Ciara blogja

Újabb blogjáról rendelt tőlem kritikát Ciara N. Malone augusztus 15-én, ami hatalmas megtiszteltetés, viszont már jó sok idő eltelt azóta, úgyhogy itt volt az ideje jelentkeznem vele.

◄ Aokigahara ► 

Szerzője: Ciara N. Malone

A kinézet
1. A fejléc. Amivel meg vagyok barátkozva, az a színvilága. Pont ezeket az árnyalatokat tudnám elképzelni ehhez a történethez. Az összhatásba már nem illeszkedik ennyire, de nem a fejlécet kell megváltoztatni, hanem a design többi részét. A lány nem a legszebben van kivágva, azonkívül nem is túl egyedi alak - nem ez az első fejléc, amin találkoztam vele. És amit még nem értek, az a férfialak mellette; pont örültem, hogy végre egy blog, aminek nem a szerelem áll a középpontjában, erre a fejlécről mégis egy párocska mered vissza rám. Pont egyedi és különleges hatású lett volna, ha a testvérpár, Sam és Jay kerül rá a fejlécre. Az egyetlen férfikarakter, aki szóba jöhet, az Jason, neki viszont eddig nem volt akkora szerepe, hogy a fejlécre kerüljön, ezért sem értem ezt. A cím viszont tetszik, egyedi a betűtípus, és a színe is rendben van. (6/4)
2. A háttér. Tökéletes. Ennél az egyszínű sötét háttérnél nincs jobb az oldalad összhatásához. (2/2)
3. A bejegyzések és modulok háttere. Itt már fogtam a fejemet. A fehér modulsávra azt mondom, rendben van, elvégre a fejlécben is szerepel ez a szín, és jól is néz ki, na de a bejegyzéssáv... Egyáltalán nem passzol a fejléchez. Én egy sötétzöldet tudnék elképzelni ehhez a történethez, és úgy a fejléccel is eszméletlenül nézne ki. (2/1)
4. A betűszín, betűtípus, betűméret. A menü betűi minden szempontból rendben vannak, a modulok címei és szövege úgyszintén. A bejegyzések fehér betűszíne teljesen rendben van, ellenben a bejegyzések elején található, rózsaszín vagy épp piros szövegek borzalmasan festenek, szerintem állítsd át őket inkább valami világoszöldre. A betűtípussal semmi baj, de a betűk mérete nem egységes - az rendben, hogy az off-bejegyzések szövege nagyobb, mint a fejezeteké, viszont a harmadik fejezet szövege sokkal nagyobb, mint az első kettőé. Állítsd át azt is arra, ami az első kettőben volt, mert az szerintem pont jó méret. (3/2)
5. Az effektek. A képeffekteket nem hiányolom, mert a különböző linkeffektek kárpótolnak a hiányukért. Viszont a linkeffektekkel nem vagyok teljesen kibékülve. A megjegyzések és a bejegyzések linkje pirosra vált a kurzorráviteltől. Értem én, hogy a vér miatt van így, de akkor legyen már egy kicsit vörösesebb, sötétebb az árnyalat! Mert ez így, jelen állapotában teljesen elüt a környezetétől, ahogy a menü effektjei is. Ha ragaszkodsz ezekhez az effektekhez, akkor legyenek már egy kicsit sötétebbek! Azt viszont értékelem, hogy a kurzor nem húzza szét és nem nagyobbítja meg a linkeket; az ilyesmiket mindig fölöslegesnek tartottam. (5/2)
6. A modulok. A menüről már leírtam, hogy túl rikító az effektje, de egyébként jól néz ki, kár, hogy nem ér a fejléc egyik szélétől a másikig. Azt egyébként észrevetted, hogy angolul írtad az oldalak neveit, de az utolsó "jelentkezések" maradt? Azonkívül a cseréket nem changes-nek kéne írni, hanem exchanges-nek, mert ide az találóbb. Igen, tudom, hogy a change is jelenthet cserét, de az exchange találóbb. (Szóismétlés, Ness, nem vagy formában.)
