Gabby blogja

Ezt a tartalomkritikát még október 30-án rendelték tőlem, azaz valami istentelen régen - szokás szerint. Sebaj, jobb későn, mint soha, vagy nem?

Prison

Szerzője: Gabby C. Oaks

A tartalom

Alapötlet. Az elején tisztázom, hogy a bloggeren számomra megszokott átlagnál messze magasabb színvonalú alkotás kritikájának sorait olvasod most, de azért le kell tudnom az úgynevezett "apró örömök" tisztázását is - mert más blogoknál már az egy hatalmas egyediségfaktornak számít nálam, ha az adott történet végre nem fanfiction. A tiéd pedig nem az, vagy ha mégis, akkor az nekem semmilyen formában nem tűnt fel. (Ezt csak azért teszem hozzá, ha esetleg valami elkerülte volna a figyelmemet. De legjobb tudomásom szerint a blogod nonfanfiction, és ha mégsem, akkor kérlek, jelezd, hogy idióta vagyok.)
A te történeted azonban nem áll itt meg, ami az egyediséget illeti; sőt! Egy olyan mesteri alapötletet láthatok megelevenedni a szemem előtt, ami jó néhány általam olvasott regényt is lepipál, nemhogy a bloggeren olvasott nagy átlagot! (Igen, megint zárójeles megjegyzés, amit nem bírok kihagyni: néhány legutóbbi kritikaélményem után úgy érzem, lassan kénytelen leszek óvatosabban dobálózni a "bloggeres átlag" kifejezéssel, amit eddig nagyon alacsonynak tartottam. Ugyanis mostanában egyre többen álltok elém minőségi blogokkal. Én meg így: mi a szösz? A bloggernek emelkedik a színvonala, vagy csak tőlem kérnek egyre tehetségesebb írók kritikát?) Mind a szereplőket, mind a helyszínt, mind az alapfelállást tekintve mesterit alkottál, és ezt a két elkövetkező szempontnál talán semmi nem támasztja jobban alá.
     Cím. A tényt ellenben, hogy angolul van, még neked sem nézem el, bármilyen zseniális ez a cím így is. Nyugi, minden, a blogjának angol címet adó kritikarendelő átesik ezen a kiselőadáson, ami most következik... De könyörgöm, olyan csodálatos, leírhatatlanul fantasztikus, gazdag és minden szempontból nagyszerű az anyanyelvünk nekünk magyaroknak - miért érzi szinte minden magyar blogger kötelességének, hogy angol címmel publikálja az egyébként magyar nyelven íródó blogját?! Értem én, hogy "idegen nyelven minden menőbben hangzik", de ez ebben az esetben még annyira sem igaz, mint a többi angol nyelvű címre keresztelt blognál: szerintem tök fasza lett volna, hogyha simán csak a Börtön címet adod a történetnek, mert ez ezerszer hangzatosabb - és egyedibb -, mint a Prison. És akkor még ebbe a szempontba se tudtam volna belekötni.
Mert minden más tekintetben ez a cím csodálatos, szimplán tökéletes. Egyszavas. Egyedi. Figyelemfelkeltő. Mindennél jobban leírja a történetet; utal Freja börtönére, Marlon börtönére... Többet nem is kívánhatnék tőle. Persze azt leszámítva, hogy magyarul legyen.
     Fülszöveg. Na, ez viszont már egy olyan eleme a blogodnak, amibe semmilyen szempontból nem tudok belekötni. Valamiért - ha jól vannak megírva - nekem mindig is nagyon tetszettek az olyan fülszövegek, amik a két főhőst úgymond szembeállították egymással: felsorolták a fontosabb jellemzőiket, és aztán lezárták azzal, hogy ők egymásnak születtek, mert ez meg az. Túl nyálas alkat vagyok, tudom, de engem ezzel lehet megfogni. Illetve ezzel is, hogy pontos legyek. Te viszont még ezt a megoldást is a zsenialitás egy új szintjére helyezted a nem mindennapi "szempontokkal" és a még szuperebb megfogalmazással (amiben egyébként sem helyesírási, sem fogalmazási hibát nem találtam, elismerésem), ami ráadásul jelenidős, és ez már önmagában is üdítő változatosságot jelent. Ami különösen megfogott, az az, hogy röviden jellemzed Freját, és mikor azt hinnénk, hogy ebben a karakterben semmi nem lesz, ami megkülönböztethetné az előző harminc blog főhősnőjétől, látszólag hanyagul, mintegy csak mellékesen odaveted, hogy születése óta nem hall semmit. És ezen a ponton az állam az íróasztalt súrolta. Atya ég, hát ha más nem is, ez biztosan rábírna arra, hogy legalább beleolvassak a blogodba, ha épp nem kéne kritikát írnom róla, akkor is! Ennél frappánsabb megoldást már rég olvastam, szóval köszönöm szépen az élményt!
