Blogverseny-nyeremények #4 - Kritikák

Kis dolgok

Szerzője: Eva Hunter

A kinézet
1. A fejléc. Mindig szeretem elmondani róla a véleményem, akkor is, ha nem a blog írójának a munkája. Szóval... Louis egyébként sem egy dromedár alkat, de így, hogy a vállai és a karjai szélei is elhalványulnak, olyan vékony lett, mint egy bot, ráadásul a karja hullámos is a kivágástól. A szövegek betűtípusa nem jön be, olyan benyomást keltenek, mintha valaki odahányta volna a betűket. Ami tetszik, az Hannah arcának sejtelmes megjelenítése - na, az jól néz ki! Nem így Louis alakjának a színezete meg a háttér, ami csak egy tájképből áll, ha jól látom, és semmi köze a történethez. (6/3)
2. A háttér. A fejléchez illik, valamint a harmadik évad hangulatához is szerintem, úgyhogy ez jól el lett találva. (2/2)
3. A bejegyzések és modulok háttere. Pont jók, és kész. (2/2)
4. A betűszín, betűtípus, betűméret. Örülök, hogy a három közül egyiket sem váltogatod, de akkor lenne tökéletes, ha rászoknál arra, hogy sorkizártra tedd a bejegyzések szövegét, mert így viszont iszonyat hanyag benyomást kelt. (3/3)
5. Az effektek. A linkeffektek egyszerűek, képeffektek meg nincsenek is, de nekem személy szerint ez megfelel, nem kell túlcifrázni a dolgokat, néha a kevesebb a több. (5/5)
6. A modulok. A +1-gombot, amióta világ a világ, senki nem használja, vagy csak kivételes esetekben, úgyhogy szerintem nyugodtan leveheted alulról. A helyedben én a profilt sem alulra tenném, hanem az oldalsávba, hadd legyen minden egy helyen.
Az oldalsávot nézzük alulról. A cseréknél szerencsés volna beállítanod, hogy ne az összeset, hanem, mondjuk, tizet jelenítsen meg alapállapotban, mert így nagyon hosszú ez a modul. A népszerű bejegyzéseket felsorakoztató blokkot mindig fölöslegesnek tartottam - a legnépszerűbb bejegyzéseidnek nincs szüksége népszerűsítésre, és ezen kívül sincs semmi célja. Az oldalmegtekintés-számlálót nem célszerű lélekszámlálónak nevezni, mert ebből az jön le, mintha online-számlálóról lenne szó, és a kettő nem ugyanaz; és különben sem kell ennyire előre tenni ezt, nem annyira fontos. A másik történetedet, ha rám hallgatsz, lejjebb teszed, mert a blog szempontjából nem az az elsődleges, és így csak hátrább szorítja a fontos modulokat. Szerintem a helyes, praktikus sorrend: trailer, menü, 3. évad, feliratkozók, infók, chat, idézet, archívum, másik blogom, társoldalam, író, számláló, cserék, versenyre jelentkezős képek. (12/6)
7. Ötletesség, egyediség + könyvborító, stb. Talán csak nekem kerülte el a figyelmemet, mindenesetre úgy látom, könyvborítód nincs, ami sose hátrány. Egyediséghez tartozik a blogod színvilága (nem mindennap látom ezeket a színeket egy blogon) és az, hogy Emma Tomlinson-rajongóknak nevezted el a feliratkozókat, ami pont elég. (5/5)
8. Az összhatás. A fejlécen zavaró, hogy Louis kék színű, vagy lehet, hogy ez csak nekem fura. Az oldal árnyalatai nem tartoznak a kedvenceim közé, de ettől még szépek. (5/4)

A kinézet összesen: 40/30 Apró rendrakás a moduloknál! ;)