Amit nem értek, az az, hogy a chat linkjei miért világoskékek. Úgy néz ki, mintha Bellának nem lett volna türelme a chatet is a környezethez igazítani, így maradt az alapbeállítása, ami viszont borzalmasan mutat a blogodon. Az infóboxot átnéztem és javítottam a hibáit, mert némelyik elég komikus hatást kelthet az olvasóban.
A blog az Aokigahara c. nevet viseli [döntsd el, hogy az Aokigahara címet vagy nevet viseli]. A nyitás dátuma 2016. 06. 21., zárás kizárt egy ideig a zárás még egy jó ideig nem várható. A történet legfőképpen a horrorra koncentrálódik. A design és a fejléc készítője Bella Stewart. A blog tartalma lehet, hogy [nincs szükség a "lehet"-re és a feltételes módra is az "ütközhet" igén, ezért húztam ki a lehet-et] néhol ütközhet néhol [így magyarosabb a szórend] a valósággal, vagy akár egy filmbeli jelenettel, viszont ezekért nem vállalok felelősséget. A részek érkezése hetente, kéthetente várhatóak - gyakorlati beosztástól függően -. A blog két főszereplője Jay Mowbray[szóközhiány](22) és Jackson Boleyn[szóközhiány](25). Fontos szerepet kap még Jay húga, Samantha[szóközhiány](20) is. Karakterszám: 2000-3500 [nem karakter, hanem szószám, és szerintem ezt teljesen céltalan kikötni, senki nem az alapján áll neki az olvasásnak, hogy na, hány szavas egy fejezet?] Részlet a negyedik fejezetből: Megjelenése: 2016. 09. 10-15 [ezt csak akkor érdemes kiírni, ha már készen vagy az adott fejezettel, és tudod, hogy melyik nap töltöd majd fel] " Feltöltés alatt... " [erre semmi szükség]
A modulok sorrendjébe nem tudok belekötni, szóval ennyit róluk. (12/9)
7. Ötletesség, egyediség + könyvborító, stb. Mindkét könyvborító nagyon szép, le a kalappal. A blogodnak igazán egyedi és különleges a fejléce és a színvilága, leszámítva a nem éppen találó bejegyzéssáv-háttért. (5/4)
8. Az összhatás. A blogodra jó ránézni, emellett a történet hangulatát is tökéletesen visszatükrözi. Ügyes! (5/4)

A kinézet összesen: 40/28 Pár apró változtatás kérdése! ;)


A tartalom
1. A cím. El sem tudnék képzelni találóbbat. A történetet tökéletesen összefoglalja, ráadásul egyszavas, könnyen megjegyezhető, figyelemfelkeltő, különleges hangzású, csak azt nem értem, hogy miért foglalod a ◄► karakterekbe. Semmilyen célját nem látom, és csak a blog címében jelenik így meg, sem a fejlécen, sem az infóboxban nem így szerepel. Akkor meg? (6/5)
2. A fülszöveg. A felépítése és a tartalma mindenképp különleges; ezt a megoldást még sehol máshol nem olvastam. Helyesírásilag és megfogalmazásilag viszont már erősen úgy néz ki, mintha a bétád ezt nem nézte volna át. De a hossza megfelelő, és kellően figyelemfelkeltő fülszöveg, meg kell hagyni.
Mindenkit.[nem kell ide szóköz]" - mondta az egyik Japán japán [a nemzetiségneveket kisbetűvel írjuk, általános iskolai tananyag...] lapnak egy szerencsés túlélő. Csak az arca hófehér, tele van vérző hegekkel, karcolásokkal.[innen hiányzik egy szóköz]Hegyes fogai olyanok, mintha egy farkaséi lennének. Halálosan félelmetes.[nem kell ide szóköz]" - nyilatkozott egy, a húszas éveiben járó, depressziós lány, akiért az apja és a bátyja kutatta fel át szinte az egész erdőt egy idegenvezető segítségével. Viszont, ahogy egyre jobban belegondoltam ebbe a dologba, engem is érdekelni kezdett ez az egész erdő. Kíváncsivá tettek azok az állítólagos szörnyetegek, amikből több száz van az erdőben. "Az egész beszéd az erdőbenről csak hallucináció, s amit látunk, az csak az agyunk szüleménye. Nem a valóság. Ez mindent el tud velünk képzelhitetni." - mondta a rengeteg melletti levő hotelben élő idegenvezető, aki már sokszor megtapasztalta a hallucinációt. Azt még ő sem érti, hogy őt miért nem támadja meg az erdő. - "[ide nem kell szóköz]Talán lehet [döntsd el, hogy talán vagy lehet, mert mind a kettőre nincs szükség egyszerre] azért, mert nem akarom megölni magam.[nem kell szóköz]" (5/3)
3. Az oldalak. Négy oldalad van, ebből háromnak angol a neve, a negyedik valahogy magyar maradt. Véletlenül, vagy csak nem jutott eszedbe a szó angolul? (Ezzel most én is bajban vagyok... talán registrations? Á, nem akarok hülyeséget mondani.)
