Bella blogja

Hű, hát megint egy elég bő hónapba került, de meghoztam a következő kritikát, a blogon szám szerint a tizennyolcadikat. Megjegyezném, hogy az Ami Belefér c. blogon is tevékenykedem kritikaíróként (persze, nem azért mondom, hogy mostantól ott rendeljetek tőlem, csak közöltem, hogy ott is dolgozom), és ott is igyekszem helytállni. Szóval, ezzel együtt már hat blogon tevékenykedem, ebből egyen bétaként, egyen kritikaíróként, amit fent is linkeltem, a másik négy viszont teljes mértékben saját. Időről időre reklámozom magam, és ez most se maradjon el: ha verseket (és majd valamikor ebben az évszázadban novellákat is) akarsz olvasni, vár a Volt egyszer egy rémálmom. Ha egy One Direction fanfiction érdekel, ami lassan eléri a harmadik évadát is, kukkants be a Truth or Lie..?-ra. Ha egy teljesen saját, kitalált történetem érdekel, az Angyali érintés kapui nyitva állnak előtted.

Bellától pedig - szokásom szerint - szeretnék egy szívből szóló bocsánatot kérni, amiért egy hónapig várattam, de az Ami Belefér várólistáján a legelső blog már hosszú hónapokkal ezelőtt rendelte a kritikáját, és muszáj volt az övét megírnom előbb. De már megint túl sokat írok fölöslegesen, lássuk a kritikát!

Suttogás

Szerzője: Bella S.

A kinézet

1. A fejléc. Te készítetted, ezért alapból nem lehet rossz. A háttér szemet gyönyörködtető, a cím színe és típusa szép. Még a lány színei is illenek az összképbe, bár lehettek volna kicsit kékesebb árnyalatúak; csak az szúrta a szememet, hogy a karja oldalából mintha kiharaptak volna egy darabot, és, hogy a fejpántján lévő virágok közül kettő félig eltűnik. Ha jól látok, akkor a bal füle melletti hajból is hiányzik. Én a szöveget, ha már megdől, teljesen a lánnyal párhuzamosra tettem volna, mert így úgy tűnik, mintha véletlenül állítottad volna be ferdére. (6/4)

2. A háttér. Önmagában tetszene ez az árnyalat, de a fejléchez nem passzol. Vagy az a nagyon világos, majdnem fehér szín kéne, ami a fejléc tetején virít, vagy a sötétkék, amivé a szélei felé mélyül. (2/1)

3. A bejegyzések és modulok háttere. A modulháttért sötétebbre tehetnéd szerintem, hogy egyezzen a fejléc sarkával, ami fölötte van. A bejegyzéseké viszont szerintem jó úgy, ahogy van. (2/1)

4. A betűszín, betűtípus. Tetszik, hogy mindig fehérrel írod a bejegyzések elején a közlendőidet, vagy ilyesmit, így kellően elkülönülnek, mégis olvashatóak. A betűtípusod egyszerű, de mindig az a legjobb. A színe akkor illene a többi részhez, ha a modulsáv színe megegyezne a betűk mostani színével. A bejegyzések címét is sötétebbre állíthatnád egy kicsit, mert ez a standard kék kicsit elüt. (3/2)

5. A modulok. A faviconnal kezdeném, amiről nem igazán tudom megállapítani, hogy mit ábrázol (biztos szar a szemem, vagy fáradt vagyok, nem tudom), de nagyon szeretem, amikor valaki veszi a fáradságot, hogy beállítson egy favicont, mert az tényleg különlegesebbé teszi a megnyitott blogot, mint az egyszerű Blogger-logó. A fülszöveg jól néz ki, jó a gif is alatta. Az oldalas és a blogarchívumos kód is szép. Tetszik, hogy Suttogó Szellemeknek nevezted el a feliratkozókat. A +1 gombot fölöslegesnek tartom, én is próbálkoztam már vele több blogomon; semmi értelme. A chat fölötti gif is mutatós, meg a chat kódja maga is. Ezeket tulajdonképpen fölösleges leírnom, hiszen a Kawaii-ról és a Criticism-ről csak gyönyörű kódokat lehet szerezni. :) A moduljaid között nincs felesleges, a +1-et leszámítva. Szerintem a profilod linkje is elég lenne az információk közé, de amúgy mindegy. A chatet szerintem tehetnéd a trailer és a két társoldal (a másodikat társodal-nak írtad, javítsd ki) fölé, hogy ne kelljen annyit letekerni. (12/10)
6. Ötletesség, egyediség + könyvborító, stb. Ide tartozik az, hogy fehérrel írod a bejegyzések elején a közlendőidet, ami nekem valamiért nagyon elnyerte a tetszésem. Csakúgy a blogarchívum frappáns neve (Ami Volt, Elmúlt...) és a Suttogó Szellemek mint feliratkozók. Na meg persze a favicon. A könyvborítód, bár ideiglenes, szerintem szép, jó ránézni. (5/5)
7. Az összhatás. A blog gyönyörű, a szerintem össze nem illő színárnyalatoktól eltekintve. Ebben sokat a segít a gyönyörű fejléc és a gifek a chat meg a fülszöveg felett/alatt. (5/4)

A kinézet összesen: 35/27 Pár színárnyalaton múlik az egész. :)


