Tudta, itt volt az ideje megtalálni a saját lovát. Ideje volt felölteni valami halott fiú páncélját, felcsatolni egy kardot és egy tőrt, a fejére csúsztatni horpadt sisakját. Már pirkadt, és a kelő nap egy szilánkja látható volt a város falai és tornyai mögött, vakítóan fényesen. Nyugaton a csillagok egyesével halványultak el. Trombiták szóltak a Skahazadhan mentén, és harci kürtök feleltek Meereen falairól. Egy hajó épp süllyedt a folyó torkolatánál, lángokban állva. Halott emberek és sárkányok szálltak az égen, míg csatahajók ütköztek és csaptak össze a Rabszolga-öbölben. Tyrion nem láthatta őket innen, de hallotta a hangokat: hajótest csattanását hajótestnek, ahogy a gályák összecsapódtak, a vasszülöttek mély hangú harci kürtjeit és Qarth furcsa, magas sípjait, evezők hasadását, az üvöltéseket és a csatakiáltásokat, fejsze csapódását páncélon, kardot pajzson, mind a sebesültek sikolyaival vegyülve. Sok hajó még mindig messze kint volt az öbölben, így a hangjaik erőtlennek és távolinak tűntek, de attól még felismerte őket. A mészárlás zenéje.
Háromszáz méterre onnan, ahol állt, meredezett a Gonosz Nővér; hosszú karja egy csokor hullával a levegőbe lendült - puff! -, és ott repültek, meztelenül és duzzadtan, mint sápadt, halott madarak, akik csonttalanul bukfenceznek a levegőben. Az ostromtáborok rózsa és arany tarka ködében vibráltak, de Meereen híres, lépcsős piramisai feketén ásítottak a ragyogás közepette. Látta, hogy valami mozog az egyik tetején. Egy sárkány, de melyik? Ebből a távolságból könnyedén lehetett volna egy sas is. Egy nagyon nagy sas.
Miután napokat töltött a Második Fiak dohos sátraiban rejtőzködve, a kinti levegő frissnek és tisztának tűnt. Habár nem látta az öblöt onnan, ahol állt, a sószag elárulta, hogy közel van. Tyrion mélyen letüdőzte. Szép nap a csatára. Keletről dobolás hangja söpört át a kiszáradt pusztán. Egy oszlopnyi lovas vágtázott el a Satrafa mellett, a Szélfútták kék zászlait reptetve.
Egy fiatalabb férfi talán üdítő látványnak tartotta volna mindezt. Egy ostobább férfi esetleg pompásnak és dicsőnek, egészen addig, amíg valami rusnya yunkai rabszolgakatona, akinek gyűrűk vannak a mellbimbóiban, egy fejszét nem vet a szemei közé. Tyrion Lannister okosabb volt ennél. Az istenek nem arra formáltak, hogy kardot forgassak, gondolta, akkor miért raknak újra és újra csaták kellős közepébe?
Senki nem hallotta meg. Senki nem felelt. Senkit nem érdekelt.
Tyrion azon kapta magát, hogy visszagondol az első csatájára. Shae riadt fel először, az apja trombitáira. Az édes utcalány, aki fél éjszaka gyönyörködtette őt, meztelenül remegett a karjaiban, mint egy ijedt gyermek. Vagy ez is mind hazugság volt, egy trükkje arra, hogy bátornak és kiválónak érezzem magam? Micsoda komédiás vált volna belőle! Mikor Tyrion Podrick Payne-ért kiáltott, hogy segítsen neki a páncéljával, alva és horkolva talált rá a fiúra. Nem a leggyorsabb fiú, akivel valaha találkoztam, de végtére is tisztességes apród. Remélem, talált egy jobb férfit, akit szolgálhat.