A fejezetekhez csak egyet linkeltél be a háromból, pótold. Máshoz nincs hozzáfűznivalóm. (4/3)
4. A prológus. Nincs, de annál kevesebb a dolgom, muhaha. (0/0)
5. A történet. Kezdjük a külsőségekkel. A szöveg sorkizárt, amit felüdülés látni. Az első fejezetben nem túl esztétikus a visszaemlékezés megoldása, legalábbis én így látom. A visszaemlékezés-feliratok nélkül, egyetlen sor kihagyásával is tökéletesen érthető lenne, miről is van szó.
A fejezetek hosszával nekem nincs problémám, bár nem viszed túlzásba: nyugodtan lehetnének hosszabbak még a részek. Nagyon tetszik, hogy nem teszel képeket a bejegyzésekbe, mert az iszonyatosan idegesítő tud lenni, legalábbis nekem biztosan.
A fejezeteknek szoktál külön címeket adni. Az elsőre még azt mondom, rendben, a másodikra már kevésbé (lejjebb, a kivitelezésnél írom le, miért), a harmadik viszont egyenesen nevetséges. A harmadik fejezet címe ugyanis Előkészületek, avagy erdőjáró keresés. Ennek két hibája is van. Egy: az erdőjáró keresés nem előkészület, az már a küldetés maga. Kettő: ebben a fejezetben nem kerül sor az erdőjárásra. A történet külsőségei tehát: (5/2)
Térjünk át a történeted alapötletére. Zseniális. Annak ellenére, hogy Japán a központja, még sosem olvastam ehhez hasonlót; az Aokigahara-erdőről is neked köszönhetően hallottam először (kövezz meg a műveletlenségemért). A lemészárolt szülők nem újdonság, a blogger csapjából és a könyökömből is ez folyik, de ez megbocsátható, ugyanis ezután már tömény eredetiség következik. Tetszik az a motívum is, hogy az egyik testvér látta a szülők holttestét, a másik nem, és hogy ez hogyan hat ki rájuk. Más szóval: elismerésem! (10/8)
A kivitelezés pedig... mondjuk úgy, hogy lehetne jobb is. Hol kezdjem... mondjuk a műfajnál. Ugye már az elején tisztáztad, hogy horrorról van szó. Ez ordít is a történetről, de sokszor nem pozitív értelemben. Néhol egészen erőltetettnek éreztem; tudtam, hogy most egy gyomorforgatónak szánt leírás következik, elvégre horrorról van szó, muszáj annak is lennie benne. Egyszóval túlságosan kényszeredetten volt horror, nem természetesen, magától értetődően. Vagyis próbálj meg ne azért írni bele undormányokat, hogy hű maradj a horrorhoz, hanem azért, mert a történet egész lénye - ha fogalmazhatok így - horrorisztikus.
Aztán még ott vannak helyenként a hitelességi hibák, amiket később tárgyalok. De az egyik annyira jelentős, hogy nem tudom nem leírni ide. A második fejezetnek a címe az, hogy Drága testvérem..., és a fejezet végén van egy szöveg, amit Jay Sam laptopján talál, és egyszerűen nem tudom róla megállapítani, hogy naplóbejegyzés-e, vagy levél. Félreértés ne essék, egyikként sem állná meg a helyét, de fel van írva az elejére a dátum és a hely. Aláírása nincs. Ha ez egy naplóbejegyzés, akkor messze túl részletes és valószerű, inkább történetleírás, mint valódi napló (és van különbség a kettő között, de gondolom, fölösleges belemennem, hogy mi). Ha pedig levél, akkor miért nem E/2.-ben utal Jay-re Sam, miért írja pölö, hogy "Tudom, hogy én okoztam a bajt, s még Jay sem győzhet meg arról, hogy nem én voltam a hibás."? Nem tudom megérteni, hogy akkor ez most mi.
