2016. szeptember 29., csütörtök

Tiltott szerelem és Kuzey Güney képek

A másik két imádott török sorozatom a Kuzey Güney és a Tiltott szerelem, amiket szintén bele fogok foglalni a török sorozatajánlómba, úgyhogy most nem részletezném őket. Jó képnézegetést!



2016. szeptember 28., szerda

A kritikaírók, a kritikaírás és a kritikarendelők egy kritikaíró szemszögéből

Ezt a blogot - tehát az első felületet, amin valaha blogkritikákat jelenítettem meg - már másfél éve hoztam létre, előtte pedig más blogjaimról kértem kritikát más kritikaíróktól. Szóval mondhatjuk, hogy már kb. három éve voltam és vagyok időnként kritikarendelő/-alany, és másfél éve írok kritikákat, mint kritikaíró. Hű.
Erre azért éreztem fontosnak rávilágítani, mert a mai bejegyzésemben (bármily meglepő) a kritikaírók milyenségéről, a kritika megírásának folyamatáról, vagyis úgy mindenéről, és a kritikarendelőkről fogok írni. Nehézkes, bonyolult és kényes a téma, de rászántam az időt, hogy kidolgozzam, illetve leírjak mindent, amit erről gondolok és érzek. Én pedig őszinte alkat vagyok, úgyhogy álljon itt minden, ami eszembe jutott ezekről!


Kezdjük rögtön az elején, mert mindig úgy a legkönnyebb haladni. Mi is a kritika?
A kritika, ahogy a való életben, úgy a blogger berkein belül is véleményt megfogalmazó műfaj, amit gyakorlatilag akárki, boldog-boldogtalan onthat akármiről. Ebből máris következik, hogy akármilyen hozzá nem értő személynek is ugyanannyi tere van a bloggeren érvényesülni ezzel a műfajjal, mint egy igazán tapasztalt, hozzáértő illetőnek. Emellett ahány kritikaíró, annyiféle kritika - van rövid, van hosszú, van pontozásra épülő, van ömlesztett -, így van hasznos és haszontalan is. Valamint akármilyen minősíthetetlen munka válhat kritikaalannyá: egy harmincéves, tapasztalt férfi különleges témákat feldolgozó naplóblogja éppúgy, mint egy tízéves kislány írás terén tett szárnypróbálgatásai. (Elég régóta írok kritikákat ahhoz, hogy tudjam: az írás nem korhoz, hanem érettséghez kötött. Szóval nem a tízéveseket akartam leírni. Ezeket a sarkított példákat csak a könnyebb megértés végett írtam, hogy hangsúlyozzam, mit akarok mondani.)

Nehéz a kritikaírókat, a kritikaírást és a kritikaalanyokat egymástól külön, pontokba szedve ízekre szedni, ezért valószínűleg nagyon egybe fognak folyni, de inkább ez, minthogy szétszedegessem őket három nagy részre, aztán valamilyen logikai kapcsolat kimaradjon, mert így tettem.

Haladjunk időrendben, oké? Avagy: a kritikarendelés, és hogy ki hogyan csinálja.
Ha én kritikát rendelek (mostanában nem szoktam, és régen se sokszor, de azért még emlékszem), az első, hogy keresek egy blogot - blogmagazint, kritikablogot, designblogot, ahogy tetszik -, amin dolgoznak kritikaírók. Ezt tehetem úgy, hogy a gugliba beírok valami olyasmit, hogy blogmagazin, criticism, critique vagy critics - ezekre nem ad ki mindent, ami szóba jöhet, úgyhogy ilyenkor érdemes a feliratkozóim között kutakodni. Tapasztalataim szerint szinte mindenki fel van iratkozva legalább egy-két blogmagazinra, ha másért nem, azért, mert kritikát rendelt onnan. Ezért, ha az erre a kritikás blogomra feliratkozók rendszeresen olvasott blogjai között szétnézek, szinte teljesen biztos, hogy találok nekem megfelelő kritikablogot. Más persze lehet, hogy a Facebookos, blogos csoportokban kutakodik, esetleg a kedvenc blogjain megy rá a kritikák fülére, és megnézi az elsőt, ami szimpatikus a megjelenített munkák közül - teljesen mindegy.
Az eredmény: eljutottunk egy blogra, ahonnan már lehet kritikát rendelni. A lehetőségek tárháza kimeríthetetlen. A legvalószínűbb, hogy egy csodás, gyakorlott designer által készített kinézet virít a képernyőnkön, de olyan is előfordul, hogy nem így van. Ha nagyon ocsmány az adott blog designja, akkor már állunk is tovább - az ember előítéletes lény.
Vannak egy személy által vezetett blogok - majdnem azt mondtam, hogy példának okáért ez is ilyen, de ezt Pannával ketten vezetjük -, és vannak egész csoportok által működtetett blogmagazinok is, ahol kritikaírók mellett fejlécet, designt és könyvborítót készítő designerek, blogajánló-írók, rendezett kép-szerkesztők, fülszöveggyártók és egyebek is dolgoznak.
Jön a körülnézés fázisa - először nyilván az ötlik szembe, hogy egy vagy több választási lehetőségünk van-e kritikaíró terén. Akár így, akár úgy, mindenképp megnézzük a blogon már közzétett munkákat, hogy lássuk, mennyire minőségi és igényes bloggerrel/bloggerekkel állunk szemben. Ha nem tetszik, amit látunk, már állunk is tovább. Ha viszont tetszik, akkor rögtön klikkelünk a "rendelés menete" vagy valami ilyesmi névvel büszkélkedő oldalra, esetleg modulra, amit jobb esetben gondosan elolvasunk, aztán írunk a chatbe vagy e-mail boxba, hogy erről és erről a blogról kérünk kritikát ettől és ettől.
Azért írtam, hogy jobb esetben így teszünk, mert vannak olyan rendelők, akik ezt nem tartják szentírásnak. Az első random kritikablogra rámennek, körülnézés és rendelés menete-olvasgatás nélkül már írják is, hogy ők kritikát szeretnének a blogjukról. Ebből van, hogy nem akad probléma, de leginkább igenis akad.
Példának okáért: a kritikus kiírta a rendelés menete fülhöz, hogy több blogon is tevékenykedik, ezért aki e-mailben rendel tőle, az biggyessze már oda, hogy mi a blog neve, ahova kéreti közzétenni a kritikáját. Mit csinál a figyelmetlen rendelő? Egy betűvel sem említi, hova kéri a kritikáját, aztán még a kritikusnak kell arra külön időt áldoznia, hogy finom hangnemben visszaírjon, és kivárja, amíg az illető méltóztatik visszaírni, hogy mit akar.
Esetleg a kritikus külön hangsúlyozta, hogy csak az rendeljen tőle, aki bírja a kemény kritikát, illetőleg bír várni egy-két hónapot a kritikájára reklamálás nélkül. Ennek ellenére olyanok rendelnek tőle, akik a blogjukon a negatív kritikát alkotó kommenteket ki szokták törölni, és szidják is a kritikust ezerrel, hogy miért volt ilyen szívtelen. Ja, és ki ne hagyjam, hogy a kritikaíró két hónapos munkaideje alatt hányszor reklamálnak a blogja chatébe, hogy hol van már a kritika: "csak nem ki akar cseszni velem, azért várakoztat ennyi ideig?!", satöbbi...
Még ezeken kívül is becsúsznak a rendeléssel kapcsolatos bakik: a rendelő elfelejti linkelni a blogot, amiről kéri, vagy csak azt írja, hogy "a blogomról kérem", közben van négy blogja; olyan blogot linkel, amihez olvasói meghívó kell, vagy épp csak a szerkesztői láthatják - kösz szépen, azt aztán jól meg tudom majd kritizálni! -; olyan szinten érthetetlenül fogalmaz, hogy nem lehet kihámozni a mondanivalójából, hogy a kritikát a designról, a történetről vagy mindkettőről kéri-e. De ezek már a valószínűtlenebb, ritkább kategóriába tartoznak, és nem annyira vészesek.