A tartalom
1. A cím. Elolvastam az eddigi összes fejezetet, de nem sikerült megfejtenem, hogy miért ez a címe. Persze, ha a későbbiekben akarsz fényt deríteni rá, az úgy tökéletes: nem kell az első pár fejezetben lelőni a történet fő poénját, a címet. Szeretem az egyszavas címeket, de ezekkel az a baj, hogy nehéz egyedit találni - neked mégis sikerült. Nekem ez a szó szerintem eszembe sem jutna, ha címet keresnék egy történetemnek. Sejtelmes, egyedi, érdekes. Tényleg egyszerű, de nagyszerű. (6/6)
2. A fülszöveg. Nagyon tetszik. Figyelemfelkeltő, érdekes, izgalmas. Csak pár apróbb hibát vettem észre benne. Nem tudom leírogatni külön az összeset, ezért inkább leírom az egészet úgy, ahogy szerintem helyes lenne: Allyson Harvey egyáltalán nem mondható átlagos lánynak. A családjában minden a feje tetejére áll: vitatkozó szülők, egy néhány hónapos testvér, egy "problémás" barátnő és egy haldokló nagyapa. Ám minden megváltozik, amikor egyik nap váratlan hívás érkezik a rég nem látott, Los Angeles-i rokonoktól, miszerint Michiganbe utaznának néhány napra látogatóba. Allysonnak ez egy cseppet sem hiányzik, de ígéretet tett anyjának a születésnapján: igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy jól alakuljon az itt töltött idejük. Arra azonban egyáltalán nem számít, hogy az unokabátyja, Brandon Adams kizökkenti eddigi életéből, valamint egy együttessel, egy barátnővel és egy katasztrófával sem számolt, ami talán a zenebűvölő lány egész életét megváltoztathatja. Szerintem érzed a különbséget. Alapjában véve fergeteges a fülszöveged, csak nincs a lehető legjobban megírva. (5/3)
3. Az oldalak. Csak két dolgot említenék meg velük kapcsolatban, amelyeket nem tudtam megérteni. Egy: miért üres a fejezetes oldal? Én alapból precíznek tartom magam, és, amikor közzéteszek akármit akármelyik blogomon, az az első, hogy azt bejegyezzem a megfelelő oldalra, hogy az "utókor" számára is könnyen elérhető legyen. Szerintem addig linkelgesd be a fejezeteket az oldalra, amíg nem százötven van, hanem csak tizenegy. Nem mindegy. És kettő: Igen, különlegesek az elmosódott, pixeles, kivehetetlen karakterképek, igen, egyediek, de semmi értelmük. Az ilyen rovatoknak, ha nevezhetem őket annak, az lenne a feladatuk, hogy valamilyen képet adjanak a szereplők külsejéről. Ha már vetted a fáradságot, hogy egyáltalán létrehozz egy ilyen oldalt is a blogodon, sőt, még képeket is szerváltál bele (valószínűleg te is készítetted őket), akkor nem jártál volna jobban, ha olyan képeket teszel be, amikből látszik is valami? (4/2)
4. A prológus. Nincs, de ez sose baj. (0/0)
5. A történet. Imádom! Hullafáradtan, le-lecsukódó szemmel kezdtem neki az olvasásnak, és gyakorlatilag eltátott szájjal értem a végére. Annyira... fantasztikusan magával ragadóan írsz, hogy az felülmúlhatatlan! A helyesírás már más kérdés, azt nem ebben a pontban tárgyalom, de atyaég, annyira lenyűgözött a történet, nem tudom, hogy bírom ki a következő fejezetig!
Na, nyugodj le szépen, Laura, kritikát kell írnod, nem kommentet az egyik kedvenc blogod új fejezete alá. Szóóval. Az alapötlet zseniális, de most komolyan, hogy lehetsz ekkora zseni? Még sosem olvastam hasonló történetet, büszke lehetsz magadra, akármi ihletett is, mert ez az alapszituáció mesés! Mármint, nem úgy értem, hogy a veszekedő szülők és a nyakadba szakadó rokonok mesések volnának, de érted, mire gondolok. És a kivitelezés! Az olvasóid nem kritikus szemmel olvassák, mint én, ezért őket a vesszőhibák nem zavarják, és úgy tényleg hihetetlenül élvezhető az, ahogyan írsz. Mintha egy, kiadásra küldött kéziratot olvasnék, amit még nem látott a korrektúrázó és a tördelő.
Nem látom értelmét, hogy tovább dicsérjelek, szerintem a pontszámok ékesebben beszélnek nálam. Alapötlet: (10/10) És annak kivitelezése: (10/10)
6. Leírások, párbeszédek, a karakterek. Nem igazán vagy a leírások híve, de ezt valamiért mégsem hiányoltam a történetből, mert mindenért kárpótolt a fogalmazásod és az izgalmas sztori. A párbeszédeidet mindig a főhősnővel együtt izgulva, örülve, szomorkodva vagy haragudva olvastam, fordulatosak, élvezhetőek, érdekesek, hihetőek, egyszóval... hát, imádom. De a karaktereid a nap fénypontjai! Én ennyi kidolgozott, érdekes, különleges karaktert egy blogon belül még sosem olvastam. Olyan, mintha Allyson a testvérem lenne, annyira hozzám nőtt. Brandon meg tipikus pasi - nem tudok rajta kiigazodni, egyik pillanatban ilyen, a másikban olyan. Még Ashley-t is szeretem, hiába egy fejezete ismerem, és hiába ő Brandon barátnője Allyson helyett. (15/12)
7. Stílus, fogalmazás. Mintha valahol fentebb is utaltam volna rá, hogy imádom azt, ahogyan fogalmazol. Nos, ez tény és való. Magával ragadó, egyedi stílusod van, amit időről időre elrontasz azzal, hogy próbálsz már-már túl szépen fogalmazni, ehhez esetlen szórendet és erőltetett szóhasználatot használva. Annyira szépen írsz, ne akard, nem is kell túlbonyolítani! (5/3)
8. A helyesírás, szókincs. Ja. Lehet, hogy meg fogsz lepődni, de ez a blogod egyetlen aspektusa, aminek a hiánya fájdalmat okozott. Kivehetetlen karakterképek? Kit érdekel? Nincs prológus? Végképp nem probléma, unom is már a folytonos prológusokat! De a vesszőhibák! Mennyiségileg még nem is lenne a vesszőkkel semmi baj, mert épp eleget teszel - de az esetek nagy többségében oda teszel, ahova nem kéne, és oda nem, ahova viszont kéne. Igekötős igék? Miatt és végett keverése? A szókincsed tökéletes, de ezek mindent visznek. Miért tartod a bétádat, ha ő sem tud helyesen írni? Vagy tud, csak nem csinál semmit?