A másik a történetvezetés, aminek ugyan van külön pontja, de nagy vonalakban hadd írjak róla itt is: elég változékony. Úgy értem, az első fejezet eleje és a visszaemlékezés még heves, egészen izgalmas, figyelemfelkeltő, aztán hirtelen átváltasz teljesen érdektelen események részletezésére, amiket ráadásul még logikai bukfencek is tarkítanak. Oké, nem azt mondom, hogy legyen a sztori minden sora észveszejtően érdekfeszítő, de azért nem kéne egy repülőre való becsekkolást ugyanannyit részletezni, mint a történet fő alapját (avagy Sam és Jay szüleinek halálát).
Aztán ugye nem feledkezhetek el az erőltetett, magyartalan szórendű mondatok sokaságáról, na meg a bétád munkája ellenére is érezhetően rengeteg helyesírási hibáról. Az 1. fejezet ilyen szempontból még egészen rendben van (pedig abban is van hiba bőven), de a 3. fejezet már egészen olyan, mintha a bétád feléje se nézett volna (vagy ő is csak ennyire képes, nem tudnám megállapítani). (10/4)
6. Leírások, párbeszédek, a karakterek. A leírásaid sokszor direkt horrorisztikusak, és emiatt néha erőltetettek is, de pont megfelelő mennyiség van belőlük, ami ritka, és értékelem.
A párbeszédeid közül néhánnyal nem vagyok kibékülve. A visszaemlékezésiek rendben vannak, azokkal nincs problémám. De a taxisofőrössel már annál inkább, azzal, amelyik a hotelhez vitte Jay-t. Jay ugye közli a sofőrrel, hogy az Aokigahara-erdő melletti hotelbe szeretne menni. Erre az: "Tudja maga, milyen veszélyes az a környék? Tisztában van azzal, hogy az az erdő azt láttat magával, amit akar?!" Lehet, én nem vagyok tisztában a japánok modorával, nem is nagyon vagyok jártas a témában semmilyen szempontból, de azért mégiscsak egy taxisofőrről van szó. Ha azt kérem, hogy a Biztos Halálba vigyen, akkor sem az én testi épségemért kell aggódnia, meg kérdőre vonni a döntésemet... Érted, mire gondolok. Meg a hotel recepciósával sem túl hitelesek a párbeszédek, néha ráncoltam a homlokom. Vagy csak nekem nincs elég tapasztalatom a japán recepciós nőkkel.
A karakterekről még pár sort. Igazából csak Jay az, akivel idáig "megismerkedhetett" az olvasó, ő viszont nem kicsit szerethető és hiteles, ha nem is túl rétegelt karakter, és eléggé szürke. Megjegyzem, kevésbé lenne unalmas, ha tenne érdekes dolgokat, mert eddig túlnyomórészt egy reptéren szerencsétlenkedett. És annak ellenére, hogy Sam konkrétan még nem is szerepelt, az olvasó már ismeri annyira, mint a testvérét, és ez egy csodás dolog, büszke lehetsz magadra, hogy ezt el tudtad érni. (15/10)
7. Stílus, fogalmazás. A történet három fejezete tömve van szórendi és szóismétlési hibával, de időnként a múlt- és a jelenidőt is váltogatod. A stílusod egyébként nem rossz, lehet élvezni, amit írsz, igényesen fogalmazol, csak hát jobban át kéne gondolni a dolgokat, mielőtt közzéteszed (és/vagy a bétádnak is szorgalmasabbnak kéne lennie).
Mivel még az előző kritikámban felsorakoztatott, átjavított hibákat sem javítottad ki a másik blogodon, ezért most nem vesződtem mind a három fejezettel, csupán az első fejezet hibáit gyűjtöttem ki. Ha valahol nem érthető, hogy mit miért húztam át, akkor írj, és leírom.
