2016. november 29., kedd

Ben Hayatın Mağlubuyum fordítása

Amint az a már tervbe vett török film- és sorozatajánlóból is ki fog világlani, odáig vagyok a török alkotásokért - és ez alól a török zene sem kivétel. Főként Toygar Işıklı műveiért vagyok oda, aki nem egy kedvenc sorozatom és filmem zenéjét szerezte, és hiszem, hogy eszméletlenül hatalmas zseni. Tőle jelentkezem most egy dal fordításával - a török tudásom még finoman szólva is kezdetleges (pár tucat szóra korlátozódik csupán, és egy leheletnyi nyelvtantudásra, de ennyi), de a talált angol szövegfordítást is segítségül hívva hiszem, hogy menni fog.


Bu bir veda bir tebessüm
Yaz güneşine
Bir nefes dağ kokusuna
Açık kurşuni, mehtap içinde
Bir veda
Kaybolmuş aşklara hayata
Mağlubum
Derin sevdalara
Büyük ihtiraslara mağlubum
Ben hayatın mağlubuyum

Derin sevdaları beceremedim mağlubum
Ben hayatın mağlubuyum
Derin sevdaları beceremedim mağlubum

~.~

Ez egy búcsú: egy mosolya
A nyári napnak.
Egy hegyillatú lélegzet
Egy holdfényes szürkeségben;
Egy búcsú a földtől
S az élet elvesztett szerelmeitől.
Legyőzettem
A szerelem mélységei által,
Legyőzött a nagy szenvedélyem,
Legyőzött engem az élet.

Elvesztettem a mély szerelememet,
Legyőzött engem az élet.
Elvesztettem a mély szerelmemet...


Remélem, tetszett nektek ez a kis szösszenet, és sikerült megszerettetnem néhányatokkal a dalt. A fordítás pontatlanságáért kivételesen azt vádolom, hogy valahogy rímeket kellett csiholnom a nyersfordításból.
Hasonló bejegyzésekért pipáljatok, komizzatok, iratkozzatok fel, meg a többi! :)
xx Nessa

2016. november 14., hétfő

11 ok, amiért imádjuk a Stranger Thingst

Laura is, én is hatalmas Stranger Things-fanok vagyunk, és, bár a tengerentúlon iszonyatos hype van a sorozat körül, amennyire én látom, itthon nem olyan népszerű (ami nagyon nagy kár). Íme, megpróbálunk tenni ellene - álljon itt a közös cikkünk és benne a top 11 indok, amiért mi rajongunk a sorozatért.
1. A rengeteg utalás
A történet eleje felé igencsak repül egy Millennium Falcon. Igaz, hogy nem sokat és nem is olyan szépen, mint a Star Warsban, de repül. Van egy erdő (vagy csak liget?), amit Mirkwoodnak hívnak a főszereplőék - ha már itt tartunk, ugyanezek a főszereplők D&D-t játszanak. És nemcsak ez a három van, hanem még millió és millió, akkor se tudnám összeszámolni, ha behatóan ismerném az összes mindenfélét, amiből merít - van itt egy kis X-akták, E.T., Alien, és még kismillió másik, főképp a '80-as évekből és a sci-fi műfajból. És, bizony, sokat dob a sorozaton; még mielőtt megijednél, nem hat lopásnak.

2. Karakterek
Ha elsőre nem ragadnak meg túlzottan, akkor csak várnod kell. Az első benyomás csalóka, mert a gárda jó része sablonnak indul, de ezt elég hamar levetkezik - ebben a sorozatban rétegelt, sokrétű, hihető karakterek tucatjával találkozhatsz, és amint elkezded megismerni őket, képtelen leszel elengedni. Mindenkiben van szerethető; még a "főgonosz" is megfog, mert tudni akarod majd, hogy mi motiválja, honnan indult. Azt imádom ebben a sorozatban, hogy a gyerekkarakterektől a középkorú osztályig mindenkiből felvonultat néhányat, remek motivációkkal, jellemmel - és remek színészek által eljátszva. Szóval: ne ess abba a hibába, hogy otthagyod a sorozatot, mert elsőre azért szurkolsz, hogy egyik-másik karaktert vigye el a szörny.

3. A világépítés
Mikor már elkezdtem megérteni, hogyan tevődik össze a dráma, a horror és a rejtély, amit ez a sorozat megjelenít, kis híján dobtam egy hátast. Sziporkázó ötletek, ütősebbnél ütősebb fordulatok, sosem látott kreatívság és eredetiség. Ha meghallod, hogy Upside Down, megérted.

4. Atmoszféra
Az egész sorozat látványvilága annyira összetett és olyan valószerű, hogy szinte fel akarsz pattanni a kanapéról, hogy te is Hawkins utcáit róhasd és Mirkwoodban mászkálhass. Az elsőtől az utolsó képkockáig tökéletes az egész úgy, ahogy van, és a számítógéppel megcsinált dolgok is olyan ijesztően jók, hogy megborzongsz a hitelességük láttán - és az R-U-N jelenet után (aminek az eleje meglehetősen kis költségvetésű) nem valószínű, hogy szívesen leszel karácsonyi égősorok közelében.

5. Hihető (!) szerelem
A szerelem kettő fronton jelenik meg a történetben (az én fejemben egy harmadikon is), de egy lapon sem lehet említeni a legnépszerűbb szerelmi történetekkel - gondolok itt a Szent Johanna gimire, az Alkonyatra vagy A szürke ötven árnyalatára -, ugyanis olyan zseniálisan és valószerűen van megjelenítve, hogy attól leesett az állam. Ezek közül az egyik egy gyerekszerelem, a másik egy tinédzseres szerelmi háromszög, a harmadik meg, amit csak én shippelek, az a Joyce és Hopper, a felnőtt főszereplők közötti. Ha szeretnél hiteles és igazán magával ragadó szerelmet átélni, akkor ezt a sorozatot nem hagyhatod ki.

6. Rejtély
Már az első epizódtól fogva körülfon minden percet egy hihetetlenül összetett, pillanatonként vissza- és előreutaló rejtély, aminek, ha kihagysz akár csak egy epizódot is, kapásból elveszted a fonalát. Ha spoilermentesen akarom megfogalmazni, akkor azt mondom: arról szól, hogy hol van Will. De. Erre a kérdésre a történet közepére kapunk legalább három választ, a történet oda-vissza utalgat, miközben csak akkor lesz érthetetlen, mikor az a cél, hogy a néző ne értsen semmit.

7. Írók
Nem tudok mást mondani, csak annyit, hogy a Duffer-testvérek vérprofik. Van ugyan olyan jelenet a filmben, amit elbaltáztak (#justiceforbarb például; vigyázz, spoiler), de elenyészően kevés. Egyetlen nagyon idegesítő szokásuk van: az, ahogy elhintik az apróságokat a folytatással kapcsolatban.

8. Karakterdinamika
Minden karakter nem kevés fejlődésen esett át a nyolc epizód alatt, és ehhez társulnak még a zseniálisan ábrázolt kapcsolatok és családok is. Barb és Nancy barátságához hasonlóban mindenkinek volt már része, ezért lehetetlen nem együttérezni vele. Amit és ahogy Nancy művel, hogy ne okozzon csalódást Steve-nek, teljesen életszerű. Will családjának vívódása a fiú eltűnése után könnyfakasztóan realisztikus, és a szétszakadtságukat - elvált szülők - nem is lehetett volna jobban behozni a képbe. Hopper nem szűnő gyásza megrendítő; Dustin, Lucas, Mike és Will barátsága szintúgy. Ha egy sokrétű, hiteles kötődésekkel átszőtt karakterekkel operáló sorozatot keresel, megtaláltad.

9. A zene
Nekünk személy szerint semmit mond az a két név, akik szerezték, és nem is ezen van a hangsúly, hanem azon, hogy: szintetizátor. És hogy prímán alátámasztja a hangulatot, ahogy a rejtély-fronton, úgy a nyolcvanas évek hangulatát is.

10. A befejezés - és hogy lesz folytatás
Nem, nem cliffhanger. A sorozat első évada önmagában koherens, befejezett egésznek tekinthető, így akkor sincs nagy baj, ha a második évad bukás, és a lezárás tök jó - lesz, amiből pontosan azt kapja a néző, amit akart, lesz, amiből nagyon nem, és bizony olyan is, amitől az egyszeri rajongó vinnyogva követeli majd a folytatást.
Folytatás egyébként lesz. Keveset tudunk róla, de lesz, 2017 júliusa körül.

11. 11
Az egyik karaktert így hívják - és Eleven konkrétan képes elvinni a hátán az egész sorozatot. Mind a színész, mind a karakter félelmetes. Nem lövök le semmit, mert nem szabad, de valószínűleg a nézők fele eltűnne, ha őt kiírnák a sorozatból. Nem véletlenül.
Ez volt az, amit ketten együtt le tudtunk írni többé-kevésbé spoilermentesen a Stranger Thingsről. Ha felkeltette az érdeklődésedet, és belevágsz a sorozatba, írd meg, hadd örüljünk a fejünknek. :)
xxx

2016. november 6., vasárnap

Bekezdéstördelés és feszültségépítés

Biztos mindenki nagyon-nagyon hiányolta már a SH-os fordításokat, amikre utoljára augusztus 23-án volt példa. És a szavazáson is ezt kértétek, szóval már itt volt az ideje.
Ezúttal két, nagyon alapvető, mégis gyakran rosszul kezelt dolgot kitárgyaló cikkel jöttem; az első a How To Use Paragraph Breaks Properly, avagy Hogyan tördeld helyesen a bekezdéseket, a második az On Creating, Building, & Keeping Suspense, vagyis A feszültség megteremtéséről, építéséről és megtartásáról. Legyen úgy!
Hogyan tördeld helyesen a bekezdéseket

A megfelelő bekezdéstördelés használata nem csupán arról szól, hogy engedelmeskedsz-e valami önkényes szabálynak, amit dohos tudósok róttak ki valahol. Bekezdéstördelés - avagy az írott mű darabkái közötti szünetek - nélkül a potenciális olvasók egy impozáns szövegfallal találják majd szembe magukat, aminek a legtöbben nem is vágnak neki. Mi több, ha elveszítik a fókuszukat az oldalon, pölö mert bármilyen okból félre kell nézniük, vagy épp csak a szemük vándorol, ahogy haladnak, sokkal nehezebb megtalálni és ott folytatni, ahol abbahagyták. Azonkívül a legtöbb ember egyszerűen nem tud eléggé koncentrálni vagy nem elég türelmes ahhoz, hogy megpróbáljon végigolvasni egyszeri nekifutásra egy megabekezdést.
Ennélfogva a történeted kezelhető darabkákra tördelése rendkívül fontos, ha meg akarod tartani az olvasóidat. Íme, hogyan csináld.

