Eva Hunter
1. Milyen idézet írja le a legjobban azt a blogot/történetet, amivel jelentkeztél a versenyre? - Nem éppen idézet.
„A szerelem fájhat
A szerelem fájhat néha
De ez az egyetlen
egy dolog, amit tudok”
Ez a pár mondat Ed Sheeran – Photograph című számából van magyarra fordítva, de erre lentebb kitérek miért pont ez a idézetnek nevezhető dalszöveg ugrott be rögtön ami leírja a történetét a Kis Dolgoknak. A legelső oka az, hogy nem nagyon tudok idézet idézetett ami leírja a történetet és mikor ezt a kérdést olvastam a Photograph dal ugrott be elsőnek. Igazából nem meglepő hisz alapból imádom Ed Sheeran dalait, de ezt nagyon is.
2. Melyik szám/zene/dal írja le a legjobban azt a blogot/történetet, amivel jelentkeztél a versenyre? - Ha az első évadot nézzük akkor rávágnám, hogy a One Direction – Little Things, de mivel már túl vagyunk az első évadon legnagyobb örömömre így Ed Sheeran – Photograph. És azért Ed Sheerantől választottam a Photographot, mert mikor hallgatom a zenéket amiknek már tudom a magyar szövegét mivel én elsőnek rögtön leellenőrzöm miről szól magyarul, hogy megbizonyosodjak róla nem csal a fülem hisz hiába tanulom már régóta az angolt azért én is belezavarodhatok. Na szóval mikor ezt a dalt hallgattam és közben a fejembe lepergett magyar felirattal rögtön a Kis Dolgok cíamű dal második évadja ugrott be. Szinte leírja az egész történetet ez a fantasztikus dal.
3. Mi az, ami szerinted jóvá tesz egy írást? Avagy, szerinted mi a jó történet titka? - Szerintem, ha valaki nagyon szeret írni az olvasni is szeret és mindannyian tudjuk, hogy az olvasás csodákra képes. Persze attól, mert gyönyörűen fogalmazol nem biztos, hogy képes vagy egy olyan történetet írni amit egyszer be is tudsz fejezni ami a szívedhez nől ehhez szükséges még egy kis képzelőerő, fantázia is, hogy az írásképességed bővüljön. Az irodalom tanárom ilyen milyen szántó dolgokat szokott mondani, de igaza van nem minden ember gondolkozik, vagy képzel el valamit ami így lehet furán hangzik, de nem mindenkinek vannak gondolatai valaki csak úgy van és lenge a világon. Kicsit eltértem a tárgytól, de a jó híráshoz nem csak az íráskészség és a szókincs szükséges, hanem egy kis fantázia is kell, hogy beletud magad élni abba amit írsz.
4. Ha lehetne egy, a blogoddal kapcsolatos kívánságod (ami nem lehet még több kívánság), mi lenne az? - Ezen a kérdésen nagyon sokat gondolkoztam és egy csomó sablonos kívánság ugrott be ami igazából tök hülyeség lenne, de mégis furdal a kíváncsiság, hogy kijátszaná a főszerepet a Kis Dolgok filmes verzióban. Vagyis inkább kik játszannák a főszerepet. Vajon Emma ugyanilyen szőke, furfangos kislány lenne? Igaz én inkább sorozatnak tudom elképzelni a történetet, de akkor is érdekel milyen lenne, mibe változna és úgy alapjáraton milyenek lennének a karakterek. Amikor ezen gondolkoztam szinte lepergett előttem az egész forgatás és így úristen az én történetemet épp leforgassák életben basszus én erre nem állok készen pedig biztos élvezném csak kicsi para is bennem lenne hisz ez mindenkiben benne van mármint a nézettségi para. Vajon mennyien fogják nézni? Ijesztő, de furdal a kíváncsiság.
5. Mit üzennél azoknak a bloggereknek és bloggerináknak, akik nagyon tehetségesek, mégsem népszerűek? - Magadnak írsz nem másoknak! Persze igen most mondjátok azt, hogy ez igen igaz, de akkoris jól esnek a kedves szavak amiket az olvasók írnak. Igen ez igaz, de elsősorban magadnak írsz és attól, mert nem népszerű a blogod és nem írnak túl sokan neked kommentett attól még lehet több tízezer olvasód. Egyszer minden olvasó felfedi magát mikor már úgyérzi meg kell szólalnia, de lehet, hogy te attól leszel még jobb író, hogy csak egykét olvasó ír neked. A lényeg, hogy tehetséges vagy és megáldott a sors azzal, hogy remek műveket hagyj magad után a többi már csak formalitás.
6. Lennél a történeted főszereplőjének a helyében? Ha igen, miért, ha nem, miért nem? - Valamilyen szinte a főszereplő én magam is vagyok vagyis sok hasonlóság van köztem és a főszereplő között. Persze azért érdekes lenne, ha második gyerekemet várnám 17 évesen szóval ebbe nem hasonlítok vele inkább tulajdonság téren. Ugyanolyan titkolózos vagyok, mintha Hannah, de nekem mégis eljárna a lepcses szám én ennyire nem tudnám magamba tartani a dolgokat tuti kicsuszna véletlen persze akkor magyarázkodnák, mint Ő szóval itt is egy hasonlóság remekül magyarázzuk ki magunkat a kínos helyzetekből. Bármennyire is furcsa én nem lennék Hannah helyébe pedig én írom az élete történetét mégse tudnám elviselni, ha ez az egész velem történne meg. Attól, mert hasonlíatunk külön életet élünk Ő maradjon az Ő életében és én is az enyémben maradok.
7. Az írásaidat papírra szoktad írni, vagy a gépelést választod inkább? - Régen volt egy füzetem amiben írtam az mai napig meg van, de borzalmas az egész nekem lapra nem megy az írás. A fejembe eltervezem, lejátszódik bennem és akkor mondjuk a kis okos telefonban a jegyzetek közzé beírom hiperszuper gyorsan aztán mikor időm engedni a gép elé leülők és jobban eltervezem, beleírom az épp adott részben, ha illik oda, ha nem akkor simán csak Wordbe gépelem és akkor majd, ha jön egy olyan rész ahova betudom biggyeszteni akkor lecsapok. Nekem a lapra írás nem megy pedig imádok tollal, ceruzával írni.
8. Szerinted mi tesz népszerűvé vagy épp népszerűtlenné egy blogot? - Erre a válaszra fogalmam sincs mit írhatnék. Ez olyan relatív nekem ez a népszerű, népzserűtlen kifejezések. Én sose mondanám/mondom a blogomra, hogy népszerű, de még a népszerűtlen szót is kerülőm egyszerűen annyit mondok rá, hogy akad olvasója. Az én blogom nem népszerű, de még népszerűtlen se és a Kis Dolgok egyik klikkbe se akar tartozni egyszerűen csak egy blog akinek van olvasója akik örömmel várják a részeket. Sose arra törekedj, hogy így meg úgy legyen népszerű a blogod, hanem azért törekedj, hogy legyen egykét olvasod akik elmosolyodnak mikor új részt teszel ki. Ha viszont az olvasók szívét akarod megnyerni a legfontosabb amit nyolcvanszor elmondok OLVASS és bővül a szókincsed. Olvasd át többször a részt mielőtt kiteszed hisz lehetnek benne orbitálisan nagy hibák amik nem nagyon jók. Ha nem vagy jó szerkesztő ne félj segítséget kérni mástól akik elvégzik a munkájukat, hogy egy gyönyörű blog tulajdonos légy hisz mit ér a szép szókincs és hibátlan blog, ha az egész blog kelekóty főleg, ha a mai világot nézzük persze vannak kivételek akik a blog kinézetét nem nézik na azok szeretnek olvasni és azok elsőként elolvassák aztán ítélkeznek. Az olvasás good!
9. Ha a 10 pont az, amit el szeretnél érni a blogoddal, akkor egy 10-es skálán hány pontra értékelnéd a blogodat? - Nevezzetek önbizalomhiányosnak, vagy bárminek, de én egy erős ötöst adnék a blognak. Nem azt mondom, hogy rossz, mert ha az lenne nem lennének kitartó olvasóim, vagy akkor nem élvezném az írását. Én szeretem a Kis Dolgok című blogomat csak szerintem van a blognál ezerszer jobb blog és ezzel nincs is bajom nekem így tökéletes ígyis egy kicsit egyedinek érzem a blogot hisz csak én egyedül írok Hannah Walkerről emiatt nagyon büszke is vagyok magamra, hogy eszembe jutott ez a blog ötlet.
10. Mi az az, írással kapcsolatos képesség, amit hiányolsz magadból (pl. jó párbeszéd-írása, leírások írása, stb.)? - Egy időben a gondolatok írása nagyon kevés volt nekem szerencsére ez változott és most már a párbeszédek írásával vagyok néha bajban aztán megered a nyelvem és a valóéletből csennek el egyegy frappáns közbeszólást. Igazából régen a leírásokkal voltak gondjaim hisz buta, tudatlan 13 éves voltam mostanra már a soksok könyv megtette a hatását így a szókincsem is bővült. Köszönöm életmentő könyvek! Néha most már azt veszem észre, hogy többet gondolkozik a szereplő, mint dumál és azon agyalok, hogyha a valóságban ennyit gondolkozna tuti megunnám, hogy csak áll és gondolkozik. Szóval abból is vissza kell vennem.
11. Van olyan dolog, amit mindig csinálsz írás közben (pl. zenehallgatás, homlokráncolás, stb.)? - Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de én mikor írom, hogy bólintott vagy a szemét forgatta én is ugyanazt csinálom. Akárhányszor megforgassa valaki a szemét a történetben én is vele együtt forgattom a szemem sőt mikor én írás közben táncikálok ülve valahogy beleírom a részben, hogy ez a szereplő épp mozgolódik, vagy valami ilyesmi. Persze az a zenehallgatás kötelező anélkül nincs írás!
12. Ha egy évre el kéne menned egy nyaralásra, ahol csak írhatsz és semmi mást nem csinálhatsz, de te választhatnád ki a helyet, akkor hova mennél? - Olyan 3 éve voltam Németországban apukámnál kinn, de így nyaralás téren mivel Ő kint dolgozik és én meg látni akartam már Németországot hát igen kíváncsi természetű vagyok. Apu sajnos akkor is dolgozott így nővéremmel és párjával a házban voltunk így mindig elterveztem írok hisz van laptop akkoriban nem akarom mondani mit írtam na mindegy. Aha! Az írásból annyi volt, hogy itthon írtam ott kinn Németországban egy fikarcnyit nem tudtam írni, mert mindig volt egy terv a napra sőt hétvégenként meg amikor apu szabadságot kért Ő vitt minket felfedező túrára és mikor laptophoz jutottam anyával skypeoltunk mivel Ő sajnos nem jött a munkája miatt, sajnos a munkája szívás. Ezzel a kis történettel arra akartam kilyukadni, hogyha én elmennék nyaralni szerintem a laptop közelében se lennék, hanem a nevezetességet nézném meg még, ha egyedül lennék akkor is. Viszont így írtad – igen most nézem jobban a kérdést , hogy 1 év. Ha addigra sikerül mindent látnom és találkoztam már soksok emberrel akkor már lenne időm írni. Túlzottan érdekel az utazás és mindenhol kiakarom magam próbálni.
13. A Bloggeren kezdtél el írni, vagy esetleg már más oldalakon/felületen is írtál előtte (pl. iskolai íróversenyen, stb.)? - Egy másik weboldalon kezdtem írni a blogger.hu weboldalán, de csak egy történetet írtam azon az oldalon aztán valahogy áttértem a Bloggerre ahol még egy totál sablonos blogokkal indítottam amiből csak egy sablonos blogot fejeztem be a többi törlődött, vagy éppen privát történet. Viszont bőven elég nekem egy sablonos befejezett blog arra se vagyok túl büszke hisz túlzottan összecsapott jobbnak képzeltem el, de nem olyan lett bár azért nem törlőm, mert a múltam egy része és lehet, hogy nem a legjobb, de legalább tudják mások honnan kezdtem. Ezzel adok erőt az új bloggerek számára, hogy a jó bloghoz türelem kell és odafigyelés.
14. Ki az az írói példaképed, akinek a legszívesebben a helyében lennél? - Nincs példaképem! Akire felnézek az írók köreiből az Rachel Vincent egyszerűen imádom ahogy ír az Ő könyvei magával ragadnak egy kalandban ahonnan csak akkor ébretsz fel mikor a földre essel miszerint kiolvastad az összes könyvét. Eddig két könyv sorozatát olvastam bár még az egyik nincs befejezve, de a jövőben az összes könyvét szeretném elolvasni és az se érdekel, ha az csak angolul van megírva nekem szükségem van azokra a könyvekre. Ő nem a példaképem, mert saját magam példaképe vagyok Ő csak az a személy akinek a könyvei segítenek az írásban. Ha nem olvasom el a Vérmacskák című sorozatát akkor talán sose döntők rendesen az írás mellett és soha nem kezdek bele a Kis Dolgokban. A könyvei erőt adnak nekem mindig és lehet nyolcvanszor olvastam már a könyveit nem érdekel, mert imádok beleolvasni.