Tekintsünk el mindezektől, és vegyük úgy, hogy a rendelés épen, érthetően és egészben megérkezett a kritikaíróhóz - aki megintcsak egy külön állatfajnak számít, nem?
Tapasztalataim szerint olyan tizenhárom éves kortól tizennyolc-tizenkilenc éves korig foglalkoznak bloggerek kritikaírással, ami nem szentírás - felőlem lehet tizenkét vagy harminc éves is egy kritikaíró; a lényeg az, hogy nem a középkorú és az idős korosztály foglalkozik ezzel. Szóval van egy halom tinédzserünk, akik annyi tehetséget és hozzáértést éreznek magukban, hogy kritikablogot nyitnak/megpályáznak egy kritikaírói állást egy, már meglévő blogon. Akkor kezdődik a katasztrófa, ha még csak nem is tartják magukat elég tapasztaltnak az írásban, és mégis belevágnak - mert menő, mert nézettséget hoz, mert így sokan megismerik majd a nevét, mert tudja a hátam, milyen oka lehet annak, hogy valaki kritikát írjon, mikor nem szereti csinálni.
Innentől leginkább arra fogok hivatkozni, hogy én milyen kritikaíró vagyok/milyen kritikaírónak tartom magam, mert mégiscsak erre van a legjobb rálátásom.
Valószínűleg nem meglepő, de minden kritikus kezd valahol - minden kritikaíró megírja egyszer élete első kritikáját, ami valószínűleg nem olyan lesz, mint a harmincötödik, és ez így van jól, így fejlődünk mind. De így, a sokadik kritikám megírásához én mégis hogyan kezdek hozzá, mit csinálok, hogyan jutok el odáig, hogy leírjam az adott blog chatébe: "a kritikád elkészült, link a nevemen", vagy akármi, kicsit cifrább szöveget?

Én naponta többször is felnézek mind a blogjaimra, mind az e-mailemre, így legfeljebb huszonnégy órával a megérkezése után felfigyelek minden kritikarendelésre, amit kapok. Ha fellép a felsoroltak közül akármelyik galiba, akkor azt próbálom lehetőségeim szerint orvosolni, normál esetben viszont rögtön felírom a várólistámra az illetőt, a blogja linkjével és a nevével együtt, és meg is írom neki, hogy így tettem.
Ha épp ő kerül a várólista tetejére, akkor már kapásból létre is hozom a bejegyzést, amibe majd a kritikája kerül. Három blogon írok kritikákat és tucatnyi blogmagazint követek, úgyhogy tudom, hogy akármilyen címmel lehet ezt illetni (*a rendelő neve* blogja / '*a kritikaalany blog címe*' blogkritika / Nessa-kritika #*a szám, ahányadik kritikám ez az adott blogon* - *a rendelő neve*: *a kritikaalany blog címe*; amit csak el tudsz képzelni). Ha úgy van, az elejükre szoktam valami szösszenetet írni: leginkább azt, hogy mikor rendelték az adott kritikát, hogy a kinézetről vagy a tartalomról szól csak, bocsánatkéregetés a hosszú várakoztatásért, satöbbi. Alap, hogy belinkelem az adott blogot, amiről épp írni fogok, esetleg a szerzője profilját is. Elterjedt szokás, ezért a másik két kritikus blogomon képernyőképet is szoktam csinálni az adott blogról, hogy beillesszem a linkje elé. Utóbbi azért hasznos, mert ha mondjuk designt vált az illető, és később visszanézi a régi kritikáit, akkor tudni fogja, hogy az a kritikaíró miért elemzett egy teljesen más kinézetet, mint ami most van a blogján.

Körülbelül itt kezdődik el magának a kritikának a megírásának a folyamata, ami aztán tényleg annyi módon indulhat, folytatódhat és végződhet, mint égen a csillag. Még általánosítva is nehéz leírni, hogy ezt mégis hogyan kell elképzelni, úgyhogy kezdeném azzal, hogy jómagam mégis mit szoktam csinálni, amikor szabaddá tettem egy fél, de inkább egy egész délutánomat, és leültem a számítógépem elé kritikát írni.

Első, hogy megnyitom a kritika bejegyzését, valamint a kritizált blogot. Utóbbin nyomban körülnézek, és akaratlanul is leszűrök róla egy első benyomást, amit vagy beleszövök később a kritikába, vagy nem - ha az első benyomásomat felülmúlja a tüzetesebb átvizsgálás, akkor nyilván nem. Ha a címéből nem jöttem rá, akkor átfutok az oldal fülszövegén, leírásán, infóboxán, bejegyzésein, hogy megtudjam: történetes bloggal, blogmagazinnal, verses-novellás bloggal, naplóbloggal, miegyébbel van-e dolgom. Ez azért is fontos, mert én pontrendszert követek a kritikáimmal, és nem lenne szerencsés, ha történet-alapötletet akarnék pontozni egy beauty-blogon.
Második természetesen a blog elolvasása. Ha több évados/irgalmatlanul hosszú fejezetekből álló/rengeteg témájú bejegyzést, kritikát, novellát, verset felsorakoztató blogról van szó, akkor nyilván nem nyálazom át elejétől a végéig mindegyik bejegyzését, de én alapjáraton eljutottam odáig, hogy vagy végigolvasom a blogot, vagy hagyhatom a francba. Régen csináltam olyat, hogy csak belenéztem egy blogba, és úgy írtam össze valami, véleménynek nem nevezhető izét a kritikába (túl sok helyről láttam ezt a példát, haha), de ma már nem, mert egyrészt tanultam az ilyen alkalmakból, másrészt rájöttem, hogy nem kéne beállnom a sorba. De erről később.
Miközben olvasok, jegyzettömbbe szoktam gépelgetni az észrevételeimet - vagyis kábé mindent, amibe bele tudok kötni. A pozitívumokat nem kell legépelnem, mert azokból általában kevesebb van, ezért jobban meg tudom őket jegyezni. Ha nagyon gyatra helyesírású blogról van szó, akkor szokásom a hibás részeket is kimásolgatni, hogy a helyesírás-pontban felsorakoztathassam a konkrét példákat, pirossal átjavítva.
Ha végigolvastam a blogot/elolvastam annyi tartalmat a blogból, amennyit nem szégyellek, nem tartok túl kevésnek, akkor máris megyek a bejegyzéskémbe, és kezdem is a dolgok legelején.
Az idők során fokozatosan kialakult egy szilárd, egy blognak (szerintem) szinte már minden részletére kiterjedő pontrendszerem, amibe egyszerűen mindent beleírok, amit csak gondolok a blogról, de a legalapvetőbb részek a következők - pozitívum (ha van), negatívum, illetve tanács, hogy hogyan javítsd ki az utóbbit. Mindháromból igyekszem annyit felsorakoztatni, ahányat csak felfedeztem, de pl. a pozitívumokat nem szoktam olyan hosszasan elemezni, mint a negatívumokat, hiszen nem dicshimnuszt vagyok hivatott írni, hanem kritikát. A kinézetet alapjáraton rövidebben elemzem, mint a tartalmat - igen, tudom, 21. században élünk, de én azért szeretek a külső mögé nézni, mielőtt ítélkeznék, és szeretem a dolgok külseje helyett inkább a belsejükről kifejteni a véleményemet, ha van választásom.
Nem szükségszerű a limit, de pár ezer szavas kritikákat szoktam írni, rövidebbet csak akkor, ha nagyon zseniális bloggal van dolgom, aminek csak a pozitívumait tudnám elemezni.
Nem állítom, hogy az én, kritikabeli szavam a szentírás, vagy hogy én nem tévedhetek, vagy hogy én vagyok a lehető leghozzáértőbb, akitől kritikát lehet rendelni. Csak annyit tudok biztosan, hogy legalább nyolcéves írói "pályafutás" - ha fogalmazhatok ilyen szarul - áll mögöttem, ebből minimum három óta blogolok is, szóval mindenképp van némi tapasztalatom ezekről.

