Dora blogja

Hihetetlen, de ez a blogon a 45., a többivel együtt a 77. kritikám, és mondanom sem kell, hogy sosem fogom megérteni, milyen csodának köszönhetem, hogy már ennyien voltak kíváncsiak pont az én véleményemre az oldalukról. Mindig esetlen vagyok a köszöngetésben, és ez most sincs másként, úgyhogy inkább feladom. Csodálatosak vagytok, csak ennyi.

Vérbosszú

Szerzője: Dora G.

A kinézet
Első benyomás. Az már az első pillanattól fogva nyilvánvaló, hogy nem egy átlagos bloggal van dolgom. Mind a színvilág, mind a többnyelvű címmel ellátott fejléc, mind a patinás rendben tartott és sorkizárt szöveg, mind a gondozott modulsáv a lehető legjobb benyomást tették rám, és azonnal felkaptam a fejem, hogy hé, ezt a blogot öröm lesz olvasni! És a bloggerek - és az emberek - kilencven százaléka nálam kevésbé kritikusan szemléli a dolgokat, szóval kevesen lehetnek azok, akiknek nem támad kedve beleolvasni a blogodba a design láttán. Ügyes!
Fejléc. Már az elején rájöttem, hogy semmibe nem tudok belekötni vele kapcsolatban, úgyhogy csak a pozitív észrevételeimet tudom leírni. Maga a "felhős" megoldás - a fejléc szélei belemosódnak a háttérbe - mindig a gyengém volt, ezért most is indokolatlanul bejön. A színeit nagyon eltaláltad - nem is állhatna tökéletesebb összhangban a blog többi részének árnyalataival. A leányzót tökéletesen vágtad ki, és külön virtuális ölelés jár azért, hogy 1. nem egy megszokott tucatarc, pl. Selena Gomez mered rám vissza a fejlécről, hanem egy szokatlanabbnak számító modell 2. nem egy álompárocska szerepel a fejlécen, hanem mindössze egy karakter. A betűtípus kifogástalan, illetve különlegességnek számít a rajta olvasható többnyelvű - magyar, orosz (a cirill betűk szépsége is a gyengém) és olasz - cím. És ha mindez nem lenne elég, a legtöbb bloggal ellentétben a háttérelemeket sem csak úgy random válogattad össze, hanem a történethez is kötődnek, méghozzá nem is kicsit. Egyszóval le a kalappal; bebizonyítottad, hogy komolyan veszed a dolgot, nem bízol semmit a véletlenre, és vannak egyedi ötleteid, de még mennyi!
Hátterek. A barnát, mint blogszínt amúgy sem látni sokszor, de a rengeteg rózsaszín cukormázas blog után, amivel már dolgom volt, szinte felüdülés egy, hogy úgy mondjam, komorabb színösszetételű oldalt látni. A modul- és bejegyzéssávod háttere áttetsző, így egyöntetű az egész blog főháttere, de ezzel nemhogy semmi probléma nincs, de még rendkívül jól is néz ki.
Betűk. Tudom, nem tűnök túl alaposnak, ha azt mondom, hogy minden rendben van, de ha egyszer ez az igazság! Még arra is odafigyeltél, hogy sorkizártak legyenek a szövegek. De, hogy a dicséreteket se féljek ragozni: tetszik, hogy néhány fejezetet amolyan iniciálészerűen nagybetűkkel és más színnel kezdted - az már kevésbé, hogy erről néha elfeledkeztél. (Rendmániás vagyok, úgyhogy megkövetelem a következetességet; nézd el.)
Effektek. Képeffekteket nem láttam, de nem is hiányoznak - a szolid, de jól kinéző linkeffektekkel tökéletesen beérem ezen a téren.
Modulok. Nincs valami sok, amit egyáltalán nem bánok, sőt, támogatom: így sokkal rendezettebb, ápoltabb benyomást kelt a modulsávod. A meglévőek pedig teljesen rendben vannak; nincs mibe belekötnöm, nem hiányolok semmit, és a sorrendben sem találtam kivetnivalót.
Inkább csak észrevétel, mint hiba, hogy a moduljaid címe a blogod többi részével ellentétben abszolút átlagos. Kedvcsináló, információ, chat, olvasók és blogarchívum - minden második blogon ez a neve ezeknek a moduloknak. Én speciel szívesen látnék valami történethez köthetőbb, de akár orosz vagy olasz nyelven íródott modulneveket is. Ez viszont már abszolút a te döntésed, és akkor sem követsz el szentségtörést, ha így hagyod őket.
Oldalak. Hét van, és ezeknek leginkább a menüben felállított sorrendjével nem értek egyet, az ugyanis - szerintem - abszolút logikátlan. Valahogy a trailer és a karakterek előrébb vannak a sorban, tehát azokat fontosabbnak ítélted, mint a fejezeteket. Ez nem teljesen okés így. A helyes sorrend, persze még mindig csak az én véleményem szerint, a következő volna: fülszöveg, fejezetek, karakterek, trailer, kritikák, versenyek, cserék.
A tartalmuk ellenben kifogástalan. Jó ötlet volt a fülszöveget, a cseréket és a versenyplaketteket külön oldalra pakolni a modulsáv telezsúfolása helyett. A karakterűrlapokra - bocs a furcsa kifejezésért, de ez volt a szókincsemben a legtalálóbb kifejezés rájuk - kezdetben félve tekintettem, mert nem is tudod, hány blogger esik bele abba a hibába, hogy az ilyen, a szereplők szájába adott idézetek elcsépelt és a lehető legkevésbé találó benyomást keltenek. De a te "összefoglalóid" tökéletesek - elég információt leírtál, de nem vittél bele semmi töltelékszöveget, felesleget.
Ami szúrja a szemem, az mindössze elrendezési. Először: mindenkinek középre van igazítva a képe, kivéve Katerinának. Másodszor: a legtöbb idézet középre van állítva, de erről Alexej, William és Massimiliano esetén mintha elfeledkeztél volna, így azok balra zártak maradtak. Igen, én is tudom, hogy ez milyen szőrszálhasogatóan hangzik, de ezek a legnagyobb hibák, amiket fel tudok mutatni az oldalaidon. A képválasztásuk ellenben kitűnő: igazán ötletes, hogy az egyik kép mindenkinél színes, a másik fekete-fehér. Gyönyörködteti a szemet, hogy úgy mondjam.
A fejezeteket katonás sorban, egymás alá linkelted, méghozzá nagyon ötletes módon, ennek köszönhetően gond nélkül el lehet igazodni az oldaladon. (Ami nagy szó, mert híresen kétbalkezes vagyok, és baromi könnyen eltévedek.)
Bejegyzéselrendezés. Mindegyik bejegyzésnél rendszeretően nagyjából ugyanannyi szöveg után húztad meg az ugrás határát, és ennek köszönhetően a bejegyzések szépen, katonás rendben követik egymást.
Az is elnyerte a tetszésemet, hogy minden fejezet elején van egy kép (kivéve a harmadikat; és mivel rendmániás vagyok, zavar, hogy mindegyikben van kép, de ebben nincs), de nem zsúfolod tele ilyesmikkel a részeket, ami hatalmas előny.
Először hiányoltam a dátumfejléceket, de a blogarchívumnak hála azért sacc per kábé be lehet lőni, mikor tetted közzé a bejegyzéseket, így ez a hiány nem túl szembetűnő vagy jelentős. A pipák viszont tényleg nem túl fantáziadúsak - nem mondom, hogy legyenek olaszul vagy oroszul, de mindenképp meg lehetne ezt oldani egyedibben, fantáziadúsabban is. Nem is tudom, pl. "bosszút [ergo folytatást] követelek" a "tetszik" helyett? Ilyesmire gondoltam, de ez csak egy példa volt, hogy kábé tudd, mit makogok itt.
Az is rendezett benyomást kelt továbbá, hogy a bejegyzések elejére mindig azonos sorrendben írod fel az olasz fejezetszámokat, a címet olaszul, majd magyarul, valamint az, hogy a fejezettől gondosan elválasztod a külön szösszeneteidet, így a kettő nem folyik össze. Ügyes!
Trailer. Azt el kell ismernem, hogy összességében véve tagadhatatlanul kiváló munka. Egyetlenegy agyonhasznált gif vagy képsor sem szerepel benne; a zene, ha nem is a legtökéletesebb helyen vágtad el, kifogástalan (bár egy olasz vagy orosz dalt vártam volna); a szövege figyelemfelkeltő és egyedi. Személy szerint, ha nem lennék elhavazva - magyarul lenne egyetlen szabad percem is ilyesmire -, és nem kéne amúgy is kritikát írnom a blogodról, akkor ezt a trailer látva szerintem mohón olvasni kezdeném a történetedet. Egyszóval megint a lehető legjobb munkát végezted, elismerésem!
Összhatás. Apró hibákat tudtam csak felmutatni a designodban, úgyhogy büszke lehetsz magadra - a blogod kinézete alapján egy egyedi, kidolgozott, átgondolt történettel állok szemben.