Annyira megszerettem a blogodat, hogy mindenképpen azt akarom, hogy tökéletes legyen, és mások is tökéletesként ismerjék meg, hogy íme, egyesével beillesztek minden hibát, ami feltűnt nekem az első öt fejezet olvasása közben. Igen, hosszú lesz - rettenetesen hosszú -, de remélem, megérted, hogy nem rosszindulatból teszem, hanem azért, mert tényleg szeretnék segíteni. A kritikának ez is lenne a dolga elvileg. Ha mégis zavart, hogy ennyit szapultam a helyesírásodat, akkor írd meg kommentben, és beszéljük meg. Viszont a többi fejezetben, amit nem írok le (de a txt-ben, ahova ezeket is kijegyzeteltem, megvannak), mert úgy pofátlanul hosszú lenne a kritika, is van bőven hiba, szóval vagy bökdösd meg egy kicsit a bétádat, vagy szólj, hogy azokat is írjam le neked e-mailben vagy kommentben vagy ahogy neked jó.
Fejezetek szerint is elválasztom, hogy gond nélkül át tudd őket javítani, ha adsz a véleményemre a témában. És, nem hencegésből, de helyesírás-témában otthon vagyok.
Kezdjük is az első fejezettel. Azzal, amit elmondásod szerint százszor is átolvastál, hogy ne maradjon benne hiba. Mégis maradt. Annyira nem vészesen sok, de elég.
Mert bár, aki lát, azt hiszi, hogy egy teljesen nyugodt, zenélgető lányt figyel, viszont, ha tudná, hogy mi is van ott valójában, nagyon meglepődne. - Mert, bár, aki lát, azt hiszi, hogy egy teljesen nyugodt, zenélgető lányt figyel, ott valójában egész más van. (A mondatod abszolút fura és logikátlan, szóval nem tudtam kevesebb átírással helyesbíteni.)
menekülni, hogyha úgy érzed, az életed lehetetlen.
Hogyha nem vagy kíváncsi arra, ahogy a szüleid otthon még éjszaka is veszekednek, teljesen jelentéktelen dolgokon.
Inkább a zenében vezetem le a feszültséget. - Vagy a zenével vezeted le a feszültséget, vagy a zenében találsz/keresel megnyugvást. Így semmiképp nem jó.
Lássanak, mit számít. csak egy hegedülő lányt látnának, nem többet. - Csak mondatkezdő nagybetűt szeretnék.
Nem látnák, hogy a keze úgy fonódik vonó közé, mintha éppen fojtogatna valakit. - A vonó közé nem tud fonódni a kezed; és különben is, ha úgy szorítanád a vonót, mint ahogy a nyakát szorongatnád valakinek, akit meg akarsz fojtani, nem lenne túl magával ragadó az előadásod. Itt mutatkozott meg először, hogy nem játszol hangszeren, és csak próbálkozol azzal, hogy hihetően leírd azt.
Vannak nálam sokkal rosszabb sorsú emberek, akiknek talán örülnének, ha csak annyi problémájuk lenne, mint nekem. - Egy mondat, amit már százszor újraolvastak, nem tartalmaz ekkora hibát.
Gondolkodom, hogy másszak vissza az ablakon át-e, de inkább nem teszem. - Ja, az e kérdőszócska használatát nem írtam be a felsorolásba odafent. Helyesen a mondat: Gondolkodom, hogy az ablakon át másszak-e vissza, de inkább nem teszem. Itt a teljesen lehetetlen szórend is befigyel.
amikor apával szemben találom magam - Ismét csak szórend. Amikor apával találom magam szemben.
Furcsán néz rám álmos szemeivel, a nagy hőségben tapad a testére a fehér trikója. - Nem tudom, miért így írtad ezt le. Mint én, amikor évekkel ezelőtt az eredeti szöveghez tökéletesen hűen, az angol szórendet és kifejezéseket is megtartva próbáltam fordítani. Iszonyatos lett a végeredmény. Álmos szemeivel furcsán néz rám, a nagy hőségben a testére tapad fehér trikója.
majd, mielőtt levetném magam az ágyra
Nem lépek be, csak ellenőrzöm, jól van-e.
Az ébresztőórám hangos csörgése, és a kishúgom sírásának hangja ébreszt. - Az 'és' kötőszó előtt csak tagmondatok határán kell vessző, felsorolás esetén sosem.
Nem érek most rá. – Szétszórtnak tűnik - Ha sokat olvastál, fel kellett volna tűnnie, hogy a párbeszédeknél a mondat után kitesszük a pontot, ha a gondolatjel után új mondat következik és nem olyasmi, mint a 'mondta xy'. Hülye példa, de érted.
hogy lefelé battyognak le vele a lépcsőn - Látod, mi a problémám.
Nem fog sokáig tartani, még rájön, hogy az nem kaja. - Ja, és a míg/még-et is kevered! Ez a mondat a 'míg'-gel lett volna helyes.
Már vagy két perce ott állhat az ajtóban, még sem foglalkozik vele senki idáig - mégsem; egy szó. És az 'idáig' fölösleges.
Nem tudnék, mit mondani neki. - Áruld már el, miért kéne oda az a vessző!
Játszani kezdek egy szólamot. Aztán szolmizációs hangok kezdik követni egymást, és az ujjaim alatt egyszer csak összeáll egy kész zene. - Ezen a ponton válik egyértelművé, hogy még soha életedben nem tanultál zongorázni. Mintha én akarnám megfogalmazni, mit csinál a sebész egy műtét közben. Az első mondat nagyjából még helyes is, de szerintem nem azért írtad így, mert tudod, hogy egy szólam az, amit egy kézzel játszol. A szolmizációs hangokat pedig a szolfézsórán verik a fejedbe, a zongorázáshoz nem kellenek! Aztán az, amin már röhögtem: összeáll az ujjaid alatt egy kész 'zene'. Kész zene sosem állhat össze, mert a zene nem egy házi feladat, amit el tudsz készíteni; legfeljebb egy egész 'dal' áll össze az ujjaid alatt. És véletlenül sem 'egyszer csak', mert nem egy másodperc alatt játszod el azt a 'zenét', ugye? Aztán halk, erőtlen hangok követik egymást, mígnem egy egész dallam kerekedik az ujjaim nyomán. Vagy akármi, csak ne ez a mondat maradjon ott.
Nagyot sóhajtva állok fel, abban a reményben
dicsér meg, közelebb sétálva az ablak előtti fotelhez, ahol végül leül
Köszönöm. – Halvány mosolyra húzom a számat, de valójában nem dob fel az ötlet, hogy találkoztam vele. - A probléma, amit pár hibával feljebb is említettem.
Azt hiszem, hogy már… nem szeretek énekelni. – Mondandóm nevetségesen hangozhat, de én tényleg így gondolom. Két napja. - Same. Az már hitelességi kérdés, hogy Allyson két nap alatt elveszti a szeretetét az éneklés iránt. Ez olyan kamaszdolog. Mikor összeveszek a bátyámmal, én is azt hiszem, hogy már nem szeretem, és kábé két óráig tényleg így is gondolom, aztán vagy magától elpárolog a nagy utálat, vagy nem bírom visszatartani a mosolyomat a hülyeségein.
Úgy érzed, elárultalak téged, pedig csak meg akartalak kímélni.