Kivitelezés. Azt én nem tudom, más hogy van vele, de nekem kifejezetten tetszett a prológus nélküli megoldás, és nem csak azért, mert így kevesebbet kell koptatnom a billentyűzetet, hanem azért is, mert ehhez a történethez sem tartalmilag, sem felépítésileg nem passzolt volna. Elvégre ott van az a szerkezet, hogy a páratlan fejezeteket Freja, a párosakat Marlon szemszögéből olvashatjuk - ebbe például sehogy se illett volna egy prológus, ami egyik sem. Maga ez a megoldás pedig fenomenális, nekem legalábbis valamiért nagyon bejön. Ily módon mindkét főhős fejébe kellő módon betekintést nyerhetünk, és ha tegyük fel nem kedvelném a kettő karakter közül valamelyiknek a szemszögét, akkor szimplán csak elviselném, tudván, hogy a következő már annak a nézőpontjából lesz, akit jobban kedvelek. Ügyes!
Kimaradt az áradozásomból két dolog. Az egyik az, hogy imádom a fejezeteid hosszát. Végre valaki mer nyolcszáz szónál hosszabb részeket írni! A másik pedig, hogy, ahogy a blog címénél, úgy a fejezetek címénél sem értem a ragaszkodásodat az angol nyelvhez, maguk a címek viszont nagyon jók, passzolnak a fejezetekhez, és úgy általában véve hangzatosak. (Magyarul hangzatosabbak lennének, de most már tényleg befogom a szám.)
     Leírások. Végre egy történet, amiben ebből sincs hiány! El sem tudod képzelni, hogy ez nekem milyen sokat jelent. Nem bánsz szűkmarkúan a leírásokkal, néhányaknak talán túl sokat is viszel bele, de én épp ellenkezőleg kifejezetten élvezem beleélni, beleképzelni magam az adott helyszín, helyzet, párbeszéd környezetébe, történjen az táj-, személy- vagy érzelemleírás útján. Ami pedig a lovaglás és az ezzel  járó különböző procedúrák bőséges leírásait illeti, csak örülni tudok neki, ugyanis én teljesen laikus vagyok ilyen szempontból is - habár számos könyv- és filmélményemben rettenetesen megkedveltem a lovakat, sosem volt és valószínűleg nem is lesz alkalmam úgy igazán lovagolni, szóval pl. a versenyek menetének vagy a lovaglásnak a leírása nemcsak azért jó nekem, mert legalább felvilágosítasz arról, hogy ez hogyan is zajlik, hanem mert így legalább egy rövid időre el tudom képzelni, hogy az én álmom is valóra válik.
     Párbeszédek. Pár apróbb helyesírási hibától eltekintve itt sem találtam kivetnivalót, az pedig úgyis más szempontban kerül részletesebben terítékre. A párbeszédeid változatosak, egyszer sem válnak unalmassá, tökéletesen aránylanak a szereplők belső világához (értsd: se nem vesznek el a leírások között, se nem nyomják el azokat; szuper az "eloszlás"), mindig hűek maradnak a szereplők jelleméhez és hangulatához, szóval, ahogy mondtam, minden rendben.
     Karakterek. Annak ellenére, hogy a szereplők - legalábbis a két főhős - nagyrészt nem nevezhető forradalmian újszerűnek (magyarul jórészt láttunk/olvastunk már hozzájuk hasonlót, nem is egyszer), mégis sikerült egyrészt különlegességet vinned beléjük, másrészt szerethetővé tenned őket, és ezek nem kis szavak; már ezzel is felülmúltál még néhány elismert írót is, nemhogy a legtöbb bloggert. Fölösleges lenne egyesével kitérnem a főszereplőid minden egyes tulajdonságára csak azért, hogy aztán a "tökéletesen van megoldva" valami ezredik más megfogalmazását olvashasd, úgyhogy inkább mondanék olyat, amit talán még nem mondtam: hogy, ha valaki fel is róná neked, hogy a főszereplőidet még lenne hova egyedíteni (nem tudom, van-e ilyen szó; ha nincs, akkor úgy értem, egyedibbé tenni), a mellékszereplőidre akkor is csak dicsérő szava lehetne. Ugyanis annak ellenére, hogy "csak" mellékszereplők, valahogy elérted, hogy még ők is élők, szinte kézzelfoghatók legyenek az olvasó számára, mintha létező személyek lennének, akiket mi is ismerünk, annyira jól megírtad őket. Nem tudom, hogy csinálod, de az összes mellékszereplőd egész életére is kíváncsi lettem, egytől egyig.