A tartalom
Alapötlet. Szerintem nem túlzok, ha azt állítom, hogy hasonló alapötletű blogot még nem volt szerencsém olvasni. Ami azért nem kis szó, ha azt vesszük, hogy csak kritikát már 77 blogról írtam az elmúlt két és fél évben, ami előtt is már évekig blogmoly voltam. Mert mi is az alapfelállás?
Maffiózós sztori. Ez a két szó így, önmagában nem hoz lázba sok mindenkit, mert szinte mindenki azt asszociálja velük, amit a blogod elolvasása előtt én is: a legtöbbször, amikor egy bloggerina maffiás, netán bérgyilkosos blogba fog, csak azt érzem olvasás közben (a fejfájás és a hányinger mellett), hogy alibinek, ürügynek használják az erősen idézőjeles, kidolgozatlan, hiteltelen maffiózósdijukat, hogy legyen valami izgisnek nem, inkább erőltetettnek nevezhető díszlete az amúgy teljesen hétköznapi rosszfiús románcnak, ami úgyis happy enddel zárul. Te viszont, és gondolom, ez nem lep meg, nem erre szerződtél, és nem is ezt valósítottad meg. Te tényleg maffiatörténetet írsz, és ordít minden sorodról, hogy rendesen utánanéztél a dolgoknak, beleástad magad a témába (épp ezért éreztem magam néha kukának olvasás közben, mert én ellenben abszolút hozzá sem tudok szagolni a tárgykörhöz). Alaposan kidolgoztad a történetben a háborúzó családok, a korrupció, a hatalmi viszonyok és harcok és a sötét titkok szövevényét, és engem konkrétan szavak nélkül hagytál azzal, hogy milyen hiteles, közeli, kidolgozott képet festesz erről a világról, plusz hogy milyen otthonosan is mozogsz benne! Kérlek, kommentben írd már meg, hogy honnan tájékozódtál, hadd ne haljak már meg ilyen hülyén!
Csonka család. Igen, a te sztoridnak szerves eleme volt, hogy a szülők - majd az öcs - nem élnek már, és annyira elenyészik ez az aprócska sablonos elem az egyediség tengerén, ha fogalmazhatok ilyen szarul, hogy nem is zavar; csak gondoltam, beleírom a kritikába, mert különben félelmetesen rövid lesz, lévén sehol semmi hiba, amibe beleköthetnék.
Egy főhősnő E/1.-ű szemszögéből van megírva. Most nem akarok arról kiselőadást tartani, hogy a női főszereplők és női szemszögek mennyire elcsépeltté tudnak válni egy idő után a bloggeren, ugyanis szerencsére ez a te Rinádról egyáltalán nem mondható el. Viszont az E/1. - na, abból már rendesen besokalltam, jóval azelőtt is, hogy a te blogod közelébe kerültem volna. És ezt is csak felvetettem neked, hogy a jövőben figyelembe vedd, mivel ezt a történetet már nem tudnám elképzelni mondjuk egyes szám, harmadik személyben. De, ha gondolod, a jövőben megpróbálkozhatsz vele; hihetetlenül egyedi benyomást tudnál vele kelteni az ezredik E/1.-ben írt blog után.
Az a tény viszont, hogy egy Milánóban élő, orosz család történetét meséled el, páratlanul egyedi. Egyrészt végre nem New Yorkban vagy Londonban barangolhatok, másrészt nem a sokadik Hope vagy Harry nevű karakter köré épül a történet... Plusz eleve nem is fanfiction - ez mindent elmond. Le a kalappal, minden összevetve tagadhatatlanul csodás munkát végeztél!
     Cím. Ezen belül rögtön két dolgot vehetek figyelembe, mert a fejezeteket is elkeresztelted.
Maga a blog és a történet címe nem is lehetne kifejezőbb, találóbb vagy épp figyelemfelkeltőbb. Hál' Lucifernek nem azzal tudtad le, hogy "XY és a maffia" (hidd el, találkoztam már olyannal is), hanem egy ezerszer hangzatosabb és egyedibb címet választottál, ami ráadásul egyszavas és könnyen megfejthető is. Azzal már inkább nem is koptatom a billentyűzetet, hogy hányszorosan illik tökéletesen ehhez a történethez, mert hibátlan munkát végeztél, szokás szerint. (És, amit sosem bírok nem megjegyezni: végre egy magyar blogcím, ami magyarul íródott. Van Lucifer...!)
A fejezetek címe egy újabb csoda. Mindig is odavoltam a latin - tehát automatikusan az olasz - dolgokért, és libabőrös lettem az "a halálba menők köszöntenek" és az efféle szállóigéket hallva. Talán ez az oka, hogy odáig és vissza vagyok az ebből fakadóan nem csupán hangzatos, de a fejezetekre maradéktalanul passzoló címektől. Elismerésem!
     Fülszöveg. Fülszövegnek a kedvcsináló-modulodban található szösszenetet vettem, mert az oldaladra tévedő azt olvassa el először, épp ezért az funkcionál fülszövegként, és nem az azonos nevű oldalon szereplő kis összefoglaló.
A Dolohov-család létszáma hat év alatt megfeleződött, és könnyen a semmibe veszhet az örökségük, ha nem figyelnek. A bosszú véres, és áldozatokat követel, a kérdés csupán az, annyi: mi az, amit még megéri odadobni a családért. Amint láthatod, összesen két hibát fedeztem fel az egyébként nívós fülszövegedben. 1. A történetet olvasva is sokszor felfigyeltem arra, hogy az 'XY-család' esetén nem teszel kötőjelet oda, ahova pedig kéne. 2. A második pirosozás arra akart utalni, hogy szinte egymás után kétszer szerepel az 'az' szócska, valamint azt a vesszőt kettősponttal sokkal kifejezőbbé tudnád tenni. De ezek csak javaslatok, és főleg szőrszálhasogatás - már eddig is túl sokat használtam a "tökéletes" jelzőt ebben a kritikában. Ugyanis maga a kedvcsinálód valami eszméletlenül fergetegesen jó! Figyelemfelkeltő, páratlanul egyedi, előrevetíti az elismerésre méltó történetet, azonkívül olyan feszültséget plántál az emberkébe, aki olvassa, hogy azonnal berántja.
     Prológus. Nem tudok rá mást mondani írni, mint azt, hogy lélegzetelállítóan pazar. Csodásan leírtál mindent, amit ennek a történetnek a bevezetőjébe csak kellett - bemutattad a családot, érzékletesen felvázoltad a sorsfordító csapást illetve az ezt követő lavinát -, és a lezárás egyenesen megfagyasztja az olvasó ereiben a vért, legalábbis velem ezt tette. Nem mintha a nyitás nem szólt volna legalább ilyen nagyot: már akkor tudtam, hogy ez a történet nekem tetszeni fog, mikor elolvastam azokat a szavakat, hogy "azelőtt normális családunk volt". Egyszóval messze felülmúltad nemcsak a bloggeres színvonalat, de sok elismert regény színvonalát is. Fölösleges tovább ragoznom, mert úgyis csak még több magasztaló jelző lesz belőle...
Kivitelezés. Kezdem azzal, hogy azt a színvonalat, amihez én általában szoktam pl. a gimis blogoknál és a 1D-fanfictionöknél, azt már réges-rég megugrottad, milliószorosan is. Csak szóltam, hogy így becsüld meg magad! Nagy elégedettséggel tölt el például, hogy te végre mersz terjedelmes fejezeteket írni, és nem elégedsz meg a párszáz szavasakkal, mint sokan mások. Imádom, hogy te tényleg otthonosan mozogsz a maffia-témában, és nem ködösítesz, hanem rendesen kidolgoztad pl. a Dolohov-család történetét a Mastroiannikkal. Taníts, mester!
     Leírások. Nem nagyon hagysz kifogásolnivalót, tudod? Először is, te használsz leírásokat - ami túl sok mindenkiről nem mondható el. Másodszor pedig - nem is akármilyeneket! Atyaég, olyan hihetetlenül érzékletes, kifogástalan leírásokkal dobálózol, hogy az valami elképesztő, és mindig sikerül eltalálnod a tökéletes arányt is, így sem túl kevésnek, sem túl soknak nem érzem őket. Azonkívül táj-, érzelem- és személyleírást egyaránt írsz, szóval abszolút nincs semmilyen hiányérzetem. Sőt! Azon, ahogy Rina halálfélelmét leírtad, vagy, amikor látta Alexet embert ölni az 5. fejezetben, egyenesen elaléltam, olyan csodás volt olvasni, és teljesen átéreztem Rina helyzetét. Remek érzékkel ábrázolod ezenkívül - és nyilván többek között - a gyászt, a bosszúvágyat.
     Párbeszédek. Nem kötődik szorosan ehhez a ponthoz, de én már attól is elégedetten törlöm le az örömkönnyeket a szemem sarkából, ha valaki képes egy párbeszédet helyesírásilag hibátlanul megírni. Ez rólad nemcsak elmondható, hanem mostantól veled fogok példálózni azoknak, akik hibásan írnak dialógusokat. Maguk a párbeszédek mindemellett is kifogástalanok - változatosak, karakterhűek, mindig megfelelő mennyiségben fordulnak elő, és minden körülmények között hitelesek, valóságosak, átérezhetőek.
     Karakterek. Ha eddig minden remekül megoldott részletre kisötöst adtam volna neked, akkor erre dupla nagyötöst kapnál. Elég, ha csak a főhősnődre gondolok - Rina egy példa nélküli blogos főhősnő, és meg merem kockáztatni, hogy regényfőhősnőnek is elmenne. Rétegelten, emberszerűen, hitelesen formáltad meg, és élmény az ő szemén keresztül látni a világot, amit felépítettél. Magyarul: tökéletes főszereplő. Bevallom, előítéletesen azt gondoltam - a negatív tapasztalatok mellékhatása -, hogy egy sokadik meggondolatlan, logikát hírből sem ismerő, ostoba liba lesz ő is, mint rengeteg maffiás blog "badass"-nek szánt főhősnője. De a legkevésbé sem. Egyszóval szerethető karakter, na.
De ha az apróbb részleteket nézem, akkor is nívós munkát végeztél. Azon aléltam el talán a leginkább, hogy mennyire odafigyeltél a mellékszereplők háttértörténetére is. Nem lepett volna meg, ha te is egyfajta tölteléknek, körítésnek használod a mellékszereplőket, akik csak arra jók, hogy a főhősnő örökké egysíkú öribarijaként funkcionáljanak, vagy arra, hogy legyen kivel féltékennyé tenni a főhőst. Nos, te megint egy teljesen más kategória vagy. Dimitrij, Alex, Andrej, Will, Ale, Max... Egytől egyig ki vannak dolgozva, oldalakat lehetne írni róluk - pedig ők csak a mellékszereplők! (Legalábbis eddig szerintem mellékszereplőknek számítottak Rinához képest; ha valamelyiküket főszereplőnek szántad, ne haragudj a hülyeségemért!)
     Stílus. Tudom, drámain fog hangzani, de szerintem ezer címtelen és névtelen írás közül is megismerném a tiédet, annyira egyedi a stílusod. Könnyed, mert néha viszel bele szarkasztikus humort, mégis kellően komoly - nem tudom, van-e értelme bárminek is, amit összehordok itt... De imádom.
     Fogalmazás. Biztos eleged van már a fellengős jelzőkből, de a fogalmazásodra is csak azt tudom mondani, hogy gyönyörű. Szerintem mindent elmond, hogy faltam a soraidat. Gördülékenyen, élvezhetően írsz. Pár apróság van, ami nagyon szúrta a szememet olvasás közben, ezért kigyűjtöttem neked. Ezek legtöbbször szóismétlések, vagy olyasmik, amik a nem kellően figyelmes átolvasásra utalnak, ergo hibás mondatok, vagy annak jelei, hogy túl kevés kettőspontot és pontosvesszőt használsz.
1. fejezet: A földről sokkal magasabbnak tűnt nálam, pedig alig egy fejjel volt több a magassága az enyémnél tornyosult felém. - Így nemcsak a szóismétlés tűnik el a mondatból, de a magyartalan kifejezés is, amit eredetileg használtál.
2. fejezet: és beballagjak abba a kávézóba, amit Crusader megnevezett; villantott egy vigyort a nyomozó; A vigyor azonban egy pillanat alatt hervadt le az arcáról, ahogy a kijárt felé pillantott.; – Nem csak bejöttem, gond nélkül ki is fogok menni. De előbb csevegjünk kicsit! – kKihúzott egy széket, leült rá, majd felém fordult. – 2006. január tizenhárom, mondd valamit ez a dátum?
6. fejezet: Január 24.-én
7. fejezet: erőteljes kétségeim voltak a ennek a létét illetően
Az eddig felsorakoztatott lista a teljesség igénye nélkül készült; csak a legszembetűnőbb hibákat emeltem ki. Ellenben a 9., tehát egyelőre utolsó fejezetedből minden hibát összegyűjtöttem, amit találtam, mind fogalmazási, mind helyesírási tekintetben. Itt nyilván az előbbieket olvashatod; a helyesírási hibákra az erre fenntartott pontban térek ki.
Fabio kendője, csak akkor került le a szememről, mikor már zárt térben voltunk, egészen pontosan egy párfokos lépcsővel feljebb, a bejárati ajtón belül, egy jobbra fordulás után és egy hosszú lépcsővel feljebbt követően, majd itt egy bal kanyar utáni hosszú séta eredményeképp egy szobában.
A meleg ellenére mégis szükségem volt a vékonyka takaróra, mert, bár buta gondolat volt, de biztonságot adott. Úgy éreztem, mintha a színes anyagdarab megvédhetne minden rossztól. Nevetséges gondolat volt, ezt én is tudtam, de abban a helyzetben többre nem futotta.
Üresen és megtörten bámultam a szürke falat, és igyekeztem összeszedni magamat, vagy legalábbis annak a látszatát magamra ölteni, hogy nem rettegek attól, ami előttem áll. Próbáltam magamra ölteni előtérbe helyezni/szétáramolni bennem azt a ridegséget, és jeges elhatározottságot, amivel korábban gondoltam a bosszúmra. Elő kellett csalnom, mert tartottam tőle,: valóban az életem a tét.
A zár megzörrent, az ajtó pedig rövidesen kinyílt, nekem pedig meg a torkomban dobogott a szívem.
Ráadásul a lassan az arcára kúszó mosoly egy cseppet sem csillapította egy cseppet sem a feszültségemet.
Nem volt tűnt fenyegetőnek, csak határozottnak és talán szigorúnak, de ez épp elég volt ahhoz, hogy a bennem kavargó kérdések, egy jó időre még ott is maradjanak.
Itt voltam, egy ki tudja, hol lévő házban, ami feltehetőleg tele volt annak az olasz családnak a tagjaival, akik holtan akarják akarták látni az enyémet.
Nem szólt semmit, csak a pulóverem ujját feltűrve kifertőtlenítette a karomat díszítő vágást.
Ale időközben felállt az ágyról, és a bátyjához lépdelt, és átölelte a derekát.
     Szókincs. Hihetetlenül sokrétű és változatos a szókincsed - egyszóval ordít az írásodról, hogy olvasott, művelt, intelligens vagy. Nem kell mondanom, hogy épp ezért mekkora felüdülés volt a blogod olvasása számomra.
     Helyesírás. Ahogy a fogalmazásodon és a szókincseden, úgy ezen is meglátszik, hogy rengeteget olvastál. De azért - hála az égnek, mert nagyon utálnálak és féltékeny lennék rád miatta - te sem vagy tökéletes, és következzenek 9. fejezetből kigyűjtött példák az egyébként nagyon csekély számú helyesírási hibádra:
Egész életemben amellett a vezérelv mellett nőttem fel és éltem, hogy a család a legfontosabb,; hogy, ha kell, az életemet is oda kell dobjam érte.
tenyérbe mászó - tenyérbemászó
Alig mondtam volna huszonötnek, de a homlokát átszövő néhány ránc, és a szeme sarkában megbújó szarkalábak meggyőztek arról
Ahogy a farmerében, és a sötét sportzakójában belépett a helyiségbe, volt benne valami félelmet keltően méltóságteljes, és valami zsigeri nyugodtság, ami a frászt hozta rám, és belém ültette az ideget.
Fogalmam sem volt, mit kellene mondanom neki
Ennek ellenére hirtelen feltámadt bennem a túlélő ösztön túlélőösztön.
úgy kulcsoltam rá a kezemet, mintha legalább is legalábbis a Szent Grált találtam volna meg.
jelentette ki keményen, mire leheletnyit megkönnyebbültem.
Millió kérdésem lett volna, több, mint eddig bármikor
láthatóan nem tudta, mit mondjon.
Ugyanis egy klasszikusan lányos helyiség tárult a szemem elé, halvány, pasztellszínekkel, visszafogott bútorokkal, baldachinos ággyal, aminek a közepén ott ült egy lány – épp olyan, mint amilyennek a szoba tulajdonosát elképzeltem. Egy szelídarcú szelíd arcú, visszahúzódó, látszólag roppant csendes, magába zárkózó lány volt, lófarokba fogott, hosszú, sötétbarna hajjal
Hogy a Gritti-családból nem élte túl senki, csak a legidősebb, és a legfiatalabb gyerek.
aminek gyűrűs ujján gyűrűsujján egy gyanúsan eljegyzési gyűrűnek kinéző ékszer virított
És épp ezért, elfogadom azt, amit csinál.
Koncentrált, a keze sebesen mozgott, néha felkapta a radírt, hogy a vonalakat eltüntesse, majd újra húzza újrahúzza, milliméterekkel odébb
noha tudtam,: az, hogy megkért, beszéljek a húgával, a manipuláció egy formája volt.
Innentől kezdve csak bízok a józan ítélőképességedben, és a helyes értékrendedben.
több, mint nekem.
Olyan szövetségesre, aki, ha arra kerülne sor
Ha a fogalmazási vagy a helyesírási hibák közül valahol nem volt világos a jelölésem, hogy mit akartam jelezni az adott áthúzással vagy közbeszúrással, esetleg nem érted, hogy az adott részt miért találtam hibásnak, ne habozz reklamálni és kérdezni!
És persze, így felsorolva sok hibának tűnik, de sokszorosan túlszárnyaltad a blogger nagy részét, és nem egy kiadott regény színvonalát is, ezek a hibák pedig átolvasással eltüntethetőek, úgyhogy ne keseredj el!
     Hitelesség. Sok kritikaalanyom a tanúm rá, hogy itt oldalakon át is képes vagyok sorolni a különböző logikai bukfenceket és következetlenségeket, amiket a bloggerina elkövetett a története írása közben - nálad ilyet sem találtam. Egyszerűen kifogástalanul következetes vagy, és kész.
     Történetvezetés. Az események hihetetlenül fordulatosak, sosem tudtam olvasás közben, hogy mi következik, tehát a legnagyobb örömmel állíthatom, hogy egyáltalán nem vagy kiszámítható.
Semmi lényegeset nem sietsz el, és semmi lényegtelent nem húzol túlságosan, egyszóval mindig sikerül megtalálnod az arany középutat.