Furcsa volt, de Tyrion sokkal jobban emlékezett a Zöld-ágra, mint a Feketevízre. Az volt az elsőm. Az elsőt sosem felejted el. Emlékezett a folyóról sodródó ködre, ami sápadt, fehér ujjakként szivárgott át a nád között. És annak a napkeltének a szépségére, arra is emlékezett: csillagok pöttyözték a lila eget, a fű üvegként csillámlott a reggeli harmattól, keleten vörös ragyogás. Emlékezett Shae ujjainak érintésére, ahogy segített Podnak Tyrion szedett-vedett páncéljával. Az a rohadt sisak. Mint egy vödör egy tüskével. De az a tüske mentette meg, nyerte meg neki az első győzelmét, viszont Negyedréz és Krajcár soha nem nézett ki feleolyan ostobán sem, mint ő aznap. Shae mégis "félelmetesnek" nevezte, mikor meglátta őt acélban. Hogy lehettem ennyire vak, ennyire süket, ennyire ostoba? Okosabbnak kellett volna lennem, minthogy a pöcsömmel gondolkodjak.
A Második Fiak a lovaikat nyergelték. Nyugodtan végezték a dolgukat, sietség nélkül, eredményesen; mindezt már százszor végigcsinálták korábban. Néhányuk körbeadogatott egy kulacsot, bár azt, hogy bor vagy víz volt-e benne, nem tudta megállapítani. Bokkoko szégyentelenül csókolta a szeretőjét, egyik hatalmas kezével a fiú fenekét dagasztva, a másikat a hajába fúrva. Mögöttük Ser Garibald nagy heréltje sörényét kefélte ki. Kem egy sziklán ült, a földet bámulva... halott fivéréről tűnődött talán, vagy arról a barátról álmodozott Királyvárban. Pöröly és Szeg férfitól férfiig haladtak, ellenőrizték a lándzsákat és a kardokat, megigazították a páncélokat, megéleztek minden pengét, amit meg kellett. Kampós a savanyúlevelét rágcsálta, miközben tréfálkozott és kampós kezével a golyóit vakarta. Ez valamiért Bronnra emlékeztette Tyriont. Már Feketevízi Ser Bronn, hacsak a nővérem nem ölette meg. Az talán nem olyan könnyű, mint gondolja. Tűnődött, hány csatát vívtak már meg a Második Fiak. Hány csetepatét, hány rajtaütést? Hány várost rohamoztak meg, hány fivérüket temették el vagy hagyták hátra elrothadni? Hozzájuk képest Tyrion zöldfülű fiú volt, még kipróbálatlan, hiába volt kétszer annyi idős, mint a kompánia fele.
Ez lesz a harmadik csatája. Edzett és vérzett, megvert és megpecsételt, bizonyított harcos, ez vagyok én. Öltem embereket és megsebeztem másokat, magam is sebesültem meg és túléltem, hogy mesélhessek róluk. Vezettem támadásokat, hallottam, ahogy férfiak a nevemet üvöltik, levágtam nagyobb és jobb férfiakat, még meg is ízleltem néha egy kicsit a dicsőséget... és nem volt az egy jó ízletes bor a hősöknek, és nem akarnék még egy ízelítőt? Mégis, dacára mindannak, amit tett és mindannak, amit látott, egy újabb csata kilátásától megfagyott a vér az ereiben. Átutazott a fél világon gyaloghintón, dereglyén és malacon, hajózott rabszolgavitorlásokon és kereskedőgályákon, felhágott szajhákra és lovakra, mindvégig azt mondogatva magának, hogy nem érdekli, él-e vagy hal-e... csak azért, hogy azon kapja magát: végső soron nagyon is érdekli.
Az Idegen felhágott fakó kancájára és feléjük lovagolt, kardjával a kezében, de Tyrion Lannister nem kívánta viszontlátni. Most nem. Még nem. Ma nem. Micsoda csaló vagy te, Ördögfióka! Hagytad, hogy száz testőr megerőszakolja a feleségedet, hason lőtted az apádat egy számszeríjjal, addig csavartál egy aranyláncot a szeretőd torka körül, mígnem az arca feketére színeződött, valahogy viszont még mindig azt gondolod, hogy megérdemled az életet.
