerőszakolására? - Cuppantott az ajkaival.
   Sügér a fejére csapott. - Csend legyen!
   A Komédiások Királya figyelmen kívül hagyta a rövid zűrzavart. Még mindig beszélt, azt magyarázva a komédiásoknak, mennyire pazarnak kell lenniük. A westerosi követeken kívül nagykutyák is lesznek ma este a tömegben, és híres kurtizánok is. Nem szándékozott hagyni, hogy silány véleménnyel távozzanak a Kapuról. - Nem állok jót azért, aki megszégyenít! - ígérte, azzal a fenyegetéssel, amelyet Garin herceg csata előtti monológjából kölcsönzött A Sárkányurak Haragjából, Phario Forel első darabjából.
   Mire Izembaro végre befejezte a beszédet, kevesebb, mint egy óra maradt hátra a kezdésig, és a komédiások mind felváltva voltak dühöngők és bosszúsak. A Kapu Mercy nevétől zengett.
 - Mercy - esedezett a barátnője, Daena -, Gólya úrnő megint rálépett a köntöse szegélyére. Gyere, segíts nekem felvarrni!
 - Mercy - kiáltotta az Idegen -, hozd ide azt a rohadt ragasztót, a szarvam meglazult!
 - Mercy - búgta a Nagy Izembaro maga -, mit tettél a koronámmal, te lány? Nem léphetek színpadra a koronám nélkül! Honnan tudnák úgy, hogy király vagyok?
 - Mercy - vinnyogta a törpe Bobono -, Mercy, valami nincs rendben a csipkémmel, a farkam folyton kilóg belőle.
   A ragacsos masszával visszaerősítette az Idegen bal szarvát a homlokára. Az árnyékszéken megtalálta Izembaro koronáját, ahol mindig el szokta hagyni, és segített neki feltűzni a parókájára, aztán tűért és cérnáért rohant, hogy Sügér visszavarrhassa a szegélyt az aranyszőttes estélyire, amit a királyné fog viselni a menyegzős jelenetben.
   És Bobono farka valóban szabadon lógott. Direkt volt így, az erőszakolás miatt. Micsoda förtelmes testrész, gondolta Mercy, ahogy letérdelt a törpe elé, hogy helyrehozza. A törpe pöcse egy láb hosszú volt és olyan vastag, mint a lány karja, elég nagy, hogy a legmagasabb erkélyről is látni lehessen. Bár a kelmefestő meglehetősen szegényes munkát végzett a cserzett bőrrel: az anyagot rózsaszín és fehér foltok pöttyözték, egy szilvaszínű hagymafejjel. Mercy visszatuszkolta Bobono gatyájába, és visszafűzte. - Mercy - dúdolta a törpe, ahogy szorosra fűzte a gatyáját -, Mercy, Mercy, jöjj a szobámba ma éjjel, és tégy férfivá!
 - Eunuchhá foglak tenni, ha továbbra is folyton kicsomózod a gatyádat csak azért, hogy a farkadon hegedüljek!
 - Mi egymásnak lettünk teremtve, Mercy! - tartott ki Bobono. - Nézd, pont egyforma magasak vagyunk!
 - Csak akkor, ha térdelek. Emlékszel az első sorodra? - Még csak két hét telt el, mióta a törpe fellódult a színpadra és Az Arkhón Kínját a grumpkinbeszéddel nyitotta meg az A Kereskedő Heves Feleségéből. Izembaro elevenen megnyúzta volna, hogyha újabb hasonló baklövést követett volna el, nem számít, mennyire nehéz jó törpét találni.
 - Mit is játszunk, Mercy? - kérdezte Bobono ártatlanul.
   Ugrat engem, gondolta Mercy. Ma éjjel nem részeg, tökéletesen ismeri a darabot. - Phario új Véres Kezét játsszuk, a Hét Királyság követének tiszteletére.