A fejezetek lezárásai az elsőtől az utolsóig kifogástalanok - egyrészt csodás befejezést adnak egy-egy résznek, másrészt bogarat ültetnek az olvasó fülébe (mintha kéne még további bogár...!), hogy mégiscsak el kéne olvasni a következőt.
Ezenkívül nagyon jó dramaturgiai érzékkel építed fel a történetedet: tagadhatatlanul feszült és izgalmas az egész, az elejétől a végéig, és minden egyes fejezettel úgymond "emelted a tétet", egyre csak spannolva felfelé az olvasót. Bocs az egyhangúságért, de taníts, mester!
Tanulság. Hű... Átkozottul büszke lehetsz magadra! Rettenetesen irigyellek a tehetségedért, és ha megfogadsz egy tanácsot, akkor átfontolod ennek a történetnek a kiadatását - százszorosan is megérdemled!

Ajánlom...
Dora története mindenkinek egy felejthetetlen élmény lehet, de annak, akinek gyengéi a maffiás történetek, annak pláne. Mindenképp nézz be, ha érdekel egy tehetséges lány nagyszerűen megírt, páratlanul minőségi története!


Nem viccelek - már nem is hagyomány, inkább törvényszerűség, hogy a kritika végén, azaz itt kerüljön sor a késés miatti sűrű bocsánatkéréseimre. Ezúttal sincs ez másképp. Dora, el sem tudom mondani, mennyire röstellem, hogy konkrétan egy teljes évet kellett várnod erre az egyébként abszolút haszontalan és rövid kritikára. Sorolhatnám a kifogásokat és ürügyeket, de téged úgysem érdekel, mert valószínűleg már egy életre elkönyveltél minket a létező legrosszabb kritikás blognak. Ne haragudj a várakoztatásért; azért remélem, legalább egy kicsit megérte. Ki tudja, talán pont ez hozza majd meg a kedvedet a blog folytatásához? :D (Ez egy célzás volt, hogy feltétlenül várom a következő fejezetet, mert rövidesen elvonási tüneteim lesznek.)
És, ha Dora már menthetetlenül megorrolt ránk, legalább a többi olvasómnak jelzem, hogy nem tűntem el, bármennyire is úgy tűnik. Most, hogy kezdetét vette a szünet, még most sem ölhetek annyi időt a blogjaimba, mint szeretnék, ugyanis egy halom dolgozatra kell felkészülnöm, plusz kötelezőt is kell olvasnom, mert valahogy nem hajlandó kiolvasni magát az a fránya regény; de azért igenis munkálkodom! Ahogy azt a legfrissebb hírek nevezetű modulban is olvashatjátok, nem mondtam le a SH-os cikkfordításokról, továbbá a Winds of Winter eddig megjelent fejezeteinek lefordításáról sem. Azt viszont még nem találtam ki, hogy, ha netalántán összegyűlik az 50 feliratkozó, akkor milyen meglepetéssel tudnék szolgálni nektek - bármilyen ötletet szívesen veszek, akár itt, kommentben, akár a chatben vagy e-mailben. :)
Nagyon jó szünetet kívánok mindenkinek, és Jack "Luciferson" (nem bírtam kihagyni) egy isten, nem nephilim! ;)
xxx

Zsazsi blogja

Egyik leghűségesebb olvasóm és kommentelőm, Zsaszi rendelte tőlem ezt a kritikát... egészen pontosan 2017. március 25-én. Csapnivalóan háláltam meg a kitartásodat, mi? Ez az én formám. De mentségemre legyen mondva, hogy "kárpótlásul" az elmúlt két héten minden - amúgy ritkán létező - szabad percemben a blogodat olvastam, hogy minden egyes bejegyzésről mondhassak véleményt, amiről csak lehet! *lebiggyeszti a száját, és reméli, hogy így már nem küldöd el az anyukájába*