De térjünk át rólam és az én módszereimről arra, hogy más kritikusok mit csinálnak. Persze, kivételek mindig vannak, és nyilvánvaló, hogy nálam jóval hozzáértőbb, profibb, gyakorlottabb, tapasztaltabb, tehetségesebb kritikaírók is rengetegen dolgoznak a bloggeren, de azt - remélem - mindenféle nagyképűség nélkül állíthatom, hogy a többség nem veszi annyira komolyan a "munkáját", mint én. Hoznék egy igen sokatmondó példát, amit tényleg egy valódi kritikában olvastam, de ha emlékeznék rá, hogy hol és mikor, akkor sem mondanám meg: "a történetet nem olvastam el, de nagyon tetszik", vagy valami ehhez hasonló. És utána megadta a történetre a 10/10 pontot. Szerintetek? Igen, én is csináltam olyat, hogy pölö egy részt elolvastam egy blogból, és úgy írtam róla kritikát, de az nagyon régen volt, és legalább azt az egy részt kielemeztem! Szóval teljesen ismeretlen munkáról nem alkottam véleményt!
Aztán ott van a párszavas-kritika rengeteg híve. Nem, nem arról beszélek, amikor valaki direkt villámvélemény írását vállalja. Hanem arról, amikor valaki 'kritika' címszó alatt a szempontok leírását is beleszámolva 500 szóban írja le a véleményét, ezt is úgy, hogy a fülszöveget csak beilleszti (kétszer, mert annak a blognak épp nem volt prológusa, ezért prológus helyett is a fülszöveget pontozta, és oda is a fülszöveget illesztette be!), és ad rá pontot. Magyarul a saját, szavakkal megfogalmazott véleménye 200 szó sincs. Mindez az akkor kb. 10 részes, történetes blogról.
Természetesen megvan az a típus is, aki ódákat/pocskondiázásokat ír a blogok designjáról, de semmi érdemlegeset nem tud mondani a tartalomról olyasmiken kívül, hogy "a cím tetszik", "érdekes a történet, nagyon jó". Arról már nem is beszélve, amikor designblog szerkesztője írja a kritikát, ezért direkt lehúzza az adott blog külsejét, hogy a blogger elkeseredésében rendeljen egy újat tőlük. Mondhatom, ez igazán segítőkész megoldás.
A legsúlyosabb eset, amikor egy abszolút hozzá nem értő blogger kezdi ontani magából a mennyei mannából álló kritikát - tehát gyakorlatilag mások történetvezetését, következetességét, karaktereinek kidolgozását, leírásait, párbeszédeit, helyesírását, fogalmazását, stílusát, tehetségét pontozza és osztályozza, mikor ő maga sem tud még csak helyesen írni sem, és ordít róla, hogy még regényt sem fogott a kezében soha. És az általános iskolát is végigaludta (vagy ki sem járta), ha az általános műveltségéből indulok ki.

Mielőtt pedig még továbblépnék, hadd térjek vissza a kritikarendelőkre annak a pár szónak az erejéig, amíg leírom, milyen reakciók léteznek egy elkészült kritikára az alanya részéről.
Na, ugye azt mindenki tudja, hogy a kritikaírók (a designerek, és egy blogmagazin minden lehetséges ágazatban dolgozó illetője is, de most nem róluk írok) ingyen dolgoznak. Azt, hogy ennek ellenére miért csinálják ennyien, később tárgyalom, most nem erre akarok kilyukadni. Hanem arra, hogy ezért alapjáraton elvárunk némi csekélyke hálát a végigdolgozott óráinkért (én speciel órákon keresztül dolgozom egy kritikán; a fenti példák alapján lehet, van olyan, aki csak percekig). Többféle eshetőség lép fel, amikor a hálára kerül a sor. Van, hogy semmilyen - de komolyan, semmilyen! - formában nem érkezik nemhogy köszönet, visszajelzés sem: sem egy pipa, hogy "elolvastam"/"hasznos", amiből esetleg következtethetnénk arra, hogy a kritika alanya legalább átnyálazta a kritikánkat, ha mást nem; sem egy komment, amibe legalább egy kurta köszönömöt odaböknének. Aztán ott van az az eset, amikor a kritika elég negatív hangvételű volt, ezért az alanya nem fogadta kitörő lelkesedéssel, mégis megköszönte, mert hát mégis illik, oszt' kész. Vagy az az eset, amikor a kritikát (mindegy, milyen kicsengésű volt éppen) megköszöni a megrendelője, de egy betűt sem fogad meg a benne leírtakból. Ez is elég lehangoló, ha a kritikus épp naiv (mint én), és nyomon követi a blogokat, amiket kritizált, hogy hova fejlődtek, mit fogadtak meg a szavaiból, de azért túlélhető - a többezer legépelt szavunkért legalább kaptunk néhányat attól az illetőtől, akiért legépeltük! Köszönjük meg az úristennek az apró kegyeit!
Viszont mindezek mellett létezik az a csekély réteg a kritikarendelők között, akiknek érdemes kritikát írni. Akik nemcsak megköszönik, de lehetőségeik és képességeik szerint meg is fogadják azt, amit írtunk. Gyakorlatilag: akikért kitartunk néhány hálátlan rendelőn keresztül.

De hogy ne csak ilyen kevés konkrét példával és ilyen sok leplezetlen mocskolódással tudjak szolgálni, külön kutakodtam egy pöppet válogatott blogmagazinokon, hogy ki mégis hogyan áll hozzá a kritikarendeléshez, a kritikaíráshoz, és hogy milyen kritikaírók lepik el a bloggert a véleményükkel.
Van egy blog, amit nem nevezek meg, mert nem az a lényeg. Esküszöm, hogy tömény, vérprofi, több ezer szavas kritikákat ír, és tizenöt kritikáját számoltam, amire egyáltalán nem érkezett visszajelzés a kb. harmincból. Pedig ismétlem, nála jobb kritikust még sose láttam (és elég sokat láttam már, hogy ezt mondhassam), és szerintem a bloggeren nem is tevékenykedik nála jobb.
Sok olyan kritikát láttam, amit nem is lenne szabad publikálni. Most nem hozom fel azt, hogy milyen rohadt rövidek, elvégre ha valaki egy isteni zseni, akkor három szóba is bele tud sűríteni annyi jelentést, amit én több százba - ezeknél nem ez a helyzet áll fenn, de azt akartam mondani, hogy nem csak a hosszat veszem figyelembe, mint blogkritika-minőségi mércét.
Hadd említsek néhány ilyen merényletet a bloggervilág ellen. Van olyan blog, amin a kritikaírók csak a fejlécről (!!!) írnak feleannyit, mint minden másról (tehát kb. a designról és a történetről) együtt. Oké, én elhiszem, hogy egy blogmagazinon, amit ellepnek a designerek, fontos kérdés a kinézet, de könyörgöm, attól nem lesz színvonalasabb a szerencsétlen írása, ha szétoltod vagy épp agyondicséred a nyamvadt fejlécét, amit nagy valószínűséggel nem is ő csinált! Arról már nem is beszélek, amikor a designt sorokon keresztül elemzik, a tartalmat meg letudják azzal, hogy "nekem nagyon tetszik, csak így tovább, best író vagy! 10/10", mert, gondolom, ezen csak én akadok fenn. (Megjegyzem: annak a blognak, amiről az utóbbi példákat hoztam, a minősíthetetlensége ellenére is kereken nyolcvan feliratkozója van, úgyhogy megint nem csalódtam az emberiségben, jöhet a taps.)
De, hogy ne vágjatok eret, elárulom, hogy vannak kivételek. Van 500 feliratkozóval büszkélkedő blog, ami tényleg tűrhető kritikákat publikál. Van 200 feliratkozós, ami ha nem is a legjobb, de mégis jobban megérdemli a feliratkozóit, mint a fenti, negatív példák.