A tartalom
1. A cím. Sosem volt túl egyedi húzás egy One Direction dal címe vagy részlete után elnevezni egy blogot, de az már pozitívum, hogy te legalább magyarra fordítva tetted ezt. És azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy te bele is építetted ezt a történetedbe - a Little Things Emma altatódala -, pedig sokan vannak, akik még ezt sem teszik meg. Nekem pedig, mivel Directioner vagyok, ennyi elég is, hogy megadjam a max. pontszámot neked a blogod címére. (6/6)
2. A fülszöveg. Gondolom, a harmadik évad nevű modul szövegét szántad annak. Inkább javítom benne a hibákat, mielőtt elemezném. 2 Két (legyen egységes; ha a többi helyen betűvel írod ki, itt se számmal tedd) év. Két éve próbálom elfelejteni. Két éve, hogy elment, és semmit sem tudok róla. A E két év alatt minden megváltozott, és nem csak én változtam, hanem mindenki más is. Az egész életünk megváltozott! A többieknek sikerült úgy ahogy tovább lépni továbblépniük, míg én azóta is belülről fuldoklom fuldoklom belülről. Vajon valaha megtalálom megtalálom valaha? Vagy sikerül végleg tovább lépnem továbblépnem? Fogalmam sincs, de míg Ő éli az életét valahol, addig én nap, mint nap meghalok nélküle; egyedül a két kislányom tart életben. Ebben a szövegben egyébként sok megtalálható a hibáid közül, amik a bejegyzésekben is hegyekben állnak. Egybeírandó szavak különírása, magyartalan, kifacsart szórend, vesszőhiány, vessző oda, ahova nem kéne - és ezek még csak a legelemibbek közülük. De a fülszöveg maga tagadhatatlanul különleges, figyelemfelkeltő, megfelelő hosszúságú, és tökéletesen illik a történetnek erre az évadára. (5/4)
3. Az oldalak. Logikátlanul vannak elnevezve és elrendezve - a "story"-ról én például arra asszociáltam, hogy oda vannak belinkelve a fejezetek, ehelyett az az oldal a trailereket sorakoztatja fel, míg a fejezetes oldal szinte az utolsó helyre van száműzve annak ellenére, hogy az a legfontosabb. De még a season 1-3-ról is az jutott eszembe, hogy na, biztos ezeken lesznek évadonként belinkelve a fejezetek... erre azok meg a szereplők. Tudok én angolul, nem ezzel van a gond, csak mindenféle logikának ellentmond az egész. A generationsről meg valamiért azt gondoltam, hogy a szereplők egyedibb elnevezése, tekintve, hogy a te történeted több generáció életét is végigköveti, így akár a szereplőket felsorakoztató oldal is lehetett volna ez.
Akkor nézzük az általam javasolt elnevezéseket és elrendezést. A sorrend feltétlenül legyen ez: fejezetek, szereplők, trailerek, díjak, generációk. Ha ez megvan, átnevezhetnéd a három évad szereplős oldalait erre a mintára: "Characters In Season 1".
És a tartalmukról még nem is beszéltünk! A fejezetes oldalt nem nagyon lehet elrontani, de nem használunk az angolban olyan kifejezéseket, hogy season second, season third... Olyan van, hogy Season One, Season Two, Season Three, de úgy is lehet, hogy The First, Second, Third Season - a lényeg, hogy jelenlegi állapotukban helytelenek az elnevezések. Az első évados szereplők közül hiányolom Maxot, a másodikból Danielt. (4/1)
4. A prológus. Szinte kereken két éve írtad, ezért nem szeretném boncolgatni a nevetséges, gyermeteg hangnemet, amiben meg lett írva, sem a szavanként előforduló helyesírási hibákat. A történetnek mindenesetre jó előrevetítője, és megcsillogtatja a nem mindennapi alapötletet is. (5/3)
5. A történet. Kötelességemnek éreztem végigolvasni, mert nem akartam túl éles kritikát alkotni róla, mondjuk, az első évada alapján, mert az igazságtalan lett volna, tekintve, milyen régen írtad. Azt akartam tudni, hogy fejlődtél-e a prológus óta - és megnyugtatásul elárulom, hogy igen, fejlődtél, méghozzá rengeteget, ugyanakkor még négyszer ennyire rengeteget kell fejlődnöd. (Ez volt a legértelmesebb mondatbefejezés, amit valaha alkottál, Nessa. Tapsot nekem!)
Az alapötletre azt mondom, kiváló - mert az is. Ez az első, Hannah Walker főszereplésével írt történet, amivel valaha találkoztam, az meg, hogy ebben az alapsztoriban egy gyerek is szerepel, aki Louis Tomlinson kislánya, valami fergetegesen forradalmi és korszakalkotó. (10/10)
A kivitelezést már nem tudom ennyire egyszerűen megfogalmazni. Elismerem, tényleg tagadhatatlanul rengeteget fejlődtél a kezdetek óta - de még közel sem eleget. A történeted tele van logikai szaltókkal, bakikkal, ha úgy tetszik. A stílusod már kiforrottabb, mint a prológus idején volt, de még most is bocsátkozol értelmetlen mondatokba és érthetetlen megfogalmazásokba. A vesszőket még mindig nem tudod elfogadhatóan kezelni, hogy az egyéb helyesírási problémákat már ne is említsem. Ezek együtt piszkosul megnehezítik, hogy élvezzem az olvasást, szóval a történetet sem tudtam élvezni, akármilyen is.
Márpedig a történet ezek ellenére is sok mindenben jeleskedik. Elég, ha azt vesszük, milyen részletesen fejtetted ki Emma nevelését - sok blogon a főszereplők gyereke csupán pár jelenet erejéig tűnik fel, hiába ő a legfontosabb kapocs kettejük között. Ehhez képest a te blogodon végigkövethettük egy kislány gyerekkorát, olyan részletességgel, amilyennel csak lehetett, és ezáltal az olvasóidnak is adtál egy kis Emmát, egy saját kislányt, akiről épp annyit tudnak, mint a szülei. És ez valami fantasztikus teljesítmény, azonkívül még egy blogon sem olvastam hasonlót!
Aztán ott van persze az, hogy beemeltél két elmebeteget is a sztoriba - Eleanort és Maxet. Őrültek mindenhol vannak, és a sztoridat csak valószerűbbé teszi az, hogy vannak benne. A történet kivitelezése tehát: (10/6)
6. Leírások, párbeszédek, a karakterek. Tájleírás szerintem egyszer sem szerepelt az irományodban, és ezt nem azért hiányolom, mert a történetnek annyira szerves részét képezné a természet, hanem azért, mert a teljességre kellene törekedned - ne csak személyleírást írj!
A párbeszédeid mindig csak annyira értelmesek, mint a többi szöveg, amit írsz - így kezdetben ezek sem voltak túl nívósak. Most sem azok, de mostanra legalább úgy félig-meddig el tudom képzelni, hogy a szavakat valós emberek mondják ki, és nem néhány őrjöngő kisgyerek egy álomvilágban. A helyesírásuk pedig nem ebbe a pontba tartozik, de az is megér egy misét.
A karaktereid... legalább annyit elmondhatok róluk, hogy mindegyiknek van egy jellemvonása, amiről ő jut eszébe az olvasónak, de legjobb jóindulattal is csak egyet-kettőt neveznék legalább a legkisebb mértékben rétegelt karakternek. Feltűnt például az, hogy a múltjáról egyiküknek sem derült ki semmi? Nem a pár évvel a történet kezdete előttre gondolok, mert George-ról például megtudtunk dolgokat, hanem a gyerekkorról. Nem is hinnéd, hogy a gyerekkor mennyire szerepet játszik egy karakter kilétében - hiszen a valódi emberekében is az a legfontosabb! Mert mit tudunk a szereplőidről? Hannah makacs. Louis kezdetben gyerekes. Niall folyton éhes, plusz szerelmes volt Lexy-be. Harry szerelmes Lexy-be. Lexy-nek nem lehet gyereke. Liam a csapat apucija. Danielle kedves, és szerelmes Liambe. Ezek a leírások neked úgy hangzanak, mintha kidolgozott, életszerű karaktereid lennének? Nekem nem. (15/5)