 - Már emlékszem. - Bobono baljós károgássá halkította a hangját. - A hétarcú isten megcsalt engem - mondta. - Az én felséges atyámat a legtisztább aranyból teremtette, és aranyból teremtette a testvéreimet, fiút és lányt. De engem sötétebb tésztából gyúrtak, csontokból és vérből és agyagból, bezárva ebbe az undok testbe, amit magad előtt látsz. - Azzal megragadta a lány mellkasát, a mellbimbóért matatva. - Nincs cicid. Hogy erőszakoljak meg egy lányt, akinek nincs cicije?
   A hüvelyk- és a mutatóujja közé csípte a törpe orrát, és megcsavarta. - Neked orrod nem lesz, ha nem veszed le rólam a kezed!
 - Owwwww - visította a törpe, és elengedte őt.
 - Növesztek ciciket egy vagy két éven belül. - Mercy felállt, hogy a kis ember fölé tornyosuljon. - De neked sosem nő új orrod. Gondolj erre, mielőtt megérintesz ott engem!
   Bobono megdörzsölte érzékeny orrát. - Nincs szükség rá, hogy ennyire félénk légy. Hamarosan megerőszakollak.
 - A második felvonásig nem.
 - Mindig megszorongathatom Wendeyne cicijét, mikor megerőszakolom Az Arkhón Kínjában - panaszkodott a törpe. - Szereti, és a nézők is. Muszáj a nézők kedvére tenni!
   Ez egyike volt Izembaro "bölcsességeinek", ahogy ő szerette nevezni őket. Muszáj a nézők kedvére tenned.  - Fogadok, tetszene a nézőknek, ha letépném a törpe farkadat, és azzal csépelném a fejedet - felelte Mercy. - Ez olyasmi lenne, amit eddig még nem láttak. - Mindig adj nekik valamit, amit addig még nem láttak; ez is Izembaro "bölcsességeinek" egyike volt, és erre Bobono sem tudott mit felelni. - Kész, megvagyunk - jelentette be Mercy. - Próbáld meg a helyén tartani a gatyádat, amíg szükség lesz rá!
   Izembaro ismét érte kiáltott. Most a disznólándzsáját nem találta. Mercy megkereste neki, segített Nagy Bruscónak felölteni a vaddisznóöltönyét, ellenőrizte a műtőröket, hogy nem cserélte-e ki valaki őket valódi pengékre (valaki tett hasonlót a Kupolában egyszer, és egy komédiás meg is halt), és töltött Gólya úrnőnek egy korty bort, ahogy azt minden előadás előtt szerette. Mire nagy sokára az összes "Mercy, Mercy, Mercy" kiáltás elhalt, vetett egy pillantást a nézőtérre.
   Ennyire zsúfoltnak még sosem látta a színházat, és az emberek már most jól szórakoztak, viccelődtek és lökdösődtek, ettek-ittak. Látott egy árust, aki sajtdarabokat kínált, letörve a falatot a sajthengerről, valahányszor vevője akadt. Egy asszonynak egy táskányi ráncos almája volt. Boros flakonokat adogattak kézről kézre, néhány lány csókot árult, egy tengerész pedig vízipipán játszott. A Toll nevű, szomorú szemű kis férfi állt hátul, hogy meglesse, milyen ötleteket lophatna el a saját darabjaihoz. Bűvész Cossomo is eljött, karján Ynával, az egyszemű szajhával Boldogkikötőből, de Mercy őket nem ismerhette, és ők sem Mercyt. Daena felismert néhány Kapu-törzsvendéget a tömegben, és megmutatta őket a lánynak; a kelmefestő Dellonót a beesett, fehér arcával és foltos, lila kezével, Galeót, a kolbászkészítőt a zsíros, cserzett bőr kötényében, a magas Tomarrót a háziállatként tartott patkányával a vállán. - Tomarro jobban teszi, ha nem hagyja, hogy Galeo meglássa azt a patkányt - figyelmeztette Daena. - Azt hallottam, csakis patkányhúst tesz a kolbászaiba. - Mercy a száját eltakarva nevetett.
