Kérdezz-felelek!

Már nem is tudom, hogyan fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy tarthatnék itt a blogon egy kérdezz-feleleket - de ez annyira alapvető műfaj már, hogy nem is ember, aki nem csinál ilyet. Legalábbis gondolom.
A szavazáson, hogy mit szeretnétek legközelebb látni a blogon, hárman kértek kérdezz-feleleket, de azért remélem, többeknek is lenne kérdése. Én három embernek is szívesen válaszolok, nyilván, de mivel emberből vagyok, ezért mindig lesz bennem egy kis nagyravágyás...
Tehát tegyétek fel a kérdéseiteket kommentben, én pedig a bejegyzésben megválaszolom őket!
Addig is: köszönöm a figyelmet, és további szép napot!
Nessa


2017.06.24.

Zsazsi kérdései

1. Honnan jött az ötlet, hogy épp az olasz nyelvből vett szavakkal dobd fel a modulok címeit? - Ezt a választ azzal akartam kezdeni, hogy "hát, az úgy volt...", de aztán rájöttem, hogy háttal nem kezdünk mondatot. Szóval az egésznek az volt az előzménye, hogy mind Anna - társszerkesztőm és egyik legjobb barátnőm egy személyben -, mind én a plafonra tudtunk volna már mászni attól, hogy a magyar bloggerinák kilencvenkilenc százaléka angol címet ad a blogjának, ami csak jobb esetben helyes nyelvtanilag. Én pedig, lévén nyelvbuzi (nem tudtam jobban kifejezni, sajnálom xD), lelkesen gondolkodtam el azon, hogy mégis milyen nyelv jöhetne még szóba. Valamiért a magyarra nem is gondoltam, mert azért bennem is élt az az ösztön, hogy minden menőbb idegen nyelven leírva. Mivel egész általánosban csak angolul tanultam - a németet csak a blog létrehozása után szeptemberben, a gimiben kezdtem -, más nyelven meg nem tudtam olyan szinten, hogy megpróbálkozzak egy blogcímet kiötleni rajta (gugli fordítóban nem bíztam ennyire xD), ezért jött a mentőötlet, hogy Anna talán tud segíteni. Tudott is, mint mindig, mert ő épp olaszt tanult akkor. Erre a lehetőségre én rögtön rá is vetettem magam, és addig nem hagytam békén Annát, amíg ki nem találta nekem a blog címét meg pár modulja nevét. Így legalább nyugodt szívvel kritizálhatom azokat, akiknek a blogja angol címet kapott. :D

2. Van ráhangolódási trükköd/szertartásod, mielőtt nekikezdenél egy blog kritikájának? - Rólam tudni kell, hogy valami eszméletlen lusta természettel vagyok megáldva. És ha valakiben esetleg felmerülne, nem, ez nem álszerénység meg semmi ilyesmi, és még finom kifejezés is. Lusta disznó vagyok, na. Ezért hiába szeretek kritikát írni, hiába szeretem a visszajelzéseket olvasni, hiába szeretem látni, hogy esetleg valamit segített a kritikám, egyszerűen önmagam egy külön megerőszakolása rávenni magamat arra, hogy hozzákezdjek a várólistán épp legfelül ácsorgó blog olvasásához (ha ez sikerül, akkor a kritika megírásának legtöbbször már lendületből nekiveselkedek). Leggyakrabban két tényező szokott segíteni abban, hogy egyáltalán elkezdjem a kritizálandó blog olvasását: 1. a tény, hogy már x hónapja rendelték/x hónapja nem írtam bejegyzést a blogra 2. amikor eszembe jutnak az előző pozitív visszajelzések korábbi kritikáimra, meg az érzés, amikor látom, hogy valaki megfogadta a tanácsaimat. A kérdésre válaszolva tehát: igen, a szertartásom a több hónapos csúszás, a trükköm pedig a kritikaírás pozitívumainak felidézése. Onnan pedig már csak egy jó zene és magány kérdése, hogy nekikezdjek magának a kritikaírásnak.