Kezdj új bekezdést, valahányszor valaki más kezd beszélni.
Ez könnyen megérthető. Bekezdésenként nem több, mint egy beszélő. Ha egy olyan chatben vagy, ami nem enged több bekezdéses üzeneteket, odaírhatsz valamit - pl. "(még folytatom)" - az üzeneted végére, hogy jelezd, még nem végeztél.

Kezdj új bekezdést, valahányszor idő- és/vagy helyugrás történik.
És kezdd ezeket a bekezdéseket valami olyannal, ami értelmet ad annak, hogy mikor és/vagy hol vagyunk. Például:
  • Öt órával később fejeztem be a ház kitakarítását.
  • A Naverro-ház egy nagy domb tetején állt.
  • Félórás volt az autóút a színházig.
  • Még negyedikben annyi, űrrel kapcsolatos cuccot gyűjtöttem össze, amennyit csak tudtam.
(Így sosem szükséges olyasmiket használni, mint a **VISSZAEMLÉKEZÉS**, *HELYVÁLTOZTATÁS* vagy ~~~IDŐUGRÁS~~~. Mivel az efféle közleménytípusok űrt képeznek, ezáltal mind a hangulatot, mind a belemerülést megszakítják; kerüld el őket.)

Kezdj új bekezdést, valahányszor a téma vagy a tárgy megváltozik.
Például, ha egy ház alaprajzát elemezted, és a házban minden szoba önmagában is egy külön téma, tegyél bekezdéstörést minden szoba közé, valahogy így:
 
A tágas konyha falai rózsaszínre voltak festve, a padlót pedig halványkék, zöld és sárga csempék fedték. A világos fapultok és a konyhasziget tetején fehér gránit, ami felett réz vízforraló függött egy állványról. Az ablak felett egy függönytartó lógott, rajta pasztellrózsaszín, cseresznyemintás függöny.
 
A nappalinak sötétzöld padlószőnyege és sötét faburkolatú, sárgásbarna falai voltak. Egy fakeretes kanapé barna párnákkal egy durva, színes kövekből készült tűzhellyel szemben állt, és egy szarvasagancsokból készült csillár csüngött a plafonról. Egy rendetlen halom otthoni és egyéb témájú magazin feküdt a durva fa dohányzóasztalon.
 
A fő hálószoba a nappalihoz nagyon hasonló jellegű volt, egy régi stílusú paplannal leterített, durva faággyal. Levélmintás függönyök fedték a nagy ablakokat, amik a hátsó udvarra néztek, azon túl pedig a tóra.
 
De ha az a szándékod, hogy egy rövid összbenyomást adj a házról magáról, és a részletes leírások annyira nem szükségesek adott pillanatban, írhatod egy bekezdésbe is, mondjuk így:
A konyha tágas és világos volt, és levegős színekben pompázott; a nappali földes, falusias hangulatú kinézettel bírt, a fő hálószoba stílusa pedig a nappaliéval egyezett meg.
 
(Persze az ember alaposabban részletezi a szobákat, amikor és ha a konkrét részletek fontosabbá válnak a történet szempontjából!)
 
Szóval ennyi. Kezdj új bekezdést, valahányszor valaki más kezd beszélni, valahányszor az idő és/vagy a helyszín megváltozik és valahányszor a téma vagy a tárgy megváltozik.
A feszültség megteremtéséről, építéséről és megtartásáról
 
Ami feszültséget teremt
 
Egy izgalmas forgatókönyv olyan, ami feltesz egy olyan kérdést, amire a közönség tudni akarja a választ. Példának okáért:
  • "Hogy fog kimászni a főszereplő ebből a slamasztikából?"
  • "Mi az igazi történet emögött a személy mögött?"
  • "Mi bujkál a bokrok között?"
  • "Túl fogja ezt élni mindenki?"
  • "Mit jelentett annak az idegennek a figyelmeztetése?"
  • "Mit tervez a gazember?"
  • "Mi van azokban a ládákban?"
  • "Mi fog történni a randijukon?"
  • "Össze fognak jönni?"
  • "Mi rejtőzik a régi romok közt?"
És ennyi. Valahányszor a közönség választ akar, már ott a feszültség. Szóval az első lépés a feszültség felépítésében egy olyan forgatókönyv megírása, ami legalább egy ismeretlent ad a közönségnek. És ahogy a történeted előrehalad, valószínűleg ki akarod terjeszteni és építeni a kezdeti forgatókönyvet.
Hogy egy példát is mondjak, mondjuk, hogy van egy főhősünk, aki egy idegent talál, aki épp egy fára vés valamit. Emiatt felmerül a kérdés, hogy mit jelent a véset, és mit keres ott. A főhős megy, és megkérdez egy megfelelő szakértőt, aki felfedi, hogy az egy gonosz kultusz szimbóluma, aminek megjelenése a várost fenyegeti. A főhős ekkor elhatározza, hogy elmegy, és tesz valamit ez ellen - de ezzel felhívja magára a kultusz vezetőjének személyes figyelmét, aki eldönti, hogy véget vet a főhős ténykedésének. Végső soron a főhős nagyon közel kerül ahhoz, hogy kapjon egy kést a bordái közé, és az egész város sisteregjen a túlvilági erőktől!
A kérdések, amiket a fenti forgatókönyv felvet a közönségnek, a következők:
  • "Mit jelent ez a szimbólum?"
  • "Hogy fogja a főhős megvédeni a várost?"
  • "Meg fogják késelni a főhőst?"
  • "Rendben lesz a város?"
Nézd meg, hogyan fut fel a veszély, és hogyan lesznek a dolgok egyre személyesebbek a történet előrehaladtával! A legtöbb történet számára az út az, hogy egy, a történet végéhez közeli tetőpontig építse a feszültséget, ahol az feloldódik. Erre nincs kijelölt mód, de egy általános szabályt követve különféle módszerek olyasmikkel sűrítik a dolgokat, mint a kockázat vagy veszély növelése, a sürgetés érzetének kiemelése vagy kellemetlen érzések felállítása, mint félelem, magány, stb. Alapvetően a dolgok fokozatosan rosszabbodnak, mígnem végül megjavulnak, talán vonaldiagramhoz hasonló irányvonalon, amin a vonal fel és le is megy - de több a javulás, mint a leromlás, szóval mindazonáltal felfelé emelkedve végződik.
Mennyi feszültségre van szüksége a történetnek? Attól függ. Ha a történeted csak olyasvalakiről szól, aki egy művészeti versenybe próbál bejutni, valószínűleg nem kell addig feszítened a húrt, hogy a karakter életveszélybe kerüljön. Másrészről, ha egy akciódús sztorit írsz, amiben a főszereplőd egy bandányi könyörtelen bűnözővel küzd, valószínűleg nagyon unalmas hatást érne el, ha sosem érződne, hogy a karaktered bármilyen személyes veszélyben van.
De ismét meg kell ismételnem: a válaszoknak muszáj számítania a közönségnek, és túl könnyű úgy végezni, hogy olyan kérdéseket teszel fel, amikre nem érdekli őket a válasz. Miért nem számítanak a válaszok? Nézzük meg, miért.

Öt jó ok, hogy miért is nem érdekli a közönséget
 
Öt fő oka van, hogy az embereket miért nem érdekli a válasz egyes kérdésekre. Következzenek ezek, néhány módszerrel együtt, hogy hogyan ne végezd te magad is ezekkel a problémákkal.
 
1. Úgy érzik, hogy már tudnak minden fontos választ.
  • "Ó, hát persze, hogy nem fognak végleg összejönni. Ez a szerző sosem hagyja egy karakternek sem, hogy sokáig boldog legyen."
  • "Ez eddig egy eléggé kiszámítható cselekmény volt, úgyhogy már látom, mi lesz a végkifejlet - és már milliószor láttam hasonlót."
  • "Ez a karakter annyira erős és mindig könnyedén győzedelmeskedik, szóval tudom, hogyan fog ez lejátszódni."
Ennek helyrehozása: Tegyél róla, hogy nem rázódsz bele egy rutinba vagy követed állandóan a tipikus egyezményeit annak a műfajnak, amiben írsz. Rázd fel a dolgokat, hogy az emberek találgassanak!
 
2. Nem törődnek a karakterekkel.
  • "Ő mindig annyit siránkozik, annyira fösvény és önző! Kit érdekel, hogy előléptetik-e!"
  • "Ő csak nyavalyog és panaszkodik mindenért, még akkor is, amikor az emberek erejükön felül próbálnak rendesek lenni vele. Miért kéne kedvelnem, vagy miért kéne, hogy érdekeljen, hogy megint megkapja-e, amit akar?"
  • "Ez a karakter annyira unalmas, olyan, mintha azt nézném, ahogy a festék szárad. Ezt nem tudom tovább olvasni."
  • "Nincs értelme érdeklődni az új karakter iránt. Az író csak olcsó trükknek használja az ilyen karaktereket, hogy felhívják magukra a figyelmet. Ez a szereplő amúgy is elmegy pár epizódon belül."
Az embereknek kell valami ok, hogy drukkoljanak a főhősnek. Általában segít, ha adsz neki legalább néhány szimpatikus tulajdonságot és pár logikus problémát - anélkül, hogy annyira csodássá vagy erőltetetten gondterheltté tennéd, hogy már nem hihető.
Ezenkívül szükségük van arra, hogy találjanak egy okot, ami miatt érdekesnek találhatják a karakteredet. Az érdekes szereplők azok, akik érdekes dolgok megtörténését idézik elő valamilyen módon. Talán ez egy véleményből fakad, amiről úgy érzik, ki kell fejezniük vagy esetleg egy szokatlan vagy drámai válaszból jön egy adott helyzetre, vagy netán valami furcsa, ostoba vagy merész dologból, amit eldöntöttek, hogy megtesznek. Akárhogy is, a karakterek, akik csak céltalanul őrlődnek, és nincs véleményük semmiről, unalmasak.
Az embereknek viszonylagos bizalommal érzelmeket fektetni is kell beléjük. Ha tudják, hogy a karakter hamarosan el lesz távolítva a történetből és/vagy előbb vagy utóbb kiderül róla, hogy antihős, nincs értelme érzelmileg beruházni - azzal csak egy csalódást érnének el. Szóval ne hagyd, hogy kiszámítható legyél ezzel kapcsolatban azzal, hogy rutinba rázódsz.