7. Stílus, fogalmazás. A stílusod már nem annyira gyerekes és nevetséges, mint a prológus idején volt, de most sem a legösszeszedettebb, hogy finoman fogalmazzak. A fogalmazásod néha még most is kifejezetten összecsapott, szóismétlés-hegyekkel tarkított, zavaros. Sok helyen váltogatod a múlt- és a jelenidőt. A legrosszabb viszont a szórend - sokszor teljesen magyartalan, nehezen érthető szórenddel állítod össze a szavakat. Ráadásul a személyes névmásokat mindig, de tényleg mindig nagybetűvel írod, és iszonyú zavaró már huszadszorra olvasni, hogy Ő így, Ő úgy. Legfeljebb hivatalos levélben szoktuk a személyes névmásokat nagybetűvel írni, na meg akkor, amikor direkt ki akarjuk hangsúlyozni, hogy az illető a nagy Ő, de ennyi; a magyar helyesírás szabályai között nem szerepel az, hogy az angol I-hoz hasonlóan a magyar személyes névmásokat is nagy kezdőbetűvel írjuk. (5/1)
8. A helyesírás, szókincs. A szókincsed erősen hiányos, de ez, úgy látom, az olvasóidnak nem tűnik fel, na de a helyesírásod... Az már jóindulattal is iszonyú. A párbeszédek gondolatjelei elé és után nem teszel szóközt. Nem teszel vesszőt oda, ahova kéne, és teszel, ahova nem kéne - két tagmondat közé például még egyszer sem írtál vesszőt, így a mondataid összefolynak, értelmezhetetlenek. Sokszor írsz olyan szavakat, amik nem is léteznek. Különírsz egybeírandó szavakat, és egybeírsz különírandókat. Néha háromméteres mondatokat írsz, amiket tagolni kéne, mert jelenlegi állapotukban nincs értelmük. Néha teljesen oda nem illő szavakkal keversz össze dolgokat. Hadd illusztráljam mindezeket a s03e04 első felével - ebben (hangsúlyozom, csak egy fél fejezetben!) 49-szer szerepel a 'mire' kötőszó (úgy tűnik, másikat nem is nagyon ismersz - kivéve persze a 'hisz'-t, amit 10-szer használtál csak ebben a fél fejezetben), a 'mosoly' szótő 41-szer - a 'bólint' csak 20-szor. Pontosvesszőt bezzeg csak egyszer használtál, akkor is helytelenül, mert azon a helyen épp kettőspontot kellett volna, kettőspontot meg egyszer sem írtál, és ebből arra következtetek, hogy nem is ismered ezeket. Elég egyhangú érzés volt olvasni, és a szóismétléseket javítani se volt türelmem mindenhol. A hol és a hová kérdésre válaszoló szavakat kevered, -ban/-ben toldalékot írsz oda, ahova -ba/-be kéne, vagy fordítva. Nem tudom, ez hogy lehetséges - ha nem figyelsz nyelvtanórán, akkor is szövegértéssel és a legegyszerűbb mondatfogalmazó készséggel rá kellene jönnöd, hogy melyik forma a helyes az adott szövegkörnyezetben; de nem, te nem jössz rá. Az igekötőket sem ismered, pedig az tényleg általános iskolai nyelvtananyag. Már azt sem merem megtippelni, mennyi idős vagy. Vagy, hogy mit csinálsz magyarórákon, ha már itt tartunk.
Ezzel az egyetlen mondattal tudom leírni a mostani életemet, amióta Danielle kilépett az életemből Danielle. Nem azt mondom, hogy már az elején túlléptem rajta, mert akkor hazudnék, csak megtanultam a tudattal együtt élni, más néven elképzeltem, ahogy Ő is éli az életét valaki más oldalán, határtalanul boldogan. Na, én nem tudok boldog lenni úgymint úgy, mint Ő. Igaz, úgy néz ki, mintha boldog lennék Sophia mellett, de amit az elején leszögeztem, az igaz, ez csak egy rohadt álca. Nem voltam egy olyan ember voltam, aki színleli a boldogságot, vagy éppen csak kihasználja a lányokat, de az évek ilyenné változtattak, és már sehogy se tudok ezen változtatni, hisz, ha nincs velem Sophia, akkor állandóan Danielle-en gyötröm magam, így most Sophia a pótlékom, bár mellette is gondolok néha Danielle-re. Jézus, jó, hogy gondolok rá, hisz Ő az én egyetlen, igaz szerelmem, aki megint elhagyott.
 - Liam bácsi - hallottam meg a távolból egy hangos sikoltást, és mikor arra kaptam a tekintettem, egy miniatűr kislány szaladt felém, míg én mosolyogva kitártam a karom, így amint felém odaért hozzám, felkaptam a magasban.
 - Hogy-hogy te jöttél értem? - kérdezte mosolyogva az ölelés után, mire én elővettem a mosolyom és megvontam a vállam.
 - Nem is vagyok jó neked? - kérdeztem tettet tettetett gúnnyal, mire szaporán rázni kezdte a fejét és elhalmozta az arcomat apró kis puszikkal. Imádom ezt a kis csajt kiscsajt.
 - Amúgy kíváncsi voltam, milyen nagy lány vagy - vontam meg a vállam mosolyogva, és a földre helyeztem, mire kis kezét egyből az én kezeimben helyezte, és szorosan megfogta. Öt éves létére elég erősen fogja a másik kezét.
 - Örülök, hogy te jöttél ma értem, ma Liam bácsi - mosolygott fel rám, mire mosolyogva leguggoltam és a két kezembe fogtam az arcát, aztán a homlokára egy puszit nyomtam.
 - Én is, törpike - mosolyogtam rá, aztán újra felegyenesedtem.
 - Szia, Emma.! Holnap találkozunk - szaladt el mellettünk egy kis srác mosolyogva.
 - Szia, Eddie - kiáltott oda neki Emma mosolyogva (szóismétlés, lásd: előző sor). Felhúztam a szemöldököm, és addig nem szóltam semmit, míg a kis srác be nem ült a kocsiban és el nem hajtottáak, azután Emmára néztem, mire ő mosolyogva megrázta a fejét.
 - Apád tudja? - kérdeztem mosolyogva, miközben a kocsimhoz sétáltunk, mire bólintott m. Már értem, miért ideges Louis, és miért tartott Emmának kis előadást kiselőadást a fiúkról. Mindent értek.
 - Tényleg, hol van apuci? - Kinyitottam neki a kocsi ajtót kocsiajtót, és ő be is pattant, aztán becsuktam az ajtót, és a kocsi másik oldalára futottam, hogy én is bepattanjak mellé. (Az egész mondat egy szóismétlés: kocsi, ajtó, pattan, ajtó, kocsi, pattan!)
 - Dolga van - válaszoltam mosolyogva, mire bólintott. Azt nem akarom mondani, hogy az anyja után nyomozz, mert akkor elkezdene reménykedni, és a végén összetörne m. Még csak öt éves, nem fájdíthatjuk még a szívét még jobban, így is szenved az anyja miatt. Nem kell az apja leány álmairól leányálmairól tudnia még egy ideig még.
 - Nem megyünk fagyizni? - törte meg a csendet, mikor a városbon hajtottunk volna át, de a közlekedési lámpa megakadályozott benne. Fene ezekben az idegesítő lámpákban.
 - Haza ugrunk Hazaugrunk Cindy-ért, és utána - mosolyogtam rá.
 - Jaj, ne már - fonta össze a karjait duzzogva, mire kérdően ráemeltem a tekintettem. - Annyira tapadós, és olyan idegesítő! - folytatta, mire mosolyogva megráztam a fejem, és amint váltott a lámpa, útnak indultam.
 - Lesz még jobb is - válaszoltam, mire csak hurrogni kezdett a. Annyira egy makacs.! Mint az anyja. Mikor a McDonald's mellett elhaladtunk el, csak ki hisztizte kihisztizte a fagyit, így a McDrive-hoz mentünk, ahol kértem kettőnknek két dupla öntetes fagyit, amit a parkolóban el is fogyasztottunk.
 - Képzeld, Liam bácsi, jelentkeztem focizni.! Nem is tudtam, hogy lehet - szólalt meg, miközben kanalazta a fagyiját mosolyogva, mire egy mosollyal bólintottam és vártam, hogy folytassa. Iskola előkészítő, de olyan, mint az iskola, és Emma alapból kis sportos alakú,  sőt, Louis is jól focizik. (Átgondoltad te ezt a mondatot?)
 - Csak félek, hogy nem leszek olyan jó, mint apuci - vallotta be a fagyiját kavargatva, mire mosolyogva megráztam a fejem i. Ilyenkor is tiszta Hannah.
 - Szerintem jó lesz - mosolyogtam rá, mire felpillantott. - Apád miatt jelentkeztél? - kérdeztem rá, mire félve ugyan, de bólintott. Gondoltam.
 - Azért, hogy büszke legyen rám - vallotta be, mire csak megráztam a fejem.