Haszontalan macska mesék

Szerzője: Nyáplic Zsazsogó

A kinézet
Első benyomás. Tudom, mondtad, hogy nem muszáj a kinézetről is írnom a kritikámban, de gondoltam, miért ne? (Igen, egoista vagyok, és azzal áltatom magam, hogy érdekel bárkit is a véleményem.)
A bloggal első ránézésre semmi problémám nincs. Minden szín harmonizál egymással; a fejléc láttán kedvem támad elutazni egy mesevilágba; a szövegek - többnyire; a Zokni-sorozatnak például egy része sem - sorkizártak. A design maga tökéletesen tükrözi a tartalom hangulatát, úgyhogy végképp nincs mibe belekötnöm.
Fejléc. Ezek a "felhős" megoldások nekem mindig indokolatlanul elnyerik a tetszésemet... Itt sincs másképp; szerintem nagyon szép a fejléc széle és az, ahogy beleolvad a háttérbe és a blog többi részébe. Magát a fejlécet - hála az égnek - nem csicsáztad túl; egyetlen, sima kép egy füstölő kéményű házikóról, ami szerintem maga a Kuckó, vagy azt akarja szimbolizálni. Azért szimpatizálok vele annyira, mert erről a kunyhóról szinte el tudom képzelni, hogy Nyáplic, Tekergő, Vöröske, Nagydumás, Pettyesképű (és Füstpöffentő) odabent sztorizgatnak, tejet lefetyelnek és sütin nyámmognak. Egyszóval nagyon eltaláltad a fejléc hangulatvilágát. A rózsaszínárnyalat, a felhőkbe vegyülő kéményfüst, a Hold és a csillagos ég pedig mondanom sem kell, hogy lélegzetelállító.
Hátterek. A sötétlila, mint szín, alapjáraton is közel áll hozzám, de az összhatásba is a legtökéletesebben passzol. A kicsivel világosabb lilaárnyalatokkal úgyszintén nincs semmi baj, és a keretük színe is jól el lett találva.
Betűk. Még mindig semmibe nem tudok belekötni. A típus mindenhol tökéletes; a méret egységes és pont megfelelő (pár régebbi bejegyzésben voltak csak apró eltérések); a színeket nem váltogatod, és a meglévők tökéletesen illenek az összhangba. Az is tetszik, hogy a bejegyzések halványlila betűit fehérre cseréled, ha valami soron kívüli közlendőd vagy ilyesmid van, ezzel elkülönítve a kettőt. De mivel menthetetlenül és mániákusan háklis vagyok a balra zárt szövegekre, ezért tanácsolom, hogy pörgess végig a bejegyzéseken, és állítsd át sorkizártra, amit kell.
Effektek. A menü linkjei eltűnnek a kurzortól, ami kifejezetten jól néz ki szerintem. A linkek aláhúzottak lesznek; úgyszintén. Képeffektekre nem figyeltem fel, de nem is hiányolom őket.
Modulok. A menüd rettenetesen bejön; a designer még arra is gondolt, hogy az oldalak ne lógjanak bele a fejléc házikójába, hanem félkörben helyezkedjenek el fölötte. Nagyon pofás megoldás! Az információs modul éppígy frenetikusan egyedi és menő. Nagyon jó, hogy nem az unalmas 'feliratkozók' vagy valami ilyesmi nevet adtál a rendszeres olvasóidnak, hanem azt, hogy 'törzsvendégek'. De ugyanez mondható el a chat és az archívum nevéről. Összességében nincs bajom semmivel, nem hiányolok semmit, és a sorrendbe sem tudok belekötni. Egyedül a faviconba, és abba is csak annyit, hogy elüt a színvilága a lilás blogtól. 
Oldalak. Van hat oldalad; kivetnivaló pedig egyikben sincs. Patinás rend és egyediség, amerre a szem ellát. Illetve várj, mégis megragadnám az alkalmat, hogy valamibe belekössek! Vöröske Veszélyes játékának linkje egy Az Erdő legendája-fejezetre vezet, valamint két másik Az Erdő legendája-fejezet linkje érvénytelen. Azonkívül Vöröske Karácsonyi lidércnyomása és Ébredő Pokla és Nyáplic Back To School book tagje olyasmik, amiket nem linkeltél be sehova a "Mesélők"-oldalon. Vagy lehet, megtetted, és csak én vagyok vak.
Bejegyzéselrendezés. Teljesen rendben van a túl nem csicsázott dátumfejléc és a pipák hiánya; egyedül a kommentek számát jelölő "x megjegyzés"-t írnám át valami macskásabbra a helyedben, mert mégiscsak a Kuckóban vagyunk! Mit tudom én, mi legyen; rajtad áll.
Trailer. Kevés hiányzott, hogy hangosan felnyerítsek, mikor leesett a dolog. Ebben a pillanatban Charlotte még nem is sejti... Mondom: mi van? Ki az a Charlotte? Elnéztem valamit? Hol van ez a sztori, nem emlékszem Charlotte-ra a macskamesék között. És mit keres Taylor Swift az imádott macskáim helyén..? Erre jön a következő sor: ...hogy ez a trailer nem róla fog szólni. Na jól van ám! Imádom, hogy végre egy egyedi trailerrel van dolgom, ami még humoros is, és amúgy tökéletesen illik a blogodra. Nem tudom, hogy ez a csavar is az ő ötlete volt-e, mindenesetre M. Gin csodás munkát végzett, természetesen.
Összhatás. Ha rám hallgatsz, sosem cseréled le ezt a csodás designt. Vagy, ha lecseréled, akkor előtte elküldöd nekem az összes kódját, hogy csórhassam. Köfi.

