Amit tudnod kell az alkotói folyamatról

Sokakba belefutottam már, akiknek elég haszontalan vagy akár ellentmondásos elképzeléseik voltak arról, mit jelent kreatívnak lenni, és mégis mit kéne elvárniuk maguktól. Ezért megpróbálom felgöngyölíteni az alkotói folyamat valóságát, hogy ti magatok ne dőljetek be ezeknek a mítoszoknak és tévhiteknek.

Mindig munkával fog járni. Néha lesznek szerencsés napjaid, amikor minden szinte erőfeszítés nélkül összejön, de sosem ezek a napok lesznek többségben. A legtöbb nap konkrét erőfeszítésekkel fog járni: lehet, hogy aktívan vadásznod kell az ötleteket, és feljegyezni, amennyit csak ki bírsz találni, közben remélve, hogy egy jó is lesz köztük; lehet, hogy erőltetned kell az írást, annak ellenére, hogy olyan érzés, mint átrágni magad egy kőfalon. És az, hogy csak azokon a napokon dolgozol, amikor minden erőfeszítés nélkül az öledbe hullik, a legrosszabb hiba, amit elkövethetsz – mert ha így teszel, soha egyetlen tervedet sem fogod véghezvinni.

Szükséged lesz néha egy-két pihenőre, hogy feltöltődj. Néha mindent beleadsz, hogy átevickélj valahogy, hiába nem érzel hozzá semmi inspirációt, és mégis azon kapod magad, hogy az idődet pazarlod. Amikor ez történik, teljesen rendben van egy időre szünetet tartani – mondjuk, néhány órától néhány napig terjedő skálán –, aztán visszatérni rá és ismét megpróbálni áttörni.

Néha nincs mit tenni, félre kell rakni egy sztorit egy időre. Néha megtörténik, hogy nem számít, mennyire próbálkozol, pillanatnyilag egyszerűen képtelen vagy akárhová is eljutni a történettel. Az ilyen esetekben talán egy időre békét kell hagynod neki – ami hetek, hónapok vagy akár évek kérdése is lehet. Fontos, hogy ne feledkezz meg róla, így vissza tudj térni hozzá, hogyha megtalálod az áttörést, vagy hogy ötleteket szerezhess belőle, ha végül inkább egy új sztoriba kezdesz bele, amihez pont passzolnának az előző koncepció bizonyos részei.

Csak mert a kezdeti koncepciódban volt pár hiba, az még nem jelenti, hogy az egész rossz és el kell hajítanod! Nagyjából senki nem alkot olyat, ami már első próbálkozásra tökéletesen hibátlan. A valóságban általában az történik, hogy valakinek támad egy ötlete, kidolgozza, aztán átnézi a kiindulópontot, lehetséges hibákat keresve (és talán másokat is megkér ugyanerre), aztán kitalálja, mit lehet tenni, hogy kijavítsa ezeket a hibákat. Ha mindenki rögtön félrelökné a kezdetleges ötleteit csak azért, mert nem tökéletesek, soha senki nem alkotna semmit. Gondolj rá így: ha berendezed a hálószobádat és félúton rájössz, hogy rossz helyre raktad a polcot, kihajítod az összes bútort és alszol a kanapén inkább? Persze, hogy nem. Egyszerűen átrakod a polcot a helyére, és folytatod a többivel. Hasonlóképp nem hagynál fel a szobád dekorálásával csak azért, mert rájöttél, hogy a festmény, amit az imént a falra akasztottál, nem is néz ki jól azon a helyen; simán átraknád máshova vagy úgy döntenél, hogy egyáltalán nem teszed ki a falra. De nem mondanál le csak úgy az egész szobáról. Szóval, ha találsz pár hibát a koncepciódban, az még nem azt jelenti, hogy mondj le az egészről – azt jelenti, hogy keresel egy megoldást a helyrehozásukra.

Csak mert nem szúrod ki azonnal a hibákat a sztoridban, még nem vagy ostoba. Ahhoz, hogy észrevegyél hibákat egy történetben, sok esetben rendelkezned kell való életbeli tudással, amit talán még nem volt lehetőséged elsajátítani. Az sem mindig egyértelmű, hogy milyen kritikus kérdéseket kéne feltenned magadnak a felállással kapcsolatban. Egy történet vagy felállás hibaelhárítása lényegében tanult készség, és gyakorlat teszi a mestert.

