A Tél Szelei - Arianne I.

A reggelen, amikor elhagyta a Vízkerteket, az apja felkelt a székéből, hogy megcsókolja mindkét orcáját. - Dorne sorsa a te kezedben van, lányom - mondta, ahogy a kezébe nyomta a pergament. - Legyen gyors, biztonságos utad, légy a szemem és a fülem és a hangom... de legfőképp légy óvatos.
 - Úgy lesz, Atyám. - Nem hullatott könnyet. Arianne Martell Dorne hercegnője volt, és a dorne-iak nem pazarolták könnyelműen a vizet. De közel állt hozzá. Nem az apja csókjaitól, sem rekedt szavaitól lábadt könnybe a szeme, hanem az erőfeszítéstől, amivel az lábra állt, pedig a lábai remegtek alatta, ízületei duzzadtak és gyulladtak voltak a köszvénytől. Az állás számára a szeretet cselekedete volt. Az állás a hit cselekedete volt.
   Hisz bennem. Nem fogok csalódást okozni neki.
   Heten indultak útnak, hét dorne-i homokparipán. Egy kis társaság gyorsabban halad, mint egy nagy, de Dorne örökösének nem kell egyedül lovagolnia. Istenkegyből Ser Homok Daemon jött, a fattyú; egykor Oberyn herceg apródja, most Arianne felesküdött pajzsa. Napdárdából két bátor, fiatal lovag, Joss Hood és Garibald Shells, hogy a fattyú kardját erősítsék. A Vízkertekből hét holló és egy magas, fiatal fiú, hogy gondozza őket. A neve Nate volt, de olyan régóta dolgozott a madarakkal, hogy mindenki csak Tollasnak hívta. És mivel egy hercegnőnek kell pár női kísérő, a csinos Jayne Ladybright és a vad Homok Elia, egy tizennégy éves hajadon is a társasággal tartottak.
   Észak-északnyugatnak indultak, sivatagokon és kiszáradt alföldeken át Kísértethegy, a Toland-ház erődje felé, ahol a hajó várt rájuk, ami átviszi majd őket a Dorne-tengeren. - Küldj hollót, ha bármi hírt kapsz - mondta neki Doran herceg -, de csak azt jelentsd, amiről tudod, hogy igaz. Itt eltévedtünk a ködben, pletykáktól, hazugságoktól és utazók meséitől ostromolva. Nem merek cselekedni, amíg nem tudom biztosan, mi történik.
   Háború történik, gondolta Arianne, és ezúttal Dorne sem lesz megkímélve. - Végzet és halál közeleg - figyelmeztette őket Homok Ellaria, mielőtt elköszönt Doran hercegtől. - Itt az ideje, hogy a kis kígyóim szétszóródjanak, hogy túlélhessék a vérontást.
   Ellaria az apja székhelyébe, Ördögligetbe tért vissza. Vele ment a lánya, Loreza, aki épp betöltötte a hetet. Dorea a Vízkertekben maradt, egyetlen gyermekként száz között. Obellát elküldték Napdárdába, hogy pohárnokként szolgáljon a várnagy, Manfrey Martell feleségénél.
   És Homok Elia, a legidősebb a négy lány közül, akiket Oberyn herceg nemzett Ellariának, átkel majd a Dorne-tengeren Arianne-nal. - Hölgyként, nem dárdaként - jelentette ki az anyja határozottan, de ahogy az összes Homokkígyó, úgy Elia is maga hozta meg a döntéseit.
   Két hosszú nap és két éjszaka nagy része alatt keltek át a homokon, háromszor megállva, hogy lovat váltsanak. Magányos időszak volt ez Arianne számára, annyi idegennel körülvéve. Elia az unokatestvére, de félig gyerek, és Homok Daemon... semmi sem volt már ugyanaz többé közte és Istenkegy Fattya között, miután az apja elutasította a férfi lánykérését. Akkor még fiú volt, és fattyúszületésű, nem megfelelő házastárs Dorne hercegnőjének, ezt tudnia kellett volna. És az atyám akarta így, nem én. A társasága többi tagját pedig szinte alig ismerte.
   Arianne-nak hiányoztak a barátai. Drey és Garin és az ő édes Foltos Sylvája kiskora óta a részei voltak, bizalmas kebelbarátok, akik osztoztak az álmain és a titkain, felvidították, ha szomorkodott, segítettek neki szembenézni a félelmeivel. Egyikük elárulta őt, de attól még hiányoztak neki. A saját hibám volt. Arianne beavatta őket az összeesküvésébe, hogy ellopja Myrcella Baratheont és királynővé koronázza, ezzel a lázadással cselekvésre kényszerítve az apját, de valakinek eljárt a szája és ezzel tönkretette őt. Az ügyetlen összeesküvés semmit nem ért el, mindössze az arca egy részébe került Myrcellának, Ser Tölgyszív Arys-nek pedig az életébe.
   Arianne-nak Ser Arys is hiányzott, jobban, mint valaha hitte volna. Őrülten szeretett engem, mondta magának, de én mindig csak kedveltem, semmi több. Felhasználtam őt az ágyamban és a tervemben, elvettem a szerelmét és elvettem a becsületét, semmit nem adva neki, csak a testemet. A végén már nem tudott együtt élni azzal, amit tett. Mi másért rohant volna az ő fehér lovagja egyenesen Areo Hotah csatabárdjába, hogy úgy haljon meg, ahogy? Egy bolond, önfejű kislány voltam, aki úgy játszotta a hatalmasok játszmáját, mint ahogy egy iszákos kockázik.
   Az ostobaságáért drágán megfizetett. Drey-t a világ másik végére, Norvos-ba küldték, Garin két évre Tyrosh-ba száműzetett, az ő édes, bolondos Sylváját Eldon Estermonthoz adták, egy férfihoz, aki a nagyapja is lehetett volna. Ser Arys az életével fizetett, Myrcella egy füllel. Csak Ser Gerold Dayne maradt sértetlen. Éjcsillag. Ha Myrcella lova nem ijed meg az utolsó pillanatban, a hosszúkardja a mellkasától a derekáig felnyitja a lányt, nem csak a fülét vágja le. Dayne volt a legfájdalmasabb bűne, az, amit Arianne a leginkább bánt. A kardja egyetlen csapásával valami aljasat és véreset faragott az ő hézagos összeesküvéséből. Ha az istenek jók, mostanra Homok Obara már sarokba szorította őt a hegyi menedékében és végzett vele.
   Ezt meg is mondta Homok Daemonnak azon az első éjszakán, amikor letáboroztak. - Vigyázz, miért imádkozol, hercegnő - felelte. - Éjcsillag Obara úrnőt is épp ilyen könnyen elintézheti.
 - Vele van Areo Hotah is. - Doran herceg őrkapitánya egyetlen csapással elintézte Ser Tölgyszív Arys-t, pedig állítólag a Királyi Testőrök voltak az egész birodalom legjobb lovagjai. - Hotah ellen egy férfinak sincs esélye.
 - És Éjcsillag az? Férfi? - Ser Daemon elfintorodott. - Egy férfi nem tette volna azt, amit ő tett Myrcella hercegnővel. Ser Gerold inkább vipera, mint a nagybátyád valaha volt. Oberyn herceg látta, hogy az a férfi méreg, meg is mondta nem egyszer. Nagy kár, hogy sosem jutott el odáig, hogy megölje.
   Méreg, gondolta Arianne. Igen. Habár csinos méreg. Így tévesztette meg őt a férfi. Gerold Dayne kemény és kegyetlen volt, de ránézésre olyan szép, hogy a hercegnő a felét se hitte el a meséknek, amiket hallott róla. A csinos fiúk mindig is a gyengéi voltak, különösen azok, akik még sötétek és veszélyesek is. Az régen volt, amikor csak kislány voltam, mondogatta magának. Már nő vagyok, az apám leánya. Már megtanultam a leckét.
   Pirkadatkor megint útnak indultak. Homok Elia haladt az élen, fekete fonata repült mögötte, ahogy átrobogott a száraz, repedezett síkságokon és fel a dombokra. A lány odáig volt a lovakért, és talán emiatt volt gyakran lószaga, az anyja kétségbeesésére. Néha Arianne sajnálta Ellariát. Négy lány, és mindegyikük az apja lánya.
   A társaság többi tagja ennél nyugodtabb tempót diktált. A hercegnő azon kapta magát, hogy Ser Daemon mellett halad, más utazásokra emlékezve, amikor fiatalabbak voltak, utazásokra, amik gyakran ölelésekkel végződtek. Amikor észbe kapott, hogy lopott pillantásokat vet rá, ahogy magasan és lovagiasan ül a nyeregben, Arianne emlékeztette magát, hogy ő Dorne örököse, a férfi pedig nem több, mint a felesküdött pajzsa. - Mondd el, mit tudsz erről a Jon Conningtonról! - parancsolta.
 - Halott - közölte Homok Daemon. - A Vitatott Földeken halt meg. Az ivászattól, úgy hallottam.
 - Szóval ezt a sereget egy halott iszákos vezeti?
 - Talán ez a Jon Connington annak a fia. Vagy csak egy okos zsoldos, aki felvette egy halott férfi nevét.
 - Vagy soha nem is halt meg. - Képes lehetett Connington ennyi éven át halottnak tettetni magát? Az az apjához méltó türelmet kívánt volna. A gondolat nyugtalanította Arianne-t. Egy ennyire körmönfont embert kockázatos lehetett kezelni. - Milyen volt, mielőtt... mielőtt meghalt?
 - Fiú voltam Istenkegyben, mikor száműzetésbe vonult. Sosem ismertem a férfit.
 - Akkor mondd el, mit hallottál róla másoktól.
 - Ahogy hercegnőm parancsolja. Connington Griff-fészek nagyura volt, amikor Griff-fészek még érdemes uradalom volt. Rhaegar herceg apródja, vagy egy közülük. Később Rhaegar herceg barátja és társa. Az Őrült Király Segítőnek nevezte ki Robert lázadása alatt, de Kőszentélynél vereséget szenvedett a Harangok Csatájában, és Robert kicsúszott a kezei közül. Aerys király dühöngött, és száműzetésbe küldte Conningtont. Ott meghalt.
 - Vagy nem. - Doran herceg elmondta neki mindezt. Kell lennie többnek. - Ezek csak azok a dolgok, amiket tett. Mindet tudom. Miféle ember volt? Becsületes és tiszteletreméltó, megvesztegethető és kapzsi, büszke?
 - Büszke, az biztos. Még arrogáns is. Rhaegar odaadó barátja, de másokkal tüskés. Robert a hűbérura volt, de azt hallottam, hogy Connington gyűlölt egy ilyen urat szolgálni. Robert már akkor híres volt a bor- és szajhaimádatáról.
 - Tehát Jon nagyúr nem szajházott?
 - Nem tudnám megmondani. Néhány férfi titokban tartja a kurvázását.
 - Volt felesége? Szeretője?
   Ser Daemon vállat vont. - Sosem hallottam róla.
   Ez is aggasztó volt. Ser Tölgyszív Arys megszegte érte az esküit, de nem úgy tűnt, hogy Jon Conningtont hasonlóképp meg lehetne ingatni. Felérhetek egy ilyen férfihoz pusztán szavakkal?
   A hercegnő elcsendesedett, mindvégig azon tűnődve, hogy mit talál majd az utazás végén. Aznap éjjel, mikor letáboroztak, belopózott a sátorba, amin Jayne Ladybrighttal és Homok Eliával osztozott, és kicsúsztatta a pergamendarabot az ingujjából, hogy újra elolvassa a szavakat.