 - Ő alapból büszke rád azért, amiért vagy - mosolyogtam rá, mire az ölemben mászott és egy puszit nyomott az arcomra k. Kissé még össze is maszatolt, de nem érdekelt. Emmáért még meg is halnék, hisz amióta Ő az életünkben van, minden megváltozott a jó dolgok felé irányba, a. Amióta Hannah betoppant az életünkben, minden sokkal vidámabb, és most, hogy nincs is, át is érezzük hiányát, de itt hagyta nekünk a kis csodáját. Miután befejeztük, kidobtam a kukában az üres poharakat, aztán haza felé hazafelé vettem az irányt, és amint hazaértünk, Emma a hátára dobta a táskát és egy köszönöm után be is futott boldogan az ajtón, Lucky-val a nyomában. Amint beértem Sophia állt elém mosolyogva és az ajkait az ajkaimra nyomtam, de most ehhez nem volt kedvem, így hamar eltávolodtam tőle.
 - Minden rendben? - kérdezte kérdezett rá, oldalra billentett fejjel. Megbocsájtottam neki, újra együtt vagyunk voltunk, de ez csak látszat. Ő csak azért van itt, mert Danielle nincs, ha itt lenne, Sophia se lenne nem. Borzalmas vagyok, azért, mert kihasználom, de nem tehetek róla, nekem nem Sophia kell, de van egy mondás;: ha nincs ló, akkor jó a szamár.
 - Persze, csak... nincs kedvem ehhez most, Soph - válaszoltam zavartan, mire megértően bólintott. Innen tudom, hogy Ő nem hasonlít Eleanor bandájához, mert Ő megértő és van szíve, de úgy, ahogy Ő akarja, ahogy megérdemli, úgy nem szeretem, csak úgymint úgy, mint egy barátot. Egy nagyon jó barátot.
 - Miatta, ugye? - kérdezett rá, mire bólintottam, mivel tudom, kire érti. Rá. Danielle-re. - Liam, nem azért mondom, de Ő elment. Meddig fogod még visszavárni? - kérdezett rá kedvesen, és a kezeit a vállamra helyezte, mire csak megráztam a fejem.
 - Soph, sajnálom, de tudod jól, hogy nekem Ő az egyetlen igaz szerelmem. Nem tudok rád másképp nézni, mint egy barátra - szólaltam meg kedvesen, mire bólintott, és elhúzta a kezeit a vállamról.
 - Akkor miért játszunk ezt itt? - mutatott magunkra, aztán összefonta a karjait a mellkasán.
 - Mert szükségem van valakire, aki mellett nem gondolok rá - vágtam rá, még mindig nyugodt hangnemben, mire bólintott.
 - Pótlék vagyok - bólintott, mire megvonva a vállam, de bólintottam.
 - Ezt tudtad, nem? Én azt hittem... - kezdtem el magyarázkodni, mire Ő oldalra billentette a fejét. A fenében, nem tudta, és én most kikotyogtam ki. Francban. - Sophia, én nagyon sajnálom - kezdtem el mentegetőzni, mire mosolyogva megrázta a fejét.
 - Semmiért nem kell bocsánatot kérned, Liam. Én voltam a hülye, hogy azt hittem, lehet köztünk több - válaszolt, és láttam, ahogy szemei megtelnek könnyekkel. Pocsékul éreztem magam, és a rohadt életben, meg is érdemlem ezt. - Sétálnom kell. Ki kell tisztítanom a fejem - rázta meg a fejét, és arrébb léptem, hogy elmenjen mellettem, de a karjánál foga vissza rántottam visszarántottam. Belenéztem mogyoróbarna szemeiben, és még rosszabbul éreztem magam, hogy nem érzek iránta semmit, csak barátságot.
 - Ugye visszajössz? - kérdeztem rá könyörgő hangon, mire egy mosollyal bólintott, aztán kihúzta a kezeit a kezeim közül, és kilépett a bejárati ajtón. Miért kell olyan lányt szeretnem, aki elment és elhagyott? Erősen a falba vágtam az öklöm, aztán a nappalin átvágva a konyhában nyitottam kötöttem ki, ahol a többiek - majd nem majdnem mindenki -  mosolygós arca fogadott. Hogy tudnak ilyen boldogaok lenni?
 - Liam - szaladt felém Cindy mosolyogva, mire gyorsan felkaptam és kis arcára egy puszit nyomtam, aztán a pulthoz sétáltam.
 - Mi történt, Payno? Meggyötört az arcod - szólt felém Niall mosolyogva, mire megráztam a fejem és a pultra ültettem a kislányt, aki mosolyogva elkezdte az arcomat simogatni, mintha kutya lennék.
- És hol van Sophia? Mikor megérkeztettek, Ő mosolyogva szaladt ki elétek? - kérdezett rá Lexy, aki a csapnál mosogatott.
 - Ott volt - válaszolt Emma mosolyogva, mire szúrós tekintettel rámeredtem, míg Ő csak feltette a kezeit.
 - Elment sétálni - vágtam rá, és egy pillanatra felnéztem az érdeklődők felé, mire ők bólintottak, aztán minden tekintettem figyelmemet visszafordítottam az aprócska kislány felé. - Tudod, nem vagyok ám kutya - mosolyogtam rá, mire kuncogni kezdett. - Amúgy Zayn és Perrie? - néztem szét a többieken, mivel nem hallottam Perrie okoskodó hangját, aki amúgy jót akar. A két etetőszékre néztem, ahol nem láttam az ikreket, pedig mielőtt Emmáért mentem, még itt voltak, mind a négyen.
 - Az ikrek rázendítettek a sírásra, így kocsikáznak egyet - válaszolt Lottie, mire bólintottam és a többiekre néztem, aztán Emmán állapodott meg a tekintetünk.
 - Miért néztek? - tárta szét a kezeit Emma.
 - Drágám, te is csináltál ilyet, mint az ikrek - fordította le Lexy mosolyogva, és a kislány elé rakott egy kis desszertet, amit azonnal falni kezdett. Milyen rég is volt már az, amikor Emma volt pelenkás, és Ő nem aludt egy fikarcnyit se, sőt, egész végig csak bömbölt. Nem volt egy könnyű esett, de most se az; ez a kislány, ahogy növekszik, úgy lesz minél egyre okosabb és huncutabb.
 - Louis írt - ugrott fel boldogan Lottie, és a nappaliban futott, míg én Cindy-t felkaptam fel és Niall kezében nyomtam, aztán a szürke hajú Tomlinson után eredtem.
 - Mi a helyzet? - kérdeztem rá, mire megugrott ijedtében, aztán leült a kanapéra. -Megtalálta? Vagy valami? - ültem le mellé, mire szomorúan megrázta a fejét.
 - Elmentek Mr Walker-hez Walkerhez, de semmit se tudott Hannah-ról, ahogy a nagyszüleik se, így már úton vannak haza - válaszolt, mire csak sóhajtva hátradőltem a kanapén. - Még nincs veszve minden, Liam - tette a kezeit a vállamra és felé fordítottam a tekintettem.
 - Az egészet el se kellett volna kezdeni, hisz minél többször reménykedünk, annál többször lökjük magunkat a mélyben - válaszoltam, mire nevetve megrázta a fejét.
 - A remény sose hal meg, Liam, csak higgy. Valahol Hannah és Danielle valahol itt van, senki se rejtőzhet el ilyen jól. Megtaláljuk Őket - mosolygott rám, mire csak megforgattam a szemem, de bólintottam v. Végül is, ha Louis és Lottie hisznek, akkor rossz nem lehet.
 - Mi következik ezután? - kérdeztem rá, míg Lottie hátradőlt, de csak megvonta a vállát.
 - Nem tudom, de van egy pár Walker - válaszolt, mire bólintottam. - George segít Louis-nak Louisnak, és ketten felkeresik a rokonaokat - folytatta, mire ismét csak bólintottam. Ha George tud reménykedni, akkor nekem is el kéne kezdeni, hisz George-neak húga a tét, és Ő sokkal nagyobbat többet veszít, ha nem találják meg e. Egy testvér mégis csak mégiscsak több.
- De most hazajönnek - mondtam, leginkább csak magamnak.
- Emma és Cindy miatt - vágta rá Lottie, mire felé tekintettem e. Ezeknek a Tomlinson-oknak Tomlinsonoknak szelektív hallása van: amit akarnak, azt meghallanaják, amit nem, azt nem. Például, ha mosogatni kéne, azt Louis sose hallja meg, de amit nem kéne, azt egyből.
 - Minden rendben közted és Niall között? - kérdeztem rá pár perccel később, mire kérdőn rám emelte a tekintetét.
 - Miért kérdezi ezt mindenki? Igen, minden rendben köztünk - vágta rá kissé idegesen, mire bólintottam.
 - Mert törődünk veled, kislány - mosolyogtam rá, mire egy mosollyal bólintott.
 - Köszönöm, de jól vagyunk - válaszolt, mire csak bólintottam. Valami van, de nem akar róla beszélni, és nem nekem kell szóra bírni; majd elmondja, ha súlyosbodik. Pár perccel később egyszerre felálltunk fel, és visszamentünk a többiekhez, akik ugyanúgy beszélgettek, sőt, Harry és Lexy a konyhapultnál falta föl egymást, míg Niall letakarta a két kicsi szemét.