3. Nem törődnek a végkimenetellel.
  • "És akkor  mi van, ha megoldják ezt a problémát? Már úgyis eldőlt, hogy kudarcot vallanak."
  • "Mindannyian annyira szörnyűek, nem is igazán számít, hogy ki nyer vagy veszít."
  • "Ez a dráma most már olyan régóta tart, többé már nem is érdekel, hogyan végződik. Csak azt akarom, hogy abbamaradjon, és a cselekmény továbbhaladhasson."
Tegyél róla, hogy amit a főhősöd tenni próbál, annak legyen jelentőségteljes az eredménye, ha sikerrel jár. Ha a végkimenetel éppenséggel nem is számít, nincs értelme maradni, hogy megtudjuk, mi történik.
Próbáld meg elkerülni a cselekményeid, cselekményíveid és mellékcselekményeid vonszolását. Talán épp vonszolod a cselekményedet, ha...
  • Egy csomó cifraságot alkalmazol - például valószínűtlenül sok szerencsétlenséget, hanyatlást, utolsó percben történő menekülést, semmiből feltűnő új ellenséget, valószínűtlen félreértést vagy hibát, stb. -, hogy tovább húzd a megoldást.
  • Eléred, hogy a karaktereid figyelmét elkerülje egy viszonylag egyszerű megoldás, ami egyszer s mindenkorra véget vetne az egész slamasztikának, vagy helyrehozná azt, hogyha észrevették volna.
  • Egy csomó csavart vagy bonyodalmat dobálsz, amiket egészen el lehetne tüntetni, és a történet végkimenetele mégsem változna semmit.
  • Rengeteg tölteléket használsz - azaz olyan anyagot, ami nem is viszi előre igazán a cselekményt.
  • Újra felhasználsz valami olyasmit, amire már volt példa azelőtt.
  • Hagyod, hogy a karakterek hosszú időkön keresztül semmit ne tegyenek, ami előremozdítaná a cselekményt - annak ellenére, hogy valójában semmi sem akadályozza őket ebben.
Hasonlóképp, az is megölheti az érdeklődést, ha túl sokat vársz a részek között. Az emberek végül elunják a várakozást és továbblépnek valami másra, és amikor végre közzéteszed a következő részletet, talán túl késő lesz, hogy megint felkeltse az érdeklődésüket.
 
4. A kérdés jelentéktelennek tűnik valami máshoz képest.
  • "Légyszi, abbahagyhatnánk az aggódást, hogy ki az igazi apja, és folytathatnánk végre a világ megmentését a fenyegető elpusztításától?"
  • "Azt hiszem, kitalálni, hogy mit terveznek az űrlények, egy kicsit fontosabb, mint ennek az eltűnt kutyának a megtalálása!"
  • "Tényleg nem érdekel, hány pitét ad el ez a karakter a mai nap során. Mikor tudjuk már meg, hogy mi van az elvarázsolt erdőben?"
Különféle dolgokat tehetsz, hogy ezt kijavítsd. Az egyik legjobb, ha szem előtt tartod, hol vannak a történetedben a lényeges dolgok. Az elsődleges fókuszodnak ott kéne lennie. Persze, attól még bukkanhatnak fel kisebb problémák is - csak ezeknek nem szabad túl sokáig háttérbe szorítaniuk a nagyobbat. Kérdezd meg magadtól - van a karakterednek választása, hogy egy nagy problémával vagy egy kisebbel pepecseljen? Ha igen, miért nem kezdett már hozzá ez a karakter a nagyhoz?
Egy másik teendő, hogy állj meg, és gondolkodj el azon, hogy miért van itt a közönséged. Ha egy vámpírsztorit írsz, tudod, hogy valószínűleg azért jöttek, hogy vámpírokat lássanak - úgyhogy ne piszmogj olyasmivel, ami annyira nem fontos a cselekmény szempontjából, mielőtt mutatnál egy vagy néhány vámpírt.
Szintén szükséges, hogy jól kezeld az emberek reményeit, mielőtt elkezdik a történetedet. Ez azt jelenti, hogy ha a történeted egy románc, amiben véletlenül van pár vámpír, ne a vámpírokat magasztald, hogy értük érdemes vetni a sztorira egy pillantást - inkább a románc az, amire fókuszálnod kéne. Másképp lesz pár olvasód, akik közben egész végig azon tűnődnek majd, mikor fog eltűnni a tetves románc az útból, és mikor kezdődik végre a vámpírcselekmény. És a végén valószínűleg utálni fogják a történetedet, mert az sosem adta meg nekik azt, amit akartak!
 
5. Túlságosan belezavarodnak abba, ami épp folyik ahhoz, hogy tudják, mi a kérdés.
  • "Abban sem vagyok biztos, hogyan terjed a vírus, szóval ez a karakter most kockáztatja, hogy megfertőződjön, vagy mi?"
  • "Várjunk, ennek most mi is a célja? Ennek hogy kéne megoldania a problémát?"
  • "Egy pillanat, miért üldözi a rosszfiú a csajt megint? Mit is akart tőle?"
  • "Álljunk meg egy pillanatra, miért ez a karakter az antihős? Mit tett ez a karakter, ami annyira rossz volt? Miért kéne akarnom, hogy a 'hős' legyőzze ezt a karaktert?"
Van néhány gyakori oka annak, ha a közönség nem tudja, mi folyik éppen, és ezek a következők:
  • A dolgok nem voltak eléggé elmagyarázva vagy alaposan megmutatva.
  • A dolgokat homályosan vagy hajszolt tempóban magyaráztad el vagy mutattad meg.
  • A dolgok egy olyan jelenetben lettek elmagyarázva vagy megmutatva, amikor a közönség figyelmét valami más foglalta le (például egy küzdelem, lényegtelen párbeszéd, valahol valami túlságosan látványos dolog), így az nem fogta fel.
  • Többszörösen ellentmondó magyarázatokat (vagy legalábbis ellentmondónak hangzó magyarázatokat) adtál, és így a közönség nem tudja, melyik a tényleges.
Úgyhogy figyelj oda, hogy mit hogyan illesztesz össze, és kérdezd meg magadtól, hogy te magad beleesel-e ezek közül bármelyik csapdába.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a műved sosem tartalmazhat semmi kétértelműséget (a homályosság nagy hatással bírhat a megfelelő helyeken!), de a közönségnek tisztában kell lennie azzal, hogy mi forog kockán, és hogy a főszereplők épp mit próbálnak tenni. Másképp nincs semmi, ami miatt aggódhatnának vagy amin tűnődhetnének - kivéve, hogy mi a fene akar itt történni, de az nem építi a feszültséget.

És még néhány tipp a feszültség egyensúlyoztatásához és irányításához
 
Ha a műved egynél több cselekményt vagy cselekményívet fog tartalmazni, vagy számos cselekménye vagy cselekményíve lesz, amik majd összeadódnak egy nagy metacselekménnyé, azt kéne szem előtt tartanod, hogy a feszültség ciklusokat járjon be - ahol a feszültség felemelkedik, az megoldódik, aztán egy új jelenet követi, ahol a folyamat elölről kezdődik. (Habár a következő cselekményben a feszültségnek egy kicsit magasabbról kéne indulnia, mint az előzőben, olyasminek köszönhetően, ami az első cselekményben épült fel, és ami nem fog megoldódni a metacselekmény ívének végéig!) Mindenesetre nem tarthatod a feszültség mennyiségét folyamatosan ugyanazon a felfelé haladó íven a végtelenségig; mert akkor drámai hiperinflációval fogod végezni.

Emlékezz, hogy a magasfeszültségű jelenetek kicsit vízalatti érzetet keltenek, szóval időről időre engedd fel a közönségedet levegőzni. Ezt teheted azzal, hogy alkalomadtán megtöröd a nyomást, amit a feszültséged felépített. Például sok TV-shownak van alkalmi "szusszanó epizódja", amikor a karakterek valami olyasmit tesznek, ami nem annyira stresszes vagy komoly. Néhány történetben szerepet kaphat egy szegmens, amikor a karakterek valahol biztonságban baromkodnak egy ideig, és kicsit jól érzik magukat, mielőtt folytatják a küldetésüket. Egyes történetek esetleg mutatnak egy pillanatnyi érzékenységet vagy meghittséget.
Persze, ezek a szusszanó pillanatok lehetnek (és nagyon is kéne nekik!) valamilyen módon relevánsak a történet szempontjából - például fontos információ derülhetne ki (és egy lassú jelenetben fényt deríteni a kritikus információra segíthet biztosítani, hogy az olvasók nem lesznek túlságosan elkalandozva ahhoz, hogy felfogják!), valami fontosat lehetne elsajátítani vagy találni, vagy mutathatnál az olvasónak valamit, ami szemlélteti, hogyan fejlődik a karakterek kapcsolata. Potenciálisan sok dolgot lehet tenni a történet haladásának kedvéért ezekben a pillanatokban.