Normális és teljesen rendben van, ha végleg elvetsz néhány ötletet, amit fontolgattál a történetedhez. Néha rájössz, hogy valamit sehogy sem tudsz belepasszírozni a sztoridba anélkül, hogy egy rakás cselekményrést én kajak nem tudom a plothole magyar megfelelőjét teremtenél, vagy csak feltűnik, hogy nem passzol a történet hangvételéhez, vagy csak nem igazán szolgál bármilyen szükséges célt. Az is előfordulhat, hogy több napi és heti tökéletesítés után jössz rá, hogy nem passzol. Normális és teljesen rendben van, ha ez történik.

Nem baj, ha régi ötleteket hasznosítasz újra. Ha évekkel ezelőtt eszedbe jutott valami egy zavaros fanfichez vagy szerepjátékhoz, és úgy érzed, most valami máshoz is fel tudnád használni azt a koncepciót, akkor csináld! Ha hatéves korodban eszedbe jutott egy kitalált világ, amiről most úgy érzed, van benne potenciál, ragadd meg! Ha ezer évvel ezelőtt írtál egy novellát, és most át akarod gyúrni egy kész regénybe, tedd azt! Ha újra tudsz hasznosítani valamit, amit egy másik projektből ki kellett szanálnod, mert nem passzolt, akkor most használd fel! A régi ötleteid újrahasznosítása tökéletesen megfelelő alkotói módszer.

Nem számít, milyen okos vagy művelt vagy, amikor elkezdesz írni, nem várhatsz tökéletességet a kezdetektől. Az íráshoz rengeteg készség tartozik, amit gyakorolni kell, továbbá egy csomó dolgot meg kell tanulni, ami egyszerűen ellentmondásos az átlagember számára. Csak azért, mert a magyartanárod áradozott rólad, még nem leszel automatikusan jó író – néha a magyartanárok sok rossz szokást adnak át a diákjaiknak, például a túldíszített prózára támaszkodást, a 'mondta' ige elkerülését, mintha rühes lenne, vagy a „nyelvtanilag helyes” próza előtérbe helyezését az olyan prózához képest, ami természetes benyomást kelt.

Nem baj, ha momentán nem valami jók az írásaid. Még mindig tapasztalatot és készséget gyűjtesz, ami majd segít jobbat írni a jövőben, és ha most jól érzed magad az írástól, már csak azért is megéri az erőfeszítés! Ez az igazság – a csak a saját szórakoztatásodra alkotás és írás egy tökéletesen elfogadható hobbi.

Nem baj, ha sosem vagy tökéletes. Mivel senki sem az. Egy alkotó sem 100%-osan tökéletes műveket tesz le az asztalra minden nap, és bárki, aki azt mondja, hogy néhány alkotó csak tökéletes dolgokat alkot, az valószínűleg elfogult egy kicsit. Szóval nyugi, ha az alkotásaid nem 100%-osan tökéletesek! Amíg valakit boldoggá teszel velük (legyen szó akár saját magadról), addig csak ez számít.

A tanácsok követése jó dolog, de meg kell tanulnod bízni magadban és kockázatot vállalni is! Nem mindenki tudja az összes választ a hét minden napján. Más emberek nagyon más válaszokat fognak adni, és ezek közül néhány ellentmond majd egymásnak. Néhány ember tanácsa talán nem jó a történetednek, vagy egyszerűen csak téves és kész. A trükk: tudni, mit próbálsz elérni az alkotásoddal, és megkérdezni magadtól, hogy amit tenni akarsz vagy amit mondanak, hogy tegyél, segíteni vagy akadályozni fogja-e ezt. Az is segít, ha időnként megkérdezed magadtól, „mi az, ami megerősíti, hogy ez így van? És alkothatok bármit, ami az ezt a szabályt erősítő kivétel lenne?”. (Ne feledd, sok tanács tényleg nagyon jó, de nagyon kevés tanács megingathatatlan!) És néha, de csak néha, egyszerűen kockáztatnod kell valamit, amit mások rossz ötletnek tartanak – mert talán te jössz rá, mit lehet kihozni belőle!