De ezek után felmerül a jogos kérdés: miért is szenvedünk mi, kritikaírók ennyit a kritikákkal, ha a jelek szerint négyből egy alkalommal éri meg igazán? A válasz több részből tevődhet össze, igyekeztem összeszedni mindent, amit csak elképzelhetőnek tartok.
Elsőként ott van az egyszerű érv: jó, az a négyből három tényleg fölösleges munka, na de a negyedik feldobja a hetünket! Én legalábbis mindig így érzek, amikor olyan alanyt vet elém a sors, aki igazán megérdemli a kritikájába fektetett munkát. Amikor épp egy terjedelmes, hálálkodó kommentet olvasok a legújabb kritikám alatt, és másnap azt, hogy tényleg, mennyi mindent átjavított a blogján, amit javasoltam - annál (számomra legalábbis) kevés jobb érzés van. A megtérülő munka, a blogger színvonalának egyetlen nanométernyivel feljebb tornászása, a dicsérő szavak, a plusz egy feliratkozó és komment és pipa... hát már csak megéri, nem?
Innentől már bonyolultabb a fáma. Vannak az olyanok, mint én - vagyis én nagyon remélem, hogy vannak, és nemcsak én vagyok vele így -: akik utálattal tekintenek az egyre korcsosuló világra, épp ezért mániájukká válik, hogy legalább valami egészen apró dolgon javítsanak benne. Számomra ez a blogger színvonala; amióta először eszembe jutott, hogy kritikablogot nyissak, azóta álmodozom arról, hogy egyszer az én munkám nyomán lesz valamivel jobb a helyzet itt. Hogy ha másra nem, hát a következetességre, a helyesírásra és a háromdimenziós karakterek megalkotására megtanítottam legalább egy-két embert, ha többet nem is. Értitek, nem olyan általános sikereket akarok elérni, hogy, tudom is én, az összes szar blog tűnjön el a süllyesztőben, kerüljön törlésre. Nem is olyat, hogy többé senki ne rakja be karakterképnek Selena Gomezt, mert már az eremet vágnám fel, mikor meglátom, annyira unalmas és hiteltelen. Én csak olyan apró, de sokatmondó dolgokon akarok javítani, amik ha sokkal nem is, de egy icipicivel feljebb tornászhatják az emberek elvárásának szintjét. Mert igen, amióta ilyen szar világban élünk, azóta az emberek is elkezdtek szart gyártani, mondván, a sok hülyének úgyis jó az is.
Mivel az ember gyarló, ezért automatikusan ott a kérdés: mi másért csinálná ezt, ha nem a hírnévért? Igaz, a való életben attól nem fogsz jobban boldogulni, ha van egy húsz blogot működtető, már nyolcvan kritikát közzétett blogger-neved, de mégis jó érzéssel tölt el a tudat, hogy van ötven feliratkozód vagy kétszázezer oldalmegjelenítésed. Nem mész vele sokra a megélhetőség vagy a kézzelfogható siker szempontjából, de ilyenkor nem is ez a fő szempont, amit szem előtt tartunk.
Ha meg érdekel az írás, a kritikaírás, a blogok, vagy akármi, aminek köze van a bloggeren belüli kritikaíráshoz, akkor magától értetődik, hogy erre a hivatásra adod a fejed. Hiszen ezzel tucatnyi különböző írástechnikát, írópalántát, történetet, akár műfajt megismerhetsz, és egyetlen könyvre sem kellett ezreket kiadnod. Amellett még olyasmit is csinálsz, amit élvezel, amit szeretsz csinálni. Hogy a ménkűbe ne csinálnád?


Hát, nem tudom, mennyire volt hasznos ez a cikk, és mennyire éreztétek annak. Feltétlenül tudni akarom a válaszotokat, úgyhogy ne felejtsetek el kommentelni, mert engem azzal lehet boldoggá tenni, tudjátok. :3
Nessa voltam, ne egyetek embert, mert az emberi agytól prionvírust kaptok el! (Tudtam, hogy egyszer az agyamra fog menni a biológia-magolás.)
Jó éjt!

Ezel - Bosszú mindhalálig képek

Körülbelül 2012 óta ismerem és imádom az Ezel című, török sorozatot, amit azóta legalább háromszor végignéztem - tervezem eredeti nyelven is megnézni -, kiírtam belőle az összes idézetet (ha valakit érdekli, és nem tud róla, ide már publikáltam is), képernyőképeket csináltam róla közben, amik közül egyébként sokat megtalálhattok a képek között (már amennyit a drága blogger engedett feltölteni belőlük -_-). Most nem elemezném a sorozatot magát túlzottan; úgyis tervbe van véve egy török sorozatajánló. Nézelődjetek kedvetekre. :)




Kanna-chan blogja

Nem ez Kanna-chan első blogja, amit górcső alá veszek, és külön megtiszteltetés, hogy másodszor is hozzám fordultál a bizalmaddal. :) Mellesleg ez a blog 35. kritikája, amit augusztus 11-én rendeltek, és csak a tartalomról. De túl sokan állnak a várólistán ahhoz, hogy fölösleges pofázással húzzam az időt, szóval legyen úgy!