3. Könyvekkel hogy állsz? Gondoltál arra, hogy esetleg book tagokkal bővítsd a "kínálatot", vagy nem szeretnéd még jobban kitolni a blog "hatókörét"? - Hihetetlenül fog hangzani, de annak ellenére, hogy az olvasás az életem, és hogy ennek a tevékenységnek köszönhetek gyakorlatilag mindent, amit jelenleg szeretek magamban, egy jó ideje nem űzöm már olyan "nagyüzemi szinten", mint gyerekkoromban tettem. Mármint, én hajlamos vagyok a két végletre, és így van ez az olvasással is; tízévesen Quo Vadist, Jane Eyre-t és Monte-Cristo grófját meg ezekhez hasonlókat olvastam napi tíz órában, ma pedig papírkönyvet alig veszek a kezembe, nemhogy órákon keresztül olvassak, mint korábban tettem. Egyszerűen lusta vagyok hozzá - igen, nevetséges, tudom, de igyekszem kilépni ebből az állapotból. Szóval a könyveket én imádom, csak mostanában inkább a képzeletbeli teendőlistámra írogatok fel könyvcímeket, mintsem ténylegesen olvasnék. Ettől függetlenül nyitott vagyok mindenféle irányzatra, és ha van rá igény, bármikor behozok egy új műfajt. Ez az ötlet pedig különösen tetszik, és végre nem csak a saját komfortzónámba ragadt könyveket - vagy rosszabb esetben semmit - olvasnék.
(Nem feltétlenül a kérdéshez kötődik, de a fentiek után muszáj megjegyeznem, hogy jelenleg az Outlander-könyvsorozat negyedik kötetét, Diana Gabaldon fenomenális mesterművét, a Drums of Autumn-ot (magyar fordításban Őszi dobszó-t) olvasom online, és, ha épp arra visz a lélek, akkor a papírkönyvben megvett, magyar változatát. Szóval olvasok én azért, csak nem annyit, amennyit az agyam értelmesebbik fele szeretne.)

4. Nyaranta többet vagy kevesebbet szoktál foglalkozni a blogoddal? - Fú, hát ez egy fantasztikus kérdés. Elsőre azt mondanám, fogalmam sincs. De a blogarchívumot és az emlékeimet átböngészve arra jutottam, hogy a nyári hónapok során is nagyjából ugyanannyi bejegyzést szoktam hozni a blogra. Másnak talán pont nyáron aktívabb az oldala, lévén több a szabadidő, de nekem van egy fogalmam-sincs-minek-nevezzem állapotom, amit a legegyszerűbb úgy körülírni, hogy nyári lustaság. Igen, az év minden napján lusta vagyok, de a nyári hónapokban főleg azért, mert a hőség elszívja azt a kevés életerőmet is, amim van. Ha őszinte akarok lenni, akkor a nyárból eddig eltelt heteket leginkább a kedvenc sorozataim nézésével töltöttem, semmi maradandót vagy értelmesebbnek nevezhetőt nem műveltem. Nyaralni mi nem nagyon szoktunk menni, szóval ha összevetjük a szabadidőm mennyiségét és a feltöltött tartalmat, akkor nyáron még kevesebbet is foglalkozok a blogommal, mint tanév közben. És ez így leírva még szánalmasabb, mint gondolatban.

6. Mi vezetett arra, hogy kritika blogot nyiss? - Őszintén, így konkrétan nem tudom, már nem emlékszem pontosan, csak néhány érzésre és emlékre tudok támaszkodni ezzel kapcsolatban. Azt tudom, hogy mindenképpen bennem volt az az idealista gondolat, ami most is: hogy talán a tevékenységem nyomán egy picit emelkedhet a blogger színvonala. Mert igen, ha valakinek nem derült volna ki az eddigi munkásságomból, egy elcseszett, álmodozó idealista vagyok, ez az ügy menthetetlen. Meg előttem lebegett az is, amit az általam ismert kritikablogokról megmaradt bennem: hogy lehetne ezt máshogy - talán jobban? - is csinálni. Pontosan tudom, hogy egy felfuvalkodott hólyagnak juthat csak eszébe, hogy "mindenki szarul csinálja, na majd én megmutatom, és én jobban fogom csinálni", és nem is pontosan ez a gondolat vezérelt, legalábbis biztos nem az előbbi megfogalmazásban, de nagyjából valahogy mégis. (Egy össze-vissza beszélő, dühöngő őrült írja ezeket a sorokat, igen.) Sosem állítottam, hogy tökéletes lenne a jellemem, sőt, épp ellenkezőleg. Úgyhogy nyíltan felvállalom, hogy igen, szerepet játszott a dologban az is, hogy én azt gondoltam, jobban tudom csinálni, mint néhány kritikás, aki akkoriban tevékenykedett a bloggeren.