Egy új kezdet

Hogy én miért nem bírok soha ellenállni a klisés bejegyzéscímeknek...

Hahi!

Tudom, gyakorlatilag fél éve nem adtam életjelet magamról a blogon. Van itt még egyáltalán valaki?

Pár napja viszont végre valahára letudtam az utolsó szóbeli érettségimet is, úgyhogy örömmel jelentem be, hogy ismét a blogé vagyok. Viszont, hogy ezt kellőképpen ünnepélyessé tegyem, Perrie jóvoltából már egy új designt láthattok az oldalon, és a bejegyzések és az oldalak sorai között is történtek/történni fognak változások. Számomra is hihetetlen ugyanis, de már több, mint négy éve nyitottam meg a blog kapuit, és akkoriban sok olyan bejegyzést tettem közzé, amit ma égő pofával olvasok, vagy épp teljesen aktualitását vesztette. Ilyenek például a karakteres bejegyzések. Komolyan, olyan kihalt a Blogger, és különben is, már mindenki képes karaktert találni a történeteihez, ha akar – ezért ezeket visszaállítottam piszkozatra. Ha valaki mégis igényelné őket, sikoltson.

Aztán ott van még a kritikák kérdése. Már az "eltűnésem" előtti hónapokban sem kaptam kritikarendeléseket, és ezt valahol értem is, mivel ha körülnézek, olyan ritka az aktív blog manapság, mint a fehér holló. Lehet, hogy csak rossz felé nézek, vagy csak rosszul látom, és a Blogger ugyanúgy nyüzsög, mint régen, mindenesetre én csak azt tapasztalom, hogy az összes régi bloggerina eltűnt, utánpótlás pedig nincs; mi, megmaradt veteránok meg csak küzdünk a gyakori írói válságainkkal és időnként el-eltünedezünk, majd újranyitunk, hogy aztán, pár bejegyzés után az az újrakezdés is kifúljon. De mindegy is, ebből azt akartam kihozni, hogy a blog alapvetően nyilván a kritikákra épül – még a nevében is szerepel -, és túlságosan élem a kritikaírást ahhoz, hogy végleg lemondjak róla. Úgyhogy reméljük, valahonnan feltűnik még pár rendelés. Amíg nem, addig a Critiche di Nessán paradox módon minden lesz, csak kritikák nem. Szóval csak azt akartam kihozni ebből, hogy ne kössetek belém, hogy pont kritikák nincsenek. Én lennék a legboldogabb, ha lenne kit kritizálnom.

A tageken is sokat gondolkodtam. Imádok tageket töltögetni, tényleg, és még most is vigyorgok, ha eszembe jut például a tagháborúnk Hanával – de nem tudom, mennyire vallana színvonalasságra többet hozni belőlük, mint mondjuk a blog alapját jelentő kritikákból. Annyira szeretnék valami mélyenszántóbbal foglalkozni tagek helyett; csak azt nem tudom, hogy mit tudnék kipréselni magamból helyettük. Ez is ki fog derülni idővel. Mindenesetre a tageket szerintem hanyagolom.

Aki majd körülnéz, annak feltűnhet, hogy fokozatosan a Springhole-os, írástechnikai cikkfordításaimnak is nyoma fog veszni. Ezek nem tűnnek el végleg, sőt, átdolgozás és átrendezés után valószínűleg ezek fogják jelenteni a blog gerincét, amíg kritikák nincsenek. Csak szeretnék valami logikusabb sorrendet kialakítani közöttük, és úgy rendezni a dolgokat, hogy egy bejegyzésben egy cikk fordítása szerepeljen, így könnyebb legyen megtalálni és hivatkozni rá.