Szerzője: Kanna-chan

A tartalom
1. A cím. Zseniális. Elsőre kicsit furcsa és szokatlan a hangzása, de egy prológus és egy fejezet is elég volt a történetből ahhoz, hogy tudjam: ennél találóbbat elképzelni sem tudok neki. Nemcsak azért, mert a prológus ezzel a mondattal végződik, hanem mert ilyen profi keretbe foglalja a történetet. Ha pedig valaki ezt felfogja, onnantól nehezen felejti el ezt a címet, úgyhogy még könnyen megjegyezhető, ráadásul figyelemfelkeltő is egyben, hiszen épp a nem mindennapisága miatt kezdi érdekelni az olvasót a blog már a címet olvasva is. A hosszával sincs baj, azonkívül istenem, végre egy magyar blog, aminek nem angol címet adtak..! Köszönöm! (6/6)
2. A fülszöveg. Ihlet hiány Ihlethiány, könyvborító készítés, - mindkettő a könyvtárba vezetett. Dorothy-t és George-ot is ide vezették a körülmények hozta a sors. " Minden tűzijátéknál ". E "Minden tűzijátéknál" - ez volt a címe a sorsot forgató sorsfordító történetregénynek. Mindennapi románcnak indult, bár nekik alig tűnt többnek pár napnál. Felkeltek, és kiderült: mindvégig kóma alatt kómában voltak. Ez még nem is lenne elég, de a nekik rendeltetett végzet sokkal kegyetlenebb ennél.
Láthatod, hogy pirossal jelöltem a hibáidat, és rózsaszínnel azokat a mondatokat, amiket teljesen át kéne írni, hogy értelmük legyen. Nézzük sorjában először a pirosakat, mégis egyszerűbbek. Az 'ihlethiány' egy szó, bár ez, gondolom, világos. A vesszőt azért húztam át, mert oda egy ' - ' a mondat szempontjából praktikusabb és logikusabb volna. A 'vezet'-hez azért tettem egy múltidőragot, mert az egészet múltba írtad, ezt az egy igét leszámítva; legyen egységes. A Dorothy toldalékolásánál azért van szükség kötőjelre, mert az y-t i-nek ejtjük, és ilyenkor éppúgy kötőjellel kell toldalékot kapcsolni hozzá, mint a leírásától eltérő kiejtésű George-hoz. A második mondat végét azért húztam át, mert szóismétlés lenne a 'vezet' igével, de a "hozta a sors" helyére akármi mást is írhatsz, nem csak ez az egy jó megoldás létezik. A könyvcímet és a következő mondatod elejét azért javítottam át, mert nem kell szóközt tenni az első idézőjel után és a második elé; valamint nyugodtan írhatod egy mondatba is ezeket, gondolatjellel, ahogy én. Olyan kifejezés, hogy "sorsot forgató", nem létezik, és nagyon nevetségesen hangzik, azért írtam a sorsfordítót, ami már nagyon is találó oda. A 'történet' ebben az esetben nem célravezető, jobb, ha regénynek írod. "Kóma alatt" - ezzel a szóval nem használjuk ezt a névutót; inkább "kómában".
Nézzük a rózsaszín mondataidat. "Mindennapi románcnak indult, bár nekik alig tűnt többnek pár napnál." - Összefüggéstelen vagy. Mi köze annak, hogy mindennapi románcnak indult, ahhoz, hogy alig tűnt többnek pár napnál? A "mindennapi"-val szóviccezel?
"Ez még nem is lenne elég, de a nekik rendeltetett végzet sokkal kegyetlenebb ennél." - Valószínűnek tartom, hogy ezt akartad írni: Ez már sok is lenne, de a nekik rendelt végzet sokkal kegyetlenebb ennél. Sokkal magyarosabb, logikusabb és értelmesebb, nem?
Összességében viszont ezek ellenére is azt kell, mondjam, remek munkát végeztél. Kellően megcsillogtattad a fülszövegedben a csodás alapötletet, emiatt figyelemfelkeltő, érdekes és egyedi, valamint a felépítése és a lezárása is nagyszerű, csak a megfogalmazásába és a helyesírásába tudok belekötni. (5/3)
3. Az oldalak. Amihez hozzáfűznivalóm lenne, és röviden le lehet tudni, az a "jelentkeztünk": teljesen üres. Ha épp nem versenyzel, szerintem nyugodtan leveheted a menüből, mert így csak elnyújtja azt. A kampányból csak egy van, szóval a plecsnit linkkel együtt kitehetnéd a modulsávba, mert ennek így nem kell külön oldal. A kritikákat szépen összeállítottad, csak annyi, hogy kérlek, állítsd sorkizártra a rövid leírásokat. A blogbejegyzés feletti eszközsáv jobbról a hatodik fülecskéjénél állíthatod be. (Azt hiszem, írtad valahol, hogy azért nem tudod sorkizártra tenni a bejegyzéseidet, mert a gépedre nem lehet letölteni a wordot. Na, bloggeren is be lehet állítani.) A fejezeteket nem nagyon lehet elrontani, amíg rendszeresen vezeti az ember, szóval ez rendben. Az infó jól van így, jobban néz ki, mintha modulba tetted volna, ahogy sokan mások.
A szereplőkről. Örülök, hogy csak a két főszereplőnek szántál itt helyet, ugyanis iszonyat idegesítő tud lenni, amikor egyesek a csupán említés szintjén megjelenő szereplőknek is külön karakterlapot csinálnak. Itt is hiányolom viszont a sorkizártságot, azonkívül George leírása sokkal kisebb betűkkel van, mint Dorothy-é, és ez így zavaró.
Tizenhárom éves, blog írással blogírással foglalkozó lány. Édesapja még születése előtt meghalt egytűzbalesetben egy tűzesetben, édesanyja pedig majdnem összeomlott a gyászban, ezért nem szeret erről beszélni,; nagymamájától tud meg annyit, amennyit tud. Tizenegyedik éve nyarán, anyukájával karöltve egy kemény diétán mentek keresztül, ami Dorothy számára két hónapig tartott. Nincsenek kifejezetten álmai, életcéljai sem.
Szenvedélye egy, nyolc éves kora óta megmaradt emlék miatt van, amikor is amikoris a nagybátyjával töltötte majdnem az egész nyarat, ahol rengeteget fényképet csinált a tájról, nagybátyja pedig megtanította graffitit létrehozni. Az apja egy könyvtárat vezet, anyja pedig egy cukrászdában dolgozik, aminek hála imádja az édességeket, bár a könyvek közül terén elég válogatós. Álma, hogy életében tökélyre fejlessze a fényképész és rajzos tudását.
A rólad szóló szösszenetet eszembe sem jut ízekre szedni, mert annak az a lényege, hogy te legyél. Ha helyesírási hibákkal együtt, akkor is. De ha emiatt lustának gondolsz, írj, és átjavítom azt is. (4/3)
4. A prológus. Nézzük a külsőségeket, mert az mindig könnyen megy. Állítsd sorkizártra, ha igényesebb kinézetet akarsz neki kölcsönözni. A kép az elején tetszik, nagyon a témához vág, ráadásul lilás árnyalatban is pompázik, ahogy maga a blog. Hosszra meg nekem teljesen jó, bár én az egybekezdésestől a többoldalasig ezt mondom minden prológusra.
A témaválasztása - mármint az a jelenet, amit elmond - nagyon ötletes és találó; magyarul jó helyen kezdődik, és jó helyen végződik. Külön tetszett az, ahogy a címet belefontad. És itt már megcsillogtattad a nagyszerű alapötletet is, amit úgyis tárgyalok még a következő pontban, szóval egyenlőre csak ennyit mondok írok róla.
Amibe már beleköthetek - ezért meg is teszem, természetesen -, az a stílus, a megfogalmazás. Ezeknek van külön pontjuk lejjebb, mégis kitérnék rájuk itt is. Írtad az elején, hogy rengeteg ideig dolgoztál ezen a prológuson. Szerintem épp ez a baj. Annyiszor átgondoltad, annyiszor átdolgoztad és átírtad, hogy abszolút erőltetett és... milyen jelző illik ide... valószerűtlen lett. Először is belevágsz egy olyan, bonyolult témába, aminek utána kéne olvasnod, de még jobb, ha egy szakmabelit kérdezel ki, mert különben hiteltelen lesz. Pölö úgy állítod be, mintha ezzel a nagy, mindent eldöntő műtéttel akarták volna Dorothy-t megmenteni a ráktól, pedig ez sajnos nem így megy - sokáig tartó, bonyolult, kockázatos kezelések egész sorával, és még akkor sem biztos eredménnyel. Mégsem esik szó arról, hogy ez már esetleg Dorothy sokadik műtétje, kezelése, ilyesmi. Így annyira levegőben lógós, hiányos lett.
A másik meg az, ahogy Lisa beszél a dokival, aki "elrontotta" a műtétet. (Kétlem, hogy egyetlen orvos műtött volna, biztos voltak társai, akkor meg miért nem esik szó arról, hogy mégis mit cseszhetett el éppen ez az egy szerencsétlen? Persze, tudom, azért, mert ahhoz már jobb rálátást kellett volna nyerned a helyzetre, de ez így mégiscsak kidolgozatlan.) Megkérdezi, hogy bűntudata van-e, amiért elrontotta a műtétet, aztán meg azt mondja, nincs oka bűntudatra. Na most egy igazi anya, aki még külön haragszik is saját magára, hogy nem törődött eleget a lányával, ilyenkor pont rátámadna a dokira, hogy hibáztathasson valakit. Vagy tévedek?