egy önálló, okos, és gyönyörű, felnőtt nőnek - Nem hiába mondtam, hogy elég vesszőt használsz, csak nem a jó helyen. Ebbe mondatba összesen kettő vessző kell, és annyit is írtál, csak egyet nem a megfelelő helyre.
Ezen nincs más szépíteni való! - Mintha egy külföldit hallgatnék, aki törve beszéli a magyart. Akárhogy nézem, ez így nemcsak magyartalan, de értelmetlen is. Ezen már nincs mit szépíteni, esetleg. Vagy ezt már nem érdemes szépíteni.
Nem szándékosan, de rajta vezetem le a dühömet, mivel őt hibáztatom azért, mert meg fog halni - Őt hibáztatom azért, hogy meg fog halni.
Persze most itt az idő, hogy elég időt töltsek vele, de mégsem megy azért, mert tudom, ezek lennének az utolsó pillanatai. - Ahogy ezt én megfogalmaztam volna: Persze, most itt az idő, hogy minél több időt töltsek vele, de ez valamiért mégsem megy, mert bennem él a tudat, hogy talán ezek az utolsó pillanatai.
Halljam egyenletes szívdobogását, amely nem sokára megszűnik dobogni. - Semmiképpen sem a szívdobogása fog megszűnni dobogni, hanem a szíve. És a nemsokára egybeírandó. Halljam egyenletes szívdobogását, amely nemsokára elhallgat/megszűnik majd.
És, kérlek szépen, ne kerülj engem, Allyson, mert az jobban fáj nekem, mint maga a betegség.
Nem szokom általában felvenni az ilyen típusú hívásokat, de, ha már megzavartak egy szép pillanatot… - Én sem szokom hallgatni Colton Dixon dalait, egészen addig, amíg mégis szokom.
És ez még csak az első fejezet! És, ne értsd félre, nem azért írom le az összes hibádat, hogy kifigurázzalak, hanem mert szeretném, ha igazán tökéletes lehetne a blogod az utánam következő olvasóid számára, és a kritikusabbak ne szólhassanak be neked a vesszőhibáid miatt! (Azt csak nekem szabad, ha már tőlem kértél kritikát, muhaha. xD) Ja, és még ide tartozik, hogy arab egyessel írtad a fejezetszámot a bejegyzésben, pedig mindenhol máshol rómaival szoktad. Szerintem legyen az is egységes, ha van rá mód.
Második fejezet:
I1. - Itt meg nem tudom eldönteni, hogy miért írtál a második I betű helyett egy 1-t. Nincsenek is egymás közelében a billentyűzeten, és tényleg értelmetlen így.
Amit Kelly néni akar, azt apu se perc alatt meg is szerzi/teszi. - Lehet, hogy csak engem zavar az ilyesmi, de ez regényben sem látsz perjelet (kivétel persze az SzJg, de azt én szívem szerint még most sem könyvként definiálnám). Azt apu se perc alatt meg is szerzi vagy teszi.
OMG. No comment. - Bocs, hogy ezt a hasonlatot alkalmazom, de kajakra mint a kisgyerek, aki most tanult meg káromkodni, és a tudásával akar villogni, ezért percenként alkalmazza újonnan szerzett tudását. Csak te a "menő", angol nyelvű kifejezésekkel estél ebbe a hibába. Az OMG és a no comment nélkül is tökéletes lenne az a bekezdés, és egy igényes történetben ilyen legfeljebb a fiatalabb, tinédzser karakterek párbeszédeiben hangozhat el hasonló, még akkor is, ha E/1.-ben íródik a történet.
Apa nem rég végzett a reggelivel. - A nemrég még mindig egy szó.
Na, jó, csak én nem értem, hogy, akkor miért nem őt hívta fel először, és miért pont engem?
Nagyapára nézek, aki a telefonbeszélgetésemtől fogva csak mosolyog. - Tudod, hogyan hangzik ez erőltetettség és magyartalanság nélkül? Úgy, hogy: Nagyapára nézek, aki csak mosolyog a telefonbeszélgetésemen.
Ne nevess – mutatok rá az ujjammal. – Tudod jól, hogy mennyire rühellem azt a bagázst!
Kérlek, papa, attól, hogy ezzel próbálod győzködni magad, még pontosan tudod, hogy igazam van! -Nagyapa felnevet - És hiányolom a szóközt is a gondolatjel után, a Nagyapa előtt.
Hihetetlen, hogy, milyen jókedvű tud még akkor is lenni, amikor tudja, hogy már nincs sok hátra. - Hihetetlen, hogy Allyson ennyire érzéketlen tud lenni, még akkor is, mikor állítólag szereti a nagyapját. Na, de a magyartalan szórend javítása: milyen jókedvű tud lenni, még akkor is, mikor tudja, hogy nincs már sok hátra.
Jóval másabb lenne a viszonyunk onnantól kezdve, ha tudatában lennék annak, hogy ennyi és ennyi időnk van még arra, hogy bepótoljuk az elmaradt perceket. - Nem igazán értem, mi volt a célod ezzel a mondattal. Ha az, amire én gondolok, akkor azt így kellett volna leírni: Sokkal másabb lenne a viszonyunk attól kezdve, hogy tudom, mennyi időnk van még arra, hogy bepótoljuk az elmaradt perceket.
Szótlanul figyelem az eseményeket, és anyám, akárhogy is kerüli a pillantásomat, én kitartóan figyelem őt. - De megint leírhattad volna egy sokkal kedvesebb szórenddel, miszerint: És akárhogy kerüli is anyám a pillantásomat, én kitartóan figyelem őt.
Nem, anya, nem nézek rád gonosz szemmel. - A gonosz szem alatt arra gondolsz, hogy az kimászik az üregéből, és egy kést döf az anyádba? Vagy esetleg rossz szemre gondoltál?
Mert nem tudom, mi lehet az oka annak, ha két felnőtt így képes veszekedni egy néhány hónapos kislány előtt? - Megint szórend, és még a mondatvégi írásjel is helytelen. *Nyelvtanóra hetedikben/nyolcadikban (már nem vagyok benne biztos, mikor volt)*: a mellérendelő összetett mondat végére az utolsó tagmondathoz passzoló mondatvégi írásjelet teszünk (de, mivel a te mondatod alárendelő összetett:), alárendelő összetett mondat végére a főmondat által megkívánt írásjelet kell tenni a mondat végére. És kevésbé folyna ki a szemem, ha így fogalmaznád meg a mondatod: Mert nem tudom, mi lehet az oka annak, ha két felnőtt képes így veszekedni egy néhány hónapos kislány előtt!
Azért, mert te felnőtt vagy, én pedig egy zizzent tinédzser?
Egyedül én nem váltok ki reakciót. - A mondatnak önmagában még lenne értelme, de a szövegkörnyezethez nem passzol. Egyedül én állok sóbálványként. Vagy: egyedül én maradok nyugodt. Esetleg: egyedül az én arcom olyan, mint a kőszikla. Érted, akármi mást, csak ezt ne. A bekezdésben azt írod le, hogy ki mit csinál, erre leírod, hogy egyedül te nem váltasz ki reakciót, ami nagy jóindulattal még elfogadható is lenne, de sokkal értelmesebb, tartalmasabb is lehetne.