A tartalom
Alapötlet. A mindenes blogok általában is jobban szoktak elsülni, mint pl. a csupán egy tucatfanfictionnek otthont adó blogok, de ez a te esetedben hatványozottan igaz. Egyrészt ott van a fantasztikus kerettörténet - lásd: a Kuckó, a macskák, erre gondolok -, másrészt meg a csodálatosan egyedi történeteid. (Annyi hangzatos pozitív jelzőt használtam ebben a kritikában, hogy már én irtózom tőle. Te hogy bírod?)
Azt a megoldást sem láttam még máshol, hogy a különböző "műfajú" szösszeneteket/történeteket - képletesen - elkülöníted, mintha többen tevékenykednének a blogon. Nagydumás felel a csak párbeszédből álló sztorikért. Vöröske érdemei a véresebb művek. Nyáplic szokta hozni a blog közérdekű híreit, mint a díjak, a kihívások vagy versenyek termékei, ilyesmik. És így tovább. Magyarán valami elképesztően eredeti és különleges és szeretnivaló a blogod felépítése, le a kalappal! Már maga a bemutatkozásod (A TEJFÖLÖSSZÁJÚ BEPOFÁTLANKODIK) is figyelemfelkeltő, egyszóval mindez - a blogod alapötlete - rettenetesen elnyerte a tetszésemet. De ugyanez igaz minden történetedre a blogon, legyen az több- vagy egyrészes. Egyszerűen felüdülés volt az írásaidat olvasni, el sem tudtam hinni, hogy blogon vagyok, és nem egy regényt tartok a kezemben.
Tudom, hogy ha valamit, hát a történeteid alapötletét ennél azért bővebben kéne elemeznem, de nem tudok mit csinálni, ha egyszer csak dicséret jut az eszembe. Szerintem legyél magadra hihetetlenül büszke, mert annyira eredetiek és páratlanok a történeteid, hogy még regényben sem olvastam hozzájuk foghatót szerintem. Mindegyik folytatásos történeted eszméletlenül jó, de a Lélekvasút volt az, amiről nem tudtam elhinni, hogy nem egy George R. R. Martin vagy egy Diana Gabaldon elméjében fogalmazódott meg. Honnan szedsz te ilyen szédületesen csodás ötleteket? És az Az Erdő legendája lényvilágát, koncepcióját te találtad ki, vagy átemelted egy másik alapműből? Jó lenne tudni, mert ha az előbbi, akkor én már tényleg szavak nélkül maradtam. És mi ihlette az A munkavadász Zokni-manó kalandjait? Honnan jönnek ilyen humoros sztoriötletek hozzá? A Vámpír Dave pedig, csak hogy tudd, azért nyerte el a leginkább a tetszésemet, mert fityiszt mutat a felkapott vérfarkas- és vámpírsztereotípiáknak. A Minőségi Forradalmak meg - szintén és nem meglepő módon - szavak nélkül hagyott a fordulataival és a karaktereivel.
     Cím. Máskor, ha hasonlóan sok, különböző történet fut egy blogon, akkor itt egy hatalmas lista szokott következni a különböző kifogásaimról a legtöbb címe ellen. A te esetedben ilyesmi nem áll módomban, ugyanis az elsőtől az utolsóig mindennek a címével teljes mértékben ki vagyok békülve, legyen szó akár novelládról, akár blogregényedről és azok fejezeteiről - vagy magáról a blogról.
     Fülszöveg. Mivel egytől egyig minden fülszöveged a lehető legtalálóbb és legfigyelemfelkeltőbb, ezért csakis helyesírási vagy fogalmazási hibákra tudok rámutatni, és azokból is kevésre.
a legősibb vámpír nemzettség - Kivéve, ha direkt írtad így, mert valami történetbeli kifejezés. Ilyen részletekre nem emlékszem.
Dave megpróbált köztük élni, de ő egy kicsit más volt. Még nem teljesen halott, ezért fura szokásai voltak, és a többiek ezért emiatt kiközösítették. - Csak, hogy ne ismétlődjön az 'ezért'. 
a démonok unalmukban dartsoznak a a pokol legsötétebb bugyraiban
Timothy Winchester és Ryan Matheson, a két démonvadász nem tudhatta
Én érzem magam rosszul, hogy ilyesmikbe kell belekötnöm, de ha egyszer ezek a legnagyobb hibáid, akkor mit van mit tenni... Gondolom, rájöttél, hogy imádom a fülszövegeidet; egytől egyig figyelemfelkeltőek, tökéletesen ráillenek az adott történetre, különlegesek, frappánsak, egyszóval felülmúlhatatlanok.
Kivitelezés. Leszögezném, hogy ebben a pontban és alpontjaiban kizárólag a folytatásos (és összefüggő, különben a Hangtörténetek és a Szótárazó is ide tartoznának) történetekről - tehát a Lélekvasútról, az  A munkavadász Zokni-manó kalandjairól, a Minőségi Forradalmakról, az Az Erdő legendájáról és a Vámpír Dave-ről esik szó, minden mást az egypercesek-pontban tárgyalok.
Valószínűleg lemondóan csóválod majd a fejedet ezt a szakszerűtlen véleményt olvasva, de megint nem tudok mibe belekötni. Egyszerűen lenyűgöztél, minden szempontból. Saját elmondásod szerint néha olvasod a többi kritikámat is, szóval biztos tudod, hogy itt mennyi mindenbe szoktam belekötni egy átlagos blog esetén - de, ha őszinte akarok lenni, a te blogod nem átlagos.
     Leírások. Más esetben már attól is örömtáncot lejtek, ha a kedves bloggerina egyáltalán használ leírásokat; te viszont nemcsak, hogy használsz, de zseniálisan teszed. Szó szerint öröm olvasni a leírásaidat, legyen szó tájról, érzelmekről, személyekről vagy gondolatokról.
     Párbeszédek. Hadd köszönjem meg neked, hogy a helyesírásukkal semmi gond. A Zokni-manóban és a Lélekvasútban még belefutottál néhány ezzel kapcsolatos helyesírási malőrbe, de már mindegyiket korrigáltad azóta szerintem. (Ha pedig mégsem, akkor majd felhívom rájuk a figyelmedet - ugyanis mostantól, ha az égiek is engedik, rendszeres olvasód leszek.) Maguk a párbeszédeid amellett, hogy változatosak, mindig hitelesek és élvezhetőek is. Egyforma könnyedséggel adsz át megható és humoros beszélgetést. Még sosem fordult elő, hogy karakterhűtlen lett volna egy elhangzott mondat. Hova soroljam még?
     Karakterek. Ha semmilyen más írói erősséged nem, a karaktereid akkor is megérdemelnének egy dicshimnuszt. Rétegelt, hihető, emberszerű karakterekkel operálsz, akik emellett egytől egyig eredetiek is, közelében sincsenek egyetlen népszerű sablonkarakternek vagy véregyszerű sztereotípiának sem. Ragozhatnám még, felsorolhatnám a főbb karaktereidet egyesével - de mindegyikükről ugyanezt tudnám csak nyilatkozni.
     Stílus. Komolyan, ha valaki külső szemmel olvassa ezt a kritikát, azt hihetné, hogy nyalizok, vagy mit tudom én, annyira pozitívan nyilatkozom, de egyszerűen ez a véleményem. Beleszerettem a stílusodba, ami minden egyes bűbájmacskás betekintő, háromszázas, novella vagy folytatásos sztori esetén frenetikus volt. Ezer névtelen írás között is megismerném a tiedet szerintem, annyira különlegesen írsz. Mindig megfelelő mennyiségű humort is viszel a soraidba - Zokni kalandjait olvasva például többször is elvigyorodtam, pedig rólam tudni kell, hogy nem lévén lelkem, nagyon nehéz belőlem bármiféle reakciót kicsikarni, főleg egy blog olvasása közben.
     Fogalmazás. Régebben még előfordult, hogy a túl csavaros mondatok hibájába estél, de a mostani írásaidból már ennyi baklövést sem tudok felmutatni. Gyönyörűen fogalmazol, és nemcsak blogos, de még regényi keretek között is - elég, ha csak a stílus és mindenféle fogalmazási készség nélkül megírt Alkonyat-sagára, SzjG-re és Ötven árnyalat-trilógiára gondolok (a másodiknak a nyolcadik kötetét, utóbbinak a harmadikat már nem bírtam végigolvasni, szóval ha abban történt drasztikus változás, akkor elnézést a pocskondiázásért; egyébként kétlem). A te írásaidat simán el tudnám képzelni egy könyvben, és az nem is olyan minősíthetetlen könyv lenne, mint az előbb felsoroltak.
     Szókincs. Ahogy a többi készségedről, úgy erről is ordít, hogy a temérdek olvasás megtette a hatását. Mostantól szerintem hozzád fogom irányítani azokat a bloggerinákat, akik nem hiszik el, hogy az olvasás fejleszti a fogalmazáskészséget, a karakteralkotást, a szókincset és a helyesírást, egyszóval kábé mindent, ami a jó íráshoz kell.
     Helyesírás. Régen volt pár apróbb hibád, de korántsem annyi, mint amennyihez én a bloggeren szoktam. Máskor itt szokott következni egy átjavított fejezet a kritizált blogból, de a te hibáid annyira elenyészőek és olyan kevés van belőlük, hogy nem pazarlom ilyesmivel egyikünk idejét sem. A legsúlyosabbak amúgy is elírások, amiket egy-két, közzététel előtti átolvasással amúgy is korrigálhatsz magad.