15. Volt a blogoddal/írással kapcsolatos újévi fogadalmad? Ha igen, mi az? - Nekem ez az újévi fogadalom sose akar összejönni. Két ünnep között osztálytársammal megbeszéltük, hogy az újévi fogadalmunk az lesz, hogy januártól fogyókúrázunk okés na mondom majd éjfélkor ezt meg is fogadom. Aha csak Évi mikor odaért mindent elfelejtett így az újévi fogalom idén se akart előbújni szerintem jövőre meg se próbálom. Viszont ez nem újévi fogadalom, de amint sikeresen leérettségizek és utána 1 évig járok OKJs képzésre utána főiskolára/egyetemre szeretnék menni így talán akkor fog lezárodni a blogger évem. Szerintem az egy tökéletes búcsú lesz a blogoktól, de ne aggódjatok addig még hagyok magam után nem egy történetet, hogy örökké emlékezzetek rám.
16. Milyenek az ideális írói körülményeid (pl. forró kakaó szürcsölgetése írás közben, halk/hangos zene, stb.)? - Egy tökéletes nap után felveszem a kényelmes pizsamám a cuki mamuszommal és míg megeszem a vacsorámat közben egy tökéletes sorozatot nézek utána egy tökéletes zenével ami vagy fülhallgató keresztül jutt el felém, vagy fülhallgató nélkül. Az elmaradhatatlan kakaóm előttem meg természetesen a telefonom, hogy a barátaimmal közben beszélgessek is persze fejben a történet folytatása játszódik lefejembe. És míg pár író elvtárs zaklat én mosolyogva írok és szürcsölöm a kakaóm ez úgy hajnali elképzelés mivel én hajnalok hajnalám írom a legjobb ötleteimet papírra csak akkor szán meg az ihlet.
17. Mi szokott inspirálni az írásban (pl. barát, zene, testvér, olvasott mű, látott film, stb.)? - Egy kedvenc könyv kiolvasása, egy remek sorozat végig nézése, egy jó zene hallgatása hajnalok hajnalán, egy jó közösség mikor csak a barátokkal vagyok, egy családi nap amikor az egész napod azzal telik, hogy összegyűlik a család. Azt hiszem ezek mind inspirációk egyegy rész megírásához kivétel a film mivel nagyon kevés film van ami engem igazán megfog és nagyon ritkán nézzek meg egyegy filmet, mert amikor elhatározom na jó ezt megnézem a végére, vagy mást csinálok, vagy bealszok. Érdekes visont egy sorozatból megnézem az összes évadot akkor végig rácuppanok a képernyőre és egy percre se pislantok el onnan, de a filmeknél meg van ami untatt. Sorozatmánia betegségben szenvedek!
18. Van olyan személy, akinek nem mered megmutatni az blogodat/írásodat, ugyanakkor égsz a kíváncsiságtól, hogy mi lenne róla a véleménye? - Nincs! Pedig nem sok ember tudja, hogy írok sőt csak a családi köröm meg talán egykét nagyon jó barát, de igazából az osztálytársaim nem tudják amikor velük vagyok akkor úgyse azt beszéljük, hogy „hallod Évi még mindig nem tett ki részt a blogjára” így teljesen feleslegesnek tartom, hogy Ők tudjanak róla. Akinek érdekel a véleménye annak úgyis elmondom és egyedül a szüleim véleménye érdekel Ők megtudnak róla és maximálisan mellettem állnak sőt büszkék rám. Emlékszem mostanság legjobb barátnőimmal rászoktunk a Sims3ra(vagyis én nem tudok rászokni hisz én alapból imádom) és csináltunk közösen egyet, és úgye belehet állítani a személyiséget és azt közösen állítottuk be mindkettő rögtön a Könyvmolyra bökött mondjuk ez nem meglepő hisz több, mint 11 éve ismernek.
19. Mi az a műfaj, amiről tudod/gondolod, hogy képtelen lennél megírni? Miért? - Talán a nagyon nyálas, romantikus blogokat sose tudnám megírni bár mondanám a fantasy műfajt viszont olyan blogom van csak privát jelenpillanatban meg hát a fantasy a kedvenc műfajom egyszerűen imádom szóval az szerintem menne. Még talán a horror nem menne az a nagyon horror nem azért, mert nem szeretem csak hát én azt úgy hitelesen nem tudnám leírni, mint mondjuk a Kis Dolgok című blogot ami romantikuskomédia műfajú vagyis én ennek titulálom. Egy krimi műfajú történetetre kíváncsi lennék, hogy írnám meg lehet, hogy utána törölnöm, de azért arra egy kicsit kíváncsi vagyok.
20. Büszkeséggel gondolsz a blogodra? Ha igen, miért, ha nem, miért nem? - Igen, mert ez az első legkomolyabb blogom amit úgy tudok befejezni, hogy nem sablonos és nem elkapkodott ez az egyetlen olyan blogom amit szeretek is írni és nem ugrálok összevissza benne. Igazából szerintem mindenki úgy van a blogjával, hogy lehetne jobb is pedig ez nem igaz hisz minden blog úgy jó ahogy van és a Kis Dolgok pont így tökéletes. Minden megtalálható benne nem repked a főszereplő a rózsaszín ködben, hanem előtt jól megszenved egy kicsit a kiérdemelt boldogságért és szerintem titokzatos, kiszámíthatatlan persze voltak/vannak kiszámítható részek is benne. Büszkeséggel tölt el, hogy az én történetem a Kis Dolgok blog és büszke vagyok azokra az olvasóimra akik végig mellette vannak és támogatnak nélkülük nem lenne a blog amilyen, mint most.
Babu Miriel
1. Milyen idézet írja le a legjobban azt a blogot/történetet, amivel jelentkeztél a versenyre? - Ez lenne az, néhány apró változtatással, bár nem mindent ír le, és kicsit hosszú, de mivel még eléggé a történet elején vagyunk, így nem találtam jobbat... “De hát hogy lehet az érzelmeket kiirtani egy fiatal lányból? Akarva-akaratlanul előjönnek mindig, ez ellen nem tehet semmit, pedig meg kell próbálnia. Ha nem teszi, sosem szabadul ki és jut haza, sosem lesz normális élete. Erősnek kell lennie, ha mindent véghez akar vinni, szóval mindent bele fog adni és tökéletesen meg fog felelni a szervezet követeléseinek. Hiszen itt csak az él túl, aki erős.”
2. Melyik szám/zene/dal írja le a legjobban azt a blogot/történetet, amivel jelentkeztél a versenyre? - Fogós kérdés, de talán Boy Epic-től a Walk My Way, a Villain-tól a Theory of Deadman, és Bon Jovi-tól (ne nevess!) a You Give Love a Bad Name egyvelege ? (legalábbis az alapján, amit én a kezdő angoltudásommal megértettem ;) ) Bár a romantika részét nem fedi le...
3. Mi az, ami szerinted jóvá tesz egy írást? Avagy, szerinted mi a jó történet titka? - Elsősorban élvezhetőnek kell lennie a fogalmazásnak, ne legyenek helyesírási hibák, tőmondatok, befejezetlen gondolatok. A történetnek pedig izgalmasnak kell lennie, fordulatosnak, egyedinek! Ha olyan témában is írunk, amit előttünk tizenakárhányan megírtak, akkot nekünk úgy kell megírni, ahogy senki más!
4. Ha lehetne egy, a blogoddal kapcsolatos kívánságod (ami nem lehet még több kívánság), mi lenne az? - Fúh, ezekkel a kívánságokkal mindig bajban voltam… mit lehetne ilyenkor kérni? Több feliratkozót? Több kommentet? Nagyobb elismerést? Nem is tudom… de ha eljön a jótündér, hogy kívánjak, biztosan tudni fogom ;)
5. Mit üzennél azoknak a bloggereknek és bloggerináknak, akik nagyon tehetségesek, mégsem népszerűek? - Mindenekelőtt azt, hogy ne keseredjenek el! Ha rátalálnak a blogjukra és észreveszik, hogy fantasztikus, akkor olvasni fogják és el fog terjedni. Esetleg próbálják többet hirdetni, kérjenek ajánlót, rakják ki facebookos csoportba, nevezzenek versenyre, ilyenek.
6. Lennél a történeted főszereplőjének a helyében? Ha igen, miért, ha nem, miért nem? - Szegény lánynak elég sanyarú sorsa van, még ha később jobbra is fordul, de azt hiszem, nem szeretném átélni azt, amit ő.
7. Az írásaidat papírra szoktad írni, vagy a gépelést választod inkább? - Én eléggé szokatlan módszert alkalmazok, vagyis nem igazán találkoztam olyan bloggerrel/bloggerinával, aki így csinálja, de én telefonon szoktam írni. Kollégiumba nem lehet laptopot bevinni, így igazából nem is maradt más választásom. Egy kivétel volt, a sci-fi novellám (azt hiszem, azzal is neveztem a versenyre), az papíron íródott.
8. Szerinted mi tesz népszerűvé vagy épp népszerűtlenné egy blogot? - Sokk függ attól, hogy a blog témája éppen mennyire felkapott, fanfiction esetében mennyire népszerű az a fandom, amiről ír. És ha ez pipa, onnantól minden azon múlik, hogy milyen minőségű az írás és a blog kinézete, és persze hogy az emberek megtalálják-e. De összességében szerintem minden a bloggertől függ, hogy mindent megtesz-e annak érdekében, hogy a legjobbat nyújtsa, amit tud.
Amitől népszerűtlen lehet az ezeknek az ellentéte, ha átláthatatlan és ízléstelen a design, vagy a történet van igénytelenül és közönségesen megírva, akkor senki sem látogatja szívesen.
9. Ha a 10 pont az, amit el szeretnél érni a blogoddal, akkor egy 10-es skálán hány pontra értékelnéd a blogodat? - Nos, van még mit fejlődnöm, így azt hiszem, 6 pontot adnék, persze lehet, túl szigorú vagyok magamhoz… vagy túl jószívű. Fogalmam nincs :D
10. Mi az az, írással kapcsolatos képesség, amit hiányolsz magadból (pl. jó párbeszéd-írása, leírások írása, stb.)? - Ez abszolút a hangulatomtól függ. Ha nagyon figyelek és olyan passzban vagyok, mindenre képes vagyok, csak el kell kezdenem írni! Persze lehet, hogy csak én érzem így és az ilyen írásaim közel sem olyan jók, de ezt majd eldöntik az olvasók ;) Mindenesetre, azt hiszem, a túlságosan romantikus részeket nem tudnám élethűen, valóságosan átadni. De mivel ilyet még nem igazán írtam, még nem tudom biztosan...
11. Van olyan dolog, amit mindig csinálsz írás közben (pl. zenehallgatás, homlokráncolás, stb.)? - Zenehallgatás, és ha gondolkodok, biztosan ráncolom a homlokom, de nem szoktam ilyenekre figyelni ;)
12. Ha egy évre el kéne menned egy nyaralásra, ahol csak írhatsz és semmi mást nem csinálhatsz, de te választhatnád ki a helyet, akkor hova mennél? - Keresnék egy olyan szigetet vagy tengerpartot, amit hegyek határolnak el a szárazföldtől, rengeteg erdővel, és beköltöznék egy kis faházba… már találtam is egy ilyen falut, de elfelejtettem a nevét...
13. A Bloggeren kezdtél el írni, vagy esetleg már más oldalakon/felületen is írtál előtte (pl. iskolai íróversenyen, stb.)? - Versenyre nem volt bátorságom/lehetőségem nevezni, de csak úgy saját magamnak írtam, elkezdtem egy regényt is, de félretettem, hogy akkor írjam meg, amikor teljesen oda tudom adni magam a munkának. Sem suli, sem más, és persze addigra jóval tapasztaltabb leszek az írás terén.
14. Ki az az írói példaképed, akinek a legszívesebben a helyében lennél? - Hű… nehéz kérdés. Nem is tudom. Most hirtelen Christopher Paolinit tudom mondani, aki 15 évesen írta meg első könyvét, és fantasztikus író! Azt mondta, azért írta ezt a történetet, hogy valami olyat alkosson, amit a vele egykorú fiatalok is szívesen olvasnak.
15. Volt a blogoddal/írással kapcsolatos újévi fogadalmad? Ha igen, mi az? - Meg van az a szerencsés/szerencsétlen szokásom, hogy mindig a legtöbbet várom el magamtól az írás terén, igyekszem nem félmunkát kiadni a kezemből. Újévkor csak újra elhatározom, hogy rendesen vezetem azt a három blogot és nem kések a fejezetekkel, és persze befejezem az összes félbemaradt fanfiction sorozatot, amit elkezdtem ;)
16. Milyenek az ideális írói körülményeid (pl. forró kakaó szürcsölgetése írás közben, halk/hangos zene, stb.)? - Zene, mindegy, hogy milyen hangosan, de létszükséglet, és egy csendes szoba. Ha megzavarnak vagy kizökkentenek, nemigen tudok írni, de ezzel gondolom sokan mások is így vannak.