Krajcár már a páncélját viselte, mikor Tyrion visszaosont a sátorba, amin osztoztak. A lány éveken át szíjazta magát favértbe a komédiája szolgálatában; a valódi páncél és sodronying nem különböztek attól sokban, ha már elsajátítottad a kapcsok és csatok csínját-bínját. És ha a zsoldosacél itt horpadt és ott rozsdás, karcos és foltos és kifakult volt is, mit számít. Ahhoz még biztosan elég jó, hogy megállítson egy kardot.
Az egyetlen darab, amit még nem öltött fel, a sisakja volt. Mikor Tyrion belépett, a lány felnézett. - Nincs rajtad páncél. Mi történik?
- A szokásos dolgok. Sár és vér és hősiesség, ölés és halál. Vívnak egy csatát az öblön, egy másikat a városfalak alatt. Bármelyik irányba fordulnak a yunkaik, ellenség van mögöttük. A legszorosabb küzdelem még mindig egy jó mérföldre van, de hamarosan mi is a sűrűjébe kerülünk. - Egyik oldalon, vagy a másikon. A Második Fiak megértek egy újabb gazdacserére, ebben Tyrion szinte biztos volt... habár hatalmas szakadék állt a "biztos" és a "szinte biztos" között. Ha rosszul ítéltem meg az embereimet, mindannyian elvesztünk. - Vedd fel a sisakodat, és tegyél róla, hogy be is legyen csatolva! Én egyszer levettem az enyémet, hogy ne fulladjak meg, és egy orromba került. - Tyrion megpöccintette a sebhelyét.
- Először téged kell páncélba öltöztetnünk.
- Ha szeretnéd. Először a mellényt. A cserzett bőrt a vasgombokkal. Afölé a láncinget, aztán a nyakvédőt. - Körbepillantott a sátorban. - Van bor?
- Nincs.
- Maradt fél kancsónk a vacsorából!
- Negyed kancsó, és azt megittad.
Sóhajtott. - A nővéremet is eladnám egy kupa borért.
- Egy kupa lóhúgyért is eladnád a nővéredet.
Ez annyira váratlanul érte, hogy hangosan felnevetett. - Ennyire közismert a lóhúgy iránti rajongásom, vagy találkoztál a nővéremmel?
- Csak akkor egyszer láttam, amikor a fiúkirálynak bajvívtunk. Negyedréz szerint gyönyörű volt.
Negyedréz egy satnya kis tányérnyaló volt, idióta névvel. - Csak egy bolond megy csatába józanul. Plummnak biztosan van egy kis bora. Mi van, ha ő meghal a csatában? Bűn lenne elpazarolni.
- Tartsd a szád! Be kell fűznöm ezt a mellényt.
Tyrion igazán megpróbálta, de úgy tűnt neki, hogy a mészárlás hangjai egyre hangosabbak, és nem tudta visszatartani a nyelvét. - Pudingarc a kompániát akarja használni, hogy visszaszorítsa a vasszülötteket a tengerbe - közölte Krajcárral, miközben a lány felöltöztette. - Az összes lovasát az eunuchokra kellett volna küldenie, mielőtt tíz lábnyira jutottak volna a kapuiktól. Balról kellett volna rájuk küldenie a Macskákat, minket és a Szélfúttákat jobbról, ezzel széttépve a szárnyaikat mindkét végről. Egyesével állva a Makulátlanok nem jobbak vagy rosszabbak bármilyen más dárdásnál. A fegyelmük teszi őket veszélyessé, de ha nem tudnak lándzsafalat formálni...
- Emeld fel a karodat! - mondta Krajcár. - Úgy, így már jobb. Talán neked kéne parancsolnod a yunkaiknak.