     Hitelesség. Bocs, hogy mindig a többi kritikámmal példálózok, de muszáj elmondanom, hogy, ha a többiben nem, akkor ebben a pontban biztos, hogy minden bloggerinának regényhosszú felsorolást szoktam írni a problémáimról. Ezt csak azért akartam az orrodra kötni, mert ebből is kiviláglik, hogy hány fényévvel előrébb jársz, mint a bloggeren tevékenykedők kilencvenkilenc százaléka. Sehol egy logikai bukfenc, egy kis hiteltelenség; még a meseszerűbb sztorikon belül is hiteles maradsz, és konkrét krimiket - illetve szám szerint egyet, de a mondat így jobban hangzik - tudsz megírni anélkül, hogy bármilyen általam kiszúrható következetlenséget követnél el. Le a kalappal, tényleg!
(Csak egyetlen dolog, ami feltűnt, és nem bírom nem megjegyezni: Evans azt mondja, emlékei szerint Hitler meghal az első világháborúban. Lehetséges, hogy direkt írtad Evans emlékezetét pontatlanra, de nem tartom valószínűnek, mert azért az kicsit elrugaszkodott lenne; inkább hiszem, hogy véletlenül első világháborút írtál második helyett. De ha teljesen hülyeségeket beszélek, és kiderül, hogy annyit se tudok történelemből, amennyit hittem, hogy tudok, akkor kérlek, tájékoztass.)
     Történetvezetés. Az egyrészeseidre és a folytatásosaidra egyaránt igaz, hogy a lehető legjobb helyen zárod le őket, de előbbiekre hatványozottan: nem egyszer tátva maradt a szám egy-egy háromszázas csattanóját olvasva. Ugyanígy az események folyamát is mindig a megfelelő ütemben egyengeted: időzöl, amin időzni kell, és nem részletezed, amit nem kell. Ügyes!
Egypercesek. Lévén példának okáért a Hangtörténetek annyira rövid és behatárolhatatlan mű, képtelen lettem volna még alapötlet és kivitelezés alapján is szétválasztani néhány egyrészes novelládat és az említett sorozatot. Aztán ott vannak azok a sztoriid, mint például a Szótárazó - ami ugyan szintén többrészes, de nem összefüggő történet. Ezért arról is itt nyilatkoznék, ha nem baj.
A Hangtörténet-sorozat egyszerűen zseniális. Semmibe nem tudok belekötni vele kapcsolatban. Mind az alapötlet sziporkázóan egyedi, mind a kivitelezés humoros és remek. Többször is felnevettem egy-egy részt olvasva, ami tőlem nagy szó, mert még könyvet olvasva is ritkán adok ki efféle hangot, nemhogy blogot. A Hangtörténelem úgyszintén csodás és vicces volt; imádtam minden sorát. Az A lakomával kapcsolatban még annyit, hogy kérdésedre válaszolva igen, rohadtul meglepett! Már épp elszörnyülködtem volna, hogy úristen, mi történhetett szerencsétlen emberrel, erre... ja. Hasonlóan száznyolcvan fokos volt a fordulat a Fecske lesben. Mindig meg tudsz lepni!
A Szótárazóról is ugyanúgy tudok csak nyilatkozni, mint az előbbiről: az alapötlethez hasonlóval még sosem találkoztam, és a kivitelezés is úgy fantasztikus, ahogy van. A Samanthás történet nagyon tetszett, a Bruce-os pedig könnyfakasztó - lenne, ha nekem még lennének könnyeim. Mikhael és Zack novellájával kapcsolatban: nagyon jól tetted, hogy nem a klisés megoldást választottad, szerintem ez így életszerű.
Az Addig, amíg meg nem öregszünk nem meglepő módon megint egy frenetikus kis történet volt, rettenetesen eredeti a gondolat, hogy a démon öregedésével együtt lesz egyre kevésbé démoni. A Látomások dettó; a zene is tetszik!
Tudom, nem nevezhető még egypercesnek sem pl. a Már nem üres a kuckó fala!, de azért megemlíteném, ugyanis magam is olvastam a Célkeresztbent, jobban mondva kritikát kellett írnom róla, és azt akartam mondani, hogy tökéletes volt az ajánlód, remekül összefoglaltad a történetet! A Kis szent Gabrielle legendája csodás történet, még csodásabb és szívet tépőbb lezárással. Minden elismerésem!
Az Álmomban már láttalak végére olvasva az volt az első reakcióm, hogy azt a... Szokás szerint páratlan alapötlet és frappáns lezárás. Az Az egybegyűlteknek... aranyos "életkép" volt, faltam a sorokat. Vöröske Karácsonyi lidércnyomására tökéletesen illik a címe. Véres bemutatkozás volt kedves vörös cicánk részéről, de nekem bejött. Az Ünnepek világában valami elképesztően jó volt, és fogalmam sincs, honnan szerzel ilyen szuper ötleteket.
A Pont Mirabeaut olvasván ellenállhatatlanul kedvem támadt elmenni Franciaországba. Szóval ha esetleg nem lenne világos, ez is rohadt jó olvasmány volt, és én is szoktam olyasmiken elmélkedni, mint Mathilde. Sőt, én is szívesen eldobnám a múltamat.
A Könyvelő-sorozatot attól függetlenül, hogy nem történet, tehát nem kell írnom róla a kritikában, végigolvastam, és egytől egyig kedvem támadt elolvasni azokat a könyveket, amikről elismerően írtál, annyira rétegelten és sokrétűen tárgyaltad ki őket. Hirtelen rettenetesen elszégyelltem magamat, hogy évekkel ezelőtt puszta lustaságból felhagytam a könyvtárba járással.
A Tavaszlakókról csak annyit, hogy hogy voltál képes itt abbahagyni? Te gonosz! És különben is, hogyan tudsz ilyen különleges kerettörténetet adni, mint a Felújítás és nagytakarítás a Kuckóban, egy olyan egyszerű dolognak, mint egy designcsere? Segíts már nekem is!
A Negyven forint végén már konkrétan tűkön ültem, annyira izgultam a főhősnő és a könyvei sorsáért. Teljesen át tudtam érezni a helyzetét! A Hapci! Hupsz! Szerelem! megint bebizonyította, milyen, ha egy amúgy mindig klisésen tálalt témát te egyedi módon közelítesz meg. Zseniális. (Tudom, már legalább huszadszor használom ezt a jelzőt ebben a kritikában, de nem tudok mit tenni.)
A Teapartival kapcsolatban - amellett, természetesen, hogy imádtam - már csak annyit tudok írni, hogy valamiért fekete a betűszíne. A Jelenetek az esőben minden sora életszerű volt; szokás szerint odáig meg vissza voltam (vagyok) érte.
A Sánta Rókát remekül összefoglaltad; a ... szeretném meginvitálni..., az ... a Kuckó "útravaló" bulijába., az Olyan jó az idő..., az A Kuckó az apokalipszis szélén... és a Visszatérés a Kuckóba csak még jobban megimádtatták velem a bűbájmacsekjaidat és a ködsárkányodat, az Ablakgyilkosságtól pedig tátva maradt a szám - honnan szerzel ilyen ötleteket, mondd?
Az Újabb pókháló kerül fel a Kuckó falára megközelítéséből még sosem gondoltam a díjakra, de nagyon is igazad van! A Kóborlásra indultakot úgyszintén szuperül megoldottad; csak ámulok és bámulok.
A Halálszín köntösében gyönyörű történet, és csak annyit tudok hozzászólni, hogy nincs sorkizártra állítva. (Igen, Nessa szakszerű és hozzáértő kritikáját olvasod.) A Századik bejegyzés! remek "kiszólás" volt, és csak annyi kérdésem lenne, hogy miért nem vállalnád fel a Minőségi Forradalmakat? Hiszen hihetetlenül jó történet!
A Veszélyes játék finoman szólva is rohadt feszült volt, de imádtam, talán pont ezért. Az Éjféli suttogások is csodás lett, az pedig főleg tetszik, hogy kétértelmű a lezárás, vagyis nyitva hagytad mindkét opciót az olvasó számára. A Népdalos book taghez hasonlóról még nem is hallottam, de nagy örömmel olvastam, főleg John Grogan és Lara miatt, mert csak őket ismertem (olvastam) a felsoroltak közül. A Meghívás a Pokolból című kis szösszenet olvasását is nagyon élveztem.
Az Egy tucatos listádat is végigolvastam, hiába nincs jelentősége a kritika szempontjából, és megérte. A tíz szívesen megírandó történeted egytől egyig felkeltette az érdeklődésemet. A Leonás történet példátlan volt, valójában nekem se esett le a csavar, de így belegondolva logikus. (Fáradt vagyok, na.) A dél-angliai kis jelenet nagyon tetszett, szinte láttam magam előtt a helyet! És vágytam is oda rendesen. Na, mindegy, ez örökké csak álom lesz. A kiadónak írt levélben szuperül összefoglaltad az írásaid jellegét. És hogy én mennyire irigyellek, hogy lovagolsz! A Vöröske által írt rész pedig egyenesen lélegzetelállító - nem tudom, hogy tudtad mindezt észben tartani, de valami elképesztő lett a végeredmény, faltam minden sorát oldalát. A levél, amit a hat hónappal későbbi énedhez írtál, nagyon frappáns, és szerintem már kipipálhatod mindegyik "napirendi pontot" benne. Az alternatív Piroska és a farkas fordulatos és hiteles volt, remekül megoldottad, szokás szerint! A tévés mondatból kanyarított párbeszéd nekem személy szerint tetszett, hiába volt ilyen rövid. Teljesen megértem, hogy a beszélgetés kihallgatását és romantikus sztorivá alakítását kihagytad; én is így tettem volna. A köszönetnyilvánításodat szerintem lopnám is, ha bármikor aktuálissá válna, annyira király kis iromány. A véleményedet pedig teljes mértékben osztom erről a kihívásról.