Emlékezz, hogy az emberek kivétele a pillanatból megöli a feszültségedet. Ennek példájaképp, sok hátborzongató történetben a narrátor sebességet vált, hogy olyan módon írja le az eseményeket, amivel emlékeztet minket, hogy egy olyan történetet mesélnek nekünk, ami a múltban történt - például, "Arra, ami utána történt, még mindig nincs épkézláb magyarázatom" vagy "Nem emlékszem, mi történt azután". Ne csinálj ilyet, ha fenn akarod tartani a feszültségedet - olyan hangnemben írj, ami a pillanatban tartja az olvasókat.

Az emberek hitetlenségből fakadó feszültségének megtörése is tönkreteszi a feszültséget. A közönséged emlékeztetve lesz, hogy a sztori csak egy darabka kitaláció. Ez az egyik oka, hogy amikor való életi dologról írsz, amit a közönséged ismerősnek fog találni, kutakodnod kell, és hogy amikor fantáziavilágot írsz, amiben te magad állítod fel a szabályokat, következetesnek és logikusnak kell maradnod a világod működtetésében.

A túl sok vaklárma beleírása a sztoriba elpusztítja a képességedet a feszültségteremtésre. A ritka vaklárma itt és ott nem fog ártani a sztoridnak, de ha a vaklármák köznapivá válnak, az emberek elkezdenek majd számítani rájuk, így nem fognak érezni semmiféle felindulást, amikor az igazi fordulat befut. Úgyhogy hacsak nem akarod az olvasóidat biztonságérzetbe ringatni, szorítsd vissza a vaklármákat.

Ha a végeredmény elcsépelt, akkor mindent elpazaroltál. Elpazaroltad a saját erőfeszítésedet, és elpazaroltad a közönséget idejét, érzelmeit és lehet, hogy még a pénzét is.

Szóval, összegezzük!
  • Valahányszor a közönséged egy válaszért kiáltó kérdéssel találja szembe magát, megvan a feszültség. Dióhéjban ennyi az egész.
  • A történet lefolyása alatt a legvalószínűbb, hogy fokozatosan szeretnél feszültséget építeni - amíg az el nem jut egy tetőpontig, ahol megoldódik, és a történet véget ér.
  • Öt fő oka lehet, ha az "izgalmas" forgatókönyved mégsem tartja feszültségben az olvasókat - úgy érzik, hogy már tudják a válaszokat, nem törődnek a karaktereiddel, nincs okuk törődni a végkimenetellel, a kérdés nem tűnik fontosnak, vagy egyszerűen túlságosan összezavarodtak, hogy megértsék, mi a kérdés.
  • Ha a történeted egynél több cselekményt vagy cselekményívet tartalmaz, fel kell oldanod az adott jelenet feszültségét, és újra vissza kell lépned a kezdéshez, máskülönben drámai hiperinflációval fogod végezni.
  • Magasfeszültségű jelenetek nézése/olvasása egy kicsit olyan, mint víz alatt lenni. Adj a közönségednek lehetőséget, hogy "szusszanjanak", azzal, hogy alkalomadtán megtöröd a feszültséget, amit felépítettél.
  • Kitépni az embert a pillanatból azzal, hogy például olyasmit írsz, ami emlékezteti az olvasót, hogy a történet olyasmi, ami már a múltban történt, megöli a feszültséget, amit felépítettél.
  • A túl sok vaklárma elpusztítja a képességedet a feszültségteremtésre. Hacsak nem az a célod, hogy hamis biztonságérzetbe ringasd az olvasóidat, maradjanak ritkák a vaklármák.
  • Ha a feszültség egy ócska végkimenetelhez vezet, mindent elpazaroltál.
Szívből remélem, hogy hasznos volt ez a bejegyzés. Mindenkinek a lehető legkevésbé kimerítő iskolát/munkát kívánok. (Brühühü.)
Ciao, gente! :)

2016. november 5., szombat

Interjú

Sziasztok!
Most nem igazán bejegyzéssel jöttem (pedig már nekiveselkedtem a cikkfordításnak is, nyugi), mivel néhány napja az a megtiszteltetés ért, hogy interjúra kértek fel. Ha valakit érdekelnek a válaszaim néhány érdekes kérdésre, az itt olvashatja el az interjút velem. Ezer hálám Brukúnak a felkérésért, az izgalmas, nehéz kérdésekért! :)
xx Nessa

2016. november 4., péntek

Egy halom random tipp íráshoz

(Anna hirtelen felindulásból íródott cikke. Fontos: azoknak íródik, akik publikálásra terveznek íri, azzal a céllal, hogy olvasótábort gyűjtsön. A fiókírókra, önterápiás írókra természetesen ez nem vonatkozik.)

1. Olvass és a történetmesélés minden egyéb eszközét fedezd fel magadnak - ide értve a külső tudatosság szintjét is a filmeket, sorozatokat, képregényeket is, illetve minden mást, ami eszedbe jut. Fontos, hogy ne csak egy műfajból, írótól, színvonal-kategóriából válogass. Ezzel jó esetben folyamatosan ismerkedni fogsz mindennemű konkurenciával, a blogos színvonaltól a Balzac, Frank Herbert vagy Tolkien-kaliberűekig; azoktól, akik jobbak nálad, elleshetsz technikákat; egyes területeken már ebből hatalmas fejlődésre teszel szert; össze tudod hasonlítani a különböző, írással rokon művészeti ágakat. Plusz: szerénytelen véleményem szerint az írás is olyan, mint bármilyen mesterség, vagyis elengedhetetlen hozzá a végtermék elég beható ismerete - amihez az is hozzátartozik, hogy ismerjünk több, különböző, jól és rosszul összerakott alkotást. Egy asztalos se fog tudni épkézláb székeket gyártani, ha előtte nem látott egyet se.

2. De ne ész nélkül - ne hidd el mindig és fenntartás nélkül azt, amit olvasol. Ha kétes helyekről tájékozódsz, és sok könyv annak számít, valószínűleg csomó tárgyi tévedést fogsz felszedni belőlük és esetleg a saját írásodba beleépíteni, az meg nem szerencsés. Ne félj kutatni, utánaolvasni a dolgoknak, szakemberektől tájékozódni, megkérdezni megbízható ismerősöket. Még a jó hírű könyvek sem kivételek! Például ott van az Éhezők Viadala (a második könyv): Katniss egy ponton hét-nyolc méterről lezuhan, aztán hazabiceg (!), és csak otthon derül ki (!!!), hogy eltörött a lába. Namármost, hét-nyolc méter zuhanás szivacsot kivéve majdnem bármilyen talajon nagy valószínűséggel bénulást, fejsérülést vagy hasonló rondaságot hagy maga után. A lábtörés még olcsó megúszásnak számít ilyen helyzetben, és az is biztos, hogy olyan mértékű lesz, hogy nem bicegsz vele haza egyedül. (Nem fedeztem fel utalást arra, hogy rosszul volt felbecsülve a magasság, ahonnan a csaj leesett; a könyvben ennyit írtak, ha átsiklottam valami olyasmi felett, hogy később kiderül, hogy három-négy méter tévedés történt, akkor nem mondtam semmit.) Vagy Tolkien: amennyiben ember van a porondon, egyszerűen nem létezik, hogy ezer év alatt ne változzon a haditechnológia markánsan. 

3. Vázlat, vázlat, vázlat. Előbb tervezd meg a történetednek legalább a markánsabb elemeit, teljesen az elejétől a végéig (és adj markáns végpontot a történetnek), szedd pontokba, rendszerezd, találd ki, honnan megy a történeted hová. Ha ez nincs meg, nagyon könnyen előfordulhat, hogy a történetednek nincs határozott iránya, sehonnan nem indul és sehová nem tart; vagy hogy egyszerűen nincs tovább ötleted, és nincs semmi, ami mentén elindulhatnál tovább előre, esetleg az is, hogy ellentmondásba keveredsz önmagaddal utólag. Emellett ha előre vázolsz, akkor az egész történetet végigkísérő, de csak a végén értelmet nyerő elemet (ritkán elemeket) illeszthetsz bele a történetbe - például úgy, mint ahogy Michael Ende tette a Végtelen történetben ("de ez egy más történet, melynek elmesélésére más alkalommal kerül majd sor", többet nem mondanék, aki olvasta, érti); hasonlítsd ezt össze például Alfred Bestertől a Tigris, Tigrissel, ahol világosan látszik, hogy "az égő ember" eleme a történet közepe felé jutott eszébe az író úrnak. (Ez nekem nem csapta ki elsőre a biztosítékot, mert az a könyv egyébként nagyon jó.)
 Jó, ha a karaktereidet is felvázolod; lehet, hogy erről később írok egy cikket, hiába van már a blogon, mert ide kicsit hosszú lenne.

4. Kísérletezz különböző műfajokkal és próbálj ki sokféle módszert. A kulcsszavak: kísérletezz és próbálkozz. Szerepjátékkal, novellával, lírával, romantikus műfajjal, sci-fivel, horrorral, krimivel, drámával, bármivel, ami csak eszedbe jut - akkor is, ha annak köze nincs a komfortzónádhoz. És bármilyen módszerrel, amit találsz. Előbbit azért mondom, mert ha hivatásszerűen akarsz írni, és mindig ugyanabban a szűk komfortzónában mozogsz, akkor nagyon hamar unalmassá válsz - könnyen elkezdhetsz ugyanolyan karaktereket írni, amíg újra meg újra ugyanazokba a konfliktusokba keverednek, ezt pedig az olvasóid és a kritikusok is megérzik és elunják majd. Ha az ember nem baltázza el a dolgot, a más műfajjal való próbálkozás kifejezetten üdítő és meglepő lehet az olvasó számára - nekem például nagyon tetszett, mikor Gerald Durrellnek, aki egyébként életrajzi regényeiről, komikus írásairól és a minden művében felbukkanó állatokról ismert, az egyik novelláskötetében találtam egy elég lassan induló, de tisztességes horrort. A módszereket pedig szerintem nem kell magyaráznom - itt szimplán nem tudod máshogy megtalálni azt az egyet vagy többet, ami neked működőképes lesz.