 - Szobára, hess, hess - szólt rájuk Lottie mosolyogva, mire Harry duzzogva elhúzódott és a pultra ugrott, míg Lexy szem forgatva, de nevetve megkerülte a pultot és Emmához sétált megnézni, mit alkot a tökmag. Olyan csendes, nyugodt, minden látszik, hogy nincs itt Hannah és Danielle,: ha Ők itt lennének, az Ő ide-oda pörgésük töltené be a házat, és, ha még Perrie, Lexy és Lottie is csatlakozik hozzájuk, a ház elszabadul. Két éve már csak akkor van hangoskodás, mikor Perrie, Lexy és Lottie egy helyen van, de nem ugyanolyan, mint amit anno, öten csináltak. Azért kíváncsian várom Louis-t Louist és George-ot haza, hisz kíváncsi vagyok, hogy legközelebb hol próbálkoznak, hisz igaza van Lottie-neak, nem tűnhettek el a föld felszínéről, valahol ott vannak kinn a világban, és egyszer előkerülnek. Viszont még beszélnem kell egy másik fontos személlyel, aki érdemel egy bocsánatokérést és egy magyarázatot. Sophia. Muszáj lesz beszélnem vele, nyugodtan. Sophia előbb megjött a sétálásból, így az emelet felé mentünk, aztán a majdnem az utolsó szobában sétáltunk, ami az én szobám, illetve a mi szobánk. A barna hajú lány az ágyamra ült, és egy hamis mosolyra húzta a száját, de nem kellett sokat gondolkoznom azon, hogy valós-e, vagy nem, mivel a szemei fel voltak dagadva a sírástól.
 - Sophia, figyelj - léptem hozzá közelebb, hogy én is mellé üljek, mire mosolyogva figyelte minden mozdulatom. - Sajnálom, borzalmasan viselkedek. Pótlékként használlak, pedig te egy tökéletes lány vagy és talán beléd is szeretnék, de az igazat bemegvallva nem tudok túllépni Danielle-en. Tudom, elment, de szeretem, viszont melletted elfelejtem egy röpke pillanatra a. A te jelenléteddel éltem túl az elmúlt két évet, szóval lehet, hogy most elakarsz el akarsz menni, de kérlek, ne menj el tedd! - A végén megfogtam a kezét és belenéztem sírástól feldagadt szemeiben, amik még csillogtak az előbbi könnyeitől. Bár csak Bárcsak sikerülne továbblépnem.! 
 - Nem hagylak el, Liam - válaszolt mosolyogva, mire felhúztam a szemöldököm, de valójában egy nagy kő esett le a szívemről. - Hisz én már annak örülök, hogy megbocsájtottál, így kötelességemnek érzem azt, hogy maradjak, és segítsek egy barátomnak. - A végén mosolyogva a kezét a vállamra tette a kezét, mire a számat egy mosolyra húztam. Annyira imádom, mikor ilyen megértő, még akkor is, mikor meg se érdemelném ezt az egészet.
 - Köszönöm - mosolyogtam rá, és magamhoz vontam egy ölelésre, míg Ő a fejét a mellkasomra szorította, én meg elkezdtem a hátát simogatni, mint a testvéremnek. Ha már nem tudok úgy tekinteni rá, amit ahogy megérdemelli, akkor hadd tekintsek rá már úgymint úgy, mint egy testvérre, hisz a barát olyan lapos.
 - Mindig melletted leszek, Liam - súgta, és mikor elhúzódtunk, egy mosollyal jutalmazott, míg én az arcához hajoltam és egy puszit nyomtam az ajkaira. Nem, nem megcsókoltam, csak apró, ártatlan puszi, mint amit a testvérek adnak egymásnak, bár szerintem Sophia ennyit érdemel, és ez nem nagy ügy, csak egy puszi. Szájra puszi.
 - Ezt azért, mert mellettem vagy - mosolyogtam rá, mire zavartan a fülé mögé tűrte zavartan barna haját.
 - Azért teszem, mert fontos vagy nekem, Liam, nem kell cserébe semmi - válaszolt mosolyogva, mire csak megforgattam a szemem, és a kezeimet átvetettem a válla felett, és a mellkasomra húztam. Kérdően feltekintett, de csak mosolyogva megráztam a fejem, így a fejét a vállamra hajtotta.
 - Köszönöm - suttogtam, amit valószínűleg nem hallott, de ezt amúgy is csak magamban akartam kimondani. Pár percig ültünk így, mint a barátok, aztán Lottie rontott be a szobában azzal a hírrel, hogy megjöttek, így Soph-ra pillantottam, aki mosolyogva bólintott, így úgyhogy egy csókot nyomtam a homlokára, aztán a szobámban hagytam, míg én Lottie-val lementem le a nappaliban. Amikor leértünk a nappaliban, már mindenki jelen volt, így mi is közéjük ültünk, persze Lottie Niall mellé, míg én a szokásos fotelben, amit már kisajátítottam. Louis-ra Louisra és George-rea pillantottam, és egy "később" pillantás után belekezdtek a mesélésben, hogy hol jártak, ami közel állt a valósághoz, mégse az igazság volt. Éreztem, hogy van valami, amit nem mondtak el Lottie-nak, és tudnak valamit, amit nem sokára nemsokára megtudok, pontosabban a gyerekek lefektetése után.
Sajnálom, de ez a legfinomabb kifejezéssel élve is minősíthetetlen, azonkívül élvezhetetlenné teszi az olvasást. (5/0)
9. Hitelesség, történetvezetés. A fejezeteket többnyire érdekesen zárod le, és az olvasó várja tőle a folytatást, úgyhogy ezt nem is ragoznám tovább - a történetvezetésed magyarul rendben van. A hitelesség viszont? Katasztrófa. Az első baki, ahol megbukott a sztori, az, amikor Hannah elmegy a parkba Maxszel találkozni, akit elkapnak a rendőrök, Hannah-t meg egyszerűen hazaküldik. A való életben tudod, mi lett volna? Hannah-t beviszik kihallgatásra abban a pillanatban, hogy mivel tudja vádolni Maxet, akárki hívta a rendőröket és akármit mondott is.
Aztán ott volt az, hogy Max kiszökött a börtönből, aztán megvárta, hogy feladják a keresését (ilyen nem létezik), és nyilvánosan (!!!) mutatkozott. Logikus történés: az első ember, aki meglátja, kihívja rá a rendőrséget, és visszadugják a sittre. Ehelyett szabadon mászkálhat, és már senki nem jelenti fel.
Mielőtt Hannah-t elviszik a kórházból, Hannah megfenyegeti a felbukkanó Maxet, hogy felnyomja. Erre Max azt feleli, hogy nincs bizonyítéka ellene - á, csak az, hogy megszökött a börtönből, miután lezárták Lexy elrablásáért, megkínzásáért, hatóság félrevezetéséért és fenyegetőzésért, ez végül is semmiség. De ha ez a bizonyíték nem is lenne, akkor is ott van az, hogy a harmadik évadban látatlanul megtudjuk, hogy Eleanor már börtönben van. Ha a te logikádat követem, akkor ellene mégis milyen bizonyíték volt? Ő nem mocskolta be a kezét semmi törvénybe ütközővel, amivel igen, azt Maxre bízta, aki viszont szabadon mászkál - akkor Elenaor mit keres a sitten?
De ez még csak egy fiatal, tapasztalatlan írónő bakihalmaza, legyintek, elfogadom. De ami ezután jön! Danielle és Hannah nyom nélkül eltűnnek, leszámítva egy SMS-t, amit Dani küld Liamnek. Érdekelne, mi állt abban az SMS-ben. Mert mindenki úgy reagál, mintha Hannah és Danielle csak elszöktek volna - az miért nem merül fel senkiben, hogy egy bizonyos illető - ha nem ugrik be, ki lehet ő, segítek: M-mel kezdődik és ax a vége - keze van a dologban? Miért vekeng Liam és Louis azon, hogy a szerelme elhagyta, MIÉRT NEM HÍVJÁK A RENDŐRSÉGET? Bocs a kifakadásért, de erről egyszerűen ordít, hogy két okod lehetett így megírni: 1. fogalmad sincs az élet logikus menetéről, ezért ilyen logikátlan a történeted 2. azért írtad meg így, hogy még lehessen hova húzni a sztorit egy évadon keresztül. Egyik esetben sem lenne szabad elvárnod, hogy komolyan vegyenek az olvasók - akik ellenére elárasztanak az imádatukkal, és senki nem mondja meg neked, hogy valami nagyon nem frankó. (5/1)
10. Ötletesség, egyediség + trailer, függelék, stb. A trailereid egyike sem egy mestermű, de nem értek hozzá, és amúgy is elfogult vagyok a trailerekkel kapcsolatban - negatív irányba. Egyedi a generations nevű oldalad, a sztorid alapötlete és az, hogy Emma felnövését hihetetlen részletességgel követhetjük végig. (5/4)