   Az erkélyek is dugig voltak. Az első és a harmadik emelet kereskedőké és kapitányoké és egyéb tiszteletreméltó népségeké volt. A braavosiak a negyedik, legfelső emeletet preferálták, mert ott voltak a legolcsóbbak az ülőhelyek. Élénk színek lázadása zajlott odafent, míg odalent komorabb árnyalatok voltak többségben. A második erkély privát páholyokra volt felosztva, ahol a hatalmasságok is megfértek egymással, kényelembe és biztonságba helyezve magukat, biztonságos távolra a fenti és a lenti közönségességtől. Ők láttak rá legjobban a színpadra, és szolgák vittek nekik ételt, bort, párnákat, bármit, amire vágytak. A Kapuban ritkán lehetett több, mint félig tele látni a második erkélyt; azok az uraságok, akik élvezték az éjszakai komédiákat, legtöbbször inkább a Kupolába vagy a Kék Lámpásba mentek, ahol az ajánlatok finomabbnak és költőibbnek számítottak.
   De ez az éjszaka más volt, minden kétséget kizáróan a westerosi követ miatt. Az egyik páholyban Otharys három leszármazottja ült, mindegyikük híres kurtizánok kíséretében; Prestayn, a férfi, aki annyira régimódi volt, hogy a lány el sem tudta képzelni, hogy érte el a rangját, egyedül ücsörgött; Torone és Pranelis egy páholyon osztoztak, éppúgy, mint egy kényelmetlen szövetségen; a Harmadik Kard fél tucat barátját látta vendégül.
 - Öt nagykutyát számoltam - mondta Daena.
 - Bessaro annyira kövér, hogy kettőnek kéne számolnod - felelte kuncogva Mercy. Izembaro is pocakos volt, de Bessaróhoz hasonlítva olyan karcsú, mint egy fűzfa. A kulcsár annyira nagydarab volt, hogy különleges ülést igényelt, háromszor akkorát, mint egy rendes szék.
 - Azok a Reyaanok mind kövérek - jegyezte meg Daena. - Akkora a hasuk, mint a hajóik. Látnod kellett volna az apját! Mellette ez kicsinek tűnt. Egyszer meghívták az Igazság Termébe szavazni, de mikor belépett a bárkájába, az elsüllyedt. - Megragadta Mercy könyökét. - Nézd, a Tengerúr páholyánál! - A Tengerúr soha nem látogatta meg a Kaput, de Izembaro azért kinevezett neki egy páholyt, a legnagyobbat és legfényűzőbbet a házban. - Az biztosan a westerosi követ. Láttál már hasonló ruhát egy öregemberen? És nézd, elhozta a Fekete Gyöngyöt!
   A követ kis termetű és kopaszodó volt, és egy nevetséges, szürke szakállkezdemény nőtt az állán. A köpenye és a nadrágja sárga bársonyból készült. A zekéje annyira élénk kék volt, hogy Mercy majdnem könnyezett, ha ránézett. Mellkasára arany szálakkal egy pajzsot hímeztek, rajta egy büszke, kék kakassal, lazurit színű alapon. Az egyik őre segítette a helyére, míg két másik mögötte, a páholy hátuljában állt.
   A nő, aki vele volt, mindössze harmadannyi idős lehetett, mint a férfi. Annyira bájos volt, hogy mintha a lámpások élénkebben égtek volna, mikor elhaladt mellettük. Fakósárga, mélyen dekoltált bársonyruhába volt öltözve, ami ijesztően elütött világosbarna bőrétől. Fekete haját aranyból szőtt hajhálóval fogta össze, és sugárzó fekete és aranyszínű nyaklánc simult telt kebleihez. Miközben figyelték, odahajolt a követhez és súgott valamit a fülébe, mire az nevetni kezdett. - Inkább Barna Gyöngynek kéne hívniuk - mondta Mercy Daenának. - Inkább barna, mint fekete.
 - Az első Fekete Gyöngy olyan fekete volt, mint egy fazék tinta - mondta Daena. - Egy kalózkirálynő volt; egy Tengerúr fia nemzette egy nyár-szigeteki hercegnőnek. Egy westerosi sárkánykirály tette a szeretőjévé.
 - Szívesen látnék egy sárkányt - mondta vágyakozva Mercy. - Miért van egy csirke a követ mellkasán?