- Használnak rabszolgakatonákat, rabszolgaparancsnokokat miért ne? Bár az tönkretenné a versenyt. A Bölcs Mestereknek ez csak egy cyvasse-játszma. Mi vagyunk a figurák. - Tyrion tűnődve oldalra döntötte a fejét. - Ebben hasonlítanak egymásra apámurammal, ezek a rabszolgatartók.
- Az apáddal? Hogy érted?
- Az imént az első csatámra gondoltam. A Zöld-ágra. Egy folyó és egy út között küzdöttünk. Mikor láttam, ahogy az apám hada csatarendbe áll, emlékszem, milyen gyönyörűnek hittem. Mint egy virág, ami szétnyitja a szirmait a nap előtt. Egy bíborrózsa, vastövisekkel. És az apám, á, sosem nézett még ki olyan ragyogóan. Bíbor páncélt viselt egy hatalmas, arannyal hasított köpönyeggel. Egy pár aranyoroszlán a vállán, egy másik a sisakján. A csődöre káprázatos volt. Urasága az egész csatát arról a lóról nézte végig, és sosem került egyetlen ellenfél százméteres közelébe sem. Meg sem moccant, nem mosolyodott el, egyszer sem izzadt meg, miközben ezrek haltak meg alatta. Képzelj el engem egy tábori széken gubbasztva, ahogy lebámulok egy cyvasse-táblára. Szinte ikrek lehetnénk... ha lenne lovam, némi bíbor páncélom és arannyal hasított köpönyegem. Ő magasabb is volt. Nekem több hajam van.
Krajcár megcsókolta őt.
Olyan gyorsan mozdult, hogy Tyrionnak nem volt ideje gondolkodni. Előrehajolt, gyorsan, akár egy madár, és az övéire szorította az ajkait. Ugyanilyen gyorsan vége is lett. Mire volt jó ez? - kérdezte majdnem, de tudta, hogy mire volt jó. Köszönöm, mondta volna, de azt a lány talán engedélynek vette volna, hogy újra megtegye. Gyermek, nem kívánlak bántani, próbálkozhatott volna, de Krajcár nem gyermek volt, és az, hogy ő mit kívánt, nem tompították volna a sebet. Hosszabb idő óta, mint azt el akarta gondolni, Tyrion Lannister nem találta a szavakat.
Olyan fiatalnak tűnik, gondolta. Egy lány, nem több. Egy lány, és szinte csinos, ha az ember megbocsátja, hogy törpe. A haja a barna egy meleg árnyalata volt, sűrű és göndör, a szemei nagyok és bizakodóak. Túl bizakodóak.
- Hallod ezt a hangot? - kérdezte Tyrion.
A lány fülelt. - Mi az? - tudakolta, ahogy egy pár össze nem illő lábszárvédőt szíjazott Tyrion satnya lábaira.
- Háború. Mindkét oldalról, és nincs egy mérföldnyire sem. Ez a hang a mészárlás, Krajcár. Ahogy kilógó belű férfiak botladoznak keresztül a sáron. Levágott végtagok és törött csontok és vértócsák. Tudod, hogy a férgek előjönnek egy nagy eső után? Úgy hallottam, ugyanígy tesznek egy nagy csata után is, ha elég vér áztatja a talajt. Így közeleg az idegen, Krajcár. A Fekete Kecske, a Sápadt Gyermek, a Sokarcú Isten, nevezd, aminek akarod. Ez a halál.
- Megijesztesz.
- Igen? Helyes. Ijedj is meg. Vasszülöttek árasztják el a partot, és Ser Barristan és a Makulátlanjai özönlenek ki a városkapukon, mi pedig közöttük vagyunk, a tetves rossz oldalon. Magam is rémült vagyok.
- Ezt mondod, de mégis tréfálkozol.
- A tréfa egy módja a félelem távoltartásának. A bor egy másik.
- Bátor vagy. Kicsi ember is lehet bátor.
Lannister óriásom, hallotta. Gúnyolódik velem. Kis híján ismét felpofozta. A feje dübörgött.
- Nem akartalak feldühíteni - mondta Krajcár. - Bocsáss meg, félek, ez minden. - Megérintette a kezét.
Tyrion elhúzódott tőle. "Félek." Ugyanezt a szót használta Shae is. A szemei akkorák voltak, mint két tojás, és én az utolsó szóig bevettem mindent. Tudtam, miféle ő. Azt mondtam Bronn-nak, hogy találjon nekem egy nőt, és ő Shae-t hozta elém. A kezei ökölbe szorultak, és Shae arca táncolt előtte, vigyorogva. Aztán a lánc összeszorult a torka körül, az aranykezek mélyen a húsába vájtak, ahogy a saját kezei Tyrion arcát csapkodták, pillangók minden erejével. Ha lenne kéznél egy lánc... ha lenne egy nyílpuskája, egy tőre, bármije, akkor... talán... ő...
Csak ekkor hallotta meg Tyrion a kiáltásokat. Elveszett a fekete haragban, megfulladt az emlékek tengerében, de a kiáltozás sietve visszahozta őt a világba. Szétnyitotta a kezeit, vett egy mély lélegzetet és elfordult Krajcártól. - Valami történik. - Kiment, hogy felfedezze, mi az.
Sárkányok.
A zöld szörnyeteg az öböl felett körözött, megdőlt és megfordult, ahogy a hosszúhajók és a gályák összeütköztek és elégtek alatta, de a zsoldosok a fehér sárkányra bámultak. Háromszáz méterrel arrébb a Gonosz Nővér meglendítette a karját, puff, és hat friss hulla táncolt át az égen. Egyre fel és fel és fel emelkedtek. Aztán kettő lángokban tört ki.
A sárkány elkapta az egyik égő testet, épp, amikor az zuhanni kezdett, és az állai között ropogtatta, miközben fakó lángok csapdostak a fogai között. Fehér szárnyak csattantak a reggeli levegőn, és a bestia ismét mászni kezdett. A második holttest egy szétnyitott állkapocsnak csapódott, és egyenesen alámerült, hogy néhány yunkai lovas között érjen földet. Közülük is lángra kapott néhány. Egy ló felágaskodott és ledobta a lovasát. A többiek elfutottak, próbálva lehagyni a lángokat, helyette mégis csak felkorbácsolták őket. Tyrion Lannister szinte érezte a pánik ízét, ahogy az áthullámzott a táborokon.
A vizelet éles, ismerős szaga töltötte be a levegőt. A törpe körbenézett, és megkönnyebbülten látta, hogy Kalamáris pisálta össze magát, nem ő. - Legjobb, ha elmész és átveszed a gatyádat - mondta neki Tyrion. - És amíg ezen ügyködsz, forgass köpönyeget. - A pénzmester elsápadt, de nem mozdult.
Még mindig ott ácsorgott és a levegőből hullákat elkapkodó sárkányokat vizslatta, mikor a hírnök odaért. Egy rohadt tiszt, Tyrion azonnal látta. Aranypáncélt viselt és egy arany lovon ült. Hangosan bejelentette, hogy a yunkaik főparancsnokától, a nemes és hatalmas Gorzhak zo Eraztól jött. - Gorzhak nagyúr tiszteletét küldi Plumm kapitánynak és azt kéri, hozza a kompániáját az öböl partjára. A hajóinkat megtámadták.
A hajóitok süllyednek, égnek, menekülnek, gondolta Tyrion. A hajóitokat elveszik, az embereiteket kardélre hányják. Kaszter-hegy Lannistere volt, a Vas-szigetekhez közel; a vasszülött fosztogatók nem voltak idegenek a partjaikon. Századokon át legalább háromszor felégették Lannisrévet, és két tucatszor kifosztották. A nyugatiak tudták, miféle barbárságokra voltak képesek a vasszülöttek; ezek a rabszolgatartók még csak most tanulták.
- A kapitány most épp nincs itt - mondta Kalamáris a hírnöknek. - Elment a Lánytábornokkal találkozni.