Bárkinek, aki kicsit is kiismeri magát a blogon, egyértelmű, hogy imádok dolgokat fordítgatni – de a dalszövegfordítások kiposztolgatásával valószínűleg felhagyok. Kivételt legfeljebb akkor teszek, ha sikerül egy dalszöveget szótagszámra, rímre és hangsúlyra is pontosan lefordítanom, mert a szó szerinti lefordítgatásnak nem sok értelmét látom annak fényében, hogy napjainkban egy óvodás is képes megtalálni a számára szimpatikus dalszöveg fordítását a neten.
Tudom, megszavaztátok, hogy vagy ezen a blogon, vagy egy külön oldalon legyenek érettségivel kapcsolatos bejegyzések, tudnivalók, kidolgozott tételek, ilyesmik. De az igazság az, hogy olyan szinten megcsömörlöttem az érettséginek már a gondolatától is az elmúlt tanévben, hogy egy rakás pénzért sem áldoznék rá egyetlen percet sem a hátralévő életemből. A net amúgy is tele van hasznos tippekkel és minden lehetséges tétel nyolcszázféle kidolgozásával; nem pont én lennék az, aki még tud újat nyújtani ebben a témában. Szóval ez a mellékvágány felejtős. Aki szerette volna, attól bocsánatot kérek. És természetesen egyéni problémákkal, kérdésekkel nyugodtan megkereshettek; tudásom és képességeim szerint válaszolok és segítek, ha valakinek arra van szüksége.
Amit viszont mindenképpen ígérhetek, az a még hátralévő két Winds of Winter-fejezet fordítása, valamint kritikák a Trónok Harcának először a legutolsó, aztán az ötödik és a hatodik évadáról is. Aztán ki tudja, talán a Westworlddel is végigjárom ugyanezt az utat, és tervezek egy véleményt az Ötven Árnyalatról, az Alkonyatról és a Szent Johanna gimiről is; ezekkel csak az a baj, hogy ezeket a förmedvényeket mind újra kéne olvasnom és újra kéne néznem egy kimerítő véleményhez. És korántsem biztos, hogy lesz lelkierőm ennek alávetni magam csak azért, hogy legyen egy kritika róluk.
Van még egy vonulat a blogon, amit szeretnék erősíteni – és ez a filmmaratonos-könyvkupacos sorozat. De a jövőben szeretnék egy leheletnyit színvonalasabb véleményeket írni az olvasott könyvekről és a látott filmekről, mint a korábbi, összecsapott részekben. Szerencsére alapanyag (mármint könyvek és filmek), na az van. Mindenképpen foglalkozni fogok az IMDb top 250 filmjével és azzal, hogy az én véleményem szerint mik minden idők legjobb filmjei.
Na meg ha felmerül bármilyen téma, amit fontosnak tartok, akkor arról írok majd cikket a blogra. És ha ne adj' isten születne olyan novellám, ami nem depis-kategória – mert a depis dolgaimmal a másik blogomat szemetelem tele -, akkor azt is olvashatjátok errefelé. Meg persze, ha menet közben eszembe jut valami soron kívüli bejegyzés, majd azzal is megörvendeztetlek titeket. Ha esetleg összegyűlne a hatvan feliratkozó, akkor lehet szó egy afféle blognapról, mint az előző jubileumnál.
Természetesen a menüben található oldalakkal is kezdeni fogok valamit, hogy naprakészebbek és kicsit talán esztétikusabbak is legyenek, nyilván amellett, hogy a megszűnt bejegyzések linkjeit is kiszanálom közülük.

Fogalmam sincs, meddig fog tartani a bejegyzések és az oldalak rendbetétele; ezért, ha időnként káosz és félbehagyottság benyomását kelti a blog, nézzétek el nekem. Ha végeztem a nagytakarítással, reményeim szerint újra elkezdek rendszeresen posztolni. Konkrét idővonatkozásokat nem tudok mondani; mindenképpen ebben az évtizedben tervezem mindezt véghezvinni, de úgysem úgy sikerül soha semmi, ahogy azt én tervezem, szóval inkább készüljetek fel minden eshetőségre! xD

De addig is: az egyetlen, az igazi, a legkegyetlenebb, legromlottabb, legjavíthatatlanabb, legreménytelenebb, legőrültebb, legégetnivalóbb Nessa randalírozott; treat people with kindness!
All the love xx
Nessa