17. Mi szokott inspirálni az írásban (pl. barát, zene, testvér, olvasott mű, látott film, stb.)? - A filmek/sorozatok, de mindenek előtt a zene. Ha meghallgatok egy számot, amit szeretek, elkap a hangulata, vagy egyszerűen csak inspirál, ihletet ad, bármi olyan hangulatút meg tudok írni vagy olyan ötleteim támadnak, amik máskor nem jutnának eszembe. Egy sorozattal vagy filmmel is így vagyok, beleszeretek a történetbe, a hangulatába, és máris jönnek az ötletek!
18. Van olyan személy, akinek nem mered megmutatni az blogodat/írásodat, ugyanakkor égsz a kíváncsiságtól, hogy mi lenne róla a véleménye? - Az anyám. Nem vicc :D Sejti, hogy blogolok és nincs jó véleménye róla, ne kérdezd, miért, én próbáltam meggyőzni. Pedig kíváncsi lennék, hogy szerinte milyen író vagyok…
Meg talán az irodalomtanáromnak :D
19. Mi az a műfaj, amiről tudod/gondolod, hogy képtelen lennél megírni? Miért? - Egy nyálas, egynyári romantikáról szóló gimis történet… valószínűleg csöpögne a műfaj felé címzett iróniától :D
20. Büszkeséggel gondolsz a blogodra? Ha igen, miért, ha nem, miért nem? - Úgy gondolom, a magam módján a legtöbbet hozom ki belőle, persze vannak emberek, akik tanácsokat adnak és támogatnak, ezért nagyon hálás vagyok nekik és bevallom, szükségem is van rá. Egyszóval igen, büszke vagyok rá, de még van min dolgoznom :)
Katherine E. Morrell

1. Milyen idézet írja le a legjobban azt a blogot/történetet, amivel jelentkeztél a versenyre? - Azt hiszem a legmegfelelőbb idézet a történetre Mary E. Pearson-tól származik: "Lelket csak egyszer kapunk".
2. Melyik szám/zene/dal írja le a legjobban azt a blogot/történetet, amivel jelentkeztél a versenyre? - Húúúú, hát nem igen találtam, de ami a legjobban leírja a történet érzelmeit, az a "Nothing left to say now" az "Imagine Dragons"-tól.
3. Mi az, ami szerinted jóvá tesz egy írást? Avagy, szerinted mi a jó történet titka? - Először is csak úgy kezdj neki írni, ha az alapötlet megvan. Aztán minden kis részletet egészíts ki az általad kitalált világban. Végül legyen meg a főcselekményszál. A karaktereket is dolgozd ki, hiszen jó karakter nélkül, mit sem ér a történet. De ami igazán jóvá teszi, az a kidolgozott cselekményszál és igényes fogalmazás. Szerintem egy történet nem az igazi, ha csak leírásból vagy párbeszédből áll.
4. Ha lehetne egy, a blogoddal kapcsolatos kívánságod (ami nem lehet még több kívánság), mi lenne az? - Elérni azt a szintet írás és nézettség terén, amit mindig is szerettem volna. Talán túl nagy álom, de reménykedni szabad! :D
5. Mit üzennél azoknak a bloggereknek és bloggerináknak, akik nagyon tehetségesek, mégsem népszerűek? - Soha ne adjátok fel! Ne hagyjátok abba azt amit szerettek és amiben örömötöket lelitek. Hiszen tehetségesek vagytok és ezt elfojtani nem előny. Küzdj, fejleszd és engedd kibontakozni a tehetséget, hiszen csak idő kérdése, hogy mások is felfedezzék, mi is lakozik benned!
6. Lennél a történeted főszereplőjének a helyében? Ha igen, miért, ha nem, miért nem? - Lana egy bonyolult karakter. Egy részről hasonlít rám, így szívesen lennék a helyében. De a történet során, olyan megpróbáltatásokat fog átélni, amik mély nyomokat hagynak benne és ezeket talán nehezen viselném el.
7. Az írásaidat papírra szoktad írni, vagy a gépelést választod inkább? - A gépelést választom. Papíron úgy érzem, hogy nem tudok olyan kifejezően és nyíltan írni, mint ha gépelnék.
8. Szerinted mi tesz népszerűvé vagy épp népszerűtlenné egy blogot? - Egy egyedi alap történt, érdekes karakterek és igényes fogalmazás mindenképp sikert hoz. Viszont nekem tele van a hócipőm a sablon, romantikus történetekkel. Ezzel nem akarok senki olyat megbántani, aki ilyet ír vagy ezt a műfajt kedveli. De engem a hideg ráz, ahányszor csak szembekerülök egy ilyennel. Majdnem minden ötödik blog ilyen és szerintem egy idő után unalmassá válik, mindenhol ebbe botlani.
9. Ha a 10 pont az, amit el szeretnél érni a blogoddal, akkor egy 10-es skálán hány pontra értékelnéd a blogodat? - Mivel még csak nemrég kezdtem el a blogot egy picit nehéz értékelni. De nem ez az első blogom és szerintem azóta jelentősen fejlődtem. Egyelőre még tartom azt a szintet, amit szeretnék továbbra is, így a pontszám amit adnék, az a 7-es.
10. Mi az az, írással kapcsolatos képesség, amit hiányolsz magadból (pl. jó párbeszéd-írása, leírások írása, stb.)? - A részletek. Soha nem tudom kellően részletesen leírni és mindig átfutok olyan dolgok felett, amelyek fontosak. De egy barátom szavait idézve: "Megtalálod az arany középutat a részletek és a lényeg között." Remélem sikerül ezt továbbfejleszteni és megtartani.
11. Van olyan dolog, amit mindig csinálsz írás közben (pl. zenehallgatás, homlokráncolás, stb.)? - A zenehallgatás mindig ott van. De néha túlságosan előre haladók gondolatban a történettel és elkalandozik a figyelmem, aztán később jövök rá, hogy nekem írnom kéne. :D
12. Ha egy évre el kéne menned egy nyaralásra, ahol csak írhatsz és semmi mást nem csinálhatsz, de te választhatnád ki a helyet, akkor hova mennél? - Mindenképpen Görögország fővárosát, Athént választanám. Az egy elképesztően gyönyörű város, erős kisugárzással. A történelem és a mitológia biztosan jó hatással lenne rám.
13. A Bloggeren kezdtél el írni, vagy esetleg már más oldalakon/felületen is írtál előtte (pl. iskolai íróversenyen, stb.)? - Első írásaimat egy füzetbe írtam le, de először a Bloggeren tettem közzé az írásaim. Elolvasva azt a pároldalt, amit a füzetbe írtam csak nevetnem kell, hiszen azóta sokat haladtam előre.
14. Ki az az írói példaképed, akinek a legszívesebben a helyében lennél? - Első írásaimat egy füzetbe írtam le, de először a Bloggeren tettem közzé az írásaim. Elolvasva azt a pároldalt, amit a füzetbe írtam csak nevetnem kell, hiszen azóta sokat haladtam előre.
15. Volt a blogoddal/írással kapcsolatos újévi fogadalmad? Ha igen, mi az? - Nem szoktam újévi fogadalmakat tenni, szóval így írás terén sem volt.
16. Milyenek az ideális írói körülményeid (pl. forró kakaó szürcsölgetése írás közben, halk/hangos zene, stb.)? - A zenét leszámítva semmilyen zajt nem kérek. A zene inspirál és segít koncentrálni, de más semmi. Ha kaja van előttem az elvonja a figyelmem, így nincs semmi. Akkor csak az írásra és a történetre fókuszálok.
17. Mi szokott inspirálni az írásban (pl. barát, zene, testvér, olvasott mű, látott film, stb.)? - A zene és azok a történetek, amiket eddig olvastam. Ez a két dolog nagy hatással van rám, írás terén.
18. Van olyan személy, akinek nem mered megmutatni az blogodat/írásodat, ugyanakkor égsz a kíváncsiságtól, hogy mi lenne róla a véleménye? - A szüleim. Tudják, hogy blogolok, de valahogy hidegen hagyja őket. Pedig annyira kíváncsi vagyok a véleményükre, hiszen nagyon sokat számítana. De egyben nem merem megmutatni. Logika level 99. :D
19. Mi az a műfaj, amiről tudod/gondolod, hogy képtelen lennél megírni? Miért? - A romantika. Egyszer neki vágtam, de borzalmas lett. Nem rajongók érte, szerintem túl csöpögős és erőltetett.
20. Büszkeséggel gondolsz a blogodra? Ha igen, miért, ha nem, miért nem? - Természetesen büszke vagyok rá. Úgy érzem bátorság kell ahhoz, hogy közzé tedd és megmutasd a Blogger világnak, amit alkottál. Ezt megtettem és érdeklődőket is szeretnék kapni, szóval szerintem ez is egy óriási lépés, amit eddig megtettem és büszke vagyok arra, amit eddig elértem
Sophia S. Argent
1. Milyen idézet írja le a legjobban azt a blogot/történetet, amivel jelentkeztél a versenyre? - ,,Vajon mennyi boldogságot engedhetnek meg az istenek egyetlen embernek?'' Murakami Rjú. Ezt az idézetet részben azért társítottam a blogomhoz, mert eleve a görög mitológia istenei is fontos szerepet játszanak benne, másrészt az én szerény véleményem szerint tükrözi a történet hangulatát.
2. Melyik szám/zene/dal írja le a legjobban azt a blogot/történetet, amivel jelentkeztél a versenyre? - Szintén személyes véleményem szerint az Imagine Dragons Warriors c. dala írja le a legjobban a történetem kimenetelét, hangulatát, bár e zeneszám elsősorban a főszereplőm, Sophia életéről és tulajdonságairól számol be. Mellesleg a Warriors képezi a trailerem háttérzenéjét.
3. Mi az, ami szerinted jóvá tesz egy írást? Avagy, szerinted mi a jó történet titka? - Egy kissé nehéz kérdés, de nélkülözhetetlen dolognak tartom az eredetiséget, igényes megfogalmazást és részletességet. Szerintem e három dolog jelenléte kedvező egy érdekes, minőségi történet kivitelezéséhez.
4. Ha lehetne egy, a blogoddal kapcsolatos kívánságod (ami nem lehet még több kívánság), mi lenne az? - Egy kissé nehéz kérdés, de nélkülözhetetlen dolognak tartom az eredetiséget, igényes megfogalmazást és részletességet. Szerintem e három dolog jelenléte kedvező egy érdekes, minőségi történet kivitelezéséhez.
5. Mit üzennél azoknak a bloggereknek és bloggerináknak, akik nagyon tehetségesek, mégsem népszerűek? - Először is: kitartást! Én sem vagyok egy nagy híresség a bloggervilág terén, pláne tehetséges. De ismerek számos olyan tehetséges író-palántát, akik sokkal több elismerést érdemelnének, és részben át tudom élni a helyzetüket. Tehát rengeteg kitartást, hirdessetek sokat, és mutassátok meg ország-világnak, hogy igazi őstehetségek vagytok, és megérdemlitek az elismerést!
6. Lennél a történeted főszereplőjének a helyében? Ha igen, miért, ha nem, miért nem? - Egyértelműen nem. Egyrészt még így sem vagyok teljesen elégedettt a főszereplőmmel, Sophiával, néha neheztelek rá, néha szeretem, de sosem tartom tökéletesnek, talán azért, mert nem is az. De a hosszú-hosszú történet során (amelynek nagy része még megírásra vár), rengeteg szenvedésben és kihívásban lesz része, és akár gyávának tűnök, akár nem, nem szívesen cserélnék sorsot vele.
7. Az írásaidat papírra szoktad írni, vagy a gépelést választod inkább? - Az esetek többségében a billentyűzetet választom, de gyakran készítek vázlatot a jegyzetfüzetembe a részek tartalmáról, fontosabb cselekményeiről.
8. Szerinted mi tesz népszerűvé vagy épp népszerűtlenné egy blogot? - Több szempont alapján közelíteném meg a választ. Először is függ az olvasóktól, hogy milyen műfajt olvasnak a legszívesebben. Bár első sorban mégis az író tehetsége múlik ezen, a kivitelezés, a történet egyedisége, a fogalmazási mód szempontjából. Az esetek többségében viszont az is jelentős befolyással bír, hogy mennyire ismert/ ismeretlen az illető blog írója. Erre a kérdésre tehát nem tudok konkrét választ adni, hiszen manapság vannak tehetséges, egyedülálló történetek, amelyeknek olvasói tábora alig üti meg a tizes mércét, míg más sablonos, mindennapi irományokat az égig emelnek, néha okvetlenül.
9. Ha a 10 pont az, amit el szeretnél érni a blogoddal, akkor egy 10-es skálán hány pontra értékelnéd a blogodat? - Egy hetes szám tökéletesen megfelel a blogom iránti véleményhez. Azért pontoztam le, mert az első fejezetek amatőr kivitelezése ront az összhangon, ráadásul a mostani írásaimat sem nevezném tökéletesnek. Tehát kinézet, minőség, és úgy mindent egybevéve egy vékony kis hetesre pontoznám a blogomat.