Csak komoly tekintettel nézek körbe a családtagjaimon, akik helyettem is szégyellik magukat. - Miért, mit tettél, ami miatt te nem, de a szüleid szégyenkeznek? Inkább: csak komolyan végignézek családtagjaimon, akik láthatóan szégyellik magukat. Vagy valami ilyesmi.
Emlékezz, mit mondtál világéletedben, amíg általánosba jártam – szólok anyához. - Hát, azért azt a nyolc évet, amíg te általánosba jártál, nem nevezném anyád világéletének... Emlékezz, mit mondtál folyton, amíg általánosba jártam - szólok anyához.
Ezért fordultam inkább éjjel a zenéhez. - A te mondatodban az éjjelen van a hangsúly, pedig te azt akartad mondani, hogy ezért éjjel inkább a zenéhez fordultam.
Mert nem bírtam elviselni a gondolatát annak, hogy, miközben anyám kint vedeli a bort a konyhában, én csak szépen csicsikáljak.
Nem tettem volna szóvá az éjjelt, ha nem kezdenek el már korán reggel vitatkozni a hathónapos húgom előtt, ki tudja, milyen hülyeségen már megint. - Ismételten a szórend nem jó. Ahogy én írtam volna: Eleve szóvá sem tettem volna az éjjelt, ha nem kezdenek el már korán reggel vitatkozni ki tudja, milyen hülyeségen, a hat hónapos húgom előtt, már megint.
I1I. - Miért kellett az az arab egyes a második I helyett?
Sosem vágtam semmit még a fejéhez, és ez az érzés nekem teljesen új nekem.
Bár, akkor jó ötletnek tűnt, hogy végre felnyitom mindenki szemét, most mégis egy kis bűntudatot érzek.
Nem utálom a szüleimet, csupán haragszom rájuk, amiért ennyire sekélyesek, és kétszínűek.
és nem sokára a nyakunkon lógó rokonok is; de nekünk is meg vannak ugyanezek a problémáink, mégsem nyúlunk ital után, hiába lenne meg rá minden okunk. - +Megvannak egy szó.
Régebben mindig is felnéztem anyukámra, mert tehetséges, szép, menő, és nagyon kitartó volt, most viszont odáig lesüllyedt, hogy egyes egyedül megigyon egy üveg piát, és ezt nem tudom, hova tenni.
Aztán, mikor felnyitom mindenki szemét, hogy hoppá, ez így nem lesz jó, akkor két dolog történik:
          1.      Természetesen én leszek a rossz, a lázadó, a szemtelen, az igazságtalan tinédzser, akinek volt képe ahhoz, hogy beszóljon az anyjának, és megmondja, mi a helyes, és a mi a nem helyes.
          2.      Aztán ugye bár, mivel én gyerek vagyok, anyám meg a felnőtt, neki így lévén van joga megsértődni, nekem azonban nincs. - Ha azt írnád, hogy ugyebár, azt egybe kéne, de oda elég az ugye. Egyébként meg zavart, hogy képes vagy felsorolást berakni egy fejezet kellős közepére. Elég lett volna, ha betűvel leírod a számokat, vagy azt írod, hogy 'először is & másodszor'.
Lásd be, azért, az furcsán vette volna ki magát, ha a negyvenéves lányomnak elkezdek papolni az erkölcsről. - Hacsak nem csalta meg Allyson apját, akkor nem az erkölcsről kell neki beszélnie, de nekem mindegy.
Igen, mert az nem vette furán ki magát, hogy a tizennyolc éves gyereke papol neki, ugye? – nevetek, mert így, kimondva, tényleg nevetségesen hangzott az egész.
Apád megkapta Kelly nénéd hívását. Holnap idejönnek.
Szerintem, addig nem lenne rossz elrendezni anyáddal a dolgokat. Szerencsétlen lenne, ha pont, akkor törne ki a veszekedés, amikor a rokonok itt vannak.
Fogalmam sincs, hogy a történtek után, mit mondhatnék neki, hogyan békíthetném ki anélkül, hogy visszavonnám a mondottakat.
Mindig is irigyeltem az optimizmusáért.
Nem – int nemet a fejével, és a nosztalgiázástól, halványan elmosolyodik.
úgyse tart sokáig, mi viszont közel ötven évet húztunk ki egymás mellett.
Néha egyszerű butaságok miatt kaptunk össze.
Most, hogy azt hallom, hogy sokat veszekedtek, kicsit más megvilágításba helyezi kerül a szemem előtt a halott nagymamámat. Érdekes, hogy egymás ellentétjei voltak, mégis milyen boldogságban éltek.
Nem kellenek szavak ahhoz, hogy tudjam, ez a legmegfelelőbb időpont, ahhoz, hogy bocsánatot kérjek anyámtól a tiszteletlen viselkedésemért.
Valószínűleg már tudja, hogy közeledem, mivel a papucsom csoszogása már három méteres körzeten belül is hallatszik.
Tudom, hogy nem kellett volna, olyan hangnemben beszélnem veled.
Én is nagyon sajnálom. – Széttárja a karját, és megölel.
Először azt hiszem, valami rosszat tettem megint, de, mikor vicces fintorra húzza az orrát, tudom, hogy nem erről van szó.
Megbocsátok. Egy feltétellel. – Rám néz, miközben az ujjával egy egyest formál. – Le kell foglalnod az unokatestvéreidet, amíg itt vannak.
Kétségtelen, halálom órája nem sokára ütni fog, ha ezt meg kell tennem. - A nemsokára egy szó.
Életem legszörnyűbb pillanatai közé tartoznak azok az események, amikor egy fedél alatt kellett lennem velük. És, bár senki sem mondta, tudom, hogy Kelly nénitől az a telefonhívás… „meghívató” jellegű volt.
Csak csalódott leszek. – Közelebb jön, és meg fogja a kezemet. - Akkor itt most leírom: az igekötőt, ha a szó előtt található, egybeírjuk az igével. Ha utána áll, akkor külön, és akkor is külön, ha van egy szó az igekötő és az ige között.
Végül is? Csak néhány unokatesó, akik egy hétre ideutaznak! - Miért kérdő mondat az első? Szerintem egybe is írhattad volna a kettőt: Végül is csak néhány unokatesóról van szó, akik egy hétre ideutaznak.
Boldog vagyok, hogy végre sikerült tisztáznunk a dolgot, és, bár anyu szülinapi kérésének nem örülök, ennyit azért igazán megtehetek érte. Aztán majd meglátjuk, hogy mi lesz.
Negyedik fejezet:
El sem hiszem, hogy a tegnapi vacsoránk, olyan volt, mint, amilyennek lennie kellett.
Nem is tudom, mikor volt utoljára, amikor ennyire meghitt, és nyugodt volt a vacsora.