   Daena felvonyított. - Mercy, hát semmit nem tudsz? Az a címere! A Hajnal Királyságaiban minden úrnak van címere. Van, akinek virág, van, akinek hal, van, akinek medve vagy szarvas és van még sok más. Nézd, a követ őrei oroszlánt viselnek!
   Ez igaz volt. Négy őr volt; nagy, keménykötésű férfiak sodronyingben, nehéz westerosi hosszúkarddal a csípőjükön. Karmazsinvörös köpönyegüket aranyozás keretezte, és gránátvörös szemű aranyoroszlánok kapcsolták össze a vállukon. Mikor Mercy az aranyozott, oroszláncímeres sisakok mögött rejtőző arcokra pillantott, megreszketett a gyomra. Az istenek megajándékoztak engem. Ujjai erősen Daena karja köré fonódtak. - Az az őr. A szélen, a Fekete Gyöngy mögött.
 - Mi van vele? Ismered?
 - Nem. - Mercy Braavosban született és élt, honnan ismert volna holmi westerosit? Egy pillanatig gondolkodnia kellett. - Csak… hát, jóképű, nem gondolod? - A maga csiszolatlan módján az volt, habár a szemei, akár a sziklák.
   Daena vállat vont. - Nagyon öreg. Nem annyira, mint a többi, de… talán megvan harminc. És westerosi. Borzalmasan vad emberek, Mercy! Jobb, ha távol maradunk a fajtájától.
 - Távol maradni? - vihogott Mercy. Mercy vihogós lány volt. - Nem. Közelebb kell jutnom! - Megszorította Daena kezét, és így szólt: - Ha Sügér keres, mondd, hogy elmentem átolvasni a szövegemet! - Nem volt belőle túl sok, és a nagy része csupán annyiból állt, hogy "Ó, nem, nem, nem", és "Ne, ó, ne, ne érj hozzám!" és "Kérlek, jóuram, még szűz vagyok!", de ez volt az első alkalom, hogy Izembaro egyáltalán adott neki szöveget, tehát lehetett rá számítani, hogy szegény Mercy rendesen akarja tudni azt.
   A Hét Királyság követe magával vitte két őrét a páholyba, hogy ott álljanak mögötte és a Fekete Gyöngy mögött, de a másik kettő az ajtó előtt állt, hogy biztosítsa, hogy urukat senki ne zavarhassa. Halkan beszélgettek Westeros Közös Nyelvén, mikor a lány csendesen felsurrant mögöttük az elsötétített átjárón. Mercy nem értette ezt a nyelvet.
 - Hét pokol, ez a hely nyirkos! - hallotta az őr panaszkodását. - Csontig átfagytam. Hol vannak a rohadt narancsfák? Mindenhonnan azt hallani, hogy a Szabad Városokban narancsfák vannak. Citromok és zöldcitromok. Gránátalmák. Csípős paprikák, meleg éjszakák, meztelen hasú lányok. Hol vannak a meztelen hasú lányok, elárulnád?
 - Lent, Lysben, és Myrben, és Ó-Volantisban - felelte a másik őr. Ő már öregebb volt, nagy hasú és őszülő hajú. - Egyszer elmentem Tywin nagyúrral Lysbe, mikor még Aerys Segítője volt. Braavos északra van Királyvártól, te bolond! Hát nem tudsz térképet olvasni?
 - Szerinted meddig leszünk még itt?
 - Tovább, mint szeretnéd - felelte az öreg. - Ha az arany nélkül tér vissza, a királynő lefejezteti. Egyébként láttam már a feleségét. Vannak lépcsők Kaszter-hegyben, amiken nem tud lemenni, mert fél, hogy beszorul, amilyen kövér. Ki menne vissza ezért, ha már van egy kormos királynője?
   A jóképű őr elvigyorodott. - Gondolom, nem fogja megosztani a hölgyet velünk, ugye?
 - Mi, megőrültél? Szerinted észreveszi ő a magunkfajtákat? A mocskos gazember legtöbbször össze is keveri a nevünket. Talán Clegane idején más volt.