10. Mi az az, írással kapcsolatos képesség, amit hiányolsz magadból (pl. jó párbeszéd-írása, leírások írása, stb.)? - Talán a változatos leírásokat és kifejezéseket hiányolom a legjobban magamból. Gyakran előfordul, hogy ugyanazokat a szavakat, mondatrészeket használom fel két egymást követő fejezetben, így e fenti ismétlések zavaróvá és vontatottá varázsolhatják a szöveget. Célkitűzésem ezzel kapcsolatban annyi lenne, hogy bővítsem még tovább és tovább a szókincsemet, és egy szónak kapásból legalább három szinonimáját felismerjem.
11. Van olyan dolog, amit mindig csinálsz írás közben (pl. zenehallgatás, homlokráncolás, stb.)? - Néha egy-két Arctic Monkeys szám jelenti az ihlet forrását, míg máskor egyenesen fel tudnék robbani, ha egy légy zümmög a bazinagy szoba bármely négyzetméterén. Szóval nálam ez eléggé változatos, de az esetek többségében a töretlen csendet élvezem, amelyben idézőjelesen ,,tisztábban hallhatom a gondolataimat’’.
12. Ha egy évre el kéne menned egy nyaralásra, ahol csak írhatsz és semmi mást nem csinálhatsz, de te választhatnád ki a helyet, akkor hova mennél? - Először is szem előtt tartanám, hogy az illető hely ne legyen túl mozgalmas, forgalmas. Mivel a történetem Amerikában játszódik, talán ezen a kontinensen találnám meg az igazi ihletáradatot, de ennek ellenére nem ezt a helyet választanám. Valami jó kis hideg országot, ahol valamivel tisztább a levegő, egészségesebbek a körülmények. Ebben az esetben pedig Svédország, Finnország jöhet szóba.
13. A Bloggeren kezdtél el írni, vagy esetleg már más oldalakon/felületen is írtál előtte (pl. iskolai íróversenyen, stb.)? - Természetesen némi alaptapasztalat beszerzésére nekem is szükségem volt, így mielőtt belevágtam volna a dolgok közepébe, rövidebb fogalmazásokon és novellákon dolgoztam, mint a kérdésben is megemlített, iskolai íróverseny ürügyén. Ennek a versenynek és egy közeli barátnő noszogatásának köszönhetően vagyok most itt, szóval azt hiszem, hogy ebből a szempontból köszönettel tartozom nekik.
14. Ki az az írói példaképed, akinek a legszívesebben a helyében lennél? - Sajnos csalódást kell okoznom, mert nem tudok csak egyet választani. Nos, itt egy rövid kis lista azokról az általam olyannyira imádott emberekről, akik írásaikkal bearanyozták fakó kis lételememet: Stephen King, Dan Brown, J. K. Rowling, Rick Riordan (hogy csak a fontosabbakat említsem.) A fenti emberekre egytől-egyig felnézek, és csodálom azt a munkásságot és tehetséget, amit az írásba fektettek. Mindenesetre hálával tartozom nekik, amiért e romlott világban, pontosítva e vaksötét elmémbe fényt eresztettek.
15. Volt a blogoddal/írással kapcsolatos újévi fogadalmad? Ha igen, mi az? - Azon kívül, hogy a jövőben több időt fordítsak az írásra meg olvasásra, azon kívül semmi. Bár ezt mindennapos fogadalomnak tekintem, de ez most lényegtelen.
16. Milyenek az ideális írói körülményeid (pl. forró kakaó szürcsölgetése írás közben, halk/hangos zene, stb.)? - Halk zene, Félvér Táboros kis bögre tele forró, gőzölgő vaníliás forrócsokival, beszüremlő napfény az ablakon és puha takaró a székemen. Ja, és a legfontosobb, hogy írás közben Senki ne nézzen. Már csak a gondolatától is rosszul leszek, hogy olyan körülmények között írjak, amikor valaki meredt szemekkel bámul felváltva rám és a képernyőre. Idegölő tud lenni, nekem elhiheted.
17. Mi szokott inspirálni az írásban (pl. barát, zene, testvér, olvasott mű, látott film, stb.)? - Általában magától jön az inspiráció, de gyakran előfordul, hogy egy érdekes kép látványa vagy lebilincselő könyv sorai magával ragadnak, és varázsütés alatt kibontakozik előttem egy új történet/novella/vers témája.
18. Van olyan személy, akinek nem mered megmutatni az blogodat/írásodat, ugyanakkor égsz a kíváncsiságtól, hogy mi lenne róla a véleménye? - Nos, ami azt illeti, van. A fiatalabb nővérem véleményére mindig is nagyon kíváncsi voltam, hiszen annyit nyaggatom az írásaim témájával, a kedvenc könyveimmel, hogy szerintem már ő is kíváncsi lett a fejezeteimre. Ennek ellenére ezidáig még nem mutattam meg neki, pedig minden bejegyzés megírása közben eltöprengek azon, hogy vajon mit gondolna róla. Sajnos a kudarc elleni félelmemet még nem sikerült legyőzni ezzel kapcsolatban.
19. Mi az a műfaj, amiről tudod/gondolod, hogy képtelen lennél megírni? Miért? - Egyértelműen a romantika. Két nyomós okom van rá, hogy ez miért nem jönne össze: 1. Nem rajongok ezért a műfajért, és jobban szeretem azt a variációt, amikor a szerelmi szálak a háttérbe vesznek. 2. Teljes mértékben tapasztalatlan vagyok a szerelem terén, bár 13 ( nemsokára 14 J) évesen szerintem ez nem aktuális téma. A könyvekben olvasott párkapcsolatokon kívül fogalmam sincs, hogy hogyan működik ez az egész, és szerintem alkalmatlan lennék egy romantikus műfaj megírására.
20. Büszkeséggel gondolsz a blogodra? Ha igen, miért, ha nem, miért nem? - Részben igen, részben nem. Büszke vagyok rá, hogy eddig kitartottam, és sikerült megírnom a történet első részének több mint felét. Büszke vagyok rá, hogy némi aprócska fejlődésen mentem át, amíg eljutottam idáig. És nem utolsó sorban büszke vagyok arra, hogy az apró visszajelzések nélkül is talpon maradtam, és megfogadtam magamban, hogy igen, én be fogom fejezni ezt a történetet. Elhatározásomnak negatív részét pedig azért tartom fent, mivel még mindig rengeteg fejlődésen kell átmennem ahhoz, hogy a történetem számomra is elfogadható legyen.
Gab C.
1. Milyen idézet írja le a legjobban azt a blogot/történetet, amivel jelentkeztél a versenyre? - Rachel Vincent-től: Mi tett engem érdemessé egy olyan életre, amely túlmutat azon, amelyet a sors tartogatott számomra?
2. Melyik szám/zene/dal írja le a legjobban azt a blogot/történetet, amivel jelentkeztél a versenyre? - Rácz Gergőtől a Harc és Vágy.
3. Mi az, ami szerinted jóvá tesz egy írást? Avagy, szerinted mi a jó történet titka? - A fogalmazás, élénk képzelő erő, és akarat.
4. Ha lehetne egy, a blogoddal kapcsolatos kívánságod (ami nem lehet még több kívánság), mi lenne az? - Rengeteg ihletet kapjak nap, mint nap.
5. Mit üzennél azoknak a bloggereknek és bloggerináknak, akik nagyon tehetségesek, mégsem népszerűek? - Ne adják fel, küzdjenek!
6. Lennél a történeted főszereplőjének a helyében? Ha igen, miért, ha nem, miért nem? - Nem szívesen, mivel nem bírnám ki a családom kívül. Max Ash miatt. ;)
7. Az írásaidat papírra szoktad írni, vagy a gépelést választod inkább? - A gépelés jobban a szívemhez nőtt.
8. Szerinted mi tesz népszerűvé vagy épp népszerűtlenné egy blogot? - Ha sablonos a sztori, akkor népszerűtlen (nagy esetben), és ha igazán egyedi, tele izgalmakkal, és csavarokkal, akkor népszerű egy blog.
9. Ha a 10 pont az, amit el szeretnél érni a blogoddal, akkor egy 10-es skálán hány pontra értékelnéd a blogodat? - Egy 6-os, mivel lenne mit csiszolgatnom rajta.
10. Mi az az, írással kapcsolatos képesség, amit hiányolsz magadból (pl. jó párbeszéd-írása, leírások írása, stb.)? - Leírások.
11. Van olyan dolog, amit mindig csinálsz írás közben (pl. zenehallgatás, homlokráncolás, stb.)? - Zenehallgatás.
12. Ha egy évre el kéne menned egy nyaralásra, ahol csak írhatsz és semmi mást nem csinálhatsz, de te választhatnád ki a helyet, akkor hova mennél? - New York ♥
13. A Bloggeren kezdtél el írni, vagy esetleg már más oldalakon/felületen is írtál előtte (pl. iskolai íróversenyen, stb.)? - A Bloggeren kezdtem, decemberben lesz 3 éve.
14. Ki az az írói példaképed, akinek a legszívesebben a helyében lennél? - Abbi Glines vagy J. K. Rowling.
15. Volt a blogoddal/írással kapcsolatos újévi fogadalmad? Ha igen, mi az? - Nem nevezném fogadalomnak, de titok!
16. Milyenek az ideális írói körülményeid (pl. forró kakaó szürcsölgetése írás közben, halk/hangos zene, stb.)? - Hangos zene, egyedüllét.
17. Mi szokott inspirálni az írásban (pl. barát, zene, testvér, olvasott mű, látott film, stb.)? - A körülöttem történő események, zene.
18. Van olyan személy, akinek nem mered megmutatni az blogodat/írásodat, ugyanakkor égsz a kíváncsiságtól, hogy mi lenne róla a véleménye? - Leginkább az osztálytársaim.
19. Mi az a műfaj, amiről tudod/gondolod, hogy képtelen lennél megírni? Miért? - Horror, sci-fi. A horrort nem szeretem, a sci-fi meg nem köt le.
20. Büszkeséggel gondolsz a blogodra? Ha igen, miért, ha nem, miért nem? - Is-is. Örülök, hogy sokaknak tetszik, de (mint már írtam) csiszolgatni kell.
Cathy Hwang
1. Milyen idézet írja le a legjobban azt a blogot/történetet, amivel jelentkeztél a versenyre? - "Mindannyiunknak meg kell hozni olyan döntéseket, amelyekkel együtt élünk." ~ Jaeniene Frost: Karó és síhant
2. Melyik szám/zene/dal írja le a legjobban azt a blogot/történetet, amivel jelentkeztél a versenyre? - https://www.youtube.com/watch?v=ziAy9Kr3pbU Troublemaker - Now című számát tudom a legjobban kapcsolni hozzá, ami igaz a történet egy szálához kapcsolódik csak, ami jobban csupán a karakterekhez kötődik, de olyan nincs is, ami az eseményekhez lenne.
3. Mi az, ami szerinted jóvá tesz egy írást? Avagy, szerinted mi a jó történet titka? - Számomra talán az egyik legfontosabb, hogy legyen benne egyediség. Nem is értem, miért olvassák sokan azokat a műveket, amikből tucatjával lehetne ugyanolyat találni. Aztán természetesen fontos, hogy az író fent tudja tartani az olvasó érdeklődését.
4. Ha lehetne egy, a blogoddal kapcsolatos kívánságod (ami nem lehet még több kívánság), mi lenne az? - Hogy találjanak rá többen, ugyanis bárhol próbálom megosztani, sehol se igazán érek el eredményt, pedig attól függetlenül, hogy nem vagyok profi, rossz se.
5. Mit üzennél azoknak a bloggereknek és bloggerináknak, akik nagyon tehetségesek, mégsem népszerűek? - Amit mindenki szerintem, hogy írjanak azért mert szeretnek, és talán egyszer felfigyelnek rájuk.
6. Lennél a történeted főszereplőjének a helyében? Ha igen, miért, ha nem, miért nem? - Attól függ melyik történetemről van szó. Amivel most jelentkeztem, a Pokoli csillogásnak a főszereplője nem lennék, mert szegénynek nagyon nem osztottam jó lapokat. :) Viszont nagyrészt a többinek igen, mert tudom, hogy jó végük lesz. :D Na jó egyébként is, mert izgalmas, kalandos életük van, még ha rosszak is történnek.
7. Az írásaidat papírra szoktad írni, vagy a gépelést választod inkább? - Mindkettő. Most van egy történet, amit papíron kezdtem és majd akkor akarom begépelni, ha sok lesz belőle. Viszont általában szeretem gépen írni, vagy mostanában telefonon (aztán onnan átmásolni gépre és átjavítgatni), mert így is nagyon lassan haladok, az előbb papíron írás pedig megkétszerezi a munkát. Nem mellesleg régen teleírtam bár füzetet és amikor ott volt előttem bő 20 oldal begépelésre váró anyag, hát rosszul voltam tőle. :D
8. Szerinted mi tesz népszerűvé vagy épp népszerűtlenné egy blogot? - Na ez az a kérdés, amit sose fogok megérteni szerintem. Én mostanában azt látom, hogyha valakit ismernek valahonnan, vagy tele van erotikával a története, vagy (benne vagyok egy koreai zenés fanfic csoportba) ha a kedvenc együttesével írnak akkor azt akkor is olvassák, ha egyébként a véleményem szerint élvezhetetlen annak, akiben legalább egy kevéske igényességre való hajlamosság felüti a fejét. Míg valaki, aki nem fejtette még meg a hirdetés titkát, hiába ír nagyon jól, szerintem lehet rá sem kattintanak a blogjára.