5. Ne félj elrontani. Előbb-utóbb mindenképpen elrontasz majd valamit, ha próbálkozol. Rosszul vázolod fel a cselekményt, úgy, hogy az nem tart sehova. Motiválatlan a karaktered. Elfelejtettél beleírni a történetbe valamit, amit kellett volna. Az eredetileg pszichothrillernek szánt történetedből valahol a közepe felé irreális love story lett. Ellentmondásba keveredtél önmagaddal. Nem érzed elég egyedinek az írásod.
Fontos, hogy észben tartsd, hogy nem baj, ha hibázol. Semmilyen írás nem tökéletes, a tied se kivétel ez alól. A hibázás nélkül nincs fejlődés, fejlődés nélkül nem fogsz tudni jobb minőségű írást kiadni a kezed közül. De fontos még, hogy ha amikor valaki rámutat a hibáidra, majd te vállat vonsz, és azt mondod, semmi nem lehet tökéletes, és meg se próbálsz tenni valamit annak érdekében, hogy kijavítsd vagy legközelebb ne kövesd el - na, az talán az egyik legrosszabb dolog, amit művelhetsz, ha bármit azért akarsz írni, hogy publikáld.


Közel se ennyi; tudnék még millió és millió ilyen apróságot írni, és ez utóbbi pontokból többet is ki lehetne bővíteni egy-egy teljes, hosszú cikké, de ha addig írnám, amíg csak ki nem fogyok az ötletekből, akkor két hét múlva is itt ülnék. és nem értem volna a végére. A cikk abszolút folytatásképes, ha van igény rá, még kétszer-háromszor össze tudok írni egy-egy ilyen listát.

Ha akartok folytatást, akkor valószínűleg hol hármasával, hol ötösével írok majd ilyen tippeket, a terjedelem viszont szerencsés esetben nem nagyon fog változni - vagyis ha csak három tanácsom lesz, akkor azok olyanok lesznek, hogy majdnem másfélszer ennyit fogok majd írni hozzájuk.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm az olvasást, ha tetszett és kíváncsi vagy a folytatásra, akkor pipálj, esetleg jelezd kommentben, ha nagyon rendes akarsz lenni.

A.

Так Было! fordítása

Második legtöbben a dalszövegfordításra szavaztatok (a cikkfordításra ugyanennyien, csak azzal kicsit több időbe telik előállni, ugyebár), szóval azt hoztam, méghozzá egy orosz dal szövegéét. Erről a számról tudni kell, hogy egy Tiltott szerelem-fanvideó háttérzenéjeként hallottam meg először, és mivel rettenetesen megfogott, ezért addig nyúztam édesanyámat, amíg meg nem csinálta a nyersfordítását nekem. Mert igen, én nem tudok oroszul egy szót sem (a víziló megfelelőjén kívül, éljen), de ő tanulta ezt a nyelvet. A nyers - és helyenként bizonytalan - fordítását viszont én alakítom most rímelő, versszerű valamivé.


Не души меня
Разожми тиски
Без того душа моя
Умирает от тоски
Не спеши кричать
Я тебе не враг
И, если можно всё начать с чистого листа
Но уже не та

Так было, так больно
Так каждым словом убивали спокойно
Так в сердце, так в душу
Слова стреляли, так ведь больше не нужно
Так было, так больно
Так каждым словом убивали спокойно
Так в сердце, так в душу
Слова стреляли, так ведь больше не нужно

И день ото дня молю
Пусть небо укроет
Я спрячу всю боль и грусть
Но в глазах боли не скроешь
Из памяти всё сотру
Уже давно не верю, не боюсь, не прошу
Но всё ещё живут мои раны
Так больно, не надо
Дожить бы до завтра
Разве не видишь, солнце потухло
И мир вокруг рухнул
Мы больше не рядом
Нам бы всё с нуля, нам бы опять гореть
Но уже не та, но уже не та

Так было, так больно
Так каждым словом убивали спокойно
Так в сердце, так в душу
Слова стреляли, так ведь больше не нужно
Так было, так больно
Так каждым словом убивали спокойно
Так в сердце, так в душу
Слова стреляли, так ведь больше не нужно

~.~

Ne engem!
Nélküled a lelkem
A bánattól meghal.
Ne siess a kiabálással,
Nem vagyok az ellenséged.
És lehetett újrakezdeni mindent
Tiszta lappal...
De már nem ugyanaz.

Így volt, ilyen fájó!
Így ölt csendben minden szó,
Szívben-lélekben.
Lőttek a szavak, ez így nekem többé nem kell!
Így volt, ilyen fájó!
Így ölt csendben minden szó,
Szívben-lélekben.
Lőttek a szavak, ez így nekem többé nem kell!

Napról napra imádkozom,
Hogy az ég megtisztuljon.
Összefonom a fájdalmat és a szomorúságot, az összeset,
De a fájdalom szemeiben nem tűnik el.
Minden emléktől borzongok.
Már régóta nem hiszek, nem félek, nem búcsúzom,
De a lelki sebeim még mindig élnek:
Ilyen fájón nem kellenek!
Csak holnapig élni!
Talán nem látod, de a nap kialszik,
És a béke körülöttünk meghiúsul.
Mi egymás mellett többé nem maradunk...
Számunkra minden a nulláról indul, megint égünk is,
De már nem így, de már nem így

Így volt, ilyen fájó!
Így ölt csendben minden szó,
Szívben-lélekben.
Lőttek a szavak, ez így nekem többé nem kell!
Így volt, ilyen fájó!
Így ölt csendben minden szó,
Szívben-lélekben.
Lőttek a szavak, ez így nekem többé nem kell!


Mielőtt érkeznének az orosz-tudorok felháborodott kommentjei, elmondanám, hogy anya már nagyon régen foglalkozott utoljára orosszal, azonkívül a rímek pontossága végett is sokat kellett torzítanom az eredeti fordításon. Ha nincs már sok köze a tényleges jelentéshez, akkor az ezért van.
A cikkfordítással még nem tudom, mikor jelentkezek, de igyekszem - mint mindig.
Ha mégis tetszett a fordítás, ne feledjétek el megírni; ciao! 

2016. november 3., csütörtök

Nő karakterek

Claire Sermonne

Aislín McGuckin

Margaux Chatelier
 
Sophie Skelton

Maureen Beattie

Beren Saat

Hazal Kaya

Nur Fettahoğlu

Lena Headey

Emilia Clarke

Sophie Turner

Gwendoline Christie

Carice van Houten

Natalie Dormer

U. i.: Ez kereken a 100. bejegyzésem a blogon, és összesen a 101. bejegyzés, mivel Anna is közzétett már egyet. Tortát nekem :3

Férfi karakterek

Megszavaztátok, hogy karaktereket hozzak nektek legközelebb, én pedig hoztam is őket. Remélem, mindenki talál köztük hasznosakat. Bocs, hogy mostanában elég lassan dolgozok, mert annak ellenére, hogy őszi szünet van, úgy érzem, élőhalott lettem. Azért remélem, nem haragszotok rám nagyon. Minden téren igyekszem helytállni, csak néha nem nagyon jön össze, remélem, megértitek.
Igazából erre a szövegelésre azért van szükség, hogy a kép melletti helyet kitöltse. Máskülönben sosem hordanék össze ennyi fölösleges baromságot... Á, kit áltatok, máskor is ezt szoktam csinálni. És már a kép melletti helyet is sikerült kitölteni, úgyhogy lássuk a karaktereket!


Kıvanç Tatlıtuğ

Buğra Gülsoy

Serhat Teoman

Kaan Taşaner

Shazad Latif

Tobias Menzies

Romann Berrux

Andrew Gower

Stanley Weber

Andrew Whipp

Richard Rankin

Batuhan Karacakaya

Ilker Kizmaz

Nikolaj Coster-Waldau

2016. november 1., kedd

Ciara blogja

Újabb blogjáról rendelt tőlem kritikát Ciara N. Malone augusztus 15-én, ami hatalmas megtiszteltetés, viszont már jó sok idő eltelt azóta, úgyhogy itt volt az ideje jelentkeznem vele.