Fogalmam sincs, de akármilyen ok végett is alakult így, áldom azt a percet. - Persze, az ok- és a célhatározó helytelen használata. Gyakori jelenség, és rettenetesen idegesítő tud lenni, amikor valaki azt hiszi, hogy a végett a miatt szinonimája, mert rohadtul nem az, már bocsánat! Hetedik osztályban elvileg minden valamirevaló iskolában a rettenet lelkes ifjúság fejébe verték, hogy (hadd idézzek egy cikket a neten, már nem akarok saját meghatározást írni) "Az okhatározó olyan mondatrész, amely a cselekvés, történés létrejöttének okát fejezi ki. Jellegzetes névutója a miatt. A célhatározó viszont az fejezi ki, hogy a cselekvés, történés, létezés milyen cél elérésére irányul, minek az érdekében megy végbe. Jellegzetes névutója a végett." Akármilyen ok végett semmiképp, de akármilyen ok miatt lehet. Ehhez a tudáshoz még olvasottság sem feltétlenül kell, csak a nyolc általános.
Állítólag estefelé fognak ideérni, mivel ugye Michigan közel harmincnégy órára van Los Angelestől, ami kilométerben mérve több, mint háromezer.
El szoktunk menni ünnepekkor is, meg, amikor hívnak minket.
Életem legrosszabb, és legeseménydúsabb napjai voltak ezek a napok.
Amikor ide jönnek, terülj-terülj, asztalkám fogadja őket, úgy bánik mindenki velük, mintha csak az elnök jött volna hozzánk, pedig nem értem, miért kell ekkora feneket keríteni egy szimpla családi találkozásnak. - Idejönnek egybe.
Tehát nem fogad egyáltalán nagy meglepetésként az sem, hogy, amint ma reggel felkelek, és lemegyek a földszintre, anya már ezerrel pörög, apa már nagyban nyírja a sövényt, egy szóval, mindenki úgy csinál, mintha Vilmos herceg érkezne hozzánk, nem egy őrült család. - Egyszóval egy szó. És az elején magyarosabb lenne, ha azt írnád: Tehát egyáltalán nem ér meglepetésként az sem.
Anyu reggelinél sebtében meg is kapja mindenkitől a szülinapi ajándékát (én a vásárlásunkon vettem neki, és, amikor átadom, rendesen meg is lepődik, mivel az egyezségünk MIATT, egyáltalán nem számít rá)
Lyla is ma kicsit vidámabb, mint az lenni szokott. - Khm. Lyla is vidámabb ma kicsit, mint amilyen lenni szokott. Kolo?
Talán élvezi ezt a nagy felfordulást, velem ellentétben. Néha kicsit irigylem, főleg most, hogy reggeli után, anya már ki is osztotta mindenkinek a feladatokat (???), rám pedig természetesen az emelet takarítása marad.
Puffogva megyek a takarítócuccok szekrényéhez, hogy kivegyem belőle a porszívót, amit aztán felviszek az emeletre, és, miközben üvöltetem a zenét, porszívózok, és törölgetem a polcokat felváltva.
Nem is emlékszem már, hogy mikor csináltam utoljára nagytakarítást a saját szobámban, de, mikor elkészülök, olyan dél körül, teljesen meg vagyok elégedve magammal, és büszkén pakolom vissza a helyükre a takarítóeszközöket. - Inkább: de, mikor olyan dél körül elkészülök.
Felállok, a hűtőhöz sétálok, és megszemlélem a lehetőségeket: májaskrém paradicsommal – kizárt, gyümölcsös ízű bébikaja – ez biztos Lyláé, szóval tabu. - Most akkor mi van? Összezavarodtak a gondolatjelek, nézd majd meg, hogy itt mit akartál írni.
Minden mindegy alapon a félkész csirkéért nyúlok, de aztán vissza is rakom, mert eldöntöm, hogy inkább valami tojásosat szeretnék enni, ezért azt veszem ki helyette, és sütök magamnak néhány szelet bundáskenyeret.
Kicsit több készül, mint amennyi kéne, és, mivel csak három szelet fér belém, a többit meghagyom a többieknek, hátha kérnek belőle – ha már ők elfelejtettek főzni.
Gondolkoztam még a bundás kenyér előtt, hogy kivegyem-e a mélyhűtőből azt a pulykát, de, mivel tudtam, hogy az vacsorára lesz, otthagytam.
Amint megeszem az ebédemet, és kimegyek a kertbe, megnézni, hol tartanak a többiek, anya már is osztja a következő feladatot – csináljak valamit Lylával, hogy befogja. Én pedig nyugodt szívvel elkönyvelem: gyűlölöm ezt a napot, mert ahelyett, hogy aludnék, zenélnék, egy szóval bármi mást csinálnék, dolgozok. Elnézést, de én huszonegyedik századi lány vagyok, és kijelölhetnének most Az év tinédzsere díjára, mivel, hogy egyetlen olyan ismerősöm sincs, aki a nyári szünetben, a szabadidejében, bármi munkát csinálna. - Máris és egyszóval egybeírandók, mivelhogy szintén.
Példa kedvéért említeném, legjobb barátnőmet, Stacey Williamset. - Példának okáért tudsz említeni, példa kedvéért nem igazán.
Úgy látszik, jó ötletnek bizonyult ez a kiruccanás, mivel Lyla csendben ül a babakocsiban, és figyeli, amerre megyünk, néhol fel is nevet.
Lyla tágra nyílt, nagy szemekkel néz, és ujjával a tóra mutogat.
Abbahagyom a játszást, és megfordulok, hogy lássam, mi tetszik annyira a kishúgomnak.
A nagy kóvászolás közben, észre sem veszem, hogy’ eltelik az idő, csakis akkor jut ez eszembe, amikor megrezzen a mobilom a zsebemben. - Kóvászolás? Nem kóválygás inkább? És minek az az aposztróf? Több helyen is olvastam, hogy használsz aposztrófot olyankor, mikor egyáltalán nem kéne.
Reggel indult a gépük, nem sokára itt lesznek! - A nemsokára még mindig egy szó.
Amint visszaérünk, a kerti asztal már roskadozik a sok ételtől, anya pedig láthatóan nagyon kicsípte magát.
Olyan otthonosan gyönyörűen fest a diszkrét sminkjével, és az egyszerű, de divatos, sötétkék egyberuhájával.
egy bézs színű, félvállas póló van rajtam, és egy fekete tapadó. - Bézsszínű egybe.
Jó ez, nem sokára úgyis megyek fürdeni! - Nemsokára.
Felkapom a nesszeszeremet, és a ruhával együtt megcélzom a szobámmal szemben lévő fürdőszobát. - Én csak neszesszerről tudok.
Levetem a ruháimat, és a zuhany alá állva, élvezem a kellemes víz, hűsítő hatását.
Ebben a pillanatban egy ezüstszínű Ford fordul be a felhajtónkra – gondolom, kölcsönzőből vették, amíg itt vannak nálunk -, és meg is áll.
Anya arcán kedves mosoly terül szét, és a szemével felém int, hogy próbáljak meg valamennyivel szimpatikusabb arckifejezést vágni. - Egy arckifejezés szerintem nem szimpatikus szokott lenni, inkább kedves, barátságos, vagy ilyesmi.
én pedig magamban imádkozom, hogy gyorsan elteljen a velük töltött időm, mert ezt idegekkel kibírni, nem lesz egyszerű feladat.
Ötödik fejezet:
A felnőttek egymással beszélgetnek, mi pedig, „gyerekek”, csendben fogyasztjuk a vacsoránkat. Nem mintha, bármiről is beszélni tudnánk, de, amikor csak mi vagyunk, szűk családi kör, vagyis apu, anyu, Lyla, én, és nagyapi, akkor sokkal meghittebb az egész.
Most viszont hiába vannak gyertyák a gyönyörű kertünkben megterített, roskadozó asztalon, nem meghitt a hangulat, legalábbis számomra, sőt, kifejezetten idegesítő.
és néha-néha fürkésző pillantásával méreget, olyannyira, hogy késztetést érzek, szembeszúrjam a villámmal. Próbálok higgadt maradni, már csak a szüleim kedvéért is, pedig ebben a pillanatban fel vagyok háborodva.
Bazmeg’. - Ki mondta neked, hogy kell oda aposztróf?
Ma volt a „beavatás”, azaz most már a szüleim is hivatalosan tudják, hogy az öcsém meleg. - Hol marad az olvasmányos, logikus szórend? Azaz a szüleim most már hivatalosan is tudják.
Jól vagy? – kérdezem a teljesen feleslegesen, mivel a hangjából egyértelműen le tudom következtetni, hogy egyáltalán nincs jól. - Szerintem olyan, hogy 'le tudom következtetni', nem létezik. Le tudom szűrni, rá tudok jönni, ki tudom következtetni legfeljebb.
Majd később felhívlak, és, akkor dumálunk, rendben?
Engem… kerestek, oké? Nem „unni” jöttem magamat. – Fogalmam sincs, miért lettem ideges, talán csak zavart a megjegyzése.
Igen, de az egy megfelelő indok is volt, hogy el gyere. - Elgyere.
Mellesleg, ha annyira érdekelne az egész, már futva mennél vissza, ehelyett mégis itt állsz mellettem, faggató üzemmódban. – Egy vigyor terül szét az arcán, úgy látszik, élvezi, hogy bosszanthat.
Csak kérdeztelek – motyogom, inkább magamnak, mint neki.
Majdnem minden nap ott vagyok. – Úgy látom, a válaszom meglepi őt. - Mindennap.
Mindent, amit otthon nem – felelem, és, bár azt hiszem
Néhányszor velem jön a barátnőm, Stacey, ma pedig Lylát vittem, de egyébként egyedül jövök.  - Egyedül megyek.
Szeretek egyedül lenni – vonom meg a vállam, és, bár nem nézek rá
Legalábbis egy, olyan családban, mint az enyém, biztosan.
Azonban inkább meggondolom magam, hiszen, bár nem kedvelem annyira, mégsem akarok udvariatlanul viselkedni. Még, akkor sem, ha ő az.
én azonban – fogalmam sincs, miért - személyes sértésnek venném, ha bármikor elkísérne.
Most miért? Én nem látok benne kivetnivalót. – Győzködni próbál, de nem adom be a derekamat.
Sőt, egyáltalán, soha a büdös életben nem. – Védekezően maga elé emeli a kezét, és nevetni kezd.
A verandánkhoz sétálok e helyett, és az oszlopnak támaszkodom. - Ehelyett egy szó, és már megint miért ilyen szórendet használsz? Ehelyett a verandánkhoz sétálok, és az oszlopnak támaszkodom.
Legnagyobb meglepetésemre, Elsa átölel
Jó látni téged – mondja, és az arckifejezését elnézve, komolyan is gondolja.
Köszi. Te is csinos vagy – dicsérem meg az öltözékét illetően, amely egy rövid farmerszoknyából, és egy lila ingből áll.
Van egy ötletem, holnapra. – A kijelentésére földbe gyökerezik a lábam
A szobámmal szemben, ha emlékszel még rá. – Elmosolyodva bólint egyet, majd tovább megy. - Továbbmegy.
Farkasokat már láttam, de azok, úgy vettem észre, nem szeretik a hangzavart, tehát nem mennek a város közelébe. Így a hozzánk legközelebb eső – lakott – ház, olyan négyszáz-ötszáz kilométerre esik.
Csak azért kérdem, mert akkor felmennék. – Mosolyra húzom a számat, és megint helyeslek.
Nem értem, miért csinál úgy, mintha még sose m járt volna nálunk - Csak elírtad.
Brandont látom, ahogy közeledik felém a kerti ajtóhoz. Inkább megfordulok, és úgy döntök, szívesebben járom körbe a kertet, és az udvart
Abszolút nem – adok neki igazat, mire felnevet, azt várva
Nézd, nem ellened irányult az önfejűségem. – Hitetlenül felvonom a szemöldökömet. – Na, jó, bunkóságom, csak mindenképpen be akarok menni. És azért mégis csak jó volna, valaki olyannal mennem, aki ismeri a környéket. Szóval gondold át. - Mégiscsak egy szó.
Nem. – Ahogy kimondom, el is tűnik. Tovább megyek, de megint utánam kap a kezével. - Továbbmegyek.
Elegem van abból, hogy rángatsz.
Nem, mert úgysem tennéd. – Válaszát megfontolva felelek.
De figyelmeztetlek: ha még egyszer hozzám érsz, pofáncsaplak! – Megjegyzésemre védekezően maga elé emeli a kezét - Hozzámérsz egy szó.
Na, jó. – Tesz egy lépést felém, így pedig, olyan közel kerül hozzám, hogy én kezdem magam zavarban érezni. Próbálom továbbra is pókerarccal fogadni a megjegyzését. – Nem kell igent mondanod. A szüleid majd kimondják helyetted. – Hátrébb lép, nekem pedig tátva marad a szám.
Ő azonban, sárba tiporva ezeket az érzéseket, csak féloldalasan elmosolyodik.
Megszólalok, és, bár nem kiabálok, idegesen cseng a hangom. (5/2)
9. Hitelesség, történetvezetés. Szinte látom magam előtt, hogy ez valahol tényleg megtörténik, szóval hitelességet tekintve tökéletes. Tetszik, hogy percről-percre vezeted a sztorit: hogy ahol egy fejezet abbamarad, a következő ott veszi fel a történet fonalát, így az olvasó nem marad le semmiről. Nem ragadsz le fölösleges részleteknél, pont annyit időzöl egy jelenetnél, amennyit kell, vagy amennyit az adott jelenet megkövetel. És ez nagy szó! (5/5)
10. Ötletesség, egyediség + trailer, függelék, stb. Mint fent is írtam, még sosem olvastam a történetedhez hasonlót. Egyszerűen csodás. Az egyedi cím, a fergeteges fülszöveg, az elmosódott képek a karaktereknek, amiknek, bár nem látom értelmét, mégis egyediek, a hihető párbeszédek, a szerethető, hihető karakterek, a nagyszerű fogalmazás, amit még a vesszőhibák sem vehetnek el tőled... Irigyellek, komolyan. A trailered tetszik, csak kicsit olvashatóbb betűtípust is választhattál volna. (5/5)

A tartalom összesen: 70/58 Pár leírás, a fülszöveg átolvasása, a fejezetek belinkelgetése a fejezetes oldalra és persze néhány igényes regény elolvasása csodát tehet! :)


Ajánlom...
Mindenkinek, aki egy egyedi, érdekes, különleges, magával ragadó történetre kíváncsi egy tehetséges, bár még kiforratlan stílusú írónőtől. Szerintem mindent elmondtam.


És, mielőtt valamelyik eddigi kritikázottamnak eszébe jutna felháborodni, hogy ő csak egy x hosszú kritikát kapott, Bella meg egy egész kisregényt, elmondom, hogy kicsit sem irigylésre méltó, ha valakinek ennyi, kijavításra váró hiba van a blogján. Akinek problémásabb volt a helyesírása, mint Bellának, az örüljön, hogy nem kapott ő is felsorolást; akinek meg semmi baj a helyesírásával, az annak örvendjen. Sértődéseket kerüljétek, ha kérhetem.
Bella pedig, ha még nem küldesz a halálba a kritikámmal és a cinizmusommal együtt, akkor csak kérned kell, és szívesen bétázom a blogodat, ha akarod, csak addig, amíg átjavítom a hibáidat, ha neked nincs rá energiád. :) Tényleg csak egy ajánlat, és jóindulatú, nem azért, hogy kiröhögjelek. Senki sem tökéletes, és a jó pap is holtáig tanul. :) Egyébként meg még így is büszke lehetsz a blogodra, mert a pár gyakori hibától eltekintve fényévekkel jobb, mint sok másik! ;)
xoxo Nessa