Mielőtt pedig képes vagyok és elfelejtem: le a kalappal előtted, hogy először is eszedbe jutott ez az ötlet, másodszor is pedig bevállaltad a megírását egy siket karakternek. Ilyesmivel még nagyon kevésszer találkoztam, akár blogon, akár regényben; szóval mindenképp le a kalappal! Még azt is jól oldottad meg, hogy ez érezhető legyen - nem időzöl ezen a témán többet a kelleténél, nem is sajnáltatod Freját (sem maga Freja szemszögéből, sem Marlonéból, és ez egy bazi nagy pozitívum), de azért érezhetővé teszed ennek a dolognak a jelenlétét, nem siklasz el felette.
     Stílus. Ha eddig csillagos ötösöket osztogattam volna, akkor erre az eddigieknél is legalább háromszor nagyobbat kapnál tőlem. Még sosem olvastam blogon ennyire példátlan tehetséggel megírva két teljesen más jellemű - és nem mellesleg különböző nemű! - ember szemszögét! Te ezt annyira zseniálisan és hibátlanul megoldottad, hogy, ha nem írnád ki az adott karakterek nevét a fejezetek elejére, és nem tudnám, hogy a páratlanok Frejáéi, a páratlanok meg Marlonéi, akkor is meg tudnám állapítani, hogy épp kinek a szemszögét olvasom, mert annyira jól elkülönítetted ezt a kettőt, és olyan érzékletesen megjelenítetted a férfi és a nő szemszögeket, hogy az hihetetlen. Nem tudom, hogy csinálod, de abszolút hihető mind Marlon, mind Freja stílusa, és olyan jól jeleníted meg! Az pedig, hogy jelen időben írod, és ettől nem is térsz el, mint sokan, akik ezzel próbálkoznak, lenyűgöz.
     Fogalmazás. Néha beleesel a magyartalan szórend csapdájába (lentebb írok rá példát), de egyébként csodát alkottál. Emlékezetem szerint a tizenegy fejezet alatt egyszer, legfeljebb kétszer, ha elkövettél szóismétlést, de ettől eltekintve minden rendben: szépen vezeted egymás után a mondatokat, nem írsz se tő-, se túl hosszú összetett mondatokat, tökéletesen érthetően haladsz a történésekkel, az érzelmekkel és minden mással egyaránt. Csak úgy faltam a sorokat; egyszerűen élménnyé teszed az olvasást.
     Szókincs. Őszintén, rég olvastam már ennyire változatosan és szépen megírt blogot. A hibátlan szókincsed főleg a "szakmaibb" részeknél mutatkozik meg; tetszett, hogy te nem körülírod a dolgokat (ahogy én lennék kénytelen tenni hasonló helyzet megírásakor, nem lévén saját tapasztalatom), hanem tisztában vagy a "szakkifejezésekkel", ha fogalmazhatok ilyen szarul. Szerintem érted, mire gondolok.
     Helyesírás. Pár apróbb hibától, jó néhány vesszőhibától és temérdek elírástól eltekintve ezen a téren sincs problémád semmivel, és, hogy ne csak dobálózzak az ítéletekkel, összeszedtem a 11. fejezetből (azért abból, mert azt írtad legkésőbb, így az tükrözi a leginkább a jelenlegi képességeidet, vagy hogy mondjam) a fogalmazási és helyesírási hibáidat.
Úgy, hogy ez az egész, ami köztünk van, még nem is hivatalos.
édes kevés édeskevés
Azt hiszem, ideje imádkoznom, hogy ne kapjak ismét pánikrohamot.
 - Én örülök! - Bbizonygatom a kezét szorítva.