Arról már nem is beszélek, hogy a kóma fejsérülések esetén lép fel, úgyhogy hacsak nem a lány agyában kurkászott a doki, nem ejthette kómába. De ezt én sem tudom biztosan; mondom: kérdezz meg egy szakmabelit, ha tudsz. (5/2)
5. A történet. Szerintem a fentiekből már kikövetkeztethetted, hogy imádom az alapötletedet. Tényleg, hasonló eddig álmomban sem jutott volna eszembe. Ráadásul egy bloggerina a középpontban, épp olyan, mint akármelyikünk... zseniális. Ötletes, meg minden, úgyhogy erre gyorsan meg is adom a pontokat, hogy áttérhessek a kivitelezésre (10/10), az ugyanis már nem nyerte el ennyire a tetszésemet. De még visszakanyarodva az alapötlethez: hangsúlyoztad, hogy nem akarsz fantasyt írni, mondván, abból úgyis rengeteg van, ennek ellenére a te történeted is fantasy, már amennyire én látom és amennyire meg tudom ítélni. Mert remélem, tudod, hogy a való életben két személy, akik nem is ismerik egymást, nem fognak egymásról álmodni, mikor mind a ketten egyszerre esnek kómába.
Tehát az alapötleted kivitelezése. Amennyire jó az alapötlet maga (kitartok amellett, hogy ez fantasy, csak nem vetted észre; ha reálnak szánod, akkor az úgy iszonyatosan röhejes összkép lesz, hidd el), ez kábé annyira el van rontva. Bocsánat, hogy éppen így fogalmazok, de nem gondoltad ezt át eléggé. Hol kezdjem... Mondanám akkor a rengeteg logikai bukfencet, amik közül néhányat a prológus kapcsán már elemeztem, de ez igazából az utolsó előtti ponthoz, a hitelességhez tartozik. Na, a történet rengeteg helyen megbukik hitelességileg (a legalapvetőbb, hogy szerinted nem fantasyt írsz, pedig ha ezt bele akarod szuszakolni a reál ágába, akkor az irtó nevetséges hatást fog eredményezni, mivel ez egy zseniális és egyedi fantasy), és olyan alapvető logikai bukfenceket vet, hogy belefájdul a fejem. A megfogalmazás mindenhol erőltetett; Dorothy-nak tizenhárom éves létére olyan gondolatok fogalmazódnak meg a fejében, amik egyetlen épeszű embernek sem fogalmazódnának meg (Mind szélességre, mind belmagasságra, mind hosszra terjedelmes volt a tér, a benne lévő emberek számát pedig kilencvenre saccolom. - Szerinted ez a kacifántos, mérnökileg kiszámolt mondat mekkora eséllyel fogalmazódik meg egy ihletet kereső bloggerina fejében, ha könyvtárba lép?) Az is elég élvezhetetlenné teszi, hogy folyvást váltogatod a jelen- és a múltidőt, vesszőhibákat, párbeszédbeli hibákat vétesz, meg a többi, amit lent írok majd. Nem tudom, lehet, pont az a baj, hogy túlságosan komolyan veszed - nem kell órákon át bonyolítani egy mondatot, nehezíteni, magyartalanítani, költőiesíteni!
Sajnálom, de az átgondolatlan hitelességével és az összecsapottságával ez a történet nem üti meg azt a mércét, amit a csodás alapötlethez mérten megüthetne. Pedig zseniálisan is meg lehetne írni, épp olyanra, amilyen az alap! Nem kell ezt erőltetni, csak akkor írj, ha megvan a szikrád, ha végiggondoltad, hogy mit akarsz és hogyan, és többször is megbizonyosodtál róla, hogy logikus, hogy minden passzol mindenhez. (10/2)
6. Leírások, párbeszédek, a karakterek. Felüdülés volt olvasni, hogy na, végre itt van valaki, aki nem fél leírásokat használni. George személyleírása, a busz és a könyvtár részletes jellemzése kívülről-belülről, egész jó érzelemleírások... Köszönöm szépen az élményt! (5/5)
Az anya-lánya párbeszédekről ordít, hogy igyekeztél hitelesen megjeleníteni, de ez csak hellyel-közzel sikerült. Biztos én vagyok elmaradva, de az anyám és én nem úgy beszélünk egymással, mint a haverjaim és én. És itt nem feltétlenül arra gondolok, hogy Dorothy Lizuskának szólítja az anyját (legalább angolos becenév lenne, hogy passzoljon a hitelesség...), hanem arra, hogy még az anya is úgy beszél, mintha egy tizenhárom éves egy anyukát próbálna eljátszani. De mondhatnám példának azt is, amikor Dorothy gyakorlatilag magában beszél. (5/0)
A két főhős közül igazán csak Dorothy-t ismerhetjük meg, és minden hiteltelensége ellenére Dorothy pont ugyanannyira hiteles, mint az anyja. Vagyis nem a legtökéletesebbek, de azért kidolgozottabbak és hihetőbbek, mint sok karakter, akiről olvastam már. Ismerek Dorothy-hoz hasonló lányt (félárva, cigizik, satöbbi), és egy ilyen anyát is el tudok képzelni. Szóval a karakterekkel nem nyúltál annyira mellé, mint ahogy eddig sugalltam. Csak szeretem ijesztgetni az embereket, juj. (5/4)
7. Stílus, fogalmazás. Biztos említettem már, hogy nagyon erőltetettnek és túlcifrázottnak érzem a stílusodat, és erre is mindjárt hozok példákat (kimásoltam az összes fogalmazási és helyesírási hibát is a két részből, szóval gyakorlatilag az összes példát hozom, amit találtam). Előfordul itt szóismétléstől kezdve felkiáltó mondat végére tett ponton keresztül időváltogatásig minden. Különírsz szavakat, amiket egybe kéne, a mondatokba nem illő szavakat használsz, átgondolatlan mondatokat írsz.
Prológus:
Látszott az arcán, hogy szépeket álmodik. 
nyugtatgatta a reménykedő orvos, aki szentül bízik hitt a mindössze tizennégy éves, rákos lányban, és reménykedikett, hogy egyszer megbocsájtja, amit tett.
Mondja, doktor úr.!
  –  Nincs oka arra, hogy lelkiismeret furdalása legyen!  –  Lisa maga elé tekintett
Látszott mindkettejük szemében a bánat, a remény hiánya, amiből jócskán el kellett elkelt volna ebben az időszakban. 
Az orvos nem sokkal később elhagyta a betegszobát,; még rengeteg ember várjta, hogy segítséget nyújtson nekik.
Lisa reményvesztetten tartotta továbbra is a tenyerei között kamasz lánya apró kezeit.
1. fejezet:
Egyedül azt láttam esélynek megoldásnak, ha elmegyek, és veszek egy könyvet, amit ha elolvastam, csak lesz valami. 
–  Elmentem a könyvtárba, Lizuska!  –  Kkiáltottam torkom szakadtából anyának, amit a mai napig nem tudok hova tenni amit a mai napig nem tudom, miért tettem.
Ezért rám hárult a házimunka nagy része, amiből teregetni és mosogatni rühelltem a legjobban.  –  Amúgy meg nem megmondtam neked, hogy ne hívj így?
megjegyzem, nem jártam még benne soha benne, csak a nagymamám erőltette rám egyszer, és szépen elbukdácsoltam két lépést
–  Tudod, hogy akaratosabb vagyok, mint te, igaz?  –  mondtam magamban, mire kuncogtam egy keveset.
–  Mindegy, érezd jól magad  –  mondta mosollyal az arcán.
–  Köszi, anya, nemsokára jövök  –  mondtam, aztán adtunk egy puszit a másiknak, és megelindultam a játszótér melletti buszhoz. - Szóismétlés; az első "mondtam"-ot írd át "derültem"-re, az utolsót "feleltem"-re.
Most azonban csak pár pislogás erejéig maradtam, utána siettem elérni a húsz perccel később induló járműt buszt.
Sokkal jobban néz ki, mint volt régen.
Valószínűleg most is az osztály strébere lennék, talán ugyanúgy túlsúlyos lennék és ki lennék közösítve. - Szóismétlés. Valószínűleg most az osztály strébere, talán túlsúlyos kiközösítettje lennék. 
Ezek szerint itt vannak a fiatalabb korosztálynak, eggyel felfeléjebb a felnőtteknek, a harmadikon a középkorúaknak, a negyediken pedig fogalmam sem volt, mi lehetett.Másrészt viszont meglepődtem, mert, mikor ott voálltam a földszinten, senki nem volt körülöttem, ezzel szemben pár perc alatt ennyi lélek fordult meg errefelé. 
habár már meg sem léepődök ezen. Az egész első emelet ebből a szobából állt, nem csoda, hogy ennyire orbitális méretekkel operált.
Mind szélességre, mind belmagasságra, mind hosszra terjedelmes volt a tér, a benne lévő emberek számát pedig kilencvenre saccolotam.
Három lépést előre haladtam előre, hogy jobban lássam a barna, látszólag fából készült polcokon lévő feliratokat. Elképesztő, mennyire részletesen külön vannak választva az olvasmányok. Megközelítőleg ötven-hatvan állvány lehetett, azon belül pedig ki tudja, mennyi polc.