9. Ha a 10 pont az, amit el szeretnél érni a blogoddal, akkor egy 10-es skálán hány pontra értékelnéd a blogodat? - Hm, na ez a kérdés feladta a leckét. A mostani történeteimet egy 7-es szintre raknám.
10. Mi az az, írással kapcsolatos képesség, amit hiányolsz magadból (pl. jó párbeszéd-írása, leírások írása, stb.)? - Egyértelműen a leírások. Nagyon ritkán rám talál, de egyébként sajnos az a típus vagyok, aki leírja a lényeget és a körítés nagyon nem megy, pedig szeretném, ha egyszer eljutnék odáig, de addig még fejlődnöm kell.
11. Van olyan dolog, amit mindig csinálsz írás közben (pl. zenehallgatás, homlokráncolás, stb.)? - Zenehallgatás, kivéve amikor a suliban kezdek el írni. Másra, mint ahogy említetted a homlokráncolást, nem figyeltem fel, ha van is valami ilyen szokásom. :)
12. Ha egy évre el kéne menned egy nyaralásra, ahol csak írhatsz és semmi mást nem csinálhatsz, de te választhatnád ki a helyet, akkor hova mennél? - Egy faházba hegyes vidéken, az erőben, ahol van valamilyen víz is. Szóval mindenképp valami magányos természetes helyre.
13. A Bloggeren kezdtél el írni, vagy esetleg már más oldalakon/felületen is írtál előtte (pl. iskolai íróversenyen, stb.)? - A bloggeren.
14. Ki az az írói példaképed, akinek a legszívesebben a helyében lennél? - Richelle Mead és Jeaniene Frost a két példaképem, akik közül nem tudnék választani, mert mindkettejük írásáért odavagyok.
15. Volt a blogoddal/írással kapcsolatos újévi fogadalmad? Ha igen, mi az? - Ilyenkor nincs az, hogy ha elmondom akkor nem fog teljesülni? :D Nem szoktam fogadalmakat tenni egyébként. Annyit akarok majd, hogy megpróbálok valami rendszert vinni az írásba, hogy végre haladjak, de ezt sajnos megfogadni nehéz lenne, ugyanis, ha nincs úgy időm rá, vagy épp kedvem az íráshoz, akkor nem kötelezhetem rá magam, hiszen úgy nem lehet igazán jót írni.
16. Milyenek az ideális írói körülményeid (pl. forró kakaó szürcsölgetése írás közben, halk/hangos zene, stb.)? - Csak a hozzá passzoló zene, aminek a hangereje halk, kivéve ha ki akarok zárni valami külső tényezőt, mert akkor addig hangosítom, amíg nem hallok semmi mást. :) De néha előfordul, hogy pont a csendre vágyok. Más nem igazán van.
17. Mi szokott inspirálni az írásban (pl. barát, zene, testvér, olvasott mű, látott film, stb.)? - Nagyon sok minden. Talán a legtöbbet a zenék szokták adni. Filmből vagy könyvből nem igazán szokott. Viszont sokszor, ha beszélgetek valakivel egy történetemről, hirtelen jó ötletek tudnak beugrani. De sokszor csak simán sétálás vagy buszon ülés közben is támadnak a semmiből a tájat figyelve, vagy az embereket.
18. Van olyan személy, akinek nem mered megmutatni az blogodat/írásodat, ugyanakkor égsz a kíváncsiságtól, hogy mi lenne róla a véleménye? - Anyának, de csak azokat a történeteimet, amiben van erotikus rész.
19. Mi az a műfaj, amiről tudod/gondolod, hogy képtelen lennél megírni? Miért? - Az átlagos tinisztorik (gondolok itt például a sulis, hétköznapias történetekre). Egyszerűen nem érdekel a műfaj még olvasni se, nem hogy én magam írjam, plusz képtelen is lennék rá, mert már akkor bajban vagyok, amikor a történetemben van egy olyan hosszabb rész, ahol nem történik semmi különleges, csak átlagos, hétköznapi dolgok.
20. Büszkeséggel gondolsz a blogodra? Ha igen, miért, ha nem, miért nem? - Néha érzek egy kis büszkeséged, hogy eljutottam idáig, és tudom (más is mondta), hogy fejlődtem is. Ugyanakkor általában inkább a kritikus van bennem, hogy mennyit kéne még tanulnom, na meg mivel nem igazán vannak olvasóim, kb. olyan mintha magamnak írnám a blogod csak. :)
Fizzy S.
1. Milyen idézet írja le a legjobban azt a blogot/történetet, amivel jelentkeztél a versenyre? - „Mindenkinek van egy története. Egy története, ami megváltoztatta.”
2. Melyik szám/zene/dal írja le a legjobban azt a blogot/történetet, amivel jelentkeztél a versenyre? - Nos, ez egyértelműen a One Direction No Control című száma.
3. Mi az, ami szerinted jóvá tesz egy írást? Avagy, szerinted mi a jó történet titka? - Úgy gondoljuk, hogy a jó történet titka az, ha a táj-, és érzelemleírás van többségben, úgy, hogy magad előtt látod mit is képzeltél el vagy mit érez az adott szereplő. Jó, ha az olvasó beletudja magát élni a történetbe. Persze itt is – mint mindenhol – könnyen ellehet rontani, azzal, hogy túl sokat írunk. Rengeteg cikket olvastam arról a bizonyos aranyközépútról, amit jó ha megtalálunk. Nem kell túl sok, de a tőmondatok sem jók. Illetve ott vannak még a párbeszédek is: ezeket igazán nem kell eltúlozni, szerintem az az ideális, ha a párbeszédek a történet hosszával vannak arányban.
4. Ha lehetne egy, a blogoddal kapcsolatos kívánságod (ami nem lehet még több kívánság), mi lenne az? - Több olvasó
5. Mit üzennél azoknak a bloggereknek és bloggerináknak, akik nagyon tehetségesek, mégsem népszerűek? - Sose adják fel, valójában nem a kommenteken és az olvasókon függ. Írjanak mert szeretik csinálni, írjanak maguknak. És végül, de nem utolsó sorban osszák meg, ahol csak tudják és a „reklámszöveg” legyen figyelemfelkeltő.
6. Lennél a történeted főszereplőjének a helyében? Ha igen, miért, ha nem, miért nem? -
7. Az írásaidat papírra szoktad írni, vagy a gépelést választod inkább? - A gépelést egyértelműen. Valahogy így könnyebb gondolkodni, könnyebb megfontolni, például, hogy mi legyen a következő mondat.
8. Szerinted mi tesz népszerűvé vagy épp népszerűtlenné egy blogot? - Népszerűtlenné? Ez az elsablonodás. Vannak olyan blogok, amelyeket az elején imádtam és igen népszerű is volt, de aztán beleesett ebbe a hibába. Kreatív volt és alapból nem olvastam még olyan blogot szóval újdonság is volt számomra aztán túlságosan elhúzta és sablonos történet lett belőle. De persze ott van ennek az ellenkezője is. Úgy gondolom, hogy a népszerűséget elsősorban a design adja. Megnézik a blog kinézetét majd csak annyit mondanak ’huh ez tetszik’, pedig még bele sem olvastak. Másodszorra: a kreativitás. Ez az elsablonosodás ellentéte; ha egyedi a blogod, ha bő a szókincsed nyert ügyed van. És végül, de nem utolsó sorban ott a fülszöveg, amely szintén sokat told a népszerűségi skálán. Az olvasó egyből ezt a rövidke ismertetőt fogja keresni, szóval, ha van egy ilyened az csak jó lehet.
9. Ha a 10 pont az, amit el szeretnél érni a blogoddal, akkor egy 10-es skálán hány pontra értékelnéd a blogodat? - 6 pontra. Úgy gondoljuk a részek rövidsége levon pár pontot és természetesen fejlődnünk is kell még.
10. Mi az az, írással kapcsolatos képesség, amit hiányolsz magadból (pl. jó párbeszéd-írása, leírások írása, stb.)? - A jó párbeszéd-írása és az érzelemleírás valahogy mindig cserben hagy. Ezen próbálok javítani, nos, kisebb-nagyobb sikerrel.
11. Van olyan dolog, amit mindig csinálsz írás közben (pl. zenehallgatás, homlokráncolás, stb.)? - Mindig zenét hallgatunk kivétel nélkül. Néha-néha becsempészünk néhány új dolgot is, de ezek csak futó tevékenységek.
12. Ha egy évre el kéne menned egy nyaralásra, ahol csak írhatsz és semmi mást nem csinálhatsz, de te választhatnád ki a helyet, akkor hova mennél? - Talán New Yorkba. Ez az a hely, ahol talán legtöbbet lehetne inspirálódni és csak keveset kéne ihlettelenségben szenvedni.
13. A Bloggeren kezdtél el írni, vagy esetleg már más oldalakon/felületen is írtál előtte (pl. iskolai íróversenyen, stb.)? - Igen, a blogger volt mindennek a kezdete.
14. Ki az az írói példaképed, akinek a legszívesebben a helyében lennél? - Veronica Roth, a Beavatott-trilógia írója.
15. Volt a blogoddal/írással kapcsolatos újévi fogadalmad? Ha igen, mi az? - Nem volt.
16. Milyenek az ideális írói körülményeid (pl. forró kakaó szürcsölgetése írás közben, halk/hangos zene, stb.)? - Halk zene, csend és valamilyen nassolni való.
17. Mi szokott inspirálni az írásban (pl. barát, zene, testvér, olvasott mű, látott film, stb.)? - A felsoroltak közül szinte mind, és talán csak azok is. Meg persze a zene az, ami a sötét időszakokban - mikor nincs ihlet – akkor is segít.
18. Van olyan személy, akinek nem mered megmutatni az blogodat/írásodat, ugyanakkor égsz a kíváncsiságtól, hogy mi lenne róla a véleménye? - Az osztálytársainknak meg a szüleinknek.
19. Mi az a műfaj, amiről tudod/gondolod, hogy képtelen lennél megírni? Miért? - Ez nehéz kérdés.
20. Büszkeséggel gondolsz a blogodra? Ha igen, miért, ha nem, miért nem? - Igen, mert az első blogunk óta sokat fejlődtünk.
Arika Blue
1. Milyen idézet írja le a legjobban azt a blogot/történetet, amivel jelentkeztél a versenyre? - "Bármennyire is erõlködtem, hogy ne gondoljak rá, nem azért küzdöttem, hogy elfelejtsem. Éppen hogy attól féltem - éjszakánként, amikor a hosszú álmatlanságból eredõ kimerültség lerombolta az önvédelemre emelt falakat -, hogy elfelejtem, hogy a múlt kicsúszik a kezem közül. Hogy az agyam szita, és egy napon nem fogom tudni visszaidézni pontosan a szeme színét, a bõrének hûvös érintését, vagy a hajának a pontos árnyalatát. Azt nem engedhetem meg magamnak, hogy gondoljak rájuk, de elfelejtenem nem szabad õket. Mert volt valami, amiben muszáj hinnem ahhoz, hogy tovább tudjak élni - tudnom kellett, hogy létezik valahol. Ez minden. Minden mást el tudok viselni. Feltéve, hogy õ létezik."
2. Melyik szám/zene/dal írja le a legjobban azt a blogot/történetet, amivel jelentkeztél a versenyre? - Bevallom, ezen még nem igazán gondolkodtam. Mindig nehéz megnevezni egyetlen konkrét dalt, ami a legjobban illene a történetemhez, így most sem tudok egyenes választ adni.
3. Mi az, ami szerinted jóvá tesz egy írást? Avagy, szerinted mi a jó történet titka? -Szerintem elsõsorban a kreativitás és a gördülékeny, metaforákkal gazdag megfogalmazás a jó történet alapja. De nem szabad a túlzások irányába elvinni a sztorit, lehetetlennek tûnõ dolgokat nem kellene megfogalmazni, az arany középút lenne a legjobb. A fogalmazásmód, a valósághû írás szerintem a legfontosabb, valamint hogy kiérzõdjön a sorokból, hogy az író kedvét lelte az írásban. Ha ez az alap megvan, akkor remek lesz a történet!
4. Ha lehetne egy, a blogoddal kapcsolatos kívánságod (ami nem lehet még több kívánság), mi lenne az? - Mindig is arra vágytam, hogy minél többen megosszák velem a történetemmel kapcsolatos gondolataikat, észrevételeiket, megírják nekem, min kellene javítanom, esetleg mirol olvasnának szívesen.... egyszóval több visszajelzést szeretnék kapni az olvasóimtól, ami a blogomat illeti.
5. Mit üzennél azoknak a bloggereknek és bloggerináknak, akik nagyon tehetségesek, mégsem népszerűek? - Semmiképpen se adják fel, továbbra is adjanak bele mindent és meg lesz a kemény munkájuk jutalma. A türelem és a remény a legfontosabb, valamint az, hogy jó érzéssel töltse el a bloggereket, ha írnak. Nem számít, hogy mennyire népszeru valaki, a lényeg, hogy örömét lelje az írásban és elsosorban ne az olvasóknak, hanem saját magának írjon. Ezt tudnám mondani.