Szerzője: Ciara N. Malone

A kinézet
1. A fejléc. Amivel meg vagyok barátkozva, az a színvilága. Pont ezeket az árnyalatokat tudnám elképzelni ehhez a történethez. Az összhatásba már nem illeszkedik ennyire, de nem a fejlécet kell megváltoztatni, hanem a design többi részét. A lány nem a legszebben van kivágva, azonkívül nem is túl egyedi alak - nem ez az első fejléc, amin találkoztam vele. És amit még nem értek, az a férfialak mellette; pont örültem, hogy végre egy blog, aminek nem a szerelem áll a középpontjában, erre a fejlécről mégis egy párocska mered vissza rám. Pont egyedi és különleges hatású lett volna, ha a testvérpár, Sam és Jay kerül rá a fejlécre. Az egyetlen férfikarakter, aki szóba jöhet, az Jason, neki viszont eddig nem volt akkora szerepe, hogy a fejlécre kerüljön, ezért sem értem ezt. A cím viszont tetszik, egyedi a betűtípus, és a színe is rendben van. (6/4)
2. A háttér. Tökéletes. Ennél az egyszínű sötét háttérnél nincs jobb az oldalad összhatásához. (2/2)
3. A bejegyzések és modulok háttere. Itt már fogtam a fejemet. A fehér modulsávra azt mondom, rendben van, elvégre a fejlécben is szerepel ez a szín, és jól is néz ki, na de a bejegyzéssáv... Egyáltalán nem passzol a fejléchez. Én egy sötétzöldet tudnék elképzelni ehhez a történethez, és úgy a fejléccel is eszméletlenül nézne ki. (2/1)
4. A betűszín, betűtípus, betűméret. A menü betűi minden szempontból rendben vannak, a modulok címei és szövege úgyszintén. A bejegyzések fehér betűszíne teljesen rendben van, ellenben a bejegyzések elején található, rózsaszín vagy épp piros szövegek borzalmasan festenek, szerintem állítsd át őket inkább valami világoszöldre. A betűtípussal semmi baj, de a betűk mérete nem egységes - az rendben, hogy az off-bejegyzések szövege nagyobb, mint a fejezeteké, viszont a harmadik fejezet szövege sokkal nagyobb, mint az első kettőé. Állítsd át azt is arra, ami az első kettőben volt, mert az szerintem pont jó méret. (3/2)
5. Az effektek. A képeffekteket nem hiányolom, mert a különböző linkeffektek kárpótolnak a hiányukért. Viszont a linkeffektekkel nem vagyok teljesen kibékülve. A megjegyzések és a bejegyzések linkje pirosra vált a kurzorráviteltől. Értem én, hogy a vér miatt van így, de akkor legyen már egy kicsit vörösesebb, sötétebb az árnyalat! Mert ez így, jelen állapotában teljesen elüt a környezetétől, ahogy a menü effektjei is. Ha ragaszkodsz ezekhez az effektekhez, akkor legyenek már egy kicsit sötétebbek! Azt viszont értékelem, hogy a kurzor nem húzza szét és nem nagyobbítja meg a linkeket; az ilyesmiket mindig fölöslegesnek tartottam. (5/2)
6. A modulok. A menüről már leírtam, hogy túl rikító az effektje, de egyébként jól néz ki, kár, hogy nem ér a fejléc egyik szélétől a másikig. Azt egyébként észrevetted, hogy angolul írtad az oldalak neveit, de az utolsó "jelentkezések" maradt? Azonkívül a cseréket nem changes-nek kéne írni, hanem exchanges-nek, mert ide az találóbb. Igen, tudom, hogy a change is jelenthet cserét, de az exchange találóbb. (Szóismétlés, Ness, nem vagy formában.)
Amit nem értek, az az, hogy a chat linkjei miért világoskékek. Úgy néz ki, mintha Bellának nem lett volna türelme a chatet is a környezethez igazítani, így maradt az alapbeállítása, ami viszont borzalmasan mutat a blogodon. Az infóboxot átnéztem és javítottam a hibáit, mert némelyik elég komikus hatást kelthet az olvasóban.
A blog az Aokigahara c. nevet viseli [döntsd el, hogy az Aokigahara címet vagy nevet viseli]. A nyitás dátuma 2016. 06. 21., zárás kizárt egy ideig a zárás még egy jó ideig nem várható. A történet legfőképpen a horrorra koncentrálódik. A design és a fejléc készítője Bella Stewart. A blog tartalma lehet, hogy [nincs szükség a "lehet"-re és a feltételes módra is az "ütközhet" igén, ezért húztam ki a lehet-et] néhol ütközhet néhol [így magyarosabb a szórend] a valósággal, vagy akár egy filmbeli jelenettel, viszont ezekért nem vállalok felelősséget. A részek érkezése hetente, kéthetente várhatóak - gyakorlati beosztástól függően -. A blog két főszereplője Jay Mowbray[szóközhiány](22) és Jackson Boleyn[szóközhiány](25). Fontos szerepet kap még Jay húga, Samantha[szóközhiány](20) is. Karakterszám: 2000-3500 [nem karakter, hanem szószám, és szerintem ezt teljesen céltalan kikötni, senki nem az alapján áll neki az olvasásnak, hogy na, hány szavas egy fejezet?] Részlet a negyedik fejezetből: Megjelenése: 2016. 09. 10-15 [ezt csak akkor érdemes kiírni, ha már készen vagy az adott fejezettel, és tudod, hogy melyik nap töltöd majd fel] " Feltöltés alatt... " [erre semmi szükség]
A modulok sorrendjébe nem tudok belekötni, szóval ennyit róluk. (12/9)
7. Ötletesség, egyediség + könyvborító, stb. Mindkét könyvborító nagyon szép, le a kalappal. A blogodnak igazán egyedi és különleges a fejléce és a színvilága, leszámítva a nem éppen találó bejegyzéssáv-háttért. (5/4)
8. Az összhatás. A blogodra jó ránézni, emellett a történet hangulatát is tökéletesen visszatükrözi. Ügyes! (5/4)

A kinézet összesen: 40/28 Pár apró változtatás kérdése! ;)