Amikor megérkezünk, nem pont az a fajta felhajtás fogad, amire számítottam az imént. Azt hittem, itt lesz sok barát és rokon
űberel überel
A határozottsága és az, ahogy védelmezőn körém fonja a karját, olyan biztonságérzetet nyújt számomra, hogy a pánikroham puszta fenyegetése sincs jelen
Marlon jelenléte megnyugtat, még akkor is, ha tudom, hogy ő maga tele van titkokkal, amiktől tartanom kéne.
Mire végzünk, úgy érzem, alig mozdul az állkapcsom a sok mosolygás miatt.
Látom, ahogy kifújja a levegőt, mielőtt megfordulna és rám nézne. - Ugye tudod, hogy ezek a képek nagyon sok helyen meg fognak jelenni?
Magas, nagyjából Marlonnal egy magas egyforma termetű [így nincs szóismétlés], a szeme pont olyan, mint a fiáé. A haja őszes, és bár egy milliárdos üzletemberről beszélünk, az arca kedvesnek tűnik.
tönkre tegye tönkretegye
Marlon szülei állnak velünk szemben, és mosolyogva néznek rám.
Érzem, ahogy a levegő megmozdul a fülemnél, ebből sejtem, hogy valamit mondott valamit [így magyarosabb a szórend], dés iszonyatosan szégyellem magam, amiért nem hallom őt.
Nagyon nagy teher lenne számomra, ha mindent, amit mond, komolyan vennék és ennek megfelelően kéne viselkednem.
Marlon visszatér hozzánk, kezében két pohár pezsgővel.
Fogalmam sincs, mi történhetett vagy ki szólíthatta
A vonásai inkább Mr. Rodriguezére hasonlítanak, mint Marlonéire, aki a szemeit kivéve [így magyarosabb a szórend] teljesen az anyjára ütött a szemeit kivéve.
Carlos fekete hajának minden egyes szála tökéletesen a helyére van igazítva,; ahogy mosolyog, olyan, mintha egy filmsztárt látnék.
És egyáltalán nem tizennégy évesnek tűnik a kisportolt testével, amit a fekete öltönye, amit visel tökéletesen kihangsúlyoz [így eggyel kevesebb alárendelés lesz].
Azt hiszem, kétség sem férhet hozzá, hogy pár éven belül Carlos Rodriguez minden nő álma lesz, és, ahogy a családot ismerem, ezt ki is fogja használni.
 - Nagyon kedves a családod - mondom Marlonnak, mikor ketten maradunk ismét.
Minden modelljéről jó képeket készített, pedig nem műtermi, beállított fotók, hanem pillanatképek, ahol az alany valószínűleg [így magyarosabb a szórend] nem is tudta valószínűleg, hogy fotózzák.
Megállok egy kép előtt, amin talán az egyetlen műtermi kép példány/darab.
Egy gyönyörű szép kislány van rajta királykék ruhában, és egy széken ül.
hogy láthassam, mi a kép címe.,
Mikor oldalra nézek, egy babaarcú fiút látok magam mellett barna, felzselézett hajjal.
Noel szürke öltönye zsebébe mélyeszti a kezeit, mielőtt folytatja a beszédet.
Azt hittem, letépi a tökömet, ha valami rosszat mondok
 - Ő Európa Sweetheartja. - öÖsszevonom a szemöldökömet. [mivel az elhangzott mondatot nem Freja mondja, ezért el kell valahogy különíteni, hogy egyértelmű legyen, nem ő mondta ezt, mert így olyan, mintha a beszélő vonta volna össze a szemöldökét, pedig Freja tette]
 - Nem csodálom, tényleg nagyon szép kislány! - rRemélem, hallatszik az elismerés a hangomon.
Az egyik oszlop mellett áll egy nagyjából 10 éves kislány, és egy olyan Carlosszal egyidős fiú kezét fogja.
A fiú, ahogy felegyenesedik, meglát minket
Örülök, hogy találkoztunk, tényleg
 - Freja - viszonozom a gesztuság gesztusát, és rá mosolygok rámosolygok. Nagyon jól néznek ki együtt,; elhatározom, hogy később beszélni is fogok erről Marlonnal, mert kíváncsi vagyok, mit gondol az öccse barátnőjéről.
Fogalmam sincs, mi történik, de Carlos újabb tockost kap, ezúttal Novától, a többiek pedig nevetnek.
Észrevette valószínűleg Valószínűleg észrevette a limuzint.
 - Marlon Rodriguez?! Komolyan, Freja? - fFigyelmen kívül hagyja a kérdésemet, felpattan a kanapéról, ahol eddig ült, és azonnal kiabálni kezd velem.