6. Lennél a történeted főszereplőjének a helyében? Ha igen, miért, ha nem, miért nem? - Igen is, meg nem is. Eloször azt mondanám el, hogy miért nem lennék Laycie helyében: elvesztette az édesanyukáját, ráadásul az egyetlen szerelme végzett vele a lány szeme láttára. Én nem tudnám feldolgozni a történteket és olyan eros sem vagyok, mint Laycie. Másrészrol viszont belebújnék a borébe, hiszen igaz barátai vannak, egy oltalmazó bátyja, akire mindig számíthat. Ugyan két fiú is van, aki szereti, ami nem valami könnyu helyzet, mégis alapvetoen kiegyensúlyozott életet él és nyitott személyiség. Azt hiszem ennyi lenne.
7. Az írásaidat papírra szoktad írni, vagy a gépelést választod inkább? - Igazából mindketto. Amikor éppen úgy hozza a helyzet, hogy nincs nálam a laptopom, akkor általában a jegyzetfüzetembe szoktam írni, amiben egy-egy részletet mindig lejegyzek. De az esetek többségében a laptopomon írom wordbe a történetemet. Gyorsabban haladok vele, de mindkét módot alkalmazom.
8. Szerinted mi tesz népszerűvé vagy épp népszerűtlenné egy blogot? -Ha mindig hirdet, akkor egy idõ után a többi blognak elege lesz abból, hogy mindig arra kérik, nézzék meg az adott blogot. A kényszer sosem jó dolog, aminek következtében az adott blog népszerûtlenné válik. A rossz design is el tudja rontani a blogot - akkor is, ha alapvetõen a tartalom igényes. Véleményem szerint ha a bloggerina rendel/készít egy egyedi, csodálatos designt, ráadásul szerénységrõl árulkodik, a blogon kedvesen reagál a visszajelzésekre, népszerû lesz a blog.
9. Ha a 10 pont az, amit el szeretnél érni a blogoddal, akkor egy 10-es skálán hány pontra értékelnéd a blogodat? - Olyan erõs 7-8 lenne, nem tudnám pontosan megmondani, mit szeretnék elérni a blogommal, s mi hiányzik még, de úgy érzem, maximum 8ast adnék magamnak.
10. Mi az az, írással kapcsolatos képesség, amit hiányolsz magadból (pl. jó párbeszéd-írása, leírások írása, stb.)? -Sokszor úgy érzem, hogy egy-egy leírásom nem lett elég költõi, hogy jobban, szebben, részletesebben is fogalmazhattam volna, de ahogy újra átolvasom sem jut eszembe semmi, amivel kiegészíthetném azt. Irigylem azokat, akiknek az írásuk könnyedségrõl, kreativitásról árulkodik. Van, amikor azt gondolom, nem lett elég valósághû, amit írtam. Ezen is lehetne javítani.
11. Van olyan dolog, amit mindig csinálsz írás közben (pl. zenehallgatás, homlokráncolás, stb.)? - Még nem gondoltam bele ebbe, de egyvalami beugrott, ami kivétel nélkül minden alkalommal jellemzo rám: homlokráncolás, valamint olyankor úgy tunik kívülrol, mintha erosen koncentrálnék, hogy megfeleloen fogalmazzam meg, amit akarok. Teljesen elmélyedem, beleélem magam az írásba és nem lehet olyankor megszólítani.
12. Ha egy évre el kéne menned egy nyaralásra, ahol csak írhatsz és semmi mást nem csinálhatsz, de te választhatnád ki a helyet, akkor hova mennél? -Ez egy remek kérdés, még nem igazán gondolkodtam rajta... Mindenképpen olyan helyre mennék, amiben nincs semmi különleges. Nem akarnám azt, hogy a hely szépsége elterelné a gondolataimat és ne tudjak amiatt az írásra koncentrálni. Még gondolkodom rajta...
13. A Bloggeren kezdtél el írni, vagy esetleg már más oldalakon/felületen is írtál előtte (pl. iskolai íróversenyen, stb.)? - Eleinte magamnak írtam, papírra vetettem egy-egy történetrészletet, majd idovel ráleltem a bloggerre, megszerettem és azóta is ezt az elvet követem. Egyedül a Jeges Érintés publikus a történeteim közül, a többit nem reklámozom, magamnak írom oket. Belegondoltam abba már egyébként, hogy részt kellene venni egy-egy íróversenyen, de eddig még nem volt lehetoségem rá.
14. Ki az az írói példaképed, akinek a legszívesebben a helyében lennél? -Jennifer L. Armentrout a kedvencem, nagyon remek írónak tartom. Ha lehetne ilyen lehetõségem, õt választanám.
15. Volt a blogoddal/írással kapcsolatos újévi fogadalmad? Ha igen, mi az? - Nem igazán. Világ életemben talán kétszer tettem újévi fogadalmat, de azokat sem sikerült teljes mértékben betartanom, így nem is próbálkoztam azóta újabb fogadalmakkal.
16. Milyenek az ideális írói körülményeid (pl. forró kakaó szürcsölgetése írás közben, halk/hangos zene, stb.)? - Valójában semmi másra nincs szükségem, csak a laptopomra - vagy éppen a jegyzetfüzetemre és a tollamra -, valamint a néma csendre, a nyugalomra. Ha nem zavar meg senki, akkor már biztosan tudok haladni az írással. A lényeg, hogy egymagamban koncentrálva lássak neki az írásnak, onnantól már mindegy, mi történik. Ha eléggé belemerültem a folyamatba, akkor már nem tud semmi sem kizökkenteni az írás állapotából.
17. Mi szokott inspirálni az írásban (pl. barát, zene, testvér, olvasott mű, látott film, stb.)? - Leginkább a bloggertársaim, akiktõl folyamatos visszajelzést kapok, valamint biztatást, õk elég erõt adnak nekem ahhoz, hogy ne adjam fel a nehezebb idõkben sem. Az elolvasott mûvek is szoktak inspirálni engem; volt már olyan, hogy olvasás közben villant fel bennem egy jelenet, amit azonnal le kellett írnom egy lapra.
18. Van olyan személy, akinek nem mered megmutatni az blogodat/írásodat, ugyanakkor égsz a kíváncsiságtól, hogy mi lenne róla a véleménye? - Jelenleg nincsen ilyen személy, egyedül a szûk baráti köröm és a családom tud a blogomról és az írásaimról, de biztosan lesz majd olyan is, akinek nem merem megmutatni.
19. Mi az a műfaj, amiről tudod/gondolod, hogy képtelen lennél megírni? Miért? - A túl komoly hangvételû mûfajok nem állnak hozzám valami közel, inkább a romantikus történetek és a fantasy megy nekem - ha lehet ilyet mondani -, de ha mondanom kellene valamit, akkor a krimit választanám, az a legnehezebb.
20. Büszkeséggel gondolsz a blogodra? Ha igen, miért, ha nem, miért nem? - Legtöbbször igen. Az egyetlen, amit negatívumként tudok mondani, hogy nem mindig teszek közzé - a kijelentett idõkereten belül - új fejezeteket. Ezen változtatni szeretnék.
Alexandra G. Summer
1. Milyen idézet írja le a legjobban azt a blogot/történetet, amivel jelentkeztél a versenyre? - Nincs ilyen idézet.
2. Melyik szám/zene/dal írja le a legjobban azt a blogot/történetet, amivel jelentkeztél a versenyre? - Talán a Three Days Grace-Never Too Late című számát mondanám.
3. Mi az, ami szerinted jóvá tesz egy írást? Avagy, szerinted mi a jó történet titka? - Úgy gondolom, hogy a jó történet titka egy jó történeti alapon múlik. Ha az írónak van egy olyan alapja, amit az olvasó még egyáltalán nem látott felkelti az érdeklődést az iromány iránt. J
4. Ha lehetne egy, a blogoddal kapcsolatos kívánságod (ami nem lehet még több kívánság), mi lenne az? - Egyértelműen az lenne, hogy képes legyek végig vinni az egészet, minél több olvasóval az oldalamon.
5. Mit üzennél azoknak a bloggereknek és bloggerináknak, akik nagyon tehetségesek, mégsem népszerűek? - Nem szabad feladni! Csináld tovább, írj, adj magadról jelet és előbb-utóbb igenis gyarapodni fog a követők száma.
6. Lennél a történeted főszereplőjének a helyében? Ha igen, miért, ha nem, miért nem? - Nem hinném. Ailana egy olyan karakter, aki nem igazán riad vissza semmitől, de nem lát mindent tisztán. Bizonyos tulajdonságok alapján pedig, mintha én magam lennék a történet szereplője. Van egy pár tulajdonságunk, ami megegyezik.
7. Az írásaidat papírra szoktad írni, vagy a gépelést választod inkább? - Gépelés.
8. Szerinted mi tesz népszerűvé vagy épp népszerűtlenné egy blogot? - A helyesírás sokat számít illetve az alap is. Hiszen ha nem jó a helyesírásod vagy ugyanazt az ötletet előtted már negyvenen leírták negyvenegyedére senkit nem fog érdekelni akármennyire jól van megírva.
9. Ha a 10 pont az, amit el szeretnél érni a blogoddal, akkor egy 10-es skálán hány pontra értékelnéd a blogodat? - Mivel van egy elég erős önkritikám én egy 10-es skálán csak 5-6-ot adnék magamnak.
10. Mi az az, írással kapcsolatos képesség, amit hiányolsz magadból (pl. jó párbeszéd-írása, leírások írása, stb.)? - A leírásokat megírni. Úgy gondolom, ezen még van mit javítanom, fejlődnöm.
11. Van olyan dolog, amit mindig csinálsz írás közben (pl. zenehallgatás, homlokráncolás, stb.)? - A TV megy mellettem mindig.
12. Ha egy évre el kéne menned egy nyaralásra, ahol csak írhatsz és semmi mást nem csinálhatsz, de te választhatnád ki a helyet, akkor hova mennél? - Valószínű, hogy valahova tenger közelbe mennék, Görögország vagy Hawaii.
13. A Bloggeren kezdtél el írni, vagy esetleg már más oldalakon/felületen is írtál előtte (pl. iskolai íróversenyen, stb.)? - Blogger.
14. Ki az az írói példaképed, akinek a legszívesebben a helyében lennél? - Suzanne Collins.
15. Volt a blogoddal/írással kapcsolatos újévi fogadalmad? Ha igen, mi az? - Igen, azt fogadtam, hogy befejezem ezt a blogot ha már elkezdtem és nem adom fel.
16. Milyenek az ideális írói körülményeid (pl. forró kakaó szürcsölgetése írás közben, halk/hangos zene, stb.)? - Nincsenek ilyenek.
17. Mi szokott inspirálni az írásban (pl. barát, zene, testvér, olvasott mű, látott film, stb.)? - Van, hogy egy mű, olyankor elkap egy ihlet és „Word-be vetem”, de az annyiban is marad. Ha van egy épp ötletem a folytatáshoz, akkor egyből ki is írom.
18. Van olyan személy, akinek nem mered megmutatni az blogodat/írásodat, ugyanakkor égsz a kíváncsiságtól, hogy mi lenne róla a véleménye? - Az osztályom. Ők nem tudják, hogy mit írok, csak annyit, hogy írok. Tavaly volt egy kis kellemetlenségem, ezért ők nem tudnak a blog létezéséről. Más emberek véleményére viszont nyitott vagyok. J
19. Mi az a műfaj, amiről tudod/gondolod, hogy képtelen lennél megírni? Miért? - Egy novellát képtelen lennék. Nem az én világom, és nem is igazán tudom, hogyan kell.
20. Büszkeséggel gondolsz a blogodra? Ha igen, miért, ha nem, miért nem? - Igen, mert ezt egyedül hoztam létre, az én munkám, a szívem, lelkem beleteszem.
És, mivel hónapokat késtem a nyeremények publikálásával, úgy gondoltam, miért ne válaszolhatnám meg a kérdéseimet én is, hátha van a blog olvasói között, akit érdekel (bár ezt kétlem, de legalább hadd tegyek úgy, mintha kárpótolnálak titeket a várakoztatásért! xD).
Szóval, itt jönnek az én válaszaim:
1. Milyen idézet írja le a legjobban azt a blogot/történetet, amivel jelentkeztél a versenyre? - Mivel egyik blogommal sem jelentkeztem a saját versenyemre, ezért bátorkodom az összes (aktív) blogomról leírni, tudván, hogy úgyse olvassa el senki, ezért nem zavaró (annyira).