 - A lovag nem volt oda a komédiákért és a csinos kurvákért. Amikor akart egy nőt, magáévá tette, de néha azután nekünk is megengedte. Nem lenne ellenemre megízlelni azt a Fekete Gyöngyöt sem. Gondolod, hogy rózsaszín a lábai között?
   Mercy többet is akart hallani, de nem volt rá idő. A Véres Kéz nemsokára elkezdődik, és Sügér nemsokára keresni kezdi, hogy segítsen a kosztümökkel. Lehet, hogy Izembaro a Komédiások Királya, de Sügér volt az, akitől mindannyian rettegtek. Lesz még idő a csinos kis őrére később.
   A Véres Kéz egy temetőben kezdődött.
   Amikor a törpe hirtelen felbukkant egy fa sírkő mögül, a tömeg sziszegni és átkozódni kezdett. Bobono a színpad elejére kacsázott, és rájuk bámult. - A hétarcú isten megcsalt engem - kezdte, vicsorogva ejtve ki a szavakat. - Az én felséges atyámat a legtisztább aranyból teremtette, és aranyból teremtette a testvéreimet, fiút és lányt. De engem sötétebb tésztából gyúrtak, csontokból és vérből és agyagból...
   Eddigre Marro is felbukkant mögötte, ösztövéren és rémisztően az Idegen hosszú, fekete palástjában. Az arca is fekete volt, a fogai pedig pirosak és fényesek a vértől, míg a homlokába elefántcsontszarvak voltak ékelve. Bobono nem láthatta a férfit, de az erkélyen ülők igen, és már a nézőtér is. A Kapu hirtelen halálosan néma lett. Marro csöndesen lépdelt előrébb.
   Ahogy Mercy is. A jellemek mind fel voltak akasztva, és Sügért lefoglalta az, hogy Daenára erőltesse az udvari jelenethez szükséges ruháját, úgyhogy Mercy távolléte senkinek nem tűnhetett fel. Csendesen, mint az árny, visszasurrant hátra, fel, ahol az őrök álltak a követ páholya előtt.
   Az elsötétített alkóvban állva, mozdulatlanul, mint a szikla, jól rálátott a férfi arcára. Alaposan tanulmányozta, hogy biztos lehessen benne. Túl fiatal vagyok neki? - törte a fejét. Túl egyszerű? Túl sovány? Reménykedett, hogy nem olyan férfival van dolga, aki a nagymellű nőket szereti. Bobono nem tévedett a mellével kapcsolatban. Az lenne a legjobb, ha vissza tudnám csalni őt magamhoz, hogy csak az enyém legyen. De vajon eljön-e velem?
 - Gondolod, hogy ez ő? - mondta a csinosabb.
 - Mi van? A Mások elvitték az eszed?
 - Miért ne? Törpe, vagy nem?
 - Nem az Ördögfióka az egyetlen törpe a világon.
 - Talán nem, de gondolkozz; mindenki azt mondja, mennyire okos, igaz? Ezért talán úgy gondolta, hogy az utolsó hely, ahol a nővére valaha keresné, valami komédia, amelyben saját magát gúnyolja ki. Így hát ezt is teszi, hogy borsot törjön az orra alá.
 - Á, megőrültél!
 - Nos, talán követem a komédia után. Kiderítem. - Az őr a kardja markolatára helyezte a kezét. - Ha igazam van, nagyúr leszek, és ha nincs, bassza meg, ez csak egy törpe. - Rekedtesen felnevetett.
   A színpadon Bobono Marro baljós Idegenjével alkudozott. Elég nagy hangja volt ahhoz képest, hogy milyen aprócska volt a termete, és addigra már rikoltott. - Add ide a poharat - mondta az Idegennek -, hogy lerészegedhessek! Ha arany- és oroszlánvér íze van, még jobb. Ha nem lehetek a hős, hát legyek a szörnyeteg, és félelemmel leckéztessem meg őket szeretet helyett!