De ahogy az ember felnőtté válik mind testileg, és mind szellemileg, kialakul az igazi természetünk, és vele együtt a hirtelen cselekedetek, amik legtöbbször a legrosszabbkor születnek meg.
Na, jó, nem minden, de a dolgok nagyja igen, sőt, nagyjából még lelkileg is a helyén volt nagyjából.
Újra elkezdett hegeket vagdosni az alkarjára, és ismét depresszióba esett zuhant. Nem volt elég, hogy Sam így is depressziós volt, amiből alig sikerült kigyógyulnia, de még ez még rátett egy lapáttal, és még súlyosabbá tette tovább súlyosbította a helyzetét. Egyfolytában azt hajtogatta, hogyha akkor tovább erősködött volna, hogy maradjanak otthon velünk, akkor még talán még mindig élnének.
Ahogy körül írta Az alapján, amilyennek leírta őket, valami borzalmas látvány lehetett. Az egész akkor kezdődött, mikor anya és Sam összevesztek azon, hogy az egyik iskolatársa át szeretett volna jönni, aludni, de a szüleink nem engedték meg a szüleink.
Már én is majdnem elsírtam magam. Nagyon szerettem volna én is, ha átjön a barátja, viszont inkább nem szóltam egy szót sem, mert lehet, hogy mind a ketten szobafogságot kaptunk volna. Inkább én is felrohantam a szobánkba, s néztem, ahogy Sam mindent szanaszét dobál az ágyról mindent szanaszét dobál. Ő órákon át sírt, késő estig, egészen addig, amíg anyáék meg el nem indultak vacsorázni a főnökükkel, a három utcával arrébb levő étterembe.
Látszott a húgomon,: megbánta a veszekedést.
Mikor nagyira néztem, aki anyát és Sam-et Samet nézte figyelte és közben vigyorgott, nekem is mosolyra húzódott a szám. Nagyon szerettem őt. Nem tudom, mi lenne velünk nélküle nélkülünk vele.
A mi bébiszitterünk, velünk néha nagyon bunkó velünk.
Én továbbra is karba tett kézzel álltam az ajtó mellett, és vártam, hogy végre észrevegyenek. No, nem mintha feltűnési viszketegségem lenne lett volna, viszont a mai nap csak Sam-ről Samről szólt.
De láttam rajta, hogy boldog, leírta elárulta az arca. Egy másodpercre félre pillantottam félrepillantottam, de már nem volt előttem, hanem anyám mellett volt állt, aki felém tárta karját.
aki épp a mosogatóba pakolta bele a vacsorán vacsora során összekent tányérokat.
Akármennyit is veszekszünk velük, de szeretjük őket mindennél jobban mindennél jobban szeretjük őket, hiszen ők mégis csak mégiscsak a szüleink.
Sam megfogta az egyik babát és letekerte a fejét, majd megfogott egy másikat is, annak is lecsavarta, és mindegyiket mindkettőt belehelyezte az ellenkező másik bábu testébe. Kicsit furcsa látvány voltt nyújtott, mivel az egyik baba teste sötétebb volt, mint a feje, a másiknál pedig fordítva.
Ő mindig lassabban öltözik öltözött.
 - Nagyi! Nagyi! Megjöttek! - kiabáltuk egyszerre, s felugrottunk a vendégszobának aza ágyára, ahol nagymamánk feküdt félálomban.
Mikor a lépcsőhöz értünk, egy hatalmas durranást hallottunk, és egy kerékcsikorgást. A nagyi azonnal lefutott[szóközhiány]a lépcsőn, egyenesen ki az ajtón, mi pedig utána. SA szánk tátva maradt, mikor a nagyi elordította magát.
Viszont Sam viszont nem.
 - Jason, tudni kell Sam-ről Samről tudni kell, hogy önfejű, depressziós - pakoltam cuccaim a hatalmas bőröndbe azzal az elhatározással, hogy indulok a leghamarabb induló repülővel - és mindenre képes. - fejeztem be a mondatot.
Lassan oldalra fordítottam a fejem, és szúrós szemekkel tekintettel néztem rá. 