Az Ami belefér és a Paparazzi Blog Design nevezetű blogok kritikás blogok, ahova szerkesztőnek vettek fel, ezért azokat kihagynám a leírásból. A Critiche di Nessa, azaz ez a blog is kritikás, de, mivel ezen a legjobb barátnőmön kívül csak én tevékenykedem, és én is hoztam létre, ezért ehhez könnyeben kötök idézetet, mégpedig a következőt: Bírálni könnyű, alkotni nehéz, André Cardinal Destouches-tól. Hogy miért pont ez? Azért, mert sokszor találkozom azzal a helyzettel, hogy egy kritizálandó blog az én véleményem szerint elég alacsony színvonalú, ezért, bár vérző szívvel ugyan, de széjjel kell kritizálnom minden porcikáját. És erre természetesen a blog írója is felkapja a vizet, olyankor pedig legszívesebben személyesen elmennék megbeszélni az illetővel, hogy miről miért írtam azt, amit. Elmondanom, hogy bírálni bizony nagyon könnyű, ezért tudok én is olyan kíméletlenül, alkotni viszont nehéz, ezért eleve lehetetlen egy kritikus igényeinek százmilliárd százalékban megfelelni. Ezért nem érdemes senkinek elszomorodni vagy épp feldühödni, amikor kissé nyersen fejezem ki a véleményemet. Vagy nem én, hanem akármelyik kritikus. Persze, most akármelyik, kritikával kapcsolatos idézetet bemásolhattam volna Citatumról, de akkor elég hosszú lenne már a bejegyzés.
Jöjjön a sorban a Volt egyszer egy rémálmom című blogom, amihez a legeslegnagyobb kedvenc íróm, George Raymond Richard Martin idézetét tudnám kötni: Azt hiszed, ha a szívedbe zárod a titkodat, attól kevésbé lesz igaz? Ha sohasem beszélsz róla, sohasem avatsz be senkit, talán megmarad álomnak, még egy álomnál is kevesebbnek, egy félig elfeledett rémálomnak? És ezt nem szeretném tovább részletezni, mert, amit el szeretnék mondani, azt ezek a szavak már elmondták, amit meg nem, azt úgysem fogom, mert képtelen vagyok rá.
Az Angyali érintés c. nonfanfictionömmel már bajban vagyok, ugyanis az eleve az egyetlen, jelenleg futó egyedi (mármint, nem fanfiction) blogom, és más jellegű is szerintem, mint amiket eddig írtam, ezért nehéz megválaszolnom, milyen idézetet kötnék hozzá. Szóval ezt hagyjuk, mert ezernyi idézet illene rá egyformán jól.
A Truth or Lie..? című blogom olyasmi, amit szívesen írok, de nem vagyok rá büszke. Ehhez pedig - minden egoizmus nélkül - egy saját idézetemet kapcsolnám: A szerelmi háromszög olyan, széttörhetetlen kapcsolat, amelyben a harmadik személy egy életen át - talán tudtán kívül is - összetartja a másik kettőt. Ez leginkább a blog első évadára jellemző.
2. Melyik szám/zene/dal írja le a legjobban azt a blogot/történetet, amivel jelentkeztél a versenyre? - Az Angyali érintésre kapásból rávágom, hogy Ryan Startól a Losing Your Memory, ami fogalmam sincs, miért fogott meg ennyire, mégis a megszállottja lettem, és erről a történetről is egyből erre a számra asszociálok.
A Critiche di Nessa nem történetes blog, úgyhogy ahhoz dalt nem igazán tudok kötni, de a Volt egyszer egy rémálmom mellé egyértelműen a Love The Way You Lie-t állítanám, annak is a Colton Dixon-féle feldolgozását. A Truth or Lie..?-nak pedig természetesen a Story of My Life-ot a One Directiontől, ami a megjelenése óta visszavonhatatlanul a kedvenc dalom tőlük.
3. Mi az, ami szerinted jóvá tesz egy írást? Avagy, szerinted mi a jó történet titka? - Rengeteg, néha aprónak, néha hatalmasnak tűnő dolog tökéletes harmóniája. Mert például hiába van egy sztorinak zseniális alapötlete, ha csapnivalóan, értékelhetetlen helyesírással és fogalmazással van megírva. De lehet egy író stílusa akármilyen nagyszerű és magávalragadó, ha kreativitása nincs, és nem tud hihető párbeszédeket írni vagy háromdimenziós karaktereket alkotni. És hiába van jelen a felsoroltak közül mindegyik, ha tele van a történet logikai bukfencekkel és bakikkal. De azért szükség van a változatos szókincsre, a kellő részletességre és a képzelőerőre is, s azonkívül még felsorolhatatlanul sok dologra, amik kimondatlanul alkotnak egy jó történetet.
4. Ha lehetne egy, a blogoddal kapcsolatos kívánságod (ami nem lehet még több kívánság), mi lenne az? - Nem akartam erre azt írni, hogy több feliratkozó, több kommentelő vagy nagyobb nézettség, mert az túl egyszerű, szerintem. Az lenne a blogjaimmal kapcsolatos kívánságom, hogy... nézzek rájuk reálisan. Ha nem is kommentelnek, én azért tudjam megítélni hitelesen, hogy miben vagyok jó, és miben kevésbé. Ha alig olvassák, én akkor is tudjam, min kell még javítanom, de azt is, hogy mi sikerült zseniálisan vele kapcsolatban. Hogy ne becsüljem alá magam, de ne is szálljon a fejembe a dicsőség. Néha már ezért is megadnék bármit.
5. Mit üzennél azoknak a bloggereknek és bloggerináknak, akik nagyon tehetségesek, mégsem népszerűek? - Ha a "nagyon tehetséges" részbe nem is, de a "népszerűtlen" leírásba már beleillek, így félig-meddig feltétlenül együtt érzek azokkal, akikre a kérdés vonatkozik.
Nos, én azt üzenném, hogy aki a nézettségért csinálja, az nem való írónak. Ez egy egészen egyszerű, csontszáraz, de igaz tény. Persze, ha magamból indulok ki, tudom, hogy minden író álma, hogy kapjon visszajelzéseket, amiknek nem is kell mindig feltétlenül pozitívnak lenni; és, ha nem kap, az elbátortalanítja. Üzenem, hogy a Blogger nem az a felület, amin a minőség a népszerű, úgyhogy, ha a blogod népszerűtlen, akkor már 50% esélyed van rá, hogy igenis piszok jól írsz. Ez esetben két dolgot tehetsz: addig vergődsz, hirdetsz, linkcserézel és posztolgatsz, amíg nem kapsz az igényeidnek megfelelő számú feliratkozót (ezzel egész sok pluszfeladatot felvállalva az írás mellé), vagy - és szerintem ez a jobb megoldás - visszatérsz a jó öreg Wordhöz, és privát üzemmódban, magadnak írogatsz, amíg újra fel nem bátorodsz eléggé ahhoz, hogy visszatérj a publikáláshoz. Utóbbi esetben egy ideig nem kell a reklámozással foglalkoznod, nem leszel letört a visszajelzések hiánya miatt és nem fogod mérlegelni, hogy mit írhatsz le vagy mit nem (ha blogon írsz, akaratlanul is megfontolod mindenről, hogy az olvasóidnak tetszene-e, és, ha a válaszod nem, akkor talán kiírsz a sztoridból valamit, ami pedig zseniális lenne). És még mindig ott a lehetőség, hogy egy bizalmas, hozzáértő barátodnak megmutathatod, vagy elküldheted egy kritikusnak, aki kritika formájában elmondja róla a véleményét.
Persze, ez így nagyon nyers és elkeserítő üzenet, szóval feltétlenül hozzá kell tennem, hogy nem szabad feladni, mert sosem tudhatod, melyik percben szeret bele valaki a blogodba. Írni jó, akkor is, ha a Bloggeren, és akkor is, ha máshol csinálod.
6. Lennél a történeted főszereplőjének a helyében? Ha igen, miért, ha nem, miért nem? - Ez bizonyos értelemben irtó nehéz, bizonyos értelemben viszont rettenetesen egyszerű kérdés. A válaszaim pedig természetesen csak a történetes blogjaimra vonatkoznak.
Az Angyali érintés főszereplőjének, Amandának a helyében egyértelműen nem szeretnék lenni. Persze, hiába tagadnám, egy Robin-kaliberű pasiról nehéz nem álmodoznom, de azokat a körülményeket, amikbe Amy kerül Robinnal, nem irigylem, úgyhogy nem - Amandának nem lennék a helyében, Robin ide vagy oda.
A Truth or Lie..? az Idegennek hála már két évadot tudhat maga mögött, de egyik évad főszereplőjének sem lennék a helyében. Habár Chloe több álompasi közül is válogathatott, az én szívem beleszakadna, ha nem tarthatnám meg mindegyik választási lehetőséget egyszerre, ez pedig lehetetlen; szóval inkább nem. Tessának meg... hát, spoiler alert annak, aki mondjuk még nem tart a 2. évad végén, de Tessa elveszíti élete szerelmét, és hiába ad életet a két csodának, akiket élete szerelme hátrahagyott, azért mégsem tudom irigyelni. Legfeljebb azért, hogy gyönyörű, és, hogy egy olyan angyal, mint Harry Styles, az élete része lehetett. De semmi másért.
7. Az írásaidat papírra szoktad írni, vagy a gépelést választod inkább? - Amióta a számítógép - szerintem túl korán - bekerült az életembe, azóta gépelek, de korábban még füzeteim is voltak az irkálmányaimnak. Szívem szerint írnék én kézzel szívesen, csak az egyrészről fárasztóbb és kevésbé gazdaságosabb is, másrészről olvashatatlanul rondán írok, annyira, hogy annak a látványa is szörnyű.
8. Szerinted mi tesz népszerűvé vagy épp népszerűtlenné egy blogot? - Mivel a Bloggeren nemigen érvényesül az, hogy a minőségi írások kapják a legtöbb figyelmet, ezért nem tudom azt hazudni, hogy a minőség teszi népszerűvé, és a minősíthetetlenség népszerűtlenné a blogokat. Amennyire én látom és amennyire meg tudom ítélni így, minimum két év bloggeri tevékenykedés után, manapság inkább számít az, hogy ki milyen oldalakkal csinál linkcserét, naponta hányszor hirdeti különböző Facebookos csoportokban a blogját, hány blogajánlót rendel blogmagazinoktól, esetleg hány kritikát rendel kritikablogoktól - vagy, ami a legfontosabb: ír-e erotikus tartalmat a blogjába, vagy legalábbis úgy tesz-e, mintha lenne benne. Ne mondjátok nekem, hogy nem jelent minimum +2 feliratkozót az, ha valaki minden előzmény nélkül kiírja a blogja infóboxába, hogy +18-as tartalom előfordulhat a blogon! Vagy, ha Fb-n is erotikus tartalmúként hirdeti a története új fejezetét, akkor tuti többen klikkelnek az oldalára, mintha csak azt írná, hogy jó olvasást kíván. A szex a legjobb reklámelem, és ezzel ma már az igazán fiatal korosztályt is le lehet kenyerezni, gyakorlatilag a tízévestől a hatvanévesig minden egyedet, aki blogol. Sajnálom, ez így elég illúzióromboló lehetett, de ez van. Persze, megeshet, hogy valaki csak a fent felsorolt reklámozási módokat követve, erotikus tartalom nélkül is nagy nézettségre tesz szert, úgyhogy ezzel nem azt akartam mondani, hogy írj szexet a blogodba, és attól majd népszerű lesz!
9. Ha a 10 pont az, amit el szeretnél érni a blogoddal, akkor egy 10-es skálán hány pontra értékelnéd a blogodat? - Sokan mondták már, hogy önbizalomhiányos vagyok, és ez akár igaz, akár nem, én a kérdésre őszintén fogok válaszolni (értelemszerűen csak a saját blogjaimat véleményezem, mert nem akarok visszaélni a helyzetemmel).
Talán a Volt egyszer egy rémálmomat a legkönnyebb értékelnem. Számomra egyértelmű, hogy nincs tehetségem a költéshez, mégis különös hobbimmá vált a versírás, és ez a blog szolgál tárhelyéül annak a rengeteg értékelhetetlen, minősíthetetlen szöszmeségnek, amit én versnek nevezek. (Elvileg novellákkal is foglalkozom ott, de még egyet sem tettem közzé a blogon.) Ha ezekre ránézek, én adnék rá egy kettest, azaz 10-ből 2 pontot, mivel versek (és, ha már itt tartunk, novellák) terén enyhén szólva bőven van még hova fejlődnöm, a designt meg nem számítom bele, mert egy verses-novellás blognál én nem fektetek rá akkora hangsúlyt.
A Critiche di Nessát már nehezebb értékelnem, ugyanis értelemszerűen más jellegű, mint a történetes blogjaim. A design, bár a saját munkám, a legjobb szerintem, amit eddig készítettem, és az egyetlen is, amit valaha publikálni mertem - és egy kritikás blognál azért már számít a csomagolás is, hiába lenne akármilyen a tartalma. Szóval a designt én személy szerint imádom, nem azért, mert annyira zseni designer lennék, hanem azért, mert így ordít a blogról, hogy nem egy tucat kritikásblog, aminek egy unott designer készítette megrendelésre a designját, hanem igenis kilóg a sorból (mert ennyit még én is elismerek, hiába becsülöm alá magam mindenben). Úgyhogy... legyek nagylelkű, ez a blog szerintem 10-ből 6 pontos, mert szakszerűség terén még van hova fejlődnöm, és az "ügyfeleim" is tolonghatnának jobban (habár még így is el vagyok havazva velük, megjegyzem, a lustaságom maitt, valamiért mégis ezt kívánom; ez vicces).