   Mercy vele együtt tátogta az utolsó szavakat. Ez jobb szöveg volt, mint az övé, és találóbb is. Vagy kívánni fog engem, vagy nem, gondolta, úgyhogy kezdjük csak a játékot! Halk imát mormolt a Sokarcú Istennek, kisurrant az alkóvjából, és az őrök felé ugrándozott. Mercy, Mercy, Mercy. - Jóuraim - mondta -, beszélitek a braavosit? Ó, kérlek, mondjátok, hogy igen!
   A két őr egymásra pillantott. - Mi ez az egész? - kérdezte az idősebb. - Ki ez?
 - Az egyik komédiás - mondta a jóképű. Hátracsapta szőke haját a szemöldökéből, és rámosolygott. - Sajnálom, édes, nem beszéljük a locsogásodat.
   Hát persze, hogy nem, gondolta Mercy, csak a Közös Nyelvet ismerik. Ez nem volt jó. Add fel, vagy folytasd! Nem adhatta fel. Annyira akarta őt! - Egy kicsit beszélem a nyelveteket - hazudta, Mercy legédesebb mosolyával. - A barátnőm azt mondta, westerosi nagyurak vagytok.
   Az öreg felnevetett. - Nagyurak? Hogyne, azok vagyunk.
   Mercy a lábára pillantott, olyan félénken. - Izembaro azt mondta, tegyek az urak kedvére - suttogta. - Hogyha van bármi, amit akartok, igazán, akármi...
   A két őr megint egymásra nézett. Aztán a jóképű felemelte a kezét és megérintette a mellét. - Bármi?
 - Undorító vagy! - mondta az idősebb.
 - Mert? Ha ez az Izembaro jó házigazda akar lenni, udvariatlanság lenne visszautasítani. - A ruhája szövetén keresztül megcsavarta a mellbimbóját, éppen úgy, ahogy a törpe tette, amikor helyretette a farkát. - A komédiások nem jobbak, mint a szajhák.
 - Lehet, de ez csak egy gyerek!
 - Nem igaz - hazudta Mercy. - Már nő vagyok.
 - Már nem sokáig - mondta a bájos férfi. - Rafford nagyúr vagyok, édes, és tudom, mit akarok. Emeld hát fel a szoknyádat, és dőlj neki annak a falnak!
 - Itt nem - mondta Mercy, félresöpörve a kezeit. - Nem itt, ahol a darabot játsszák. Talán felsikoltok, és Izembaro őrjöngene.
 - Akkor hol?
 - Tudok egy helyet.
   Az öregebb őr felmordult. - Mi van, azt hiszed, csak úgy elhúzol? Mi van, ha az uraság keres?
 - Miért tenné? A műsort nézi. És megvan a saját szajhája, nekem miért ne lehetne? Nem tart sokáig.
   Nem, gondolta a lány, nem fog. Mercy kézen fogta, és levezette a lépcsőkön hátul, ki a ködös éjszakába. - Te is lehetnél komédiás, ha akarnál - mondta neki, ahogy a férfi a színház falának szorította.
 - Én? - Az őr felhorkant. - Én nem, kislány. Az a sok rohadt szöveg, a felére se emlékeznék.
 - Először tényleg nehéz - ismerte el. - De egy idő után könnyebben megy. Megtaníthatnálak egy szövegre. Komolyan.
   Megragadta a csuklóját. - Én foglak tanítani téged. Eljött az első leckéd ideje. - Erősen magához szorította, és szájon csókolta, a szájába préselve a nyelvét. Nedves volt és sikamlós, mint egy angolna. Mercy megnyalta a saját nyelvével, aztán elszakadt tőle, levegő után kapkodva. - Nem itt. Talán valaki meglátja. A szobám nincs messze, de siessünk! Vissza kell érnem a második felvonás előtt, vagy lemaradok a megerőszakolásomról.
   A férfi elvigyorodott. - Ettől ne félj, kislány! - De hagyta, hogy a lány maga után húzza. Kéz a kézben rohantak át a ködön, hidakon át, sikátorokon keresztül, és egyenesen fel öt fordulónyi szálkás falépcsőn. Az őr már lihegett, mire beléptek a lány aprócska szobájába. Mercy meggyújtott egy faggyúgyertyát, aztán kuncogva körbetáncolta a férfit. - Ó, máris kimerültél! El is felejtettem, mennyire öreg vagy, jóuram. Sziesztáznál egy kicsit? Csak feküdj le és hunyd be a szemed, és majd visszajövök, miután az Ördögfióka megerőszakolt engem.