A lovas a napra mutatott. - Malazza úrnő parancsnoksága a nap felkeltével véget ért. Tegyetek, ahogy Gorzhak utasít!
- Támadjuk meg a tintahalakat, úgy érted? Azokat ott kint a vízen? - A pénzmester a homlokát ráncolta. - Én magam nem látom, hogyan lenne ez lehetséges, de mikor Barna Ben visszaér, elmondom neki, mit akar a te Gorzhakod.
- Parancsot adtam nektek! Most teljesítitek!
- A kapitányunktól kapunk parancsokat - mondta Kalamáris a szokásos, szelíd hangján. - Ő nincs itt. Megmondtam.
Tyrion látta, hogy a hírnök elveszítette a türelmét. - Épp csata tombol. A parancsnokotoknak veletek kéne lennie!
- Lehet, de nincs velünk. A lány érte küldött. Hát elment.
A hírnök ellilult. - Teljesítenetek kell a parancsotokat!
Kampós egy csomónyi jól megrágott savanyúlevelet köpött ki a szája bal oldalán. - Bocsánatodért esdek - mondta a yunkai lovasnak -, de mi itt mind lovasok vagyunk, ahogy jóuram is. Na most, egy jól képzett csatamén megrohamoz egy lándzsafalat. Néhány átugrik egy tűzárkot. De soha nem láttam egy lovat sem, ami futott volna a vízen.
- A hajók embereket szállítanak partra! - kiabálta a yunkai uracska. - Egy gyújtóhajóval eltorlaszolták a Skahazadhan száját, és minden pillanatban, amíg ti itt álltok és beszéltek, újabb száz kardforgató ér át fröcsögve a gázlón! Gyűjtsétek össze az embereiteket és űzzétek vissza őket a tengerbe! Azonnal! Gorzhak megparancsolja!
- Melyik az a Gorzhak? - kérdezte Kem. - Nyúl?
- Pudingarc - mondta Kalamáris. - Nyúl nem elég bolond, hogy egyszerű lovakat küldjön hosszúhajók ellen.
A lovas eleget hallott. - Értesítem Gorzhak zo Erazt, hogy megtagadjátok a parancsát - mondta mereven. Aztán megfordította aranylovát és visszavágtázott oda, amerről jött, zsoldosok nevetésének szélviharától üldvözve.
Kalamáris mosolya halt el először. - Elég - mondta, hirtelen megkomolyodva. - Visszatérve. Nyergeljétek fel a lovakat, azt akarom, hogy minden ember készen álljon a lovaglásra, mikor Ben visszatér a megfelelő parancsokkal. És oltsátok el azt a tüzet! Majd reggelizhettek, ha a csata véget ér, és megéritek. - A pillantása Tyrionra esett. - Mit vigyorogsz? Egy kicsi bolondnak látszol abban a páncélban, Félember.
- Jobb bolondnak látszani, mint annak lenni - felelte a törpe. - A vesztes oldalon állunk.
- A Félembernek igaza van - mondta Jorah Mormont. - Nem akarunk a rabszolgatartók oldalán küzdeni, mikor Daenerys visszatér... és vissza fog, efelől kétségetek se legyen. Csapjatok le most és keményen, és a királynő nem felejti el! Találjátok meg a túszait és szabadítsátok ki őket! És a házam és otthonom becsületére esküszöm, hogy a kezdetektől ez volt Barna Ben terve!
Kint a Rabszolga-öböl vizein egy újabb qarthi gálya kapott hirtelen lángra. Tyrion keleten elefántokat hallott trombitálni. A hat nővér karjai emelkedtek és lebuktak, hullákat hajítva. Pajzs csapódott pajzsnak, ahogy két lándzsafal összeért Meereen falai alatt. Sárkányok forogtak odafent, árnyékaik átsöpörtek barát és ellenség felfelé fordított arcán egyaránt.