A tartalom összesen: 75/41 Ezen csak az segíthet, ha rengeteg regényt olvasol - onnan megtanulhatsz helyesen írni, érthetően fogalmazni és megtanulhatod, hogy mindennek következménye van, és nem írhatsz bakit a sztoridba csak azért, hogy folytathasd.


Ajánlom...
Feltétlenül olvasd el Eva Hunter blogját, ha One Direction-rajongó vagy, és érdekel, hogyan nő fel egy tündéri kislány az öt 1D-srác keze alatt. Ha imádod a gyerekeket - vagy a gyerekes felnőtteket -, ez a történet neked íródott.


A kritika minden sértő szándék nélkül íródott; a helyesírási és logikai hibáidat azért szapultam, hogy tanulj belőle, nem azért, mert bántani akartalak. Mindent ki lehet javítani, ha eleget teszel érte. ;)

Célkeresztben

Szerzője: Babu Miriel

A kinézet
1. A fejléc. Szokatlanul kicsi, de épp ez teszi különlegessé. Nincs túlcifrázva, de arra nincs is szükség - lényegre törő. A cím mintha kicsit túl halványan lenne ráírva, de emiatt nem kell lecserélni. Semmilyen más kivetnivalót nem látok benne; tanácsom: soha ne cseréld le! (6/6)
2. A háttér. Fekete, és ez így van rendjén. (2/2)
3. A bejegyzések és modulok háttere. Rendben vannak ezek is, ahogy minden más. (2/2)
4. A betűszín, betűtípus, betűméret. Összességében minden tökéletes, leszámítva azt, hogy egy régebbi fejezetnek valamiért pici betűs az eleje, na meg, hogy a 2. évad 5. részét valamiért óriás betűméretűre állítottad. Vagy csak véletlenül hagytad úgy, nem tudom. Ezek apróságok, de nagyon zavaróak tudnak lenni. Ja, és az első évados fülszöveg betűi miért mások, mint a többi moduléi? (3/2)
5. Az effektek. A linkeffektek nekem tetszenek, a képeffektek meg nem hiányoznak, így szuper az összhatás. (5/5)
6. A modulok. A legszembetűnőbb, hogy a jobb oldali modulsáv indokolatlanul hosszú a balhoz képest. De még mielőtt ebbe belemegyek: alulról a +1-gombot nyugodtan leveheted, tapasztalat, hogy úgyse használja senki. A blogarchívumra a te esetedben szerintem semmi szükség, nem lesz hátrányban senki, ha kitörlöd. Van egy 'zenelejátszó' felirat a jobb modulsávodban, a zenelejátszót magát viszont sehol sem találom, de lehet, hogy csak az én netem lassú, azért. A feliratkozó-modul nagyon lent van, túl nehéz elérni. A Facebook-csoportot az 'ahol megtaláltok' oldalon már belinkelted, nincs szükség külön modulra.
Nézzük, hogy képzelem én el ideálisan: baloldalt a most ottlévő modulok, aztán bérgyilkosok, szövetségesek; jobboldalt a két fülszöveg, információ, plakát, Álmodni..., kampány, a főnök. Az asszimmetriától eltekintve viszont rendezettek a moduljaid, nem hiányzik semmi. (12/9)
7. Ötletesség, egyediség + könyvborító, stb. A fejléc kisebb, mint a megszokott; a menüt aktáknak nevezted el; a chat a besúgók nevet kapta; a könyvborítód plakát; az archívumban vannak a küldetések; a feliratkozóid bérgyilkosok; te vagy a főnök; a cserék pedig a szövetségesek. Az álmodni-kezdetű idézet gyönyörű. A plakát abszolút absztrakt, és szerintem gyönyörű, valamint hibátlanul van megszerkesztve. Adnék itt húsz pontot is szívesen, csak azt nem lehet. A faviconod mellesleg zseniális (a fekete mozilla-sémám miatt csak sokára tudtam kivenni, mit is ábrázol). (5/5)
8. Az összhatás. Felüdülés az összes, erőltetetten komolynak látszani akaró "maffiás" blog után, mert a tiédhez tényleg illik a fekete színezet. Egyszerűen nem tudok kifogásolni semmit. Csodásan néz ki az összkép. (5/5)