 - Nem mész te sehová! - Durván magára rántotta a lányt. - Dobd le ezeket a rongyokat, és megmutatom, mennyire vagyok öreg, kislány!
 - Mercy - mondta. - A nevem Mercy. Ki tudod mondani?
 - Mercy - mondta. - Az én nevem Raff.
 - Tudom. - A férfi lábai közé csúsztatta a kezét, és a gyapjúnadrágján keresztül érezte, mennyire kemény.
 - A ruhád - sürgette a lányt. - Légy jó kislány, és vedd le őket! - Ehelyett lejjebb húzta az ujját a combja belső felén. A férfi felmordult. - A fenébe, légy óvatos ott, te...
   Mercynek elakadt a lélegzete és ellépett tőle, zavart és rémült arccal. - Te vérzel!
 - He..? - A férfi lenézett magára. - Az istenek irgalmazzanak! Mit tettél velem, te kis picsa?
   A vörös folt beborította a combját, eláztatva a súlyos szövetet.
 - Semmit! - vinnyogta Mercy. - Én soha… ó, ó, olyan sok a vér! Fejezd be, fejezd be, megrémítesz!
   A férfi megrázta a fejét, kábult kifejezéssel az arcán. Mikor a combjához szorította a kezét, vér spriccelt szét az ujjai közül. Lecsorgott a lábán, a csizmájába. Már nem tűnik olyan bájosnak, gondolta a lány. Csak sápadtnak és rémültnek tűnik.
 - Törülközőt! - zihált az őr. - Hozz egy törülközőt, egy rongyot, nyomd rá! Istenek! Szédülök! - Combtól lefelé a lábát átitatta a vér. Mikor megpróbálta ráhelyezni a súlyát, a térde megbicsaklott, és elesett. - Segíts! - könyörgött, ahogy a nadrágja ágyéka egyre pirosabbá vált. - Az Anya kegyelmezzen, kislány! Egy gyógyítót… Fuss, és keress egy gyógyítót, gyorsan!
 - Van egy a következő csatornánál, de nem fog idejönni. Neked kell eljönnöd hozzá. Tudsz járni?
 - Járni? - Az ujjai csatakosak voltak a vértől. - Vak vagy, kislány? Vérzek, mint egy rohadt malac. Nem tudok járni ezen.
 - Hát - mondta a lány -, akkor nem tudom, hogy jutsz el hozzá.
 - Vinned kell.
   Látod? - gondolta Mercy. Tudod a szövegedet, ahogy én is.
 - Gondolod? - kérdezte édeskésen Arya.
   Nyájas Raff élesen felpillantott, ahogy a hosszú, vékony penge előcsúszott az ingujjából. Keresztülszúrta vele a torkát, az álla alatt, megcsavarta, majd egy egyszerű tépéssel oldalirányban kirántotta. Vérfüggöny tört elő, és a férfi szemeiben kihunyt a fény.
 - Valar morghulis - suttogta Arya, de Raff már halott volt, és nem hallhatta. Mély levegőt vett. Le kellett volna segítenem a lépcsőn, mielőtt megölöm. Most egészen a csatornáig kell ráncigálnom, hogy belegurítsam. A többit az angolnák elintézik.
 - Mercy, Mercy, Mercy - énekelte szomorúan. Butácska és szeleburdi lány volt, de jószívű. Hiányozni fog neki, és Daena  és Sügér és a többiek, még Izembaro és Bobono is. Ez majd bajba keveri a Tengerurat és a követet a csirkével a mellén, efelől kétsége sem volt.
   De ezen később is ráért gondolkodni. Most nem volt ideje. Jobb, ha futok. Mercynek még mindig volt pár sora, amit el kellett mondania, az első és utolsó sorai, és Izembaro a csinos, üres kis fejét veszi, ha elkésik a saját megerőszakolásáról.