Doran hercegnek a Martell-házból
Reménykedem, hogy emlékszel rám. Jól ismertem a húgodat, és hű szolgája voltam a sógorodnak. Éppúgy gyászolom őket, ahogy te.
Nem haltam meg, ahogy a húgod fia sem. Hogy mentsük az életét, elrejtettük, de a rejtőzködés ideje lejárt. Egy sárkány visszatért Westerosra, hogy követelje azt, ami jog szerint megilleti, és bosszút álljon az apjáért és az anyjáért, Elia hercegnőért. Az ő nevében fordulok Dorne-hoz. Ne hagyjatok cserben bennünket.
Jon Connington
Griffin-fészek Nagyura
Az Igaz Király Segítője

Arianne háromszor elolvasta a levelet, majd összetekerte és visszadugta az ingujjába. Egy sárkány visszatért Westerosra, de nem az a sárkány, akire atyám számított. A szavak között sehol sincs említés Viharbanszületett Daenerys-ről... sem Quentyn hercegről, a fivéréről, akit a sárkánykirálynő felkutatására küldtek. A hercegnő emlékezett, hogyan nyomta az apja a tenyerébe az ónix cyvasse-figurát és vallotta meg a tervét rekedt és gyenge hangon. Egy hosszú és veszedelmes utazás, bizonytalan fogadtatással a végén, fogalmazott. Azért ment, hogy visszahozza nekünk a szívünk vágyát. Bosszút. Igazságot. Tüzet és vért.
   Jon Connington - ha valóban ő volt az - is tüzet és vért ajánlott. Vagy mégsem? - Zsoldosokkal jön, nem sárkányokkal - mondta neki Doran herceg az éjjelen, mikor a holló jött. - Az Arany Kompánia a legjobb és legnagyobb a szabad kompániák közül, de tízezer zsoldoskatona nem remélheti, hogy beveszi a Hét Királyságot. Elia fia... Zokognék örömömben, ha a húgom egy része életben volna, de mi a bizonyítékunk, hogy Aegon az? - A hangja megtört, mikor ezt mondta. - Hol vannak a sárkányok? - kérdezte. - Hol van Daenerys? - és Arianne tudta, hogy igazából azt kérdezte: "Hol van a fiam?"
   A Csontúton és a Herceghágón két dorne-i sereg verődött össze, és ott ültek a dárdáikat élezve, a páncéljukat fényesítve, kockázva, iszogatva, civakodva, napról napra fogyatkozva, várakozva, várakozva, várakozva, hogy Dorne hercege rászabadítsa őket a Martell-ház ellenségeire. A sárkányokra várva. Tűzre és vérre. Rám. Arianne egyetlen szavára azok a seregek megindulnának... hogyha az a szó 'sárkány'. Ha helyette a 'háború' szót küldené, Yronwood nagyúr és Fowler nagyúr és a seregeik a helyükön maradnának. Ha Dorne hercege nem volt ravasz, akkor semmi sem; itt a háború várakozást jelentett.
   A harmadik nap délelőttjén felderengett előttük Kísértethegy, krétafehér falai ragyogtak a Dorne-tenger mélykékje mellett. A kastély sarkaiban álló négyzet alakú tornyokon lobogtak a Toland-ház zászlói; arany alapon egy zöld sárkány, aki a saját farkát eszi. A Martell-ház dárdával átszúrt napja a nagy központi erőd tetején hullámzott arany és vörös és narancs színeivel, dacosan.
   A hollók előrerepültek, hogy figyelmeztessék Toland úrnőt a jöttükre, így a kastély kapui már nyitva álltak, és Nymella legidősebb leánya lovagolt ki az intézőjével, hogy a domb lábához közel találkozzon velük. A magas és vad, a vállai körül lebegő, lángoló élénkvörös hajú Valena Toland egy kiáltással üdvözölte Arianne-t: - Hát ideértetek végre? Milyen lassúak azok a lovak?
 - Elég gyorsak, hogy lehagyják a tiédet a kastély kapuiig.
 - Azt majd meglátjuk. - Valena megfordította a nagy, vörös állatot és megsarkallta, és a verseny elkezdődött, át a falu poros ösvényein a domb lábánál, miközben csirkék és falusiak egyaránt félreugrottak az útjukból. Arianne három lóhosszal volt lemaradva, mikor a lány vágtára ösztökélte a kancáját, de a lejtő felénél már csak egy volt közöttük. Ők ketten immár egymás mellett haladtak a kaputorony felé nyargalva, de a kapuk előtt öt méterrel Homok Elia egy porfelhőben szinte repülve utolérte őket, hogy mindkettejüket lehagyja fekete kancacsikóján.
 - Félig ló vagy, gyermek? - kérdezte Valena az udvaron nevetve. - Hercegnő, miért hoztál magaddal egy lovászinast?
 - Elia vagyok - jelentette ki a lány. - Dárda úrnő.
   Bárki nevezte el így, sok mindenért kell felelnie. De valószínűleg Oberyn herceg volt az, és a Vörös Vipera sosem felelt senkinek, csak magának.
 - A bajvívó lány - válaszolt Valena. - Igen, hallottam rólad. Mivel te értél elsőként az udvarra, tiéd a megtiszteltetés, hogy megitasd és leszerszámozd a lovakat.
 - És azután kutasd fel a fürdőházat - mondta Arianne hercegnő. Elia a sarkától a hajáig krétás és poros volt.
   Azon az éjjelen Arianne és a lovagjai Nymella úrnővel és a lányaival vacsoráztak a kastély nagytermében. Teora, a fiatalabb kisasszony ugyanolyan vörös hajjal büszkélkedhetett, mint a nővére, de egyébként nem is lehettek volna különbözőbbek. Ő alacsony, telt és olyan félénk volt, hogy némának is elment volna, több érdeklődést mutatott a fűszerezett marhahús és a mézes kacsa iránt, mint a bájos fiatal lovagok iránt az asztalnál, és úgy tűnt, beéri azzal, hogy az édesanyja és a nővére beszéljen a Toland-ház nevében.
 - Ugyanazokat a történeteket hallottuk itt, amiket te Napdárdában - mesélte nekik Nymella úrnő, miközben a cselédje kitöltötte a bort. - Zsoldosok szálltak partra a Harag-foknál, kastélyokat ostromolnak vagy foglalnak el, elkobozzák vagy felégetik a termést. Hogy honnan jöttek vagy hogy kik ezek az emberek, senki sem tudja biztosan.
 - Kalózok és kalandorok, először ezt hallottuk - mondta Valena. - Aztán az Arany Kompániának tartották őket. Most azt mondják, Jon Connington, az Őrült Király Segítője az, aki visszatért a halálból, hogy visszakövetelje, ami jog szerint megilleti. Akárki is az, elvette Griffin-fészket. Övék Esőház, Varjúfészek, Fátyolerdő, még Zöldkő is a szigeten. Mindet elfoglalták.
   Arianne azonnal az ő édes Foltos Sylvájára gondolt. - Ki akarná Zöldkőt? Csata is volt?
 - Mi nem hallottuk, de az összes rege zavaros.
 - Tarth is elesett néhány halász szerint - tette hozzá Valena. - Ezek a zsoldosok uralják most a Harag-fok nagy részét és a Lépőkövek felét. Elefántokról hallunk a Záporerdőben.
 - Elefántok? - Arianne nem tudta, mit gondoljon erről. - Biztos vagy benne? Nem sárkányok?
 - Elefántok - mondta Nymella úrnő határozottan.
 - És krakenek a Törött Karról, akik a mélybe rántják a megbénult gályákat - kontrázott Valena. - A vér a felszínre vonzza őket, állítja a mesterünk. Testek vannak a vízben. Néhányat a mi partjainkon dobott ki a víz. És ez még mind semmi. Egy új kalózkirály jelent meg Kín-szakadéknál. A Vizek Urának hívja magát. Neki igazi hadihajói vannak, háromszintesek, szörnyű nagyok. Bölcsen tetted, hogy nem a tengeren jöttél. Mióta a Redwyne-flotta átkelt a Lépőköveken, azok a vizek tele vannak idegen vitorlákkal, északon egészen Tarth Szorosaiig és a Hajózúzó-öbölig. Myriek, volantisiak, lysiek, még fosztogatók is a Vas-szigetekről. Néhányan bejöttek a Dorne-tengerre, hogy embereket tegyenek ki Harag-fok déli partján. Találtunk egy jó gyors hajót neked, ahogy atyád parancsolta, de még így is... légy óvatos.
   Hát igaz. Arianne a testvéréről akart érdeklődni, de az apja arra intette, hogy minden szavát gondolja át. Ha ezek a hajók nem hozták újra haza Quentynt a sárkánykirálynőjével, akkor a legjobb nem is említeni őt. Csak az apja és néhányan a legmegbízhatóbb emberei közül tudtak a fivére küldetéséről a Rabszolga-öbölben. Toland úrnő és a leányai nem tartoztak közéjük. Ha Quentyn lenne az, ő bizonyára visszahozta volna Daeneryst Dorne-ba. Miért kockáztatna egy partraszállást Harag-foknál, a viharurak között?
 - Dorne veszélyben van? - kérdezte Nymella úrnő. - Bevallom, valahányszor egy idegen vitorlát látok, a szívem a torkomba ugrik. Mi lesz, ha ezek a hajók dél felé fordulnak? A Toland-haderő legnagyobb része Yronwood nagyúrral van a Csontúton. Ki fogja megvédeni Kísértethegyet, ha ezek az idegenek a partjainkra lépnek? Haza kéne hívnom az embereimet?
 - Az embereidre ott van szükség, ahol vannak, úrnőm - biztosította Homok Daemon. Arianne sietve bólintott. Bármi egyéb tanácsra Yronwood nagyúr serege valószínűleg olyan kibogozhatatlanul végezné, mint egy régi faliszőnyeg, ahogy minden ember hazasiet, hogy védje a saját földjét állítólagos ellenségekkel szemben, akik talán sosem jönnek el.
 - Ha már minden kétséget kizáróan tudjuk, hogy ezek barátok vagy ellenségek, atyám tudni fogja, mit kell tennie - mondta a hercegnő.
   Ekkor emelte fel a pillantását a holtsápadt, kövérkés Teora a krémsüteményekről a tányérján. - Sárkányok azok.
 - Sárkányok? - kérdezte az anyja. - Teora, ne légy bolond!
 - Nem vagyok! Közelednek.
 - Honnan tudhatnád te ezt? - kérdezte a nővére, megvetéssel a hangjában. - Az egyik álmocskádból?
   Teora aprót bólintott, remegő állal. - Táncoltak. Az álmomban. És mindenhol, ahol a sárkányok táncoltak, az emberek meghaltak.
 - A Hét könyörüljön rajtunk. - Nymella úrnő elkeseredetten felsóhajtott. - Ha nem ennél ennyi krémsüteményt, nem lennének ilyen álmaid. A dús ételek nem valók a lányoknak a te korodban, amikor a véred ennyire kiegyensúlyozatlan. Toman mester szerint...
 - Gyűlölöm Toman mestert - vágott közbe Teora. Aztán felpattant az asztaltól, otthagyva az édesanyját, hogy ő kérjen helyette elnézést.
 - Légy gyengéd vele, úrnőm - kérte Arianne. - Emlékszem, milyen voltam én az ő korában. Atyám kétségbe volt esve miattam, ebben biztos vagyok.
 - Ezt tanúsíthatom. - Ser Daemon belekortyolt a borába és így szólt: - A Toland-ház zászlaján egy sárkány van.
 - Egy sárkány, ami a saját farkát eszi, igen - helyeselt Valena. - Aegon Hódításának napjaiból. Itt nem hódított. Máshol elégette az ellenségeit, ő és a húgai, de mi felszívódtunk előttük, csak követ és homokot hagyva, amit elégethetnek. És körbe és körbe mentek a sárkányok, elkapva a saját farkukat, hogy valami ételt szerezzenek, amíg össze nem csomósodtak.
 - Az elődeink részt vettek ebben - mondta büszkén Nymella úrnő. - Bátor tetteket hajtottak végre, és bátor férfiak haltak meg. Mindezt leírta a mester, aki minket szolgált. Vannak könyveink, ha a hercegnőm többet szeretne tudni.
 - Majd egy másik alkalommal talán - felelte Arianne.
  Mikor Kísértethegy aludt azon az éjszakán, a hercegnő felöltött egy csuklyás köpenyt a hideg ellen, és a kastély bástyáin sétált, hogy kitisztítsa a fejét. Homok Daemon egy mellvédnek támaszkodva és a tengerre bámulva talált rá, ahol a hold a vízen táncolt. - Hercegnő - szólt. - Ágyban lenne a helyed.
 - Ugyanezt mondhatnám rólad. - Arianne megfordult, hogy az arcára pillanthasson. Szép arc, döntötte el. A fiú, akit ismertem, jóképű férfivé vált. A szemei kékek voltak, mint a tiszta ég, a haja a homokok világosbarnája, amiken az imént keltek át. Rövidre vágott szakáll keretezte erős állát, de ez nem igazán tudta elrejteni a gödröcskéket, mikor mosolygott. Mindig szerettem a mosolyát.
   Istenkegy Fattya Dorne legjobb kardforgatóinak egyike is volt, ahogy az várható is valakitől, aki Oberyn herceg apródja volt és a Vörös Viperától magától kapta a lovagi rangját. Néhányak állították, hogy a nagybátyja szeretője is volt, bár ezt sosem mondták a férfi szemébe. Arianne nem tudta az igazságot erről. De az ő szeretője volt. Tizennégy évesen nekiadta a szüzességét. Daemon sem lehetett sokkal idősebb, szóval a közösüléseik esetlenek, de pont annyira lelkesek is voltak. Mégis édesek.
   Arianne rávillantotta legcsábítóbb mosolyát. - Talán megosztozhatnánk egy ágyon.
   Ser Daemon arca, akár a kő. - Elfelejtetted, hercegnő? Fattyúszületésű vagyok. - A kezébe vette az övét. - Ha méltatlan vagyok ehhez a kézhez, hogyan lehetnék méltó a pinádra?
   Elrántotta a kezét. - Ezért pofont érdemelsz.
 - Az arcom a tiéd. Tégy, amit akarsz.
 - Amit én akarok, te nem, úgy tűnik. Legyen így. Akkor beszélj nekem. Igazán lehet ez Aegon herceg?
 - Gregor Clegane kitépte Aegont Elia karjaiból és egy falnak csapta a fejét - felelt Ser Daemon. - Ha Connington nagyúr hercegének szét van zúzva a koponyája, akkor hiszem el, hogy Aegon Targaryen visszatért a halálból. Egyébként nem. Ez valami álfiú, nem több. Egy zsoldos játéka, hogy támogatókat szerezzen.
   Apám ugyanettől tart. - Viszont ha nem az... ha ez igazán Jon Connington, és a fiú Rhaegar fia...
 - Azt reméled, hogy az, vagy azt, hogy nem az?
 - Én... nagy örömöt szerezne atyámnak, ha Elia fia még mindig életben volna. Nagyon szerette a húgát.
 - Rólad kérdeztem, nem atyádról.
   Így volt. - Hét éves voltam, mikor Elia meghalt. Azt mondják, tartottam egyszer a lányát, Rhaenyst, amikor túl fiatal voltam, hogy emlékezzek. Aegon idegen lesz számomra, akár valódi, akár hamis. - A hercegnő megállt. - Rhaegar húgát kerestük, nem a fiát. - Az apja a bizalmába fogadta Ser Daemont, mikor a lánya pajzsának választotta; vele legalább szabadon beszélhetett. - Szívesebben venném, ha Quentyn tért volna vissza.
 - Legalábbis ezt állítod - mondta Homok Daemon. - Jó éjt, hercegnő. - Meghajolt előtte és ott hagyta.
   Hogy értette ezt? Arianne figyelte, ahogy elsétál. Miféle testvér lennék, ha nem akarnám visszakapni a fivéremet? Igaz, neheztelt Quentynre a sok év alatt, amikor azt gondolta, hogy az apjuk helyette őt tervezte örökösének kinevezni, de erről kiderült, hogy csak egy félreértés. Ő volt Dorne örököse, erre apja a szavát adta. Quentyn a sárkánykirálynőt, Daeneryst kapja meg.
   Napdárdában lógott egy arckép Daenerys hercegnőről, aki azért jött Dorne-ba, hogy hozzámenjen Arianne egyik őséhez. Ifjúkorában Arianne órákat töltött azt bámulva, amikor még csak egy kövérkés, lapos mellű kislány volt a hajadonság holdcsúcsán, aki minden éjszaka imádkozott az istenekhez, hogy tegyék csinossá. Száz évvel ezelőtt Daenerys Targaryen Dorne-ba jött, hogy békét kössön. Most egy másik háborúzni jön, és a fivérem lesz a királya és a házastársa. Quentyn király. Miért hangzott ez ilyen ostobán?
   Majdnem olyan ostobán, mint az, hogy Quentyn megül egy sárkányt. Az öccse megfontolt fiú volt, jól nevelt és kötelességtudó, de unalmas. És egyszerű, annyira egyszerű. Az istenek megadták Arianne-nak a szépséget, amiért imádkozott, de Quentyn biztosan valami másért imádkozott. A feje túlméretezett és szinte négyzet alakú volt, a haja a száraz sár színe. A vállai is beesettek voltak, és a dereka túl vaskos. Túlságosan hasonlít Apára.
 - Szeretem a fivéremet - erősködött Arianne, bár csak a hold hallhatta őt. De az igazat megvallva alig ismerte őt. Quentynt az Yronwood-házi Anders nagyúr nevelte fel, a Királyvér, Ormond Yronwood nagyúr fia és Edgar nagyúr unokája. Fiatalkorában a nagybátyja, Oberyn párbajozott Edgarral, és gyötrő sebet ejtett rajta, ami megölte őt. Azután hívták az emberek "a Vörös Viperának", és mérget emlegettek a pengéjén. Az Yronwoodok egy ősi ház voltak, büszkék és erősek. A Rhoynarok eljövetele előtt fél Dorne királyai voltak, olyan birtokokkal, amik mellett a Martell-házéi eltörpültek. Bizonyára vérbosszú és lázadás követte volna Edgar nagyúr halálát, ha atyja nem cselekszik rögtön. A Vörös Vipera Óvárosba ment, onnan át a Keskeny-tengeren Lysbe, habár ezt senki nem merte száműzetésnek nevezni. És a kellő időben Quentynt Anders nagyúrnak adták felnevelni, a bizalom jeleként.
   Ez segített begyógyítani a rést Napdárda és az Yronwoodok között, de újakat nyitott Quentyn és a Homokkígyók között... és Arianne mindig közelebb állt az unokatestvéreihez, mint távoli testvéréhez.
 - De attól még egy vér vagyunk - suttogta. - Hát persze, hogy itthon akarom tudni az öcsémet. Így van. - A tengerről érkező széltől fel és le szánkázott a karján a libabőr. Arianne összehúzta magán a köpenyét, és elindult, hogy az ágyába feküdjön.
   A hajójuk az Idegen nevet viselte. A reggeli árapályon vitorláztak. Az istenek jók voltak hozzájuk, a tenger nyugodt maradt. Az átkelés még jó szelekkel is egy napba és egy éjszakába került. Jayne Ladybright tengeribeteg lett, és az út nagy részét hányással töltötte, amit Homok Elia látszólag viccesnek talált.
 - Valakinek el kell fenekelnie azt a gyereket - jelentette ki Joss Hood... de Elia azok között volt, akik meghallották.
 - Már majdnem felnőtt nő vagyok, ser - felelte gőgösen. - Viszont hagyom, hogy elfenekelj... ha először kiütsz a nyergemből.
 - Egy hajón vagyunk, és nincsenek lovak - válaszolt Joss.
 - És hölgyek nem törnek lándzsát - tartott ki Ser Garibald Shells, a társánál sokkal komolyabb és illemtudóbb, fiatal férfi.
 - Én igen. Én Dárda úrnő vagyok.
   Arianne eleget hallott. - Talán dárda vagy, de nem vagy úrnő. Menj le és maradj ott, amíg partot nem érünk.
   Ettől eltekintve az átkelés eseménytelenül zajlott. Szürkületkor észrevettek egy gályát a távolban, aminek evezői emelkedtek és süllyedtek az esti csillagok alatt, de távolodott tőlük, és hamar eltűnt. Arianne cyvasse-t játszott Ser Daemonnal, és még egyszer Garibald Shells-el, és valahogy mindkettőt képes volt elveszíteni. Ser Garibald kedvesen azt mondta, hogy vitézül küzdött, de Daemon kigúnyolta. - Vannak más figuráid a sárkány mellett, hercegnő. Néha próbáld őket is megmozdítani.
 - Tetszik a sárkány. - Le akarta pofozni a mosolyt az arcáról. Vagy lecsókolni, talán. A férfi annyira önelégült volt, mint amennyire bájos. Dorne összes lovagja közül miért pont ezt választotta apám pajzsomul? Ismeri a történelmünket. - Ez csak egy játék. Mesélj nekem Viserys hercegről.
 - A Kolduskirályról? - Ser Daemon meglepettnek tűnt.
 - Mindenki azt mondja, hogy Rhaegar herceg gyönyörű volt. Viserys is gyönyörű volt?
 - Feltételezem. Targaryen volt. Sosem láttam őt.
   A titkos egyezmény, amit Doran herceg sok éve kötött, Arianne-t adta Viserys herceghez, nem Quentynt Daeneryshez. Mindez tönkrement a Dothraki-tengeren, mikor őt meggyilkolták. Egy fazék olvadt arannyal koronázták meg. - Egy dothraki khal ölte meg - emlékezett Arianne. - A sárkánykirálynő saját férje.
 - Hallottam róla. Mi van vele?
 - Csak... miért hagyta Daenerys, hogy ez történjen? Viserys a fivére volt. Csak ő maradt a véréből.
 - A dothrakiak kegyetlen nép. Ki tudja, miért ölnek? Talán Viserys rossz kézzel törölte ki a seggét.
   Talán, gondolta Arianne, vagy talán Daenerys rájött: hogyha a testvérét megkoronázzák és elvesz engem, élete hátralévő részét kénytelen lenne egy sátorban alva és lószagúan tölteni. - Az Őrült Király lánya - mondta a hercegnő. - Honnan tudhatjuk, hogy...
 - Nem tudhatjuk - vágott közbe Ser Daemon. - Csak remélhetjük.

A Tél Szelei - Theon I.

A király hangja fojtott volt a haragtól. - Még Salladhor Saannál is rosszabb kalóz vagy!

   Theon Greyjoy kinyitotta a szemét. A vállai lángoltak a fájdalomtól, és nem tudta mozdítani a kezét. Egy fél szívdobbanás erejéig attól félt, hogy megint a régi cellájában van Rémvár alatt, hogy az emlékek zűrzavara a fejében nem volt több, mint holmi lázálom maradványa. Aludtam, fogta fel. Vagy csak elájult a fájdalomtól. Amikor mozdulni próbált, egyik oldalról a másikra himbálózott, hátával követ súrolva. Egy falról lógott egy toronyban, csuklóit egy pár rozsdás vasgyűrűhöz láncolták.

   A levegő égő tőzegtől bűzlött. A padló keményre döngölt kosz. Falépcső csavarodott fel a falakon a tetőhöz. Ablakot nem látott. A torony nyirkos, sötét és kényelmetlen volt, egyedüli berendezése egy magas hátú szék és egy három kecskelábon álló, rút asztal. Illemhely látszólag nem volt, de Theon látott egy éjjeliedényt egy árnyékos fülkében. Az egyetlen fényt az asztalon lévő gyertyák szolgáltatták. A lábai majdnem két méterrel a padló felett kapálóztak.

 - A fivérem adósságai - morogta a király. - Joffrey-éi is, bár az az alantas förtelem nem volt a rokonom. - Theon megfordult a láncaiban. Ezt a hangot ismerte. Stannis.

   Theon Greyjoy felkuncogott. Fájdalom kúszott fel a karjain, a vállaitól a csuklóiig. Minden, amit tett, minden, amit elszenvedett, a Cailin-árok, Hantvég és Deres, Abel és a mosónői, Varjúbegy és az Umberei, a vándorlás a havon keresztül, az egész csak arra szolgált, hogy egyik kínzót a másikra cserélje.

 - Felség! - szólt egy második hang lágyan. - Elnézést, de a tintád megfagyott. - A braavosi, Theon tudta. Mi volt a neve? Tycho... Valamilyen Tycho... - Talán egy kis hővel..?

 - Ismerek egy gyorsabb módot. - Stannis előhúzta a tőrét. Egy pillanatra Theon azt hitte, hogy le akarja szúrni a bankárt. Abból ott egy csepp vért sem fogsz szerezni, uram, mondhatta volna neki. A király a bal hüvelykujjához nyomta a pengét, és megvágta. - Tessék. A saját véremmel fogom aláírni. Ez biztosan boldoggá teszi a főnökeidet.

 - Ha felségednek így tetszik, akkor a Vasbanknak is.

   Stannis belemártott egy tollat a hüvelykujjából csöpögő vérbe és ráfirkantotta a nevét a pergamendarabra. - Ma indulsz. Bolton nagyúr nemsokára a nyakunkon lehet. Nem keveredhettek bele a csatába.

 - Én is így reméltem. - A braavosi egy facsőbe csúsztatta a pergamentekercset. - Remélem, részem lesz a megtiszteltetésben, hogy már a Vastrónodon ülve látogathassam meg újra felségedet.

 - Úgy érted, reméled, hogy megkapod az aranyadat. Kímélj meg az udvariaskodásaidtól. Pénzre van szükségem Braavosból, nem üres udvariasságra. Mondd meg az őrnek odakint, hogy látni kívánom Justin Massey-t.

 - Nagy örömmel. A Vasbank mindig boldogan szolgál. - A bankár meghajolt.

   Ahogy távozott, egy másik belépett; egy lovag. A király lovagjai jöttek és mentek egész éjszaka, emlékezett homályosan Theon. Ez a király bizalmasának tűnt. Vézna, sötét hajú, rideg szemű volt, arcát himlőhelyek és régi hegek csúfították, s egy kifakult köpenyt viselt, amire három éjjeli lepkét hímeztek. - Nagyuram - jelentette be -, a mester odakint van. És Arnolf nagyúr üzent, hogy lekötelezné, ha veled költhetné el a reggelijét.
 - A fia is? - És az unokák. Wull nagyúr is meghallgatást kíván. Azt akarja...
 - Tudom, mit akar. - A király Theon felé intett. - Őt. Wull holtan akarja látni őt. Flint, Norrey... mindegyikük holtan akarja látni őt. A fiúkért, akiket lemészárolt. Bosszút a drága Nedjükért.
 - Eleget fogsz tenni a kívánságuknak?
 - A köpönyegforgató jelen pillanatban többet ér nekem élve. A tudására szükségünk lehet. Hozd be ezt a mestert. - A király a kezébe kapott egy pergament az asztalról és rásandított. Egy levél, Theon tudta. Törött pecsétje fekete viasz volt, kemény és fényes. Tudom, mi áll benne, gondolta kuncogva.
   Stannis felnézett. - A köpönyegforgató megmozdult.
 - Theon. A nevem Theon. - Emlékeznie kellett a nevére.
 - Tudom a nevedet. Tudom, mit tettél.
 - Megmentettem őt. - Deres külső fala huszonnégy méter magas volt, de azon a ponton, ahol ugrott, a hó több mint negyven láb mélységűre halmozódott. Egy hideg, fehér párnává. A lánynak jutott ki a legrosszabb. Jeyne, a neve Jeyne, de sosem fogja elárulni nekik. Theon rajta landolt, ezzel eltörte néhány bordáját. - Megmentettem a lányt - mondta. - Repültünk.
   Stannis felhorkantott. - Zuhantatok. Umber mentette meg őt. Ha Varjúbegy Mors és az emberei nem lettek volna a kastélyon kívül, Bolton pillanatokon belül visszavitetett volna mindkettőtöket.
   Varjúbegy. Theon emlékezett. Egy öregember, nagy és hatalmas, pirospozsgás arccal és bozontos, fehér szakállal. Egy alacsony növésű lovon ült, egy óriási hómedve irhájába öltözve, aminek a feje szolgált a csuklyájaként. Azalatt egy foltos, fehér, bőr szemkendőt viselt, ami Theont a nagybátyjára, Euronra emlékeztette. Le akarta tépni Umber arcáról, hogy megbizonyosodjon arról, hogy mögötte csak egy üres gödör van, nem pedig egy rosszindulattól csillogó, fekete szem. Ehelyett csak nyöszörgött törött fogain keresztül, és azt rebegte: - Én...
 - ...egy köpönyegforgató és egy rokongyilkos vagy - fejezte be Varjúbegy. - Vigyázol a nyelvedre, vagy elveszíted.
   De Umber közelről megnézte magának a lányt, a jó szemével sandítva rá. - Te vagy a fiatalabb leány?
   És Jeyne bólintott. - Arya. A nevem Arya.
 - Arya Deresből, igen. Mikor legutóbb jártam azok között a falak között, a szakácsotok marhapecsenyét és vesepitét szolgált fel nekünk. Sörrel készült, azt hiszem, sosem ízleltem jobbat. Mi volt a neve annak a szakácsnak?
 - Gage - felelte rögtön Jeyne. - Jó szakács volt. Mindig csinált citromos süteményt Sansának, ha volt citromunk.
   Varjúbegy megtapintotta a szakállát. - Már halott, gondolom. Mint a kovácsotok. Az a férfi értett az acéljához. Mi volt a neve?
   Jeyne habozott. Mikken, gondolta Theon. Mikken volt a neve. A kastély kovácsa sosem csinált citromos süteményt Sansának, ezért jóval kevésbé volt fontos abban az édes kis világban, amit megosztott a barátjával, Jeyne Poole-lal, mint a kastély szakácsa. Emlékezz, a fene vigyen el. Az apád volt az intéző, ő volt felelős az egész udvartartásért. A kovács neve Mikken volt, Mikken, Mikken. Én végeztettem ki!
 - Mikken - mondta Jeyne.
   Mors Umber felmordult. - Aha. - Hogy mit mondott vagy tett volna ezután, azt Theon sosem tudta meg, mert ekkor érte őket utol a rohanó fiú egy lándzsát szorongatva és azt kiabálva, hogy a hullórostély Deres főkapuján felemelkedett. És hogy vigyorgott ezen Varjúbegy!
   Theon megfordult a láncaiban, és lepislogott a királyra. - Varjúbegy talált ránk, igen, ő küldött ide minket hozzád, de én voltam az, aki megmentette. Kérdezd meg te magad!
   A lány majd elmondja neki. - Megmentettél - suttogta Jeyne, ahogy cipelte őt a havon át. Sápadt volt a fájdalomtól, de a kezével megérintette a férfi arcát és mosolygott.
 - Arya úrnőt mentettem meg - suttogta vissza neki Theon. És akkor hirtelen Mors Umber lándzsái körülvették őket.
 - Ez a köszönet? - kérdezte Stannist, erőtlenül rugdosva a falat. A vállai gyötrődtek. A saját súlya tépte őket a tokjukból. Mióta lógott itt? Még mindig éjszaka volt odakint? Nem lévén a tornyon ablak, sehogy sem tudta volna megmondani. - Oldozz el, és szolgálni foglak.
 - Ahogy Roose Boltont és Robb Starkot szolgáltad? - Stannis felhorkant. - Nem hinném. Ennél forróbb véget gondoltunk ki neked, köpönyegforgató. De addig nem, amíg nem végeztünk veled.
   Meg akar ölni engem. A gondolat furcsán megnyugtató volt. A halál nem rémisztette meg Theon Greyjoyt. A halál a fájdalom végét jelentené. - Végezzetek hát velem akkor - sürgette a királyt. - Vegyétek a fejemet, és szúrjátok egy lándzsára. Legyilkoltam Eddard nagyúr fiait, megérdemlem a halált. De csináljátok gyorsan. Közeleg.
 - Ki közeleg? Bolton?
 - Ramsay nagyúr - sziszegte Theon. - A fiú, nem az apa. Nem szabad hagynod, hogy elkapjon engem. Roose... Roose biztonságban van Deres falai között a kövér új feleségével. Ramsay közeleg.
 - Havas Ramsay, úgy érted. A Fattyú.
 - Sose nevezd így! - Nyál fröcsögött Theon ajkai közül. - Ramsay Bolton, nem Havas Ramsay, sosem Havas, soha, emlékezned kell a nevére, vagy bántani fog.
 - Nyugodtan megpróbálhatja. Bármilyen nevet is visel.
   Az ajtó egy hideg, fekete széllökéssel és egy hóörvénnyel kinyílt. A lepkék lovagja visszatért a mesterrel, akiért a király küldetett, és akinek szürke köntösét egy medveirha fedte. Mögöttük két másik lovag jött, mindketten egy hollót cipeltek egy-egy ketrecben. Az egyik az a férfi, aki Ashával volt, mikor a bankár elvitte őt a nőhöz, egy termetes ember, egy szárnyas disznóval a köpenyén. A másik magasabb volt, széles vállú és izmos. A nagy férfi mellvértje niellóberakásos, ezüsttel bevont acél volt; ami bár karcos és horpadt, még mindig fénylett a gyertyafényben. A köpönyeget, amit viselt, egy lángoló szív rögzítette.
   A mester térdre esett. Vörös hajú és csapott vállú volt, közel ülő szemekkel, amik egyre csak a falon lógó Theon felé villantak. - Felség. Hogyan lehetnék szolgálatodra?
   Stannis nem válaszolt rögtön. Összeráncolt szemöldökkel tanulmányozta az előtte álló férfit. - Kelj fel.
   A mester felemelkedett.
 - Rémvárban vagy mester. Hogyhogy mégis itt vagy velünk?
 - Arnolf nagyúr hozott magával, hogy ellássam a sebesültjeit.
 - A sebesültjeit? Vagy a hollóit?
 - Mindkettőt, felség.
 - Mindkettőt. - Stannis csak úgy köpte a szót. - Egy mester hollója egy helyre repül, és csak egy helyre. Jól mondom?
   A mester a ruhája ujjával izzadságot törölt le a homlokáról.
 - N-nem egészen, felség. A legtöbb igen. Néhányat meg lehet tanítani, hogy két kastély között repüljön. Az ilyen madarak igen értékesek. És hosszú időnként egyszer találunk egy hollót, ami meg tudja tanulni három vagy négy vagy öt kastély nevét, és parancsra mindegyikhez el tud repülni. Ilyen okos madár százévente egyszer, ha kerül.
   Stannis a fekete madarak felé intett a ketrecekben. - Ez a kettő nem ilyen okos, feltételezem.
 - Nem, felség. Bár úgy volna.
 - Mondd hát. Ezeket hova tanították meg elrepülni?
   Tybald mester nem válaszolt. Theon Greyjoy erőtlenül rúgott egyet, és nevetgélt magában. Most megfogta!
 - Felelj. Ha elengednénk ezeket a madarakat, Rémvárba térnének vissza? - A király előrehajolt. - Vagy esetleg inkább Deresbe?
   Tybald mester összevizelte a köntösét. Theon nem látta a terjedő sötét foltot onnan, ahol lógott, de a húgy szaga szúrós és erős volt.
 - Tybald mesternek elvitték a nyelvét - jegyezte meg Stannis a lovagjainak. - Godry, hány ketrecet találtatok?
 - Hármat, felség - válaszolt a nagy lovag az ezüstözött mellvértben. - Egy üres volt.
 - F-felség, a rendem szolgálatra esküdött, mi...
 - Mindent tudok az esküidről. Amit tudni akarok, az az, hogy mi volt abban a levélben, amit Deresbe küldtél. Nem mondtad el véletlenül Bolton nagyúrnak, hol talál minket?
 - N-nagyuram. - A görbe hátú Tybald büszkén kihúzta magát. - A rendem szabályai megtiltják, hogy kikotyogjam Arnolf nagyúr leveleinek tartalmát.
 - Akkor úgy látszik, az esküid erősebbek, mint a hólyagod.
 - Felségednek meg kell értenie...
 - Meg kell? - A király vállat vont. - Ha te mondod. Végtére is tanult ember vagy. Sárkánykőn volt egy mesterem, akit szinte apámnak tartottam. Nagyra becsülöm a rendedet és az esküit. Ser Clayton viszont nem osztozik az érzelmeimen. Ő mindent, amit tud, Bolhavég sikátoraiban tanulta. Ha az ő gondjaira bíználak, talán a saját láncoddal fojtana meg, vagy kivájná a szemeidet egy kanállal.
 - Csak az egyiket, felség - ajánlkozott a kopaszodó lovag, a szárnyas disznós. - A másikat meghagynám.
 - Hány szemre van egy mesternek szüksége, hogy elolvasson egy levelet? - kérdezte Stannis. - Egy elegendő kéne, legyen, gondolom én. Nem szeretném, ha képtelen lennél eleget tenni az urad iránti kötelességeidnek. De Roose Bolton emberei talán már most közel járnak, hogy megtámadjanak minket, szóval meg kell értened, ha fukarkodom bizonyos udvariasságokkal. Még egyszer megkérdezlek. Mi volt az üzenetben, amit Deresbe küldtél?
   A mester reszketett. - Egy t-térkép, felség.
   A király hátradőlt a székében. - Vigyétek ki innen - parancsolta. - A hollókat hagyjátok. - Egy ér lüktetett a nyakán. - Zárjátok be ezt a szürke szerencsétlent az egyik kunyhóba, amíg eldöntöm, mit teszek vele.
 - Úgy lesz - jelentette ki a nagy lovag. A mester eltűnt egy újabb hideg és havas huzatban. Csak a három lepkés lovag maradt.
   Stannis mogorván nézett fel oda, ahol Theon lógott. - Nem te vagy itt az egyetlen köpönyegforgató, úgy tűnik. Mit nem adnék, ha a Hét Királyság összes urának egyetlen nyaka lenne csak... - A lovagjához fordult. - Ser Richard, amíg Arnolf nagyúrral reggelizem, te lefegyverezed és őrizetbe veszed az embereit. A legtöbben még aludni fognak. Ne tégy kárt bennük, csak ha ellenállnak. Lehetséges, hogy nem volt tudomásuk a dologról. Kérdezz is ki néhányat ezzel kapcsolatban... de gyengéden. Ha nem tudtak erről az árulásról, akkor kapnak egy lehetőséget, hogy bizonyítsák a hűségüket. - Egyik keze intésével elbocsátotta a lovagot. - Küldd be Justin Massey-t.
   Egy másik lovag, Theon tudta, mikor Massey belépett. Ez szőke volt, rendesen lenyírt, világos szakállal és dús, egyenesszálú hajjal, ami olyan fakó volt, hogy inkább fehérnek tűnt, mint aranynak. A tunikáján háromszoros spirál, egy ősi Ház ősi címere. - Azt mondták, felségednek szüksége van rám - szólt, fél térden állva.
   Stannis bólintott. - Te fogod visszakísérni a braavosi bankárt a Falra. Válassz hat jó embert és vigyél egy tucat lovat.
 - Megülni vagy megenni?
   A királyt ez nem mulattatta. - Azt akarom, hogy még dél előtt elindulj, ser. Bolton nagyúr bármelyik percben a nyakunkon lehet, és kulcsfontosságú, hogy a bankár visszatérjen Braavosba. Te kíséred őt át a Keskeny-tengeren.
 - Ha csata lesz, a helyem itt van veled.
 - A helyed ott van, ahol én mondom. Van ötszáz olyan jó, vagy jobb kardforgatóm, mint te, de neked tetszetős a modorod és nyájas a beszéded, és ezek nagyobb hasznomra lesznek Braavosban, mint itt. A Vasbank kinyitotta előttem a kincsesládáit. Te begyűjtöd a pénzüket és hajókat meg zsoldosokat bérelsz belőle. Egy jó hírben álló társaságot, ha találsz olyat. Az Arany Kompániára esne a választásom, ha már nem szerződtek le. A Vitatott Földeken keresd őket, ha szükséges. De először fogadj fel annyi kardforgatót Braavosban, amennyit tudsz, és küldd el őket hozzám a Keleti Őrségen keresztül. Íjászokat is; több íjra van szükségünk.
   Ser Justin haja az egyik szemébe lógott. Hátrasimította, és így szólt: - A szabad kompániák kapitányai készségesebben csatlakoznának egy nagyúrhoz, mint egy egyszerű lovaghoz, felség. Nekem sem földem, sem címem nincs, miért adnák el nekem a kardjaikat?
 - Menj hozzájuk két, aranysárkányokkal teli kézzel - vágta rá a király, savanyúsággal a hangjában. - Az meggyőzőnek fog bizonyulni. Húszezer ember biztosan elegendő lesz. Kevesebbel ne térj vissza.
 - Nagyúr, beszélhetek őszintén?
 - Csak ha gyorsan beszélsz.
 - Felségednek kéne Braavosba mennie a bankárral.
 - Ez a tanácsod? Hogy meg kéne futamodnom? - A király arca elsötétült. - Ez volt a tanácsod a Feketevízen is, emlékeim szerint. Amikor a csata kicsúszott a kezeink közül, hagytam, hogy te és Horpe visszarángassatok Sárkánykőre, mint egy kivert korcsot.
 - Mert vesztésre álltunk, felség.
 - Igen, ezt mondtad. "Vesztésre állunk, nagyuram. Vonulj vissza most, hogy újra küzdhess." És most azt akarod, hogy meneküljek a Keskeny-tengeren túlra...
 - ...hogy sereget gyűjts, igen. Ahogy Keserűacél tette a Vörösfű mezei csata után, ahol Daemon Blackfyre elbukott.
 - Ne fecsegj nekem történelemről, ser. Daemon Blackfyre lázadó és bitorló volt, Keserűacél pedig fattyú. Amikor megfutamodott, esküt tett, hogy visszatér és Daemon egyik fiát ülteti majd a Vastrónra. Sosem tette meg. A szavak, akár a szél, és az a szél, ami száműzötteket fúj át a Keskeny-tengeren, ritkán fújja őket vissza. Az a fiú, Viserys Targaryen is visszatérésről beszélt. Kicsúszott a kezeim közül Sárkánykőnél, és az egész életét zsoldosoknak hízelegve töltötte. "A Kolduskirály", így hívták a Szabad Városokban. Nos, én nem koldulok, és nem is menekülök még egyszer. Én vagyok Robert örököse, Westeros jog szerinti királya. Az embereimmel van a helyem. A tiéd Braavosban. Menj a bankárral, és tedd, amit parancsoltam!
 - Ahogy parancsolod - felelte Ser Justin.
 - Talán elveszítjük ezt a csatát - jegyezte meg komoran a király. - Braavosban lehet, azt hallod majd, hogy halott vagyok. Még igaz is lehet. Mindazonáltal a zsoldosaimat megtalálod.
   A lovag habozott. - Felség, ha meghalsz...
 - ...te megbosszulod a halálomat, és a lányomat ülteted a Vastrónra. Vagy meghalsz, miközben megpróbálod.
   Ser Justin a kardmarkolatára tette az egyik kezét. - Lovagi becsületemre, a szavamat adom.
 - Ó, és vidd magaddal a Stark-leányt. Szállítsd el Havas parancsnok úrnak az úton a Keleti Őrség felé. - Stannis megérintette a pergament, ami előtte feküdt. - Egy igaz király megfizeti az adósságait.
   Megfizeti, hogyne, gondolta Theon. Hamis pénzzel fizeti meg. Havas Jon azonnal átlát majd a csaláson. Stark nagyúr mogorva fattya ismerte Jeyne Poole-t, és mindig odáig volt a kis félhúgáért, Aryáért.
 - A fekete testvérek el fognak kísérni egészen a Fekete Várig - folytatta a király. - A vasemberek ittmaradnak, feltehetőleg azért, hogy értünk harcoljanak. Még egy ajándék Tycho Nestoristól. Úgyis csak lelassítanának téged. A vasemberek hajóra születtek, nem lóra. Arya úrnőnek szüksége lesz egy női kísérőre is. Vidd Alysane Mormontot.
   Ser Justin ismét hátrasimította a haját. - És Asha úrnő?
   A király egy pillanatig mérlegelte ezt. - Nem.
 - Egy nap felségednek el kell majd foglalnia a Vas-szigeteket. Ez sokkal könnyebben megy Balon Greyjoy leányát eszközül használva, és ha az egyik hűséges embered a férjura.
 - Te? - A király mogorván nézett rá. - A nő házas, Justin.
 - Egy érvénytelen házasság az, sosem hálták el. Könnyű félresöpörni. A vőlegény egyébként is vén. Valószínűleg nemsokára meghal.
   Egy, a hasába szúrt kard által, ha az lesz, amit te akarsz, Ser Féreg. Theon tudta, hogyan gondolkodtak ezek a lovagok.
   Stannis összepréselte az ajkait. - Szolgálj engem jól ebben a zsoldosügyben, és megkaphatod, amire vágysz. Addig is, a nőnek a foglyomnak kell maradnia.
   Ser Justin meghajtotta a fejét. - Értem.
   Ez látszólag csak felbosszantotta a királyt. - A megértésed nem követelmény. Csak az engedelmességed. Indulj utadra, ser.
   Ezúttal, amikor a lovag távozott, az ajtón túli világ inkább fehérnek tűnt, mint feketének.
   Stannis Baratheon fel-alá járkált. Kicsi egy torony volt ez, nyirkos és szűk. A király pár lépéssel Theon előtt termett. - Hány embere van Boltonnak Deresben?
 - Ötezer. Hat. Több. - Megajándékozta a királyt egy kísérteties vigyorral, összes szilánkosra tört fogát közszemlére téve. - Több, mint neked.
 - Ebből valószínűleg hányat küld ellenünk?
 - A felénél nem többet. - Ez kétségkívül egy tipp volt, de neki helyesnek tűnt. Roose Bolton nem olyan ember volt, aki vakon kirohan a hóba, térkép ide vagy oda. A főerőit tartalékolni fogja, a legjobb embereit maga mellett tartja, bízva Deres erős dupla falában. - A kastély túlzsúfolt volt. Az emberek egymás torkának estek, különösen a Manderly-k és a Freyek. Őket küldte urasága utánad, azokat, akiktől meg akar szabadulni.
 - Wyman Manderly. - A király szája lenézően megrándult. - Túl-Kövér-Hogy-Lóra-Üljön nagyúr. Túl kövér, hogy eljöjjön hozzám, de Deresbe eljött. Túl kövér, hogy térdet hajtson és felesküdje a kardját nekem, most mégis Boltonért forgatja azt a kardot. Hagyma nagyuramat küldtem, hogy megegyezzen vele, és Túl-Kövér nagyúr lemészárolta őt és Fehérrév falaira tűzte a fejét és a kezeit, hogy a Freyek legeltessék rajta a szemüket. És a Freyek... hát feledésbe merült a Vörös Nász?
 - Észak nem felejt. A Vörös Nász, Hornwood úrnő ujjai, Deres feldúlása, Erdőmély és Torrhen Mezeje, mindre emlékeznek. - Bran és Rickon. Csak a molnár fiai voltak. - Frey és Manderly sosem fogják egyesíteni erőiket. Eljönnek hozzád, de külön. Ramsay nagyúr nem sokkal lesz lemaradva mögöttük. Vissza akarja kapni a hitvesét. A Bűzösét akarja. - Theon nevetése félig kuncogás, félig nyöszörgés volt. - Ramsay nagyúrtól kéne felségednek félnie.
   Stannis ettől dühbe gurult. - Legyőztem Victarion nagybátyádat és a Vasflottáját Szép-szigettől nem messze az első alkalommal, mikor atyád megkoronázta magát. Tartottam Viharvéget a Síkvidék erejével szemben egy évig, és elvettem Sárkánykőt a Targaryenektől. Szétzúztam Mance Raydert a Falnál, pedig hússzoros túlerőben volt. Mondd, köpönyegforgató, milyen csatákat nyert meg valaha Bolton Fattya, amiért félnem kéne őt?
   Nem szabad így nevezned! Fájdalomhullám söpört végig Theon Greyjoyon. Becsukta a szemét és elfintorodott. Mikor ismét kinyitotta, így szólt: - Nem ismered őt.
 - Nem jobban, mint ő ismer engem.
 - Ismer engem - kiáltotta az egyik holló, amit a mester hátrahagyott. Nagy, fekete szárnyaival megcsapkodta a ketrece rácsait.
 - Ismer - rikácsolt újra.
   Stannis megfordult. - Elég ebből a zajból.
   Mögötte az ajtó kinyílt. A Karstarkok megérkeztek.
   Görbén és hajlottan, Karhold várnagya jórészt a botjára támaszkodott, amíg az asztalhoz ért. Arnolf nagyúr köpenye jófajta, szürke gyapjó volt, fekete cobolyprémmel szegélyezve és egy ezüst csillaggal összekapcsolva. Gazdag egy öltözék, gondolta Theon, egy szegényes férfiutánzaton. Tudta, látta már azt a köpönyeget korábban, ahogy a férfit is, aki viselte. Rémvárban. Emlékszem. Ramsay nagyúrral és Szajhavész Umberrel ült és vacsorázott azon az éjjelen, amikor felhozták Bűzöst a cellájából.
   A mellette álló férfi csak a fia lehetett. Ötven éves, saccolt Theon, kerek, lágy arccal, mint az apjáé lenne, ha Arnolf nagyúr meghízna. Mögötte három fiatalabb férfi jött. Az unokák, feltételezte. Egyikük láncpáncél inget viselt. A többi reggelihez öltözött, nem csatához.
   Bolondok.
 - Felség. - Arnolf Karstark fejet hajtott. - Megtiszteltetés. Ülőhely után nézett. Helyette a tekintete Theont találta meg. - És ez ki? - A felismerés egy szívdobbanással később hasított belé. Arnolf nagyúr elsápadt.
   Az ostoba fiának mindez nem tűnt fel. - Nincsenek székek - tette szóvá a mamlasz. Az egyik holló visított a ketrecében.
 - Csak az enyém. - Stannis király leült. - Nem egy Vastrón, de itt és most megfelel. - Egy tucat férfi vonult be a torony ajtaján, a lepkés lovaggal és az ezüstözött mellvértű, nagy fickóval az élen. - Halott emberek vagytok, ezt véssétek az eszetekbe - folytatta a király. - Csak a halálotok módja nincs még eldöntve. Jobban teszitek, ha nem pazaroljátok tagadással az időmet. Valljatok, és ugyanabban a gyors végben lesz részetek, amit az Ifjú Farkas adott Rickard nagyúrnak. Hazudjatok, és égni fogtok. Válasszatok.
 - Én ezt választom. - Az egyik unoka megragadta a kardmarkolatát, és kivonta volna.
   Ez rossz döntésnek bizonyult. Az unoka pengéje még elő sem bukkant a hüvelyéből, mikor a király két lovagja rátámadt. Végül az ő alkarja a mocsokba pottyant, a csonkjából pedig vér lövellt ki, míg az egyik fivére egy hasi sérülést markolászva botladozott a lépcső felé. Hat fokig tántorgott, mielőtt leesett, és egy csattanással a padlóra került.
   Sem Arnolf Karstark, sem a fia nem mozdult.
 - Vigyétek el őket - parancsolta a király. - A látványuktól felfordul a gyomrom. - Az öt férfit pillanatokon belül megkötözték és elvitték. Az, aki elveszítette a kardforgató karját, elájult a vérveszteségtől, de a sérült hasú fivére mindkettejük helyett elég hangosan üvöltött. - Így bánok az árulással, köpönyegforgató - világosította fel Stannis Theont.
 - A nevem Theon.
 - Ahogy akarod. Mondd, Theon, hány ember volt Mors Umberrel Deresben?