A kinézet: 40/36 Apróságok kijavítása! ;)


A tartalom
1. A cím. Jobbat szerintem ki sem lehetne találni a te történetedhez. Nemcsak egyszavas, de sokatmondó, könnyen megjegyezhető is, amellett, hogy tökéletesen leírja a blogot. Fölösleges tovább dicsérnem, úgyhogy erről ennyit. (6/6)
2. A fülszöveg. Egyetlen elíráson kívül a 2. évadéban ("Újabb véres harcok és kétségbeesés kétségbeesett menekülés kap szerepet a Célkeresztben második, befejező évadában.") mind a kettő tökéletes, megragadó, különleges és figyelemfelkeltő. Ezek alapján habozás nélkül belekezdenék az olvasásba akkor is, ha nem lenne muszáj. (5/5)
3. Az oldalak. Szokatlanul rendezettek, az egyetlen, amibe bele tudnék kötni, az, hogy a legújabb fejezetet még nem linkelted be az oldalra, ami ennek van szentelve, de tényleg ennyi. Minden rendben; a galéria még külön zsenialitás. (4/4)
4. A prológus. Szerintem mindent elmondok, ha ezt írom: tökéletes. Semmilyen kivetnivalót nem látok benne. Általában nem vagyok ennyire engedékeny, de ebben tényleg nincs semmi, ami szúrhatná a szemem. Akkor meg minek ragozzam? Hibátlanul megoldottad. (5/5)
5. A történet. Kijelenthetem, hogy a te blogod ébresztett rá: a bérgyilkosos sztorit élvezhetően is meg lehet írni. Mert bár ez a bérgyilkos-beleszeret-az-áldozatába már egy elég agyonhasznált műfaj, és az elcsépelt az első jelző, ami eszembe jut róla, a te blogodat olvasva erre egyszer sem gondoltam! Mert olyan zseniálisan megírtad, hogy az hihetetlen. És igen, szigorból le kell pontoznom az alapötletet, mert az mégsem egy nagy durranás, de a kivitelezés mellé elárulnám, hogy egy sablonos alapötletből ilyen fergetegeset kihozni nehezebb, mint egy jó alapötletből ugyanilyet. Alapötlet: (10/2) Kivitelezés: (10/10) Az más kérdés, hogy ez állítólag egy másik művön alapuló fanfiction, és én azt nem ismerem, szóval fogalmam sincs, hogy az mennyit ad hozzá az értékéből, vagy mennyit vesz el belőle. Ha emiatt igazságtalanul pontoztam, kérlek, írd meg!
6. Leírások, párbeszédek, a karakterek. A leírásaid pazarok, és pont elég van belőlük. A párbeszédek ugyanígy lehengerlőek és frappánsak. A karakterek... mondjuk úgy, hogy Selena, aki nem is főszereplő, kidolgozottabb, mint sok blogon a főhősnőnek nevezett, egy-két dimenziós papírsablon. Nem tudom, hogy csinálod, de a történetedben mindenki szerethető és rétegelt. (15/15)
7. Stílus, fogalmazás. Ami hibád volt az első évad prológusa idején, az mostanra mind eltűnt, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fogalmazol piszkosul jól. És a stílusod is annyira különlegesen szép! (5/5)
8. A helyesírás, szókincs. A helyesírásoddal semmi baj nincs, vagy csak a bétád nagyon ügyes, nem tudom. A szókincsed meg csodálatos, ezt ismerjük el. (5/5)
9. Hitelesség, történetvezetés. Én annyira akartam valami logikai bukfencet vagy hiteltelenséget találni, mégsem sikerült. Mindenre odafigyeltél, semmilyen részletet nem hagytál figyelmen kívül. A fejezeteket néha kevésbé izgalmasan zárod le, úgyhogy erre figyelj oda - a fejezet végének eléggé be kell rántania az olvasót ahhoz, hogy azonnal a folytatást akarja. (5/3)
10. Ötletesség, egyediség + trailer, függelék, stb. Már a cím maga lenyűgöző, és akkor még nem is beszéltünk a remek fülszövegekről, a galéria nevű oldalról, a zseniális prológusról, a sablonos alapötlet hibátlan kidolgozásáról, a rétegelt, szerethető karakterekről, a lenyűgöző fogalmazásodról, az egyedi stílusodról és a minden hitelességi hibát elkerülő sztoriról. Nem tudom, hogy csinálod.
A videózáshoz én nem értek, a trailerek különösebben nem nyerték el a tetszésemet sem zeneileg, sem a mind a kettőben újrahasznált gifek tekintetében, de nem is ez a lényeges. Nem a trailerekért olvassuk a blogokat. (5/5)


A tartalom összesen: 75/65 Nyugi, ez is csak a szigor miatt van, hogy valamit mégiscsak lepontozzak! :D


Ajánlom...
Ha szereted a bérgyilkosos sztorikat, amik mégsem olyanok, amilyennek várnád. Ha kíváncsi vagy, hogyan öli meg Lullaby a szerelmét, és hogy él utána ő mégis, nézz be Babu blogjára! Garantáltan nem fogsz csalódni a maffiákban.


Esküszöm, nem azért írtam ilyen rövid kritikát, mert le akartam tudni, hanem azért, mert alig volt mibe belekötni.Sajnálom, általában nem szoktam ilyen minősíthetetlen munkát végezni.