A Chocolate book tag tök érdekes, nekem is meg kéne csinálnom - de valószínűleg nem fogom, mert már a képzeletbeli teendőlistámról is lelógna. *elmorzsol egy keserű könnycseppet, majd továbblép* Ja, és a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeit olvasd is el, nemcsak a képek zseniálisak benne!
A Roham... végső soron az abszurditásával együtt is hiteles, úgyhogy egy rossz szavam sincs rá. A háromszáz szavas Ébredő Pokol ismételten egy eredeti, csavaros kis történet, amit imádtam. A Szépség dettó - a végét már konkrétan vigyorogva olvastam. A Csillagles - megint ezt a megfogalmazást használom, igen - dettó! Szinte lyukat fúr az oldalamba a kíváncsiság, hogy miért akarja a pap holtan látni az istent, de néha én is így érzek. És gondolom, ha ismerném az alapművet, tudnám a választ is. A Puha hajjal ugyanez a helyzet.
A ... s milyen szép csillagos az ég! minden nyomasztó ihletője ellenére aranyos és szép történet volt. A Blogmoly kihívást csak az egyetlen, általam is ismert blog alapján tudom értékelni, amiről írtál benne, és az alapján remek összefoglalókat sikerült kanyarítanod.
A Back to School book taghoz csak annyit akartam hozzáfűzni, hogy semmit nem rühelltem úgy, mint az olvasónapló-írást. A Küldetést olvasva megmosolyogtam a párhuzamot és ugyanakkor ellentétet a két, elég különböző jellegű "küldetés" között. A Feláldozásnak már az elején éreztem, hogy valami efféle lezárás jön - ezt nem azért írom, mert elvett volna ez a tény az értékéből bármit is, épp ellenkezőleg -, és nagyon tetszett. Szintúgy az Ez csak szerelem, igaz?. És szintúgy a Hullócsillag. Sajnálom, mikor nincs mibe belekötnöm, akkor csak ennyit tudok írni.
A Történelmet írnin nem tudtam nem vigyorogni, annyira magam előtt volt a két jelenet - és a dolgozat is. Néha én is próbáltam/próbálom lenyűgözni a töritanáromat, de feltűnően kevesebb sikerrel, mint te.
Nem tudom - illetve tudom, de úgy kicsit nevetséges lenne a mondat -, honnan szerzel te ilyen menő tageket, de a Zombiapokalipszis book taghez hasonlót még biztos, hogy nem olvastam. És Peetagey Smile-hoz hasonlóan én is csak annyit tudok reagálni a Ritmusra, hogy... hűha! A Vérszag dettó - imádtam, zseniális volt, szokás szerint.
Vöröske művei mindig megrázóak, ugyanakkor a maguk műfajában fantasztikus - akárcsak a Lélekszakadva. A Meglepetés... tényleg meglepett, főleg azért, mert hihetetlenül élénk és határtalan képzelőerőd van. Nem akarsz adni belőle, csak egy picit?
Az 1 éves a Kuckó!-val kapcsolatban hadd éljek Brukú szavaival, mert nem tudom jobban megfogalmazni: ennél ötletesebb blogszületésnapi köszöntést még nem olvastam! A Meglepetés... Album!-ról pedig csak annyit, hogy valami eszméletlenül irigyellek. Nemcsak az íráshoz van tehetséged, de még a rajzoláshoz is. Én meg csak a fejemet vakartam a képeket látva, hogy ehem, a rajztanárom már annak is örült volna, ha csak tizedennyire jó művekkel lepem őt meg a pofátlanul rajztehetségmentes firkálmányaim helyett...
Az Álmodni egy megható kis történet, elszomorított a vége, ami nem azt jelenti, hogy rossz lenne, épp ellenkezőleg: nagyon jól írtad meg! A Közjátéktól szintén tátva maradt a szám, pont, mint az Első benyomásoktól. Az, hogy kábé háromszáz szóval felvezetsz egy történetet, és mindnek király lezárást adsz, hihetetlen.
A Taktika... nos, a Taktikára tényleg illik a címe, és remekül összeszedted a különböző "opciókat". Érdekes volt olvasni a Könyveim book taget, mert tényleg jó kis feladvány, és izgalmas lehet a kitöltése, vagy minek nevezzem. Az A létezés bizonyítékát olvasva már sokadszor tűnődtem el, hogy honnan támadnak ennyire egyedi és pazar ötleteid.
A Totally book taggel többszörösen is egyetértek: a véleményeddel Hermionéról és Ronról, valamint Lilyről és Pitonról. Azonkívül én is rettenetesen várom, hogy megfilmesítsék a Párválasztó-sorozatot, imádtam minden sorát azoknak a könyveknek, nem véletlenül olvastam újra többször is, angolul és magyarul egyaránt.
A Hajnal egy igazán életszerű és realista írás lett, a végszón még el is vigyorodtam. A Boldog karácsonyt!-ban közzétett rajzodat pedig muszáj megdicsérnem, mert valami fenomenális lett! Az Eszmélet meg csak... azt a!
Az A szívedben szerintem teljesen reális történet volt. Én nem hiszem, hogy a Legendák Neilje sikerrel járna, de ez csak azért van, mert már túl vagyok az optimizmus minden jótékony hatásán...
A Szentestét olvasva úgy éreztem, valami szúrja a szemeimet, akármilyen nyálasan hangzik is ez. Mindent leírtál, amit kellett erről a témáról. Köszönöm.
A Születésnappal kapcsolatban a kommentelők már mindent elmondtak, szóval tőlem már csak annyit, hogy kétezer év múlva ütközünk! A Csak a szavaimmalra pedig nem kellenek szavak, elmondott már helyettem mindent. Az A vonal megszakadt ismét egy páratlanul egyedi alkotás; az Egyszer volt, hol nem volt egy különleges kis történet; a Kiálts! pont olyan megrázó, mint amilyenre tervezted. A Gyerekek nevetéséhez nem tudok mit hozzáfűzni. A Fájdalom szerintem igenis mestermű (legalábbis én nem tudnék ilyet írni), de azért állítsd sorkizártra. A Homokóra meg... hát, fekete. Az pedig a kedvenc színem, úgyhogy tetszik!
A Jól vagyunk nagyon jópofa volt, és I love Nyíregyháza too! Az Appassionata Chance balladája csattanója szavak nélkül hagyott, plusz imádom a főhősnő nevét. Utánozhatatlan fordulat volt, le a kalappal!
Az Arcobaleno megint egy nagyon érdekes és szerintem csodás kihívás, szerintem nekem is meg kéne csinálnom - de nem tudnám felülmúlni például azt, amit a Zöldben alkottál. Bár így belegondolva Chloe-nak, Louisnak, Harrynek, Tessának, Robinnak és Amynek [történeteim karakterei] mindenképp lenne hozzám pár szava, azt hiszem...
Amint látod, az egyperceseidet egyöntetűen imádtam, szóval ez a pont semmiképp nem volt valami építő jellegű... Bár a többi sem. Nem baj, a szokásos formámat hoztam legalább.
Tanulság. Tudom, ez a kritika valószínűleg egy hatalmas csalódás volt neked a kritikaírói képességeimben, de nekem a te blogod olvasása épp ellenkezőleg, egy feltöltődés és egy afféle "bizalom-visszanyerés" volt a blogger színvonalát illetően. Neked hála visszakaptam a hitemet, hogy itt nem csupán elcsépelt fanfictionök és hibákat ezrével halmozó tucattörténetek vannak.
A te blogod megtanította nekem, hogy léteznek még eredeti, egyedi, különleges és minőségi kerettörténetek. Tekergő, Nyáplic, Pettyesképű, Vöröske, Nagydumás és Füstpöffentő ugyanúgy belopták magukat a szívembe, mintha a tulajdon, hús-vér macskáim - és ködsárkányom, tegyük hozzá - volnának.
Az írásaidnak hála visszanyertem a blogokba vetett bizalmam. Rájöttem, hogy léteznek igazi (tehát nem Alkonyat-, Ötven árnyalat- és SzJg-kaliberű) regényminőségű írások a neten. Megerősítetted bennem azt, amit már egyébként is tudtam, csak soha senki nem hitte el nekem, ha mondtam: hogy az ember olvasva tanul meg írni. Te vagy talán a valaha volt legolvasottabb kritikaalanyom, és ez az írásaidról is ordít, hiszen vannak eredeti - még, hogy eredeti; lenyűgözően páratlan! - ötleteid; lélegzetelállítóak a leírásaid; zseniálisan emberszerű karakterekkel operálsz; feledhetetlen a stílusod; nagyszerűen fogalmazol; pompás a szókincsed és úgy általánosságban a tudástárad (Chieko történetét olvasva hanyatt vágtam magam, remélem, tudod); a legnagyobb helyesírási hibáid egytől egyig elírások; ezenkívül háromszáz szóba is ezerszer több tartalmat tudsz sűríteni, mint egyébként felkapott regényírók egész regénysorozatokba. Szóval, ha engem kérdezel, felkerültél a kedvenc íróim listájára... illetve mégsem, ugyanis nem vezetek ilyen listát, mert valaki úgyis kimaradna, és nem lehetne fejben tartani ennyit. Azonkívül nekem nincs kedvencem semmiből. De te akkor is az leszel. *dacosan karba fonja a kezét*