 - Nem is ismered őt! - mMielőtt folytathatnám, anyám közbeszól.
 - Akkor jó, mert én sem - mondom, és könnyes szemekkel indulok indulok az emeletre.
Attól, amit mond, hogy ennyit jelentek neki, csak még jobban sírni kezdek.
Marlon meg még jobban magához szorít, a hátamat simogatja, és érzem, hogy mozog a szája, de nem hallom, mit mond.
Valószínűleg neki is elébe eszébe juthatott ez a dolog, mert picit eltol magától, és egyik kezét az arcomra simítva vélhetőleg ugyanazt ismétli el, amit az előbb mondott.
 - Kurva gyorsan húzz innen kifelé, mielőtt feldugom a farkadat a seggedbe - mutat az ajtóra Zara. Extra morcos, mióta szakítottak Milannal.
Igaz, az én autómmal, de ő vezet.
nem lehet sokkal régebb óta jogosítványa, mint nekem, és tudtommal otthon sincs kocsija
 - Remélem, tudod, hogy nem vagyok hajlandó tovább titkolni a suliban a barátnőmet - néz rám, mikor leállítja az iskola parkolójában az autót.
Ahogy mellé érek, egyből a kezem után nyúl, és összefűzi az ujjainkat. Meleg érzés jár át, mosolyogva pillantok oldalra rá, és látom, hogy ő is engem néz a szeme sarkából. Mindenki minket néz figyel [így nincs szóismétlés], de ez egyikünket sem zavarja.
     Hitelesség. Szinte kivétel nélkül minden kritikámban ezen a ponton vagyok kénytelen egy halom fejfájdító logikai bukfencre rámutatni, de a te írásodban ilyet sem találtam.
     Történetvezetés. Végre valami, amivel kapcsolatban tudok érdemi tanáccsal szolgálni, és nem csak pozitív jelzőket sorolok egymás után..! Te ugyanis elkövettél egy hibát, amit előtted már sokan mások is, és ami egy korábbi cikkfordításomban szerencsére már terítékre került, így csak idéznem kell belőle neked:
Ne siesd el vagy ugord át a kapcsolat fejlődését, felépülését! Ha olyan történetet írsz, aminek a barátságokra és a románcokra kéne fókuszálnia, az utolsó dolog, amit tenni akarsz, az átfutni a fontos vagy drámai továbblépéseken olyan baromságokkal, mint például "Ebédnél egymás mellé ültek, és pár perc beszélgetés után Alyssa tudta, hogy nagyon jó barátok lesznek", vagy "Kaitlyn sírva szaladt el a veszekedése után Taylor-ral, de Alyssa utánuk ment, beszélt velük és helyrehozott mindent. Vacsorakor már minden rendben volt". Ha így elkendőzöd a fontos kapcsolati dilemmák megoldását, azzal nem segítesz a sztoridnak. Azok az emberek, akik egy olyan történetet kezdenek olvasni, ami elviekben barátságokra és/vagy románcra fókuszál, általában érzelmi tapasztalatot keresnek, és az olyan írások, amikben nem fejtik ki a kapcsolati fejlődést (legyen az jó vagy rossz), nem igazán elégítik ki az igényeiket. Azt is megnehezíti (ha nem egyenesen ellehetetleníti), hogy az olvasóid higgyenek a karaktereid kapcsolatában - és, ha annak a kapcsolatnak a sztori fontos részének kéne lennie, akkor egyszerűen muszáj, hogy az olvasók elhiggyék, mert az a történet értelme. Ne csak azt írd le, hogy a karakterednek rengeteg barátja van, mutasd meg, ahogy az a karakter barátkozik és, hogy milyen barát valójában. Ne csak azt írd le, hogy a karaktered találkozik egy tízből tízessel, és pár nap után hopp, szerelmesek egymásba - mutasd meg, hogyan épül fel és fejlődik a románcuk. Ezért sem jó ötlet, ha azzal segítesz elő egy kapcsolatot, hogy a karaktereknek olyan hatalmat adsz, amivel belelátnak a másikba. Általában az ilyen hatalom végül afféle "csalássá" avanzsál, aminek következtében a karakterek egyszerűen átlépik az emberek megismerésének fáradalmait; márpedig a folyamat, ahogy a karaktereid lassan megismerik egymást, az fontos része a személyek közti történeteket érdekessé és érzelmileg kielégítővé tételének. (Ha azt akarod, hogy az egyik karakter lássa, a másik mennyire jó, csináltass a másikkal valami olyat, amivel akarva jót tesz - és nem csak sikertelenül akar valami rosszat tenni.)