Belegondolni is rossz, hogy valami baja esik, nem, hogy nemhogy még meg is történjen.
Ahogy körbenéztem, egy hatalmas épület állt előttem. Ahogy közeledtem Mikor odaértem elé, az egyik fotocellás ajtó rögtön kinyílt előttem. Majd a másik is. Az épületen belül mindenhol emberek voltak, alig volt üres hely. Ahogy körülnéztem, mindenki szomorú voltnak tűnt. 
Megindultam a kapu felé, mely azt vizsgáljta, hogy nincs-e az utasoknál veszélyes tárgy. 
Megvártam, míg szinte mindegyik leadta a jegyét, s én is úgy így tettem, majd megindultam a tolongó tömeg után.
 - Kérem kedves utasainkat, csatolják be biztonsági öveiket, míg el nem érjük a kétezer méter magasságot.! - Megfogtam az övet, és becsatoltam.
Fél óra múlva a stewardess egy kocsi finomsággal állított be az turista osztályra. De én mégis idegesen doboltam az ujjammal idegesen doboltam a combomon, s egész idő alatt a felhőket néztem az ablakból a felhőket néztem, mit sem törődve másokkal. (5/2)
8. A helyesírás, szókincs. A helyesírásoddal a bétád jelenléte ellenére is vannak kisebb-nagyobb gondok, amiket az első fejezetben jelöltem. Ezek többségében vesszőhibák. A szókincseddel viszont semmi baj, szinte mindig megtalálod a legkifejezőbb szót mindenre.
 - Kicsim, értsd meg, nem jöhet át aludni, mert elmegyünk itthonról - guggolt le húgomhoz anyánk, és lesimította a könnycseppeket az arcáról.
 - De a nagyi itt lesz, anya, kérlek!
 - Nem lehet. Nem érted meg, kislányom? - állt fel, és visszaült a konyhapulthoz.
rohant az emelet felé, egyenesen a szobánkba.
Mi kint játszottunk a nappaliban a barbi babáinkkal Barbie-babáinkkal.
Kezem gyorsan a nyaka köré fontam, és rácsimpaszkodtam. Ő felállt, s megpörgetett párszor, mire hangos nevetésbe kezdtem. Amikor letett, mélyen barna szemébe néztem, ami csillogott, mint az égen fent ragyogó csillag. Nem tudom, mitől csilloghatott a szeme, lehet, a büszkeségtől, vagy akár a boldogságtól.
 - Biztos ne hívjam át a bébiszittert? Elbírsz velük, mama? - Ffordult oda nagyihoz
Odacsoszogott hozzánk, majd ő is elbúcsúzott a szüleinktől, és kitessékelte őket az ajtón.
Az egyiket rózsaszín szoknyába és piros trikóba öltöztette egy fekete, kopogós cipővel a lábán, míg a másikat egy fekete trikóba, fekete nadrágba és egy kék tornacipőbe bújtatta.
 - Gyertek fürdeni, lányok - szólt be a nappaliba nagyi. Mindegyikőnk ledobta azt a játékot, ami épp a kezében volt, s megindultunk a fürdő felé.
Plusz még a felöltözés volt negyed óra, viszont az csak Sam-nél Samnél.
 - Takarjátok el a szemeteket! - kiabált oda a nagyi, s én, mint szófogadó kislány, el is takartam.
 - Tudom, drágám, de akkor legalább ne az éjszaka közepén indulj el, hanem holnap reggel - fogta meg a kezem.
Féltem Félek, de te nem tudod, milyen ez.
 - Szeretlek, Jason, de értsd meg, el kell mennem. Majd felhívlak, ha odaértem - adtam szájára egy csókot, s kiléptem az ajtón, magam után rángatva a bőröndömet.
Ő a mindenem, csak ő maradt nekem a családból, és nem veszíthetem el.
Vagy, rosszabbik esetben, mit csinálhatnak vele.
Viszont ő akkor sem sírt, mikor hét éves hétéves korában meg kellett műteni a térdét.
Mielőtt elment Japánba, azelőtt két héttel engedték haza a kórházból, saját felelősségre.