 - Semennyi. Férfi egy sem. - Vigyorgott a saját elmésségén. - Fiúk voltak vele. Láttam őket. - Egy maréknyi félnyomorék őrmestertől eltekintve a harcosok, akiket Varjúbegy lehozott Végső Menedékből, aligha voltak elég idősek a borotválkozáshoz. - A lándzsáik és a baltáik idősebbek voltak, mint a kezek, amik megragadták őket. A férfiak Szajhavész Umbernél voltak, a kastélyon belül. Őket is láttam. Vénember mind. - Theon kuncogott. - Mors hozta a zöldfülűeket, Hother pedig az öregembereket. Az összes valódi férfi Nagyhordó Umberrel ment és meghalt a Vörös Nászon. Ezt akartad tudni, felség?
   Stannis király figyelmen kívül hagyta a gúnyolódást. - Fiúk - csak ennyit mondott, undorodva. - Fiúk nem fognak sokáig kitartani Bolton nagyúr mellett.
 - Nem fognak sokáig - értett egyet Theon. - Egyáltalán nem sokáig.
 - Nem sokáig - rikoltotta a holló a kalitkájából.
   A király egy ingerült pillantást vetett a madárra. - Az a braavosi bankár azt állította, hogy Ser Aenys Frey halott. Ezt holmi fiú tette?
 - Húsz zöld fiú, ásókkal - válaszolta neki Theon. - A hó napokig erősen hullott. Annyira erősen, hogy nem láttad a tíz méterrel arrébb álló kastélyfalakat, ahogy a bástyákon lévő férfiak sem látták, mi történik azokon a falakon túl. Szóval Varjúbegy kiküldte a fiúit, hogy ássanak gödröket a kastély kapuin kívül, aztán megfújta a kürtjét, hogy kicsalogassa Bolton nagyurat. Helyette a Freyeket kapta. A hó befedte a gödröket, így ők egyenesen beléjük ügettek. Aenys eltörte a nyakát, azt hallottam, de Ser Hosteen csak a lovát veszítette el, milyen kár. Most biztos mérges.
   Furcsamód Stannis elmosolyodott. - A mérges ellenfelek nem aggasztanak engem. A dühtől a férfiak ostobák lesznek, és Hosteen Frey eleve ostoba volt, ha a fele igaz annak, amit hallottam róla. Hadd jöjjön.
 - Jönni fog.
 - Bolton melléfogott - jelentette ki a király. - Csak annyit kellett volna tennie, hogy a kastélyában ücsörög, míg mi éhezünk. Ehelyett előreküldte az ereje egy részét, hogy összecsapjon velünk. A lovagjai lóháton lesznek, a mieinknek gyalogosan kell harcolniuk. Az ő emberei jóllakottak lesznek, a mieink üres hassal vonulnak csatába. Mindez nem számít. Ser Idióta, Túl-Kövér nagyúr, a Fattyú, hadd jöjjenek. Miénk a terep, és ezt előnyünkre szándékozom fordítani.
 - A terep? - szólt Theon. - Milyen terep? Itt? Ez a szánalmas torony? Ez a nyomorult falu? Itt nincs magaslat, nincsenek falak, amik mögé elrejtőzhetnénk, nincs természetes védelem.
 - Még.
 - Még - rikácsolta egyként a két holló. Aztán az egyik károgott, míg a másik azt motyogta: - Fa, fa, fa.
   Az ajtó kinyílt. A világ fehér volt a túloldalon. A három lepkés lovag belépett, a lábait csizmaként fedő hóval. A padlóhoz ütögette a lábát, hogy leverje róla és így szólt: - Felség, a Karstarkokat elfogtuk. Néhányuk ellenállt, és meghalt érte. A legtöbben túlságosan össze voltak zavarodva, és csendben megadták magukat. Mindet összetereltük a nagycsarnokba, és bezártuk őket.
 - Szép munka.
 - Azt mondják, nem tudták. Azok, akiket kikérdeztünk.
 - Mi mást.
 - Talán kikérdezhetnénk őket erőteljesebben...
 - Nem. Hiszek nekik. Karstark sosem remélhette volna, hogy titokban tartja az árulását, ha minden alantas szerencsétlennel megosztja a terveit, aki a szolgálatában áll. Valamelyik részeg dárdásnak kicsúszott volna a száján egy éjjel, mikor egy szajhával hál. Nem kellett tudniuk. Karholdi férfiak. Ha eljön az idő, engedelmeskedtek volna az uraiknak, ahogy egész életükben tették.
 - Ahogy mondod, nagyúr.
 - Mik a te veszteségeid?
 - Peasebury nagyúr egyik emberét megölték, és ketten az enyéim közül megsebesültek. De ha megengedi felséged, az emberek aggódnak. Százak gyűltek össze közülük a torony körül, azon tűnődve, mi történt. Árulásról beszél mindenki. Senki nem tudja, kiben bízzon, vagy kit tartóztathatnak le legközelebb. Az északiak különösen...
 - Beszélnem kell velük. Wull még mindig vár?
 - Ő és Artos Flint. Látni kívánod őket?
 - Nemsokára. Előbb a krakent.
 - Ahogy parancsolod. - A lovag távozott.
   A nővérem, gondolta Theon, az én drága nővérem. Bár már nem érezte a karjait, egy rándulást vélt észlelni a gyomrában, pont mint amikor az a vérszegény braavosi bankár "ajándékként" nyújtotta őt át Ashának. Az emlék még mindig sajgott. A termetes, kopaszodó lovag, aki a nővel volt, nem hagyott sok időt, mielőtt segítségért kezdett kiabálni, így nem több csupán, mint néhány pillanat állt a rendelkezésükre, mielőtt Theont elrángatták, hogy szembenézzen a királlyal. Annyi elég is volt. Gyűlölte Asha arckifejezését, amikor rájött, ki ő; a döbbenetet a szemeiben, a szánalmat a hangjában, azt, ahogy a szája megrándult az undortól. Ahelyett, hogy előrevetődött volna, hogy átölelje őt, tett egy fél lépést hátra. - A Fattyú tette ezt veled? - kérdezte.
 - Ne merd így hívni őt. - Aztán a szavak folyamként törtek elő Theonból. Megpróbált elmondani neki mindent, Bűzösről és Rémvárról és Kyráról és a kulcsokról, arról, hogy Ramsay nagyúr bőrön kívül soha semmit nem vett el, csak ha könyörögtél érte. Elmondta neki, hogyan mentette meg a lányt, a hóba ugorva a kastély faláról. - Repültünk. Abel írjon erről is egy dalt, repültünk. - Aztán el kellett mondania, ki Abel, és beszélnie kellett a mosónőkről, akik nem is voltak igazi mosónők. Theon azóta már rájött, milyen furának és összefüggéstelennek hangzott mindez, de a szavak valahogy mégsem álltak el. Fázott és beteg és fáradt volt... és gyenge, annyira gyenge, oly nagyon gyenge.
   Meg kell értenie. Ő a nővérem. Sosem akarta bántani Brant vagy Rickont. Bűzös ölette meg vele azokat a fiúkat, nem ő Bűzös, hanem a másik. - Nem vagyok rokongyilkos - erősködött. Elmesélte, hogy Ramsay szukáival feküdt le; figyelmeztette, hogy Deres tele van szellemekkel. - A kardok eltűntek. Négy, azt hiszem, vagy öt. Nem emlékszem. A kőkirályok dühösek. - Ekkor már remegett, reszketett, akár egy őszi falevél. - A szívfa tudta a nevemet. A régi istenek. Theon, hallottam, hogy suttogják. Nem fújt a szél, de a levelek mozogtak. Theon, susogták. A nevem Theon. - Jó volt kimondani a nevét. Minél többször ismételgette, annál kevésbé volt valószínű, hogy elfelejti. - Tudnod kell a nevedet - kötötte a nővére lelkére. - Te... azt mondtad nekem, hogy Esgred vagy, de az hazugság volt. A neved Asha.
 - Így van - felelte a nővére, olyan lágyan, hogy attól félt, talán sírva fakad.
   Theon gyűlölte ezt. Gyűlölte a síró nőket. Jeyne Poole egész úton Deresből idáig zokogott, bőgött, mígnem az arca lila lett, mint egy cékla, és a könnyek az orcáira fagytak, mindezt azért, mert azt mondta neki, hogy Aryának kell lennie, máskülönben a farkasok talán visszaküldik őket. - Egy bordélyházban tanítottak ki - emlékeztette őt, a fülébe suttogva, hogy a többiek ne hallják. - Jeyne majdnem szajha, továbbra is Aryának kell lenned. - Nem akarta bántani. Az ő javát szolgálta ez, és a sajátját. A lánynak emlékeznie kell a nevére. Amikor az orra hegye feketére fagyott, és az egyik lovas az Éjjeli Őrségtől figyelmeztette, hogy talán elveszíthet belőle egy darabot, Jeyne amiatt is pityergett. - Senkit nem fog érdekelni, hogy néz ki Arya, amíg ő Deres örököse - biztosította. - Száz férfi akarja majd elvenni feleségül. Ezer.
   Az emléktől Theon megvonaglott a láncaiban. - Engedj le - könyörgött. - Csak egy kis időre, utána újra felakaszthatsz. - Stannis Baratheon felnézett rá, de nem felelt.
 - Fa - bőgte egy holló. - Fa, fa, fa.
   Aztán a másik madár azt károgta: - Theon -, tisztán, mint a nap, ahogy Asha betrappolt az ajtón.
   Qarl, a Szűz volt vele, és Tristifer Botley. Theon fiúkoruk óta, még Pyke-on ismerte Botley-t. Miért hozta a kiskedvenceit a nő? Talán ki akar szabadítani? Ugyanúgy végeznék, mint a Karstarkok, ha megpróbálná.
   A királynak sem tetszett a jelenlétük. - Az őreid odakint várakozhatnak. Ha bántani akarnálak, két ember nem tántorítana el.
   A vasszülöttek meghajoltak és visszavonultak. Asha féltérdre ereszkedett. - Felség. Muszáj így megláncolva lennie a fivéremnek? Szegényes jutalomnak tűnik ez azért, hogy elhozta neked a Stark-leányt.
   A király szája megrándult. - Éles nyelved van, úrnőm. Nem úgy, mint a köpönyegforgató öcsédnek.
 - Köszönöm, felség.
 - Nem dicséret volt. - Stannis egy hosszú pillantást vetett Theonra. - A falunak nincs börtöne, és több foglyom van, mint amennyire számítottam, mikor megálltunk itt. - Talpra intette Ashát. - Felkelhetsz.
   A nő felállt. - A braavosi kiváltotta hét emberemet Glover úrnőtől. Én örömmel fizetnék bármilyen váltságdíjat a testvéremért.
 - Nincs ahhoz elég arany az összes Vas-szigeteden. A fivéred kezeit vér áztatja. Farring arra ösztökél, hogy adjam R'hllornak őt.
 - Clayton Suggs úgyszintén, nem kétlem.
 - Ő, Corliss Penny, az összes többi. Még a mi Ser Richardunk is, aki csak akkor szereti a Fény Urát, ha az megfelel a céljainak.
 - A vörös isten kórusa csak egyetlen dalt ismer.
 - Amíg azt a dalt isten tetszetősnek találja, hadd énekeljenek. Bolton nagyúr emberei hamarabb itt lesznek, mint szeretnénk. Csak Mors Umber áll közöttünk, és az öcséd azt állítja, hogy a katonái nem többek, mint zöldfülű fiúk. Az emberek szeretik tudni, hogy az istenük velük van, amikor csatába vonulnak.
 - Nem minden embered imádja ugyanazt az istent.
 - Tudok róla. Nem vagyok bolond, mint a fivérem volt.
 - Theon az anyám utolsó élő fia. Amikor a bátyjai meghaltak, az összetörte őt. Az ő halála szét fogja zúzni azt, ami maradt belőle... de nem azért jöttem, hogy könyörögjek neked az életéért.
 - Bölcsen teszed. Sajnálom az édesanyját, de nem kímélem meg köpönyegforgatók életét. Ezét különösen nem. Eddard Stark két fiát gyilkolta le. Minden északi, aki a szolgálatomban áll, faképnél hagyna, ha bármilyen irgalmat tanúsítanék irányába. A testvérednek meg kell halnia.
 - Akkor tedd meg te magad, felség. - A hidegségtől Asha hangjában Theon megreszketett a láncaiban. - Vidd ki őt, át a tavon, a szigetecskére, ahol a varsafák nőnek, és üsd le a fejét azzal a boszorkányos kardoddal, amit forgatsz. Eddard Stark így tett volna. Theon Eddard nagyúr fiait ölte meg. Add őt Eddard nagyúr isteneinek. Észak régi isteneinek. Add őt a fának.
   És hirtelen vad dübörgés támadt, ahogy a mester hollói ugráltak és csapkodtak a ketreceikben, fekete tollaik szerterepültek, úgy ütögették a rácsokat hangos és érdes hangú károgással.
 - A fa - rikácsolta az egyik -, a fa, a fa -, míg a másik csak azt visította: - Theon, Theon, Theon.
   Theon Greyjoy mosolygott. Tudják a nevemet, gondolta.