Szerintem érted, mivel van a problémám, de ha mégsem, akkor leírom: a 9. fejezet végén Freja igent mond Marlonnak arra, hogy megpróbálják együtt - a 10. fejezet pedig úgy kezdődik, hogy két hét eltelt, és te egyszerűen átugrottad az egész kapcsolatuk lényegét, vagyis annak kezdetét. Szerintem a fenti cikkrészlet magáért beszél, de azért a saját szavaimmal is elmondanám, hogy ez így rohadtul nem frankó. Engem pont az érdekelt volna, hogy ez a két különleges karakter hogyan kerül egyre közelebb egymáshoz egy kapcsolatban, erre te az egyszerűbb utat választod, és kihagyod...
Tanulság. Azt gondolom, mindent leírtam, amit akartam, és szerintem te is érted a lényeget - de azért álljon itt összegzésül mindaz, amit nagy vonalakban gondolok. Egyértelmű, hogy valami eszméletlenül tehetségesen írsz (bőséges bizonyítékkal szolgál erre a történeted nem mindennapi alapötlete, a sztorira a lehető legjobban illeszkedő cím, a zseniális fülszöveg, a káprázatos leírásaid, a gördülékeny párbeszédeid, Freja főhősnőnél eddig szinte sosem látott fogyatékossága, a mindig az adott karakterhez passzoló stílusod, a bőséges szókincsed, a szinte hibátlan és megunhatatlan fogalmazásod, az átlagot messze túlszárnyaló helyesírásod és a kifogástalan hitelességed), és ezért büszke lehetsz magadra, de azért kötelességem így búcsúzóul is belekötni a kisebb-nagyobb hibákba.
Legközelebb próbálj kevesebb jellemvonást átvenni mások karaktereitől, és tégy több egyedi jellemvonást a főhőseidbe! Elég, ha csak Freja siketségére gondolok: vannak neked pazar ötleteid, ne féld őket használni!
Nem kell feltétlenül egyetértened velem a magyar-mániámban, de legalább gondolj bele időről időre, hogyan hangoznának magyarul az angol címek, amiket adsz a fejezeteknek; már az is haladás.
Minden körülmények között olvasd alaposan végig a leírt fejezeteket, mielőtt közzéteszed őket, ha kell, négyszer is: így az összes elírást, szóismétlést és kifacsart szórendet észreveszed és kijavíthatod, de nagy valószínűséggel az esetleges logikai bukfenceket is.
Látszik, hogy olvasott vagy, de olvasásból egyrészt sosem elég, másrészt ezt minden kritikaalanyomnak tanácsolni szoktam: olvass minél több regényt, ha lehetőséged és időd van rá, mert megéri. Az olvasás mindent fejleszt, amiben a bloggerek a legtöbb hibát vétik: helyesírás, fogalmazás, karakterépítés, és még sorolhatnám estig.
Ha gondolod, olvass bele pár cikkünkbe és cikkfordításunkba az írással kapcsolatban (nem önreklám, csak segíteni szeretnék), hogy a jövőben ki tudd küszöbölni az eddigiekhez hasonló hibáidat; de ez sem erőszak. És mindenekfelett, további sok sikert, és ne add fel az írást, mert te azok közé tartozol, akiknek érdemes írniuk!

Ajánlom...
Gabby fantasztikus tehetséggel megírt, jelenleg 11 fejezetes blogját mindenkinek ajánlom, aki két feledhetetlen karakter szerelmének történetére kíváncsi, vagy csak kikapcsolódásra vágyik - Gabby remekül ért ahhoz, hogy elrepítsen Marlon és Freja világába!


A hagyományhoz híven itt következnek a különböző bocsánatkéréseim, ezúttal több mindenért is. Főként azért, hogy nyolc hónapig kellett várnod erre a kritikára, másodrészt pedig azért, hogy az mégis ilyen lapos és rövid is lett. Csak remélni tudom, hogy elnézed nekem.
Az egyetlen, az igazi, a legkegyetlenebb, a legromlottabb, a legjavíthatatlanabb, a legreménytelenebb, legőrültebb, legégetnivalóbb, leglelketlenebb Nessa randalírozott és gyilkolászott; iyi günler!