Ahogy beértem a város közepébe, egyenest a taxi állomást taxiállomást céloztam meg. Amikor megláttam egy üres taxit, leintettem, cuccomat bepakoltam a csomagtartóba és beszálltam.
Nem tudtam másra gondolni, csak Sam-re Samre. Nem mertem belegondolni, mi lesz velem, ha odaérek, és az a hír fogad, hogy meghalt.
Az egész hátsó utastér könnyekben úszott, és szerintem már a sofőrnek is az idegeit feszegettem, mert erősen szorította a kormányt. Kisebb-nagyobb sikerrel abbahagytam a bőgést, és próbáltam úgy viselkedni, mint egy felnőtt, nem pedig kisbaba módjára.
 - Köszönöm a fuvart, és a türelmet is. Tudja, teljesen kikészültem lelkileg… - Mmondtam, előrehajolva a sofőrhöz.
Az én ajkam is kisebb fajta kisebbfajta mosolyra húzódott, s kiszálltam az autóból. Odasétáltam a csomagtartóhoz, és kivettem a cuccom.
Egyenesen a recepcióhoz igyekeztem, magam után húzva a bőröndöt, aminek a kereke néha-néha megakadt egy-egy feltört csempében.
 - Kérjük tisztelt utasainkat, a Tokyo-ba Tokióba tartó bőröndöket és egyéb dolgokat adják le, majd kezdjék el a felszállást a járműre - szólalt meg a hangosbemondóban egy férfihang körülbelül tíz perc múlva.
Mikor sorra kerültem, felpakoltam a vizsgálóba beleépített futószalagra a bőröndöt, és átmentem a kapun. A kapu készülék nem sípolt be, csak egy zöld pötty kezdett villogásba az egyik oszlop tetején.
 - További jó utat! - nyomta a kezembe az őr a bőröndöt. Kedvesen rá mosolyogtam rámosolyogtam, s a bőröndöm magam után rángatva elindultam a beszállókapu felé, ahol rengeteg ember tolongott előttem.
Úgy, ahogy nekem is ki kell bírnom a megállás nélküli hajtást a fényképezésnél, átformázásnál, retusálásnál és minden egyéb dolognál éjjel-nappal. (5/2)
9. Hitelesség, történetvezetés. E téren már abszolút eltévedtél, ha fogalmazhatok így. Nézzük előbb a hitelességi hibákat, amiktől a falba tudtam volna verni a fejemet.
Az első fejezetben Jay beszáll egy taxiba.
 - El tudna vinni a reptérre? - kérdeztem, s előre nyújtottam a pénzt. Öhm... honnan tudja előre, hogy mennyit kell fizetni? Lehet, én maradtam le, de amikor legutóbb taxiba ültem, akkor még az út után kellett fizetni. Szerintem sürgősen javítsd ezt át, ha nem akarod, hogy még több olvasód mosolyogja meg ezt a bakit. (Ezt egyébként valaki megírta neked kommentben is, de az sem volt rád túl nagy hatással.) Vagy, ha Jay annyira jómódú, hogy megengedheti magának a busás borravaló osztogatását, akkor arra miért nincs legalább utalás?
Már a második fejezet, Jay a repülőtéren van.
 - Jó estét! Japánba mikor megy a legközelebbi, átszállás nélküli repülő? – tettem alkarjaim a pultra, és kíváncsian néztem az idős nő arcát.
 - Jó estét. Pontosan tizenegy óra húsz perckor. – mosolygott.
Ezen a ponton vártam, hogy Jay jegyet vesz, de nem történik ilyesmi.
 - A négyesről. – bBólintottam egyet, és tovább álltam továbbálltam. Kerestem a nagy tömeg köztben egy ülőhelyet, ami viszonylag közel volt a négyes kapu bejáratához. Ránéztem a recepciópult felett elhelyezett, hatalmas órára, ami pontosan tizenegy órát mutatott.
Nem vett jegyet, és kiőgyeleg a sorból, hogy nézelődjön. Értem.
Arra gondoltam, hogy felhívom Jason-t Jasont, viszont jobbnak láttam, ha akkor hívom, mikor leszálltam a repülőről Tokyo-ban Tokióban.