The Winds of Winter lefordítása?

Remélem, nem bánjátok, hogy egy amolyan off-bejegyzéssel jövök. Gondoltam, "helyzetjelentek", elvégre egy ideje már nem volt példa a blogon ilyenre.

• Nem feledkeztem el a kritika-várólistámról; már be van készítve a bejegyzés Zsazsi kritikájának, de egyelőre a másik két blogon kéne aktiválnom magam, amin elvileg kritikusként tevékenykedem.
• Már készül a következő, ezúttal dupla Springhole-os cikkfordításom.
• Folyamatosan gyűjtöm az ötleteket a török sorozat- és filmajánlóhoz. (A szüleimnek már így is elege van a török sorozataimból, én mégis újra és újra előállok még eggyel és még eggyel. Tökéletes dolog az én szülőmnek lenni, nem?)
• Közeledünk az 50 feliratkozóhoz, ezért aktuális: van valami különleges bejegyzésre vagy bármi másra igényetek, amit szívesen látnátok a blogon a "jubileumunk" alkalmából?

De ez mind csak sallang; igazából nem ezek miatt hoztam létre ezt a bejegyzést, hanem azért, mert két nap múlva Trónok Harca 7. évad premier, és bár a nagy többséggel ellentétben én a könyvek miatt imádom ezt a sorozatot (sőt, inkább a könyveket imádom, a sorozat egyre kevésbé nyeri el a tetszésemet), azért hatalmas lázban égek miatta. Ezért tegnap bele is vetettem magam a "készülődésbe": felfrissítettem a fanteória-tudástáramat Alt Shift X videóival - amiket imádok egyébként, és mindenkinek csak ajánlani tudom őket -, és az egyikben felfigyeltem Preston Jacobs nevére. Lévén rengeteg szabadidőm (másokkal ellentétben én videókkal és zenével és sorozatokkal nyaralok, nem a strandon, muhaha), csekkoltam a tagot, és azt kell, mondjam, rohadt jól tettem. :D Van neki többek között egy videósorozata, ami a Prepping for Winter (tehát a Készülődés a Winds of Winter, a hatodik ASOIAF-könyvre) címet viseli, és a már közzétett Winds of Winter-fejezeteket elemzi ki sorról sorra.

Rólam tudni kell, hogy piszkosul várom már a Winds of Wintert, és az eddig közzétett 11 fejezete tartja bennem csak a lelket a többéves várakozás közepette. A Mercy-set és az Alayne-osat, a két kedvencemet a megjelenésükkor rögtön lefordítottam, de, ahogy az írással, úgy a fordítással is úgy vagyok, hogy amit egy hétnél régebben csináltam meg, azt már gyerekesnek, kiforratlannak érzem (ne menjünk most bele, hogy a jelenlegi író- és fordítóképességem is gyerekes és kiforratlan), tehát vehetjük úgy is, hogy még nem fordítottam le ezt a 11 fejezetet (amik közül kettő csak summary, nem transcription, de attól még ideszámolom).

És a sok fölösleges rizsámnak az lenne a végkicsengése, hogy arra gondoltam, lefordítom a blogon ezeket a Winds of Winter-fejezeteket, lévén most amúgy is Trónok Harca-szezon a közelgő 7. évad miatt. Nyilván nem ígérem, hogy egyik napról a másikra meg is leszek vele - még mindig egy lusta disznó vagyok, akitől nem lehet sokat elvárni -, de, ha ti is igényelitek, akkor meglesz. Ezért kérek mindenkit, hogy jelezzetek vissza: lenne igényetek a megjelent Winds of Winter-fejezetek fordítására? Nagy motiváció lenne, ha elmondanátok a véleményeteket az ötletemről! :D

Szerintem mára ennyi voltam. Köszönöm a figyelmet. :3 Güle güle!