7. Van valami érdekes/vicces történeted a bloggal kapcsolatban, amit szívesen megosztanál? - Érdekes vagy vicces... Lévén egy unalmas és humortalan szerencsétlen, így elsőre nem igazán jut eszembe semmi, és ami eszembe jutott, az se különösebben vicces, de azért megosztom veletek, ha már Zsazsi áldozott rám annyit az idejéből, hogy kitalálja ezt a kérdést. :D A 2015. szeptember 16-ai kritikámat egy Noémi nevű bloggerinának írtam, és mielőtt nekikezdtem volna a kritikájának, volt egy kisebb, incidensnek sem nevezhető dolog ezzel kapcsolatban, amin én azóta is fogom a fejem, hogy hogy lehetek ekkora rakás őrület. Ezt a Noémit ugyanis összekevertem egy lánnyal, aki korábban N néven rendelt kritikát a chatben, és N után már többen is rendeltek kritikát, akiknek már megírtam azt; én pedig azt hittem, hogy N ez a Noémi, és hogy korábban rendelt kritikát, mint Steffy és Vivien, pedig én utóbbi kettő kritikáját már megírtam. (Nem tudom, mennyire érthető ez így, mert nekem semennyire.) Már a szívbaj kerülgetett, amikor a beteg elmémnek sikerült összeraknia, hogy N és Noémi nem ugyanazok - ekkor viszont nem találtam Noémi nevű rendelőt a chatben. Nagy nehezen felfogtam, hogy azért, mert Noémi e-mailben rendelt kritikát, nem a chatben. Így sikerült megnyugodnom valamelyest.

8. Kedvenc zeneszám, együttes? - Gyűlölöm a "kedvenc"-kérdéseket, egyszerűen azért, mert nekem szimplán nincs kedvencem semmiből ezen a világon, mindenből egyformán imádok egy csomót. De ha tényleg csak egyetlen kedvenc zeneszámot kell választanom, akkor az a Story of My Life, a kedvenc együttesemtől, a One Directiontől.

9. Van, ami alapján kiválasztod a karaktereknek választható hírességeket? - Ha egy filmben vagy sorozatban, amit épp nézek, meglátok egy olyan szereplőt, akivel blogos karakterek között még nemigen találkoztam, és szerepel is annyit, hogy legyen róla tartalom a neten, akkor azt felírom egy doksiba, amit erre a célra tartok fenn, és amikor sorra kerül, már látható is az aktuális karakteres bejegyzésben.

10. Észrevetted, hogy nincs 5. kérdés? - Nem, nem vettem észre. :D Alapjáraton se tartom magam egy szemfüles típusnak, de mostanában még a teljes nevem felidézése is gondot tud jelenteni.

11. Vannak blogok, amiket a kritikád megírása után is követsz, vagy ilyenekre nincs időd? - Amikor létrehoztam a blogot, még az volt az alapszabály, hogy minden kritizált blogot bekövetek, hogy tudjam, megfogadnak-e valamit abból, amivel a billentyűzetet koptattam nekik. De nemhogy nyomon követni nem volt őket erőm és időm, de az újabbak közül sokat már el is felejtettem bekövetni, vagy szimplán nem akartam valamilyen okból kifolyólag. Szóval a kérdésre a válasz nem, már se energiám, se erőm nem maradt erre. Még azokat a blogokat sem követem nyomon a kritika megírása után, amiket egyébként nagyon szerettem olvasni, mert tényleg tetszettek.