A tartalom
1. A cím. El sem tudnék képzelni találóbbat. A történetet tökéletesen összefoglalja, ráadásul egyszavas, könnyen megjegyezhető, figyelemfelkeltő, különleges hangzású, csak azt nem értem, hogy miért foglalod a ◄► karakterekbe. Semmilyen célját nem látom, és csak a blog címében jelenik így meg, sem a fejlécen, sem az infóboxban nem így szerepel. Akkor meg? (6/5)
2. A fülszöveg. A felépítése és a tartalma mindenképp különleges; ezt a megoldást még sehol máshol nem olvastam. Helyesírásilag és megfogalmazásilag viszont már erősen úgy néz ki, mintha a bétád ezt nem nézte volna át. De a hossza megfelelő, és kellően figyelemfelkeltő fülszöveg, meg kell hagyni.
Mindenkit.[nem kell ide szóköz]" - mondta az egyik Japán japán [a nemzetiségneveket kisbetűvel írjuk, általános iskolai tananyag...] lapnak egy szerencsés túlélő. Csak az arca hófehér, tele van vérző hegekkel, karcolásokkal.[innen hiányzik egy szóköz]Hegyes fogai olyanok, mintha egy farkaséi lennének. Halálosan félelmetes.[nem kell ide szóköz]" - nyilatkozott egy, a húszas éveiben járó, depressziós lány, akiért az apja és a bátyja kutatta fel át szinte az egész erdőt egy idegenvezető segítségével. Viszont, ahogy egyre jobban belegondoltam ebbe a dologba, engem is érdekelni kezdett ez az egész erdő. Kíváncsivá tettek azok az állítólagos szörnyetegek, amikből több száz van az erdőben. "Az egész beszéd az erdőbenről csak hallucináció, s amit látunk, az csak az agyunk szüleménye. Nem a valóság. Ez mindent el tud velünk képzelhitetni." - mondta a rengeteg melletti levő hotelben élő idegenvezető, aki már sokszor megtapasztalta a hallucinációt. Azt még ő sem érti, hogy őt miért nem támadja meg az erdő. - "[ide nem kell szóköz]Talán lehet [döntsd el, hogy talán vagy lehet, mert mind a kettőre nincs szükség egyszerre] azért, mert nem akarom megölni magam.[nem kell szóköz]" (5/3)
3. Az oldalak. Négy oldalad van, ebből háromnak angol a neve, a negyedik valahogy magyar maradt. Véletlenül, vagy csak nem jutott eszedbe a szó angolul? (Ezzel most én is bajban vagyok... talán registrations? Á, nem akarok hülyeséget mondani.)
A fejezetekhez csak egyet linkeltél be a háromból, pótold. Máshoz nincs hozzáfűznivalóm. (4/3)
4. A prológus. Nincs, de annál kevesebb a dolgom, muhaha. (0/0)
5. A történet. Kezdjük a külsőségekkel. A szöveg sorkizárt, amit felüdülés látni. Az első fejezetben nem túl esztétikus a visszaemlékezés megoldása, legalábbis én így látom. A visszaemlékezés-feliratok nélkül, egyetlen sor kihagyásával is tökéletesen érthető lenne, miről is van szó.
A fejezetek hosszával nekem nincs problémám, bár nem viszed túlzásba: nyugodtan lehetnének hosszabbak még a részek. Nagyon tetszik, hogy nem teszel képeket a bejegyzésekbe, mert az iszonyatosan idegesítő tud lenni, legalábbis nekem biztosan.
A fejezeteknek szoktál külön címeket adni. Az elsőre még azt mondom, rendben, a másodikra már kevésbé (lejjebb, a kivitelezésnél írom le, miért), a harmadik viszont egyenesen nevetséges. A harmadik fejezet címe ugyanis Előkészületek, avagy erdőjáró keresés. Ennek két hibája is van. Egy: az erdőjáró keresés nem előkészület, az már a küldetés maga. Kettő: ebben a fejezetben nem kerül sor az erdőjárásra. A történet külsőségei tehát: (5/2)
Térjünk át a történeted alapötletére. Zseniális. Annak ellenére, hogy Japán a központja, még sosem olvastam ehhez hasonlót; az Aokigahara-erdőről is neked köszönhetően hallottam először (kövezz meg a műveletlenségemért). A lemészárolt szülők nem újdonság, a blogger csapjából és a könyökömből is ez folyik, de ez megbocsátható, ugyanis ezután már tömény eredetiség következik. Tetszik az a motívum is, hogy az egyik testvér látta a szülők holttestét, a másik nem, és hogy ez hogyan hat ki rájuk. Más szóval: elismerésem! (10/8)
A kivitelezés pedig... mondjuk úgy, hogy lehetne jobb is. Hol kezdjem... mondjuk a műfajnál. Ugye már az elején tisztáztad, hogy horrorról van szó. Ez ordít is a történetről, de sokszor nem pozitív értelemben. Néhol egészen erőltetettnek éreztem; tudtam, hogy most egy gyomorforgatónak szánt leírás következik, elvégre horrorról van szó, muszáj annak is lennie benne. Egyszóval túlságosan kényszeredetten volt horror, nem természetesen, magától értetődően. Vagyis próbálj meg ne azért írni bele undormányokat, hogy hű maradj a horrorhoz, hanem azért, mert a történet egész lénye - ha fogalmazhatok így - horrorisztikus.
Aztán még ott vannak helyenként a hitelességi hibák, amiket később tárgyalok. De az egyik annyira jelentős, hogy nem tudom nem leírni ide. A második fejezetnek a címe az, hogy Drága testvérem..., és a fejezet végén van egy szöveg, amit Jay Sam laptopján talál, és egyszerűen nem tudom róla megállapítani, hogy naplóbejegyzés-e, vagy levél. Félreértés ne essék, egyikként sem állná meg a helyét, de fel van írva az elejére a dátum és a hely. Aláírása nincs. Ha ez egy naplóbejegyzés, akkor messze túl részletes és valószerű, inkább történetleírás, mint valódi napló (és van különbség a kettő között, de gondolom, fölösleges belemennem, hogy mi). Ha pedig levél, akkor miért nem E/2.-ben utal Jay-re Sam, miért írja pölö, hogy "Tudom, hogy én okoztam a bajt, s még Jay sem győzhet meg arról, hogy nem én voltam a hibás."? Nem tudom megérteni, hogy akkor ez most mi.
A másik a történetvezetés, aminek ugyan van külön pontja, de nagy vonalakban hadd írjak róla itt is: elég változékony. Úgy értem, az első fejezet eleje és a visszaemlékezés még heves, egészen izgalmas, figyelemfelkeltő, aztán hirtelen átváltasz teljesen érdektelen események részletezésére, amiket ráadásul még logikai bukfencek is tarkítanak. Oké, nem azt mondom, hogy legyen a sztori minden sora észveszejtően érdekfeszítő, de azért nem kéne egy repülőre való becsekkolást ugyanannyit részletezni, mint a történet fő alapját (avagy Sam és Jay szüleinek halálát).
Aztán ugye nem feledkezhetek el az erőltetett, magyartalan szórendű mondatok sokaságáról, na meg a bétád munkája ellenére is érezhetően rengeteg helyesírási hibáról. Az 1. fejezet ilyen szempontból még egészen rendben van (pedig abban is van hiba bőven), de a 3. fejezet már egészen olyan, mintha a bétád feléje se nézett volna (vagy ő is csak ennyire képes, nem tudnám megállapítani). (10/4)
6. Leírások, párbeszédek, a karakterek. A leírásaid sokszor direkt horrorisztikusak, és emiatt néha erőltetettek is, de pont megfelelő mennyiség van belőlük, ami ritka, és értékelem.
A párbeszédeid közül néhánnyal nem vagyok kibékülve. A visszaemlékezésiek rendben vannak, azokkal nincs problémám. De a taxisofőrössel már annál inkább, azzal, amelyik a hotelhez vitte Jay-t. Jay ugye közli a sofőrrel, hogy az Aokigahara-erdő melletti hotelbe szeretne menni. Erre az: "Tudja maga, milyen veszélyes az a környék? Tisztában van azzal, hogy az az erdő azt láttat magával, amit akar?!" Lehet, én nem vagyok tisztában a japánok modorával, nem is nagyon vagyok jártas a témában semmilyen szempontból, de azért mégiscsak egy taxisofőrről van szó. Ha azt kérem, hogy a Biztos Halálba vigyen, akkor sem az én testi épségemért kell aggódnia, meg kérdőre vonni a döntésemet... Érted, mire gondolok. Meg a hotel recepciósával sem túl hitelesek a párbeszédek, néha ráncoltam a homlokom. Vagy csak nekem nincs elég tapasztalatom a japán recepciós nőkkel.
A karakterekről még pár sort. Igazából csak Jay az, akivel idáig "megismerkedhetett" az olvasó, ő viszont nem kicsit szerethető és hiteles, ha nem is túl rétegelt karakter, és eléggé szürke. Megjegyzem, kevésbé lenne unalmas, ha tenne érdekes dolgokat, mert eddig túlnyomórészt egy reptéren szerencsétlenkedett. És annak ellenére, hogy Sam konkrétan még nem is szerepelt, az olvasó már ismeri annyira, mint a testvérét, és ez egy csodás dolog, büszke lehetsz magadra, hogy ezt el tudtad érni. (15/10)
7. Stílus, fogalmazás. A történet három fejezete tömve van szórendi és szóismétlési hibával, de időnként a múlt- és a jelenidőt is váltogatod. A stílusod egyébként nem rossz, lehet élvezni, amit írsz, igényesen fogalmazol, csak hát jobban át kéne gondolni a dolgokat, mielőtt közzéteszed (és/vagy a bétádnak is szorgalmasabbnak kéne lennie).
Mivel még az előző kritikámban felsorakoztatott, átjavított hibákat sem javítottad ki a másik blogodon, ezért most nem vesződtem mind a három fejezettel, csupán az első fejezet hibáit gyűjtöttem ki. Ha valahol nem érthető, hogy mit miért húztam át, akkor írj, és leírom.
De ahogy az ember felnőtté válik mind testileg, és mind szellemileg, kialakul az igazi természetünk, és vele együtt a hirtelen cselekedetek, amik legtöbbször a legrosszabbkor születnek meg.
Na, jó, nem minden, de a dolgok nagyja igen, sőt, nagyjából még lelkileg is a helyén volt nagyjából.
Újra elkezdett hegeket vagdosni az alkarjára, és ismét depresszióba esett zuhant. Nem volt elég, hogy Sam így is depressziós volt, amiből alig sikerült kigyógyulnia, de még ez még rátett egy lapáttal, és még súlyosabbá tette tovább súlyosbította a helyzetét. Egyfolytában azt hajtogatta, hogyha akkor tovább erősködött volna, hogy maradjanak otthon velünk, akkor még talán még mindig élnének.
Ahogy körül írta Az alapján, amilyennek leírta őket, valami borzalmas látvány lehetett. Az egész akkor kezdődött, mikor anya és Sam összevesztek azon, hogy az egyik iskolatársa át szeretett volna jönni, aludni, de a szüleink nem engedték meg a szüleink.
Már én is majdnem elsírtam magam. Nagyon szerettem volna én is, ha átjön a barátja, viszont inkább nem szóltam egy szót sem, mert lehet, hogy mind a ketten szobafogságot kaptunk volna. Inkább én is felrohantam a szobánkba, s néztem, ahogy Sam mindent szanaszét dobál az ágyról mindent szanaszét dobál. Ő órákon át sírt, késő estig, egészen addig, amíg anyáék meg el nem indultak vacsorázni a főnökükkel, a három utcával arrébb levő étterembe.
Látszott a húgomon,: megbánta a veszekedést.
Mikor nagyira néztem, aki anyát és Sam-et Samet nézte figyelte és közben vigyorgott, nekem is mosolyra húzódott a szám. Nagyon szerettem őt. Nem tudom, mi lenne velünk nélküle nélkülünk vele.
A mi bébiszitterünk, velünk néha nagyon bunkó velünk.
Én továbbra is karba tett kézzel álltam az ajtó mellett, és vártam, hogy végre észrevegyenek. No, nem mintha feltűnési viszketegségem lenne lett volna, viszont a mai nap csak Sam-ről Samről szólt.
De láttam rajta, hogy boldog, leírta elárulta az arca. Egy másodpercre félre pillantottam félrepillantottam, de már nem volt előttem, hanem anyám mellett volt állt, aki felém tárta karját.
aki épp a mosogatóba pakolta bele a vacsorán vacsora során összekent tányérokat.
Akármennyit is veszekszünk velük, de szeretjük őket mindennél jobban mindennél jobban szeretjük őket, hiszen ők mégis csak mégiscsak a szüleink.