Ajánlom...
Mindenkinek, aki ezernyi felülmúlhatatlan élményre vágyik. A fentiek szerintem már eleget beszéltek magukért.


Mindenekelőtt szeretnék elnézést kérni a durván fél éves várakoztatásért. Te vagy a leghűségesebb kommentelőm és követőm, Zsazsi, és semmivel nem szolgáltál rá arra, hogy ennyit kelljen várnod a kritikádra - ezért csakis az én lustaságom okolható. Remélem, azért valamivel enyhítettem a - jogos - neheztelésedet, hogy kárpótlásul a blogod minden bejegyzéséről írtam véleményt, amiről tudtam. Én ilyen tetemes mennyiségű alapanyagot még nem olvastam végig az elejétől a végéig egy kritika kedvéért. És talán az is elégtétellel szolgál, hogy visszanyalt a fagyi; míg nyáron lustaságból nem haladtam rendesen a várólistáimmal, addig most, év közben, mikor pedig már haladni akartam, időm nem volt rá. Érted, nem egyszer fordult elő, hogy már ültem volna le a blogoddal haladni, erre közbejött valami (vagy épp egész napokon át nem volt időm haladni vele).
Azonkívül nézd el nekem, hogy ez a kritika finoman szólva is kicsit összeszedetlen lett. Lévén tetemes mennyiségű a blogodon a tartalom, nem tudtam annyira összeszedetten írni, mint máskor szoktam/próbáltam. Ahogy azt az "egypercesek" nevű pontban is láthattad, semmiféle normális felépítést nem voltam képes összehozni, egyszerűen csak nagyjából időrendben írtam egy-egy mondatot arról, amiről akartam. Tisztában vagyok vele, hogy ez így nagyon nem profi, és hogy nevetséges lett a habogásom, de már csak azért is sietnem kellett, hogy még idén kézhez kapd végre ezt a kritikát. Nézd el nekem ezt az egészet, ha tudod - a késést, valamint a minősíthetetlen és rövid kritikát egyaránt.
Nessa voltam, egy fejfájós, nyűgös és a nyári szünetre már most száz százalékban készen álló élőhalott, valószínűleg pár ősz hajszállal. Bragh Stuart!