Kalamáris a levegőbe emelte a kezét. - Én vezetem a könyveket. Én őrzöm az aranyunkat. Én vázolom fel a megállapodásainkat, gyűjtöm be a bérünket és teszek róla, hogy elegendő pénzünk legyen ellátmány vásárlására. Nem én döntöm el, kivel küzdünk, vagy hogy mikor. Ezt Barna Ben mondja meg. Vele egyezkedjetek, amikor visszatér!
Mire Plumm és a társai vágtázva visszaértek a Lánytábornok táborából, a fehér sárkány visszarepült az odújába Meereen felett. A zöld még mindig portyázott, széles körökben szállva a város és az öböl felett nagy, zöld szárnyakon.
Barna Ben Plumm páncélt és sodronyinget viselt cserzett bőrön. Egyedül a vállairól leomló selyemköpennyel hódolt a hiúságnak: az fodrozódott, mikor mozgott, s a színe halvány ibolyából mély lilává változott. Lelendült a lováról és átadta azt egy lovásznak, aztán megparancsolta Kampósnak, hogy hívja össze a kapitányait.
- Mondd nekik, hogy siessenek! - tette hozzá Ravasz Kasporio.
Tyrion még csak őrmester sem volt, de a cyvasse-játszmáiknak hála gyakori látogató lett Barna Ben sátrában, és senki sem próbálta megállítani, mikor a többiekkel együtt belépett. Kasporión és Kalamárison kívül Uhlan és Bokkoko is az összecsődítettek között voltak. A törpe meglepetten látta, hogy Ser Jorah Mormont is ott volt.
- Azt a parancsot kaptuk, hogy védelmezzük a Gonosz Nővért - tájékoztatta őket Barna Ben. A többiek aggódó pillantásokat váltottak. Látszólag senki sem akart felszólalni, mígnem Ser Jorah azt kérdezte:
- Kinek a megbízásából?
- A lányéból. Ser Nagyapa a Satrafához igyekszik, de a lány fél, hogy legközelebb a Gonosz Nővér felé fordul. A Szellem már ledőlt. Marselen felszabadítottjai úgy törték meg a Hosszú Lándzsákat, mint egy rothadt botot, és láncokkal elcipelték a Szellemet. A lány úgy számolja, hogy Selmy le akarja rombolni az összes hajítógépet.
- Én ezt tenném a helyében - mondta Ser Jorah. - Csak én előbb megtettem volna.
- Miért a lány ad parancsokat még mindig? - Kalamáris zavartnak hangzott. - A hajnal eljött és elmúlt. Hát nem látja a napot? Úgy viselkedik, mintha még mindig ő lenne a főparancsnok.
- Ha a helyében volnál, és tudnád, hogy Pudingarc nemsokára magára vállalja a parancsnokságot, talán te is inkább tovább osztogatnád a parancsokat - mondta Mormont.
- Egyik sem jobb, mint a másik - tartott ki Kasporio.
- Igaz - mondta Tyrion -, de Malazzának szebbek a csöcsei.
- Számszeríjakkal lehet tartani a Gonosz Nővért - mondta Kalamáris. - Skorpiókkal. Ostromgépekkel. Erre van szükség. Nem használsz lovasokat, hogy egy adott pozíciót védelmezz. A lány azt akarja, hogy legyünk gyalogosan? Ha igen, miért nem használja a saját lándzsásait vagy parittyásait?
Kem bedugta sápadtszőke fejét a sátorba. - Bocsánat a zavarásért, jóuram, de egy másik lovas érkezett. Aszongya, új parancsokat hozott a főparancsnoktól.
Barna Ben Tyrionra pillantott, majd vállat vont. - Küldd be!
- Ide? - kérdezte Kem, összezavarodva.
- Úgy látszik, én idebent vagyok - mondta Plumm, egy leheletnyi bosszúsággal. - Ha valahova máshová megy, nem talál meg.