Sam megfogta az egyik babát és letekerte a fejét, majd megfogott egy másikat is, annak is lecsavarta, és mindegyiket mindkettőt belehelyezte az ellenkező másik bábu testébe. Kicsit furcsa látvány voltt nyújtott, mivel az egyik baba teste sötétebb volt, mint a feje, a másiknál pedig fordítva.
Ő mindig lassabban öltözik öltözött.
 - Nagyi! Nagyi! Megjöttek! - kiabáltuk egyszerre, s felugrottunk a vendégszobának aza ágyára, ahol nagymamánk feküdt félálomban.
Mikor a lépcsőhöz értünk, egy hatalmas durranást hallottunk, és egy kerékcsikorgást. A nagyi azonnal lefutott[szóközhiány]a lépcsőn, egyenesen ki az ajtón, mi pedig utána. SA szánk tátva maradt, mikor a nagyi elordította magát.
Viszont Sam viszont nem.
 - Jason, tudni kell Sam-ről Samről tudni kell, hogy önfejű, depressziós - pakoltam cuccaim a hatalmas bőröndbe azzal az elhatározással, hogy indulok a leghamarabb induló repülővel - és mindenre képes. - fejeztem be a mondatot.
Lassan oldalra fordítottam a fejem, és szúrós szemekkel tekintettel néztem rá. 
Belegondolni is rossz, hogy valami baja esik, nem, hogy nemhogy még meg is történjen.
Ahogy körbenéztem, egy hatalmas épület állt előttem. Ahogy közeledtem Mikor odaértem elé, az egyik fotocellás ajtó rögtön kinyílt előttem. Majd a másik is. Az épületen belül mindenhol emberek voltak, alig volt üres hely. Ahogy körülnéztem, mindenki szomorú voltnak tűnt. 
Megindultam a kapu felé, mely azt vizsgáljta, hogy nincs-e az utasoknál veszélyes tárgy. 
Megvártam, míg szinte mindegyik leadta a jegyét, s én is úgy így tettem, majd megindultam a tolongó tömeg után.
 - Kérem kedves utasainkat, csatolják be biztonsági öveiket, míg el nem érjük a kétezer méter magasságot.! - Megfogtam az övet, és becsatoltam.
Fél óra múlva a stewardess egy kocsi finomsággal állított be az turista osztályra. De én mégis idegesen doboltam az ujjammal idegesen doboltam a combomon, s egész idő alatt a felhőket néztem az ablakból a felhőket néztem, mit sem törődve másokkal. (5/2)
8. A helyesírás, szókincs. A helyesírásoddal a bétád jelenléte ellenére is vannak kisebb-nagyobb gondok, amiket az első fejezetben jelöltem. Ezek többségében vesszőhibák. A szókincseddel viszont semmi baj, szinte mindig megtalálod a legkifejezőbb szót mindenre.
 - Kicsim, értsd meg, nem jöhet át aludni, mert elmegyünk itthonról - guggolt le húgomhoz anyánk, és lesimította a könnycseppeket az arcáról.
 - De a nagyi itt lesz, anya, kérlek!
 - Nem lehet. Nem érted meg, kislányom? - állt fel, és visszaült a konyhapulthoz.
rohant az emelet felé, egyenesen a szobánkba.
Mi kint játszottunk a nappaliban a barbi babáinkkal Barbie-babáinkkal.
Kezem gyorsan a nyaka köré fontam, és rácsimpaszkodtam. Ő felállt, s megpörgetett párszor, mire hangos nevetésbe kezdtem. Amikor letett, mélyen barna szemébe néztem, ami csillogott, mint az égen fent ragyogó csillag. Nem tudom, mitől csilloghatott a szeme, lehet, a büszkeségtől, vagy akár a boldogságtól.
 - Biztos ne hívjam át a bébiszittert? Elbírsz velük, mama? - Ffordult oda nagyihoz
Odacsoszogott hozzánk, majd ő is elbúcsúzott a szüleinktől, és kitessékelte őket az ajtón.
Az egyiket rózsaszín szoknyába és piros trikóba öltöztette egy fekete, kopogós cipővel a lábán, míg a másikat egy fekete trikóba, fekete nadrágba és egy kék tornacipőbe bújtatta.
 - Gyertek fürdeni, lányok - szólt be a nappaliba nagyi. Mindegyikőnk ledobta azt a játékot, ami épp a kezében volt, s megindultunk a fürdő felé.
Plusz még a felöltözés volt negyed óra, viszont az csak Sam-nél Samnél.
 - Takarjátok el a szemeteket! - kiabált oda a nagyi, s én, mint szófogadó kislány, el is takartam.
 - Tudom, drágám, de akkor legalább ne az éjszaka közepén indulj el, hanem holnap reggel - fogta meg a kezem.
Féltem Félek, de te nem tudod, milyen ez.
 - Szeretlek, Jason, de értsd meg, el kell mennem. Majd felhívlak, ha odaértem - adtam szájára egy csókot, s kiléptem az ajtón, magam után rángatva a bőröndömet.
Ő a mindenem, csak ő maradt nekem a családból, és nem veszíthetem el.
Vagy, rosszabbik esetben, mit csinálhatnak vele.
Viszont ő akkor sem sírt, mikor hét éves hétéves korában meg kellett műteni a térdét.
Mielőtt elment Japánba, azelőtt két héttel engedték haza a kórházból, saját felelősségre.
Ahogy beértem a város közepébe, egyenest a taxi állomást taxiállomást céloztam meg. Amikor megláttam egy üres taxit, leintettem, cuccomat bepakoltam a csomagtartóba és beszálltam.
Nem tudtam másra gondolni, csak Sam-re Samre. Nem mertem belegondolni, mi lesz velem, ha odaérek, és az a hír fogad, hogy meghalt.
Az egész hátsó utastér könnyekben úszott, és szerintem már a sofőrnek is az idegeit feszegettem, mert erősen szorította a kormányt. Kisebb-nagyobb sikerrel abbahagytam a bőgést, és próbáltam úgy viselkedni, mint egy felnőtt, nem pedig kisbaba módjára.
 - Köszönöm a fuvart, és a türelmet is. Tudja, teljesen kikészültem lelkileg… - Mmondtam, előrehajolva a sofőrhöz.
Az én ajkam is kisebb fajta kisebbfajta mosolyra húzódott, s kiszálltam az autóból. Odasétáltam a csomagtartóhoz, és kivettem a cuccom.
Egyenesen a recepcióhoz igyekeztem, magam után húzva a bőröndöt, aminek a kereke néha-néha megakadt egy-egy feltört csempében.
 - Kérjük tisztelt utasainkat, a Tokyo-ba Tokióba tartó bőröndöket és egyéb dolgokat adják le, majd kezdjék el a felszállást a járműre - szólalt meg a hangosbemondóban egy férfihang körülbelül tíz perc múlva.
Mikor sorra kerültem, felpakoltam a vizsgálóba beleépített futószalagra a bőröndöt, és átmentem a kapun. A kapu készülék nem sípolt be, csak egy zöld pötty kezdett villogásba az egyik oszlop tetején.
 - További jó utat! - nyomta a kezembe az őr a bőröndöt. Kedvesen rá mosolyogtam rámosolyogtam, s a bőröndöm magam után rángatva elindultam a beszállókapu felé, ahol rengeteg ember tolongott előttem.
Úgy, ahogy nekem is ki kell bírnom a megállás nélküli hajtást a fényképezésnél, átformázásnál, retusálásnál és minden egyéb dolognál éjjel-nappal. (5/2)
9. Hitelesség, történetvezetés. E téren már abszolút eltévedtél, ha fogalmazhatok így. Nézzük előbb a hitelességi hibákat, amiktől a falba tudtam volna verni a fejemet.
Az első fejezetben Jay beszáll egy taxiba.
 - El tudna vinni a reptérre? - kérdeztem, s előre nyújtottam a pénzt. Öhm... honnan tudja előre, hogy mennyit kell fizetni? Lehet, én maradtam le, de amikor legutóbb taxiba ültem, akkor még az út után kellett fizetni. Szerintem sürgősen javítsd ezt át, ha nem akarod, hogy még több olvasód mosolyogja meg ezt a bakit. (Ezt egyébként valaki megírta neked kommentben is, de az sem volt rád túl nagy hatással.) Vagy, ha Jay annyira jómódú, hogy megengedheti magának a busás borravaló osztogatását, akkor arra miért nincs legalább utalás?
Már a második fejezet, Jay a repülőtéren van.
 - Jó estét! Japánba mikor megy a legközelebbi, átszállás nélküli repülő? – tettem alkarjaim a pultra, és kíváncsian néztem az idős nő arcát.
 - Jó estét. Pontosan tizenegy óra húsz perckor. – mosolygott.
Ezen a ponton vártam, hogy Jay jegyet vesz, de nem történik ilyesmi.
 - A négyesről.bBólintottam egyet, és tovább álltam továbbálltam. Kerestem a nagy tömeg köztben egy ülőhelyet, ami viszonylag közel volt a négyes kapu bejáratához. Ránéztem a recepciópult felett elhelyezett, hatalmas órára, ami pontosan tizenegy órát mutatott.
Nem vett jegyet, és kiőgyeleg a sorból, hogy nézelődjön. Értem.
Arra gondoltam, hogy felhívom Jason-t Jasont, viszont jobbnak láttam, ha akkor hívom, mikor leszálltam a repülőről Tokyo-ban Tokióban.
Ahogy eltűnt a zsebemben a hófehér telefon, eszembe jutott, hogy nem vettem jegyet. [Pont időben, mondhatom!] Megfogtam a cuccom, visszasétáltam a pulthoz, s ismét vártam. - Az előző sorban állás alkalmával fél órát kellett várnia, és már csak húsz perc van a gépe indulásáig, de azért még beáll ugyanabba a sorba. Megint értem.
 - Jó estét. Egy jegyet szeretnék kérni Japánba, Tokyo-ba Tokióba, a tizenegy óra húszas járatra – nyújtottam oda a készpénzt az ablakon keresztül.
Megint ránéztem az órára, ami tizenegyet ütött. - Mielőtt Jay másodszor visszaállt volna a sorba, pont 11-et mutatott az óra. Megállt az idő, vagy hogy lehet, hogy aközött, hogy beállt a sorba, és aközött, hogy megkapta a jegyét, nem telt el egy perc sem? Már csak húsz perc, és indulás. Ühüm.
De térjünk át a történetvezetésre, amitől legalább ekkora agyhúgykövet kaptam. Azt már leírtam, hogy az első fejezettel nagyjából nem sok bajom van addig a pontig, amíg Jay meg nem érkezik a reptérre - onnantól ugyanis percről percre ecseteled a történet szempontjából teljesen jelentéktelen történéseket. Gyakorlatilag a csaj minden lépését leírod. Nem kicsit fárasztott le. Tudom, nem lehet tömény történés az egész, de azért a semmiről mégsem kellett volna egy fél (plusz a második elején még valamennyi szintén erről szól) fejezetet összeírni! A fejezetek se a legizgalmasabb lezárással végződnek, nem igazán csalogatják az olvasót az utolsó mondatok egyik rész esetében sem, pedig ez fontos. Ha nem drámai egy fejezet lezárása, akkor az olvasó nem fogja szükségesnek érezni, hogy a következőt is elolvassa.
Nem tudtam, hova írjam, ezért itt teszem meg: második fejezet; szó szerint fogom kimásolni, amit írtál:
Eközben odakint már szakadt az erdő, néhány jégdarab kopogott az ablakon. A villámok gyönyörűen cikáztak az égen. ahogy szinte majdnem földet értek a közeli Aokigahara erdőben. Ekkor még nem is jutott eszembe, hogy Sam abba a szörnyűséges erdőben bóklászik.
   Eközben odakint már szakadt az eső, néhány jégdarab kopogott az ablakon. A villámok gyönyörűen cikáztak az égen. ahogy szinte majdnem földet értek a közeli Aokigahara erdőben. Ekkor még nem is jutott eszembe, hogy Sam abba a szörnyűséges erdőben bóklászik. Nem tűnt fel, hogy kétszer került bele szó szerint ugyanaz? (5/0)
10. Ötletesség, egyediség + trailer, függelék, stb. Ha van is trailered, én nem találtam, de ha nincs, az se baj. Vitathatatlanul ötletes és egyedi a blogod címe, a fülszöveg megoldása, a történet alapötlete és műfaja, és még a stílusod is. Egyszóval sok szempontból csak így tovább! (5/5)

A tartalom összesen: 75/44 Szánd rá az időt és az energiát; megéri! ;)


A blog egésze: 110/72 Van hova fejlődni, de szerintem képes vagy rá! Sok sikert! :)


Ajánlom...
Ajánlom neked ezt a blogot, ha egy horrorra vagy kíváncsi, odavagy Japánért, érdekel az Aokigahara-erdő mítosza, és fúrja az oldaladat, mi történhetett Samantha Mowbray-jel a fák erdejében!


A kritika építő, segítő szándékkal íródott, ha valamiben nem értesz egyet velem, nyitott vagyok a megbeszélésére. Hogyha megbántottalak, bocsánatot kérek, és nem állt szándékomban! És még ezerszer elnézést a több hónapos várakoztatásért!
Az egyetlen, az igazi, a legkegyetlenebb, a legromlottabb, a legjavíthatatlanabb, a legreménytelenebb, legőrültebb, legégetnivalóbb Nessa randalírozott. İyi geceler!