Lélekfoszlány

Szerzője: Katherine E. Morrel

A kinézet
1. A fejléc. Nekem semmi problémám vele; a háttér igazán összetett, a lány szépen van beillesztve, egyedül a cím az, ami picit oda nem illő betűtípussal van ráírva, de ez sem katasztrófa. Főleg a színvilága tetszik. (6/5)
2. A háttér. Nem üt el a fejléctől, és egyébként nekem tetszik az árnyalata. (2/2)
3. A bejegyzések és modulok háttere. Ugyanolyanok, mint a fő háttér, és ez így jól is van. (2/2)
4. A betűszín, betűtípus, betűméret. Az én ízlésemnek minden megfelel, főleg az iniciálék tetszenek a bejegyzések elején, nagyon mutatóssá teszik a szöveget. (3/3)
5. Az effektek. A linkeffektek jól néznek ki, képeffektre pedig nincs is szükség, szerintem így jó az összkép. (5/5)
6. A modulok. A népszerű bejegyzések fölösleges, és sok helyet foglal, ha rám hallgatsz, leveszed. A számláló színe nem illik a blog többi árnyalatához, és arra sincs szükség szerintem. A sorrend jelenleg nem túl praktikus, sokkal könnyebben ki lehetne igazodni rajta mondjuk így: fülszöveg, menü, információk, feliratkozók, archívum, emlékfoszlány, író, felhívás, verseny. Ami létfontosságúnak számít, és hiányzik, az a chat. A kurzort viszont határozottan ajánlom, hogy tüntesd el, mert egyrészről felesleges, másrészről igazán nem passzol a blogodhoz. (12/9)
7. Ötletesség, egyediség + könyvborító, stb. Ilyen színezetű bloggal még nem találkoztam, tényleg különleges a színvilág. Tetszik, hogy a menüt központnak, az archívumot folyosóknak, a számlálót lábnyomoknak, a feliratkozókat vadászoknak nevezted el. Könyvborítód, amennyire én látom, nincs, de az sosem baj. (5/5)
8. Az összhatás. A blog pont úgy néz ki, amilyennek a történethez legjobban illő kinézetnek kell, minden rendben vele. Sehol egy elütő szín, semmi zavaró elem - egyszóval szuper. (5/5)

A kinézet összesen: 40/36 Valamit csak le kellett már pontoznom...


A tartalom
1. A cím. A történetre a létező legjobban illik, egyszavas, és... hát, ja, tökéletes, most mit írjak még róla? (6/6)
2. A fülszöveg. A Földet rejtélyes idegenek szállták meg. Könyörtelenül gyilkolnak ártatlan embereket, és lelküket elfogyasztvaják, testüket álcázásra használják. Éj fekete Éjfekete szemük azonban elárulja őket. San Fransiscoóban létezik egy Központ, amely az olyan emberek kiképzésével foglalkozik, amelyek akik immúnisak a Lélefalók támadásaira. Ők a Vadászok. Lana Armstrong tizenhét évesen került a Vadászok közé, és kiképzése lezajlása után élete a körülményekhez képest egyhangú vonalat vesz fel. Azonban egy félresikerült akció és egy felvétel mindent megváltoztat. Lana, két barátjával, Willel és Nicole-lal, a Központot hátrahagyva útnak indulnak a Lélekfalóktól hemzsegő Amerikán keresztül, hogy megtalálják egyetlen biztos reményforrásukat, ebben a kilátástalan háborúban. A kérdés már csak az: vajon sikerül-e nekik?
Amint látod, jelöltem azt a néhány hibát, ami van a fülszövegedben, ettől eltekintve viszont minden szempontból rendben van az egész. Megfelelő hosszúságú, meggyőző, figyelemfelkeltő, egyedi. (5/4)
3. Az oldalak. Egyedül a sorrendjükkel van problémám; hogy került a trailer előrébb, mint a történet? Logikusabb volna így: tartalom, karakterek, trailer, sikeres akciók (utóbbinak nagyon tetszik a neve). (4/4)
4. A prológus. Nagyszerűen van megoldva, és előrevetít egy hasonlóan zseniális folytatást. Írhatnék még róla, ragozhatnám tovább, de minek, mikor javítani nem kell rajta semmit? (5/5)
5. A történet. Az alapötlethez hasonlóval még nem találkoztam, ami nagy szó. Igaz, a lélekfaló eléggé a dementorra hajaz, de nem lehetsz mindenben eredeti. (10/8) A kivitelezése meg, ha nem is tökéletes, de mindenképp kiemelkedően ügyes, és minden hibájától eltekintve egy élvezhető, magával ragadó olvasmány. Hibák alatt gondolok néha az összecsapott benyomást keltő történésekre, de lehet, hogy csak nekem volt helyenként érthetetlen - picit fáradt vagyok, nézd el nekem. (10/8)
6. Leírások, párbeszédek, a karakterek. A leírásaid jók, és pont megfelelő mennyiségű van belőlük - ügyes! A párbeszédek néha valószerűtlenek, de nagyrészt elmennek, és nincs belőlük a kelleténél több. A karaktereiddel az a baj, hogy szinte semmit nem tudunk meg róluk az alapadatokon kívül, amiket a szereplős oldalon írsz le. Nicole és Will csupán két név, akikről annyit tudok elmondani, hogy Lana legjobb barátai, de ennyi. Lana meg... neki legalább a szüleiről tudjuk, hogy kicsodák, de ettől eltekintve nem vitted túlzásba a jellemzését. Nem azt kérem, hogy egy bekezdésbe sűríts össze egy ilyen, "hali, XY vagyok, szeretem ezt meg ezt a kaját, van egy kutyám, Z"-jellegű maszlagra gondoltam, ami a pár évvel ezelőtti blogos történetek sajátja volt, hanem az eseményekből derüljenek ki a főhősnő jellemvonásai! (15/9)
7. Stílus, fogalmazás. A stílusod megnyerő, de nem különösebben tűnik ki a tömegből - olvass sok könyvet, hogy kialakuljon a saját stílusod! Mindenesetre szépen fogalmazol, ezzel nincs probléma. A szóismétléssel kapcsolatban: a 'mire' száznál többször fordul elő a főoldalon, tehát az utolsó 7 fejezetben, ha jól számolom (ami nem garantált; régen volt már matekóra). (5/4)
8. A helyesírás, szókincs. Leginkább a vesszőkkel van problémád, olyan helyre teszed őket, ahova nem kéne, olyan helyre meg nem, ahova kéne (pl. "Ő, itt Noah, Barclay fia"). Amit nem értek, az az, hogy a személyes névmásokat miért írod folyvást nagybetűvel, meg a "miután"-t "ami után"-nak. A szókincsed bővebb az átlagnál. (5/5)
9. Hitelesség, történetvezetés. Logikai hibával nem találkoztam, vagy csak nem vettem észre (ez is benne van a pakliban). A fejezetek többsége nem záródik túl érdekfeszítően, ezen feltétlenül változtass - az olvasónak azonnal követelnie kell a folytatást, olyan izgalmas helyen hagyd abba a fejezetet! (5/3)
10. Ötletesség, egyediség + trailer, függelék, stb. A trailerrel nekem semmi bajom: nem értek hozzá, de tetszik. Egyedi a sztori címe, a különleges fülszöveg, a "sikeres akciók" elnevezés és a történet alapötlete. (5/5)

A tartalom összesen: 75/51 Mindig van hova fejlődni, de már jó úton jársz! :)


Ajánlom...
Ha kíváncsi vagy egy olyan történetre, amiben váratlan dolgok történnek, miközben az emberiség a fennmaradásáért küzd a lélekfaló nevet viselő szörnyetegek egész hada ellen.


Ez is jó rövid lett, de fogalmam sincs, mi van velem. Valahol már depis lehetek, hogy mindjárt vége a nyárnak, vagy én nem tudom.