Újítani akartam, mert sokan megszóltáak már, hogy miért írok ilyen történeteket
Nagyjából negyven perce keresgélhettem, mikor meguntam a sorra történő csalódásokat. Elhatároztam, hogy az első olyan könyvet, aminek megtetszik a külseje, elkezdem olvasni.
Nézelődtem ide-oda, míg fel meg nem csillant akadt a szemem egy teljesen lila borításon. Sötétebb árnyalatatal, és így hangulatatal is volt bírt, mint a többinek [így nem lesz benne szóismétlés]. Nekem ennyi elég is volt, hogy megbizonyosodjak a dráma [már miért lenne dráma?] felől regényről. 
Amikor épp ezen méláztam, elindultam a padokhoz, hogy elolvasosak még pár oldalt, aztán villámsebesen irány haza.
Tizenegy... köszönöm a lekicsinyítlő szavakat.
Ezek ellenére viszont van egy összetéveszthetetlen, szokatlan stílusod, amit megéri megtartani. (5/1) 
8. A helyesírás, szókincs. Főleg a vesszőkkel szoktál hibázni, de a párbeszédeiddel is vannak helyesírási gondok. Szóközt teszel az idézőjelek után és elé is, pedig nem kéne. A szókincseddel semmi baj nincs, de ezek eléggé élvezhetetlenné tették számomra az olvasást, ezért is szedtem őket össze neked; hogy más már ne köthessen bele. Igen, mérföldekkel helyesebben írsz, mint sokan mások, és rengeteg mindent jól írsz le, amit mások folyton elbaltáznak, de nekem az a dolgom, hogy bölcsen belekössek mindenbe. 
Prológus:
Fel kell kelnie, hogy rendesen megmutathassa, mennyire sajnálja, hogy kómát okozott, és nem tudta megmenteni.
 Jól tudta, nem kell magyarázkodnia, csak ki kell mutatnia, mennyire sajnálja.
Bárcsak tudnám, mi okozta ezt az egészet, azt mondják, az édesapámtól örökölhette
Erre, most lehet, hogy egyáltalán nem él! Nincs még egy ilyen reménytelen szülő, mint én.  –  mMintha még jobban sírt volna, miután kiadta az összes fájdalmát.
1. fejezet:
Kipróbáltam mindent, amiről csak hallottam: témához illő zenéket hallgattam éjjel-nappal, inspiráló képeket töltöttem le és kémleltem a szememmel, amikor csak tudtam, filmeteket néztem
Tudni illik Tudniillik utáltam könyveket olvasni, inkább a blogok híve voltam, de köztük nem akadt olyan, ami segített volna.
Apa, mikor még élt, úgy gondolta, hogy jobb erre a levegő, ezért lakunk még itt, ennyi év múlva is.
bal kezes balkezes vagyok
Hisz te " Édesemnek " "Édesemnek" és " Cicámnak " "Cicámnak" szoktál hívni!
–  Rendben,  –  sóhajtott egyet  –,  nem vitatkozom  –  mondta, majd az utolsó fokról is lejővén végigmért, és elém állt elém állt és végigmért [logikailag így volna helyesebb]. 
Olyan hely nem is volt, ahol egy négy tagú négytagú társaság egymással szemben tudna beszélgetni, amit rendkívül furcsálltam.
Ha itt nem, akkor máshol sincs esélyem olyan könyvet találni, amit szívesen olvasok.
Azóta, hogy utoljára itt jártam, eltelt majdhogynem két év.
Gondoltam, a vezető tulajdonos [hogy a 'vezet' szótő se zavarhasson be kétszer] vezetékneve, nem is nagyon izgatott. Elővettem a zsebemből egy doboz cigarettát, a másikból pedig az öngyújtómat, majd nekitámaszkodva a falaknak a falnak támaszkodva meggyújtottam egy szálat,; bent úgysem lehet.
egy nagyjából két méteres kétméteres, fekete kapu fogadott, rajta pedig fel volt rakva egy lap, amire az volt ráírva, hogy " Gyermekeknek, tinédzsereknek " "Gyermekeknek, tinédzsereknek".
Én hatvan-hetven évesen neki se mernék indulni, nem hogy nemhogy felérni.
Mikor beléptem, kis híján sokkot kaptam, akkora volt a sürgés-forgás.
ha ráakadok egyre, nagyon élvezem olvasni
Megszoktam már azt, hogy körülöttem, az osztályomban minden velem egykorú pattanásos, vagy babaarcú, de ő egyik sem volt, sőt, egy-két évvel még idősebbnek is tűnt.
–  Semmi baj, én is sajnálom.  –  mMindketten zavarban voltunk, ami nem is furcsa, úgy éreztem magam, mint egy film főszereplője. Azt hittem, ilyen nem történik a valóságban, csak a filmkészítők akarják összehozni a párocskát, erre tessék. Azt a könyvet, amit először én fogtam meg, végül ő vette el, az eggyel beljebb lévőt pedig jómagam. A címe az volt, hogy " Minden tűzijátéknál " "Minden tűzijátéknál", ami semleges érzéseket váltott ki belőlem,; végül is ki lehet találni, hogy a főszereplők csak ott találkoznak, de ha nem lesz szép vége, akkor megéri elolvasni.
mikor észrevette, hogy én is bámulom, visszatért a könyvhöz.
Mielőtt elindultam hazafelé, elszívtam még egy szálat, nem messze a könyvtártól.
Itt van, emberek, az élő példa a sablonosságra, - külsőre megyek, nem semmi. Komolyan, amikor a betűk körzül felemelte a fejét, és összeért a tekintetünk, szerintem elpirultam.
–  Nézd, Sara! Mennyi idős lehet az a kislány, tizenegy? Felháborító, miket meg nem engednek a mai világban a szülők!  –  kKét, hatvan körüli nő sétált el nem sokkal mellettem, és az egyik épp elmondta a monológját.
Azt kívántam, bárcsak minden idős olyan lenne, mint a nagymamám.
mondtam feldúltamn, az adrenalin nem ment lejjebb, amíg hazaértem, csak úgy forrt bennem a düh, és szegény édesanyámon vezettem le.
–  Az rossz, mert most hívott mama, hogy átjönnek Alival és Bettivel.  –  mMegfagyott bennem a vér (5/3)
9. Hitelesség, történetvezetés. A történetvezetés rendben van, kellően elidőzöl a fontos jeleneteken, és nem részletezel túl sok fölösleges eseményt. A hitelesség viszont a lehető legrosszabb; lehet, hogy a prológust átgondoltad (az sem lett tökéletesen hiteles, de azért hitelesebb, mint az első rész), de az első fejezet már annyira nevetséges logikai szaltókat vet, hogy azokat muszáj volt összeírnom neked.
Tisztán emlékszem, hogy hangsúlyoztad: a történet egy kisvárosban játszódik. Ehhez képest van benne villamos. Oké, lehet, Amerikában a kisvárosok is felszereltebbek, mint Magyarországon sok város, de nem ez a legvészesebb, csak bemelegítőnek írtam. Ezután megtudjuk, hogy "Úgy fél órát utazhattam, mikor végre megérkeztem a belvárosba, hisz itt van az ország legnagyobb könyvtára.". Az ország legnagyobb könyvtára. Egy kisvárosban. Nincs több kérdésem.
Van az első fejezetben ez a rész: Utáltam főzni, ám kicsiként ezt beletudtam annyival kicsiként, hogy bal kezes balkezes vagyok, ezért anya nem engedite a kést a kezembe, aztán pedig elkezdtem direkt bénázni, amikor megkért, hogy pucoljak valamit. Ha a balkezesség engem felmentene a gyümölcs- és zöldségpucolástól, hihetetlenül boldog lennék. De mivel nemcsak hámozóval, de késsel is lehet pucolni, ezért nem úszom meg, hiába vagyok balkezes. Viszont az, hogy a kést nem engedik a kezedbe azért, mert balkezes vagy... a balkezesség nem nyomorékság, könyörgöm; ha Dorothy eljátszotta az anyjának, hogy a balkezessége miatt nem tudja a kést használni, és az anyja ezt bevette, akkor eléggé elfelejtett utánanézni a balkezesség mibenlétének!
"–  Mit vettél?  –  kérdezte anya, amint beléptem a bejárati ajtón." - "A könyvtárból jövök, anya, onnan kivenni szokás könyveket, nem venni, de azért jó, hogy ilyen tájékozott vagy!"
Ha a gondolatmenetem igaz helyes, akkor nincsenek valami nagy figyelemmel a vásárlókra. - Persze, hogy nincsenek tekintettel, mivel a könyvtárba nem vásárlók mennek. Tudom, írtad a fejezet elején, hogy "Figyelem! A könyvtár, és annak minden szeglete az én agyamból pattant ki, így kérlek ne húzzatok párhuzamot egy valóságos és a kitalált között!", de kérlek, ha könyvtárnak nevezed, akkor ne könyvesbolt legyen már! Nem húzok én párhuzamot a valóság és a kitaláció között, de azért egy könyvtárból a fantasyben is kölcsönözni lehet könyveket! (5/2)
10. Ötletesség, egyediség + trailer, függelék, stb. Trailert nem találtam, de nem is baj, ha nincs. Mindenképp egyedi a blogod címe, a fülszöveg, a történet alapötlete, a leírásaid, a stílusod, a szókincsed és a történetvezetésed. Elismerésem! (5/5)