Az Angyali érintésnek - remélem - még nagyon az elején tartok, úgyhogy sok hiányossága van még, amiket a későbbiekben szeretnék orvosolni. Az pedig még rengeteg idő. A kinézete nekem tetszik, olyan "oké"-kategória, de ennek a blognak az esetében én inkább fektetek hangsúlyt a tartalmára - mert, aki ilyen jellegű blogra téved, az, remélem, nem a külsejét akarja nézegetni. Ja, és jelenleg az olvasóim száma 0, úgyhogy ilyen téren még hatalmasat szeretnék előrelépni. Ebből következik, hogy 10/3-ra értékelném.
És elérkeztünk a mumushoz... a Truth or Lie..? a legtucatabb sablon 1D-fanfictionként kezdett, és azért remélem, két év és két évad elteltével azért sikerült valamit fejlődnöm az alapkoncepciójához képest, ha nem is sokat. Az a kevés kommentelőm, akim van, váltig állítja, hogy zseniális, ahogy írok, de én természetesen nem dőlök be nekik, ezért van az, hogy rettenetesen lenézem a Tol..?-t és azt az énemet, aki elkezdte írni anno. A külsejét nem számítom bele az értékelésbe, mert az számomra teljesen semleges, így lesz 10/1 a végeredmény. De a 3. évadra hatalmas kidolgozottság-ugrást tervezek, és az remélhetőleg meglendíti majd a véleményemet a történetről.
10. Mi az az, írással kapcsolatos képesség, amit hiányolsz magadból (pl. jó párbeszéd-írása, leírások írása, stb.)? - Minden írói képességet hiányolok magamból. Lehet azzal jönni, amivel szinte minden körülöttem élő traktál - hogy önértékelési zavaraim vannak, hogy önbizalomhiányos vagyok, hogy nem vagyok normális, vagy ehhez hasonlók -, de szerintem belőlem írás terén minden képesség hiányzik, amit el lehet képzelni. Egyszer túl nyálasan írok, egyszer túl szárazon. Egyszer nevetségesen írok, egyszer elkeserítően humortalanul. Az egyik párbeszédem hiteltelen, a másik röhejes. Az egyik karakterem gyerekes, a másik Mary Sue. Írok egy unalmas fejezetet, aztán egy erőltetettet vagy egy túl rövidet. Nem való nekem az írás, valószínűleg tehetségem sincs hozzá, ugyanakkor képtelen vagyok meglenni nélküle.
11. Van olyan dolog, amit mindig csinálsz írás közben (pl. zenehallgatás, homlokráncolás, stb.)? - Szerintem az ajkaimon és a körmeim körül lévő bőr tépkedése, de csak azért, mert ezek a rossz szokásaim minden percemet végigkísérik. Egyébként meg zenehallgatás, gyakran énekléssel kísérve. Meg kifejezéstelenül bámulás a billentyűzetre vagy az ablakon kifelé.
12. Ha egy évre el kéne menned egy nyaralásra, ahol csak írhatsz és semmi mást nem csinálhatsz, de te választhatnád ki a helyet, akkor hova mennél? - Régebben még azt bizonygattam, hogy én csak igazán kevés helyre szeretnék eljutni az életben, de ez azóta megváltozott, vagy talán már akkor sem volt igaz. Úgyhogy erre a kérdésre sem tudok csupán egy helyet válaszolni.
Elsősorban Skóciát válaszolnám, azon belül pedig Inverness-re esne a választásom, egyrészt, mert a rabjává tett minden, ami skót, másrészt meg, mert ott kezdődik az Outlander cselekménye. Már az ország feelingje önmagában egy csoda, de az, hogy a Rettenthetetlen és az Outlander is ott játszódnak... ááá.
Másodsorban pedig ott van Új-Zéland, London, Írország, Isztambul, Samsun, Róma, Izland, Erdély, Svájc és Ciprus, amely helyekre ugyanúgy vágyok, mint Skóciába, de mégiscsak rangsorolni kellett valahogy.
13. A Bloggeren kezdtél el írni, vagy esetleg már más oldalakon/felületen is írtál előtte (pl. iskolai íróversenyen, stb.)? - A legelső írói mérföldkövem, amire emlékszem, az egy 2009-es meseíró pályázat, amikoris 2. vagy 3. osztályos lehettem, de valószínűleg már előtte is foglalkoztam írással, mert a verseny idejére már nem idegenként mozogtam a témában. Aztán íródára (író szakkör, na) is jártam felsőben, talán hetedikben körülbelül, egy tanéven át, és az egyik, ott írt novellámmal második lettem novellaíró kategóriában az egyik közeli suli versenyén.
2012 környékén regisztráltam egy Cicanevelde nevezetű gyerekoldalra, ahol az újságban éveken át számos, viszonylag nagy sikernek örvendő novellát, cikket, mesét és történetet írtam, és egy ottani, "Az év története" nevű versenyen, érdemtelenül ugyan, de első helyezettet ért el az akkori sorozatom.
A Bloggerre fogalmam sincs, mikor regisztráltam, de a mostani blogjaim előtt már rengeteg olyan blogom volt, amit rövidesen bezártam, mert feladtam a küzdelmet. Azt tudom, hogy a jelenlegi blogjaim közül a legöregebb, a Truth or Lie..? nemsokára lesz két éves, mert 2014. július 5-én hoztam létre, szóval a Bloggeren minimum két éve rontom a levegőt.
14. Ki az az írói példaképed, akinek a legszívesebben a helyében lennél? - Mivel minden olyan kérdést rühellek, amire hivatalosan csak egy választ lehetne adni (lásd: "mi a kedvenc..?"), ezért erre a válaszra is kapásból több mindenki jut eszembe. És nemcsak olyan írók, akik még élnek, mert a halottak helyében még szívesebben lennék.
Feltétlenül ide kerül George Raymond Richard Martin, aki az életem egyik legfontosabb olvasmányélményét, A tűz és jég dalát is szerezte, olyan gyöngyszemek mellett, mint a Zsiványok alapötlete és A Hét Királyság lovagja. Rögtön utána pedig John Ronald Reuel Tolkien, a világ legeslegnagyobb ikonja. Akinek róla nem ugrik be A szilmarilok, A hobbit, A Gyűrűk Ura, a Húrin gyermekei vagy a Befejezetlen regék, annak hiányzik valami nagyon fontos dolog az életéből. Aztán ott van még az életem, Brandon Sanderson, akinek köszönhetem, hogy olyan pazar műveket is a kezembe foghattam, mint az Elantris, a Ködszerzet vagy A törvény ötvözete. És hogyan is hagyhatnám ki a sorból Diana Gabaldont, akit kimondhatatlanul imádok már csak az Outlander-könyvsorozat puszta gondolatáért is?
Természetesen ők csak a legfontosabb írói példaképeim, de még vagy száz van, akiket nem soroltam fel. Ja, és a fentieknek természetesen mind azért lennék a helyében, hogy rendelkezhessek az ő írói tehetségükkel. Milyen istenkirály lenne már egy tolkieni részletességgel, martini szerteágazósággal, sandersoni zsenialitással és gabaldoni előrelátósággal megírt regény? Csodájára járnának.
15. Volt a blogoddal/írással kapcsolatos újévi fogadalmad? Ha igen, mi az? - Ebből a kérdésből látszik, hogy milyen régen állítottam össze a kérdőívet. De, a kérdésre válaszolva, rólam tudni kell, hogy, ha teszek is újévi fogadalmat - amit nagyon ritkán egyébként, pont a most következő tény miatt -, azt nem igazán tartom be. Van, hogy azért, mert lusta vagyok hozzá, van, hogy azért, mert meggondoltam magam, vagy épp csak nincs kedvem, és kész. Zsivány vagyok. (Everybody loves a rogueeee! :3)
16. Milyenek az ideális írói körülményeid (pl. forró kakaó szürcsölgetése írás közben, halk/hangos zene, stb.)? - A legeslegfontosabb aspektus a magány, onnantól már semmilyen feltétlen szükségletem nincs ilyen téren. Aminek még örülök/ami még hasznos írás közben számomra, az a csend (mármint, a bátyám fölösleges pofázásától mentes-csend), valamint a zene, amihez épp hangulatom van, közepes hangerőn, vagy akár hangosan, it depends. Ja, és egy elviselhető hőmérséklet! Negyven fokban elég nehéz másra koncentrálni, mint arra, hogy... baszki, negyven fok van.
17. Mi szokott inspirálni az írásban (pl. barát, zene, testvér, olvasott mű, látott film, stb.)? - Vannak olyan időszakaim, amikor semmi, de vannak olyanok is, amikor minden, ami a szemem elé kerül, vagy minden, amit meghallok. Így akár egy részlete a könyvnek, amit épp olvasok; egy dal, amit hallottam; egy kép, ami szembejött velem a neten szörfözve; egy poén, amit az osztálytársaim elsütöttek; egy sztori, amit a barátnőm elmesélt; egy tanulságos filmnek akár csupán egyetlen jelenete; egy élethelyzet, amibe kerültem; egy fanvideó a kedvenc párosaimról; a tesóm egy bunkó beszólása és még sorolhatnám. Persze, ezek nem egyszerre hatnak rám, és van, amikor épp egyik sem; olyankor persze elszántan kutatok olyasmi után, ami megihlethet.
18. Van olyan személy, akinek nem mered megmutatni az blogodat/írásodat, ugyanakkor égsz a kíváncsiságtól, hogy mi lenne róla a véleménye? - Édesanyám. És talán egy kicsit a bátyám, meg a legjobb barátnőim. De sajnos van egy ilyen fóbiám, vagy mit tudom én, mim, ami miatt képtelen vagyok olyanoknak megmutatni az írásaimat, akiket ismerek személyesen. Értitek, a világhálóra felteszem, de a hozzám legközelebb állóknak nem mutatom meg. Logikus, nem? Anyukám véleményére rettenetesen kíváncsi lennék pedig, mert ő a legnagyszerűbb ember, akit ismerek, és biztos vagyok benne, hogy alaposan kifejtené a véleményét, amire szükségem is lenne. A bátyám meg bunkó ugyan, de tudom, hogy azt, ami jó, azt értékeli - és, ha megdicsérné az írásaimat, akkor tudnám, hogy azok tényleg jók. A barátnőim meg, hát, ők velem egyidősek, és senki nem ért meg náluk jobban, mivel velük töltök el szinte a legtöbb időt, és ők azok, akik előtt semmit nem kell titkolnom, vagy, amit igen, annak semmi köze az írásaimhoz - legalábbis azok tartalmához. (Mert az, hogy írok, szerintem igenis kapcsolódik azokhoz a dolgokhoz, amiket titkolnom kell.)
19. Mi az a műfaj, amiről tudod/gondolod, hogy képtelen lennél megírni? Miért? - Kevés műfajt próbáltam ki eddigi életem során, és még rengeteg van, amit fel sem fedeztem, de lehet, hogy azok között találnám meg életem nagy műfaját. De azokat, amiket írok, tapasztalatból mondom, nem tudom olyanra megírni, amilyenre szeretném. De, hogy mégiscsak válaszoljak valamit a kérdésre is, mondanám, hogy krimit nem tudnék írni. És horrort sem, szerintem. Bár egyiket sem próbáltam még. Ja, és valószínűleg pornofil történetet se tudnék írni, mert már a legkisebb erotikus tartalmat is kényelmetlennek találom még leírni is, nemhogy publikálni. De, ha elnézem A szürke ötven árnyalatát például, akkor nem kéne szégyenkeznem semmiért, ami szexuálisat én megírok, mert másokban sincs szégyenérzet - vagy épp jóízlés, ha már itt tartunk.
20. Büszkeséggel gondolsz a blogodra? Ha igen, miért, ha nem, miért nem? - Szerintem minden írónak van egy akaratlan büszkeség a szívében, amikor az írására, illetve a blogjára gondol; ilyenem nekem is van, ha nem is sok. Amire viszont tagadhatatlanul büszke vagyok, azok a következők: a Critiche di Nessa eddigi 25 kritikája; az Angyali érintés egésze, mert azt azért érzem, mennyivel minőségibb az előző történeteimnél, ha nem is tökéletes még; a Truth or Lie..? majdnem 55 ezer (!!!) oldalmegjelenítése és a tény, hogy a Volt egyszer egy rémálmom segítségével sikerült rávennem magam, hogy a tehetségtelenségem ellenére elkezdjek verseket is írni - mert az mégiscsak egy más világ, mint a próza.
Ennyi lett volna a blogverseny-nyeremények 3. részlete, az interjúk. A kritikákat és a hirdetéseket fogalmam sincs, mikorra tudom megvalósítani, de higgyétek el, hogy nem fogom elfelejteni. Eddig sem tettem, csak, ahogy mindig is mondtam, el vagyok foglalva az élet minden elképzelhető nyűgjével.
Legyetek zsiványok! ;)
Xx Nessa

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése