Moro blogja

Moro 2017. augusztus 31-én rendelte tőlem ezt a teljes kritikát, és én, lusta és elfoglalt disznó lévén, csak most dugtam ide a képemet vele.

Zúzmaralángok

Szerzője: Moro

A kinézet
Első benyomás. Amikor először megláttam a blogodat, rögtön bepánikoltam, hogy a fenébe, már megint egy blog, ami tök máshogy épül fel, mint amihez szoktam, és hogy emiatt a szokásosnál is szakszerűtlenebbül tudok csak írni majd róla. Ugyanis annak ellenére, hogy blogspotos, egy másfajta weblapnak is simán elmenne a blogod, annyira eltér a megszokott blogspotos formulától. De az első szívszélhűdéstől eltekintve nem voltam előítéletes, és jól is tettem - továbbgörgetve (és -olvasva) ugyanis rájöttem, hogy egy nem mindennapi bloggal van dolgom.
Fejléc. Ha nem néztem valamit nagyon félre, akkor nincs ilyened, és ez a legkevésbé sem baj, sőt! Nem kicsit egyedinek is számít.
Hátterek. Az egész blogod fehér színű, és nekem ezzel személy szerint semmi gondom nincs, mert tökéletesnek tartom ezt a letisztult színvilágot.
Betűk. Nem csicsáztál túl semmit, és összességében patinás rend uralkodik a betűid között, mind méretet, mind típust, mind színt tekintve. Így hát megint nem tudok semmibe belekötni.
Effektek. Képeffektek nincsenek, a linkeffektek pedig szolidak és szépek. Szerintem ez így teljesen rendben van.
Modulok. Az első, ami szembeötlik - végtére is elég nehéz lenne eltéveszteni -, az egy, a bejegyzéseket és az indexképüket váltogató, hát, izé. És egyáltalán nem vagyok vele kibékülve. Egyrészt azért nem túl esztétikus, mert a bejegyzésekhez különböző méretű képeket csatoltál, ezért hol ilyen, hol olyan a mérete ennek a modulnak. Másrészt - miért van létjogosultsága? Egy hatalmas területet elfoglal, de semmi értelme: a fejezeteket akkor is gond nélkül el lehet érni, ha ez a modul nincs. Ha rám hallgatsz, leszeded.
A következő, ami rögtön szemet szúrt, a legalsó, üzenetes modul. Olyan szempontból nem túl mutatós, hogy a láblécnek így csak az egyik fele van kihasználva, a másik üres. Ha pedig a hasznát nézem, hát, annyira sok nincs neki. Ha feltétlenül szeretnéd, hogy a blogodra tévedők el tudjanak érni e-mailben, akkor, tudom is én, biggyeszd oda az e-mail címedet az 'Az író' oldalra, de ha más formátumú üzenet is elegendő - chat, komment -, akkor abszolút céltalan ennek a modulnak a létezése.
De térjünk rá most már az oldalsávra! Kicsit ráncoltam a szemöldököm azt látva, hogy a másik blogod "reklámja" előkelőbb helyet kapott, mint ennek a konkrét blogodnak az előszava; de te tudod, milyen fontossági sorrendet állítasz fel. Az előszó képe gyönyörű (bár ez elmondható az összes többi képről is, amit felhasználtál a blogodhoz). A 'kiemelt fejezet'-modulnak megint nem értem a létjogosultságát: a fejezetes oldalon már úgyis felsorolásra került az előhang, miért kell egy külön modult is szánni rá, ami ráadásul ilyen sok helyet foglal és hosszúra nyújtja a modulsávot?
A chat neve ötletes és egyedi, de azt már egyáltalán nem értem, hogy az oldalakat, amik a blog lényegét - a fejezetek listáját, a szereplők leírásait, a világod kidolgozását - tartalmazzák, miért 'egyéb infók a történetről'-nek keresztelted el. Nem tudom, te hogy vagy vele, de én a történetem fejezeteit személy szerint nem egyéb infóknak tartom, hanem magának a történetnek. Hogyha a fejezeteket felsoroló, címtematikai oldal nem lenne a listán, azt mondom, oké, de azzal együtt elég fura benyomást kelt ez így.
A legújabb bejegyzéseket felsorakoztató modulnak - hogy ismételjem magam - megint nem látom semmi értelmét. Ha magamból indulok ki, akkor egy, éppen a blogra tévedő, potenciális olvasó nem a legújabb bejegyzésekkel fog szemezgetni, hanem az elejétől akarja majd elolvasni a történetet.
A címkéid összességében rendben vannak, azon viszont konkrétan fennakadtam, hogy miért vannak ennyire lentre suvasztva a feliratkozóid. Ők lennének a blogod legfontosabb részei, legalábbis szerintem - erre majdhogynem az utolsó helyet kapták a modulsávban. A cserés modullal az a bajom, hogy mivel mindegyik bloghoz mellékelt a legújabb bejegyzésének az első pár sora, ezért nagyon hosszú ez a modul is. A blogolj.eu-s plecsnitől meg valamiért mindig kirázott a hideg, de ez éppenséggel csak egy személyes nyavalya.
Ha tehát minden kifogásomat a szívedre veszed, és kigyomlálod a szerintem fölösleges modulokat, valamint a szerintem ésszerű sorrendet állítod fel, akkor így fog kinézni a modulsávod: előszó, oldalak, feliratkozók, chat, címkék, archívum, cserék, másik blogod reklámja.
Oldalak. Négy oldalad van, és én egyikbe sem tudok érdemben belekötni - csak annyit, hogy a Lilahnn-féle karakter-lábjegyzetet nem linkelted a történet extrái közé.
Bejegyzéselrendezés. A főoldalon minden fejezetet ugrással ellátva láthatunk, így rendezett benyomást keltenek. Tetszik, hogy a fejezetek képei ekkora formátumban jelennek meg, és hogy a hozzászólások száma középen helyezkedik el. A pipákat nem hiányolom, a dátumfejlécet viszont már valamivel inkább - lehetne inkább az, a pontos idő feltüntetése helyett.
Összhatás. A designod szerintem olyan szempontból tökéletes, hogy letisztultsága révén a történetre irányítja a figyelmet, elvégre nem egy csilivili, effektekkel megpakolt fejléccel szemezünk automatikusan, hanem a blog tartalmával.

A tartalom
Alapötlet. Őszinte leszek: amint megláttam a blogod címét, mohó vigyorral írtalak fel a várólistámra, ugyanis rögtön sikerült megragadnod és meggyőznöd, hogy ez nem egy átlagos blog lesz. És nem is csalódtam. Már önmagában azt sikerélményként könyveltem el, hogy nem fanfictionnal van dolgom, mert azok egy idő után rettenetesen monotonok tudnak lenni. Na de az, hogy te egy külön világot is felépítettél, az nem kicsit egyedivé teszi a blogodat. A helyszínválasztás, a karakterek, a cím, a koncepció... Te jó ég, nem is tudom, mikor olvastam utoljára ennyire különleges blogot!
     Cím. Egy új szintre emelted vele az oximoront, azt meg kell hagyni. Amellett, hogy zseniálisan egyedi, még figyelemfelkeltő, könnyen megjegyezhető és lényegre törően tömör is. Ehhez a történethez álmodni sem lehetne jobbat. A fejezetek címeinél ugyanez - zseniális címadó vagy, és kész!
     Fülszöveg. A legelső, ami szembeötlik vele kapcsolatban, az az, hogy a kedvcsináló mondatot ("Légy részese a varázslatnak, mely a történetben rejlik!") praktikusabb lenne a végére tenni az eleje helyett, legalábbis én így gondolom. Helyesírási hibát sehol nem találtam benne, és egyéb kivetnivalót sem: összességében egy egyedi, figyelemfelkeltő, a történetet nagyszerűen felvezető kedvcsinálót tudhatsz a magadénak.
     Előhang. A témaválasztása - Mortimer és a lányai megérkezése - nem is lehetne frappánsabb; elismerésem! A lezárás is nagyszerű, csak úgy vonzza az olvasót a folytatás felé. Nincs is vele semmi bajom, azt az egyetlen részletkérdést leszámítva, hogy kicsit érzelemdúsabb reakciót vártam volna Mortimertől a lába elvesztése után. Egy végtag amputálása mindig, ha fogalmazhatok ilyen szarul, nehéz kérdéskör, és ütős érv az, hogy az élet fontosabb, mint egy végtag, de azért mégiscsak vihettél volna bele valami csalódottságot vagy fájdalmat a férfi részéről. Végtére is egy láb elvesztéséről beszélünk. De fogalmazásilag és helyesírásilag máris megcsillogtattad a tehetségedet.
Kivitelezés. Az általam kritizált blogoknak - pedig volt már egy pár - nagyjából egy tizede üti meg azt az igényességi szintet, mint a te írásod. Néhány apróságot leszámítva mindvégig úgy éreztem, mintha egy, már kiadott regényt tartanék a kezemben, és nem egy, a szárnyait próbálgató bloggerina sorait falnám. Minden szempontból pazar munkát végeztél, és csupán néhány kisebb-nagyobb terület van, amit még tudnál hova fejleszteni. Úgyhogy vágjunk is bele!
     Leírások. Egyike vagy azoknak a keveseknek, akiket nem kell kritizálnom azért, mert nem használnak tájleírásokat. Te nemcsak élsz a leírásokkal, de még a tökéletes arányukat is eltaláltad. Jellemzés, tájleírás, érzelemleírás, gondolatmenetek leírása - egyik sem hagy kívánnivalót maga után a te írásodban.
     Párbeszédek. Sokaknak van problémája azzal, hogy olyan képtelen mondatokat adnak a karaktereik szájába, amiket hús-vér emberek a büdös életben nem mondanának ki. Beléd nem meglepő módon ezen a téren sem tudok beléd kötni, mert a párbeszédeid amellett, hogy tökéletesen hitelesek és logikusak, még helyesírásilag is hibátlanok (többé-kevésbé; de erről majd később), ami azért nagy szó, tekintve, hogy ezzel minden másfeledik bloggerinának gondjai szoktak lenni.
     Karakterek. Ne haragudj, hogy állandóan csak áradozok, de már annyira leszállítottam az elvárás-szintemet, hogy könnyezek az örömtől, mikor épp nem papírsablon, elcsépelt karakterekről kell olvasnom, hanem kidolgozott, rétegelt, hiteles szereplőkről, amilyenek a tieid is! A főhősödről, Gwynn-ről és a főhősnődről, Lilahnn-ról oldalakon keresztül tudnék mesélni, annyira alaposan kidolgoztad őket. De ugyanez érvényes a mellékszereplőkre is.
     Stílus. A stílusod egyedi és szerethető, ráadásul időnként megtűzdeled olyan kifejezésekkel és szófordulatokkal, amik a világod kidolgozottságára és sokoldalúságára utalnak vissza. Olyan szinten a magadévá tetted például a mézesmadzag kifejezése helyett a sáfrányos halat, hogy teljesen természetesnek éreztem ezt a szólást: mintha a való világban beszélt köznyelv része lenne. És ez lenyűgöző!
     Fogalmazás. Gyönyörűen fogalmazol, de, ahogy szinte mindenki, úgy te is beleesel néha a magyartalan szórend és a szóismétlés hibájába. A negyedik fejezetben például konkrétan halmoztad az utóbbit.
"Lassan elérték a könnyű csónakot. A lebegőfa volt a leggyakoribb növény az Ezer Tó Földjén. A fák szerették a vizet, így sűrűn beszőtték a tavakat. Gyökereik a vízen keresztül a sárba és iszapba fúródtak, és évről évre vastagabbak lettek. Erős gyökérzetük volt, a legtöbb vízben élő lény nem is tudta átrágni. A gyökérzet sűrű rengeteget alkotott a víz alatt, és számos halnak és növénynek adtak otthont az árnyékos, sötét gyökerek. Maga a fa gyökérzete miatt fél méterrel a víz felszíne fölött állt. Törzse méregzöld volt a rátelepedett moháktól, de ha lehántotta róla ezt a réteget az ember, hamuszürke törzset pillanthatott meg. Belül nagyrészt üreges volt és könnyű, ám a törzse roppant erős és szívós. Ideális alapanyaga volt a csónakoknak. A törzse vékony kérgekből állt, melyet néha levegős üregek szakítottak meg. Ha lehántották az egész törzset, és a kérgeket egymásra illesztve csónakot faragtak, roppant szívós társukká vált a halászoknak." - Azonos színnel jelöltem ugyanazokat a szavakat; láthatod, mi a problémám. Átfogalmazhatnám neked úgy, hogy ne legyen benne szóismétlés, de ez a te történeted, és a mellékelt ábra mutatja, hogy boldogulsz egyedül is; ez csak egy kivételes eset volt. De azért, hogy ne legyen teljesen nyúlfarknyi ez a kritika, a 10. fejezetből kigyűjtöttem a fogalmazási hibáidat. Azért abból, mert a legfrissebb lévén az tükrözi vissza a leghűebben a jelenlegi szintedet.
az egyik napon ötnél több keselyű körözött a falu fölött
Élantha a teljesen megrökönyödve meredt a lányra
Ököllel az ágyba ágyra csapott.
Mintha az, aki a rontást rá szórta rászórta, bár alaposan elbánt vele, úgy tűnik mégsem akarta volna megölni.
Ahogy megrakta tüzelővel, azon gondolkodott, mégis hol lehet Ahnn. Nem látta sehol, és aggódni kezdett érte. Ahogy behajította a ruhadarabokat a lángok közzé, a ház tetejére zokogó hangon leszállt egy keselyű. Gwynn mindent elkövetett, hogy figyelmen kívül hagyja a madarat. Ahogy visszafelé sétált, megpillantotta a bejárat sáros falának támaszkodva a lányt.
Gwynn épp megcsókolta volna, amikor kivágódott az ajtó és szélvész módjára viharzott elő a házból Élantha.
legyintett, miközben az égnek emelte a szemét tekintetét/pillantását.
Gwynn hosszasan nézte a magasan a házuk felett köröző keselyűket.
 - Csak nem tilthatod szabhatod meg nekem, kikkel barátkozozak.
Őszintén remélte, hogy apját sikerül jobb belátásra bírnia apját. - Így magyarosabb a szórend.
     Szókincs. Fantasztikusan bő a szókincsed, és a rendeltetésüknek megfelelően használod a szavakat. (Nem röhög; ez nem mindenkinek magától értetődő! Nem egyszer volt már rá példa, hogy a bloggerina dobálózott egy idegen szóval, de tök másra használta, mint amit a szó jelentett.)
     Helyesírás. Legtöbbször elgépeléssel kapcsolatos hibákat olvastam, de előfordult az is, hogy a párbeszédek vagy a vesszők helyesírásánál fogtál mellé. Meg egyszer, a 3. fejezetben úgy írtad a "hangsúllyal"-t, hogy "hangsújjal". Na, ott megfájdult a fejem, de biztos vagyok benne, hogy csak figyelmetlenség, és hogy valójában tudod, hogy a hangsúly nem pontos jé. Épp ezért összegyűjtöttem a helyesírási hibáidat is a 10. fejezetből.
Gwynn ezt látva még inkább meglepődött
 - Nem tetszik, hogy valami tárgynak tekintesz, öreganyó, de az még jobban feldühít, hogy csupán azért kérsz alig megfizethető árat az emberektől, hogy kiéld rajtuk a szórakozási vágyadat! - mMegvetően felhorkant
úgy tűnt, a próbálkozása hasztalan
Úgy érezte, minden lehetősége el lett szalasztva.
Az ágy széléhez tette a kezén pihenő, meglehetősen nagy gyógynövényes kosarát.
Megvakargatta vastag, ősz szőrszálakkal keretezett állát, majd az ácsorgó fiú felé fordult.
De úgy tűnik, nem csak a testét átkozták meg, hanem a lelkét is.
Helyette a fején haja torzomborz torzonborz módon állt össze-vissza. Szinte ugyan olyan ugyanolyan rövid volt, mint a fiúnak.
Azért remélem, még tudok veled is sok időt eltölteni.
Mégis csak Mégiscsak megkönnyebbülés a falusiak számára, hogy köreinkben maradt a Vezető. Nagy szükségünk van rá, most, hogy egy boszorkánytanya van a közelünkben.
Jut eszembe, sajnálattal hallottam, hogy Avey traguikus körülmények között hunyt el.
az lenne a legjobb, ha te, Gwynn, elvállalnád.
majd köszönés képpen köszönésképpen Gwynn felé intett és bevonult a házba
Gwynn igyekezett mindenről beszámolni, bár Prosperio támadását, és az alkui egy részét elhallgatta felőle.
ugyan úgy ugyanúgy
Máris megyek, apám!
Már, úgy hiszem, nem állhatok a család és a falu közzé többet.
Mondtam, nem?
Nem akart belegondolni, abba, milyen lenne, Ahnn nélkül.
Végül azon kezdett gondolkodni, hogy lehet, el kellene vállalni azt, hogy a Vezető helyettese legyen.
Ahogy gondolataiba mélyedve ült a tornácon, nem hallotta meg, a falu határában síró keselyűk énekét.
     Hitelesség. Más kritikákban itt szoktam többoldalas novellát írni a bekezdésenként előforduló logikai bukfencekről és hiteltelenségekről; a te esetedben itt csak két apróságot tudok felhozni.
Többször is írod a történet során, hogy Gwynn a testével eltakarja Lilahnnt, de nem tudom, hogy kéne ezt elképzelnem. Mármint, a valóságban ez elég problémás lenne, hacsak Lilahnn nem akkora, mint egy kiscica, vagy Gwynn, mint egy ló.
A másik meg már tényleg csak egy nevetséges semmiség: a 9. fejezetben Élantha állából még fekete, a 10.-ben már ősz szőrszálak meredeznek.
     Történetvezetés. Az eseményeket a lehető legjobb ütemben meséled el. Tökéletesen aránylanak egymáshoz a dialógusok és a leírások, azonkívül a fejezeteket egytől egyig frappáns lezárással láttad el, hogy az olvasó mindenképp kíváncsi legyen a folytatásra. Ügyes!
Tanulság. Mindenképp javaslom, hogy olvasd át alaposan a leírtakat, mielőtt közzéteszed, ezzel kigyomlálva az esetleges szóismétléseket, szórendi hibákat és elírásokat. És, ha esetleg néhány helyen nem volt egyértelmű, hogy miért jelöltem hibaként valamit a helyesírásoddal kapcsolatban, akkor vess egy pillantást a nyelvtanleckémre, ahol gyakori bloggerina-hibákat sorolok fel és javítok ki. Ezektől eltekintve pedig csak így tovább - büszke lehetsz magadra és a blogodra is!

Ajánlom...
Moro lenyűgözően egyedi történetét mindenkinek csak ajánlani tudom, aki egy távoli, mégis közeli világba akar kerülni, ahol boszorkányok járják az Ezer Tó Földjét. Élmény ennek a tehetséges bloggerinának a sorait olvasni, nemcsak azért, mert igényes és egyedi, hanem azért is, mert sosem lehet kiszámítani, hogy mi történik a következő percben.


A régebbi olvasóim pontosan tudják, mi következik... Szeretnék bocsánatot kérni tőled, amiért 1. majdnem fél évet kellett várnod a kritikádra 2. és az mégis ilyen rövid és jellegtelen lett. Oké, mentségemül szóljon, hogy 1. el vagyok havazva 2. alig volt mibe belekötnöm, és olyankor nagyon nehéz hosszúra nyújtani egy kritikát.
U.i.: Igen, miközben az utómunkálatokat végeztem a kritikán, észrevettem, hogy frissítetted a blogot, és felkerült a 11. fejezet, de azt már nem tudom hozzávenni a kritikához, mert akkor megint tovább csúsznék a közzétételével, és mert a 10. fejezetből már kigyűjtöttem a hibákat, és ha a 11. fejezetet is figyelembe venném, akkor abból is ki kéne, ami megint további késést eredményezne. Így is elég ideje vársz már a kritikádra.
Az egyetlen, az igazi, a legkegyetlenebb, a legromlottabb, a legjavíthatatlanabb, a legreménytelenebb, legőrültebb, legégetnivalóbb Nessa randalírozott; legyen úgy!

Török film- és sorozatajánló

A hónapokkal ezelőtt kritikát rendeltek most épp leiratkoznak/elküldenek az anyukámba, hogy nem kritikával, hanem egy "soron kívüli" bejegyzéssel jövök; de már ezzel is a blognap óta adós vagyok, ami, valljuk be, szintén nem ma volt. A várólistámról sem feledkeztem el, na! Meglesznek azok a kritikák is, de előbb hadd vágjak bele ebbe a kis ajánlóba!
Szavak sincsenek arra, hogy én mennyire imádom a török sorozatokat és filmeket. Hogy pontos legyek: minden, ami török, hihetetlenül nagy hatással volt és van az életnek csúfolt haláltusámra; a török nyelv, a török filmek és sorozatok, Törökország, a törökök életmódja, mentalitása, minden, ami török. Ezért arra gondoltam, összeszedem egy bejegyzésbe a legimádottabb török filmjeimet és sorozataimat, hogy talán ti is kedvet kapjatok hozzájuk.
Még régebben direkt nézelődtem is további török alkotások után, hogy bővítsem az ismeretségi körömet és minél többet meg tudjak mutatni nektek. Ennek köszönhetően ráébredtem, hogy nem minden török film és sorozat annyira nívós, mint a kedvenceim, de ami az, az nagyon az. Érti egyáltalán valaki, hogy mit akarok..? A lényeg az, hogy a török filmek és sorozatok között sem tökéletes mindegyik, de azért nem kevés olyan is van. Ezeket mutatom most be nektek.
U.i.: Az időm mostanában nemigen engedi meg a filmnézést, de arra gondoltam, hogyha bármikor látnék még olyan török filmet/sorozatot, ami nagyon elnyeri a tetszésemet, akkor azt utólag felírom a listára, ezért érdemes szökőévente egyszer újracsekkolni ezt a bejegyzést, hátha bővült valamivel.

Filmek

Eredeti cím: Kelebeğin Rüyası
Műfaj: életrajzi, történelmi, romantikus dráma
Megjelenés éve: 2013
Rendező: Yılmaz Erdoğan
Zeneszerző: Rahman Altın
Hossz: 118 perc
Szinkron: török
Felirat: angol, magyar (?)
Trailer: angol feliratos

A pillangó álma

2016 őszén, már nem is tudom, pontosan milyen körülmények között akadtam rá erre a filmre, de finoman fogalmazva sem bántam meg, hogy így alakult.

Az 1940-es évek eleji Törökországban játszódó, eddigi egyik legnagyobb költségvetésű török film középpontjában két, a való életben is létezett barát, Rüştü Onur (Mert Fırat) és Muzaffer Tayyip Uslu (Kıvanç Tatlıtuğ) állnak, akik a verseikből próbálnak megélni, miközben a tüdővésszel küzdenek. Fordulópontot jelent az életükben, amikor szerelmesek lesznek.

Nehéz erről a filmről spoilerezés nélkül beszélni, de az talán nem számít feltétlenül spoilernek, hogy én zokogtam a végén, és néha közben is. Ez azért nem számít spoilernek, mert belőlem szinte minden török film és sorozat ezt hozza ki, esetleges happy endingtől függetlenül.

Jelentős imádatfaktort jelent számomra ebben a filmben az, hogy a legtöbb szerepben látott török színészem, Kıvanç Tatlıtuğ játszik benne főszerepet, aki ennek a filmnek a kedvéért több, mint tíz kilót fogyott le már a forgatás megkezdéséig is, csak azért, hogy tökéletesen alakíthassa a tuberkulózissal küzdő, sanyarú sorsú költőt. (A forgatás során pedig további súlyt kellett leadnia, ahogy a karakterén egyre jobban elhatalmasodott a betegség, és fizikálisan egyre rosszabb állapotba került.)

Sok minden miatt szeretem ezt a filmet, de egyrészt azért, mert megismertetett két, számomra addig ismeretlen török költővel és munkásságukkal. Másrészt a feltétlen támogatás miatt, amivel a két főhős viseltet egymás iránt. Az ő barátságuk még a körülményekkel - a II. világháború hatása Törökországra, tüdővész, szegénység, a költészetük kiteljesedésének útjába álló tényezők - együtt is irigylésre méltó, mert páratlan kitartással és szeretettel ragaszkodnak egymáshoz. Harmadrészt az a csodálatos, szívet tépően gyönyörű zene önmagában is egy tünemény; mindenképpen csekkoljátok!

Sajnos nCore-on nem elérhető a film, és szinkronizálva sincs szerintem semmilyen nyelvre, de magyarra biztosan nincs. Én - már nem tudom pontosan, honnan - letöltöttem, és tudtam hozzá guberálni angol feliratot, amit le is fordítottam, hogy az angolul nem tudó apámmal is meg tudjam nézetni, de nem vettem sok hasznát, mert a filmfájlba eleve bele volt égetve egy angol felirat, plusz én hülye rossz kiterjesztésben mentettem el a magyar felirat doksiját, hogy még véletlenül se tudjam ráeszkábálni a filmre (utólag meg nem tudom kijavítani, mert ahhoz túl fogyatékos vagyok). Ebből az egészből azt akartam kihozni, hogy, akit érdekel, annak nehezen, de el tudom küldeni a filmet, angol és magyar feliratfájllal együtt. Egyikkel sem megy ugyan sokra, mert egy angol felirat már rá van égetve a filmfájlra, de ha van annyira elhivatott, csinálhatja azt, amit én szoktam néha: minden jelenet előtt elolvashatja a következő pár feliratot a megnyitott feliratfájlban, és voilà, magyar felirat! Szegényes megoldás, tudom, de amíg pár szinkronizáló cég (vagy nem tudom, mik azok) nem fedezi fel ezt a csodát, addig be kell érnünk ezzel. Ja, és, mint mondtam, az a magyar felirat már egy éves, szóval mai fejjel valószínűleg kicsit kifinomultabban és profibban fordítanám le, mint akkor tettem, szóval nézzétek el, ha néhol hibás egy picit!

Felhasznált források: Epizód Magazin cikke

Eredeti cím: Kış Uykusu
Műfaj: dráma
Megjelenés éve: 2014
Rendező: Nuri Bilge Ceylan
Hossz: 196 perc
Szinkron: angol
Felirat: angol, magyar (?)
Trailer: angol feliratos

Téli álom

Na, ez olyan film, amire a legnagyobb jóindulattal sem mondhatja senki, hogy egy akciófilm, de, ha magamból indulok ki, az amúgy sem a kedvenc műfaja mindenkinek. Aki ismeri Csehov munkásságát, annak elég, ha annyit mondok: ez a film egy Csehov-novella adaptációja. Aki nem ismeri, annak annyit tanácsolnék, hogy ha a mozgalmas, nagyot szóló akciójelenetekkel operáló filmek jönnek be neki, akkor ehhez a nyugodtabb, komorabb hangvételű, inkább belső történésekkel operáló történethez úgy álljon hozzá, hogy felkészíti magát egy helyenként látszólag talán unalomba átcsapó filmélményre.

A történet Anatóliában játszódik, és bőkezűen boncolgatja a különbségeket szegény és gazdag, tehetetlen és tehetős között egyaránt. Terítékre kerül ezenkívül a politika, vallás, erkölcs és politika kérdése is. Aydın (Haluk Bilginer), egykori színész egy kis hotelt vezet. Fiatal feleségéhez (Melisa Sözen) fűződő, amúgy is viharosnak számító kapcsolatát megnehezíti a férfi frissen elvált, mély önsajnálatba burkolózó húga (Demet Akbağ) is, aki épp velük él. Amikor aztán beköszönt a tél, a hármas összezárva találja magát a hófödte tájon, és ez csak tovább szítja a köztük feszülő ellentéteket. Aktív cselekmény feleannyi sincs, mint mélyenszántó dialógus, de azok mindenért kárpótolnak; én egy pillanatig sem untam magam a film közben, köszönhetően a rendező kivételes munkájának. Kifinomultan megfigyelt portréja ez az összeomló társadalomnak állami és magánszinten egyaránt.

A film rendezője, akinek amúgy három másik filmjét is láttam már (azokat nem éreztem ennyire nívósnak, de kétségtelenül megvolt a maguk erőssége és értéke azoknak is), Arany Pálma- és FIPRESCI-díjat (és rengeteg különféle jelölést) kapott ezért a munkájáért, míg a főhőst alakító Haluk Bilginer a Palm Springs Nemzetközi Filmfesztiválon nyerte el a "legjobb színész"-címet. Utóbbit már egy sorozatban is láttam szerepelni, ahol szintén zseniálisat alakított, és engedjétek meg, hogy elmondjam: elaléltam azt látva, hogy míg a színész képes a megtestesült gonoszt alakítani egy történetben, addig tudja a csendes, álmodozó férfit is a másikban. Ez így önmagában biztos nem nagy dolog, mert sok színész tesz hasonlót, de ez az ember egyszerűen tökélyre fejlesztette. Minden szerepét olyan könnyedséggel és természetességgel képes hozni, hogy elhiszed: ő a valóságban is ilyen. Lenyűgözőt alakított!

Magyarra szinkronizálva, ha jól tudom, ez sincs, de nCore-on fent van törökül és angolul is, valamint angol feliratot tudtam találni hozzá, amit át tudok küldeni, ha valaki igényli. Ha tolonganátok érte (amit úgyse fogtok, ezért ígérgetek ilyen könnyedén), akkor a feliratot is le tudom fordítani, kábé tíz éven belüli határidőre legalábbis egészen biztosan.

Többek között felcsendül a filmben Luciano Michelini leírhatatlanul gyönyörű Desolationje, valamint a trailerben és a film legvégén az általam szintén elmondhatatlanul imádott Schubert egy zongoraszonátájának második tétele is, amiket azóta is rongyosra hallgatok és nem találok szavakat a gyönyörűségükre.

Mielőtt elfelejtem; egy kis nyalánkság! Ha nem néztem el valamit nagyon, akkor ez lenne Csehov The Wife című novellája, amin a film is alapszik. (Még nem volt időm elolvasni, ezért nem mondhatom biztosra.) Itt el tudjátok olvasni és le is tudjátok tölteni. Gondoltam, hátha valakit ugyanannyira lázba tud hozni az ilyesmi, mint engem. Álmodozz még, Nessa!

Felhasznált források: Filmtett, Mozi-dvd.hu

Eredeti cím: Gegen die Wand, Duvara Karşı
Műfaj: romantikus dráma
Megjelenés éve: 2004
Rendező: Fatih Akın
Zeneszerző: Alexander Hacke, Maceo Parker
Hossz: 106 perc
Korhatár: 16+
Szinkron: német, török, angol
Felirat: magyar
Trailer: francia feliratos, angol feliratos

Fallal szemben

Ezt a filmet tagadhatatlanul egy lapon sem lehet említeni a fenti kettővel. Kapásból szembeötlő, hogy ez részben német film is, de ez kétségtelenül a szó általános értelmében vett dráma (tehát pl. a Téli álommal ellentétben nem olyan értelemben az, hogy drámai problematikák merülnek fel benne vagy mélyenszántó párbeszédek hangoznának el). (Kétségtelenül ez is elmondható róla, de arra akarok kilyukadni, hogy ez epikusabb, ha úgy tetszik, mint a Téli álom.)
"Az élet befejezhető anélkül, hogy öngyilkosságot kövess el". Ez a film mottója. Németországban kezdünk, ahol a negyvenes éveiben járó főhősünk, Cahit (Birol Ünel), aki a felesége halála után lemondott az életről és a kokainhoz és az alkoholhoz fordult, egy éjjel szándékosan egy falba ütközik a kocsijával, és épphogy túléli. A pszichiátriai intézetben, ahova viszik, Sibel (Sibel Kekilli), egy másik németországi török, szintén öngyilkossági kísérlet miatt behozott nő megkörnyékezi: arra kéri Cahitot, hogy házasodjanak össze, ezzel akarva kitörni a családja szigorú szabályai közül. Cahit először elzárkózik az ötlettől, de aztán beleegyezik a tervbe. Elsöprő erejű, vad, szenvedélyes és kiszámíthatatlan párkapcsolatba sodor bennünket a film, mely hatása alól nehéz menekülni. A többit nem lövöm le; nézzétek meg magatok!
A főhősnőt játszó színésznő hozzám hasonlóan sokaknak a Trónok harcában megformált Shae-ről lehet ismerős, és nem meglepő módon itt is apait-anyait belead az alakításába.
Emlékszem, mikor majdnem másfél éve először - amúgy utoljára is, pedig szívesen újranézném - láttam a filmet, a végén konkrétan sokkot kaptam, hogy hogyan érhet így véget, de végső soron reális, érthető, hogy miért így alakult a lezárás.
A film egy halom díjat érdemelt ki, így nem sorolom fel az összeset, csak a hatás kedvéért néhányat: a legjobb európai film és „közönségdíj” az Európai Film-díj-on, a legjobb filmnek járó aranymedve díj az 54. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a legjobb színésznőnek járó aranyérem a Deutscher Filmpreis rendezvényén, a legjobb déli filmnek járó Ezüst tükör-díj az Oslói Filmfesztiválon, Arany Bambi díj az 56. Bambi-Verleihung fesztiválon Hamburgban, valamint a 2003-2004 legjobb filmjének járó díj a Lipcsei Filmfesztiválon. Ismétlem, többek között!
Nem tudnám kézzelfoghatóvá tenni, hogy mi ragadott meg annyira ebben a filmben, de valahogy mégis így történt. Nézzétek meg, és írjatok, hogy rátok is ilyen hatással volt-e!
NCore-ról le lehet tölteni magyar felirattal. Szinkronja igazából nincs (német, török és angol egyaránt felcsendül benne), de a magyar felirat ezért kapásból kárpótolhat.
Ez a film valójában mindenki számára kikapcsolódás lehet; nem olyan mélabús, mint A pillangó álma és a Téli álom, és vontatottsággal sem lehet vádolni, mint az utóbbit esetleg. Nem egy Csehov-darab, na, és az a 16+-os korhatár sem véletlen. De egy percig sem lehet unatkozni rajta, ez tagadhatatlan.

Felhasznált források: Wikipédia, Filmtett

Sorozatok

Eredeti cím: Ezel
Műfaj: bűnügyi, thriller, dráma
Eredeti sugárzás: 2009-2010
Rendező: Uluç Bayraktar
Zeneszerző: Toygar Işıklı
Évadok száma: 2
Epizódok száma: eredetileg 71
Epizódok hossza: eredetileg 90 perc
Szinkron: magyar
Trailer: angol feliratos

Ezel - Bosszú mindhalálig

Legelső, épp ezért talán leginkább a nemlétező szívemhez nőtt török sorozat, amit valaha láttam. Nem is tudom, pontosan mikor, de még abban az időben, amikor néztünk tévét (mármint, nem csak egy, a tévébe dugott pendrive-ról lestünk meg valamit), magyarul nagyon régen, épp kapcsolgattunk egyik csatornáról a másikra, és ráakadtunk a nemrég nyílt RTL II-re (tehát nagyjából 2012. lehetett akkortájt), ahol épp az Ezel harmadik része ment. A hirtelen örömtől, hogy végre egy csatornán nem reklám megy éppen, ott is ragadtunk, és így ismertem meg ezt a szerelmemet.
Most kéne úgy nagyjából összefoglalnom a történetet, de képtelen vagyok rá. Ezt a koncepciót nem lehet lebutítani vagy pár mondatba besuvasztani. Nem tudok olyan fülszöveget írni hozzá, ami visszaadná az egész komplexségét és rétegeltségét. Ömer (İsmail Filiz) egy jószívű, tisztes családból származó fiatalember, aki bármit megtenne - és meg is tesz - a két barátjáért, Cengizért (Yiğit Özşener) és Aliért (Barış Falay). Eyşan (Cansu Dere) egy gyönyörű fiatal nő, akit apja, Serdar (Salih Kalyon) kényszerít, hogy a szépségét áruba bocsátva tartsa el őt és beteg kishúgát, Bahart (Sedef Avcı). Mikor megszökik apjától, megismeri Ömert. Rövid úton egymásba szeretnek, de Eyşan apja elhiteti a lánnyal, hogy a húga betegsége gyógyítható, viszont csak nagyon drága kórházakban tudnák kezelni. Pénzszerzési lehetőségként egy kaszinó kirablását és a bűntény Ömerre kenését javasolja, és addig-addig manipulál mindenkit, amíg véghez nem viszik az akaratát.
A tökéletes rabláshoz négy ember kell. Kell egy belső ember, aki a kiszemelt helyen dolgozik. Itt jön a képbe Cengiz, akit Serdar az ambícióira, a kisebbségi komplexusára és az Eyşan iránt érzett szerelmére apellálva vesz rá a dologra. Kell egy bátor, a gyilkosságtól sem visszariadó ember. Ezt a szerepet Ali tölti be, akit Eyşan és Serdar a családja felemlegetésével győz meg. Persze, egy bűnbakra is szükség van, akinek legfeljebb annyi a jellemhibája, hogy szem előtt van, és ezzel kiérdemli, hogy az egész balhét rákenjék - ez ugye Ömer. A negyedik pedig az az ember, aki ezt az egészet kiterveli, és van elég okos, hogy a valódi arcát senkinek se mutassa meg, és hogy bárkit bele tudjon manipulálni a saját akarata véghezvitelébe.
A börtönbe jutva azonban Ömer Eyşant gondolja ennek a negyedik embernek - mivel a lány apját halottnak hiszi -, és az idősödő "keresztapával", Ramiz Karaeskivel (Tuncel Kurtiz) karöltve bosszút esküszik Cengiz, Ali és Eyşan ellen. Amikor egy börtönlázadásnak köszönhetően kiszabadul és mindenki azt hiszi, meghalt a börtöni tűzvészben, átoperálják - így születik meg Ezel Bayraktar (Kenan İmirzalıoğlu).
Még ennyire lerövidítve és összezsúfolva is oldalakon keresztül mesélhetném még a sztorit, pláne, hogy a második évad egy komplex új konfliktust vezet fel, de nem akarom: nézzétek meg magatok!
Az alapsztorit olvasva lehet, hogy van, akinek feltűnt, de azért elmondom: a sorozatot a Monte-Cristo grófja ihlette, amit még évekkel azelőtt olvastam, hogy tudtam volna az Ezel létezéséről, és éppen annyira imádtam, mint a sorozatot; azt is csak ajánlani tudom mindenkinek.
A zenéjét az én páratlanul zseniális szerelmem, Toygar Işıklı szerezte, és érzelmek ezrei rohannak meg, valahányszor felcsendül a sorozat akármelyik melódiája. Többségüket itt megtaláljátok, de ha a teljességet igénylitek, át tudom küldeni a teljes soundtracket, amit nCore-ról egyébként ti is letölthettek.
Jó néhány visszatérő (a visszatérőt úgy értem, hogy harmadszori megnézéskor is fellépő) sírógörcs mellett ennek a sorozatnak köszönhetem azt is, hogy belebolondultam mindenbe, ami török. Már csak ezért is különleges helyet foglal el az én hideg kis szívemben - nem véletlen, hogy háromszor néztem végig, és ha már tudok valamilyen szinten törökül (álmodik a nyomor), akkor eredeti nyelven is tervezem újranézni az egészet.
Még csak említés szintjén került szóba, de Ramiz Karaeski, a sorozat egyik főszereplője - az idősödő bandavezér, aki a szárnyai alá veszi Ömert - folyamatosan ontja magából a bölcsebbnél bölcsebb gondolatokat, a többi szereplővel egyetemben. Az egyik végignézés során folyamatosan kiírtam ezeket; akit érdekel, itt csemegézhet az idézetek közül.
NCore on mindenestül fent van magyarul, de, ha jól látom, YouTube-ra is feltöltötte valaki. Ha pedig töröközni szeretnél, előtted a pálya, mert, hacsak nem néztem el valamit nagyon, törökül is megtalálható online, méghozzá pazar felbontásban. Ja, és, mielőtt belezavarodnátok: a magyar sugárzáshoz kettészedték a részeket, ezért van "kétszer annyi" része magyar szinkronnal, mint eredetiben.

Eredeti cím: Kuzey Güney
Műfaj: dráma
Eredeti sugárzás: 2011-2013
Rendező: Mehmet Ada Öztekin
Zeneszerző: Toygar Işıklı
Évadok száma: 2
Epizódok száma: eredetileg 80
Epizódok hossza: eredetileg 90 perc
Szinkron: magyar
Trailer: török

Kuzey Güney

Szégyen, nem szégyen, már nem emlékszem pontosan, hogyan találtam rá erre a csodára. Lehet, hogy Toygar Işıklı-zenékkel szemeztem, és beleszerettem a Kuzey Güney soundtrackjébe, vagy csak az szúrt szemet, hogy Kıvanç Tatlıtuğ játssza benne a főszerepet, akit már az Ezelben is imádtam ifjabb Ramizként. Sosem tudom már meg, de a letöltésének dátuma 2016. január, tehát kábé akkor kezdtem el nézni. És, ahogy az lenni szokott, első látásra szerelem volt számomra.
A Gazdag ember, szegény emberre hajazó alapötletű történet a jelenkor Törökországában játszódik, egy testvérpárral, Kuzeyjel (Kıvanç Tatlıtuğ) és Güneyjel (Buğra Gülsoy) a középpontban, akik, ahogy a nevük - észak és dél - is mutatja, tűz és víz, ég és föld. Egyetlen közös vonásuk az, hogy ugyanakkor és ugyanarra a lányra, Cemrére (Öykü Karayel) vetnek szemet. Igen, ez elcsépelten hangzik, és én is előítéletes voltam a történet rövid leírását először elolvasva, de ez csak egyetlen eleme egy izgalmas, eseménydús, sosem kiszámítható történetnek, ami tele van kidolgozott, hiteles karakterekkel és átérezhető emberi sorsokkal. Kuzey, Güney, Cemre, Banu (Bade İşçil), Sami (Mustafa Avkıran), Handan (Semra Dinçer), Gülten (Zerrin Tekindor), Ali (Rıza Kocaoğlu), Barış (Çağdaş Onur Öztürk), Simay (Hazar Ergüçlü), Ferhat (Turgay Kantürk), Zeynep (Merve Boluğur), Burak (Serhat Teoman), Şeref (Kaan Tasaner) és még sorolhatnám - mindegyikük elmenne egy-egy különálló regény főhősének is, annyira egyedi és emberszerű karakter. Arról már nem is beszélve, hogy zseniálisabbnál zseniálisabb színészi játékoknak lehetünk tanúi.
De, hogy mégse legyen csapnivalóan rövid ez a szegmense az ajánlómnak, egy kis ízelítőt muszáj idebiggyesztenem. Güney, a nagyobbik fiú a családja büszkesége: tele van ambíciókkal, egyetemre készül, puccos helyen dolgozik. Nagyravágyó anyja, Handan mindenben támogatja, elvégre ha a fia dúsgazdag családba házasodna, ő is kiléphetne a szerinte borzalmasan szűkmarkú férje, Sami árnyékából. Kuzey viszont ennek szöges ellentéte: érettségit sem szerez, folyton bajba kerül, és az anyja benne nem látja a potenciált a feljebb lépésre a társadalmi ranglétrán, épp ezért Güneyjel ellentétben Kuzeybe ott köt bele, ahol tud.
Aznap, amikor Kuzey elhatározza, szerelmet vall Cemrének, rajtakapja a lányt, hogy Güneyjel csókolóznak; a virágcsokorral és a nehezen megszerzett pénzen vett méregdrága ruhával a kezében éri villámcsapásként a hír, hogy a bátyja már együtt van a lánnyal, akit ő szeret. Kuzey zaklatottan távozik, és aznap megüti az apját, amiért kezet emelt az anyjára. Feldúltan távozik otthonról, és a sárga földig leissza magát. Mikor Güney rátalál, épp részegen akar volán mögé ülni, és Güney addig erősködik, míg eléri, hogy ő vezethessen, Kuzeyjel az anyósülésen. A testvérek veszekedni kezdenek az otthon történtekről, és miközben hajszál híján egymás torkának ugranak, Güney elgázol egy embert.
Bár Güney ült a volán mögött, Kuzeyt kezdi hibáztatni, magával Kuzeyjel egyetemben; így, amikor a rendőrök megérkeznek a házukhoz, Kuzey magára vállalja a balesetet, és börtönbe vonul a testvére helyett. Rossz magaviselete miatt csak négy év után szabadul, de olyan sebekkel és egy olyan ellenséggel a nyomában, aki még sokáig minden lépését megkeseríti.
Az Ezelhez hasonlóan ennek is évekig mesélhetném a cselekményét, de nem teszem: akinek ennyivel is felkeltettem az érdeklődését, az már úgyis kedvet kapott a sorozathoz, akinek meg nem, annak talán nem is való ez a történet.
A zenéjébe nem meglepő módon szerelmes vagyok, amit Toygar Işıklı személye automatikusan maga után von, de azért, gondoltam, kitérek rá, hátha nem egyértelmű. Ez egy majdnem teljes lista a soundtrackről, de ha valakit extrém szinten érdekel - mint pölö engem -, az írjon e-mailt, és megdobom a teljes soundtrackkel. Az Ezelhez hasonlóan ennek az epizódjait is darabokra szabdalta a magyar televízió, ezért van az, hogy magyarul több, mint kétszer annyi részre van osztva, mint eredetileg. NCore-ról az egészet le lehet tölteni, de az első és a második évadot is megtekinthetitek online.

Eredeti cím: Aşk-ı Memnu
Műfaj: romantikus dráma
Eredeti sugárzás: 2008-2010
Rendező: Hilal Saral
Zeneszerző: Toygar Işıklı
Évadok száma: 2
Epizódok száma: 79
Epizódok hossza: 90 perc
Szinkron: magyar
Trailer: angol feliratos, török

Tiltott Szerelem 

Hezitáltam, hogy ezt is belevegyem-e ebbe az ajánlóba - nem azért, mert kevésbé imádnám, mint akármelyik másik művet, hanem azért, mert, ahogy észrevettem, én merőben másként vélekedek a sorozat talán legmeghatározóbb aspektusával kapcsolatban, mint a tetemes többség. De, aki ismeri a történetet, annak később úgyis fel fog ez tűnni.

2016 nyara környékén akadtam rá erre a gyönyörűségre, valószínűleg ez esetben is Kıvanç Tatlıtuğ révén, aki a főhőst alakítja, vagy Toygar Işıklı révén, aki meg a zenét komponálta a sorozathoz.
Megismerkedünk a Ziyagil-családdal. Adnan (Selçuk Yöntem), a családapa tizenegy évvel a történet kezdete előtt elveszítette szeretett feleségét, és ezután minden figyelmét a lányának, Nihalnak (Hazal Kaya) és a fiának, Bülentnek (Batuhan Karacakaya) szentelte. Egészen addig, amíg találkozik Bihter Yöreoğlu-val (Beren Saat), aki korban a lánya is lehetne, és beleszeret a nőbe. Rövidesen megkéri a kezét, Bihter pedig, aki inkább apafiguraként szereti a férfit, mint szerelemmel, igent mond, hogy felbosszantsa anyját, Firdevst (Nebahat Çehre), akiről tudja, hogy szintén szemet vetett a dúsgazdag üzletemberre. Azonban, ahogy egyre jobban megismeri Adnan fogadott unokaöccsét, Behlült (Kıvanç Tatlıtuğ), Bihter házasságtörő viszonyba kezd vele. Meglepi, innen a sorozat címe. De, ahogy az egy török sorozattól elvárható, nemcsak ennek a két embernek a történetét követhetjük nyomon, hanem még legalább egy tucatét, akik egytől egyig szerethetőek és együtt lehet érezni a sorsukkal.
A sorozat alapjául egyébként Halid Ziya Uşaklıgil ugyanerre a névre keresztelt regénye szolgál, csak a 19. század vége helyett napjaink Isztambuljában játszódik.
A szereplők, a zene és a történet miatt imádom ezt a sorozatot, de nem kicsit lelohasztja a lelkesedésemet a tény, hogy én merőben másképp értelmeztem Bihter karakterét, mint a többi néző. A többiek ugyanis el vannak ájulva Behlül és Bihter mindent felülíró, végtelen, szűnni nem tudó szerelmétől, és ezek a jelzők illenek is ide... Behlül részéről. Behlül ugyanis tényleg tiszta szívből szereti Bihtert, a lány elmebeteg mivolta ellenére. Mert igen, nekem szinte a legelejétől és szünet nélkül az volt a határozott meggyőződésem, hogy Bihter elmebeteg. És talán az tud a legjobban kiakasztani, amikor a rajongók az öngyilkosságát annak tudják be, hogy nem tudott volna Behlül nélkül élni, ezért ölte meg magát. Nem. Bihter azért ölte meg magát, hogy Behlül nehogy egy percig is boldog lehessen. "Ha az enyém nem lehet, másé se legyen", nem? Lehet, én vagyok túl régimódi, de én azt vallom, hogy ha valakit szeretsz - tényleg szeretsz, és nem egy pszichopata ragaszkodásával -, akkor a boldogságát tartod a legfontosabbnak. Nem a saját érdekedet és nem a saját boldogságodat. Bihter pedig nem bírta elviselni, hogy Behlül nélküle élje az életét, és az öngyilkosságával elérte, hogy Adnan, Nihal, Bülent és persze Behlül is összetörjön, és egy életen át hordozza magával ezt a traumát. Aki tényleg, őszintén szerette Behlült, az Nihal volt. Ez tény és való. Ennek ellenére Bihter és Behlül kapcsolata azóta is az igaz szerelem egyetemes jelképe, Nihal meg senkit nem izgat; ami legalább annyira kiakaszt, mint az, hogy mindenki példaképként tekint Anastasia Steel és Christian Grey kapcsolatára.
Le van szinkronizálva, nCore-on és online is megtaláljátok.

Eredeti cím: Menekşe ile Halil
Műfaj: romantikus dráma
Eredeti sugárzás: 2007-2008
Rendező: Uluç Bayraktar
Zeneszerző: Toygar Işıklı
Évadok száma: 1
Epizódok száma: 36
Epizódok hossza: 90 perc
Szinkron: török
Felirat: magyar
Trailer: török

Menekşe és Halil

Amilyen kevés figyelmet kapott, legalább annyit érdemelne ez a sorozat. Habár 2017 nyarán ismerkedtem meg vele, már nem emlékszem pontosan, hogyan akadtam rá, de az az egy biztos, hogy Kıvanç Tatlıtuğ és Sedef Avcı személye vezetett el hozzá. Előbbit több szerepében is imádtam már korábban, utóbbit pedig csak az Ezelben, de nekem híresen elég egyetlen másodperc is, hogy szerelembe essek. És annak ellenére, hogy milyen zseniális alkotás, annyira ismeretlen a nagy többség számára, hogy elsőként töltöttem fel hozzá képeket és rövid leírásokat IMDb-re.
Ahogy azt a fent említett oldalon is írtam a történet összegzéseként, a sztori egy Menekşe (Sedef Avcı) nevű lányról szól, akit konzervatív családja férjhez ad egy olyan férfihoz, akiről a nevén kívül semmit sem tud, és ezért elszökik Németországból Törökországba a szerelmével, Halillal (Kıvanç Tatlıtuğ). A családja persze a nyomába ered, újdonsült férjével, Mustafával (Hasan Küçükçetin) az élen...
A cselekményt azért nem akarom tovább részletezni, mert akkor elkerülhetetlenül bele fogok rohanni egy elég nagy spoilerbe, amibe nem szeretnék. A lényeg az, hogy aki kíváncsi egy olyan sorozatra, ami összetöri a szívét, de egy csodálatos élménnyel gazdagítja egyben - tudom, hogy oximoron -, akkor ezt neki találták ki. Akkor meg pláne, ha hozzám hasonlóan ő is szerelmes Isztambulba.
A többi török sorozathoz hasonlóan ennek is keservesen bőgtem a fináléján, sőt, néha már a finálé előtt is. A szereplők; Menekşe és Halil szerelme; a zene; a történet; a karakterfejlődések vagy épp nem-fejlődések - egyszerűen észveszejtően fantasztikus az egész úgy, ahogy van. Ez nem is meglepő, tekintve, hogy ugyanaz a zseni rendezte, aki az Ezelt is.
Magyar szinkronja sajnos nincs, de zseniális és szorgalmas magyar rajongók gyártottak hozzá magyar feliratot, amit itt megtaláltok.


Szerintem teljesen jogosan harmatgyengének érzem az ajánlóimat, de nem tehetek róla, hogy ilyen csodákat nem tudok szavakba önteni. Azt viszont igen, hogy, ha időtök engedi, ne hagyjátok ki ezeket a filmeket és a sorozatokat, mert saját magamról tudom, hogy nem ugyanaz lennék ezek nélkül a film- és sorozatélmények nélkül. :)
Ha esetleg ismeritek/láttátok/szeretnétek megnézni valamelyiket, ne habozzatok hagyni pár szót a komment-szekcióban - annyira jó lenne olyasvalakivel kibeszélni az imádatomat, aki hasonlóképp érez! :D
Ha csak egy ember kedvét is meghozta csak egyetlen filmhez vagy sorozathoz a listán, akkor már volt értelme ennek az ajánlónak, úgyhogy én most már búcsúzom. İyi akşamlar!