Ahogy eltűnt a zsebemben a hófehér telefon, eszembe jutott, hogy nem vettem jegyet. [Pont időben, mondhatom!] Megfogtam a cuccom, visszasétáltam a pulthoz, s ismét vártam. - Az előző sorban állás alkalmával fél órát kellett várnia, és már csak húsz perc van a gépe indulásáig, de azért még beáll ugyanabba a sorba. Megint értem.
 - Jó estét. Egy jegyet szeretnék kérni Japánba, Tokyo-ba Tokióba, a tizenegy óra húszas járatra – nyújtottam oda a készpénzt az ablakon keresztül.
Megint ránéztem az órára, ami tizenegyet ütött. - Mielőtt Jay másodszor visszaállt volna a sorba, pont 11-et mutatott az óra. Megállt az idő, vagy hogy lehet, hogy aközött, hogy beállt a sorba, és aközött, hogy megkapta a jegyét, nem telt el egy perc sem? Már csak húsz perc, és indulás. Ühüm.
De térjünk át a történetvezetésre, amitől legalább ekkora agyhúgykövet kaptam. Azt már leírtam, hogy az első fejezettel nagyjából nem sok bajom van addig a pontig, amíg Jay meg nem érkezik a reptérre - onnantól ugyanis percről percre ecseteled a történet szempontjából teljesen jelentéktelen történéseket. Gyakorlatilag a csaj minden lépését leírod. Nem kicsit fárasztott le. Tudom, nem lehet tömény történés az egész, de azért a semmiről mégsem kellett volna egy fél (plusz a második elején még valamennyi szintén erről szól) fejezetet összeírni! A fejezetek se a legizgalmasabb lezárással végződnek, nem igazán csalogatják az olvasót az utolsó mondatok egyik rész esetében sem, pedig ez fontos. Ha nem drámai egy fejezet lezárása, akkor az olvasó nem fogja szükségesnek érezni, hogy a következőt is elolvassa.
Nem tudtam, hova írjam, ezért itt teszem meg: második fejezet; szó szerint fogom kimásolni, amit írtál:
Eközben odakint már szakadt az erdő, néhány jégdarab kopogott az ablakon. A villámok gyönyörűen cikáztak az égen. ahogy szinte majdnem földet értek a közeli Aokigahara erdőben. Ekkor még nem is jutott eszembe, hogy Sam abba a szörnyűséges erdőben bóklászik.
   Eközben odakint már szakadt az eső, néhány jégdarab kopogott az ablakon. A villámok gyönyörűen cikáztak az égen. ahogy szinte majdnem földet értek a közeli Aokigahara erdőben. Ekkor még nem is jutott eszembe, hogy Sam abba a szörnyűséges erdőben bóklászik. Nem tűnt fel, hogy kétszer került bele szó szerint ugyanaz? (5/0)
10. Ötletesség, egyediség + trailer, függelék, stb. Ha van is trailered, én nem találtam, de ha nincs, az se baj. Vitathatatlanul ötletes és egyedi a blogod címe, a fülszöveg megoldása, a történet alapötlete és műfaja, és még a stílusod is. Egyszóval sok szempontból csak így tovább! (5/5)

A tartalom összesen: 75/44 Szánd rá az időt és az energiát; megéri! ;)


A blog egésze: 110/72 Van hova fejlődni, de szerintem képes vagy rá! Sok sikert! :)


Ajánlom...
Ajánlom neked ezt a blogot, ha egy horrorra vagy kíváncsi, odavagy Japánért, érdekel az Aokigahara-erdő mítosza, és fúrja az oldaladat, mi történhetett Samantha Mowbray-jel a fák erdejében!


A kritika építő, segítő szándékkal íródott, ha valamiben nem értesz egyet velem, nyitott vagyok a megbeszélésére. Hogyha megbántottalak, bocsánatot kérek, és nem állt szándékomban! És még ezerszer elnézést a több hónapos várakoztatásért!
Az egyetlen, az igazi, a legkegyetlenebb, a legromlottabb, a legjavíthatatlanabb, a legreménytelenebb, legőrültebb, legégetnivalóbb Nessa randalírozott. İyi geceler!