12. Kedvenc számod? Miért? - A "szám" kifejezéssel mindig bajban vagyok, mert én még azon régimódiak közé tartozom, akik ezt a szót olvasva egy tényleges számra - pl. 6 vagy 7 - gondolnak, és csak utána jut eszükbe a másik jelentése, mint zeneszám. Feltételezem, hogy te az utóbbira gondoltál, akkor is, ha ehhez hasonló kérdés már volt - örülök viszont ennek a kérdésnek is, mert így legalább van alkalmam és ürügyem áradozni a kedvenc számomról, ami nem más, mint a One Direction Story of My Life-a. Rólam tudni kell, hogy 2013. szeptember 21 óta a One Direction az alfám és az omegám, és hogy valószínűleg már nagyon rég öngyilkos lettem volna, ha akkor nem ismerem és szeretem meg őket. (Dramatikusan hangzik, de ez a színtiszta igazság.) Amikor pedig nem sokkal ezután megjelent a SoML-nak először az audio, utána a klip változata, azonnal beleszerettem ebbe a dalukba és klipjükbe is, és töretlenül a kedvencem, hiába imádom felfoghatatlanul az összes többi számukat is. Amikor először hallottam, egyszerűen nem bírtam leállni vele, vagy negyvenszer meghallgattam egyhuzamban, egy fél óra leforgása alatt a szövegét már fújtam - és sajnos teli torokból kornyikáltam - is oda-vissza, és azonnal elhatároztam, hogy ebből a dalból valamelyik részletet biztosan magamra tetováltatom majd egyszer. (Ahogy anyám mondta, majd akkor, ha ő már alulról szagolja az ibolyát...) Mert ezt a dalt mintha rólam írták volna - bár rengeteg One Direction dallal ez a helyzet. Ezekre a falakra vannak írva a történetek, amiket nem tudok megmagyarázni / Nyitva hagyom a szívemet, de itt marad üresen napokig / Reggel azt mondta nekem, hogy ő nem érez ugyanúgy velünk kapcsolatban a csontjaiban / Nekem úgy tűnik, hogy mikor meghalok, ezek a szavak lesznek a síromra írva is / És elmegyek, elmegyek ma este / A lábaim alatt a talaj szélesre tárult / Olyan szorosan kapaszkodtam / A semmiért / Ezekre a falakra vannak írva a színek, amiket nem tudok megváltoztatni / Nyitva hagyom a szívemet, de itt marad a ketrecében / Tudom, hogy most reggel egy dombon látom magunkat a fényben / Habár összetörtem, a szívem még mindig nincs megszelídítve. / És elmegyek, elmegyek ma este / A tűz a lábaim alatt fényesen ég / Olyan szorosan kapaszkodtam / A semmiért / És vártam, hogy eljöjjön ez az idő / De drága, utánad futni olyan, mint a felhőket üldözni...

13. Legmeglepőbb (saját magadat is meglepted) nyári terved? - Ahogy az életemre, úgy a nyaraimra - sőt, a nyaraimra hatványozottan - is igaz, hogy rettenetesen egyhangú, unalmas és szánalmas egyben. (A napjaim nagy részét a zenehallgatás és a sorozatnézés teszi ki, csak hogy illusztráljam.) Terveim se nagyon szoktak lenni, mert tudom magamról, hogy vagy lusta leszek, vagy nem fogom tudni megvalósítani őket. Például lusta lennék teljesíteni egy olyan célkitűzést, hogy "a nyáron minden nap elmegyek futni", ezért nem is tervezek be ilyet. Ahogy nem tervezem el azt sem, hogy "idén elmegyünk nyaralni Skóciába", azért, mert ez az én családom számára szóba sem jöhet. De ha mindenképp válaszolnom kéne valamit a kérdésre, akkor a válaszom a 40 órás Agykontroll-tanfolyam lenne, ami már le is zajlott, és sosem gondoltam volna, hogy én egyszer ilyenen fogok részt venni.

14. Zombiapokalipszis dönti romba a földet, a túlélők csapatot szerveznek, te milyen posztra jelentkeznél? - Végre lenne kézzelfogható ürügyem az önsajnáltatásra, úgyhogy szerintem méltóságosan fejbe lőném magam, amíg nem késő. :D Vagy lehetnék öngyilkos merénylő, aki felrobbant egy rakás zombit és saját magát. Szerintem az menne.

15. Van kedvenc mitikus lényed? - Már hogyne lenne, élek-halok ezekért a dolgokért! Alapvetően a sárkányt vágnám rá elsőként, hála Tolkiennek és George R. R. Martinnak, de semmiképp nem hagyhatom figyelmen kívül a Supernatural- és a Lucifer-féle angyalokat (és arkangyalokat), démonokat, a négy lovast, szellemeket... De a Teen Wolf-os prérifarkast is ide sorolnám.