A tartalom összesen: 75/46 Nem több időt kell rá szánnod, hanem több megfontoltságot!


Ajánlom...
Feltétlenül be kell nézned Kanna blogjára, ha szereted az animéket, illetve ha egy nem mindennapi történetet szeretnél olvasni egy tizenhárom éves fiúról és lányról, akiknek természetfeletti úton fonódik össze a sorsa.


A kritika építő, nem ártó szándékkal íródott. Ha igazságtalannak érzel valamit, amit írtam, beszéljük meg, nem állt szándékomban megbántani. Ha mégis sikerült, akkor azért bocsánatot kérek. Rengeteg pozitívumot is fel tud mutatni az írásod, csak azokat nem helyeztem annyira előtérbe, hiszen kritikát voltam hivatott írni. Remélem, nincs harag.
Nessa gyilkolászott, a kisebbik lol. Güle güle!

2016. szeptember 26., hétfő

Önreklám - avagy blogajánló

Sok-sok éve már, hogy először a Blogger közelébe kerültem - fogalmam sincs, mióta olvasok blogokat, ahogy arról sincs, mikor hoztam létre az első sajátomat. A mostani blogjaim előtt is volt már rengeteg, amit ilyen-olyan okokból töröltem; a most életben lévő blogjaim közül a legidősebbet 2014. július 5-én hoztam létre, avagy minimum 2013 óta blogolok.
Jelen állás szerint ezen kívül van három saját blogom (plusz egy negyedik, amit még nem tettem közzé, gondolkodom, hogy megtegyem-e), illetve kettő, amin kritikusként, társszerkesztőként tevékenykedek. Most az előbbieket, tehát a saját blogjaimat bátorkodom reklámozni, mert természetesen egyik sem büszkélkedik akkora nézettséggel és követőtáborral, mint azt szeretném. És félreértés ne essék, én szívből megbecsülöm az összes feliratkozómat, de az ember alapvetően gyarló, ezért mindig többre vágyik, mint amije van.
Volt egyszer egy rémálmom
Verseket és novellákat publikálok ezen a blogon, mely műfajok közül egyikben sem vagyok túl tehetséges (na nem mintha bármilyen más műfajban az lennék), éppen ezért helyenként iszonyat béna munkákat olvashattok rajta, de mindenképp megéri beleolvasnotok, ha el akartok elmélkedni azon, milyen szörnyű hely a világ, amiben élünk.

Angyali érintés
Kezdetleges fantasy-próbálkozásom, amiben csak elvétve lehet felfedezni fantasy-elemeket, általánosan nagyon is realitás-szaga van, csak azért nevezem fantasynek, hogy ne kelljen az utálatos "non-fanfiction" néven emlegetnem. Ez tudniillik nem fanfiction, nagyon is saját szereplőkkel operál, és hát... nem vagyok jó a reklámozásban. Remélem, ennyi elég volt, hogy felkeltse az érdeklődéseteket.

Truth or Lie..?
A legrégebbi, élő blogom, ami nem más, mint egy - már a harmadik évadát taposó - One Direction-fanfiction. Az első évadnak Louis, a másodiknak Harry áll a középpontjában, a harmadikban meg... hát, a rokoni kapcsolatok bonyolultak; mondjuk úgy, hogy az ő leszármazottaik élete. Igen, az elejét már két évvel ezelőtt írtam, ezért nagyon jól tudom, milyen minőségű lehet, de azért remélem, a most folyó harmadik évad már valamivel jobb. Ha a harmadik évadtól kezditek olvasni, akkor is van értelme, mármint akkor is megértetek mindent, az 1. és a 2. évadot csak akkor ajánlom, ha nagyon sok fölösleges szabadidőd van...
Naiv vagyok, ezért bízom benne, hogy legalább felkeltette valaki érdeklődését valamelyik blogom, és ha mást nem is, hát kattint egyet-kettőt rájuk. Ha esetleg valakinek lenne kérdése bármelyikkel kapcsolatban, azt is nyugodtan fel lehet tenni.
Az egyetlen, az igazi, a legkegyetlenebb, a legromlottabb, a legjavíthatatlanabb, a legreménytelenebb, legőrültebb, legégetnivalóbb Nessa randalírozott. Ciao!

2016. szeptember 21., szerda

Nő karakterek

Erica Cerra

Chelah Horsdal

Erika-Shaye Gair

Bade İşcil

Nurhan Özenen

Burçin Terzioğlu

Zeynep Köse

Berrak Tüzünataç

İpek Bilgin

Clara Paget

Louise Barnes

Angelique Pretorius

Öykü Karayel

Zerrin Tekindor

Férfi karakterek

John Bell

Luke Evans

Lee Pace

Richard Armitage

Martin Freeman

Elijah Wood

Dominic Monaghan

Sean Astin

Billy Boyd

Marton Csokas

Craig Parker

Karl Urban

David Wenham

Samuel West

Nő karakterek

Utoljára 2015. szeptember 8-án, avagy több, mint egy éve jelentkeztem karakterekkel a blogon, és ez egy tarthatatlanul siralmas állapot, amit most orvosolok. Megint igyekeztem olyanokkal előrukkolni, amiket nem sok blogon láttam eddig, remélem, sikerült. Ha szeretnétek hasonló bejegyzéseket látni, iratkozzatok fel, pipáljatok vagy komizzatok. :D


Rekha Sharma

Tricia Helfer
Lucy Lawless

Miranda Otto

Leanne Rowe

Joséphine Serre

Charlotte Gainsbourg

Anna Paquin

 Cate Blanchett

Grace Park

Leah Cairns

Kandyse McClure

 Olivia Tennet

Keegan Connor Tracy