Kem kiment. Mikor visszatért, nyitva tartotta a sátorszárnyat egy yunkai nemesember előtt, aki sárga selyemköpenyt és hozzáillő pantallót viselt. A férfi olajos fekete haját megkínozták, kicsavarták és belakkozták, hogy úgy tűnjön, mintha száz apró rózsa hajtott volna ki a fejéből. A mellvértje olyan bűbájos romlottság egy jelenetét ábrázolta, hogy Tyrion rokonlelket érzékelt.
- A Makulátlanok a Hárpia Lánya felé vonulnak - jelentette be a hírnök. - Véresszakáll és két ghisi légió kitart velük szemben. Amíg ők tartják a vonalat, ti berohantok az eunuchok mögé és hátba kapjátok őket, senkit sem kímélve. Ez a legnemesebb és leghatalmasabb Morghar zo Zherzyn, a yunkaik főparancsnokának rendelkezése.
- Morghar? - ráncolta a homlokát Kasporio. - Nem, ma Gorzhak parancsol.
- Gorzhak zo Eraz holtan fekszik, mert a pentosi elárult minket. A köpönyegforgató, aki Rongyos Hercegnek nevezi magát, sikoltozva fog meghalni ezért az aljasságért, a nemes Morghar esküszik rá.
Barna Ben a szakállát vakarta. - A Szélfútták átálltak, mi? - mondta, enyhe érdeklődéssel a hangjában.
Tyrion kuncogott. - És elcseréltük Pudingarcot Részeges Hódítóra. Csoda, hogy képes volt elég időre kimászni a kancsóból, hogy egy félig tudatos parancsot.
A yunkai ellenséges pillantást vetett a törpére. - Tartsd a szádat, te férges kis... - A visszavágás abbamaradt. - Ez a szemtelen törpe egy szökött rabszolga! - jelentette ki döbbenten. - A megszentelt emlékű, nemes Yezzan zo Qaggaz tulajdona!
- Tévedsz. Ő a bajtársam. Egy szabad ember, és Második Fiú. Yezzan szolgái arany nyakörvet viselnek. - Barna Ben a legkedvesebb mosolyát vette elő. - Arany nyakörvet, apró csengettyűkkel. Hallasz itt csengettyűket? Én nem hallok egy csengettyűt sem.
- A nyakörveket el lehet távolítani. Követelem, hogy adjátok ki a törpét, hogy tüstént elnyerhesse méltó büntetését!
- Ez nyersnek tűnik. Jorah, te mit gondolsz?
- Ezt. - Mormont hosszúkardja már a kezében volt. Ahogy a lovas megfordult, Ser Jorah átszúrta vele a torkát. A kard hegye a yunkai nyakának hátulján jött ki, vörösen és nedvesen. Vér bugyborékolt az ajkairól és le az állán. A férfi tett két bizonytalan lépést és a cyvasse-táblára zuhant, mindenfelé szétszórva a faseregeket. Néhányszor még megrándult, egyik kezével Mormont pengéjét markolva, miközben a másik erőtlenül karmolta a felborult asztalt. A yunkai látszólag csak ekkor fogta fel, hogy halott. Arccal lefelé a szőnyegre feküdt, piros vér és olajos, fekete rózsák fejetlenségében. Ser Jorah kirántotta a kardját a halott férfi nyakából. Vér csordogált le annak barázdáin.
A fehér cyvasse-sárkány Tyrion lábánál állt meg. Felkotorta a szőnyegről és megtörölte az ingujján, de a yunkai vér egy része összegyűlt a faragás finom vájataiban, így a halvány fát vörös szín erezte. - Köszöntsük mindnyájan szeretett királynőnket, Daeneryst. - Akár él, akár hal. A levegőbe dobta a véres sárkányt, elkapta és elvigyorodott.
- Mindig is a királynő emberei voltunk - jelentette ki Barna Ben Plumm. - Az újbóli csatlakozás a yunkaikhoz csak összeesküvés volt.
- És micsoda okos összeesküvés! - Tyrion a lábával meglökte a halott férfit. - Ha az a mellvért jó rám, kell nekem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése